Broden óvatosan sántikálva
botorkált a dolgozószoba felé. Rowena elaludt, miután elkortyolt néhány pohár
erős whiskyt. Teljesen kiborult a napló bejegyzéseit hallgatva, ezért nem is
figyelt, hogy a férfi újra és újra tölti a poharát. De talán jobb is volt, hogy
a megrázkódtatást az aranyló folyadékba fojtotta. Broden fejében ott zakatolt
valami zavaros gondolat. Idegesítette, hogy meg sem tudja fogalmazni a
nyugtalansága okát, ezért inkább felkelt és McMillan íróasztalának fiókjaiban
merült el. Megbeszélték, hogy másnap korán reggel visszamennek Achnacarryba,
így aztán nem is lett volna más alkalma, hogy folytassa a kutatást. Ő ugyanis a
maga részéről még messze nem érezte, hogy választ kapott volna a kérdéseire.
Újra a kezébe fogta a korábban
félredobott levélcsomagot. A hivatalos pecsét a feladó helyén egy invernessi
McGee ügyvédi iroda kissé elmosódott pecsétje volt. Vajon mi dolga volt velük,
mert a levelek megőrzésének módja nem vallott hivatalos levelezésre? A
dátumok alapján kiválasztotta a legkorábbit és kihúzta belőle a sűrűn
telegépelt lapot. Az első mondatok után döbbenten az ölébe ejtette a levelet.
Az első gondolata az volt, hogy felébreszti a lányt és megosztja vele a
felfedezését, aztán mégis inkább nyugton maradt. Úgy döntött, hogy megpróbál
egyedül az új információról minél többet megtudni, nehogy hiú reménykedés
töltse el Rowenát.
Ahogy ült és járt az agya a
félhomályos szobában, melyet csak az íróasztal lámpája próbált bevilágítani,
pillantása a szemközti hajós festményre esett. Mintha kicsit csálén függött
volna a helyén. Önkéntelenül is felállt, hogy megigazítsa. Mielőtt ujjbegyével
odébb mozdította volna, egy hirtelen ötlettől vezérelve megmarkolta a keretet
és leemelte a képet a falról. Egy fali széf fémajtaja sötétlett alatta. A képet
hanyagul a földre állította, aztán visszasietett az asztalhoz. Annyi mindennek
jutottak a nyomára ebben a házban, talán szerencséje lesz és a széf kis
kulcsára is rátalál valamelyik fiókban. Már majdnem feladta, amikor ujjával
véletlenül kitapintatott egy kis gombot. Akár a faanyag apró göcsörtjének is
hihette volna, de alaposabban szemügyre véve megért egy próbálkozást. Megnyomta
és örömmel észlelte, hogy a fiók oldallapja leválik és mögötte egy apró üreg
bukkan elő. Az első pillantásra üresnek tűnt, de ujjaival addig tapogatózott,
amíg megérezte a kis fémkulcs hidegét. Kivette és zakatoló szívvel botorkált
vissza a széfhez. Nem is nyikorgott, mintha gondosan olajozták volna. Halk
kattanás után Broden zakatoló szívvel megrántotta az ajtót, amely lassan
kitárult. Semmi más nem volt odabent, csak egy régi kockás füzet. Sem pénz, sem
ékszerek, de még csak birtokkal kapcsolatos papírok sem. A kis füzet olyan
volt, mint valami iskolás füzet, benne pedig Murray McMillan szálkás írásával
dátumok és összegek végeláthatatlan sorokban, havi rendszerességgel, tizenkét
éven át.
Broden az összegen gondolkodott.
Nem volt túl nagy, még korabeli mércével sem. De a címzett az az ügyvédi iroda
volt, amelynek a levelét az előbb megtalálta. Tekintettel arra, hogy az a
bizonyos Joshua McGee megbízást kapott
egy újszülött örökbe adására, nyilvánvaló volt, hogy a kifizetett pénzek ezzel
lehettek kapcsolatosak. De miért fizetett McMillan tizenkét éven át? A logikus
az lett volna, ha egyszeri összeggel letudja a megbízást. És vajon miért csak
tizenkét éven keresztül? Mi történt azután Kaitlyn Monroeval, ahogy az apró
csecsemőt nevezték az iratokban?
Visszazárta a széfet, a festményt
a helyére akasztotta, a füzetet és a leveleket pedig óvatosan elsüllyesztette a
csomagjában. Bizonytalanul járt az agya, miközben Rowena nyugtalanul forgolódó
alakját figyelte. Joga lenne tudni róla! De miért zaklatná fel ezzel a
felfedezéssel, amikor még a nagyanyja naplóját sem emésztette meg? Zavarta
ugyan a tudat, hogy Rowena most gyászolja azt az apró csecsemőt, akiről ő már
tudja, hogy végül életben maradt. De a gyereknek egyelőre semmi nyomát nem
tudják, talán már nem is él. Ha mégis, már ő maga sem fiatal ember, talán nem
tud a származásáról, talán nem is akar tudni. És mi lesz, ha megtalálja és az
illető jogot formál az örökségére? Megfájdult a feje a sok megválaszolatlan
kérdéstől, úgyhogy jobb orvosságot nem tudva, öntött magának is az erős italból
és hosszú, égető kortyokban megitta. Szinte azonnal érezte a zsongító hatást. A
tűzbe bámult és hagyta, hogy a whisky is tegye a dolgát. Hamarosan ő is
elaludt.
*
Achnacarryban szinte
természetellenes csönd honolt. Broden gyanakvóan nézett szét. Négy testvére és
a házvezetőnő kellett volna várja, de sehol nem volt egy lélek sem. Két napig
nem volt itt és máris visszarepült az időben, amikor a kaliforniai szőlőtőkék
között neki kellett felhajtania a testvéreit, akik munka helyett valami jó kis
szórakozást találtak maguknak.
A bejárat felől egy kocsi
gumijának csikorgó hangja hallatszott és mind a ketten várakozóan fordultak az
ajtó felé. Edan és Catriona egymás karolva, nevetgélve léptek be a házba, majd
rögtön meg is torpantak, ahogy meglátták őket. Catriona zavartan bontakozott ki
a férfi karjaiból és a nővéréhez sietett.
-Nem is mondtátok, hogy ilyen
korán jöttök. Olyan nyúzottan néztek ki. Csinálok egy jó reggelit, mert nagyon
úgy fest, hogy rátok férne. Nem akarsz segíteni? – nyújtotta felé a kezét és
Rowena megadta magát. Biztos volt benne, hogy nagy segítséget nem jelent majd a
konyhában, de tudta, hogy a húga csak lehetőséget akar adni a két férfinak,
hogy a villámló tekintetek okát tisztázzák egymás között.
-De, szívesen! – motyogta és
meglepve tapasztalta, hogy gyomra hangosan megkordult, mintha tényleg nagy
szüksége lenne valami laktató reggelire. Ahogy eltűntek a konyha irányába,
Broden kissé ingerült hangon suttogva fordult az öccséhez:
-Meg vagy őrülve? Mit művelsz?
Két napra teszem ki a lábam és máris összejössz az egyik McMillan lánnyal, csak
hogy kockáztasd az örökséged? És egyáltalán... hol vannak a többiek?
-Higgadj le! – mordult fel az
öccse. –Azt látom, hogy a nagy testvérnek még két éjszakát is szabad eltöltenie
a másik McMillan lánnyal egy kihalt házban, de engem azonnal kérdőre vonsz. Ha
tudni akarod, most vittük ki Duncant és Donatellát meg a kis Leochot a reptérre. Kaptak otthonról
valami hírt, amitől idegesek lettek és inkább hazautaztak. Wallace még itt van,
de ma már ő is el akar utazni, csak előbb beszélni akart veled. Quinn pedig a
kis barátnőjével ment be a városba – folytatta a beszámolót, gondosan
elhallgatva a maga szerepét. Broden be is kapta a csalit.
-Quinnek milyen barátnője lett az
elmúlt két napban? Hiszen nem ismer errefelé egy lelket sem!
-Bridget kisebbik lánya, Kyla
bukkant fel, mert hallott a szülei meglepő közös állásáról és látni akarta,
hogy tényleg nem ölik itt egymást halomra. Nagyon helyes kis jogász-tanonc.
Mindenesetre kellőképpen olvasottnak mutatkozott egy olyan témában, ami az
öcsköst mostanában foglalkoztatta, és hát ... tudod... a villámcsapás hirtelen
érkezik. Két napja állandóan együtt vannak, jönnek-mennek. Quinnt ennyit
összesen nem hallottam beszélni az elmúlt öt évben, mint ebben a két napban.
Nem is fogsz ráismerni, ha hazaér. De ő legalább nem veszélyezteti az örökségét
– tette hozzá fejével a konyha felé intve. Ő ugyan Rowenára gondolt, de Broden
természetesen nem vette a lapot és visszalőtt:
-Aha, ezek szerint Te viszont
sikeresen beleestél a McMillan lány bűvkörébe?
Edan nagyot sóhajtott.
Tagadhatott volna, de minek? Visszatámadhatott volna, de annak sem látta sok
értelmét. Adott volt a helyzet, a bátyjával együtt megperzselte őket az
ellenfél tüze. Az idő fogja eldönteni, hogy elégnek-e ebben a tűzben, vagy egy
kicsit megpörkölődve továbbállnak majd. Most még korai lett volna ezért
veszekedniük. De mielőtt válaszolhatott volna, Broden még folytatta:
-Azt hiszem, nagyobb bajunk is
lehet a McMillan lányoknál – dörmögte az orra alatt. Valakivel egész egyszerűen
beszélnie kellett a felfedezéséről, de most még túl bonyolult lett volna
összefoglalni Edannak a helyzetet. Majd leülnek mindannyian és elmesélik a
naplóból megtudottakat. És ha a többiek is megemésztették az újdonságot, akkor
majd félrevonul Edannal és a segítségét kéri a nyomozásban. Laza és nemtörődöm
srácnak tűnt a külvilág szemében, de ő tudta, hogy megbízható, titoktartó
férfi, aki könnyed stílusával könnyen teremt kapcsolatokat. Talán ő az
alkalmasabb arra, hogy bizonyos helyeken kérdéseket tegyen fel.
*
Broden a könyvtárban várt az
öccsére, közben arra gondolt, hogy talán élete legnagyobb baklövését követte
el, amikor engedte elutazni Rowenát és a húgát, mielőtt őszintén beszéltek
volna egymással. Skye-on már majdnem megtörtént. Már éppen megcsókolni akarta a
lányt, s nemcsak a környezet és a helyzetük hatására, de egyszerűen megadva magát
a vonzódásnak, amely már hetek óta fogva tartotta. Olyannyira, hogy az eltelt
időben nem is gondolt mindarra, amit maga mögött hagyott, és amit néhány hete
még a legfontosabbnak gondolt. De az a
francos napló közbeszólt. Előbb csak a tény, hogy véletlenül rábukkantak,
később a tartalma, amely túlságosan fájdalmas volt, hogy a maguk szerelmes
érzéseit eléje helyezzék. Végül pedig a Murray McMillan szobájából előkerült
iratok adták meg a végső döfést ennek a még csak bimbózó kapcsolatnak.
Ugyanakkor – bár a fizikai kapcsolat nem teljesedhetett be még egy szenvedélyes
csók formájában sem – lelkileg olyan közel kerültek egymáshoz, mint ahogy ő a
maga részéről még soha senkivel. Még Jasminevel sem. De Rowena látszólag
könnyedén meghozta a döntését, hogy a visszaérkezésük után azonnal elutazzon a
testvérével. Ezt akár vehette volna egy észhez térítő pofonnak is, de a lelke
mélyén nem tudott beletörődni. Ugyanakkor mardosta a bűntudat, hogy meghagyta a
lányt abban a hitében, hogy a nagyapja meggyilkolt vagy meggyilkoltatott egy
csecsemőt. Legalább ebben el kellett volna mondania az igazságot, csak ez
zakatolt az agyában. Edan belépett, kezében egy üveg bontatlan whiskyvel,
készen rá, hogy a bizalmas beszélgetést megkönnyítse a bátyja számára. Broden
pedig tehetetlenül megrázta a fejét, hogy lezárja magában a korábbi
gondolatmenetet. Az egyetlen alkalmas
pillanatot elszalasztotta, jobb lesz, ha megpróbálja elfelejteni azt a végképp
értelmetlen kérdést, hogy „mi lehetett volna, ha ...”.
*
-De most tényleg miért kellett
így elrohannunk? – kérdezte Catriona már vagy ötödször, de megint csak egy
sóhaj érkezett válaszul. Rowena tanácstalan volt, hogyan mesélhetne a húgának a
nagyapjáról megtudott szörnyűségekről. Ugyanis arról a másik dologról, ami még
a családi tragédiánál is jobban foglalkoztatta, képtelen lett volna még vele is
beszélni. Hiszen saját magával kellett volna előbb dűlőre jutnia, hogy végül is
akarta ő azt a csókot ott Skye-on, vagy sem. Sajnálja-e a tovaszállt
pillanatot, vagy örül neki, amiért nem bonyolódott Broden Cameronnal semmi
olyanba, ami csak fájdalmat okozott volna a későbbiekben. Tisztában volt vele,
hogy a férfinak megvan a maga élete odaát az Államokban, így aztán értelmetlen
lett volna belekezdeni valamibe, aminek úgysincs jövője. Catrionát azonban nem
olyan fából faragták, aki hamar feladja, tovább érdeklődött:
-Brodennel kapcsolatos a dolog
vagy a kutatásotokkal a nagypapa házában? Mert ha az utóbbi, akkor azért úgy
érzem, jogom van tudni, ha valamire rábukkantatok. Ha meg Broden..., nos, a
testvéredként megtisztelő lenne a bizalmad. Már csak azért is, mert akkor én is
könnyebben nyílnék meg előtted – tette hozzá, mire Rowena azonnal felkapta a
fejét.
-Miről kéne megnyílnod? Csak nem
keveredtél valamibe Edan Cameronnal? Jaj, Cat, hiszen tudod, hogy a hagyatéki
kikötés értelmében elveszíti az örökségét, ha egy McMillan lánnyal kezd. Együtt
tudnál élni a tudattal, ha miattad nem kapná meg a pénzét? Hiszen itt nem
fillérekről van szó, hanem egy jelentősebb vagyonról, még ha azt ötfelé is kell
osszák.
-Nem akarják elosztani – vonta
meg a vállát a lány.
-Ezt honnan veszed? –
csodálkozott a nővére.
-A srácok arról beszéltek, hogy
mindannyiuknak jobb lenne, ha egyben hagynák az örökséget. Ez akkor jelentene
sok pénzt, ha például eladnák Achnacarryt, de ezt egyikük sem akarja. Egyelőre.
-De talán Broden ...
-Nem, még Broden sem akarja.
Amikor kint voltak a nagyapjuk sírjánál, tulajdonképpen már ott megegyeztek.
Azt mondják, a birtoknak elég nagy jövedelme lenne jó kezekben, hogy annak a
hasznát éljék fel, vagy annak egy részét. Meg persze vannak kisebb tételek,
amiktől megválhatnának, például az Invergarryben lévő ház. Most, hogy sikerült
a Morvan házaspárt alkalmazni, biztosak benne, hogy a kastély jobb befektetés,
mint az érte kapott pénz a bankban. Quinn is úgy gondolja, hogy szívesen itt
maradna, a kutatásaira éppen alkalmas környezet lenne. És Kyle is itt lenne
közel hozzá, úgyhogy ...
-Kyla? – szakította félbe Rowena.
–Ki a fene az a Kyla?
-Bridget kisebbik lánya. Ne
csinálj úgy, mintha sosem hallottál volna róla, hiszen már az interjún is
említette, hogy a nagyobbik lánya tanítónő, a kisebbik pedig jogra jár
Invernessben – forgatta a szemét Catriona. A nővére mintha egy másik
dimenzióban mozogna, mióta visszatért Skye-ról. Most már igazán fordulta a
kíváncsiság, hogy mi történhetett a szigeten. –Inkább arról mesélj, mit
sikerült megtudnotok a szigeten! – váltott témát, hátha ezzel végre
visszatérítheti a nővérét a jelenbe.
Rowena összeszorította a száját.
Végül is ez az alkalom éppen olyan rossz, mint bármelyik másik, ha a
nagyapjukról kell beszéljen. Itt legalább nem kell a húga szemébe néznie,
látnia, ahogy az elborzad a nagypapa rémtettei miatt. Vett egy nagy levegőt és
belekezdett.
*
Catriona csendben ült. Szinte
megsemmisült a hallottaktól. Sosem volt a nagypapa egy gyöngéd nagyapó, mint
például a barátnője, Anne ősz szakállú nagyapja, aki egykoron a Mikulást
játszotta el minden évben a közösségi házban, de amiről most Rowena beszámolt,
az egy teljesen ismeretlen, és igen kegyetlen férfit festett elé. Képtelen volt
elhinni, hogy ilyen rémtettekre lehetett képes. A nagyi szegény hozott egy
rossz döntést életében, amikor férjes asszonyként engedett a szerelem
csábításának, de aztán visszatért a családjához. Persze, ő sem mentette fel a
románc miatt, de hát erre nem a kétségbeesésbe hajszolás, hanem egy válás lett
volna az ésszerű megoldás. Még azokban az időkben is. Ő maga már nem is
emlékezett a szigeten lévő házra, csak arra, hogy sosem szerette, mert életében
nem járt még olyan huzatos helyen. De hogy ott valóságos börtönben éljen a
nagyi és titokban hozza világra a gyermekét, aki aztán másnapra eltűnik, mintha
sosem lett volna ... ez rosszabb volt mindennél, amit elképzelt. Már
megértette, hogy miért választotta inkább az öngyilkosságot, bár Rowena szavai
még azt is sejtetni engedték, hogy talán a halálában is közreműködött a
nagypapa. Soha, senkitől nem hallott a kis Kaitlynről, ami már önmagában
árulkodó volt. Az öreg McMillan vagy megfélemlítette az alkalmazottait, vagy
elbocsátotta őket, de soha senkinek a száján nem csúszott ki még véletlenül sem
az apró gyermek neve, mintha sosem létezett volna. Kíváncsi lett volna, hogy
Broden mit szólt a felfedezéshez, és vajon hogyan adta tovább a testvéreinek.
Hiszen szegről végről ők is rokonai voltak annak a csöppségnek. Erről aztán
eszébe is jutott a másik fontos kérdés:
-Végül mi történt köztetek
Brodennel odakint a szigeten?
Rowena majdnem leszaladt az
útpadkára a váratlan kérdéstől. Azt hitte, a húga majd a tragédiával
kapcsolatban tesz fel további kérdéseket, amikre még ő maga sem tudta a
válaszokat, erre így beletenyerelt a kérdések kérdésébe. Végül úgy döntött,
őszinte lesz.
-Nem történt semmi. Egyszer
majdnem megcsókolt, de abban a pillanatban akadt a kezünkbe a napló, és a
pillanat elszállt. Jobb is, hogy így történt, mert ennek a kapcsolatnak úgysem
lehetett volna jövőre. És ezt jobb, ha Te is észben tartod, amikor Edan jóképű
fizimiskáján felejted a tekinteted. Broden hamarosan visszautazik az Államokba,
mert ott várja őt a saját világa, a gazdasága. Edan pedig ... nos, ő egy szabad
szellem. Ahogy megismertem, mindig is úgy élt, ahogy neki tetszett. Nem a
megfelelő férfi a Te számodra sem.
Catriona ezzel szívesen vitába
szállt volna, de ismerte már annyira a nővérét, hogy tudja, mikor kell ráhagyni.
Nem mesélte el neki, hogy Edan is azt tervezi, itt marad Skóciában. Idővel
pedig majdcsak kiderül, hogy jók-e a megérzései a férfival kapcsolatban. Közben
úgyis hazaértek, és a ház előtt ott állt Scott Monroe kocsija. Nem akart tanúja
lenni a fickó és a nővére közti vitának, így aztán inkább fogta a csomagját és
köszönés nélkül elment a férfi mellett. Már az ajtót nyitotta, amikor
meghallotta Scott gunyorosan édeskés hangját:
-Drágám! Nem is gondoltam, hogy
ilyen hamar vigasztalást keresel a szakításunk után. Na, de hogy éppen egy
Cameron karjában... ezt még én sem gondoltam rólad – mondta a férfi és
felkacagott. Catriona legszívesebben visszafordult volna, hogy lekarmolja az
arcáról a hamis megbántottságot. De tudta, hogy ezt megteszi majd a nővére is.
-Scott! Nem hiszem, hogy nekünk
bármiről is lenne beszélgetni valónk. De a Cameron házban tett kirándulásunkról
aztán végképp semmi – ment el a férfi mellett Rowena. Scott utána kapott. A
lány úgy nézett a karjába csimpaszkodó kézre, mint valami undorító ragadványra.
–Azonnal engedj el! – sziszegte neki, mire Scott látványosan lefejtette róla az
ujjait.
-Hát, pedig azt csiripelték a
madarak, hogy nemcsak Achnacarryban jártatok, de Te még az egyikükkel egy
külön kis kirándulást is tettél a családi birtokra. Gondolom, viszonoztad a
meghívást egy másikkal, csak tudod, az azért mégis furcsa, hogy ez már egy
kettesben töltött kirándulás volt. Az emberek akár azt is hihetik, hogy románc
szövődött köztetek. Mintha láttam is volna egy fényképet, amin éppen átölel. Skye
pedig a tökéletes helyszín, ahol el lehet bújni a kíváncsi tekintetek elől. De
azt kell mondjam, hogy a pletyka már szárnyra kelt és a hírek eljutottak a
közjegyzőhöz is. Mr. Ansleynak pedig törvény szabta kötelessége érvényt
szerezni az örökhagyó utolsó kívánságának. Kár volt kivetned a hálódat szegény
Broden Cameronra, mert így veszélybe sodortad az örökségét is – mosolygott
önelégülten a férfi, amiért a terve ilyen tökéletesen működni látszott.
-Korán örülsz, Scott! – nézett a
szemébe Rowena. –Ha kell, írásban nyilatkozom róla, hogy semmi nincs köztünk.
Soha nem fogod rátenni a mocskos kezed a Cameron örökségre, hiába reménykedsz
benne. Az önkormányzat meglesz enélkül a pénz nélkül, és Te sosem fogod
legyőzni Gavin McDougalt a képviselői székért folytatott harcodban. Egyszerűen
azért, mert egy gátlástalan szerencsevadász vagy és egy ilyenre ennek a
városnak nincs szüksége – vágta diadalmasan az egyre inkább elsötétülő szemekbe
a lány, aztán, hogy fokozza a drámai hatást, hatalmas dörrenéssel bevágta a
férfi orra előtt az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése