A szerelem 4 keréken érkezik 94.

Otthon lassan állandósult a bébiszitterek jelenléte. Julie gőzerővel vetette bele magát az írásba, Robert pedig a munkáival volt elfoglalva. Julie forgatókönyvei egymás után arattak sikert és ettől óriási lelkesedéssel dolgozott. Már egy újabb munkája is kamerák elé került és a forgatásra őt is meghívták a Görög szigetekre.

Robert nem örült. És majd megőrült, amiért ennek hangot sem adhatott, mert biztos volt benne, hogy Julie bizalmatlanságnak venné, és talán igaza is lenne.

Nem volt irigy a felesége sikereire, de a családi életük kezdett egyre távolab kerülni attól a képtől, ami benne élt. Julie sokszor már délelőtt elvonult, napközben alig látták és délután is nehezen mozdult ki a gépe mellől. Az írással jól haladt, de egyre többször rendeltek készételt, és Robert már azt várta, William mikor fogja anyunak szólítani Tarát, aki az anyja helyett foglalkozott vele. Esténként egyre ritkábban ültek ki a hintaágyba beszélgetni, és ha megtették, legtöbbször a forgatókönyvről beszélgettek, Julie forgatókönyvéről. Robert szívesen kikérte volna a véleményét a saját munkájával kapcsolatban is, de a feleségének úgy tűnt, már nem maradtak szabadgyökei, amikkel őrá koncentráljon. Nem egy karrierista nőre volt szüksége, hanem arra a Juliere, aki a gyerekekkel foglalkozik és őt várja… és mindkét esetben a legfontosabb, hogy otthon.

Néha szívesen elmondta ezeket a gondolatokat Julienak is, de tudta, hogy veszekedés lenne belőle, ezért inkább hallgatott. Ismerte magát annyira, hogy egy ilyen szócsatában felszínre kerülnének olyan dolgok is, amiket örökre próbáltak volna elfelejteni, de persze ez lehetetlen volt. De ez a görögországi forgatás egyre inkább bökte a csőrét. Maga elé húzta a határidő naplóját és sakkozni kezdett az időpontokkal. Ha az edzéseket átteszi ide, ezt a két interjút oda, a megbeszéléseket pedig kicsit előbbre hozza, akkor akár… Kíváncsi volt, vajon Julie mit szólna hozzá, ha a gyerekekkel ő is elkísérné. A kicsiket mindenképpen vinni akarta, mert így kevésbé feltűnő, hogy tulajdonképpen Juliet akarja szemmel tartani. Majd azt mondja, hogy szüksége van neki is egy kis lazításra, meg a kölykökkel együtt töltött időre. Ez ellen a feleségének sem lehet kifogása. Csak arra rá ne kérdezzen, miért kell ehhez egy hektikus forgatásra utaznia.

Stephanie még mindig nem emésztette meg a múltkori szóváltásukat. Annál is inkább, mert ahányszor magára maradt, ennek a „kölyöknek” a szavai zakatoltak az agyában. Ha igazán őszinte akar lenni, sok igazság volt abban, amit a fejéhez vágott, de a dolgok szokás szerint nem voltak feketék és fehérek, a melodráma minden szereplőjének megvoltak a maga nagy pillanatai a kapcsolatok alakulásában. Dean… a szíve még mindig fájdalmasan megdobbant, ha arra a nagy mackóra gondolt, de ha egyszer képtelen elkötelezni magát, akkor ő sem várhat rá az idők végezetéig. Frank meg… egyelőre még ő sem nyilatkozott, de tudta, ha csak egy kicsit is erőltetné, rá tudná venni, hogy az oltár elé vezesse. De azért Dean… alighanem amíg él, megőriz neki egy kis zugot a szíve csücskében.

Maga elé húzta Robert változtatásainak tervét és azonnal szemet szúrt neki, hogy minden időponrtját Julie görögországi utazásához akarja igazítani. Kis gonoszkodást engedélyezett magának, amikor arra gondolt, hogy a bizalom már ebben a regényesen nagy szerelemben sem sértetlen. Mert azt azért egy pillanatig sem hitte el, hogy Robert a kicsikkel Julie érdekében tart a forgatásra. Pedig ő a férfi helyében egy pillanatig sem lett volna féltékeny. Ez a lány olyan elvakultan csak a férjét látja, hogy a mai napig nem érti azt a sután elcsattant csókot, amiből akkora botrány kerekedett. Talán azért is vetette magát olyan elánnal az írásba, mert azt hiszi, így még a kísértés lehetőségét is elhárítja. Pedig az, ha jönni akar, jönni is fog, ennyit Stephanie is megtanult ebben a szakmában az évek során.

Julie örömmel hallgatta Robert tervezgetését. Tudta, hogy a férjének dolga van azokban a napokban, pontosabban abban a két hétben, amíg ő Görögországba utazik, ezért nem kérte, hogy tartson vele. Éppen ezért kellemes meglepetés volt, hogy Robert átszervezte az életét, hogy elkísérhesse. Már úgyis lelkiismeret furdalása volt, amiért az utóbbi napokban-hetekben teljesen kivonta magát a család életéből. Tisztában volt vele, hogy túlzásba esett, de be akarta fejezni a következő munkáját még az utazás előtt. Egyszerűen kezdtek a körmére égni a feladatok. Felkérték a 44. gyermek folytatására is, de még fogalma sem volt róla, mikor kezdjen hozzá, amikor most éppen egy hosszabb szünetet akart beiktatni. Robert ugyan még nem vágta a fejéhez, de ő is érezte, hogy túl kevés időt tölt a gyerekekkel és Robertet is elhanyagolta mostanában. Nem, persze nem a hálószobában, ott esélye sem lett volna rá, hiszen ő maga sem tudta volna Robert érintése nélkül végigcsinálni az elmúlt időszakot. Most pedig abban bízott, az idegen környezetben talán lesz egymásra és a gyerekekre annyi idejük, hogy jóvá tegye az utóbbi hetek mindent beáldozó nagy hajtását.

Robert kicsit zavartan tette le a telefont. Sean felkérése teljesen váratlanul érte. Egyelőre nem mondott igent még a gondolatra sem, de tagadhatatlan, hogy a fantáziája máris elszabadult. Sean a következő kiállítás anyagához kért tőle néhány rajzot miután meglátta a Home Plate Project számára készült munkáját. Hízelgő volt az ötlet, hogy szerepelhessen az egyik anyagában, mert ha valaki, Sean biztosan nem a hírverésért, vagy baráti alapon vállalná be a rajzait. De egyrészt elbizonytalanította a megmérettetés, másrészt a felhajtás, ami óhatatlanul kísérné a dolgot. Ha név név nélkül tehetné, talán őszintébb visszajelzéseket kaphatna, de ebbe egyelőre Sean nem akart belemenni. Mindegy, ez a két hét erre is jó lesz, megrágja magában a dolgot és remélhetőleg Julieval is tudnak majd beszélni róla. Mindenesetre egy rajzmappát is becsúsztatott a bőröndbe, hátha kedvet kap odakint egy kis firkálgatáshoz.

Az Emlékek útvesztői jó film lesz – ennyit Robert már az első jelenetek alapján is borítékolni mert volna. A repülőút alatt elolvasta a forgatókönyvet is. A végén minden különösebb kommentár nélkül odahajolt Juliehoz, megcsókolta és csak annyit mondott neki: Klassz! Ő maga is szívesen eljátszotta volna Richard Kilmer újságíró szerepét. Bár a regény alapkérdése elég ijesztő volt, ha a saját életére gondolt. Mit tehet az ember, amikor a szeretett nő egyik pillanatról a másikra eltűnik az életéből? Richard ezzel a rémálommal szembesül, miután az eljegyzésüket követő reggelen egy autóbalesetben rövid időre elveszti az eszméletét. Mire magához tér, Jenny nyomtalanul eltűnik és vele mindaz, amit együtt éltek át. Bárhogy próbál a nyomára bukkanni, egyre inkább úgy tűnik, hogy a nő talán sosem létezett, és csak ő maga kezd az őrület felé sodródni.

Robert előtt egy pillanatig sem volt vitás, hogy ő ebben a helyzetben az őrületet választaná. Kíváncsi volt, hogy a főszereplő hogyan hozza majd a figurát.

Néhány nap múltán arra eszméltek, hogy nem is annyira Julie, mint inkább Robert vált a forgatás rabjává. Annyi energiával vetette magát a film nyomába, hogy még Julie is kívülállóbbnak tűnt. A bébicsőszök és a gyerekek lassan teljesen magukra maradtak a szállodában. A megoldás a nagyszülők képében érkezett meg hamarosan. Claire és Richard az első telefon után gépre ültek és jöttek. Két napig szótlanul figyelték, ahogy Robert és Julie a reggeliző asztalnál  is csak a filmről beszélnek, aztán nagy egyetértésben eltűnnek a forgatáson és csak este térnek vissza.

A második nap vacsora után Claire leültette őket, hogy beszéljen velük. Robert eleinte felháborodottan reagált, de Claire még tudta, hogy állítsa le a fiát, aki úgy feleselt, mint tizenöt éves korában.

-Fiam, te panaszkodtál, hogy a gyerekek többet látnak a tévében,mint otthon. Erre eljössz ide, elhozod őket is, egy olyan film forgatására, amihez semmi közöd, és a gyerekeiddel nem töltesz egy órát sem.

-Mi az, hogy semmi közöm, hiszen Julie ... – fortyant fel Robert.

-Pontosan! Ezért van itt Julie. Az ő forgatókönyve. De te, Robert, csak a férjeként vagy itt a gyerekekkel. Semmi dolgod odakint a terepen. Csodálkozom, hogy ezt még nem vágta a képedbe senki. Nem tudom, te mit szólnál, ha a filmed forgatásakor ott lebzselne egy másik színész, aki tele van okos ötletekkel?

Richard megnyugtatóan nyúlt a felesége indulatosan hadonászó keze után, de Clairet már nem lehetett leállítani.

-Fiam, az egy dolog, hogy mi szívesen ugrunk, ha telefonáltok. Örülök, ha az unokáimmal lehetek, ez egy percig sem kétséges. De nem fogom nézni, ahogy idegenek nevelik fel őket, mert egyikőtöknek sincs ideje foglalkozni velük. Oké, Julie most dolgozik, akkor viszont légy szíves, most te foglalkozz velük. Ha pedig csak Juliet akarod szemmel tartani, akkor ezt mondd meg neki becsületesen!

A szobában hirtelen vágni lehetett a csöndet. A nagyon nagy csöndet. Robert válaszra nyitotta a száját, aztán inkább mégis csendben maradt. A vérnyomása pillanatok alatt kétszáz lett, de mit mondjon az anyjának? És mit mondjon Julienak? Aki bizony várakozóan nézte, hogy mivel akarja ezt a képtelen vádat megcáfolni. De semmi nem jutott az eszébe, ami kellőképpen frappáns és úgy tagad, hogy játékosan beismer.

Julie letette a poharát, jó éjszakát kívánt és kiment a szobából. Robert a homlokát masszírozva az anyjára nézett.

-Anya, de tényleg, ezt most miért kellett?

-Nézz a szemembe Rob, és mondd, hogy nincs igazam!

-Az istenit, anya, nem hallottál még arról, hogy nem kell mindig kimondani az igazságokat?

-Fiam, ne felejtsd el, hogy az édesanyáddal beszélsz! – emelte fel a hangját Richard is.

Robert felállt, tétován intett, aztán Julie után indult. Az ajtajuk előtt megtorpant; még mindig fogalma sem volt, mit mondhatna, amivel nem hozza magát még nagyobb szarba, mint amilyenben éppen volt. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy inkább lemegy a bárba és iszik valamit, de aztán nagyot sóhajtva lenyomta a kilincset. Ezen a beszélgetésen mindenképpen túl kell lenni, akkor jobb előbb, mint később.

Julie a laptopja előtt ült és vadul gépelt. Robert bizonytalanul téblábolt mögötte. Azt hitte, dolgozik, de közelebbről már látta, hogy a levelezési fiókja van nyitva. Halkan megköszörülte a torkát.

-Beszélhetnénk?

Julie határozottan rákattintott a Küldés gombra és felállt. Szembefordult a férjével és karba tette a kezét.

-Miről Robert? Hogy csak azért vagy itt, mert kíváncsi voltál, összeszűröm-e a hátad mögött a levet valakivel? Két hét olyan hosszú idő. Hátha nem bírom ki egy férfi figyelmességei nélkül.

-Julie! Kérlek! Te is tudod, hogy nem így van. Olyan nagyon elfoglalt voltál otthon, és azt hittem, azt reméltem, hogy itt majd több időt tudunk együtt tölteni, meg a gyerekekkel. Oké, ez utóbbi még nem jött össze, de igaza volt anyunak, ez a film nem az én  filmem, semmi keresnivalóm a terepen. Én elleszek velük napközben, délutánonként meg majd együtt csinálunk programokat.

-Robert! Most írtam Palmernek (a rendező), hogy haza kell utaznunk; ha bármi gondja van, majd e-mailben megbeszéljük. Bár, fogalmam sincs, hogy mit kell csinálnom majd ahhoz, hogy nyugodt legyél, ha Te utazol el egy forgatásra. Nem tudtam, hogy az a botlás Pierrel még mindig nem hagy téged nyugodni. Nyilvánvaló, hogy a bizalmadat egy életre eljátszottam, de nem biztos, hogy így végig tudom csinálni az előttünk álló sok-sok évet.

Robertben megszorult a levegő. Ezt nem mondhatta!

A hirtelen távozásuk mindenkit meglepett. Claire könnyes szemmel, kezét remegő szája elé kapva nézte, ahogy a kicsiket bepakolják a kocsiba és a karaván megindul a reptér felé. Fel akarta rázni a fiatalokat, hogy többet, sokkal többet kellene foglalkozniuk a gyerekekkel, de aztán kicsúszott az az utolsó mondat a száján és ettől teljesen félresiklott minden. Robert merev tekintettel pakolta be a bőröndöket, Julie megpróbálkozott egy mosollyal, amikor elköszönt, de mindannyian tisztában voltak vele, hogy ez nem igazán szívből jött. Egész éjjel nem aludtak Richarddal, a folyosóról hallatszó minden zörejre felneszeltek, hátha... de csak reggel jött át Robert szólni, hogy hazautaznak. Már annak is örült, hogy együtt szálltak fel a repülőre. De hogy otthon mi lesz majd, arról fogalma sem volt. Sovány vigasz, sőt, inkább ijesztő, hogy még Robertéknak sem.