Robert lihegve ült a medence szélén és a még vízben
tomboló gyerekeket nézte. Reese kölykei legalább annyira fáradhatatlanok, mint
egy csapat majomkölyök. Nem sok hiányzott hozzá, hogy bele ne fojtsák a vízbe.
A meglepetés Gregory volt, aki amilyen félénken ismerkedett velük az első nap,
mostanra olyan bátran vette ki a részét az őrültségeikből. Reese legkisebb
gyereke alig volt idősebb nála és a két fiú hamar megtalálta a közös hangot,
együttes erővel vették fel a harcot a nagyobbakkal szemben; Greg egészen
kivirult a gyerektársaságban. Túl sokat volt felnőttek között és ettől kicsit
koravén lett, olyanokat mondott, olyanokat tett, amit a kortársai a játszótéren
nem igazán értettek, és ettől mindig kicsit körön kívülre került. De most
pontosan úgy viselkedett, mint egy igazi négy éves.
Jim ötlete volt a közös nyaralás. Egy jótékonysági
esten futottak össze és ott meséltek nekik a magyarországi forgatásról, és
ezzel persze azonnal felszínre hozták Jim magyar gyökerei utáni vágyódását. Nem
is telt bele olyan sok idő, amikor ők is elutaztak, hogy abban a messzi Balaton
parti kis városkában megkeressék a rokonokat. Sikerült szinte észrevétlenül
bebarangolniuk a környéket, megkeresték a Bel Ami idején kibérelt villát és
onnan küldtek egy közös fotót Robnak. Aztán hazajöttek és meghívták magukhoz
őket, az egész családot egy hétre, hogy az élményeiket megosszák velük.
Csodás volt a ranch, olyan békesség áradt a mexikói
stílusú házból és a színes, vidám berendezésből, a buja kertből, hogy Robert
elgondolkodott rajta, valami hasonlót kéne keresniük nekik is. Jó volt az a ház
LA-ben, mert mégis csak ott voltak a városban, a nyüzsgéshez közel. De
ugyanakkor nagyon vonzotta ez a nyugodt, csendes környezet is. Próbált Julieval
beszélgetni egy esetleges ingatlan-vásárlásról, de Julie valahogy egészen
távolra került tőle ez alatt a néhány nap alatt. Fogalma sem volt róla, miért.
Az első este még mindig rendben volt, lázasan nyúltak egymás után a virágillatú
hálószobában, aztán másnap valahol, valamikor félresiklott az egész. De
maradtak, mert a gyerekek jól érezték magukat. És tulajdonképpen ők is. Csak
nem együtt. És ezt a távolságtartást még nem értette és éppen ezért az összes
gondolatát lefoglalta.
Julie a napernyő alól a férjét figyelte. Idáig a
medencében hancúrozott a négy gyerekkel, olyan felszabadultan, mintha ő maga is
egy lenne közülük. Ő meg… itt fekszik és egyszerűen nem tudja elengedni magát,
folyamatosan a lelkiismeretével küzd. Már Reese is felfigyelt rá, rá is
kérdezett, hogy mi a baj, talán nem érzi magát jól? Nem győzött mentegetőzni,
de szinte kerülni kezdte az éles szemű színésznőt, aki olyan jó barátja volt a
férjének, hogy biztosan elborzadna, ha kiöntené neki a lelkét.
Tudta, hogy túl kéne lépnie a történteken, mindenkinek
úgy lenne jobb, de mégsem sikerült szabadulni a folytonos lelkiismeret
furdalástól. A fene egye meg Pierre-t, hogy egy pillanatra elvette a józan
eszét. Egyáltalán, miért kellett neki ide, pont ebbe a városba költözni, pont
erre a játszótérre hozni a kis Fannyt?
És Gregnek is miért pont ő tetszett meg annyi más gyerek között?
Amióta hazajöttek a magyarországi forgatásról, majd
mindennap kivitte Greget a játszótérre. Már a második napon belebotlottak a
férfiba, aki nevetve hívta fel a figyelmét, hogy a lánya új hódolóra talált
Greg személyében. A beszédéből egyértelmű volt, hogy az angol nem az anyanyelve
és elég hamar kiderült az is, hogy egyenesen Párizsból érkeztek az álmok
városába. Számítógépes animációval foglalkozott és a sok érdekes sztori közben,
amit megosztott vele, miközben a gyerekeket figyelték, észrevétlenül kerültek
egyre közelebb egymáshoz. Pedig Pierre tudta, hogy van férje. Sőt, azt is
tudta, ki a férje, aki pont ezekben a furcsa napokban soha nem tartott vele. De
Pierre olyan őszintén kitárulkozva mesélt a válásáról, a magányáról, a lányával
kapcsolatos gondjairól, hogy Julie észre sem vette, hogy önkéntelenül is
végigsimít a karján, mintegy vigasztalásként, Aztán elmentek párszor közösen
kávézni, a gyerekekkel fagyizni. Tulajdonképpen csoda is, hogy még nem kapták
őket lencsevégre a mindenhol készenlétben várakozó paparazzik.
Aztán néhány napja Pierre felhívta, hogy Fanny
belázasodott és a tanácsát kérte, kihez forduljon. Ő pedig nemcsak a
gyerekorvosuk elérhetőségét adta meg, de másnap gondolt egyet és felkereste
őket, hogy a kislánynak valami ajándékot vigyen. Fanny boldog volt a kis
plüsskutyától, amit vitt neki, az apja pedig a váratlan meglepetéstől, hogy
megjelent az ajtajuk előtt. Aztán elbúcsúzott és a kocsijához indult. Pierre
kikísérte, aztán a kocsinál váratlanul magához húzta és megcsókolta. Ő
meglepődött, de csodálkozva állapította meg, hogy inkább zavarba jött, mint
mérges lett volna. Jól esett a csók, ami óvatos volt és igen, valami hódolat volt
benne, ami megremegtette a szívét, hogy három gyerekkel is képes még romantikus
érzéseket kiváltani férfiakból. De aztán észbe kapott, mit művel és sietősen
kibontakozott a férfi öleléséből.
-Ezt nem szabad! Ne tegyen tönkre mindent, hiszen
olyan jó barátok lettek! – tért vissza hirtelen a kezdeti magázáshoz, beszállt
a kocsiba, de a visszapillantó tükörből még a kanyar előtt is a férfi alakját figyelte,
ahogy utána néz.
És azóta a nap óta egyszerűen nem tud a férjére nézni,
mert a mindig mosolygó szürke szemekbe nézve elemi erővel tör rá a
lelkiismeret-furdalás. Amikor idejöttek, az első éjszaka még feledtetni tudta
vele a csodás környezet, de már a reggel is
rosszul kezdődött, amikor Reese férje a reggelinél bókolni kezdett neki.
Elpirult, ezen aztán nevettek is, pedig nem a bóktól jött zavarba, hanem a
gondolattól, hogy mi történt a férfiakkal? Eddig úgy néztek át rajta, mint az
ablaküvegen, most pedig egymást érik majd a kísértések? Pierre telefonhívásait
azóta a nap óta nem fogadta. Felejteni akart, de nem tudott. Nem a férfi
hiányzott neki, eszébe sem jutott volna folytatni ezt a… nem is akarta
megfogalmazni, mi lehetett ez a pillanatnyi elmezavar. Az nyilvánvaló, hogy
Greggel sem megy ki többet a játszótérre, és ez már nagyobb gond volt, mert
ugyan miféle magyarázatot adjon a dologra.
De ez még mindig nem oldja meg a legnagyobb kérdést.
Elmondja Robertnek a történteket vagy hallgasson róla örökre és próbálja
elfelejteni ő maga is?
A barátságos konyhában Robert és Julie az ikreket etették. Nem volt könnyű művelet,
mert a két kicsi összeszokottan csinált hülyét belőlük. Egymást figyelték és ha
egyikük megrázta a fejét a felé tartott kanál előtt, a másik azonnal utánozni
kezdte. Ha Chloé visszaköpte a sárgarépa pürét, Will már csak azon
gondolkodott, hogyan tudna még nagyobbat köpni. Egy idő után Julie
türelmetlenül csapta le a kanalat és felkapta Willt az etetőszékből.
-Ha nem vagy éhes, akkor nem eszel. És most irány az
ágy! Elég volt belőletek! – ezzel kiviharzott a kicsivel a karján a konyhából.
Robert a szemét összehúzva nézett utána. Chloé pedig megérezve a feszültséget,
engedelmesen nyelte a sárga pürét. Amikor végeztek, Robert felemelte és Will
ott hagyott cumisüvegével együtt utánuk indult.
A gyerekszobából már messziről kiszűrődött Will
keserves sírása. Amikor a férfi benyitott, a kicsi a kiságyban bömbölt, Julie
az ablaknál ácsorgott, kezében szorongatva a sötétítő függöny puha anyagát.
Robert letette a kislányt is és mindkét gyerek kezébe adta az apró cumisüveget.
Hirtelen csend lett a szobában. Julie rájuk sem nézve kisietett.
Néhány perc múlva Robert is behúzta mögött az ajtót.
Visszaballagott a konyhába, hogy megpróbálja eltüntetni legalább egy részét
annak a disznóólnak, amit a két kicsi evés címszó alatt rendezett, de Julie
már majdnem végzett. Amikor a törlőkendőt öblítette ki a mosogatónál, Robert
odaállt mellé.
-Beszélünk végre róla, hogy mi a bajod, vagy agyára
megyünk még egy ideig a vendéglátóinknak?
-Robert, nincs semmi baj, tényleg. Csak nem tudom,
kicsit ideges vagyok, feszült. De ha úgy gondolod, hogy Reese-éknek az agyára
megyek, akár haza is mehetünk, hm?
-Julie, te is tudod, hogy most nem mondasz igazat.
Egyrészt a füled ugyanolyan piros, mint az enyém, amikor én próbálok neked
linkelni valamiről. Másrészt, te is tudod, hogy nem neheztel rád senki, Reese a
legkevésbé. Bár, tény, hogy nem érti, miért nem tudod elengedni magad. Valamin
emészted magad, ezt még a hülye is látja, és meg kell mondjam, nekem is rosszul
esik, amiért nem tudsz megnyílni előttem. Ha nem mondod el, mi a baj, nem
tudunk segíteni.
-Jaj, Robert, ne legyél már ilyen átkozottul megértő
velem, basszus! Az ember már egészen kényelmetlenül érzi magát ennyi
együttérzéstől és törődéstől. Csak egy kis időt adj még, amíg átgondolom a
dolgokat, de ígérem, mire lemegy a nap, leülünk is megbeszéljük. Oké?
-Oké! Akkor vacsora után. Mert gondolom, ha ennyire
nehéz kibökni, akkor elvenné az étvágyamat, igaz?
Julie nem válaszolt, csak a szemeit lesütve csóválta a
fejét.
Reese ebéd közben fürkészve nézte a vendégeiket.
Annyira helyesek együtt, de most nyilvánvaló, hogy valami feszültség van
közöttük. Amikor a jótékonysági esten találkoztak, Rob és a felesége el sem
engedték egymás kezét, a gyertyafényes teraszon összebújva ringatóztak a
kiszűrődő zeneszóra, és nem törődve vele, ki láthatja, gyakran csókolták meg
egymást. Ennyi gyengédséget összesen nem látott közöttük az alatt a néhány nap
alatt, amióta itt vannak. Julie próbált vele udvariasan beszélgetni, főleg a
gyerekekről persze, de ez messze nem az a barátnői sutyorgás volt, amire az
ismeretségük és barátságuk alapján
számított, amikor meghívta őket. Valami olyan erősen nyomasztotta a lányt, hogy
csak a vak nem vette észre. Teljesen kifordult önmagából és bár Robert idáig
igyekezett ezt nem észrevenni, de most már nyilvánvaló volt, hogy ő sem
hajlandó tovább választ várni a kérdéseire.
Az ebéd kissé fagyos hangulatban zajlott le, aztán mindannyian
kiköltöztek a medence mellé a napernyők nyújtotta hűvösbe, hogy a kávét már ott
fogyasszák el. Reese a konyhában szeletelte a saját készítésű citromtortát. A
zsúrkocsira pakolt, aztán a nappalin keresztül óvatosan tolni kezdte.
A házvezetőnő éppen behozta a postát és az újságokat
és a szokott helyre, a kandalló előtti kisasztalra tette. Reese kiválogatta a
leveket, a magazinokat pedig a kocsira téve kiballagott a medencéhez.
-Kér valaki egy italt? – kérdezte meglóbálva a citromlikőrös üveget; és az
újságokat az asztalra dobta. Robert szeme már a a gusztusos süteményt figyelte,
és oda sem nézve kihúzott egyet az újságkupacból és lapozgatni kezdte. Aztán
váratlanul felhorkant, felugrott, a jobb sorsa érdemes sajtóterméket a
medencébe vágta és berohant a házba. A többiek értetlenül bámultak utána. Jim
kihalászta a magazint és kíváncsian lapozgatta, mi borította ki a vendégüket.
Aztán a hangja elakadt és Juliera nézett.
6 megjegyzés:
Szia!
Hú hogy megcsappant a komik száma,mindenki ilyenkor megy nyaralni? :D
na de nagyon tetszett a fejezet, bár Juliról ezt nem igazán gondoltam volna... Kíváncsi vagyok hogy pontosan mi is van az újságba, na meg hogy Rob hogy fog reagálni erre az egészre. Remélem azért nem akarod őket nagyon elválasztani...
Várom a kövit :))
puszi.
Azért érdemes elgondolkodni rajta, hogy lehet, hogy ezt történt a valóságban is? Bár nem kedvelem annyira a Kristent, de lehet, hogy felfújták az egészet. (Bár akkor miért ismerte el? ) Na ezt inkább hagyjuk.
A fejezet: nagyon tetszett. Nagyon le tudod írni a hétköznapokat, és nagyon élvezem olvasni. Szinte minden fejezetben van pár sor amit mindig kiragadok. . .
Pusza!
<33
vusi ezmiez??? :O ... azt se tudom, hogy lehet ilyen jelet kicsikarni a laptopból :O
Szivecske akart lenni, duplán :)
Álompasink akcióban ?
Sajnálom Julit és azt hiszem sajnálni fogom Robot is a következő fejezetben.
Megjegyzés küldése