"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. május 11., szombat

Eszmélés 16.



Ryan úgy vett mély levegőt, mielőtt megnyomta a csengő gombját, mint amikor a csapó megáll előtte a jelenet kezdete előtt. Ahogy elhangzik a „Felvétel”, ő teljesen átalakul. De itt most nem játszhatja meg magát, hiszen Julia jobban ismeri már, mint az ismerősei többsége. Megigazgatta még egyszer a nyitott ingnyakat, aztán Chloéra nézett, aki szinte unottan álldogált mellette. Egy halvány, biztatónak szánt mosollyal a másik kezébe vette a virágcsokrot, aztán csengetett, mire az ajtó túloldaláról felhangzott Rambo erőteljes ugatása.
Az ajtó szinte azonnal kitárult és Julia mosolygó arca bukkant elő, miközben fél kézzel Rambot fogta vissza. 

-Teljesen meg van őrülve ettől a jövés-menéstől, mert a fiúk se egyszerre érkeztek, Gordon is elugrott a süteményért, a
csengőhang meg mindig is megbolondította. – hadarta, aztán megunta a kutya tolakodását és kicsit határozottabban rendre utasította. A hatalmas kutya meghunyászkodva visszahúzódott és türelmesen megvárta, amíg az újonnan érkezettek vele foglalkoznak. Igaz, közben egy innen nyíló helyiség ajtaján ütemesen dörömbölt a farkával. Gordon a nappali ajtajában állva várta, hogy a vendégek átverekedjék magukat Rambo előörsén.

-Mi még nem találkoztunk személyesen, de már sokat hallottam magáról, és szeretném megköszönni, hogy aznap pont arra járt és gondoskodott erről a kelekótyáról, meg hogy a feleségem is megtudja, hogy mi történt – nyújtott kezet.  –Gordon Ballentines.
-Ryan Maitland, örülök, hogy megismerhetem, és annak még inkább, hogy ilyen jó erőben látom. – válaszolt a fiú, átadta a kiváló évjáratú argentin Shirazt, amit hozott, aztán maga mellé húzta Chloét. –Chloé Mannings, a barátnőm.
-Üdvözlöm kedvesem! – mosolygott a lányra a férfi, és Ryan egy pillanatra meglátta azt a Gordont, akibe Julia annak idején alighanem beleszeretett. Volt a mosolyában valami
nagyon kedves vonás még egy vadidegennel szemben is. El tudta képzelni, hogy halálos lehet, ha hódítani akar.

-A fiaim, George és Tom – folytatta a férfi a bemutatást. A két fiú nem is különbözhetett volna jobban. Egy dologban hasonlítottak, mindketten magasabbak voltak Ryannél, akinek ez új élmény volt, hiszen többnyire ő volt az, aki kimagaslott a társaságból. George egy biccentéssel fogott kezet Ryannel, egy pillanatra sem utalva rá, hogy ők ketten már ismerik egymást. Tom egy leheletnyivel tovább tartotta a kezében a tenyerét, kékesszürke szeme valami mélyrehatoló pillantással mérte fel, aztán megrebbent, Chloéra fókuszált, és a vizsgálódás ezzel véget ért. Egyelőre.
*
Julia állt a szakadó esőben és Rambot nézte, aki az erőteljes vizes szagoktól bódultan, fejét a magas fűbe lógatva cikázott az üres parkban. Épeszű ember ilyenkor le sem jön. Vagy legalábbis normálisan felöltözik.– grimaszolt, miközben végignézett magán, a gumicsizmás, rövidnadrágos, esőkabátos, baseballsapkás összeállításon, s arra gondolt, a környék nagy számú kutyása vajon hova teszi a házi kedvencét, amikor hó van vagy éppen ilyen özönvíz, mert ilyenkor szinte varázsütésre mindenki eltűnik a máskor oly népes parkból. Még Ryan is – gondolta kicsit keserűen, bár sejtette, hogy a fiúnak most alighanem kellemesebb programja van, mint ronggyá ázni ebben a felhőszakadásban. Talán még a puha, meleg takaró alatt alussza ki a tegnap este mámorát. Gordonnal ugyanis – mint annyi másban – a vörösborok terén is kiválóan megértették egymást. 

A hagymalevesnél még kicsit feszélyezett volt a társalgás, de mire a sültet az asztalra tette, már élénken beszélgettek autókról és nyaralási tervekről. Tom Skóciában tervezett egy nagyobb körutat és Ryan vágyódó szemekkel hallgatta, mint aki a legszívesebben vele tartana. Gordon pedig azzal lepte meg őt is és a többieket is, hogy arról a tervéről mesélt, miszerint lakóautóval járják be kettesben a francia Riviérát.
Ez is egyike volt a férje szokásainak, hogy kész tények elé állítsa még egy ilyen kérdésben is. Oké, szívesen megnézi Cannest és Nizzát, de ha már útnak erednek, ő inkább Toszkánába ment volna, esetleg le Szicíliáig, vagy Spanyolországba. A franciáktól mindig is ódzkodott kicsit. Néhány évvel ezelőtt a barátaikkal béreltek egy lakóhajót, végigcsurogtak a Loire-on, és máig nem tudja, hogy Stevenék társasága vagy az időjárás volt-e az oka, de inkább csalódásként élte meg azt az utat, mint emlékezetes kalandként. Mindig is úgy képzelte, amikor még csak tervezgették azt az utazást, hogy a gyerekekkel járják végig a kastélyok völgyét, biciglizgetnek, és egy kicsit visszahozzák a régi időket, amikor még családként mentek nyaralni. De sem George, sem Tom nem rajongtak az ötletért, így aztán Stevennel és Lorával keltek útra. Aztán a harmadik napon már alig várta, hogy egyszer vége legyen már az egésznek. 

Ryan már járt Cannesban, de kicsit sajnálkozva tette szét a kezét, amikor arról kérdezték, szerinte mennyi időt érdemes tervezni a városra. Ő csak a repteret látta és a szállodát, meg a gyorsforgalmi utat a kettő között. Az interjúk és a hivatalos programok után szinte azonnal elutazott. Nem is olyan irigylésre méltó élet az övé – gondolta, ahogy elképzelte a kötelező mosolygást és a percre beosztott napokat. 

Tegnap este a fiú hamar feloldódott és a fiai is megemberelték magukat, nem tettek kínos megjegyzéseket. Talán csak Tom volt Chloéval kicsit közvetlenebb, érdeklődőbb, mint kellett volna, legalábbis a lány testbeszédéből ezt vonta le. Persze, értette a lányt is, hiszen nem sokkal a korábbi botrány után most nem akart Ryan szeme előtt túlságosan barátságosnak látszani egy másik sráccal, bár őszintén szólva a barátja ezt most észre sem vette volna.
George látszólag közömbösen, csendesen falatozott, de néhányszor összeakadt a tekintetük és a fia mindannyiszor zavartan kapta el az övét. Nem tudta hova tenni a viselkedését, gondolt is rá, hogy majd később rákérdez, aztán mielőtt erre sor kerülhetett volna, a dolog világossá vált. 

Szerencsére akkorra már Ryan és Chloé elköszönt, Gordon viszont azóta jeges hallgatásba burkolózott. Tegnap este még azt hitte, rendbe tudta hozni a dolgokat a nagy vallomással, de ma reggelre világossá vált, hogy a tüske még ott ül a férje körme alatt. Neki meg fogalma sincs, mit mondhatna, amitől majd jobb  lesz otthon a hangulat. Most hirtelen úgy érezte, hogy a hideg esőben ácsorogni is jobb, mint otthon a férje fájdalmas tekintete előtt. Ráadásul néhány óra múlva Gordon repülőre ül és majd egy hétig távol lesz. Hát, talán az idő is segít, hogy megemésszék az elhangzott, és főleg a ki nem mondott mondatokat. Csak az volt szinte elviselhetetlen, hogy a világon nincs senki, akivel beszélhetne róla, mert a lányokkal a múltkori fiaskó után aligha fog leülni. Azt pedig tapasztalatból tudta, hogy ha csak magában motyog, abból aligha fog kreatív megoldás születni.

Pedig olyan szépen alakult az este. A kellemes vacsora után Tom vigyorogva ajánlotta fel, hogy majd a bátyjával letudják a mosogatást. Legalábbis azt a részét, amit a mosogatógép is meg tud oldani. Egy ideig nézte őket, ahogy egymás kezébe adogatták a csapnál elöblített tányérokat és Tom gyakorlottan pakolta tele a gépet. Látszott rajta, hogy amióta elköltözött, egyedül végzi a házimunkát. Julia nézte őket és arra gondolt, testvérek nem is lehetnének különbözőbbek náluk. Amíg kicsik voltak, sokszor öltöztette őket egyforma ruhába, aztán ahogy teltek az évek, a kisebbik fia deszkás cuccokba öltözött, a nagyobbik előszeretettel feketébe. Mostanra a kicsi lett állandóan lazán elegáns, George meg még a jobb napjain is úgy festett, mint egy papagáj. Pedig ha összekapta magát, sok rebegő szempillát begyűjthetett a társaságban. Ott is hagyta őket, hadd beszélgessenek munka közben, úgyis olyan ritkán van alkalmuk, mert Tom állandóan úton volt valahova a nagyvilágba. Másrészt azt sem akarta, hogy valamelyiküknek eszébe jusson őt is bevonni a munkába. 

Gordonnal leültek a teraszon és a férje kitöltötte neki a pezsgő maradékát.
-Helyesek voltak. – szólalt meg a férfi egy kis idő múlva. Julia nem is tett úgy, mint aki nem érti, kikről beszél. –Két átlagos fiatal, mindenféle művészallűr nélkül, bár, mintha mostanában valami gubanc lenne köztük... nem tudom, csak érzem – mondta a férje, aki időnként meglepően jól ráérzett a dolgokra. Mások dolgaira.
-Nehéz időszakot élnek meg, de hát melyik kapcsolatban nincsenek hullámvölgyek... – mormolta az asszony lehunyt szemmel.
-Például a mienkben – nyúlt a keze után Gordon, aztán felállt:
-Kérsz még pezsgőt?
-Miért is ne? A fiúk mosogatnak, ami meg megvár, abban akkor sem tehetek kárt, ha kicsit becsiccsentek – vont vállat vidáman és Rambot nézte, akit egy kis rigó tett bolonddá. Gordon a konyha felé vette az irányt.... Akkor kellett volna meggondolnia magát és lemondani arról a rohadt pezsgőről. Mindenkinek jobb lett volna!

A fiúk elmélyülten dolgoztak, közben Tom éppen George-hoz fordult.
-És tényleg belekérdeztél a közepébe? Mit mondott?
-Azt, hogy félreértem az egészet, mert nem kavar az anyuval, csak barátok. De hallottad volna az anyut, ahogy a telefonban beszélt vele. A nyakamra ezt a bökőt – lengette meg a szeletelőkést -, ha nem voltak meg egymásnak.
-Ne hülyéskedj már, anya meg ez a pasi? Még nálam is fiatalabb! Most őszintén... te el tudnád képzelni, hogy ...
-Jézusom! Hülye vagy?
-Baszki, nem az anyuval, de egy ilyen idős nővel...
-Hagyd már abba, most ettünk! – röhögte el magát George, aztán a röhögés a torkán akadt, ahogy az ajtóban álló sápadt apját észrevette.
-Apa! – nyelt nagyot.
Tom lehorgasztott fejjel kavargatta a mosogatóban a vizet. Bassza meg! Nem lesz olyan szerencséjük, hogy az apjuk ne hallotta volna a beszélgetésüket! Akkor pedig gáz lesz, nagy gáz!
-Megtudhatom, mégis mi a jó francról beszélgettek itt ti ketten? – Gordon hangja alig volt több egy suttogásnál. Amit hallott, az olyan abszurd volt, hogy képtelen lett volna komolyan venni, de a két kölyök hallgatása valahogy ijesztően valóságossá tette. Mégsem tudta elképzelni Juliáról, hogy az otthonukba hívta volna és az asztalukhoz ültette volna ezt a tejfelesszájút, ha lett volna köztük bármi is.

2 megjegyzés:

csez írta...

Már vezetnem kellene, melyik nap, hogy indítok, hogy ne ismételjem magam... Wow! Azta! Tyűha! ;)
Egyrészt baromira tetszett ez a visszaemlékezős megoldás, másrészt több mint érdekesen alakultak az események... Ryan és Gordon összhangja....
Mit akar George Chloétól?!
Bárhova is vezetett a dumájuk, a két magas párosát és bemutatását nagyon élveztem ;)
Egész jók a nyári tervek ;) , remélem, lesz belőle valami... :o
Tetszett no, nagyon ;)
Köszi&puszi

Névtelen írta...

Na NEE!! Mit csináltak a fiúk!! Remélem nem lesz rosszul Gordon! Még, hogy a nők pletykásak és keverik a trutyit! :D
Szegény Julia! Jól bekavartak a fiúk!
Nagyon tetszett, és szokás szerint várom a következőt!
An