A szerelem 4 keréken érkezik 89.

A forgatókönyv végül is érdekes volt. Stephanie különböző, témába vágó szakkönyvekről készített listája pedig még érdekesebb. Robert azon vette észre magát, hogy már hajnalodik, amikor fáradtan becsukta az írást és elbotorkált a fürdőszobába.

Julie keze éppen félálomban tapogatózott a párnája irányában, amikor leült az ágy szélére. Megsimogatta és a mellére vonta a kezét, aztán hanyattfekve arra gondolt, hogy nehéz lesz így az alvás. A következő pillanatban már mélyen aludt.

Julie a meleg, selymes szőrszálakkal borított mellkast ölelve arca alatt érezte a férfi erőteljes szívdobbanásait. Óvatosan próbált kibújni Robert hóna alól, hogy fel ne ébressze a férfit. Ő pedig megtette neki azt a szívességet, hogy úgy tett, mintha nem venné észre a szökését. Mindketten tisztában voltak vele, hogy nem lesz könnyű az első tudatos érintés és az arra való reagálás. De Robert már nem sürgette a dolgot, el volt szánva, és remélte, hogy majd ott, a tóparti házikóban adja magát az alkalom.

A repülőtéren Julie csodálkozva követte, amikor a Kanadába tartó járatok felé vették az irányt. Az albertai gépen ülve próbálta elképzelni az úticéljukat, de feladta. Annyi lehetőség közül választhatott, hogy teljesen értelmetlen volt a próbálkozása. Számára pillanatnyilag éppen elég volt a férje várakozástól csillogó tekintete. A leszállást követően a bérelt kocsiba ültek és Robert a GPS-be táplálta a szállásuk adatait.  Aztán átadta a kormányt a feleségének, mivel a lábát még mindig óvó csizma túl szélesnek bizonyult a pedálok között. A városból kifelé tartva Juliet egészen elvarázsolta a táj szépsége. Automatikusan követte a női hang utasításait és hamarosan hegyi utakon kanyarogtak a céljuk felé.

Moraine Lake Lodge – hirdette a gondosan faragott tábla az impozáns épület elnevezését, amikor a GPS végre közölte, hogy Ön megérkezett a célállomáshoz. Még Robert is meglepetten nézte a korábban erdei vityilónak gondolt, Glen által nyaralónak aposztrofált hatalmas, fényűző épületet. Itt akár húszan is kényelmesen elférnének, kicsit talán ijesztő is volt a gondolat, hogy csak ketten lesznek a pazar hétvégi házban.

A bejáratnál hamar megtalálták a kulcsot és belépve az épületbe ott várta őket a minden részletre kiterjedő útmutató. A konyha készletei feltöltve, lent a stégnél kenut is találnak, de ha kirándulni támad kedvük, ne felejtsék itthon a helyzetjelző  pittyegőket és mindig legyen náluk meleg ruha, mert éjszakánként drasztikusan lehűl a levegő, ha pedig áramszünet lenne, akkor a generátort a ház mögötti fészerben indíthatják be. A legszebb tóra néző, teraszos szobát választották és Robert megkönnyebbülten dobta le a vállát húzó táskákat. A környezet, a teraszra nyíló hatalmas ajtókon át eléjük táruló fantasztikus panoráma láttán nincs az a nő, akiben ne lehetne romantikus gondolatokat ébreszteni. Otthon még faházról álmodozott, pioníroknak való főzőalkalmatosságról, lavórról és a tó hideg vizéről. Itt azonban luxus körülmények várták, de nem bánta egy percig sem. Egyedül a lábát tartó sín idegesítette, de úgy döntött, hogy mire eljön az este, alighanem megpróbálkozhat megválni tőle éjszakára.

 

 Julie egyszerűen fel sem tudta dolgozni az őket körülvevő táj szépségét. Ez a luxus tanya pedig teljesen váratlanul érte. Három napot itt eltölteni... hiszen ez maga a Paradicsom. Mosolyogva fordult a férje felé, aki a teraszon állva a zöld fenyőerdővel  övezett tó valószínűtlenül kék vizét csodálta a havas hegycsúcsok tövében. Mesebeli látvány! Melléje lépett és belékarolt.

-Fantasztikus ez a hely, Robert! Nem tudom, honnan jött az ötlet, hogy éppen ide jöjjünk, de ez hihetetlenül szép. Köszönöm! – és kicsit tartózkodóan egy csókot lehelt a férfi kockás ingbe bújtatott vállára.

-Úgy nézel ki ebben a szerelésben, mint egy kanadai favágó – kuncogott tovább, észre sem véve, ahogy a férfi teste megmerevedik az érintésére.

Robert egy pillanatra elbizonytalanodott. Mit kell neki minden pillanatot előre megtervezni? Az este még olyan messze. Éppen elég romantikus ez a környezet, nem kell esti félhomály, gyertyafény a hangulathoz. Ha Julie most döntött úgy, hogy egy váratlan édes támadást indít ellene, miért ne csatlakozhatna hozzá?

Julie felé fordult és egyik karjával magához ölelte, miközben a másik kezével gyengéden az állát emelte fel. Mélyen a lány szemébe nézett és egy könnyű csókot nyomott az ajkaira.

-Julie, nagyon fájdalmas napokon vagyunk túl, de tudom, hogy ezek a dolgok tényleg mögöttünk vannak. Itt és most tegyünk végképp pontot a történtekre és zárjuk rá az emlékezés ajtaját. A kulcsot pedig dobjuk be ennek a tónak a mélyére. Ígérem neked, hogy minden igyekezettemmel azon leszek, hogy soha ne gondoljak rá, milyen érzés volt egy idegen férfi karjaiban látni. És nagyon remélem, hogy ezt te is meg tudod tenni. A feleségem vagy, a gyerekeim anyja és én nagyon szeretlek. Csak ez számít.

Julie könnyekkel a szemében nézett fel rá.

-Robert, a férjem vagy, a gyerekeim apja és én mindennél jobban szeretlek. Mindig is csak ez számított.

Lábujjhegyre állt, átölelte a férfi nyakát és megcsókolta. És ebben a csókban benne volt mindaz, amit az előbb egymásnak mondtak.

Amikor kicsit később levegő után kapva szétváltak, Robert végig simított Julie hátán, majd a fenekénél fogva magához szorította, hogy a nő tisztán érezhesse, ahogyan ez a közelség életre kelti a testét.

-Isten látja lelkem, nem akarlak lerohanni, de olyan nagyon hiányoztál Julie.

-Te is nagyon hiányoztál nekem. Éjszakánként sírni tudtam volna a csalódottságtól, hogy bár ott fekszem melletted, mégsem lehetek veled. Csak azok a reggeli ébredések tartották bennem a lelket, amikor a karjaid között ébredtem. De nem akartam, hogy egy fehérmájú nőszemélynek gondolj, aki nem törődve a köztünk lévő feszültséggel, csak a szexre tud gondolni.

-Pedig élveztem volna, ha a fehérmájú nőszemélynek több esze van, mint nekem és hamarabb visszavezet a házastársi gyönyörök kertjébe, mint ahogy én összeszedem a bátorságom.  – kuncogott a férfi, miközben lassan vezetni kezdte a szobát uraló hatalmas ágy felé.

Ahogy az ágy mellé ért, a műanyag csizma halkan koccant a fán.

-Basszus, erről teljesen megfeledkeztem. Julie, tied a fürdőszoba, ha fel akarsz frissülni, addig én valahogy levarázsolom ezt a vackot a lábamról, mert teljesen tönkreteszi a romantikát.

-Hagyd, majd segítek – suttogta a lány a mellkasának, majd egy váratlan mozdulattal kicsit taszított rajta, amitől Robert az ágyra huppant. Mivel nem számított rá, a mozdulatai koordinálatlanok voltak és könnyedén bokán rúgta az ormótlan orthopédiai segédeszközzel Juliet, aki bármennyire próbálta titkolni, hirtelen látni vélte az éjszakai csillagfényes égboltot.

-Bocs, édes! – tudtam, hogy életveszélyes ez a vacak, basszus, had vegyem le! – nyögött  Robert.

-Most már mindegy, majd jobban vigyázok – sziszegett vissza Julie, miközben a kapcsokat vizsgálta, amikkel megszabadíthatja a férjét ettől a közveszélyes darabtól. Letérdelt az ágy elé és óvatosan lefejtette a férfi lábáról. Robert feljebb húzódzkodott az ágyon és kinyújtotta érte a kezét.

-Gyere ide mellém, olyan régen csókoltalak már meg, ráadásul most fájdalomdíj is jár neked! – vigyorgott rá azzal a féloldalas mosollyal, amitől nők ezrei kaptak szívdobogást, amikor a kamerákba  nézett. Julie lelkesen kúszott fel hozzá négykézláb, aztán lovaglóülésben az ölébe költözött.  Két kezébe fogta a férje arcát és centiről centire közeledve felé, mélyen a szemébe nézve suttogta: Szeretlek!

Nem is figyelve a kezükre, egymás ingét kezdték gombolni, miközben ajkuk egy pillanatra sem vált el egymástól. Robert fürge ujjai végeztek előbb és türelmetlenül gyűrték le az inget Julie válláról megakadályozva ezzel, hogy ő is hasonló mozdulatot tehessen. Robert hirtelen mozdulattal átfordította a lányt, aki így a blúz szorításában tehetetlenül feküdt alatta, és a férfi szabadon garázdálkodhatott  csipkébe bújtatott mellei között. Julie szinte elkábult a szenvedély és a gyengédség váltakozásaitól. Ajkai puhán, hivógatóan nyíltak szét és Robert nem tétovázott. Amikor nyelvével megérintette az övét, egyszerűen élvezte az ízét. Létezik még egy ilyen nő a világon? Szerette volna minél hosszabbra nyújtani a szerelmi játszadozást, de érezte, hogy túl régen nem ölelhette a feleségét, nem lesz annyi önuralma, hogy még sokáig visszafogja magát. Megemelte egy kicsit a felsőtestét, hogy Julie kiszabadíthassa a karjait. És a lány lázasan segédkezett ebben. Ahogy érezte a férje forró leheletét a bőrén, kezével a hajába túrt és még jobban magához húzta. Robert nyelve játékosan cirógatta, harapdálta a melleit ajkával, nyelvével, fogával. Kezével lefelé vándorolt a lány testén, amíg elérte a csipke szett kis háromszögét. Ujjai lágyan csúsztak az anyag alá és Julie combjai szétnyíltak, hogy még mélyebben érezhesse a simogató ujjakat.Közben átkarolta a férfit és szorosan magához szorította, hogy minden négyzetcentiméterét érezhesse , feszes hasát, ahogy izgatottan kap levegő után. Robert hozzá dörzsölte a testét, keményen, férfiasan és lüktetve. Már csak az apró csipke akadályozta, hogy teljesen eggyé váljanak; de egy halk reccsenő hang után az is eltűnt és a férfi már mélyen a testében járt, amikor a gyönyör első hulláma elborította.

Néhány órával később teljesen kimerülten feküdtek a lassan beköszönő alkonyatban. A férfi gyomra mély morgással jelezte, hogy gazdája a mai napon nem szentelt kellő figyelmet a táplálásának. 

-Éhen halok, de képtelen vagyok megmozdulni – sóhajtotta drámaian.

Julie elmosolyodott a panaszos hang hallatán.

-Hozok valamit a konyhából, megdolgoztál érte – nyomott egy csókot a férfi szájára és maga köré tekerte a lepedőt.

A konyhában néhány zsemlét tett egy tálcára, a hűtőből egy gusztusos húspástétomot emelt ki és egy üveg bort. Poharakat, szőlőt tett a tálcára, végül  egy doboz fagylaltot.

Robert már az ágytámlának dőlve várta a vacsorát. Pillanatok alatt tüntették el a finom falatokat, aztán Robert a kezébe vette a fagylaltot. Julie a kanalakat kereste, de aztán eszébe jutott, hogy azokról bizony elfelejtkezett.

-Ne aggódj, el fog fogyni így is. Amikor a parton letöröltem azt a falatot a szád sarkáról, azóta tervezem, hogy egyszer egy egész dobozzal fogunk elnyalogatni, de azokban az álomképekben egyszer sem szerepelt a kanál. – dörmögte érzéki hangon a férfi.

Julie elmosolyodott a forró vallomáson és hanyatt feküdt az ágyon, aztán a fagylaltos doboz után nyúlt és leemelte a tetejét. Ujjaival belekotort és az édes hideg krémmel körberajzolta a melleit.

-Uram, a desszertje tálalva van!

Robert, arcán ördögi vigyorral emelkedett föléje.

-Most szólok, hogy repetázni fogok.

Amikor később, sokkal később teljesen kielégülve és némiképp ragadósan összebújtak, mindketten a tó fölött villódzó fényeket csodálták.

-Az Aurora borealis, az északi fény  – suttogta Robert áhítattal. -Pontosan olyan csodálatos, mint ez a nap volt.

És Julie egyetértett minden szavával.

(kép)

A szerelem 4 keréken érkezik 88.

Nem gondolták volna, hogy ez a csoda három napon túl is izgatni fogja a közvéleményt. Robert sérülése miatt ráadásul nem nagyon mozdultak ki otthonról, így aztán joggal hihette a világ, hogy elbújtak a nyilvánosság elől. A sokadik idióta pártanácsadó cikk után, amelyben azt taglalták, hogy hogyan kéne átvészelniük a házasságuk válságát, Robert eldöntötte, hogy újra végig sétálnak a parti sétányon a gyerekekkel. A sínben elég jól, bár lassan tudott mozogni,már mankó sem kellett hozzá, így aztán csak abban bízott, hogy nem fogják őket megrohamozni, mert most esélyük sem lenne a gyors távozásra.  Amikor kiszálltak a kocsiból, kis tanakodás után visszadobta az ülésra a mára már védjegyévé vált bézbólsapkát. Julie bepakolta az ikreket a babakocsiba, Greg pedig kis műanyag motorjával tekert előttük.

Robert lassan tolta a kocsit, Julie belekarolva sétált mellette, aztán időnként előreszaladt, hogy a fürge trónörököst nehogy szem elől tévesszék.  A fagyizónál Greg is felült a kocsi elejére, hogy a tölcsérével foglalkozhasson elmélyülten. A kicsik is vidáman maszatoltak a sajátjukkal, Julie pedig mohón nyalta a nagy melegben lecsurgó édességet. Robert beérte a lány  állára csurranó falattal. Gyengéd mozdulattal odanyúlt, az ujjával letörölte és a szemüveg mögött kacsintva lenyalogatta az ujjáról. A női közönség jól hallható felhördülése követte a szexis mozdulatot. Amikor pedig a férfi Julie derekát átkarolva fordította vissza a babakocsit a parkoló felé, telefonok tucatjai örökítették meg a békésen ballagó családot.

Nem csalódtak, estére a hírharangok már lelkesen tudósítottak a sztárpáros béküléséről. Pedig még messze nem volt minden rendben.

A legnehezebb a családtagokkal és a barátokkal való szembesülés volt. Claire az újság megjelenését követő napokban összetörten üldögélt otthon. Fogalma sem volt, hogy merje-e zavarni a fiát a kérdéseivel, amikből persze bőven jutott volna Julienak is. Végül Robert telefonált neki. Megkérte, hogy ne adjon hitelt az újságokban megjelenteknek, az egész egy nagy tévedés, egy rosszindulatú pletyka; és ha Julieval találkozik, ne éreztesse vele a neheztelését, mert most enélkül is éppen elég nehéz helyzetben vannak mindketten. Majd egyszer biztosan elmesélik a részleteket is, de most csak annyit kért, hogy ha bárki zaklatná őt ezzel a dologgal, akkor álljon ki mellettük. Claire örült a híreknek, de azért anyai szíve egy apró csücskében biztos volt benne, hogy a történtek mögött jóval több van, mint amit megosztott vele a fia. Emiatt persze elsősorban Juliera neheztelt, mert bármennyire bízott benne, hogy esetleg manipulált képeket hozott le az újság, de valahol mégis biztos volt benne, hogy a képek nem hazudtak.  Őszintén remélte, hogy a válságot a fiatalok sértetlenül élik túl. Elsősorban a fia, aki mindig is kényes volt a hűség kérdésével kapcsolatban.

A tágabb családjukban sajnos nem egy esetben kellett szembesülniük a problémával, és Robert már kamaszként is nagyon kategorikusan állt ki az elvei mellett. Ha Julie valóban megcsalta volna a fiát, a három gyerek sem tartaná vissza a szakítástól, ebben biztos volt.

Julie az ételt kevergetve a férjét figyelte, ahogy a kertben olvas. A napokban kapott új forgatókönyv volt a kezében, de pillantása sokszor elkalandozott a lapokról. Ebből a távolságból lehetetlen volt megállapítani, hogy a történet nem köti le vagy épp az ellenkezője, fejében már a képi megoldások körvonalazódnak. 

Amióta a kórházból hazajött, nem beszéltek újra a történtekről. Próbáltak úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi. Ami elég nehéz dolog volt, mert lépten-nyomon szembesültek a bulvár kacsáival. Pierre nem jelentkezett többet, de Julie sem járt még kint a játszótéren Greggel. A napok békésen, kicsit talán megjátszott nyugodtsággal teltek, éppen ezért nem voltak egészen feszültségmentesek. És nem lépték meg az utolsó, talán leginkább feszültségoldó lépést sem, nem nyúltak egymás felé. Az ágyuk két oldalán tértek nyugovóra esténként és az sem vitte őket kísértésbe, hogy reggelenként – talán megszokásból – sokszor ébredtek egymás karjában. De Julie magában hálás volt még ezért a közelségért is, mert eleinte attól tartott, Robert a vendégszobába költözik. Ám a férjének erre a távolságtartásra láthatóan nem volt szüksége. A mai nap volt az első, amikor ilyen már-már erotikusnak ható mozdulattal megérintette. Ahogy letörölte a fagylaltcseppet és utána lenyalta az ujjait, hát... Julienak sem kellett sok, hogy elveszítse a fejét.

Robert úgy döntött feladja, ledobta maga mellé a forgatókönyvet, amivel már – úgy tűnt – órák óta próbálta lekötni magát. Képtelen volt a sorokra figyelni, állandóan újra olvasott sorokat. Nem mintha azoknak a soroknak a tartalma eljutott volna a szürkeállományáig. Ha valaki rákérdezett volna, még a címét sem biztos, hogy meg tudta volna mondani.

Napokon keresztül próbáltak úgy tenni, mintha az életük nem akart volna egyik pillanatról a másikra összeomlani és mostanra már minden tartalékát felemésztette a hiábavaló próbálkozás, hogy Juliet büntesse a távolságtartásával.  Annyira hiányzott már neki egy vigasztaló ölelés, hogy szinte fájt. Ez a délelőtti séta a parton is csak arra volt jó, hogy ezt a vágyakozást elmélyítse benne. Amikor letörölte azt a fagylaltcseppet a felesége álláról, legszívesebben odahajolt volna, hogy lenyalogassa, aztán... és itt teljesen elszabadult a fantáziája. Ebben a fejben mozizásban aztán egy egész doboz fagylalt szerepelt, amihez azonban egyikük sem használt kanalat.

Első este isteni áldás volt a három gyerek közöttük az ágyban. Ettől valahogy teljesen aszexuális volt a helyzet, hogy ott vannak a közös ágyban. Ha nem így lett volna, talán fogja a párnáját és átvonul a vendéghálóba, ahonnan azonban sokkal hosszabb lenne visszafelé az út, ezzel tisztában volt. Azóta is egymás mellett feküdtek éjszakánként, más kérdés, hogy ez a helyzet nem sok pihenést biztosított. Legalábbis neki. Éjszakánként nem egyszer ébredt arra, hogy a lányt szorítja magához és szinte menekült az ágy szélére. Nem sok értelme volt, mert reggelre megint az ölelésében szuszogott a felesége. Próbáltak úgy tenni, mintha ez nem lenne kínos, nem lenne jelentősége, de legalább önmaga előtt nem akart hazudni, igenis volt jelentősége. Bármi történt, nem tudná elengedni. Ugyanúgy érzett, mint Julie, ha a felesége kérné, akkor sem biztos, hogy le tudna mondani róla.

De nehéz volt túllépni az elvein is. Olyan sokszor tört már pálcát mások felett, akik hasonló szituációba keveredtek. Pillanatok alatt tudott ítéletet hirdetni másokkal kapcsolatban. A hűtlenség az hűtlenség és megbocsáthatatlan. Most azonban be kellett lássa, hogy a dolgok nem ennyire feketék és fehérek, és neki is le kell nyelnie a békát, hogy néha igenis vannak árnyalatok, amiket nem hagyhat figyelmen kívül. Elsőként a saját érzelmeit, hiszen imádja ezt a nőt. Most is, és nem akarja elveszíteni. Másodsorban itt vannak a gyerekek, akik miatt alighanem még jobban ragaszkodna ehhez a házassághoz. És nem utolsósorban Julie vallomása miatt, hiszen megmondta egyenesen, hogy őt szereti. Bármi is volt az a pillanatnyi zavar, de bevallotta, hogy akkor sem akarta volna odadobni a kapcsolatukat. Miért érzi mégis úgy, hogy szembe köpné a régi nyilatkozatait, ha most felállna, bemenne és ebéd helyett beráncigálná a feleségét egy kis békülős szexre. De basszus, így meg nem élhetnek a végtelenségig!

Felállt és bebicegett a konyhába. A gyerekek a nappali szőnyegén játszottak és egy pillanatra elcsodálkozott azon, hogy hamarosan már a két kicsitől is félteni kell a kisasztalon hagyott dolgaikat. Greg éppen a telefonját nyomogatta lelkesen, pedig milliószor megbeszélték már, hogy az nem játék. Szótlanul intett az éppen ránéző gyereknek, hogy hozza ide a készüléket. Greg tudta, hogy lebukott, ezért aztán meglepő engedelmességgel pattant fel, hogy szót fogadjon. A telefonban egy női hang hallózott türelmetlenül. Ezek szerint a billentyűzárat is ki tudja oldani már ez a lókötő?

-Jézusom, Greg, már megint kit hívtál fel?

A kijelzőre nézett, ahol  Joanna képe villogott. Hirtelen ötlettel beleszólt.

-Szia, Jo! Bocs a hívásért, kivételesen nem én partizánkodtam, hanem Greg, de ha már így alakult, lenne egy kérésem. Megoldható lenne, hogy a hétvégére nálatok hagyjuk a gyerekeket? Persze, bébicsőszökkel együtt. Vagy még jobb, ha ti jöttök át hozzánk, mégis csak itt borítsák romba a házat a gyerekek, ne nálatok. ... Oké, nagyon köszönöm. Még beszélünk, szia.

Julie kérdőn nézett rá.

-Elutazunk?

-Azt hiszem, jó ötlet lenne. Mondjuk péntek reggel lelépnénk és vasárnap vagy hétfő este jönnénk csak vissza.

-De mégis hova?

-Van ötletem, de legyen meglepetés. Még az sem biztos, hogy el tudom intézni, úgyhogy egyelőre legyen az én titkom. De hogy készülni tudj, meleg holmit bőven rakj a csomagba.

Azzal felkapta a laptopot és a dolgozószoba felé bicegett. Írni akart Glennek, aki a torontói forgatás során mesélt neki egy fantasztikus hegyi panzióról a kanadai Sziklás hegységben található Banff Nemzeti Parkban, a Moraine tó partján. A háromezer méteres csúcsokkal körülvett tó képe olyan volt, mint egy valószínűtlenül csodás hegyvidéki paradicsom. Friss levegő, magány, madárcsicsergés, mókusok... ha ott nem tudják helyrehozni a házasságukat, akkor sehol. 

Fél óra múlva elégedetten dőlt hátra. Mindent elintézett. A hely csak rájuk vár, bár a tulajdonos felhívta a figyelmét, hogy önellátásra rendezkedjenek be, mert az évnek ebben a szakában csak vadászok szokták kivenni a házat, akik nem igénylik a kiszolgálást, ezért a személyzetet szabadságolták. Ez tökéletesen megfelelt neki. A repülőjegyek és a kocsi bérlése már csak perceket vett igénybe. Lezárt a levelezését és megrázta a fejét. Úgy tűnik, magában már eldöntötte, hogy a mosolyszünetnek vége, de nem fogja elkapkodni. Még két nap az indulásig, ha eddig kibírta, most már türelmesen kivárja, amíg odaérnek. És akkor majd Julie testétől fog választ kapni minden kérdésére.

Julie kis mosollyal a szája sarkában terített az étkezőben. Vajon a férje tervezgetése azt jelenti, hogy végre megszűnik ez az áldatlan állapot közöttük és végre pontot tesznek az egész szerencsétlen történet végére?

Az étkezés végre a régi jó hangulatban zajlott, a gyerekek is a legjobb formájukat hozták, mintha megérezték volna ennek a pillanatnak a jelentőségét. A fürdetés és altatás már megszokott rutin volt. Robert a hintaszékben  ülve a már bóbiskoló Greget ölelte, a kicsik a kiságyakban  szuszogtak, miközben Julie egy régi francia dalt énekelt halkan. Aztán átvette Greget és lefektette őt is.  A nappaliban Robert felemelte a forgatókönyvet és napok óta először végre odafigyelve elolvasta a címet: Medvekaland

Ah igen, már emlékezett; Stephanie viccelődött vele, amikor hozta, hogy minden színész életében elérkezik a pillanat, amikor állatos filmet forgathat. Neki nagyon tetszett a történet, de Robert kicsit fázott tőle. A Vizet az elefántnak éppen elég volt neki állatos filmnek, Thai azóta is a legkedvesebb emlékei egyike, a kis zsiráflányról már nem is beszélve. De a megvadult lovak és zebrák keltette kellemetlen borzongásra még mindig élénken emlékezett. Egy medvekalandra nem igazán vágyott. Félretette a könyvet és Julie után nézett, aki a hálószoba felé indult. Huh, messze van még a péntek este – harapott a szája szélébe és egy nagy sóhajtással újra a történet után nyúlt. Talán lesz annyira érdekes, hogy lekösse a gondolatait, amíg a felesége zuhanyozik.

A szerelem 4 keréken érkezik 87.

Robert Dean számát tárcsázta, majd röviden arra kérte, hogy jöjjön érte. A férfi – úgy tűnt – már minden tudott és kérdezősködés nélkül mondott igent. Nemsokára már ott állt a szobájában egy tolókocsival. Robert morogva nézte a kétkerekűt.

-Szükség van erre? Elég jól mozgok a mankóval.

-Kórházi előírás – rántotta meg a vállát Dean. -A kijáratig ezzel kell menned.

A friss hírekre vadászó firkászok persze azonnal lecsaptak rájuk, amikor felbukkantak a kijáratnál. Robert leszegett fejjel ugrált oda a kocsihoz, miközben Dean a fotósokat próbálta távol tartani tőle. Mielőtt beült, mosolyt erőltetett az arcára és odaszólt nekik:

-Emberek, de tényleg, mi olyan érdekes benne, ha valaki megsérül? Bevertem a lábam és elrepedt a sípcsontom. Ennyi történt.

Az egyik vaku mögül gúnyos hangú kérdés harsant.

-És a sérülése kapcsolatban van a feleségéről az újságokban megjelent képekkel?

Robert minden színészi eszköztárát igénybe véve fordult a kérdező felé. Arcáról sugárzott, hogy milyen abszurdnak tartja még a feltételezést is.

-Nem tudom, miről beszél. A feleségemről készült fotók rosszindulatú spekulációkat indítottak el, de biztosíthatom róla, hogy ezeknek semmi közük nincs a valósághoz. Otthon vár a gyerekeinkkel és már biztosan aggódik, amiért Önök itt feltartanak. Meg kell mondjam, még nem esik túl jól az álldogálás, úgyhogy ha megbocsátanak... – és azzal lezökkent a hátsó ülésre.

Később a kocsiban ülve Dean hátrafordult és komolyan nézett Robertre:

-És most hova?

Robert először nem is értette a kérdést.

-Hogyhogy hova? Természetesen haza. Julie és a gyerekek otthon vannak. Beszélnünk kell, aztán lezárni valahogy ezt az egész szerencsétlen ügyet.

Dean a kapukódot beütve beállt a ház elé. A házban égett a villany. Kisegítette Robertet, aki elhárítva a további segítséget, a ház felé ugrált a mankó segítségével. A dzsekije zsebében kotorászva ujjai végre megtalálták a kulcsait. Óvatosan benyitott, aztán pár pillanatig az előszobában hallgatózott. A hálószoba felől jöttek a hangok. Finoman belökte az ajtót aztán az elé táruló látványtól elmosolyodott. A három gyerek az ágyukban hevert. A kicsik kezében cumisüveg, Greg pedig egy mesekönyvet lapozgatott. A borítót látva régi emlékek rohanták meg. Ez a könyv még az övé volt. Valószínűleg anya hozhatta magával Angliából. A gyerekek még nem vették észre, ő pedig a fürdőszobából jövő hangokat fülelte. Julie fogat mosott. Elmosolyodott, ahogy a jellegzetes öblögető hangot hallgatta. Hányszor álltak hármasban Greggel a mosdók előtt és tanították a kicsit, hogy mossa meg a fogát. Mindig egyszerre néztek fel a tükörbe, lötyögtették szájukban a vizet, aztán egyszerre köptek a mosdóba. És a tanítás vége mindig néhány mentolos illatú puszi és csók lett.

A vízet elzárták és a villanykapcsoló hangját hallotta. Még mindig az ajtó takarásában állt, Julie nem vehette észre. Bemászott a gyerekek mellé az ágyba. Greg azonnal a kezébe nyomta a könyvet az esti mesét követelve. Julie pedig azon a dallamos, álomba ringató hangján olvasni kezdett.

Nem tudta, hogy mit csináljon. Már túl régen állt itt, hogy csak úgy rájuk kopogjon, anélkül, hogy megijesztené őket. De ha megmozdul, mindenképpen rájuk hozza a frászt. Ezért aztán megkocogtatta az ajtót. Julie halk sikkantással pattant ki az ágyból és felrántotta az ajtót. Az ajka elé kapta a kezét és szeme azonnal könnybe lábadt. A gyerekek kíváncsian lesték az ágyból és szívet melengető volt az érzés, ami elöntötte, ahogy a gyerekarcok sorra felderültek. Chloé volt a legfürgébb, aki a cumisüveget félredobva azonnal feléje kezdett mászni.  Julie utána kapott, mielőtt fejjel lefelé leesik az ágyról. Robert az ágyhoz ugrált és a mankókat félretéve, leroskadt az ágy szélére.  Greg azonnal a kezébe nyomta a mesekönyvet és az apja mindhármukat megcirógatva engedelmesen olvasni kezdte az első történetet. Julie az ágy végén ülve nézte a családját, szemében újra és újra könnyek gyűltek, ahogy eszébe jutott, hogy ez az idilli kép mekkora veszélyben van. Lassan felkúszott a gyerekek mellé és fejét William mellé lehajtva lehunyt szemmel hallgatta a férje hangját, ahogy a kismackó kalandjairól mesél. Nem először gondolt arra, hogy a férfi ezzel a hanggal akár jeget is árulhatna az eszkimóknak, biztos vevők lennének rá. Játszott a hangjával a gyerekek tátott szájjal hallgatták, Julie pedig arra gondolt, hogy ha nem szeretné mindennél jobban, akkor most, ebben a pillanatban biztosan bele tudna szeretni. 

Reszketve várta a mese végét, nem tudván, mire számítson. Bár, az a tény, hogy Robert hazajött a kórházból és szó nélkül belevetette magát az altatásba, egy kis halvány reménysugárt jelentettek.  Persze, tisztában volt vele, hogy még beszélniük kell. El kell mondja neki mennyire sajnálja, hogy megbántotta, hogy akaratlanul is beletaposott a büszkeségébe, a beléje vetett bizalmába. Még fogalma sem volt róla, hogyan hozza helyre ezt a sérülést, de szíve minden rezdülésével ezt akarta.

Egyszer csak azt vette észre, hogy a férfi elhallgat és félreteszi a mesekönyvet. Az elbóbiskoló gyerekek fölött ránézett és egy grimasszal a szája csücskében beszélni kezdett.

-Próbáltam haza telefonálni, hogy jövök, de nem vetted fel.

-Hallottam a telefont, de éppen a kádban voltak mindannyian és nem mertem magukra hagyni őket. Nem is sejtettem, hogy te lettél volna az, mert akkor biztos visszahívtalak volna. Azt hittem, csak reggel engednek ki. Mással meg nem akartam beszélni.

-Hát, úgy akarták, de aztán meggyőztem őket, hogy sürgős dolgom van itthon. Megígértem, hogy az injekciókat lelkiismeretesen beadjuk nap mint nap, úgyhogy csak tíz nap múlva kell visszamennem.

-Te akarod megszúrni magad? – nézett rá Julie csodálkozó szemmel.

-Miért ne? Azt hiszem, az elmúlt napok után nincs, amit meg ne tudnék tenni.

Julie zavartan fordította félre a fejét. Kihallotta a szenvedélyes mondatból azt a tömény fájdalmat, amit ő okozott a férfinak.

Felkelt az ágyból és az ablakhoz sétált. Háta mögött Robert lekapcsolta az éjjeli szekrény lámpáját, és halkan, hogy a gyerekeket ne ébressze fel, beszélni kezdett.

-Pierre barátod meglátogatott a kórházban.

Julie a félhomályban sokkoltan fordult felé.

-Jézusom! Mit akart?

-Biztosítani róla, hogy az egész az ő hibája volt. Hogy nem volt viszonyotok és te épp olyan áldozata vagy ennek az őrületnek, mint én. És én készségesen elhiszem minden szavát, mert el akarom hinni. Nem akarom, hogy az elmúlt évek, az a szerelem, ami összeköt bennünket, ilyen csúfosan múljanak el. Nem akarom azt hinni, hogy hazugság volt minden. Nem akarom azt gondolni, hogy az utolsó szeretkezésünkkor őrá gondoltál. Nem akarom, hogy őt, az ő ölelését akard, amikor én nyújtom ki feléd a kezem. Hinni akarok benned, mert szeretlek; még ha ez pillanatnyilag elég hihetetlenül is hangzik. Hinni akarok benne, hogy együtt túléljük ezt és ismét bebizonyosodik, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Ha őszinte akarok lenni, már régen nem az bánt, hogy felszarvazott tökfejnek írnak le az újságok, szánakozva, és ugyanakkor kíváncsian keresve az okokat, amiért a hollywoodi szívtiprót is unhatja valaki. Mostanra már csak az bánt, hogy miért nem szóltál? Miért nem mondtad el? Miért kellett abból a rohadt újságból megtudnom ezt az egészet? Olyan volt kinyitni azt az újságot Julie, mintha hátba szúrtál volna. Az egyik pillanatban még a citromtortáért nyújtom a kezem, a másikban pedig  széthullik az életem. Julie, én hinni akarok benne, hogy rendbe tudjuk hozni a dolgainkat. Hogy elmondod nekem, mi az, ami neked hiányzik a házasságunkból. Mi az, amit másnál kerestél?

Julie biztos volt benne, hogy ha a gyerekek nem lennének a szobában, akkor a férfi nem tudta volna ilyen indulatoktól mentesen, csupán csak  a szívét marcangoló fájdalommal a hangjában elmondani az őt gyötrő kérdéseket. Nagyon remélte, hogy ő is meg tudja őrizni a méltóságát. Nem fog zokogva mentegetőzni, nem fogja Pierre nyakába varrni a történteket. Tudta, hogy az ő szerepe is megvolt ebben az egészben és nem tagadhatja le a férje előtt a gyengeségét, még ha ezzel újra csak fájdalmat okoz is neki. De ha most nem lesz teljesen őszinte, akkor a seb soha nem gyógyulhat be.

-Pierre nagyon kedves ember, Robert. És francia. Ettől máris úgy éreztem, hogy van köztünk valami baráti kötődés. Túl van egy csúnya váláson, és a kislányát neki ítélték. Ő pedig eljött ide Los Angelesbe, hogy új életet kezdjen. Jó volt vele nap mint nap találkozni, beszélgetni. Érdekes ember, de ő csak barát volt. Tudom, hogy talán nem kellett volna elmennem Fannyt meglátogatni. Egy hirtelen ötlet volt csak, hiszen Gregory is mindig úgy örül, ha kap valami kis ajándékot, hogy hamarabb meggyógyuljon. Odaadtam azt a kis plüsskutyát és már indultam is haza. Pierre csak hálás volt, hogy nincs egyedül a bajban, azt hiszem. Kicsit talán európai módon  fejezte ki magát, a kislánya miatt érzett aggodalma hatására talán érzékenyebb volt. Mással én sem tudom magyarázni azt a csókot. És meglepett vele. De soha, egyetlen pillanatig sem akartam, hogy megismétlődjön a dolog.

El akartam neked mondani, de hogyan lehet egy ilyen dolgot elmondani. Drágám, ma reggel csókolóztam egy ismerősömmel? Annyira reménykedtem benne, hogy soha nem fog kiderülni. Mert tudtam, hogy fájni fog. És teljesen feleslegesen okoztam volna vele fájdalmat. Mert egyszerűen nem volt semmi jelentősége. Én csak téged szeretlek! Sajnálom, ha elveszítem Pierre-t, mint barátot, de egy pillanatig sem tétováznék, ha választanom kéne köztetek. Te vagy a férjem, a gyerekeim apja, a  szerelmem, a barátom, mindenem te vagy Robert, soha nem tudnálak elhagyni. Talán még akkor sem, ha te kérnél rá.

Amíg beszélt, szemét le sem vette a férfiról, aki fájdalmas tekintettel hallgatta.  Aztán kinyújtotta felé a kezét. Julie visszament az ágyhoz és lefeküdt a keskeny szabad részre. A három gyerek közöttük szuszogott. Amikor Robert kicsit fájdalmas grimasszal mocorogni kezdett, Julie ijedten ült föl.

-Visszaviszem őket az ágyukba, hogy kényelembe helyezhesd magad.

Robert megrázta a fejét.

-Ne, hagyd csak! Jó lesz, csak a farmeromtól akarok megszabadulni.

-Segítek.

-Ne, most inkább ne! Próbálok uralkodni magamon és nem könnyítené meg a helyzetemet, ha a nadrágomat ráncigálod. Most jó, hogy itt vannak közöttünk. Mindkettőnket emlékeztetnek rá, hogy milyen sok a veszíteni valónk.

Nagy nehezen leküszködte magáról a ruhadarabot és nagyot sóhajtva kinyújtózott az ágyon.

-Így, most már jó lesz. Próbáljunk meg aludni! Még néhány napig biztos elcsámcsognak rajtunk az újságok, de ha szerencsénk van, mint minden csoda, ez is csak három napig tart.

A szerelem 4 keréken érkezik 86.

-Had menjek veled! – nézett könyörgően a férjére Julie, miközben Reese egyetértően bólogatott mellette.

-Had menjen, Robert! -  hunyorított Reese a férfira. –A gyerekek jól ellesznek velünk, amíg visszaértek.

A mentősök várakozóan néztek rájuk, Robert pedig megadóan bólintott. A lába már iszonyatosan sajgott, biztos akart lenni a diagnózisban is és valahol a lelke mélyén hálás volt ezért a fizikai fájdalomért, mertr egy kicsit elterelte a figyelmét a szívét hasogató másikról. Julie beült mellé a mentőbe, a kocsi pedig máris elindult. Egy  ideje gyors tempóban kanyarogtak, amikor Robert a mellette ülő lány keze után nyúlt. Innentől kézenfogva, néma csendben nézték egymást, amíg a kórház előtt meg nem álltak. Ahogy a mentősök kiemelték a hordágyat a kocsiból, kezük lassan szétcsúszott, és a férfi eltűnt a sürgősségi osztály ajtaja mögött.

Julie kétségbeesetten nézett utána. Istenem, hogy hozhatná rendbe a dolgokat?

Robert nagyot sóhajtva konstatálta, hogy mégsem olyan nagy a baj. Ugyan megrepedt a csont, de nem törött. Így is kapott egy merevítő sínt a lábára, bár valószínűleg klasszisokkal kényelmesebbet, mintha gipszbe tették volna. A lényeg, hogy a terhelést levették a fájó lábáról, így akár férfias járással is távozhat a kórházból, mert már kezdett elege lenni a tolószékes megjelenéseiből. Ez azonban nem most lesz – gondolta leverten, mert az orvos nyilvánvalóvá tette, hogy egy éjszakát megfigyelést alatt itt kell töltsön.

Amikor a kezelőből kitolták, szinte meglepődött, hogy Juliet az ajtó előtt találta. Magába roskadtan üldögélt az ablak mellett, és szeme valahova a távolba, a parkolón túlra révedt. Vajon, mi járhat a fejében?

Őt a fájdalom, aztán a vizsgálat kicsit kiszakította a nap történéseiből, de most újult erővel tört rá a fájdalom és veszteség érzése. Egy pillanatra elgondolkodott rajta, vajon ha Julietől hall először a dologról, akkor is ilyen sokkolóan hatott volna-e? Mindenesetre valami perverz kíváncsisággal szerette volna tudni, hogy Julie elmondásában hogyan hangzott volna mindaz, amiről a képek meséltek.

Közben Julie észrevette és könnyes szemét lopva megtörölve feléje indult.

-Mennyire nagy a baj? – kérdezte halkan.

-A baj? Hát, azt nem tudom, de ha a lábamra gondolsz, akkor csak repedt a csont, nem törött. Holnap reggel akár haza is mehetek.

-Itt maradjak veled? – a kérdés már csak egy tétova suttogás volt.

-Nézd, Julie... azt hiszem, mindkettőnknek jobb, ha most egy kicsit magunkban leszünk. Én is jobban tudok gondolkodni, ha egyedül vagyok. Menj vissza a gyerekekhez! Aztán reggel majd jelentkezem, hogy hogyan tovább.

Julie megsemmisülten bólintott. Hogy hogyan tovább? Édes istenem, hogyan tovább? Oké, nem gondolta, hogy veszekedés nélkül túl tudnak lépni a történteken, de a férje szavaiból valami sokkal fájóbb és rémisztőbb jövő képe bontakozott ki.

Könnyes szemmel kísérte a szobájáig és tétován téblábolt a nővér mögött.

-Van valamire szükséged? – kérdezte, de Robert megrázta a fejét.

-Holnap reggelig elleszek, aztán úgyis lelépek innen. Kösz. Menj nyugodtan! Majd jelentkezem. – azzal fogta a mankóját és a fürdőszoba felé bicegett, jelezve, hogy részéről a búcsúzkodás véget ért.

Julie halkan zokogott a taxiban. Még a kórházból felhívta Jim-et, hogy megkérje, a gyerekeket hozza haza. A férfi rövidesen meg is érkezett. Segített neki becipelni a csomagokat a házba. Juliet Robert táskáját látva újra elöntötte a kétségbeesés. Kipakolja vajon? Halványan abban bízott, hogy a sérülése miatt otthon marad velük, de tudta, hogy ha a férfi el akarna menni, ez az apróság úgysem tartaná vissza.

Robert belefáradt már a gondolkozásba, amivel valamilyen érthetetlen oknál fogva mindig oda lyukadt ki, hogy talán ő a hibás a történtekért. Nem sokat segített rajta, hogy már a délutáni hírekben viszontlátta azokat az átkozott fotókat, ráadásnak pedig tudósítottak a kórházba kerüléséről is.  Basszus, LA-ben nincs érdekesebb téma, mint az ő magánélete? Mérgében kinyomta a tv-t. De alig hallgatott el a kellemetlen orgánumú riporternő hangja, az ajtaja felől határozott kopogás hallatszott. Egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy ha kikiált, hogy szabad, azzal vajon már megint mit szabadít a fejére.  Fel kellett volna hívnia Deant, de teljesen kiment a fejéből a nagy agyalás közben. Ezért aztán úgy döntött, inkább csendben marad. Akárki is az, talán feladja és odébb áll. De az illető nem adta fel.

A kilincs halkan  lenyomódott és az ajtó résnyire kinyílt, ahogy a kíváncsi látogató benyitott. Robert pillantása egy ismeretlen és mégis fájón ismerős arcra esett. Ilyen nincs! Van képe idejönni? Mi a jó büdös francot akar még? Nem hallott még róla, hogy a földön fekvőbe nem sportszerű belerúgni?

A férfi észrevette az indulatosan fellobbanó tekintetet, de nem hátrált meg.

-Bejöhetek? – kérdezte kellemes, kicsit idegen akcentusú hangon.

-Ha már eddig eljött, miért is ne – válaszolt Robert és kicsit feljebb húzódott az ágyban.  Vendége behúzta maga mögött az ajtót és zavartan a hajába túrt. Robert zavarodott gondolatai között egyet elpazarolt erre a mozdulatra is. Mintha csak ő csinálta volna. Pedig amúgy nem sok hasonlóság volt közöttük. Percekig csak  vizsgálták egymást, aztán szinte egyszerre vettek levegőt, hogy a már-már kínos hallgatást megtörjék.

-Pierre Dechanel – nyújtott kezet a látogatója, aztán kapcsolt, hogy a baráti gesztusnak aligha van helye ebben a szituációban és zavartan ejtette le maga mellé a kezét.

-Gondolom, tudja, ki vagyok.

-Nem, nem igazán. – mormolta Robert. Most mit mondjon, hogy a férfi, aki elvette a feleségemet?

-Nos, azt hittem már látta a mai újságokat – krákogott kínos feszengéssel a férfi.

-Ha a fotókra gondol, igen, azokat láttam már. De azt nem állítanám, hogy tudom, ki maga. Bár, néhány órája már azt sem nagyon tudom, ki az a nő, akivel évek óta együtt élek – morogta maga elé Robert.

-Ó, istenem, ettől féltem; ezért jöttem ide, amikor megtudtam, hogy baleset érte. És csak hogy tudja, a nővéreknek azt mondtam a barátja vagyok, csak azért engedtek be magához.

Robert megemelkedő szemöldökével nem törődve folytatta: - Nem akarom mentegetni magam. Ennek az egész kínos bonyodalomnak egyedül én vagyok az oka. Néhány hete ismertem meg a feleségét a játszótéren. Van egy kislányom, Fanny és a maguk kisfia olyan jól érezte magát vele..., szóval, beszélgettünk Julieval (Robertnek fájdalmasan megrándult az arca, ahogy a lágy francia kiejtéssel hallotta a felesége nevét kiejteni) és talán nem túlzok, ha azt mondom, összebarátkoztunk. De ez csak ennyi volt. Esküszöm, csak ennyi. Néhányszor elmentünk a gyerekekkel fagyizni, de soha semmilyen körülmények között nem voltam kettesben a feleségével. Aztán Fanny beteg lett és hirtelen nem tudtam, kihez fordulhatnék tanácsért. A felesége ajánlott egy orvost és másnap átugrott hozzánk, hogy egy kis ajándékkal lepje meg a lányomat. Aztán amikor kikísértem, én nem is tudom, hogy történt. Elvesztettem a fejem, és ezért most a falba tudnám verni, de higgye el nekem, hogy szó sincs viszonyról, csókolózásról. Én megcsókoltam a feleségét, nem tagadom. De ő  kibontakozott az ölelésemből és elment. Azóta pedig a telefonjaimat sem fogadja, szóval, még bocsánatot sem tudtam kérni tőle a viselkedésemért. Ő volt az egyetlen barátom, akit ebben az idegen városban találtam és én marha tönkretettem ezt a barátságot is. És most már tudom, hogy ennél valószínűleg még sokkal többet is ártottam. De higgye el nekem, ez egyedül az én hibám, nem az övé.

Robert nézte a nyúzott férfiarcot és valami nyomot keresett rajta, amitől bizalmatlan lehetne, de a férfi tiszta, őszinte tekintettel nézett vissza rá. Valószínűleg igazat mond. És ez mennyiben könnyíti meg az ő dolgát? Próbálta összeszedni magát, hogy valami választ összehozzon, de mit mondhatna? Hogy nem történt semmi? Fátylat az egészre? Amikor még fogalma sincs, hogy a felesége számára mit jelentett ez az egész. Mit és hogyan akart elmondani neki? A franc egye meg a kétbalkezes formáját, hogy ezzel a sérüléssel még húzza is az időt! Már megint minden összejátszott ellenük és egyelőre ötlete sincs, hogyan simíthatnák el a dolgokat.

Pierre állta a tekintetét. Sejtette, hogy a férfi most a hazugság jeleit keresi az arcán, de a történtektől eltekintve tiszta volt a lelkiismerete. Tényleg a jó szándék hozta ide, hogy megpróbálja valahogy rendbehozni, amit ilyen sikeresen elcseszett. Felállt és az ajtó felé indult.

-Köszönöm, hogy meghallgatott. Tudom, hogy be fogja látni, a felesége éppen olyan áldozat ebben az egész szerencsétlen történetben, mint akár maga. Ne büntesse olyasmiért, ami nem az ő vétke.  – azzal halkan becsukta maga mögött az ajtót.

Robert minden eddig visszafojtott indulata kitört. ahogy a párnájába öklözött. Oké, idejött ez a gyászhuszár, ő meg is hallgatta, nem törte be a csinos orrát, pedig Isten látja a lelkét, szívesen megtette volna. Ráadásul még valami halvány hálát is érzett iránta, amiért volt benne annyi kurázsi, hogy eléje álljon és megpróbálja menteni a menthetőt. Hinni akart a férfi őszinte szemének! Hinni, hogy Julie tényleg nem akarta azt a csókot. Hogy csak zavarodott volt, de vele szemben becsületes. Hogy a szerelmük túl tudja élni ezt a botlást. És nemcsak a szerelmük, de az egymásba vetett bizalmuk is. Soha nem tudhatja, őróla mikor kerülnek ki kompromittálónak ható fotók, amikor majd Julienak kell bíznia benne. És tudta, hogy a bizalmatlansága éppúgy összetörné, mint ahogy most valószínűleg Juliet az övé. De most mi a jó francot csináljon? Jobb ötlete nem lévén, megnyomta a nővér hívó gombot.

Az érkező nővér aggódva lépett az ágyához és a lábát vizsgálta.

-Fájdalmai vannak? Kér fájdalomcsillapítót? – kérdezte.

Ami fáj, arra úgysem használna – húzta el a száját a férfi, aztán csak annyit mondott.

-Megtenné, hogy idehív egy orvost? Szeretnék hazamenni!

Julie gépiesen tette a dolgát. Játszott a gyerekekkel, megetette őket, aztán az egész társaságot bepakolta a fürdőkádba. Már mindannyian odabent pancsoltak, amikor rájött, hogy egyedül kevés lesz hozzá, hogy a végén felöltöztesse őket. A vízben nem hagyhatja őket, de ha egyszerre kiszedi mindet, akkor pillanatok alatt fognak szélnek eredni. Lerogyott a kád mellé és hisztérikus nevetésbe kezdett, ahogy felrémlett előtte a szanaszét mászkáló vizes kölykök képe. Hallotta, hogy a telefonja csörög odabent, de nem merte egyedül hagyni a kicsiket. Most úgysem lenne hangulata bájologni senkivel.

Ült a földön, nézte, ahogy Gregory lelkesen locsolja a testvéreit, de agyában csak egy gondolat zakatolt. Mi lesz, ha Robert holnap reggel kijön a kórházból?

A szerelem 4 keréken érkezik 85.

Julie elsápadt. Azt ne! Ugye, nem?! Jézusom, ha az újságból fogja megtudni… de hát nem volt senki a közelben, aki láthatta volna. Idegesen kapta ki Jim kezéből az újságot és szinte már abban a pillanatban biztos volt benne, hogy igenis, az lesz benne, ami miatt napok óta öli magát. A képek beszédesek voltak. Ráadásul olyasmiről is beszéltek, ami a valóságban fel sem merült. Hogy itt érzelmek is szerepet játszanak, nem csak egy suta csók csattant el. De ami a legrosszabb, azt sejtették, hogy egy hosszabb ideje tartó viszonyra derült most fény. Szó sem volt pillanatnyi megingásról.  Összeroskadva ült a napozóágy szélén és teljesen tanácstalan volt, induljon-e a férje után. Lehet, hogy ebben a pillanatban meg sem hallgatná. Most már tudta, hogy hiba volt, súlyos hiba ilyen sokáig halogatni azt a vallomást. Nem lehetett annyira naív, hogy azt higgye, ez a néhány pillanat örökre az ő titka maradhat. Robert nem is olyan régen mondta, hogy ezek a dolgok kiderülnek, előbb vagy utóbb, de mindig kiderülnek. A felbőgő motor hangjára felkapta a fejét. Reese megrebbenő tekintetét látva sírásra görbült a szája.

-Nem az van, amire a képek alapján gondolni lehet. Tényleg nem.

-Sosem az van. – mormolta Reese és fejét elfordítva a kapu felé sandított.

Julie lassan feltápászkodott és a hálószobájukba indult. A szekrényajtóhoz lépett, hogy megnézze, a férje vajon csak jár egyet, hogy lecsillapodjon, vagy  összepakolt és elment? Nem igazán hitte, hogy búcsú nélkül elment volna, de azért a szíve összeszorult, amíg körülnézett. Csak a Porshe kulcsai hiányoztak.

Robert visszavett a tempóból, ahogy a ranchon kívülre ért. Aztán meglátott egy olajfa ligetet és az árnyat adó fák alá parkolt.

Még jó, hogy elhozta a Porshet, mert férfi büszkeségből elrohanni egy családi autóval elég nevetséges dolog lett volna. Így legalább az illúziója megmaradt. Csak azon járt az agya, hogy Julie hogyan tehette ezt vele? A cikk szerint ez néhány nappal ezelőtti fotó, de vajon miért nem értesítette az újság a sajtósát, hogy felkészülve várhassa a lap megjelenését? Aztán eszébe jutott, hogy szinte megszöktek a nyilvánosság elől, valószínűleg Tim nem is tudta volna, hol keresse. Persze, ez azért bírt akkora jelentőséggel, hogy felkutassa, de úgy látszik, már az embereinek sem olyan fontos, hogy ne érjék nyíltszíni pofonok. De hogy Stephanie sem hívta… Idegesen tapogatózott a telefonja után, de üresek voltak a zsebei. A fenébe, hiszen tulajdonképpen fogalma sincs, hol az az átkozott ketyere. Ő maga mondta, amikor megérkeztek, hogy most aztán próbálják meg elfelejteni a külvilágot. Valószínűleg azóta már az akkumulátor is lemerült. Persze, Steph tudta, hogy Reese-éknél vannak, rajta keresztül elérhette volna. Mire gondolatban idáig jutott, belemart a felismerés, hogy nem ez a legfontosabb problémája.

Még csak nem is az gyötörte, hogy ezek a képek és főként a hozzájuk fűzött megjegyzések mennyire megalázóak a számukra, talán elsősorban az ő számára.  Aki „szegény Robert”-ként emlegette a cikkben, talán nem is tudja, hogy ezzel a szóval nagyobbat rúgott bele, mint az alighanem gondosan összeválogatott képeivel. Csak a szívét mardosó fájdalomra tudott figyelni, amiért Julie ebbe a megdöbbentő helyzetbe keveredett. Ha legalább elmondta volna. Szereti annyira és köti össze őket annyi minden, hogy meghallgassa, és ha képes rá, megértse, miért történt, ami történt. Két nappal ezelőtt még ölelték egymást. Azok után, hogy ez a fickó szájon csókolta és olyan önfeledten tartotta, mintha ehhez joga lenne. Ki a franc lehet ez a pasi, aki olyan bensőségesen ölelgeti a feleségét? És persze innen nézve már érthető Julie viselkedése is, ahogy az elmúlt napokban csak gyűlt köztük a feszültség. Vajon ez lett volna a nagy vallomás, amit ma estére tartogatott? Vagy ezek csak képek és a lényeg hangzott volna el élőszóban egy kedélyes vacsora után? El akart volna menni?  De hiszen még esélye sem volt rá, hogy szembesüljön az okokkal, miért esett a felesége kísértésbe. Nem tudott szabadulni a képtől, ahogy Juliet egy idegen férfi öleli. Vajon mit hiányolt a felesége a házasságukból, amiért nem képelte fel ezt a magabiztos majmot, hanem szinte belesimul az ölelő karokba? Ahogyan az övébe szokott. Vajon összehasonlította kettőjük ölelését? És ki került ki győztesen ebből az összehasonlításból? Abba már bele sem mert gondolni, hogy esetleg máskor is találkoztak, máshol  és hogy több is történt közöttük. Ezt egyszerűen nem tudta elképzelni Julieról. Bármi is a problémája, egyszerűen képtelen elképzelni, hogy összeadja magát bárkivel, amíg az ő felesége. Lehet, hogy ma este kiadta volna az útját és utána … de addig semmiképpen.

Fejét hátrahajtva a bárányfelhős eget kémlelte, mintha az választ tudna adni a kérdéseire. Legszívesebben megkeresné azt a pasit, hogy megkérdezze, miért pont velük történik mindez? Miért? Ez a kérdés zúgott az agyában. Teljesen mindegy, hogy mi a kérdés vége, de az eleje mindenképpen a miért marad.

Akkor most ennyi volt? Annyi öröm és fájdalom után, annyi kalandos epizód után véget ér a nagy álom? Tudta, hogy beszélnie kell Julieval a történtekről, de egyelőre még fogalma sem volt róla, hogyan tudná indulatok nélkül végig hallgatni a mondanivalóját. Kíváncsi volt a magyarázatra, a válaszra, amit a kérdéseire kaphat, ugyanakkor rettegett attól, hogy mit fog hallani.

Egyetlen gondolat zakatolt az agyában. Mi lesz, ha Julie válni akar? Ha az a másik – ki tudja hol megismert faszi – annyira fontos neki, hogy odadobjon érte mindent, az ő szerelmét és a gyerekei nyugodt boldogságát. Hogyan fogja elmagyarázni nekik, hogy bár ő az apjuk, de a mama mostantól egy másik férfival él majd együtt? Ő maga is érezte, hogy egy kicsit előreszaladt, talán még nincs veszve minden. De titkon attól félt, hogy ezek a képek őbenne törtek össze valami nagyon fontosat, a bizalmat, a rendíthetetlen bizalmat, amit eddig érzett a felesége iránt. Ismerte már annyira önmagát, hogy tudja, ezek után féltékenyen figyelné a mozdulatait, a gesztusait, kihez barátságosabb a kelleténél; és ez szép lassan megölné a köztük lévő érzelmeket. Istenem, Julie, hogy a fenébe tehetted ezt velünk? – sóhajtott nagyot.

Julie ült az ágy szélén és azon gondolkodott, hogy össze kellene pakolnia a holmijukat. Reese-éktől sem kívánhatja, hogy ezek után még a vendégszeretetüket pazarolják rá. Lassú mozdulatokkal a gyerekek holmiját kezdte bepakolni, aztán a sajátjait. Robert ruháinál egy pillanatra tétovázni kezdett, aztán egy külön táskába bepakolta azokat is. Lehet, hogy ő még maradni akar, átgondolni a dolgokat. Nem tudta mitől fél jobban, hogy Robert meghallgatja  és neki meg kell magyaráznia a magyarázhatatlant, vagy attól, hogy a férje meg sem hallgatja. Megváltásnak érezte, amikor a házvezetőnő szólt, hogy a kicsik felébredtek.

Gépiesen tisztába tette őket, gyümölcsöt vágott fel és Gabrielaval etetni kezdték őket. Észre sem vette, ahogy a könnyek lassan lecsurogtak az arcán.  Uramisten, mi lesz, ha ezek után Robert nem akar békülni? Ha nem hagyja, hogy elmagyarázza neki, hogy ez csak egy pillanatnyi gyengeség volt, amit szinte ott, abban a percben megbánt.  Mi lesz, ha nem hisz neki?  Hogyan tudna élni nélküle?

Pierre kiterítette maga előtt az újságot és merev arccal nézte a képeket. Hát, ez remek! A cégnél alighanem repesnek majd a boldogságról, hogy új munkatársuk azonnal a bulvárlapok címlapjára került az ismert színész feleségével enyelegve. Nézte a férfi fotóját és magában el kellett ismerje, szimpatikus ember. Az újságíró persze azonnal azt feszegette, hogy a három gyerekes asszony vajon miért lépett félre, híres férjének milyen hiányosságát igyekezett pótolni ebben a kapcsolatban? Feszengve gondolt rá, hogy mennyire félremagyarázzák a dolgokat, hiszen itt nincs kapcsolat, nincs viszony, még csak különösebb enyelgés sincs. Ő csak egyszerűen hálás volt az aggódásáért, és jó, nem fogja most saját magát is szembeköpni egy hazugsággal, megragadta az alkalmat, hogy megkóstolja azokat a cseresznye-ajkakat, amik egy ideje már betöltötték a gondolatait. Egy istentelen meggondolatlan, szerencsétlen pillanat volt, amiért ő most egy barátsággal fizet. Mert hogy ezek után a nő nem áll vele szóba, ebben azért meglehetősen biztos volt. Abba, hogy a nő mit veszíthet, bele sem akart gondolni. Sikeresen belerondított egy család életébe. És ez kétszeresen fájt, amikor eszébe jutott a saját nyomorúságos élete, amikor Rafaela elhagyta.  Gondolnia kellett volna rá, hogy Juliet fotósok követhetik, de hát még tapasztalatlan  volt ebben a világban. Mostanra azért úgy gondolta, sokkal több tapasztalatra már nem is vágyik. Ezt is éppen elég lesz elsimítani. Még szerencse, hogy Fanny kicsi ahhoz, hogy a könyörtelen, kegyetlen gyerekszájak  kikezdjék, mert egy kamaszra most nagyon nehéz idők várnának, ebben biztos volt.

Fogalma sem volt róla, most mit kellene tennie. Julie nem válaszolt a hívásaira, és ebből már megértette, hogy annak a pillanatnak nem lesz, nem lehet folytatása.  El is fogadta a nő döntését, hiszen biztosan neki van a legtöbb vesztenivalója ebben a helyzetben. Nagyot sóhajtott. Nem hagyhatja, hogy az asszony házassága lássa a kárát ennek a gyenge pillanatnak. Talán az lenne a legjobb, ha a férjjel beszélne, mint férfi a férfival.

Robert kilódította a kocsi ajtaját és kirakta a lábát, hogy kiszálljon, úgy érezte, hogy mennie kell, vagy inkább futni, amíg csak levegőt kap; de az ajtó a következő pillanatban visszacsapódott. Az éles, szúró fájdalomtól még az ordítás is elhalt a torkában. Jézusom, ha most még a sípcsontját is sikerült eltörnie, akkor teljes lesz a lúzerségét bizonyító történet. Sziszegve tolta újra kijjebb az ajtót, aztán rá támaszkodva megpróbált lábra állni. Nem sikerült. A fájdalom olyan erősen tört rá, hogy a hányinger kerülgette. Lihegve támaszkodott a kocsinak. Telefon persze nincs nála. Itt áll ezen az elhagyatott útszakaszon, ahol még órák telhetnek el, mire valaki erre jön. Hát, ez remek. Mégiscsak vannak nagy igazságok a közmondásokban, jelesül, hogy a baj nem jár egyedül. Még egyszer megpróbálkozott a terheléssel, de aztán feladta. Ezt a szerencsétlen mozdulatot nem úszta meg. Ha nem is törött, de biztosan megrepedt – gondolta elkeseredve. Jah, megrepedt, mint a szívem – folytatta kissé melankólikusabb hangulatba kerülve. De vajon a szíve is olyan könnyen gyógyítható lesz, mint ez a francos csont? Visszazökkent az ülésre és csendben hálát rebegett azért a délutánért, amikor hagyta magát a kereskedő által az automata sebességváltós kocsira rábeszélni. Talán egy lábbal is elboldogul, mert Reese-ékhez valahogy vissza kell vergődjön, segítségre itt hiába vár.

Amikor a ranch kapuja kirajzolódott előtte a délutáni verőfényes napsütésben, kicsit megkönnyebbült. Lassan, nagyon lassan behajtott a kapun, aztán szerencsésen megállt Jim csillogó sportkocsija mellett. Az udvaron még ott állt a kisbusz, amivel mostanában a gyerekeket hurcolászták. Akkor Julie még nem ment sehová.  Idáig eljutott, de fogalma sem volt róla, hogyan tudna méltóságteljesen elvergődni a házig. Jobb ötlete nem lévén, türelmesen üldögélt a kocsiban, hátha valakinek feltűnik, hogy megérkezett.

Julie Reese és Jim szemébe nézve megköszönte a vendéglátást és őszinte sajnálatát fejezte ki, amiért így alakultak a dolgok. A délután folyamán Reese beült hozzá a szobába és addig nem hagyta békén, amíg el nem mondta neki, mit jelentenek azok az átkozott fotók. Sírva bizonygatta, hogy szereti Robertet, miközben nem tudta nem észrevenni, ahogy Reese arca egy hitetlenkedő grimaszba torzul. Megértette a nőt, hiszen az első házassága egy hűtlen férj miatt ment tönkre. Alighanem unalomig hallotta már a mentegetőzések, bizonygatások, fogadkozások teljes repertoárját. A csomagokat már kihordták a kocsiba, egyedül Robert táskája árválkodott a franciaágy mellett. Reese nem értett vele egyet, hogy elmeneküljön, újra és újra azt próbálta megértetni vele, hogy legalább most mondjon el őszintén mindent a férjének. De Julie úgy érezte, hogy ezt csak otthon, a saját otthonuk falai között képes megtenni.

Jim hozta Chloét, Reese kézenfogva vezette Gregoryt, ő maga pedig Williamet cipelte. A kocsi mellé érve, a tolóajtót elhúzva beszállt és kezdte sorban bekötni a kicsiket a gyerekülésekbe. Már éppen végzett, amikor észrevette, hogy Robert kocsija ott áll a túloldalon. De eddigre már Jim is észrevette és hosszú léptekkel felé indult. A kocsi mellé érve lehajolt és beszédbe elegyedett a bent ülővel. Majd megfordult és odakiáltott nekik:

-Hívja fel valaki a mentőket!

A szerelem 4 keréken érkezik 84.

Robert lihegve ült a medence szélén és a még vízben tomboló gyerekeket nézte. Reese kölykei legalább annyira fáradhatatlanok, mint egy csapat majomkölyök. Nem sok hiányzott hozzá, hogy bele ne fojtsák a vízbe. A meglepetés Gregory volt, aki amilyen félénken ismerkedett velük az első nap, mostanra olyan bátran vette ki a részét az őrültségeikből. Reese legkisebb gyereke alig volt idősebb nála és a két fiú hamar megtalálta a közös hangot, együttes erővel vették fel a harcot a nagyobbakkal szemben; Greg egészen kivirult a gyerektársaságban. Túl sokat volt felnőttek között és ettől kicsit koravén lett, olyanokat mondott, olyanokat tett, amit a kortársai a játszótéren nem igazán értettek, és ettől mindig kicsit körön kívülre került. De most pontosan úgy viselkedett, mint egy igazi négy éves.

Jim ötlete volt a közös nyaralás. Egy jótékonysági esten futottak össze és ott meséltek nekik a magyarországi forgatásról, és ezzel persze azonnal felszínre hozták Jim magyar gyökerei utáni vágyódását. Nem is telt bele olyan sok idő, amikor ők is elutaztak, hogy abban a messzi Balaton parti kis városkában megkeressék a rokonokat. Sikerült szinte észrevétlenül bebarangolniuk a környéket, megkeresték a Bel Ami idején kibérelt villát és onnan küldtek egy közös fotót Robnak. Aztán hazajöttek és meghívták magukhoz őket, az egész családot egy hétre, hogy az élményeiket megosszák velük.

Csodás volt a ranch, olyan békesség áradt a mexikói stílusú házból és a színes, vidám berendezésből, a buja kertből, hogy Robert elgondolkodott rajta, valami hasonlót kéne keresniük nekik is. Jó volt az a ház LA-ben, mert mégis csak ott voltak a városban, a nyüzsgéshez közel. De ugyanakkor nagyon vonzotta ez a nyugodt, csendes környezet is. Próbált Julieval beszélgetni egy esetleges ingatlan-vásárlásról, de Julie valahogy egészen távolra került tőle ez alatt a néhány nap alatt. Fogalma sem volt róla, miért. Az első este még mindig rendben volt, lázasan nyúltak egymás után a virágillatú hálószobában, aztán másnap valahol, valamikor félresiklott az egész. De maradtak, mert a gyerekek jól érezték magukat. És tulajdonképpen ők is. Csak nem együtt. És ezt a távolságtartást még nem értette és éppen ezért az összes gondolatát lefoglalta.

Julie a napernyő alól a férjét figyelte. Idáig a medencében hancúrozott a négy gyerekkel, olyan felszabadultan, mintha ő maga is egy lenne közülük. Ő meg… itt fekszik és egyszerűen nem tudja elengedni magát, folyamatosan a lelkiismeretével küzd. Már Reese is felfigyelt rá, rá is kérdezett, hogy mi a baj, talán nem érzi magát jól? Nem győzött mentegetőzni, de szinte kerülni kezdte az éles szemű színésznőt, aki olyan jó barátja volt a férjének, hogy biztosan elborzadna, ha kiöntené neki a lelkét.

Tudta, hogy túl kéne lépnie a történteken, mindenkinek úgy lenne jobb, de mégsem sikerült szabadulni a folytonos lelkiismeret furdalástól. A fene egye meg Pierre-t, hogy egy pillanatra elvette a józan eszét. Egyáltalán, miért kellett neki ide, pont ebbe a városba költözni, pont erre a játszótérre hozni  a kis Fannyt? És Gregnek is miért pont ő tetszett meg annyi más gyerek között?

Amióta hazajöttek a magyarországi forgatásról, majd mindennap kivitte Greget a játszótérre. Már a második napon belebotlottak a férfiba, aki nevetve hívta fel a figyelmét, hogy a lánya új hódolóra talált Greg személyében. A beszédéből egyértelmű volt, hogy az angol nem az anyanyelve és elég hamar kiderült az is, hogy egyenesen Párizsból érkeztek az álmok városába. Számítógépes animációval foglalkozott és a sok érdekes sztori közben, amit megosztott vele, miközben a gyerekeket figyelték, észrevétlenül kerültek egyre közelebb egymáshoz. Pedig Pierre tudta, hogy van férje. Sőt, azt is tudta, ki a férje, aki pont ezekben a furcsa napokban soha nem tartott vele. De Pierre olyan őszintén kitárulkozva mesélt a válásáról, a magányáról, a lányával kapcsolatos gondjairól, hogy Julie észre sem vette, hogy önkéntelenül is végigsimít a karján, mintegy vigasztalásként, Aztán elmentek párszor közösen kávézni, a gyerekekkel fagyizni. Tulajdonképpen csoda is, hogy még nem kapták őket lencsevégre a mindenhol készenlétben várakozó paparazzik.

Aztán néhány napja Pierre felhívta, hogy Fanny belázasodott és a tanácsát kérte, kihez forduljon. Ő pedig nemcsak a gyerekorvosuk elérhetőségét adta meg, de másnap gondolt egyet és felkereste őket, hogy a kislánynak valami ajándékot vigyen. Fanny boldog volt a kis plüsskutyától, amit vitt neki, az apja pedig a váratlan meglepetéstől, hogy megjelent az ajtajuk előtt. Aztán elbúcsúzott és a kocsijához indult. Pierre kikísérte, aztán a kocsinál váratlanul magához húzta és megcsókolta. Ő meglepődött, de csodálkozva állapította meg, hogy inkább zavarba jött, mint mérges lett volna. Jól esett a csók, ami óvatos volt és igen, valami hódolat volt benne, ami megremegtette a szívét, hogy három gyerekkel is képes még romantikus érzéseket kiváltani férfiakból. De aztán észbe kapott, mit művel és sietősen kibontakozott a férfi öleléséből.

-Ezt nem szabad! Ne tegyen tönkre mindent, hiszen olyan jó barátok lettek! – tért vissza hirtelen a kezdeti magázáshoz, beszállt a kocsiba, de a visszapillantó tükörből még a kanyar előtt is a férfi alakját figyelte, ahogy utána néz.

És azóta a nap óta egyszerűen nem tud a férjére nézni, mert a mindig mosolygó szürke szemekbe nézve elemi erővel tör rá a lelkiismeret-furdalás. Amikor idejöttek, az első éjszaka még feledtetni tudta vele a csodás környezet, de már a reggel is  rosszul kezdődött, amikor Reese férje a reggelinél bókolni kezdett neki. Elpirult, ezen aztán nevettek is, pedig nem a bóktól jött zavarba, hanem a gondolattól, hogy mi történt a férfiakkal? Eddig úgy néztek át rajta, mint az ablaküvegen, most pedig egymást érik majd a kísértések? Pierre telefonhívásait azóta a nap óta nem fogadta. Felejteni akart, de nem tudott. Nem a férfi hiányzott neki, eszébe sem jutott volna folytatni ezt a… nem is akarta megfogalmazni, mi lehetett ez a pillanatnyi elmezavar. Az nyilvánvaló, hogy Greggel sem megy ki többet a játszótérre, és ez már nagyobb gond volt, mert ugyan miféle magyarázatot adjon a dologra.

De ez még mindig nem oldja meg a legnagyobb kérdést. Elmondja Robertnek a történteket vagy hallgasson róla örökre és próbálja elfelejteni ő maga is?

A barátságos konyhában Robert és Julie  az ikreket etették. Nem volt könnyű művelet, mert a két kicsi összeszokottan csinált hülyét belőlük. Egymást figyelték és ha egyikük megrázta a fejét a felé tartott kanál előtt, a másik azonnal utánozni kezdte. Ha Chloé visszaköpte a sárgarépa pürét, Will már csak azon gondolkodott, hogyan tudna még nagyobbat köpni. Egy idő után Julie türelmetlenül csapta le a kanalat és felkapta Willt az etetőszékből.

-Ha nem vagy éhes, akkor nem eszel. És most irány az ágy! Elég volt belőletek! – ezzel kiviharzott a kicsivel a karján a konyhából. Robert a szemét összehúzva nézett utána. Chloé pedig megérezve a feszültséget, engedelmesen nyelte a sárga pürét. Amikor végeztek, Robert felemelte és Will ott hagyott cumisüvegével együtt utánuk indult.

A gyerekszobából már messziről kiszűrődött Will keserves sírása. Amikor a férfi benyitott, a kicsi a kiságyban bömbölt, Julie az ablaknál ácsorgott, kezében szorongatva a sötétítő függöny puha anyagát. Robert letette a kislányt is és mindkét gyerek kezébe adta az apró cumisüveget. Hirtelen csend lett a szobában. Julie rájuk sem nézve kisietett.

Néhány perc múlva Robert is behúzta mögött az ajtót. Visszaballagott a konyhába, hogy megpróbálja eltüntetni legalább egy részét annak a disznóólnak, amit a két kicsi evés címszó alatt rendezett, de Julie már majdnem végzett. Amikor a törlőkendőt öblítette ki a mosogatónál, Robert odaállt mellé.

-Beszélünk végre róla, hogy mi a bajod, vagy agyára megyünk még egy ideig a vendéglátóinknak?

-Robert, nincs semmi baj, tényleg. Csak nem tudom, kicsit ideges vagyok, feszült. De ha úgy gondolod, hogy Reese-éknek az agyára megyek, akár haza is mehetünk, hm?

-Julie, te is tudod, hogy most nem mondasz igazat. Egyrészt a füled ugyanolyan piros, mint az enyém, amikor én próbálok neked linkelni valamiről. Másrészt, te is tudod, hogy nem neheztel rád senki, Reese a legkevésbé. Bár, tény, hogy nem érti, miért nem tudod elengedni magad. Valamin emészted magad, ezt még a hülye is látja, és meg kell mondjam, nekem is rosszul esik, amiért nem tudsz megnyílni előttem. Ha nem mondod el, mi a baj, nem tudunk segíteni.

-Jaj, Robert, ne legyél már ilyen átkozottul megértő velem, basszus! Az ember már egészen kényelmetlenül érzi magát ennyi együttérzéstől és törődéstől. Csak egy kis időt adj még, amíg átgondolom a dolgokat, de ígérem, mire lemegy a nap, leülünk is megbeszéljük. Oké?

-Oké! Akkor vacsora után. Mert gondolom, ha ennyire nehéz kibökni, akkor elvenné az étvágyamat, igaz?

Julie nem válaszolt, csak a szemeit lesütve csóválta a fejét.

Reese ebéd közben fürkészve nézte a vendégeiket. Annyira helyesek együtt, de most nyilvánvaló, hogy valami feszültség van közöttük. Amikor a jótékonysági esten találkoztak, Rob és a felesége el sem engedték egymás kezét, a gyertyafényes teraszon összebújva ringatóztak a kiszűrődő zeneszóra, és nem törődve vele, ki láthatja, gyakran csókolták meg egymást. Ennyi gyengédséget összesen nem látott közöttük az alatt a néhány nap alatt, amióta itt vannak. Julie próbált vele udvariasan beszélgetni, főleg a gyerekekről persze, de ez messze nem az a barátnői sutyorgás volt, amire az ismeretségük  és barátságuk alapján számított, amikor meghívta őket. Valami olyan erősen nyomasztotta a lányt, hogy csak a vak nem vette észre. Teljesen kifordult önmagából és bár Robert idáig igyekezett ezt nem észrevenni, de most már nyilvánvaló volt, hogy ő sem hajlandó tovább választ várni a kérdéseire.

Az ebéd kissé fagyos hangulatban zajlott le, aztán mindannyian kiköltöztek a medence mellé a napernyők nyújtotta hűvösbe, hogy a kávét már ott fogyasszák el. Reese a konyhában szeletelte a saját készítésű citromtortát. A zsúrkocsira pakolt, aztán a nappalin keresztül óvatosan tolni kezdte.

A házvezetőnő éppen behozta a postát és az újságokat és a szokott helyre, a kandalló előtti kisasztalra tette. Reese kiválogatta a leveket, a magazinokat pedig a kocsira téve kiballagott a medencéhez.

-Kér valaki egy italt? – kérdezte  meglóbálva a citromlikőrös üveget; és az újságokat az asztalra dobta. Robert szeme már a a gusztusos süteményt figyelte, és oda sem nézve kihúzott egyet az újságkupacból és lapozgatni kezdte. Aztán váratlanul felhorkant, felugrott, a jobb sorsa érdemes sajtóterméket a medencébe vágta és berohant a házba. A többiek értetlenül bámultak utána. Jim kihalászta a magazint és kíváncsian lapozgatta, mi borította ki a vendégüket. Aztán a hangja elakadt és Juliera nézett.