"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. május 4., szombat

Eszmélés 9.



-Ó, istenem, teljesen kiment a fejemből! Ne haragudj! – pislogott Julia teljes zavarban. –Azonnal összekapom magam, indult a fürdőszoba felé. Egy villámzuhany után belebújt egy könnyű kis ruhába, ami akár egy meleg nyári napon is jó szolgálatot tehetett volna. Éppen tegnap szedte elő a nyári ruhatárukat, és ez a darab –láss csodát – megúszta gyűrődések nélkül. Egy pillanatra megtorpant a tükör előtt, a ruha megkívánt volna valami kis ékszert, illetve inkább bizsut, de már nem akarta azzal húzni az időt, hogy kikeressen valamit a dobozából, ahol évek óta csak gyűltek a kis felesleges láncok, hiszen többnyire semmit nem viselt.
Gordon az asztalnál üldögélt, a háttérből kellemes zene szólt.

-Minden évben te figyelmeztetsz a nagy napra. Tulajdonképpen talán még tetszik is, hogy végre te feledkeztél el róla - körözött vékony ujjával a boros pohár élén, amitől az furcsa, síró hangot hallatott.
-Annyi minden történt mostanában, ez a munka is…
-Munka? – nézett rá a férje meglepetten.
-Oké, nem munka… szórakozás… - morgott halkan egy kis grimasszal a nő.
-Ne gondold, hogy nem vagyok neked hálás, amiért a délelőttjeidet még a legtöbbször nekem szenteled!  Csak furcsa még, hogy találtál magadnak egy elfoglaltságot, ami ennyi időt és energiát elvisz. De jót tesz neked, az az igazság. – szólalt meg a férje, és a zsebéből egy hosszúkás kis tokot varázsolt elő. –Boldog házassági évfordulót! – tolta feléje az asztalon át.
Julia szórakozott mosollyal nyúlt a dobozért.

-Sosem veszel nekem semmit. Ha jól emlékszem, mindig is az volt a véleményed a házassági évfordulóról, hogy az a legkevésbé sem ünnep.
-Na, az így nem igaz. Minden pasi viccelődik ezzel, de én soha nem gondoltam komolyan. Egyébként meg nem az én ötletem volt az esküvőnk napján az állatkert felirata alatt a fotózkodás. Ha a fotós nem ráncigál oda, eszembe se jutott volna.
-De nem is tiltakoztál.
-Julia, 26 éves voltam, nekem egy buli volt az a nap. Ha azt kéri, álljak kézen, azt is megtettem volna. Végre nem kellett este elengednem téged, ott maradhattál velem egész éjjel, teljesen legálisan. Nekem csakis erről szólt az a nap!  

-Ehhez képest a nászéjszakánkon nem is szeretkeztünk. – mosolyodott el az emléken az asszony és a férje a keze után nyúlt.
-Viszont előtte alighanem elég sokat, hiszen a szíved alatt már ott mocorgott George.
-Akkor sem szeretkeztünk a nászéjszakánkon, és nászútra sem mentünk. – biggyesztette le az ajkát Julia. Ez a nászút dolog egész életében nem hagyta nyugodni.
-Akkor pótoljuk most! – szorította meg a kezét Gordon, és Julia felkacagott.
-A szeretkezést vagy a nászutat?
-Akár mind a kettőt. … Elmehetnénk valahova akár a jövő héten, és cserkész becsületszó, hogy ki sem engedlek az ágyból egy hétig.

-Felelőtlen ígéret, Gor! Még a szavadon talállak fogni. Ráadásul mást sem hallottam tőled mostanában, mint hogy elég rosszul megy a bolt, akkor meg nem hiányzik egy ilyen kiadás.
-Tényleg nem, de mostanában úgy érzem, valamit tennem kell, mert annyira eltávolodtál tőlem. – vallotta be halkan a férje.
-De hát én nem… - kezdett bele a tiltakozásba Julia, aztán inkább felállt és Gordonhoz sétált. Felhúzta magához és a zenére táncolni kezdett.
-Ezer évvel ezelőtt azt is elterveztük, hogy elmegyünk egy tánciskolába. Mégiscsak botrányos, hogy még rockizni sem tudok, hogy a társastáncokról már ne is beszéljek. 

-Ki sem nyitottad a dobozt. – szólalt meg a férje, miközben egy könnyed mozdulattal megforgatta.
-És a vacsora is ki fog hűlni – tette hozzá Julia. És akkor mi van? Előttünk az élet, majd kinyitom a dobozt később, a kaját meg is melegíthetjük, de olyan régen öleltél így magadhoz, hogy inkább ezt élvezem ki, ameddig csak lehet.
-Minden éjjel magamhoz ölellek. – tromfolt a férje, miközben magához húzta.
-Ez igaz, de közben olyan mélyen húzod a lóbőrt, hogy az már nem is számít ölelésnek. Te egész egyszerűen csak kispárnának használsz engem. – vágott egy durcás grimaszt a nő.
-Hát, … ha olyan jó puha vagy. – kacsintott rá a férje. –Na, gyere, nyisd ki azt a dobozt! A kedvemért. 

Julia megadóan emelte fel a kis dobozt, aztán letépte róla a díszes kis masnit.
-Mennyire fogok meglepődni, ha kinyitom? – nézett a férjére, aki csillogó szemekkel leste a reakcióját.
-Remélem, nagyon.
-Akkor nem ékszer van benne? Merthogy azon csak akkor lepődnék meg nagyon, ha valami gyémántberakásos smukk lenne… - puhatolózott.
-Ne totózz! Úgysem találod ki! – mosolygott Gordon.
Julia hirtelen lekapta a doboz tetejét, aztán meglepve nézte a kis összehajtogatott papírlapot, ami a sötétkék bársonyon feküdt. Kiemelte a dobozból és azt letette az asztalra, aztán Gordonra nézve, bontogatni kezdte …
-Mi ez, válási irat? – kacsintott rá, mire a férje a szemét forgatta, aztán olvasni kezdte a géppel írt lapot. 

-Ó, istenem! Már hétfőn? Gor! Biztos vagy benne, hogy ez most belefér? Jaj, nagyon köszönöm!
A papír egy kifizetett munkáról szólt, amit már hétfőn megkezdenek. A fürdőszobában cserélik ki majd a kádat egy masszázskádra, amire olyan nagyon régen vágyott, de amit már emlegetni sem emlegetett, mert tudta, hogy horribilis összeget vinne el a házi kasszából.
-Azért még ne köszönd, mert össze fogják koszolni a lakást, amíg végeznek a cserével, úgyhogy egyelőre több munkád lesz vele, mint örömöd, de aztán… ígérem, akkor majd én is beülök veled néha. Körberakjuk gyertyával, kitöltünk két pezsgőt, talán még rózsaszirmokat is szórok a vízbe… te, te romantikus lélek! Úgyis ilyenekről álmodozol mindig. 

Julia szeretettel simogatta meg a férje arcát: -Köszönöm!
Gordon elkapta a kezét és belecsókolt a tenyerébe.
-A világot szerettem volna mindig is a lábad elé tenni.
Julia könnyes szemmel nézett rá: -A magad módján meg is tetted. … Gyere, hagyjuk a vacsorát, ezzel a pezsgővel bújjunk az ágyba! – súgta a férjének, aki kivételesen egyet is értett vele. Gordon végre úgy érezte, hogy visszakapta az asszonyt, akit hetek óta egyre csak távolodni vélt, ma este pedig kifejezetten csalódott volt, amiért Julia megfeledkezett az ünneplésről. De most ezt a csalódottságot felcserélte egy árnyalatnyit nyugodtabb, lassú érzékiségbe hajló hangulatra. 

Julia ezt már jól ismerte, és ha nem is igazán erre vágyott a szíve mélyén, azt sosem éreztette volna a férfival. Talán hiba volt, de annyi év után nem pont a mai napon akarta változtatásra bírni, mert egész egyszerűen attól félt, ezzel a múltat kérdőjelezné meg.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ó, ez egy szép és egyben szomorú fejezet volt! Kíváncsi vagyok hogyan alakul a történet!
Nagyon-nagyon tetszett!
An

margo27 írta...

Teljesen megleptél! Ha ezer évig jártatom a fogaskerekeket, akkor sem tudtam volna ezt kitalálni. Talán nem véletlen hogy Te írsz én meg olvasok?
Nagyon tetszett, várom a bonyodalmat.
ma27

Névtelen írta...

Sziasztok!

Kicsit féltem Juliát...
Nagyon kíváncsi leszek a következő parkbéli találkozásra,és arra mi minden fog még itt kibontakozni és összegabalyodni.
Azt hiszem férjurammal azért komolyan számolni kell majd ha helyzet adódik.
Várom a kövi fejezetet,mind mindig:)

Puszi:Zsuzsa

vusi írta...

És most jutottunk el megint oda, hogy semmi sem fekete vagy fehér...
Gordon nem hülye, sok pasi tanulhatna tőle ilyen szituációban hogy is kéne viselkedni, kérdés Juliánál mire megy vele ;)

csez írta...

Fúúú, és szemrehányás helyett visszahódítás?!
Klassz volt a múltidézés, a tervezgetés, innen nézve jó párosnak tűnnek ők ;) Csak majd a hétköznapokra mennyi lendület marad?
Nyílván a csajok már leírtak előttem mindent ;)
Köszi&puszi

zsorzsi írta...

Nyílván.