Skót szerelem 13. fejezet

13. fejezet

Broden nézte a füstölgő romokat, de igazából már túl volt az első sokkon. A gyújtogató alapos munkát végzett. Az istálló felől a megperzselődött, elhullott állatok szaga terjengett, átütve hamun és elüszkösödött épületelemeken. Szerencsére a mögötte elterülő területre nem terjedt át a tűz, a tőkék terhe ugyan már hordókban volt, de nem kell még a domboldalt is újratelepítenie. A kár így is óriási volt, annak ellenére, hogy éppen a múlt héten indult el egy szállítmány a vágóhídra. Próbálta elhessegetni a botladozó kis borjak képét, akik nemrégiben látták meg a napvilágot... és ennél a képnél újra egy vöröses hajzuhatag jelent meg előtte, zöld szemek, amelyek az értelmetlen pusztítás nyomán biztosan könnyel telnének meg. Dr. Rowena McMillan most biztosan kiborulna. Ő pedig semminek sem örülne jobban, mint hogy vigaszt nyújtson neki. Furcsa érzés volt, hogy a veszteség pillanatában még érzett magában erőt, hogy ő maga legyen a támasz. Pedig a papírforma szerint most őt kellene támogatnia valakinek. Egy órája még dühös volt, dobálózott a nagy kijelentésekkel, hogy nem hajlandó tovább kínlódni a gazdasággal, ami eddig még csak a magányt és az ehhez hasonló keserű napokat hozott el neki. A magánnyal nem vitatkozhatott, mert egyedül volt, de erről talán mégsem a farm tehetett, hanem saját maga. De nem lenne igazságos, ha hagyná feledésbe merülni a munka értékteremtő jó érzését, amikor díjakat nyert el a termékeivel. Hogy is hagyhatná cserben azt, ami szó szerint a verejtéke árán teremtődött meg. Minden egyes tőke a részévé vált. Hiszen hányszor mondta már, hogy az ő ereiben nem is vér folyik, hanem bor, jóféle testes cabernet. Talán ezért is volt sokszor a hülyeségig konok, mert tudta, a feladás önmaga feladását jelentené. Nem hagyhatta cserben az ültetvényt, amivel többet törődött, mint a feleségével. A házassága tönkrement a gazdaság miatt, hiszen mindent hátra sorolt, és minden helyzetben a szőlő volt az első. Aztán a marhák, akik a sajtot és húst biztosították az üzletnek. Minden más csak ez után következhetett. Éjszakákon át táplálta a tüzeket, amikor a fagy fenyegetett, és ásta az embereivel az árkokat, amikor az államot sújtó tűzvész. Aszály idején az ördöggel is lepaktált, hogy elég vizet szerezzen. Minden gondolata a birtok volt. És most rá kellett ébredjen, hogy szépen észrevétlenül valami más, valaki más vette át az első helyet. Nem tudott már a dús fürtökben, gömbölyű szemekben, hízott állatokban gyönyörködni, mert mindenről Rowena jutott az eszébe. Még itt, a bűzló tetemek felett is az járt az eszében, hogy Jamison doktor helyett mennyivel csinosabb doktornőt ismert meg Skóciában. Aki az újszülött borjakat biztosan meghatott szemekkel cirógatná, nem olyan közömbösen csukná rájuk a karám ajtaját, mint az öreg Tom. De most már nem volt sem karám, se borjak, csak néhány rémült tehén reszketett a távolban, akiknek elsőként sikerült kiszabadulniuk a fojtogató füstből.

Nem akart álmodozni, amikor hatalmas munka szakadt éppen a nyakába, és kicsit kényelmetlenül érintette a gondolat is, hogy egészen mással akart foglalkozni a hazatérése után. Az a McMillan-
Cameron örökös járt az eszében az egész repülőúton. Listát készített a feladatokról, amikkel egy magánnyomozót akart megbízni, mert nem varrhatott mindent Edan nyakába. Ha igaz, az öccse máris kutatásokat folytat Skóciában, s remélhetőleg azonnal jelentkezik, ha bármi hasznosat megtudott. De mindent félre kellett tegyen, ahogy arra ért a birtokra, hogy az emberei próbálják menteni a menthetőt.

-Gyújtogatás egyértelmű jeleit találtuk – állt meg előtte Harvey Morton, a tűzoltók parancsnoka. –Még csak az elsődleges vizsgálatokat végeztettem el, mert elsősorban a kármentéssel foglalkoztunk, de nem volt profi, aki csinálta. Ha szerencsénk lesz, talán még ujjlenyomatokat is találunk a benzineskannákon. Bár, ez már tényleg annak a bizonysága lenne, hogy az illető teljesen gyakorlatlan volt a dologban. Furcsa, mintha nem is akarta volna eltüntetni a nyomait. Amíg mindent átvizsgálunk, érdemes lenne elgondolkodnod azon, hogy van-e valaki, aki ilyen módon akart ártani neked. Régi haragos, egy üzleti viszály... – találgatott a férfi, akivel Broden régen együtt járt a középiskolába. A Viszály szótól megrezzent a szeme, mert újra elkalandoztak a gondolatai, de aztán megerőltette magát, hogy a pillanatnyilag fontosabb dolgokkal foglalkozzon. Valahonnan a tudata mélyéről egy név bukkant fel, amit még annak idején a magánnyomozó említett meg a felesége hűtlensége kapcsán: Jeremy Ironside. Próbált emlékezni, mi állt a papírokban a férfiról. Jól menő tanácsadó irodája volt Los Angelesben. Na igen, az ilyen ficsúroknak könnyű elcsavarniuk egy elhanyagolt asszony fejét. Mindenesetre a gyilkosság után hiába dobta be a nevet, nem találtak semmi gyanús mozzanatot a férfi életében. Úgy látszik, már mániákusan ragaszkodik hozzá, hogy az élete tragikus fordulataihoz ennek a férfinak köze lehet; de még önmaga előtt is nevetségesnek tűnt, hogy egy elegáns öltönyös pasas benzines kannákkal lopakodjon az istállója körül, úgyhogy nem is mondott semmit. Egyelőre.

*

Rowena szeretettel kócolta össze a hatalmas kutya feje búbján a szőrt. Cam amilyen hatalmas volt, annyira félt az oltástól, de a doktornő kedves hangja szinte hipnotikus transzba ejtette arra a néhány másodpercre. Most megkapta érte a jutalmát, mert semmit sem szeretett jobban, mint a finom masszírozó mozdulatokat. A rendelési idő után jártak, odakint senki nem várt már a sorára, nyugodtan babázhatott a nagyra nőtt kutyabébivel. Már most elszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy a szakirodalom szerint milyen kevés ideig élvezheti ennek az óriásnak a bizalmát és szeretetét. Drew Carrigan kíváncsian vizslatta a lány arcát. Cam volt az ürügy, amiért eljött, de igazából Rowenára volt kíváncsi. A Cameron testvérek már majd egy hónapja elutaztak, azóta a két McMillan lány mintha önmaga árnyéka lett volna. A kis Catriona mindig is hajlamos volt rá, hogy meghúzódjon a háttérben, de Rowenától meglepő volt a változás. Hallotta persze korábban ő is a pletykákat, hogy szakított a vőlegényével, és ő is azoknak a táborát erősítette, akik a legidősebb Cameron fiúnak drukkoltak, hogy hódítsa meg a csinos doktornőt. Az alatt a néhány nap alatt, amíg ő maga is segítette a törött lábú örököst, egyenes embernek ismerte meg, olyannak, aki méltó volt skót gyökereire.  A helybéliek nem ismerték a Cameron unokákat, de nagy vagyon örökösei voltak, így mindenképpen jó partinak számítottak. Scott Monroenál bárki más jobb lett volna. Sosem szívelte a sima képű és modorú Scottot, és Mona – a felesége – alig bírta lebeszélni róla, hogy a véleményét megossza Rowenával is. De most már nem volt oka megjátszani magát.

-Remélem, nem Scott miatt lettél az utóbbi időben ilyen otthon ülő? – nézett fel bozontos szemöldöke alól egyenesen Rowena őszinte zöld szemébe.

-Scott miatt? Dehogy! – borzongott meg a lány. Scottal azóta nem is találkozott, hogy rácsapta az önelégült képére az ajtót. Biztos volt benne, hogy az ő keze is közrejátszott abban, hogy a helyi újság pletyka rovatában megjelenjen egy kép a Cameron kastélyban töltött hétvégéről. Pontosan emlékezett rá, hogy a vihar idején az a fura fickó akart mindenáron egy közös képet róluk. Nem tudta, hogy magánnyomozó vagy újságíró volt az illető, de hogy Scottól kapta a fülest, abban egészen biztos volt. A Cameron fiúk mindenesetre feltűnő gyorsasággal tűntek el a vidékről. Még Edan és Quinn is, pedig utóbbi többször is beszélt róla, hogy szívesen berendezkedne Achnacarryban. De nyilván nem akartak táptalajjal szolgálni a pletykáknak. A maga részéről nem érezte különösebben a hiányukat, csak Catrionát sajnálta, aki feltűnően sokat sóhajtozott Edan után. Ujjai megállás nélkül gyűrték a szürke bozontot, de ennél a gondolatnál akaratlanul is belemarkolt Cam bundájába. Kit akar becsapni? Broden Cameron hiánya úgy fájt, mint valami begyulladt seb. Nem volt nap, nem volt óra, hogy ne jutott volna eszébe a férfi. De megértette, hogy az inkább feledni szeretné a skót ősöket és a múltat. Mielőtt elutazott volna, még összefutottak a közjegyzői iroda előtt. Broden láthatóan szeretett volna valamit mondani, és őt azóta is gyötörte a gondolat, hogy mi lehetett az, amit végül a férfi nem mondott ki. Egy vallomás? Minden nap azzal kelt, hátha üzenetet küldött a férfi, aztán csalódottan kapcsolta is ki a gépét. 

-Azt beszélték a postán, hogy Scott Gavin McDougal húgával vacsorázott a Fekete Disznóban.

-Neki való hely – mormogott az orra alatt a lány meglepetten. Scott ezek szerint taktikát váltott. Ha nem tudja megszerezni az örökséget, akkor legnagyobb riválisa oldalán próbál érvényesülni. –Áldásom rájuk! Szegény Fenella még nem tudja, micsoda patkány lapul a jól szabott öltöny alatt.

-Hát, én a magam részéről örülök, hogy végre Te magad is rádöbbentél erre – sóhajtott az idős férfi. –Mona a megmondhatója, hogy hányszor akartam felnyitni a szemed. Nem tudom,  mi vezetett végül a szakításotokhoz, de a legjobb döntés volt, amit meghoztál.

-Nem én szakítottam vele, hanem ő velem – vallotta be a lány. Még mindig belepirult a szégyenbe, ahogy arra a beszélgetésre gondolt. Drewnál jobb embert nem ismert és úgy döntött, beavatja a részletekbe. –Azért szakított velem, hogy bolondítsam magamba Broden Cameront, aki így a végrendelet záradéka értelmében elvesztette volna az örökségét. Ő pedig azt megszerezte volna a város számára és bebiztosította volna vele a képviselői székét – foglalta össze egy szuszra a történteket.

-A gazember! – horkant fel Drew, aztán elvigyorodott. –De talán csak felismerte, hogy nem lehet esélye a Cameron fiúval szemben.

-Drew! Semmi sem történt köztünk! – sóhajtott nagyot Rowena. Érezte, hogy itt kellene elbúcsúznia apai jóbarátjától, de a szíve mélyén örült, hogy végre valakivel kibeszélheti a gondolatait. –Neked bevallom, hogy volt egy pillanat, amikor azt hittem, Broden lehetne az igazi. De a pillanat elröppent, Broden visszament Amerikába, úgyhogy nincs miről beszélnünk.

-Ha jól tudom, egy nagy szőlőbirtoka van odaát, az pedig nagy felelősség. Nemcsak a birtok, de az emberek, akik nála dolgoznak – ráncolta a homlokát a férfi. –De nem tudom pontosan, merrefelé lehet. Mindenesetre tegnap a tv-ben láttam a hírekben, hogy az egyik nagy kaliforniai gazdaságban tűz pusztított. Gyújtogatásról beszéltek. Valami ... várj csak... olyan spanyolos neve volt, mintha Buenos ... a fenébe, nem jut eszembe – rázta a fejét. Rowena elsápadt.

-Buena Vista? – kérdezte elhaló hangon. Broden mesélt a nagy múltú ranchról és a szőlészetről. Jaj, Istenem! Add, hogy ne legyen baja! – fohászkodott magában.

-Az, az... Buena Vista, tényleg, így mondták – bólogatott Drew. –Csak nem az övé? – kérdezte aggodalmasan, látva a lány falfehér arcát.

-Attól tartok, igen. Ne haragudj Drew! Azt hiszem, írok neki néhány sort.

Az öreg értett a szóból. Felállt és megragadta Cam pórázát.

-Na, gyere te mimóza! Hagyjuk Rowenát most már! Más dolga is van, mint téged dögönyözni. Te meg... ha írsz neki ... írd meg, hogy ha segítségre van szüksége, a földijei nem hagyják cserben. A szőlőhöz ugyan nem nagyon értünk, de ha bármiben tudunk, a segítségére leszünk. A Felföldiek összetartanak, akkor is, ha két szenilis vénember háborúskodni volt képes egy asszony miatt. De tudod, a nagyanyád gyönyörű asszony volt. Néha, ha rád nézek, mintha őt látnám. És mostanában sajnos az árnyak a szemedben is kezdenek az övére hasonlítani. Ne hagyd, hogy valami bolond vénember meggondolatlan sorai közétek álljanak! – búcsúzott, azzal halkan betette maguk mögött az ajtót. Rowena szeretettel nézett utána, aztán leült a laptophoz és a keresőbe beírta: Buena Vista tűzvész

*

Broden a nyakát masszírozva ült le, hogy átutaljon egy újabb számlát. Mostanában mást se csinált, csak költötte a pénzét, de muszáj volt minél előbb felépíteni az új istállót a megmaradt állatoknak, és beszerezni néhány újat. Legalábbis ezt diktálta az üzleti érdeke. A biztosító egyelőre nem volt hajlandó fizetni, várnak a rendőrségi jegyzőkönyvre. Ha letelik a törvényben előírt idő és nem találják a gyújtogatót, talán kap valami kártérítést, de ha előkerül, csak polgári úton perelheti majd. Most kifejezetten szerette volna, ha a nyomozók nem akadnak a nyomára annak a nyomorultnak. Seumas öröksége ott várta a tengeren túl skót fontban, de amilyen rosszul váltották mostanában, egy vagyont vesztett volna azon is. Napok óta egy tervet formálgatott, a gazdaság átalakítását. Nem volt ezen mit szépíteni, kicsit össze akarta húzni a nadrágszíjat mindenféle értelemben. Nem akart egy hatalmas birodalmat, amely felette uralkodik, úgy gondolta, a maga részéről beérné kevesebb tisztes haszonnal is. Csak az bizonytalanította el, hogy ugyan így kevesebb pénzből meg tudná úszni, de hosszú távon ez kevesebb bevételt is jelentett. Sokkal kevesebbet. A szűkös anyagiak pedig az emberei egy részének elbocsátását is magukkal hoznák. Ettől a feladattól szinte rettegett. Akik nála dolgoztak, nem szóvirágként mondták, hogy egy nagy család részei. Valóban így érezték. Most melyik családtagjának kössön útilaput a talpára? Egész éjjel nem aludt, terveket firkált, összetépett, költségeket kalkulált és néha már ott tartott bedobja a törülközőt. A Nagy Ötlet valahogy nem akart összeállni a fejében. De az emberei bíztak benne, hogy megtalálja a megoldást, nem okozhatott nekik csalódást.