"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. augusztus 28., kedd

A szerelem 4 keréken érkezik 107. The End

Most tudom, hogy sokan utálni fogtok. Nem volt könnyű döntés, mert sokak szerint még lehetett volna ezt-azt mesélni kedvenc párosunkról. Biztosan. De egyszer úgyis vége kellett volna legyen, nem? Amúgy álmomban sem gondoltam volna, hogy tíz részt megél a történet, nemhogy majdnem száztizet. Nézzétek el nekem, ha egy cseppet csöpögősre vettem, szívem szerint úgy szeretném, ha a valóságban is valami hasonlót élne át a srác, igazán megérdemelné, és mi is. 
De hát ez egy mese volt. És egyben egy nagy tanulság. Rengeteget tanultam arról is, hogy egy történetet hogyan lehet, szabad, kell alakítani, mit nem szabad elsietni, mit nem szabad elhúzni, mit kell kiemelni, mit kell elhallgatni. Remélem, ez a tudás a következő történetben hasznosulni fog. 
Mondjuk, sokat segítettetek volna azzal, hogyha több kommentet írtok, de így hát azoknak mondok köszönetet, akik megtették. Igyekszem megfogadni a kritikákat, néha meg majd megyek a magam feje után, de szerintem akkor sem lesztek túlzottan csalódottak. 
Szóval, akkor ez itt a vége. Köszönöm, hogy velem utaztatok ezen a mesevonaton; és nyugi, nemsokára érkezik a következő. XD  Jutka
*  

Robert félredobta a szövegkönyvet, felállt és nagyot nyújtózkodott. A sok üléstől elgémberedtek a tagjai, mozgásra volt szüksége. Az ablakon kinézve Greget pillantotta meg, ahogy a kutyával játszik. A nyúlánk, magas kisfiú a kicsinyített mása volt és talán még Chloénál is jobban ragaszkodott hozzá, hogy közös programokat csináljanak. Egy évvel ezelőtt még vacillált volna, hogy lemenjenek-e a strandra futkározni Colinnal együtt, de azóta nagyot fordult velük a világ. És ebben az új környezetben sokkal szabadabban mozoghattak. A Nyugat-Londonon kívül eső, szinte már vidékies környezetben annyi életterük volt, amennyit csak akartak. A dimbes-dombos környéken rendszeresen bicigliztek a gyerekekkel, Chloét pedig még lovagolni is beíratták. Sosem fogja megérteni, honnan örökölte a lánya a lovak iránti imádatát, mert ő maga jó néhány filmszerep után is tartott tőlük.
Az ajtaja előtt felharsanó nevetésre ő is elmosolyodott. Csak gondolni kellett rá! Az ajtó kitárult és egy szélvész rohant át a szobán. Barna, hosszú haja lófarokba fogva. Az apját megkerülve, a háta mögül nyújtogatta a nyelvét az öccsének, akit ugyan csak percekkel előzött meg, de azért folytonosan éreztette vele, hogy ő a legkisebb a családban. Már éppen rendre akarta utasítani a lányát, amikor Greg is megjelent az ajtóban. A három gyerek végül úgy állt előtte, hogy vaknak kellett volna lennie ahhoz, hogy ne jöjjön rá, valamit akarnak tőle. És kivételesen most teljes egyetértésben. Már csak arra volt kíváncsi, az anyjuk mikor jelenik meg, hogy végképp levegye a lábáról.

Nem kellett sokáig várnia. Julie is megjelent, és máris gyanússá vált a viselkedése, amiért két bögre gőzölgő kávéval egyensúlyozott be a dolgozószobába.
-Na, ki vele, mire akartok már megint rávenni? – sóhajtott drámaian, de belül mosolyogva, hiszen ők négyen a lelki békéje hordozói voltak.
Chloé vállalta magára a megpuhítását. Átölelte az apja derekát és hozzábújva beszélni kezdett.
-A múltkor azt mondtad, hogy elmehetünk veled a színházba. Naaa, kérlek, had' kísérjünk el a próbára ma a mamával! Csendben leszünk, komolyan. – nézett rá nagy barna kiskutya szemekkel.
Robert elvigyorodott.
-Csendben? Amikor legutóbb a forgatásra eljöttetek, a fél stáb veletek foglalkozott, a másik fele meg szájtátva hallgatta, ahogy otthoni titkokat fecsegsz ki – kócolta össze a kislány kiszabadult tincseit.
-Apa! – nézett rá Chloé őszinte felháborodással. –Az már régen volt, akkor még kislány voltam, most már tudok komolyan viselkedni. Ha akarok – tette hozzá alig hallhatóan. Robertnek azonban jó füle volt.
-Hát, nem tudom, hogy jó ötlet-e. Will is meglátja a zongorát, aztán el se lehet onnan ráncigálni, Greget szedhetem le a zsinórpadlásról, te pedig... na, te tudsz mindig a legnagyobb meglepetéssel szolgálni.
Julie a könyvespolc felé fordult, hogy a vigyorgását elrejtse. Robert hangjából már tudta, hogy a lánya újfent két vállra fektette, a ma délutánt biztos, hogy Londonban fogják tölteni.
-Na, nem bánom – sóhajtott a férfi. –Megadom magam a családi erőszaknak, jöhettek, de csak azzal a feltétellel, ha próba után tisztességesen tudtok viselkedni még addig, amíg anyátokat elvisszük egy jó kis étterembe. Igazán megérdemli, nem? És mi is - gondoljatok csak a tegnapi vacsorára! – vigyorgott most már teli szájjal; és Julie agyon tudta volna csapni, amiért arra a hatalmas blamára emlékeztette.

Jó, hát ez bárkivel előfordulhat, nem? Odatette a csirkét sülni, és a zöldségeket párolni. Claire szülinapi tortájából volt még annyi, hogy a desszertet azzal letudja. Csak aztán jött az a telefon, és teljesen elfelejtkezett róla, hogy a konyhában félbehagyta a főzést. Mire eszébe jutott, már a füstjelző is bekapcsolt. Hát istenem, van ilyen. Meddig fogják még ezt az orra alá dörgölni? Ezért találták ki a pizza-rendelést – vont vállat elpirulva, amikor Robert nevető szemekkel nézett rá. Most már nevet ő is, de tegnap majd éhen halt, mire a pizzát meghozták, ráadásul a füstös konyhában még a friss tésztának is égett szagát vélték érezni. Ő pedig tett egy felelőtlen ígéretet, hogy kárpótlásul, ha legközelebb bent járnak Londonban, mindannyian vendégei egy igazi, finom vacsorára. Hát, most a szaván fogják. Mert abban egy pillanatig sem kételkedett, hogy Robert behajtja majd rajta a számla ellenértékét. Természetben mindenképpen.


Öt év telt el azóta az éjszaka óta, amikor házasságuk fölül egy tűzijátékszerű béküléssel elvonultak a viharfelhők. És ez az öt év ugyanúgy bővelkedett nevetésben, sírásban, szentségelésben, mint az azt megelőző évek. Nem változtak semmit és nem változott az a szerelem sem, ami összekötötte őket. Hiába jelentek meg Robertről a kolléganőivel összeboronáló cikkek, hiába magyarázták vehemensen kapcsolatszakértők a televízió képernyőjén, hogy Julie mozdulatai, amelyekkel egy rendező derekát ölelte egy forgatáson, messze túlmennek a tolerálható határon, ők ketten valami mélyről fakadó belső hittel töretlenül bíztak egymásban és a fogadalmukban.

Nem voltak könnyű évek. A gyerekek nevelése volt az elsődleges, minden mást ennek rendeltek alá. Robert megengedhette már magának, hogy a forgatások idejét hozzá igazítsák. Ha nem, hát nem, de már nem izgatta, ha emiatt elment mellette egy-két munka, ő ragaszkodott hozzá, hogy az iskolaév nagy részét együtt töltsék. Julie pedig megtalálta az arany középutat, ami mellett egyformán jutott ideje a gyerekekre, az írásra és Robertre. Még a barátaik is kétkedve figyelték őket, de idővel be kellett lássák, kettőjüket különleges kapcsolat köti össze. Egyszeri és megismételhetetlen; ők pedig voltak olyan szerencsések, hogy ezt még időben felismerték. Minden erejükkel védték azt a burkot, amely a világ ellen védelmezte őket.

Robert pedig belekezdett az utolsó filmje forgatásába. Szilárdan eltökélte, hogy negyven éves korára szabad ember lesz. Házat vásárolt London mellett és barátkozni kezdett a színházi szerepekkel. Valaha úgy érezte a megjelenését követő folytonos hisztéria miatt, hogy a színházban a nézők elszívnák az energiáit, mára elcsitult körülötte a felhajtás és megérezte a nézőtérről érkező energia építő és támogató erejét.
A West End neve mindig is egyet jelentett a professzionális színházakkal is; a mintegy negyven jelentősebb és több kisebb színház nagy része magántulajdonban van és hasonlatosan a New York-i Broadway-hez, főleg populáris darabokat, musicaleket, vígjátékokat és klasszikus műveket mutatnak be. Gyakori vendégek voltak a színpadokon a filmvilágból kollégái, Kevin Spacey, Jeremy Irons, Ewan McGregor,  Woody Harrelson, Kathleen Turner, Keira Knightley; és most neki is lehetősége lesz bemutatkozni. Nem merte volna azt állítani, hogy nem ideges emiatt. (Néhány darab olyan sikeres, hogy hosszú évek óta megszakítás nélkül játsszák, az Agatha Christie művéből készült Egérfogó (Mousetrap) például 54. éve, 1953 óta megy ugyanabban a színházban, de van néhány 20 és számos 10 éve vagy még régebben futó darab is. A Macskák több mint 9000 előadást ért meg 21 év alatt, amikor 2002-ben lekerült a műsorról.)
Ha pedig a színpad nem váltaná be a hozzá fűzött reményeit, még mindig megtalálhatja a kiskaput, amelyen át néhány kisebb szerep kedvéért visszakalandozik a filmvászonra. Julie az írás mellett kötött ki véglegesen, és ha úgy adódott, szívesen vette a férje észrevételeit, ötleteit. Jó párost alkottak ebben is.

 
A próba remekül sikerült. Ez volt az első kosztümös próba és Robert ettől valahogy még jobban ráérzett a figurára. Sosem gondolta volna, hogy vígjátékban is ki meri próbálni magát, de Julie addig rágta a fülét, amíg elvállalta ezt a szerepet, és ha őszinte akar lenni, egyre jobban kötődik hozzá. Attól félt, hogy merő ripacskodás lesz az, ami a magánéletében vagy akár az interjúk során vidámság, móka volt, és talán ő maga volt a legjobban meglepve, amikor már az első összeolvasások után elismerően veregették vállon a kollégái, akik még az öltöző felé menet is nevettek a spontán módon beszúrt apró kis viccein. Még két hét volt a bemutatóig, és hiába is tagadná, mindenki tisztában van vele, hogy a gyomra gyűszűnyire szűkül, ha arra a napra gondol, de ez izgalom volt és nem görcs, mert tudta, hogy akik a nézőtéren ülnek, nem a bukását várják, hanem egy új oldaláról való bemutatkozását. Olyan sokat kapott már ettől a várostól, és mindenekelőtt rengeteg szeretetet. Szeretetet, amit most már a családjára is kiterjesztettek.

Mindig is imádta Londont, bármerre járt a világban, itt érezte igazán, hogy hazaérkezett, és azon a napon, amikor először lépték át új házuk küszöbét és a költöztető kocsik sorra  hajtottak be a kapun, gyomrukban hollywoodi életük emlékeivel, akkor, abban a percben értette meg, hogy sok-sok éven át erre a pillanatra várt. Most érkezett meg az otthonába. Biztos volt benne, mert körülötte ott álltak mindazok, akiket a világon mindennél jobban szeretett. És akik közül annak a csinos hosszúlábú barnának még van egy tartozása, ugyanis a színház előtt még tíz perc tökölés után sem sikerült normálisan beparkolnia. Pedig megígérte, hogy megtanítja. Igaz, még rengeteg idejük van rá.

VÉGE

11 megjegyzés:

Pixie írta...

Kedves Jutka! :)

Igazából szerintem annyit elég is lenne írnom, hogy: ÁMEN. :D

De azért még írnék pár sort. :)
Nagyon jól tudom, mennyit jelent egy írónak a visszajelzés főleg szavakba öntve,komment formájában, épp ezért ég is a bőr rendesen az arcomon, hogy össz-vissz egyszer adtam eddig pár szóban véleményt, hogy biztassalak. De mindig is úgy gondoltam, hogy ez az egyik legjobb, legösszeszedettebb, legérettebb, legfordulatosabb legeredetibb Rob fanfiction a neten keringő sok száz próbálkozás közül.
Az előző résznél, mikor Rob utána úszott nálam eltört a mécses, bár az tény, hogy rosszul vagyok összerakva és néha akkor sírok, mikor nevetni kellene vagy fordítva, de szerintem ott megéreztem, hogy az egy jelentős pont és erre most már az utolsó fejezetet is feltetted.
Szerettem, ahogy megfogalmaztad Rob érzéseit, ahogy megformáltad őt, mert nagyon érdekes volt őt ilyennek látni, mintha csak ismernéd. Szerettem, hogy a filmszerepeket forgatókönyveket belevetted, a kis illusztrációkat. És bár néha a többiekkel egyetértve kukkoltam volna még tovább, mikor lekapcsoltad a villanyt, de azért úgy gondolom, így volt ez tökéletes. :))
Szerintem tényleg nagyon hálás lenne az életnek, ha összehozná az ő Juliejával és elégedett lenne szerintem az itt felvázolt életúttal. :D :D Tetszik, ahogy megoldottad a végét és hogy belecsempészted a parkolást. Egyből eszembe jutott, hányszor szerencsétlenkedett és Julie milyen módszerekkel igyekezett megtanítani rá. ;)

Szóval gratulálok a történethez és nagyon várom a következőt.

Pixie

Esztoka írta...

Szia
Szomoruan látom hogy vége lett a történetnek nagyon tetszett, igaz hogy csak egyszer írtam kommentet de amint lehetőségem volt elolvastam a részeket.
Volt olyan h reggel mikor felkeltem az volt az első dolgom h megnéztem írtál e.

Remélem még írsz majd más történetet is, ha nem Robos azt is szívesen olvasnám, sőt mert már nagyon sok kezd lenni belőle. Nagyon eredeti volt a te történeted és nem volt unalmas vagy melodramatikus vagy szappan.
Egy szó mint száz nagyon tetszettés ígérem h a jövőben többet írok majd, csak nagyon nehéz rávenni magam, nem vagyok a szavak embere, meg ezek az idétlen kódok is kifognak rajtam mert általában akkor megy el a netem amig elküldeném, mint most is h már 2szer írtam be a kommentet :P

Várom az új történeted
Eszto

Gabó írta...

Jutka!
Koncepció megértve! Béna parkolástól béna parkolásig. ;) Kerek lett ezzel a véggel. Aki nem olvasta volna a "közepét" az azt mondhatná, hogy akkor nem történt, nem fejlődött semmit. PEDIG...... Istenem mennyi mindenen átmentek ezek ketten! Jó volt látni ahogy összeértek, és kezdtek passzolni a dolgok köztük. Nagyon szerettelek olvasni. Unikum volt ez hidd el a Robertes fanficek világában.
Szerethető, érzékeny, néha bolondos, néha mélabús, egyedi Robot kaptunk. Egyszerűen imádtam!!!
Varázslatos leírásaid voltak. Szinte láttam, ahogy Greg az apja lábán, hátán kisautózik, míg végül sikeresen felébreszti. (L)
Julie karaktere is nagyon tetszett, valami hasonló tüneményt szeretnék Robert mellett látni. ;)
Sajog a szívem értük, de megértem, hogy vége lett. Várom a következő történeted...tudom, azt is hasonló alapossággal, szeretettel fogod megírni nekünk! fylave 54
Még egyszer köszönöm a kellemes perceket, órákat, amikkel megajándékoztál bennünket!
Csók!;)

zsorzsi írta...


Köszönöm a lehetőséget ,hogy meghívtál a házimozidba .Ígérem ,legközelebb viszek sört ,szalámit és mályvacukrot . Élveztem ,minden részét a történetnek .Hol szét -bőgtem ,hol szétvihogtam magam,hol elgondolkodtam ,aminek ablakpucolás lett a vége .

Csak azt tudom mondani Jutka ,hogy úgy legyen !Úgy legyen ,hogy legyen sikeres ,nagyon szerelmes ,boldog férj ,apa és jó sofőr .
Teljesüljenek az álmai ,mert megérdemli ,mert Ő a" miMarcink ".
Bocsánat ,ha sok hülyeséget írtam itt össze a komijaim során,de én nem vagyok se film ,se könyvkritikus .

Pusszantlak Aranyom .

Henrieme írta...

Ez most komoly!
Pár óráig nem figyelek, és erre jövök vissza?! Jelenleg kanalazom az állam, mert ugyan említetted már, hogy lassan vége, de ez ez most hirtelen jött.

Most mit csináljak CPC-vel?!! Jesszus itt marad a nyakamon!

Én nagyon szerettem kettejük életébe kukucskálni, néha érett, és néha végtelenül éretlen (szinte már-már zöld) gondolataikba belesni, megismerni őket.
Imádtam azokat a részeket amik a családi életüket írták le. Szinte minden részben volt pár sor ami megborzongatott. Emlékszem azt a pár sor cirka százszor elolvastam amikor Rob ül a hintaágyon kezében Cloéval bambul és a kicsit simogatja. Semmi extra semmi különös megfogalmazás, és mégis újra és újra elolvastam, és szinte mindegyik rész tartogatott ilyen apró momentumokat amiktől valahogy élt az egész történet.

Szóval Kedves Jutka nagyon nagyon köszönöm az élmény, és nagyon várom a folytatást!

U.i.:
Dobjam el Csapd Pofán Chuck névjegyét vagy a folytatáshoz erősítés is kell Bús Dal Szól képében? XDDDDDDDDDDDDD vagy hívjuk fel Harmónikás Harryt?

vusi írta...

Kedves Jutka, eszméletlen jó volt gyors egymásutánban olvasni az utolsó 10-15 fejezetet. Megleptél a nekem hirtelennek tűnő döntéseddel, de megértem és elfogadom annak reményében, hogy már az új sztorin kattog az agyad :D
Ahogy már írtam soha egy sor erejéig sem unatkoztam, mindig meg tudtál lepni az újabb és újabb fordulatokkal, tetszett ahogy belecsempészted a történetbe Rob vagy épp a saját életed valós darabkáit.
Nem szeretném ismételni önmagam, de odáig vagyok a problémamegoldó képességedért, nem tartanál kiscsoportos foglalkozást életvezetésről? Én mennék :)

Köszönöm a jegyet a mesevonatra, várom az újabb utazást!

Gabó osztom zsorzsi véleményét, nagyon sok árnyalata van annak a fránya szürkének :DD

Gabó írta...

Vusi!

Na bakker, akkor most ti tartsatok nekem előadást erről a sok árnyalatról, mert hülyén halok meg, hogy én nem látom őket! XDDDD
HELP!
Mikor lesz írói találkozó lányok???
Egy kupaktanács megint jól jönne! ;) Heni, Jutka,...khm...Zsorzsi /tudod miért Zsó ;) /
Okítást kérek!!!!!! :P

Névtelen írta...

Jaj ez nagyon jó volt,és hogy együtt maradtak,Julie tényleg nagyon jó feleség aki mindenben segíti a társát.És Tetszett ahogy megformáltad Robot és az érzéseit,minden elismerésem,én sajnos így nem tudnék írni ,ahogy ti ,így nem is írok,és igaz az időm sem engedi ,mert tudom sok munka van mögötte ,de olvasni szeretem,még ha éjfélben is érek haza amunkából,mert ez kikapcsol a való élettől egy kicsit eltávolít,és ez nagyon jó,sok Rob novellát olvasok/olvastam,mert imádom a pasit még mindig,főleg ha happy a vége,és remélem a következő is ilyen jó fog lenni ,int ez volt,vagy az előző,hisz azt is elolvastam,ami a fontos a tudat hogy minden nap frissítettél,nagyon jó volt.És elnézést ha nem írtam megjegyzést,de a pipát akkor is oda tettem ha nem írtam.Várom az új novellát.Üdv Judy

csez írta...

Huha! Vegre egy fejezet, ami besoporte a megerdemelt szamu kommentet ;)
Ugyhogy en ezt most biztos nem huzom hosszura: koszonom! Egy elmeny volt! Egy nagyon jo elmeny!
Mar csak le kellene forditanunk, hogy EZ A PASI is elolvashassa ;)
Orulok, hogy ilyen befejezes mellett dontottel, mert azert almodozni jo!

Nikol írta...

Szia!
Elértem a végére!
Nagyon nagyon jó! De ahogy olvastam hát igen ebbe még lehetett volna még húzni vonni. De hát egyszer minden véget ér. örülök hogy megtaláltam az oldaladat annak kevésbé hogy ilyen későn. De az olvasás élménye a lények :) amit ki nem tudnék hagyni.
Most bele kezdtem a Perlekedőkbe de majd a többit oda írom :)
Nikol

Golden írta...

Szia Nikol!
Ha főleg a Robos történetek érdekelnek, akkor nagyon tudom ajánlani a Menedéket és a folytatását az Álmok néha valóra válnak-ot... de igazából az összes történethez Rob adja az ihletet, max. nem úgy hívják és nem színész, de hát mindenkinek világos, hogy "tudjukki" XDDD