A szerelem 4 keréken érkezik 84.

Robert lihegve ült a medence szélén és a még vízben tomboló gyerekeket nézte. Reese kölykei legalább annyira fáradhatatlanok, mint egy csapat majomkölyök. Nem sok hiányzott hozzá, hogy bele ne fojtsák a vízbe. A meglepetés Gregory volt, aki amilyen félénken ismerkedett velük az első nap, mostanra olyan bátran vette ki a részét az őrültségeikből. Reese legkisebb gyereke alig volt idősebb nála és a két fiú hamar megtalálta a közös hangot, együttes erővel vették fel a harcot a nagyobbakkal szemben; Greg egészen kivirult a gyerektársaságban. Túl sokat volt felnőttek között és ettől kicsit koravén lett, olyanokat mondott, olyanokat tett, amit a kortársai a játszótéren nem igazán értettek, és ettől mindig kicsit körön kívülre került. De most pontosan úgy viselkedett, mint egy igazi négy éves.

Jim ötlete volt a közös nyaralás. Egy jótékonysági esten futottak össze és ott meséltek nekik a magyarországi forgatásról, és ezzel persze azonnal felszínre hozták Jim magyar gyökerei utáni vágyódását. Nem is telt bele olyan sok idő, amikor ők is elutaztak, hogy abban a messzi Balaton parti kis városkában megkeressék a rokonokat. Sikerült szinte észrevétlenül bebarangolniuk a környéket, megkeresték a Bel Ami idején kibérelt villát és onnan küldtek egy közös fotót Robnak. Aztán hazajöttek és meghívták magukhoz őket, az egész családot egy hétre, hogy az élményeiket megosszák velük.

Csodás volt a ranch, olyan békesség áradt a mexikói stílusú házból és a színes, vidám berendezésből, a buja kertből, hogy Robert elgondolkodott rajta, valami hasonlót kéne keresniük nekik is. Jó volt az a ház LA-ben, mert mégis csak ott voltak a városban, a nyüzsgéshez közel. De ugyanakkor nagyon vonzotta ez a nyugodt, csendes környezet is. Próbált Julieval beszélgetni egy esetleges ingatlan-vásárlásról, de Julie valahogy egészen távolra került tőle ez alatt a néhány nap alatt. Fogalma sem volt róla, miért. Az első este még mindig rendben volt, lázasan nyúltak egymás után a virágillatú hálószobában, aztán másnap valahol, valamikor félresiklott az egész. De maradtak, mert a gyerekek jól érezték magukat. És tulajdonképpen ők is. Csak nem együtt. És ezt a távolságtartást még nem értette és éppen ezért az összes gondolatát lefoglalta.

Julie a napernyő alól a férjét figyelte. Idáig a medencében hancúrozott a négy gyerekkel, olyan felszabadultan, mintha ő maga is egy lenne közülük. Ő meg… itt fekszik és egyszerűen nem tudja elengedni magát, folyamatosan a lelkiismeretével küzd. Már Reese is felfigyelt rá, rá is kérdezett, hogy mi a baj, talán nem érzi magát jól? Nem győzött mentegetőzni, de szinte kerülni kezdte az éles szemű színésznőt, aki olyan jó barátja volt a férjének, hogy biztosan elborzadna, ha kiöntené neki a lelkét.

Tudta, hogy túl kéne lépnie a történteken, mindenkinek úgy lenne jobb, de mégsem sikerült szabadulni a folytonos lelkiismeret furdalástól. A fene egye meg Pierre-t, hogy egy pillanatra elvette a józan eszét. Egyáltalán, miért kellett neki ide, pont ebbe a városba költözni, pont erre a játszótérre hozni  a kis Fannyt? És Gregnek is miért pont ő tetszett meg annyi más gyerek között?

Amióta hazajöttek a magyarországi forgatásról, majd mindennap kivitte Greget a játszótérre. Már a második napon belebotlottak a férfiba, aki nevetve hívta fel a figyelmét, hogy a lánya új hódolóra talált Greg személyében. A beszédéből egyértelmű volt, hogy az angol nem az anyanyelve és elég hamar kiderült az is, hogy egyenesen Párizsból érkeztek az álmok városába. Számítógépes animációval foglalkozott és a sok érdekes sztori közben, amit megosztott vele, miközben a gyerekeket figyelték, észrevétlenül kerültek egyre közelebb egymáshoz. Pedig Pierre tudta, hogy van férje. Sőt, azt is tudta, ki a férje, aki pont ezekben a furcsa napokban soha nem tartott vele. De Pierre olyan őszintén kitárulkozva mesélt a válásáról, a magányáról, a lányával kapcsolatos gondjairól, hogy Julie észre sem vette, hogy önkéntelenül is végigsimít a karján, mintegy vigasztalásként, Aztán elmentek párszor közösen kávézni, a gyerekekkel fagyizni. Tulajdonképpen csoda is, hogy még nem kapták őket lencsevégre a mindenhol készenlétben várakozó paparazzik.

Aztán néhány napja Pierre felhívta, hogy Fanny belázasodott és a tanácsát kérte, kihez forduljon. Ő pedig nemcsak a gyerekorvosuk elérhetőségét adta meg, de másnap gondolt egyet és felkereste őket, hogy a kislánynak valami ajándékot vigyen. Fanny boldog volt a kis plüsskutyától, amit vitt neki, az apja pedig a váratlan meglepetéstől, hogy megjelent az ajtajuk előtt. Aztán elbúcsúzott és a kocsijához indult. Pierre kikísérte, aztán a kocsinál váratlanul magához húzta és megcsókolta. Ő meglepődött, de csodálkozva állapította meg, hogy inkább zavarba jött, mint mérges lett volna. Jól esett a csók, ami óvatos volt és igen, valami hódolat volt benne, ami megremegtette a szívét, hogy három gyerekkel is képes még romantikus érzéseket kiváltani férfiakból. De aztán észbe kapott, mit művel és sietősen kibontakozott a férfi öleléséből.

-Ezt nem szabad! Ne tegyen tönkre mindent, hiszen olyan jó barátok lettek! – tért vissza hirtelen a kezdeti magázáshoz, beszállt a kocsiba, de a visszapillantó tükörből még a kanyar előtt is a férfi alakját figyelte, ahogy utána néz.

És azóta a nap óta egyszerűen nem tud a férjére nézni, mert a mindig mosolygó szürke szemekbe nézve elemi erővel tör rá a lelkiismeret-furdalás. Amikor idejöttek, az első éjszaka még feledtetni tudta vele a csodás környezet, de már a reggel is  rosszul kezdődött, amikor Reese férje a reggelinél bókolni kezdett neki. Elpirult, ezen aztán nevettek is, pedig nem a bóktól jött zavarba, hanem a gondolattól, hogy mi történt a férfiakkal? Eddig úgy néztek át rajta, mint az ablaküvegen, most pedig egymást érik majd a kísértések? Pierre telefonhívásait azóta a nap óta nem fogadta. Felejteni akart, de nem tudott. Nem a férfi hiányzott neki, eszébe sem jutott volna folytatni ezt a… nem is akarta megfogalmazni, mi lehetett ez a pillanatnyi elmezavar. Az nyilvánvaló, hogy Greggel sem megy ki többet a játszótérre, és ez már nagyobb gond volt, mert ugyan miféle magyarázatot adjon a dologra.

De ez még mindig nem oldja meg a legnagyobb kérdést. Elmondja Robertnek a történteket vagy hallgasson róla örökre és próbálja elfelejteni ő maga is?

A barátságos konyhában Robert és Julie  az ikreket etették. Nem volt könnyű művelet, mert a két kicsi összeszokottan csinált hülyét belőlük. Egymást figyelték és ha egyikük megrázta a fejét a felé tartott kanál előtt, a másik azonnal utánozni kezdte. Ha Chloé visszaköpte a sárgarépa pürét, Will már csak azon gondolkodott, hogyan tudna még nagyobbat köpni. Egy idő után Julie türelmetlenül csapta le a kanalat és felkapta Willt az etetőszékből.

-Ha nem vagy éhes, akkor nem eszel. És most irány az ágy! Elég volt belőletek! – ezzel kiviharzott a kicsivel a karján a konyhából. Robert a szemét összehúzva nézett utána. Chloé pedig megérezve a feszültséget, engedelmesen nyelte a sárga pürét. Amikor végeztek, Robert felemelte és Will ott hagyott cumisüvegével együtt utánuk indult.

A gyerekszobából már messziről kiszűrődött Will keserves sírása. Amikor a férfi benyitott, a kicsi a kiságyban bömbölt, Julie az ablaknál ácsorgott, kezében szorongatva a sötétítő függöny puha anyagát. Robert letette a kislányt is és mindkét gyerek kezébe adta az apró cumisüveget. Hirtelen csend lett a szobában. Julie rájuk sem nézve kisietett.

Néhány perc múlva Robert is behúzta mögött az ajtót. Visszaballagott a konyhába, hogy megpróbálja eltüntetni legalább egy részét annak a disznóólnak, amit a két kicsi evés címszó alatt rendezett, de Julie már majdnem végzett. Amikor a törlőkendőt öblítette ki a mosogatónál, Robert odaállt mellé.

-Beszélünk végre róla, hogy mi a bajod, vagy agyára megyünk még egy ideig a vendéglátóinknak?

-Robert, nincs semmi baj, tényleg. Csak nem tudom, kicsit ideges vagyok, feszült. De ha úgy gondolod, hogy Reese-éknek az agyára megyek, akár haza is mehetünk, hm?

-Julie, te is tudod, hogy most nem mondasz igazat. Egyrészt a füled ugyanolyan piros, mint az enyém, amikor én próbálok neked linkelni valamiről. Másrészt, te is tudod, hogy nem neheztel rád senki, Reese a legkevésbé. Bár, tény, hogy nem érti, miért nem tudod elengedni magad. Valamin emészted magad, ezt még a hülye is látja, és meg kell mondjam, nekem is rosszul esik, amiért nem tudsz megnyílni előttem. Ha nem mondod el, mi a baj, nem tudunk segíteni.

-Jaj, Robert, ne legyél már ilyen átkozottul megértő velem, basszus! Az ember már egészen kényelmetlenül érzi magát ennyi együttérzéstől és törődéstől. Csak egy kis időt adj még, amíg átgondolom a dolgokat, de ígérem, mire lemegy a nap, leülünk is megbeszéljük. Oké?

-Oké! Akkor vacsora után. Mert gondolom, ha ennyire nehéz kibökni, akkor elvenné az étvágyamat, igaz?

Julie nem válaszolt, csak a szemeit lesütve csóválta a fejét.

Reese ebéd közben fürkészve nézte a vendégeiket. Annyira helyesek együtt, de most nyilvánvaló, hogy valami feszültség van közöttük. Amikor a jótékonysági esten találkoztak, Rob és a felesége el sem engedték egymás kezét, a gyertyafényes teraszon összebújva ringatóztak a kiszűrődő zeneszóra, és nem törődve vele, ki láthatja, gyakran csókolták meg egymást. Ennyi gyengédséget összesen nem látott közöttük az alatt a néhány nap alatt, amióta itt vannak. Julie próbált vele udvariasan beszélgetni, főleg a gyerekekről persze, de ez messze nem az a barátnői sutyorgás volt, amire az ismeretségük  és barátságuk alapján számított, amikor meghívta őket. Valami olyan erősen nyomasztotta a lányt, hogy csak a vak nem vette észre. Teljesen kifordult önmagából és bár Robert idáig igyekezett ezt nem észrevenni, de most már nyilvánvaló volt, hogy ő sem hajlandó tovább választ várni a kérdéseire.

Az ebéd kissé fagyos hangulatban zajlott le, aztán mindannyian kiköltöztek a medence mellé a napernyők nyújtotta hűvösbe, hogy a kávét már ott fogyasszák el. Reese a konyhában szeletelte a saját készítésű citromtortát. A zsúrkocsira pakolt, aztán a nappalin keresztül óvatosan tolni kezdte.

A házvezetőnő éppen behozta a postát és az újságokat és a szokott helyre, a kandalló előtti kisasztalra tette. Reese kiválogatta a leveket, a magazinokat pedig a kocsira téve kiballagott a medencéhez.

-Kér valaki egy italt? – kérdezte  meglóbálva a citromlikőrös üveget; és az újságokat az asztalra dobta. Robert szeme már a a gusztusos süteményt figyelte, és oda sem nézve kihúzott egyet az újságkupacból és lapozgatni kezdte. Aztán váratlanul felhorkant, felugrott, a jobb sorsa érdemes sajtóterméket a medencébe vágta és berohant a házba. A többiek értetlenül bámultak utána. Jim kihalászta a magazint és kíváncsian lapozgatta, mi borította ki a vendégüket. Aztán a hangja elakadt és Juliera nézett.