A szerelem 4 keréken érkezik 102.

közkívánatra egy agyalós Rob J

 *

A hatodik nap is úgy indult, mint eddig minden reggelük. Morgósak voltak mindannyian, az első kávét szinte rögtön követte az első sör is, aztán később egy útmenti csehóban egy hamburger. Ha Julie látná, már biztosan kiosztott volna – gondolta Robert, ahogy a kezében lévő zsíros, szagos szendvicset forgatta. Igazából már régen nem is ízlett, csak azért rágta, hogy legyen valami a gyomrában. Most tartottak az út felénél és még nem kapott választ a bensejét marcangoló kérdéseire, viszont a barátai többségével már összerúgta a port, mert mellőztek minden férfiszolidaritást és teljesen józanul viszonyultak élete nagy kérdéseihez. A megoldás minden esetben az volt, hogy ő egy épületes nagy barom. Lassan kezdett hinni nekik.

A komancs és tukumkari indiánok földjén áthaladva néha nem is látta a mellette elsuhanó tájat, füléig alig hatolt el a széllel versenyt ordító autórádióból üvöltő zene; a belső monológok foglalták le a gondolatait, aztán ráébredve, hogy a többiek a válaszára várnak, zavartan kapcsolódott be a beszélgetésükbe.

Este Bobby keményen elhatározta, hogy ha a fene fenét eszik is, ma egy korsóval sem enged le a torkán, mert Robbal fog beszélni. Lehet, hogy utána eláznak mind a ketten, mint az albán szamarak, de a beszélgetés lényegét még józanul fogják abszolválni. Tom és Marcus olyan képet festettek a barátjukról, hogy egészen elképedt, fogalma sem volt róla, hogy ezt az érzékeny srácot ilyen őrült gondolatok foglalkoztatják. Ő a maga részéről hülyének tartotta, amikor mindenáron nősülni akart, de azóta is a sárga irigység ette, valahányszor a családjával látta. Sikeres a munkájában, sikeres a magánéletében, mi a jó francot akar még ez az őrült? Mert ha igaz, amiről a srácok sutyorogtak, akkor szép lassan tönkreteszi a magánéletét, és utána szinte törvényszerűen a szakmait is.

Albuquerque-be megérkezve úgy intézte a dolgot, hogy ma éjjel ők legyenek közös szobában. Titokban már az is megfordult a fejében, hogy megkínálja egy füves cigivel, hátha attól a srác majd lenyugszik és könnyebb lesz vele a beszélgetés, de aztán letett róla, ahogy eszébe jutott az a francos cannesi éjszaka, ami ha rémálmai voltak, gyakran előjött.

Robert a kurtán furcsán végetért vacsora után gyanakodva figyelte Bobbyt, ahogy akkurátusan pakolászik a szobában.

-Bökd már ki! Olyanok vagytok, mint a csajok. Halálra szervezitek magatokat, hogy egy újabb beolvasással gazdagodjak. Már megint mit csináltam rosszul? Vagy mit tudsz mondani, amit a többiek még nem vágtak a fejemhez? Voltam már hülye, idióta, marha, barom, ja, és azt hiszem, már a köcsög is pipa.

-Mondtam én valamit? – nézett rá Bobby szinte megbántottan. –Nem akarlak én meggyőzni semmiről. Ráadásul nem is nagyon tudom, mi a problémád, mert eddig nem voltam valami jó formában, ha jól emlékszem.

-Hát, nem. – értett vele egyet Robert és egy vigyorgást nyomott el a szája sarkában. Aztán ledobta magát az ágyára, lerugdosta az eléggé lestrapáld Converse cipőit és a lábujjait kezdte tornáztatni a koszos zokniban.

-Atyaég, Rob! Julie ezt tűri vagy csak most rúgsz ki a hámból? – fintorgott Bobby, és viszonzásul ő is megszabadult a tornacipőjétől. A szomszéd ágyra vetette magát és kezeit a feje alá téve beszélni kezdett.

-A srácok azt mondják, gondok vannak otthon. Akarsz beszélni róla?

-Oh, dr.Long! Gondolja, hogy egy őszinte beszélgetés felszínre hozhat olyan problémákat, amiknek a megoldására specializálódott? – nézett rá gúnyosan Robert, aztán nagyot sóhajtva belekezdett.

-Ha nem hangozna hülyén, azt mondanám, hogy kapuzárási pánikom van. Harmincnégy éves vagyok, három gyerek apja, sikeres a szakmámban és rájöttem, hogy lassan képtelen leszek leállítani az előtörni kívánó ősembert, aki a lelkem mélyén vagyok.

Bobby elkerekedő szemekkel figyelte a barátját. Mi a francról beszél ez az idióta? Ősember? Ez megbolondult. Mi van?

-Ezt az ősember részét kifejtené, kérem?

-Nőt akarok, Bobby! – tört ki Robertből.

-Micsoda? – ült fel a barátja és Robert vonásait vizsgálta, hogy lássa, most egy idétlen tréfa áldozata, vagy a srác tényleg megbolondult, de éppen őszinte vallomását hallja.

-Nem, persze nem akármilyen nőt.  Ha csak dugni akarnék, akkor hazamennék és…

-Na, most fejezd be! – pattant fel Bobby az ágyról. –Tudod te mit mondtál éppen? – nézett szemrehányóan a barátjára. -Úgy beszélsz a feleségedről, mint egy… nem is tudom, de ilyen elkeseredetten nőt eddig csak én akartam. Mint akinek minden mindegy, csak ne farka legyen.

-Hülye! – nézett rá Robert résnyire szűkült szemekkel. –Én arról beszélek, hogy nem mindegy, ki legyen. Harcolnom kelljen érte, meghódítani. Hogy felfedezhessem újra, hogy milyen érzés pasinak lenni, amikor valaki kéreti magát és amikor kibontom a ruháiból még ne tudjam, hogy egy kis anyajegy van a melle alatt …

-Milyen formájú anyajegy? – nézett rá a barátja érdeklődve, mire bemutatta neki az egyezményes jelet, amely egyes kultúrkörökben komoly becsületsértésnek számít.

-Kösz, hogy elvicceled – morgott rá Bobbyra.

-Mondom, hogy hülye vagy! – szögezte le Bobby. –Amiről te beszélsz, arra minden lehetőséged megvan. Amilyen sokat vagy távol, minden hazatérésnél egy új nő fogad. Csak te nem veszed észre, mert nem akarod látni. Persze, kitörne belőled az állat, ha valaki más észrevenné, de neked csak a kényelmes megoldást jelenti. És úgy sejtem, Julie nem is nehezíti meg a helyzetedet. De talán valakinek fel kellene világosítani, hogy miket forgatsz a fejedben, aztán megnehezítené a dolgodat úgy, hogy egy életre elmenne a kedved az álmodozástól. Túl jó dolgod van, öregem!

-Á, te sem érted! – csapott az ágyra maga mellett Robert és feltápászkodott. Basszus, hogy leszokott a cigiről, most igazán jól esne egy szál vagy inkább egy egész doboz.

-Lehet, hogy nem értem – nézett rá Bobby komolyan – de egy valamit meg te nem értesz drága barátom. Kalandra vágysz. És a kalandokért fizetni kell. Néha sokkal többet, mint amennyit érnek. Erre gondolj, amikor Robertet, a Hódítót akarod eljátszani. Szerintem végig sem gondoltad, hol keresgélj. Színésznőt akarsz, és egy csomó bonyodalmat? Visszavont szerepajánlatokat, ideges szponzorokat? Férjes asszonyt vagy agyatlan kis libát? Feltörekvő modellt? Vagy a sarki presszóslányt? És ha megvolt? Hosszú kapcsolatot? Vagy a következő hódítást? Válást? Gyerektartást? Hogy egy idegen pasi dönthesse el, bemehetsz-e a házába beszélni a gyerekeiddel? Egy összetört szívű Juliet? Ha ezt akarod, akkor nem is szeretted soha igazán. És amit még garantáltan kapni fogsz, azt utáltad egész életedben a legjobban. A sajtót, fotósokat és állandó zaklatást. Mostanra már békén hagynak titeket, mert egy csendes családon nincs fogás, de ha te belekavarsz ebbe, akkor rémálommá teszik az életeteket, és elsősorban azokét, akik ezt nem is érdemlik, Juliét és a gyerekekét. Mit mondasz majd a lányodnak, miért nem te fekteted le esténként? És ha majd húsz év múlva férjhez megy, milyen érzés lesz a hátsó padból figyelni, ahogy egy idegen pasi vezeti a vőlegényéhez? Na, hirtelen csak ennyit gondolj át, aztán meséld el nekem, mi a jó büdös francot akarsz te egyáltalán!

Azzal hátat fordított, hogy jelezze, részéről vége a beszélgetésnek. Robert a kezébe vette a cipőit, és kilépett az ajtón. Bobby azonnal a telefon után nyúlt, hogy a többieket riassza, de az ablakon át látta, ahogy cigaretta parázslik a folyosón. Oká, akkor Marcus odakint van. Innentől majd ő foglalkozik ezzel a hülyével. Jézus, azért jöttek, hogy jót röhögjenek és feledtessék Tommal a nehéz időszakot, amikor őt tették taccsra, erre egész úton agyalhatnak azon, hogyan óvják meg a legjobb barátjukat élete legnagyobb őrültségétől, nevezetesen attól, hogy tönkretegye az életét. Mert Bobby biztos volt benne, hogy amilyen hirtelen jött Robert számára ez az ötlet, olyan hirtelen vesztene el mindent és mindenkit maga körül. Azt pedig nem élné túl. Legalábbis az a Robert, akit ő ismert, biztosan belepusztulna a veszteségbe. Még akkor is, ha azt magának köszönheti. Vagy talán éppen azért.

Közben odakint Marcus ráérősen szívta a cigit. Megkínálhatta volna Robertet, de nem tette. Ha ezt is fel akarja adni, akkor legyen annyira gyenge, hogy ő maga kér egy spanglit. De Robert csak könyökölt mellette a korláton és bambult bele a sötétbe. Időnként vett egy nagy lélegzetet, ennyivel letudta a nikotin utáni vágyát. Hát, ha ebben ilyen erős, akkor talán a szeme is kinyílik, mielőtt valami marhaságot művel – gondolta Marcus és elnyomta a csikket a korlát vasán.

A hetedik nap a csendes autózás napja volt. Mindenki a gondolataival volt elfoglalva, még a rádió sem bömbölt. Marcus vezetett és megállt mindenhol, ahol egy kicsit megmozgathatták a végtagjaikat. Megnézték a sivatagi jégbarlangot, felmásztak egy tűzhányó tetejére, megebédeltek Gallup legstílusosabb éttermében, amely egykor a hollywoodi sztárok kedvelt helye volt, aztán megcsodálták a napfényben szikrázó kétszázötven millió éves megkövesedett fákat, a Kristályerdőt és a Szivárványerdőt, amelyeket az erózió hozott a felszínre.

Este pedig Holbrookban wigwamokban éjszakáztak; miután egy steakhouse-ban degeszre ették magukat. Nem beszéltek komoly dolgokról egész nap, hagyták, hogy a barátjuk eméssze azt a sok mindent, amit a fejéhez vágtak, és rendezhesse a gondolatait.

Robert fél éjszaka a wigwam előtt ült törökülésben és a csillagos égboltot pásztázta. Alig néhány csillagképet tudott megkülönböztetni, de igazából a gondolatait akarta összeszedni. Már annyira összezavarodott, hogy ha megkérdezik, már meg sem tudta fogalmazni, mit akar. Teljesen elbizonytalanodott, ahogy arra a sok szörnyűségre gondolt, amit a barátai felvázoltak előtte, mint a meggondolatlansága következményeit. De most ez a félelem hajtsa vissza Juliehez? Időközben már rájött, hogy addig nem fog választ kapni a kérdéseire, amíg a feleségével nem beszél róluk. Bármennyire fájdalmas is lesz, meg kell próbálja, mert másképpen homokba dugja a fejét és semmit nem old meg, csak egyre többet ront a dolgokon.