"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. május 4., szombat

Eszmélés 9.



-Ó, istenem, teljesen kiment a fejemből! Ne haragudj! – pislogott Julia teljes zavarban. –Azonnal összekapom magam, indult a fürdőszoba felé. Egy villámzuhany után belebújt egy könnyű kis ruhába, ami akár egy meleg nyári napon is jó szolgálatot tehetett volna. Éppen tegnap szedte elő a nyári ruhatárukat, és ez a darab –láss csodát – megúszta gyűrődések nélkül. Egy pillanatra megtorpant a tükör előtt, a ruha megkívánt volna valami kis ékszert, illetve inkább bizsut, de már nem akarta azzal húzni az időt, hogy kikeressen valamit a dobozából, ahol évek óta csak gyűltek a kis felesleges láncok, hiszen többnyire semmit nem viselt.
Gordon az asztalnál üldögélt, a háttérből kellemes zene szólt.

-Minden évben te figyelmeztetsz a nagy napra. Tulajdonképpen talán még tetszik is, hogy végre te feledkeztél el róla - körözött vékony ujjával a boros pohár élén, amitől az furcsa, síró hangot hallatott.
-Annyi minden történt mostanában, ez a munka is…
-Munka? – nézett rá a férje meglepetten.
-Oké, nem munka… szórakozás… - morgott halkan egy kis grimasszal a nő.
-Ne gondold, hogy nem vagyok neked hálás, amiért a délelőttjeidet még a legtöbbször nekem szenteled!  Csak furcsa még, hogy találtál magadnak egy elfoglaltságot, ami ennyi időt és energiát elvisz. De jót tesz neked, az az igazság. – szólalt meg a férje, és a zsebéből egy hosszúkás kis tokot varázsolt elő. –Boldog házassági évfordulót! – tolta feléje az asztalon át.
Julia szórakozott mosollyal nyúlt a dobozért.

-Sosem veszel nekem semmit. Ha jól emlékszem, mindig is az volt a véleményed a házassági évfordulóról, hogy az a legkevésbé sem ünnep.
-Na, az így nem igaz. Minden pasi viccelődik ezzel, de én soha nem gondoltam komolyan. Egyébként meg nem az én ötletem volt az esküvőnk napján az állatkert felirata alatt a fotózkodás. Ha a fotós nem ráncigál oda, eszembe se jutott volna.
-De nem is tiltakoztál.
-Julia, 26 éves voltam, nekem egy buli volt az a nap. Ha azt kéri, álljak kézen, azt is megtettem volna. Végre nem kellett este elengednem téged, ott maradhattál velem egész éjjel, teljesen legálisan. Nekem csakis erről szólt az a nap!  

-Ehhez képest a nászéjszakánkon nem is szeretkeztünk. – mosolyodott el az emléken az asszony és a férje a keze után nyúlt.
-Viszont előtte alighanem elég sokat, hiszen a szíved alatt már ott mocorgott George.
-Akkor sem szeretkeztünk a nászéjszakánkon, és nászútra sem mentünk. – biggyesztette le az ajkát Julia. Ez a nászút dolog egész életében nem hagyta nyugodni.
-Akkor pótoljuk most! – szorította meg a kezét Gordon, és Julia felkacagott.
-A szeretkezést vagy a nászutat?
-Akár mind a kettőt. … Elmehetnénk valahova akár a jövő héten, és cserkész becsületszó, hogy ki sem engedlek az ágyból egy hétig.

-Felelőtlen ígéret, Gor! Még a szavadon talállak fogni. Ráadásul mást sem hallottam tőled mostanában, mint hogy elég rosszul megy a bolt, akkor meg nem hiányzik egy ilyen kiadás.
-Tényleg nem, de mostanában úgy érzem, valamit tennem kell, mert annyira eltávolodtál tőlem. – vallotta be halkan a férje.
-De hát én nem… - kezdett bele a tiltakozásba Julia, aztán inkább felállt és Gordonhoz sétált. Felhúzta magához és a zenére táncolni kezdett.
-Ezer évvel ezelőtt azt is elterveztük, hogy elmegyünk egy tánciskolába. Mégiscsak botrányos, hogy még rockizni sem tudok, hogy a társastáncokról már ne is beszéljek. 

-Ki sem nyitottad a dobozt. – szólalt meg a férje, miközben egy könnyed mozdulattal megforgatta.
-És a vacsora is ki fog hűlni – tette hozzá Julia. És akkor mi van? Előttünk az élet, majd kinyitom a dobozt később, a kaját meg is melegíthetjük, de olyan régen öleltél így magadhoz, hogy inkább ezt élvezem ki, ameddig csak lehet.
-Minden éjjel magamhoz ölellek. – tromfolt a férje, miközben magához húzta.
-Ez igaz, de közben olyan mélyen húzod a lóbőrt, hogy az már nem is számít ölelésnek. Te egész egyszerűen csak kispárnának használsz engem. – vágott egy durcás grimaszt a nő.
-Hát, … ha olyan jó puha vagy. – kacsintott rá a férje. –Na, gyere, nyisd ki azt a dobozt! A kedvemért. 

Julia megadóan emelte fel a kis dobozt, aztán letépte róla a díszes kis masnit.
-Mennyire fogok meglepődni, ha kinyitom? – nézett a férjére, aki csillogó szemekkel leste a reakcióját.
-Remélem, nagyon.
-Akkor nem ékszer van benne? Merthogy azon csak akkor lepődnék meg nagyon, ha valami gyémántberakásos smukk lenne… - puhatolózott.
-Ne totózz! Úgysem találod ki! – mosolygott Gordon.
Julia hirtelen lekapta a doboz tetejét, aztán meglepve nézte a kis összehajtogatott papírlapot, ami a sötétkék bársonyon feküdt. Kiemelte a dobozból és azt letette az asztalra, aztán Gordonra nézve, bontogatni kezdte …
-Mi ez, válási irat? – kacsintott rá, mire a férje a szemét forgatta, aztán olvasni kezdte a géppel írt lapot. 

-Ó, istenem! Már hétfőn? Gor! Biztos vagy benne, hogy ez most belefér? Jaj, nagyon köszönöm!
A papír egy kifizetett munkáról szólt, amit már hétfőn megkezdenek. A fürdőszobában cserélik ki majd a kádat egy masszázskádra, amire olyan nagyon régen vágyott, de amit már emlegetni sem emlegetett, mert tudta, hogy horribilis összeget vinne el a házi kasszából.
-Azért még ne köszönd, mert össze fogják koszolni a lakást, amíg végeznek a cserével, úgyhogy egyelőre több munkád lesz vele, mint örömöd, de aztán… ígérem, akkor majd én is beülök veled néha. Körberakjuk gyertyával, kitöltünk két pezsgőt, talán még rózsaszirmokat is szórok a vízbe… te, te romantikus lélek! Úgyis ilyenekről álmodozol mindig. 

Julia szeretettel simogatta meg a férje arcát: -Köszönöm!
Gordon elkapta a kezét és belecsókolt a tenyerébe.
-A világot szerettem volna mindig is a lábad elé tenni.
Julia könnyes szemmel nézett rá: -A magad módján meg is tetted. … Gyere, hagyjuk a vacsorát, ezzel a pezsgővel bújjunk az ágyba! – súgta a férjének, aki kivételesen egyet is értett vele. Gordon végre úgy érezte, hogy visszakapta az asszonyt, akit hetek óta egyre csak távolodni vélt, ma este pedig kifejezetten csalódott volt, amiért Julia megfeledkezett az ünneplésről. De most ezt a csalódottságot felcserélte egy árnyalatnyit nyugodtabb, lassú érzékiségbe hajló hangulatra. 

Julia ezt már jól ismerte, és ha nem is igazán erre vágyott a szíve mélyén, azt sosem éreztette volna a férfival. Talán hiba volt, de annyi év után nem pont a mai napon akarta változtatásra bírni, mert egész egyszerűen attól félt, ezzel a múltat kérdőjelezné meg.

2013. május 3., péntek

Eszmélés 8.



Ryan étvágytalanul turkálta Liza fettucinijét. Tulajdonképpen soha nem is szerette a gombát és egyszer régebben már beszéltek is erről ... Chloéval – ébredt rá az időközben beállt változásra. Mi a franc van ezekkel a csajokkal, hogy egyikkel sem lehet egy jó sültet megenni, mindegyik ezekkel a kurva vega kajákkal jön? – gondolta mérgesen. Chloénak is annyiszor mondta, de úgy tűnt, nem érezte fontosnak megjegyezni, hogy a barátja húsevő.

Bezzeg Julia valami isteni marhasültet csinált sok salátával… ő reklamálta a sült krumplit, de az asszony lebeszélte róla, a végén mégis jóllakottan dőlt hátra, az írást se tudták folytatni, mert legszívesebben ledőlt volna… ma azonban ...érezte, hogy Julia mintha megbántódott volna Liz jelenlététől…de hát végül is ezt akartad, nem? – kérdezte önmagát, és nem tudta hova tenni az érzést, ami reggel óta nyomta a lelkét, nem értette, így azt sem tudta, vajon mit tehetne azért, hogy az asszony megbékéljen.

Amíg az edényeket mosogatták, Liza gúnyosan megszólalt:… -először azt hittem az anyád, de őt még sosem láttam farmerben… takarítónőnek túl jól szituált, bár lehet, hogy csak szerencséd volt… - Kíváncsi volt és ki akarta szedni a férfiból mit keresett itt ez az asszony és miféle kapcsolat fűzi Ryanhoz.
Egy kedves barátom – mormolta a férfi.
-Ez az öregasszony? – nevette el magát Liz.

Ryan nem szólt semmit, csak magában háborgott: meg kellett volna védened Juliát, hiszen ... – hirtelen a szájába kapta az ujját. Az egyik kés egy vágást ejtett rajta, ahogy elgondolkodva törölgette. A fürdőszobában fél kézzel próbálta bekötni a sebet, aztán Liz megelégelte a szerencsétlenkedését és egy jó nagy tapaszt rakott rá. Közben kíváncsian vizsgálgatta a tükröt.

-Mi történt a tükröddel?
-Nem tetszett, amit benne láttam. – morogta a fiú, aztán nézte, ahogy ott állnak egymás mellett, és magában megállapította, hogy ez most sincs másként.
-És arról a tükör tehet? – kérdezte nevetve Liz, és ő is a tükörben kereste a férfi tekintetét. Ryan egy ideig szemezett vele, aztán halványan elmosolyodott. Bármit is vár tőle ez a lány, valamit azért tud neki nyújtani. Ha mást nem, egy újabb mámoros órát. Ez most jó ötletnek tűnt, mert addig neki sem kell gondolkodnia.
*

Ryan nyugtalanul nézett szét a parkban. Végre sütött a nap, szinte már túlságosan is meleg volt. Erre a legjobb bizonyíték Zeusz bokáig érő nyelve volt, ahogy a kertész csapjánál szimatolt egy kis víz után. Már napok óta nem találkozott Juliával és Rambo-val. Pontosan az óta a nap óta, amikor Liza ott aludt nála. Mellesleg azóta Lizával sem találkozott. De a lány korántsem hiányzott neki annyira, mint az asszony. Nem mintha a nő megszakított volna vele minden kapcsolatot, á, nem. Emailjeiben pontosan megfogalmazta az elképzeléseit a történettel kapcsolatban, megírta a véleményét a múltkori részről, de egy szót sem ejtett arról, hogy mikor találkozhatnának újra.

Ha szemtelen akarna lenni, azt mondhatná, hál istennek, egy gonddal kevesebb, bár a hűtője megint tök üres volt és néha korgó gyomorral gondolt a Julia által percek alatt összedobott gusztusos falatokra. De igazából hiányoztak neki a beszélgetések, a viccelődések, az érvelések, ahogy csak egy érett nő tud. Már csak ebben a szikrázó napsütésben bízott, hogy Rambo sem hagyja majd békén a gazdáját és kicsábítja a szabadba.

Egy óra elteltével feladta a várakozást és hazafelé indult. Julia a park szélénél állva megkönnyebbülten nyúlt a póráz csatjához, hogy végre elengedhesse Rambot, aki türelmetlenül toporgott mellette. Az elmúlt napok önkéntes száműzetése a kutyát is megviselte, ráadásul Juliának sem hozott megnyugvást. Ahogy a kutya megérezte a szabadság ízét, már robogott is egy gyorsvonat sebességével a barátja után, Julia hiába is kiáltott volna utána.

Zeuszt váratlanul érte a támadás és már felborzolta hátán a szőrt, mire észhez tért, hogy ki a támadója. Ryan pedig tisztában sem volt vele, milyen boldog mosollyal az arcán fordul a nő felé. Julia kicsit pirosan, zihálva érkezett, nyilván futva próbálta utolérni a kedvencét, aki ma kivételesen nem volt a szófogás mintaképe.

-Örülök, hogy legalább Rambo idejében elkapott minket, már éppen indultunk haza. Mostanában később szokott lejönni? – nézett kérdőn az asszonyra, aki egy kis grimasz után válaszolt.
-Igen, mostanában jobb, ha később jövünk. Olyankor már nincs annyira meleg. … a kutyának…
-Miért nem szólt, szívesen csatlakoztunk volna. – dobta vissza a labdát a férfi, aki érezte, hogy Juliának nem véletlenül nem jutott eszébe szólni neki.
-Gondoltam, mostanában úgyis más elfoglaltsága van.
-Hát, a forgatás még nem kezdődött újra, úgyhogy...
-Nem is arra gondoltam – motyogta az asszony, aztán elfordult, mint aki a távolban egy ismerőst vett észre.
-Liza? – kérdezett vissza a férfi, ráérezve a lényegre. –Nem hiszem, hogy hosszabb távon gondolkoznánk mindketten erről a kapcsolatról. Megpróbáltuk, nem jött be.
-És ezt mind egyetlen éjszakából ki tudta következtetni? – érkezett a csípős válasz, mire Ryan felhorkant:
-Majd ha 52 éves leszek, már én is ilyen okos leszek, addig viszont el kell kövessem a hibáimat nekem is. Biztosan volt magának is…

-Volt – érkezett a váratlan beismerés, ahelyett, hogy az asszony felháborodott volna a dacos és szemtelen válaszon; majd Julia lehajtotta a fejét - … a legnagyobb talán az volt, hogy én voltam a jókislány… talán ha nem futok el a kihívások elől, akkor ma egy boldogabb, teljesebb életet élnék, nem lennék tele vágyakozással egy csomó elérhetetlen ... dolog iránt…, de az is lehet,hogy csak keserű, telhetetlen vénasszony vagyok, aki meg sem érdemli azt, amije, akije van.

-Hééé, ne már, mi ez a keserű hangulat? – nyúlt az álla a férfi és Julia úgy érezte, mintha megrázta volna az áram. Szinte önkéntelenül is felnyúlt és megfogta a férfi kezét, aztán, mint aki izzó vashoz ért, el is engedte gyorsan.
-Nem tudom, mi van velem napok óta. Biztosan a klimax – mormolta halkan, de Ryannek jó füle volt.
-Ez nem az. Annak a tüneteit az anyámon van alkalmam megtapasztalni. Az a környezet ellen irányul, ez meg csak saját maga ellen.

-Látja, lehet, hogy éppen ez a baj... hogy itt állunk és ilyesmiről beszélgetünk. Nem akarok 52 éves lenni, nem akarok klimaxos lenni... a francba, hiszen azt sem tudom, mit akarok egyáltalán! – csattant fel a nő.
-Egyszer egy festő barátom azt mondta, hogy a vágyakozás jó dolog, inspiráló. Ha beteljesül az álmunk, akkor már nem lesz ugyanaz, mint előtte. Valahogy elveszik a varázs. – mormolta Ryan
-Lehet, hogy igaza van, de attól még kegyetlenül szar érzés. – hunyta le a szemét az asszony, és Ryan halkan felnevetett az asszonytól szokatlan szabadszájú megfogalmazáson.

-Nehogy azt higgye, csak magának vannak gondjai a gondolataival. Én is össze vagyok keverve rendesen. – motyogta a férfi. -Nem vagyok rá büszke, de voltam már kegyetlenül másnapos és még akkor is tisztábban láttam, hogy mi legyen a következő lépés, mint mostanában. Szakmailag is... meg a magánéletemben is... Mindig úgy képzeltem, hogy szembejön egy helyes lány, aki úgy néz rám, mint egy fényes páncélú lovagra, megcsókolom és onnantól élünk boldogan. Ő fényezgeti a páncélomat, én pedig keresem a kegyeit. Hát, annyi már bizonyos, hogy nem vagyok fényes páncélú lovag... meg hogy a nagy Ő még nem jött szembe, vagy csak képtelen vagyok észrevenni.
És tudja mit?... amióta ismerjük egymást, kezdem azt hinni, hogy maga miatt nem látok az orromnál tovább. Mert magához hasonlítom azt a szerencsétlen huszonéves lányt, és persze mindig vesztesen kerül ki az összehasonlításból. Nem is győzhet, ez a napnál világosabb. Én meg közben tisztában vagyok vele, hogy tök hülyeség, amit művelek, csak éppen képtelen vagyok tenni ellene. És mielőtt megmagyarázza nekem, hogy egy anyaképet istenítek magában, hadd közöljem, hogy a saját anyámmal szemben volt már, aki simán győzedelmeskedhetett volna, pedig imádom őt is.

Julia a levegőt visszatartva hallgatta a férfi szavait. Mit hallgatta... itta. Ez már-már olyan volt, mint egy ... vallomás? És akkor? Mi történik ilyenkor? Végül csak annyit mondott:

-Ne engem tekintsen etalonnak! Csalódna abban a nőben, aki hasonlítana rám. Tudom. Ha én egy példa lehetnék, akkor nem hallgatnám itt magát, hanem otthon hallgatnám a férjemet, ahogy gazdasági mutatókról beszél vagy a tegnapi meccs legemlékezetesebb pillanatairól, és közben nem járna az eszem azon, amit most itt összehordott.

-Nem hiszem, hogy csalódnék, mert ha az a nő az enyém lenne, akkor én nem a gazdasági mutatókról beszélnék neki, hanem, hogy csodálatos kéknek látom a szemét még ennyi idősen is, és isten bizony nevető ráncokat látok a szeme sarkában, nem szarkalábakat. … És a kezét fogva hoznám le a kutyát a parkba, hogy senkinek még csak az eszébe se jusson megpróbálni elcsavarni a fejét.

-Ryan, hagyja abba! – kiáltott fel halkan a nő, ahogy a szavak okozta gyötrődés elérte a szívét. Szinte szóról szóra ugyanezt vágta oda a minap Gordonnak, aki gúnyolódva érdeklődött, hogy megint a kis lovagjával találkozik-e. –Rambo, hozzám! – kiáltott oda a kutyának, aztán szinte futva hazafelé indult. A férfi nézett utána egy ideig, aztán nagyot sóhajtva a kezét bökdöső Zeuszra csatolta a pórázt.
-Gyere haver, a gazdád jó szokása szerint már megint belemászott valamibe, amit a legjobb lett volna nagy ívben kikerülnie.
*

Julia még mindig a történtektől zaklatottan szinte beesett az ajtón, aztán meglepve megtorpant. Gordon állt az étkezőben és pont két hosszú szárú gyertyát gyújtott meg.
-Ah, szia! Hát te? Ünneplünk valamit? – nézett rá az asszony csodálkozva, mire a férje szája pengeélességűre feszült, és a mosolya torz grimasszá változott.
-Csak a házassági évfordulónkat, bár úgy tűnik, annyi év után először most te feledkeztél el róla.


2013. május 2., csütörtök

Eszmélés 7.

Az asszony – ritka kivétellel - napi rendszerességgel megjelent Ryannél, csak a hétvégék voltak szentek és sérthetetlenek, mert azt már végképp nehezen adta volna be Gordonnak. A jelenléte áldásos hatásaként Marynek kevesebb munkája lett, mert a hanyag, férfias kupi a lakásban lassan laza renddé alakult, és a hűtőszekrényben az üres polcokra került néhány letakart tányér, ami a délelőtti főzőcske maradékait rejtette, hogy Ryan este ne hívja a pizzafutárt. A konyhai írás határozottan gyümölcsözőnek bizonyult. Amíg Julia keze alatt a finom falatok születtek, Ryan fantáziája is meglódult, a finom illatok inspirálták. Hálából az étkező asztalra az egyik nap egy nagy cserép orchidea került, és az asszony ellágyulva simogatta meg a selymes szirmokat.

Néha az asztal két oldalán versenyt gépeltek. Előzetesen megegyeztek, hogy melyik jelenetet melyikük dolgozza ki, aztán fülhallgatók kerültek a fülekbe és fel sem nézve belemerültek a munkába. Amikor Julia a tűzhelyhez ment, hogy megkavargassa az ételt, Ryan lopva belehallgatott a fülhallgatóból kihallatszó zenébe. Elég eklektikus ízlése van – állapította meg, ahogy a jazz-tól az elektrohouse-ig, operától a hetvenes évek disco zenéjéig követték egymást a számok. Amikor erre rákérdezett, Julia nevetve vonta meg a vállát.
-A legtöbb számról azt sem tudom megmondani, ki énekli, egyszerűen csak tetszik. Néha még csak nem is különösebben, csak az a szituáció tetszett, ahol először hallottam és segít az emlékezésben. A világ egyik legnagyobb találmánya a Youtube… néha csak elindítom az általuk kínált válogatást, amit gondolom a Nagy Testvér az én korábban megnyitott számaim alapján állít össze, mert gyanusan egyezik az ízlésünk. – mondta nevetve.
*
Ryan Nicholas Morganra várt a kiadó tárgyalójában. Hálás volt Morgannak, mert előzetes megbeszélés nélkül fogadta. Igazából csak annyit akart megtudni tőle, mit kell tennie ahhoz, hogy egy forgatókönyvet, vagy akár egy könyvet felkínáljon egy kiadónak. Persze, próbált sumákolni, és az egészet úgy adta elő, mintha egy nagyon jó barátja nevében érdeklődne. De igazából is ez volt a terve.
Semmi szüksége nagy hírverésre, mert ha mégsem sül el jól a próbálkozás, nem kell, hogy a nevéhez egy ilyen kudarc fűződjön. Julia neve alatt viszont simán elindíthatnák a dolgot. Már az írói álnevet is kitalálta: Julia Banks. Egy percig nem kételkedett benne, hogy ez a nőnek ne felelne meg. Hogy egy kudarc hogyan hatna Juliára, ebbe bele sem gondolt.
*
Julia a szokott lendülettel érkezett az egyik reggel, de megtorpant, ahogy a nappaliba lépve egy csinos barna nőt talált üldögélve a kanapén. Liza Morton – Ryan egyik partnernője a sorozatban – ismerte fel azonnal. Az újságok mostanában azt találgatják, vajon az életben is egy párt alkotnak-e? Főleg, amióta az előző barátnőjével, Chloé Mannings-szel nagy hirtelen szétváltak. Julia csak most látta először a férfi közelében, eddig bele sem gondolt, hogy van-e nő az életében és most nem nagyon tudott mit kezdeni az érzéssel, amit a nő jelenléte okozott. Féltékenység lenne? De hiszen ez nevetséges! Mindenesetre a kedve zuhanórepülésbe kezdett, ahogy a küszöböt átlépte. Ryan feszélyezetlen közvetlenséggel mutatta be őket egymásnak. Nem volt véletlen találka több szempontból sem.

Az utóbbi időben határozottan érezte, hogy Julia szinte anyáskodó viselkedése mögött talán több van, talán valami olyan, amit jó lenne csírájában elfojtani, mielőtt a közös munkájuk rovására megy. A múltkori futógépezés nyitotta fel a szemét. Amikor az asszony hazament, ő hanyatt feküdt az ágyon és visszajátszott minden találkozást az elmúlt hetekből. Villámcsapásként érte a felismerés, hogy tetszik egy nőnek, aki kétszer annyi idős, mint ő. Aztán a villám a népi hiedelmekkel ellentétben még egyszer lecsapott ugyanoda, amikor beismerte, hogy neki is tetszik, tekintet nélkül a korára. Ez viszont maga volt az elmebaj, úgyhogy elhatározásra jutott.

Nincsenek közös sportolások, képzelgések a másikról, amíg a zuhany alatt áll, nincsenek finom illatoktól terhes közös ebédelések, amik miatt már lassan lepattan a farmerja gombja. Csak a munka van! És amennyire megoldható, egyre kevesebb találkozással itt a négy fal között. Pont kapóra jött Liza érdeklődése. Eltöltöttek pár kellemes órát, aztán nem vitte haza a lányt, hadd találja itt Julia és ebből majd megérti, hogy ... Mit fog megérteni? Hogy szüksége volt egy nő testére, és az nem az övé? Ennyire nem akart otromba lenni, sem vele, sem Lizával. De az asszonynak is látnia kell, és nem árt, ha ő maga is tudatosítja abban a zavaros fejében, hogy bármilyen jó barátok, de csak barátok mindenféle ... végig sem akarta gondolni milyen felhang nélkül.

Liza meztelen lábait maga alá húzva olvasgatott, amíg azok ketten az étkezőasztalnál éppen halkan vitatkoztak valamin. Meglepte, hogy annyi hiábavaló próbálkozás után Ryan tegnap este meghívta vacsorázni, de persze hülye lett volna kihagyni az alkalmat. Hallotta a sustorgást a forgatáson, hogy Chloé és a srác között már nem mennek rendben egy ideje a dolgok, és úgy érezte, eljött az ő ideje. Aztán az egész valahogy mégis csalódás volt. Nem tudta, mire számított, de úgy érezte magát, mint egy darab hús... nem mintha ő azonnal valami sírig tartó nagy szerelmet várt volna Ryantől, de azért ennél a sima kefélésnél valamivel többet.
Most meg ez a tyúk... Nem igaz, hogy Ryan nem mondhatta volna le ezt a találkozót, amit egyelőre még nem is tudott hova tenni. Akárhogy is nézi, ez az idősebb nő még ott az asztal túloldalán is több figyelmet tud kicsikarni a fickóból, mint ő a lepedőn. És ez kifejezetten szar érzés volt. Lecsapta a könyvet és bement a hálószobába, összeszedte a holmiját, aztán a hajába túrva megjelent újra.
-Elmegyek! – jelentette be kissé drámaian, mire Ryan feléje fordult és felállt.

-Nem várnád meg, amíg itt végzünk? – intett fejével Julia felé, aki elmentette az eddigieket és lecsapta a laptop fedelét.
-Már végeztünk is. Nekem is mennem kell, majd máskor folytatjuk. Ha eszedbe jut bármi, ami még ehhez a részhez érdekes lehet, írd meg mailben, aztán meglátjuk, hova lehet beilleszteni. – mondta, de közben nem is nézett feléjük. Már az ajtónál járt, amikor hátrafordult és egy kínkeservvel megszült mosollyal elköszönt. Még látta, hogy Ryan a lányt a hóna alá húzza, aztán hagyta, hogy az ajtó becsukódjon mögötte. Szinte vakon vágott át a parkon. A francba! Miért nem gondolt erre, amikor ebbe az egészbe belekezdtek. A srác egy életerős fiatal pasi, nőre van szüksége, és az, hogy a minap épp a szakításáról írt a sajtó, még nem jelenti azt, hogy nem is lesz senki más... épp ellenkezőleg. Most jön majd a felvonulás, az ismerkedések sora. Ő pedig nem szívesen asszisztálná végig, ahogy ezek a fiatal lányok Ryan kegyeit keresik és el is nyerik.

Fogalma sem volt, ez az egész miért érinti ennyire rosszul. Még a saját fiai csajozása sem izgatta fel. A lányok jöttek-mentek, aztán amikor Lilian felbukkant, akkor örült, hogy végre valaki tartósan ott ragadt. Ryan esetében azonban vegytiszta féltékenység vett erőt rajta, ahogy elképzelte, hogy a hosszú ujjak egy ilyen fiatal testet szorítanak és kényeztetnek. Bassza meg, már orvosi eset vagy! – morogta magában, miközben a garázs mellett elhaladva megkísértette a gondolat, hogy egy kicsit belekoccolja a fejét a borostyánnal befuttatott betonba.

Most kifejezetten sajnálta, hogy Gordon sincs itthon. Néhány napra vidékre kellett utaznia, pedig most végképp nem vágyott a magányra. Hirtelen ötlettel felhívta Amyt, aki a válása óta egy csendes kertvárosi házban lakott. Pár percig beszélgettek, aztán végre Amy szájából elhangzott a mondat, amire várt:
-Gyere át, hozd Rambot is, jól ellesz a kertben, legfeljebb megeszi Mrs. Jones macskáját, de csak szívességet tenne vele a környéknek. Sütünk valamit és felbontunk pár pezsgőt, mert hallom a hangodon, hogy valamit ki kell dumálj magadból.

Egy óra múlva már nyakig lisztesen koccintgattak Amy konyhájában, aztán a lassan hűlő csokis kekszet majszolva, Julia belekezdett. Azt hitte, nem is fogja tudni megfogalmazni azt a zűrzavart, amit érzett, de végül ömlött belőle a szó, és Amy döbbenten, némi halvány irigységgel jó hallgatóságnak bizonyult.
Ő személy szerint örült, hogy már nem bolygatják fel az életét az érzékei, a válása utáni utolsó próbálkozása eléggé megviselte, és akkor eldöntötte, ő a maga részéről leszámolt ezzel az egésszel. Jobb a nyugalom, mint néhány mámoros nap után a kiábrándultság. De amiről Julia beszélt, egyelőre fel sem fogta. Jeffersonra gondolt, az alig húszéves fiára... hogy lehet egy ilyen kölyökben meglátni a férfit? De aztán Julia előkapta a laptopot és némi kattingatás után feléje fordította. Csak hogy értse miről... kiről beszél. És Amy a képre meredve érteni kezdte a barátnőjét. És most már határozottan irigyelni ... és szánni.

2013. május 1., szerda

Eszmélés 6.



Fasza dolog egy ilyen forgatás! – szürcsölte Ryan a kávét a papírpohárból, amit az asszisztense percekkel korábban nyomott a kezébe és még tűzforró volt. Fél szemmel Chloét nézte, ahogy idegesen mond valamit Bobbynak, aki megalázott kiskutya módjára, lehajtott fejjel mellette baktatott. A barátja – úgy tűnt – annyira azért nem szégyellte magát a történtek miatt, hogy ne próbálkozott volna még itt is a lánynál. Még az sem zavarta, hogy a stáb tagjai is jól hallhatták, ahogy Chloé éles hangon visít vele:
-Vedd tudomásul, hogy ennyi volt! Vége! Egy hiba volt, amit már aznap megbántam.

Ryan tisztában volt vele, hogy az előadás nagyrészt neki szól. Nem mintha meghatódott volna tőle, igazából nem is érdekelte. Annyit azonban elértek a perlekedő szerelmesek, hogy egy papírra leskiccelt egy jelenetet, néhány személyes megjegyzést fűzve hozzá, amelyek közül egy sem volt túl hízelgő a szereplők számára. Kíváncsi volt, Juliának mi lesz a véleménye? A könyvben ugyan nem volt ilyen perpatvar a hőse körül, de hát ennyi igazán belefért egy átdolgozásba. 

Bobby elkeseredve csapta rá Chloéra az ajtót. A hülye liba! Nem hajlandó tudomásul venni, hogy Ryannek elege lett belőle. Elvesztette a férfi bizalmát, és ha ő jól ismeri a barátját, akkor ez egy olyan törékeny holmi az ő felfogása szerint, amit a csaj úgysem pótolhat. Mégis mit várt, amikor lefeküdt a férfi legjobb barátjával? Olyan elkeseredetten próbálja visszaszerezni Ryant, hogy az már szánalmas.  Ő maga először tényleg szánta-bánta a dolgot, de aztán napok múlva is kísértette a lány testének forrósága és egyszercsak azon vette észre magát, hogy újra ott áll a háza előtt és bebocsátásért könyörög. Oké, akkor a maga módján ő is éppen olyan szánalmas lehet. Legalább valamiben hasonlítanak.
De Chloé ma már sokadszor tette világossá a számára, hogy egyszeri alkalom volt, hiba – ahogy fogalmazott, és ne is reménykedjen benne, hogy lesz, lehet még folytatása. De az idő neki dolgozott, mert ha Ryanen múlik, aligha fognak ezek ketten a jövőben magánemberként  találkozni, az ínség pedig majdcsak ráviszi Chloét, hogy őt is opcionális lehetőségnek tekintse. Fél szemmel Ryan felé sandított, aki valamit jegyzetelt. Mostanában vele se lehetett leülni, mert állandóan az írással van elfoglalva; ő meg csak botorkál kettejük között és fogalma sincs, hogy a barátja mellett tartson ki, vagy a farka mellett, amely egyelőre lebeszélhetetlenül Chloé felé jelölte ki az irányt.
*
A tavaszi esők beszorították őket a lakásba. Ryan lakásába. Julia megfuttatta Rambot, hazavitte, lefürdette, aztán átöltözött és az elemekkel dacolva újra átvágott a parkon. Amikor kiderült, hogy szinte egymással szemben laknak, a park két oldalán, valami különös örömet érzett, amiért a fiút ott tudhatja a közelében olyankor is, amikor nincsenek együtt. Az első alkalom meglehetősen kínosra sikerült ugyan, de aztán túllendültek rajta mindketten. Julia kicsit talán nehezebben.
Történt ugyanis, hogy megérkezve becsengetett, mire egy idősebb asszony nyitott ajtót. 

-Mr. Maitland edz éppen, de szólt, hogy maga nemsokára jön, úgyhogy üljön le addig. Nekem már mennem kell, viszontlátásra! – búcsúzott a takarítónő, és magára hagyta. Julia kíváncsian nézett körül. A fiatalos, férfias berendezés egy pillanatra sem volt hivalkodó, inkább a célszerűség jellemezte. Érződött, hogy ezt a lakást meghagyta a srác valamiféle kis menedéknek, ahol nem fogad nagy társaságot. A sok fekete és krómacél talán hidegnek hathatott volna, de a lépten nyomon felbukkanó színes, puha párnák, kárpitok, és a falakat díszítő színes nyomatok miatt mégis inkább barátságos hangulatot árasztott. 

Zeusz nyöszörögve ült egy csukott ajtó előtt és a fülét hegyezve figyelte a benti hangokat. Julia némi tétovázás után bekopogott, de mivel válasz nem érkezett, óvatosan lenyomta a kilincset.
Ryan Maitland egy szál fekete sortban a futópadon szedte a lábát, izzadt haja alól egy fülhallgató zsinórja kígyózott le a nadrág derekára csíptetett Ipodhoz. Lehunyt szemmel rakta gépiesen egymás után a hosszú, izmos lábait, aztán maga elé nyúlt és a konzolon kicsit lassabbra vette a tempót, egészen addig, amíg végül kényelmes gyaloglás lett belőle. Zeusz eddig bírta és odaszaladt mellé.
-Hát te? Mary beengedett? – nézett rá a gazdája, aztán kikapcsolta a gépet és egy ruganyos mozdulattal lelépett róla és összeborzolta a kutya fején a szőrt. Aztán felnézett, bele Julia tágra nyílt szemébe. 

-Jesszus, már ennyi az idő? Bocsánat, azonnal kezdhetünk, csak lezuhanyozom, kapott fel a férfi egy kis fehér törülközőt és a nyakába akasztotta, aztán a két végét megmarkolva félre biccentette a fejét.
-Valami baj van?
Julia megrázta a fejét és igyekezett szabadulni a kísértő jelenségtől. A férfi verejtékes szőrös mellkasának látványa, a vékony szőrcsík, amely a titkokat rejtő nadrág gumirozása alatt tűnt el, olyan gondolatokat indított el benne, amiket eddig még önmaga előtt is szégyellve mert csak vállalni. Hazugság lett volna azt állítani, hogy a fiatal, életerős férfitest nem mozgatta meg benne a nőt. Más kérdés, hogy ezt nem feltétlenül kellett a férfi tudomására hoznia, hogy zavarba hozza vele. A maga zavaráról már nem is beszélve.

-Nem, persze, semmi… csak… mindegy is, addig én elkezdem, ha megnyitja a gépét. – habogta elkeseredve, amiért nyilvánvalóan nem tud uralkodni a képzeletén, ami már a fürdőszobában járt a forrón záporozó vízsugár alatt, ahogy az illatos tusfürdő habja… basszus, abbahagynád végre?! – rótta meg magát, és úgy érezte, a változókor forrósága önti el a testét. Remélte, hogy az, és nem a vágyakozás. 

Szerencsére Ryan megtette neki azt a szívességet, hogy elfordult és a dolgozószobája felé indult, ahol bekapcsolta a gépet, megkereste a fájlt, aztán magára hagyta. Julia a képernyőre meredve próbált koncentrálni, nem sok sikerrel. Ilyen is régen fordult elő vele, hogy izgalomba hozza egy idegen férfi teste. Az utolsó ilyen élménye már olyan régi volt, hogy abban sem volt biztos, tényleg megtörtént-e vagy csak képzelődött. Miért nem egy jó karban lévő negyvenes a gazdád? – nézett Zeuszra, de hangosan ki sem merte ejteni a kérdést, mert a kutya úgy nézett rá, mint aki képes minden szót visszamondani a gazdájának.

Amikor Ryan vizes hajjal, de egy fekete póló és egy levágott szárú farmer takarásában megjelent, ő még egy sort sem vetett papírra. A férfi felmarkolt egy csomó kézzel írt cetlit, s miközben azokat rendezgette, megszólalt:
-Ha úgyis itt töltünk majd egy csomó időt, akár kihasználhatná a lehetőséget egy kis mozgásra. Az én futópadom már úgyis portalanítva van. – kacsintott egyet, mire Julia elpirult. Az utalás az önirónikus megjegyzésére kevésbé zavarta, mint a mozgással kapcsolatos megjegyzés, merthogy agya szinte automatikusan móricka-üzemmódban kattogva már egészen máshol kalandozott. 

-Én inkább itt hajszolom a mérföldeket. Megy egy film vagy zene, vagy csak az Animal Planet és mire vége, én is kellemesen elfáradok. De akár dolgozhatunk is úgy, hogy közben valamelyikünk fut. A felpörgött oxigénellátás miatt az agy is nagyobb hatásfokkal dolgozik. Legyen a vendégem pár körre! - folytatta a férfi derűsen.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Az én szótáramban amúgy sem a futással azonosítják a kellemes fáradtság fogalmát, talán inkább a vastüdőét. – mormolta Julia és igyekezett úgy tenni, mintha a képernyő tartalma kötne le minden figyelmét. –És különben is, szeretek utána azonnal lezuhanyozni, és hát…
-Na, az végképp nem probléma, a fürdőszoba is az Öné, Mary igazán rendben tartja. … Akár most is kipróbálhatja, adok egy sortot, pólót, a cipője meg szerintem teljesen alkalmas rá, hogy…
-Nem lehetne, hogy az írásra koncentráljunk egy kicsit? – vágott közbe szinte kétségbeesetten Julia és Ryan megrántotta a vállát.

-Oké, majd szól, ha úgy érzi, meri vállalni a kihívást.
-Hol van az az átkozott póló? – fortyant fel a nő, amiért ez a kis nyikhaj meg meri kérdőjelezni a bátorságát. Miféle bátorság kell különben is egy kis gyalogláshoz? Mert persze futni a világért sem akart volna. Akkor alighanem mentő vinné haza, mert a kondíciója nem volt a legjobb, ezzel azért tisztában volt.
Ryan vigyorogva tűnt el a szobájában, tudta, ha a nő büszkeségét veszi célba, nyert ügye van; és hamarosan egy térdig érő fekete leggins-szel és egy absztrakt mintával díszített hatalmas pólóval tért vissza.  
-Hozza a laptopot! – utasította a férfit, aztán a fürdőszobában gyorsan magára kapkodta a kölcsönruhadarabokat. A póló nagy volt, a válla ingerlően bukkant ki a nyakkivágásból, ahogy oldalra csúszott. Gondolt egyet és az alját összefogva egy csomó kötött rá, aztán egy nagy sóhajjal fellépett a futópadra. Ryan lassú séta tempóra állította és őt figyelte.

-Szóljon, ha még gyorsíthatok!
Apuskám, ha tudnád… alighanem te nem bírnád a tempót, amire gyorsíthatnál … - monologizált Mórickáné Julia fejében. Amikor egy viszonylag tempós gyaloglásra késztette a gép, Júlia intett, hogy elég lesz. Megszólalni nem mert, mert félt, hogy elveszti az egyenletes légzés ütemét és onnantól rohamtempóban fog léghiánnyal küzdeni. Koncentrált és gyalogolt, közben tisztában volt vele, hogy a közös munka szufla hiányában most egészen bizonytalanná vált. 

Ryan közben elmélyülten pötyögött a térdére fektetett gépbe. Sorra vette a jegyzeteit, aztán egy ponton elakadva felnézett, hogy a nőtől kérdezzen valamit, de végül csendben maradt. Julia kitartóan rakosgatta a lábait egymás után, látszott rajta, hogy veszettül küzd a tempó megtartásáért és megfelelő légzésért, annyira koncentrált, hogy úgysem tudott volna vele beszélgetni. Elmosolyodott, ahogy a dacos kitartást figyelte. Amikor az anyját kapacitálta valami hasonlóra, ő megpróbálni sem volt hajlandó. Pedig csak három évvel idősebb, az idén ünnepelték februárban az 55. születésnapját. Ugyanaz a korosztály és mégis mennyire mások! Az anyja soha nem lett volna hajlandó Zeusszal lemenni a parkba, még akkor sem, amikor ő begipszelt bokával feküdt itthon. Akkoriban ez az áruló Bobby segítette ki őt a bajból és hurcolászta Zeuszt sétálni, amíg neki fel nem rakták a járógipszet. Az anyja mindig elegáns volt, eszébe sem jutott volna az ő megunt hacukái közül bármit is magára húzni és abban a nyilvánosság előtt megjelenni. 

És itt van ez a nő, aki most óvatosan a kezelőpult felé nyúlt. Ryan azt hitte, megelégelte a szenvedést és ki akarja kapcsolni a gépet, de nem… egy kicsit gyorsított a tempón, úgyhogy most már határozottan futásnak látszott, amit csinált. Gömbölyű válla, a nyaka, a pólóból kivillanó dekoltázsa már izzadtságban fürdött, arca körül nyirkosak voltak a göndörödő fürtök, de kitartott. Ha nem verte volna fejbe a gondolat, beismerte volna azonnal, hogy izgalmasnak találja és pillanatnyilag teljesen feledtetni tudja vele a korát. Az eddigi barátnői mind fiatalabbak voltak nála, még soha nem fordult elő vele, hogy akár egy harmincas nő láttán megnyalta volna a szája szélét, de most olyan gondolatok futottak át a fején, amik határozottan illetlenek voltak. Jézusom! Az anyád lehetne! – próbálta észhez téríteni magát.  Próbált a képernyőre fókuszálni, a leírt mondatokra koncentrálni, de akaratlanul is visszatért a verejtéktől csillogó bőr látványára, és egy hirtelen ötlettel beleírt a szövegbe... Akkor a hősnő most szépen futni megy.
*
Julia még mindig elpirult, ahogy a tegnapi futógépezés eszébe jutott. Azt nem mondaná, hogy a szerelmese lett, de hogy a végén elégedetten lépett le róla, az biztos. Meglepően jól bírta, bár a végén úgy érezte, hogy leöntötték egy vödör vízzel és szinte csavarni tudta volna a kölcsön ruhákból az izzadtságot, de mégis valami győzelemszerűséget érzett. Amire csak ráerősített Ryan elismerő tekintete. Amikor az órára nézett, meglepve látta, hogy kerek húsz percet bírt ki a kínzóeszközön, megdöntve ezzel minden eddigi rekordját, és még levegőt is kapott. Nyilván a férfi előtt akart bizonyítani és a puszta jelenléte a legjobbat hozta ki belőle. A végén még volt annyi lélekjelenléte, hogy nem hirtelen kapcsolta ki a gépet, hanem egyre lassuló tempóval, hogy szinte gyakorlottan lépjen le róla, pedig egész idő alatt azt vizualizálta magában, ahogy majd kimerülten elterül a férfi előtt egyetlen rossz mozdulat miatt. A zuhany felfrissítette, a gyaloglás elfárasztotta, de végül nagy nehezen sikerült a munkára koncentrálnia, így aztán elég gyümölcsöző délelőttöt tudhattak maguk mögött. 

A baj csak ott kezdődött, hogy Gordonnak hogy adja be ezeket a vendégeskedéseit. Még életében nem hazudott neki. A legnagyobb füllentése mostanáig az volt, ha valamit nem osztott meg vele, de ezt itt most nem alkalmazhatta. A férje magyarázatot érdemelt a gyakori távollétekre. Végül megtörtént, amit eddig elképzelni sem tudott, ha csúsztatni akar, úgy fogalmazna: kicsit ferdített a tényeken. Azt mondta, az egyik kutyás meghívta néhányukat, hogy használják nyugodtan a saját edzőtermét. Társaságban még a sport is kellemesebb, beszélgetnek közben, és kitartásra buzdítják egymást. Aztán a rossz lelkiismerettől szinte aludni sem tudott. Így kezdődik… de vajon hova fajul el majd a dolog?

Bocs... meg egy mamapanda...

Szóval, néhány nap szabadságon vagyunk a Balaton partján, és hajnalonként Coliné a főszerep, meg a vízparti kommandózásé, ezért a megborult menetrend. Még nekem is fura, hogy esténként rakom fel a frisst... ha ez így zavaróbb, akkor visszatérhetünk a reggelhez, de akkor csak 7 körül tudok ügyködni. Tényleg én is megvagyok zavarodva, mert az előbb majdnem feltöltöttem a "mait". XDDD