A szerelem 4 keréken érkezik 107. The End

Most tudom, hogy sokan utálni fogtok. Nem volt könnyű döntés, mert sokak szerint még lehetett volna ezt-azt mesélni kedvenc párosunkról. Biztosan. De egyszer úgyis vége kellett volna legyen, nem? Amúgy álmomban sem gondoltam volna, hogy tíz részt megél a történet, nemhogy majdnem száztizet. Nézzétek el nekem, ha egy cseppet csöpögősre vettem, szívem szerint úgy szeretném, ha a valóságban is valami hasonlót élne át a srác, igazán megérdemelné, és mi is. 
De hát ez egy mese volt. És egyben egy nagy tanulság. Rengeteget tanultam arról is, hogy egy történetet hogyan lehet, szabad, kell alakítani, mit nem szabad elsietni, mit nem szabad elhúzni, mit kell kiemelni, mit kell elhallgatni. Remélem, ez a tudás a következő történetben hasznosulni fog. 
Mondjuk, sokat segítettetek volna azzal, hogyha több kommentet írtok, de így hát azoknak mondok köszönetet, akik megtették. Igyekszem megfogadni a kritikákat, néha meg majd megyek a magam feje után, de szerintem akkor sem lesztek túlzottan csalódottak. 
Szóval, akkor ez itt a vége. Köszönöm, hogy velem utaztatok ezen a mesevonaton; és nyugi, nemsokára érkezik a következő. XD  Jutka

*  

Robert félredobta a szövegkönyvet, felállt és nagyot nyújtózkodott. A sok üléstől elgémberedtek a tagjai, mozgásra volt szüksége. Az ablakon kinézve Greget pillantotta meg, ahogy a kutyával játszik. A nyúlánk, magas kisfiú a kicsinyített mása volt és talán még Chloénál is jobban ragaszkodott hozzá, hogy közös programokat csináljanak. Egy évvel ezelőtt még vacillált volna, hogy lemenjenek-e a strandra futkározni Colinnal együtt, de azóta nagyot fordult velük a világ. És ebben az új környezetben sokkal szabadabban mozoghattak. A Nyugat-Londonon kívül eső, szinte már vidékies környezetben annyi életterük volt, amennyit csak akartak. A dimbes-dombos környéken rendszeresen bicigliztek a gyerekekkel, Chloét pedig még lovagolni is beíratták. Sosem fogja megérteni, honnan örökölte a lánya a lovak iránti imádatát, mert ő maga jó néhány filmszerep után is tartott tőlük.

Az ajtaja előtt felharsanó nevetésre ő is elmosolyodott. Csak gondolni kellett rá! Az ajtó kitárult és egy szélvész rohant át a szobán. Barna, hosszú haja lófarokba fogva. Az apját megkerülve, a háta mögül nyújtogatta a nyelvét az öccsének, akit ugyan csak percekkel előzött meg, de azért folytonosan éreztette vele, hogy ő a legkisebb a családban. Már éppen rendre akarta utasítani a lányát, amikor Greg is megjelent az ajtóban. A három gyerek végül úgy állt előtte, hogy vaknak kellett volna lennie ahhoz, hogy ne jöjjön rá, valamit akarnak tőle. És kivételesen most teljes egyetértésben. Már csak arra volt kíváncsi, az anyjuk mikor jelenik meg, hogy végképp levegye a lábáról.

Nem kellett sokáig várnia. Julie is megjelent, és máris gyanússá vált a viselkedése, amiért két bögre gőzölgő kávéval egyensúlyozott be a dolgozószobába.

-Na, ki vele, mire akartok már megint rávenni? – sóhajtott drámaian, de belül mosolyogva, hiszen ők négyen a lelki békéje hordozói voltak.

Chloé vállalta magára a megpuhítását. Átölelte az apja derekát és hozzábújva beszélni kezdett.

-A múltkor azt mondtad, hogy elmehetünk veled a színházba. Naaa, kérlek, had' kísérjünk el a próbára ma a mamával! Csendben leszünk, komolyan. – nézett rá nagy barna kiskutya szemekkel.

Robert elvigyorodott.

-Csendben? Amikor legutóbb a forgatásra eljöttetek, a fél stáb veletek foglalkozott, a másik fele meg szájtátva hallgatta, ahogy otthoni titkokat fecsegsz ki – kócolta össze a kislány kiszabadult tincseit.

-Apa! – nézett rá Chloé őszinte felháborodással. –Az már régen volt, akkor még kislány voltam, most már tudok komolyan viselkedni. Ha akarok – tette hozzá alig hallhatóan. Robertnek azonban jó füle volt.

-Hát, nem tudom, hogy jó ötlet-e. Will is meglátja a zongorát, aztán el se lehet onnan ráncigálni, Greget szedhetem le a zsinórpadlásról, te pedig... na, te tudsz mindig a legnagyobb meglepetéssel szolgálni.

Julie a könyvespolc felé fordult, hogy a vigyorgását elrejtse. Robert hangjából már tudta, hogy a lánya újfent két vállra fektette, a ma délutánt biztos, hogy Londonban fogják tölteni.

-Na, nem bánom – sóhajtott a férfi. –Megadom magam a családi erőszaknak, jöhettek, de csak azzal a feltétellel, ha próba után tisztességesen tudtok viselkedni még addig, amíg anyátokat elvisszük egy jó kis étterembe. Igazán megérdemli, nem? És mi is - gondoljatok csak a tegnapi vacsorára! – vigyorgott most már teli szájjal; és Julie agyon tudta volna csapni, amiért arra a hatalmas blamára emlékeztette.

Jó, hát ez bárkivel előfordulhat, nem? Odatette a csirkét sülni, és a zöldségeket párolni. Claire szülinapi tortájából volt még annyi, hogy a desszertet azzal letudja. Csak aztán jött az a telefon, és teljesen elfelejtkezett róla, hogy a konyhában félbehagyta a főzést. Mire eszébe jutott, már a füstjelző is bekapcsolt. Hát istenem, van ilyen. Meddig fogják még ezt az orra alá dörgölni? Ezért találták ki a pizza-rendelést – vont vállat elpirulva, amikor Robert nevető szemekkel nézett rá. Most már nevet ő is, de tegnap majd éhen halt, mire a pizzát meghozták, ráadásul a füstös konyhában még a friss tésztának is égett szagát vélték érezni. Ő pedig tett egy felelőtlen ígéretet, hogy kárpótlásul, ha legközelebb bent járnak Londonban, mindannyian vendégei egy igazi, finom vacsorára. Hát, most a szaván fogják. Mert abban egy pillanatig sem kételkedett, hogy Robert behajtja majd rajta a számla ellenértékét. Természetben mindenképpen.

Öt év telt el azóta az éjszaka óta, amikor házasságuk fölül egy tűzijátékszerű béküléssel elvonultak a viharfelhők. És ez az öt év ugyanúgy bővelkedett nevetésben, sírásban, szentségelésben, mint az azt megelőző évek. Nem változtak semmit és nem változott az a szerelem sem, ami összekötötte őket. Hiába jelentek meg Robertről a kolléganőivel összeboronáló cikkek, hiába magyarázták vehemensen kapcsolatszakértők a televízió képernyőjén, hogy Julie mozdulatai, amelyekkel egy rendező derekát ölelte egy forgatáson, messze túlmennek a tolerálható határon, ők ketten valami mélyről fakadó belső hittel töretlenül bíztak egymásban és a fogadalmukban.

Nem voltak könnyű évek. A gyerekek nevelése volt az elsődleges, minden mást ennek rendeltek alá. Robert megengedhette már magának, hogy a forgatások idejét hozzá igazítsák. Ha nem, hát nem, de már nem izgatta, ha emiatt elment mellette egy-két munka, ő ragaszkodott hozzá, hogy az iskolaév nagy részét együtt töltsék. Julie pedig megtalálta az arany középutat, ami mellett egyformán jutott ideje a gyerekekre, az írásra és Robertre. Még a barátaik is kétkedve figyelték őket, de idővel be kellett lássák, kettőjüket különleges kapcsolat köti össze. Egyszeri és megismételhetetlen; ők pedig voltak olyan szerencsések, hogy ezt még időben felismerték. Minden erejükkel védték azt a burkot, amely a világ ellen védelmezte őket.

Robert pedig belekezdett az utolsó filmje forgatásába. Szilárdan eltökélte, hogy negyven éves korára szabad ember lesz. Házat vásárolt London mellett és barátkozni kezdett a színházi szerepekkel. Valaha úgy érezte a megjelenését követő folytonos hisztéria miatt, hogy a színházban a nézők elszívnák az energiáit, mára elcsitult körülötte a felhajtás és megérezte a nézőtérről érkező energia építő és támogató erejét.

A West End neve mindig is egyet jelentett a professzionális színházakkal is; a mintegy negyven jelentősebb és több kisebb színház nagy része magántulajdonban van és hasonlatosan a New York-i Broadway-hez, főleg populáris darabokat, musicaleket, vígjátékokat és klasszikus műveket mutatnak be. Gyakori vendégek voltak a színpadokon a filmvilágból kollégái, Kevin Spacey, Jeremy Irons, Ewan McGregor,  Woody Harrelson, Kathleen Turner, Keira Knightley; és most neki is lehetősége lesz bemutatkozni. Nem merte volna azt állítani, hogy nem ideges emiatt. (Néhány darab olyan sikeres, hogy hosszú évek óta megszakítás nélkül játsszák, az Agatha Christie művéből készült Egérfogó (Mousetrap) például 54. éve, 1953 óta megy ugyanabban a színházban, de van néhány 20 és számos 10 éve vagy még régebben futó darab is. A Macskák több mint 9000 előadást ért meg 21 év alatt, amikor 2002-ben lekerült a műsorról.)

Ha pedig a színpad nem váltaná be a hozzá fűzött reményeit, még mindig megtalálhatja a kiskaput, amelyen át néhány kisebb szerep kedvéért visszakalandozik a filmvászonra. Julie az írás mellett kötött ki véglegesen, és ha úgy adódott, szívesen vette a férje észrevételeit, ötleteit. Jó párost alkottak ebben is.

 

A próba remekül sikerült. Ez volt az első kosztümös próba és Robert ettől valahogy még jobban ráérzett a figurára. Sosem gondolta volna, hogy vígjátékban is ki meri próbálni magát, de Julie addig rágta a fülét, amíg elvállalta ezt a szerepet, és ha őszinte akar lenni, egyre jobban kötődik hozzá. Attól félt, hogy merő ripacskodás lesz az, ami a magánéletében vagy akár az interjúk során vidámság, móka volt, és talán ő maga volt a legjobban meglepve, amikor már az első összeolvasások után elismerően veregették vállon a kollégái, akik még az öltöző felé menet is nevettek a spontán módon beszúrt apró kis viccein. Még két hét volt a bemutatóig, és hiába is tagadná, mindenki tisztában van vele, hogy a gyomra gyűszűnyire szűkül, ha arra a napra gondol, de ez izgalom volt és nem görcs, mert tudta, hogy akik a nézőtéren ülnek, nem a bukását várják, hanem egy új oldaláról való bemutatkozását. Olyan sokat kapott már ettől a várostól, és mindenekelőtt rengeteg szeretetet. Szeretetet, amit most már a családjára is kiterjesztettek.

Mindig is imádta Londont, bármerre járt a világban, itt érezte igazán, hogy hazaérkezett, és azon a napon, amikor először lépték át új házuk küszöbét és a költöztető kocsik sorra  hajtottak be a kapun, gyomrukban hollywoodi életük emlékeivel, akkor, abban a percben értette meg, hogy sok-sok éven át erre a pillanatra várt. Most érkezett meg az otthonába. Biztos volt benne, mert körülötte ott álltak mindazok, akiket a világon mindennél jobban szeretett. És akik közül annak a csinos hosszúlábú barnának még van egy tartozása, ugyanis a színház előtt még tíz perc tökölés után sem sikerült normálisan beparkolnia. Pedig megígérte, hogy megtanítja. Igaz, még rengeteg idejük van rá.

VÉGE