"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. május 16., csütörtök

Eszmélés 20.



A háttérben Katie Melua egyik száma ment, amikor a fiú még mindig nem kezdett bele, mert a pincér közben letette Julia elé a teát, eléje pedig egy újabb pohár sört.

-Jé, ennek a lánynak vannak olyan számai is, amiknek a hallatán nem akarom elbőgni magam? – vágott egy grimaszt az asszony éppen, aztán lassan kavargatni kezdte a teát, bár cukrot nem is tett bele. Mint aki abban bízik, hogy pusztán a mozdulattól nem fogja hiányolni az édes ízt. Amikor belekóstolt a forró italba, meglepve állapította meg, hogy az eltelt hetek önkínzásának annyi eredménye már van, hogy talán képes lesz meginni az üres illatos teát.

-Miért akart sírni mostanában? – kapta fel Ryan a fejét, aki azonnal kész lett volna a vigasztalásra, nem is sejtve, hogy milyen szerepe volt azokban a sírós estékben és éjszakákban.
-Mindegy… hosszú… de valószínűleg annak is szerepe volt a dologban, hogy próbálok leszokni a cukorról és a süteményekről. Alighanem az elvonási tünetekhez tartozik – próbálta elviccelni a választ az asszony, és Ryan megtette neki azt a szívességet, hogy partner volt ebben a menekülésben.
-Azt hiszem, nekem is van néhány szenvedélyem, amiknek a megvonása megríkatna – kacsintott vissza, aztán látva, hogy az asszony őrá figyel, végre
belekezdett abba, amiért ezt az egész találkozót javasolta.

-Azt hiszem, elkapkodtam ezt a békülést Chloéval. – csapott bele a közepébe. -Nem igazán tudom túltenni magam a történteken, és ez nem túl jó előjel, ha most, amikor látszólag minden rendben köztünk, akkor is ezen agyalok. Mi lesz akkor, ha valamin összezördülünk? Tuti ez lesz az első dolog, amit a fejéhez vágok. A nagyobbik baj, hogy nem is érzem azt a jó értelemben vett belső kényszert, ami régen hozzá hajtott. Ha őszinte akarok lenni, a békülés volt a kényelmes megoldás, de ezt időbe telt felismernem. És nem akarom megbántani azzal, hogy kirakom a szűrét, amikor már úgy érzi, hogy sikerült rendbetennie a dolgainkat.
-Nem létezik, hogy ő ne érezze magában ezt a bizonytalanságot. – szúrta közbe az asszony. –Én elhiszem, hogy maga nagyon jó színész, de az a film, ez meg az élete… itt az ember azért ritkán képes oscardíjas alakításra. Bár, az is lehet, hogy Chloé elszántan hinni akarja, hogy minden rendben.

-Igen, azt hiszem én is, hogy ez a helyzet. Talán érzi ő is, hogy valami nem az igazi, de még vár, hogy talán csak idő kell… de én tudom, hogy ezt az idő sem változtatja már meg. És van még valami… ismeri Lizát, már találkoztak. Ma beszélgettünk, és azóta egészen más színben látom őt. Mintha … mintha most találkoztunk volna először, …egy egészen új oldalát ismertem meg, és kifejezetten tetszik az az oldala. Aki azt hiszi róla, hogy csak egy cicababa, azt nagy meglepetés érheti. Jó volt vele beszélgetni, meglesni az igazi Lizát, de ugyanakkor kevés volt ez a kis ízelítő és többre vágyom. Tudom, milyen az ágyban, de most már tudni akarom azt is, mi van az álarca mögött, amit visel. Nem szoktam felületes ismeretségekbe bonyolódni, vele mégis megtörtént, talán éppen azért, mert már akkor megsejtettem valamit, hogy ebből akár több is lehetne. Ráadásul… a sors is a kezemre játszik, mert holnapután ő is Los Angelesbe utazik. Képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy van ebben valami végzetszerűség. 

-…és mit vár tőlem, azon túl, hogy meghallgatom? – kérdezte meg Julia elszoruló torokkal, női ösztönével csalhatatlanul megérezve, hogy a fiú, akiért csendesen rajong, most belefutott egy érzelembe, amivel egyelőre ugyan még nem tud mit kezdeni, de hamarosan rá fog jönni, hogy szerelmes lett. Mert csakis az lehet, ha azok után, hogy ágyba bújt a lánnyal, aztán mégis kibékült a régi barátnőjével, most elvarázsoltan mereng ezen az új felfedezésen, ami visszavezetheti Lizához.

-Hát, elsősorban köszönöm, hogy meghallgat. Talán nem is akartam a tanácsát kérni, csak el akartam mondani valakinek hangosan a gondolataimat, mert ettől mintha én is jobban látnám a megoldást. Vannak barátaim Julia, de maga talán a legjobb… komolyan, egy kicsit olyan, mint egy haver, egy kicsit meg … már félre ne értse, de mint az anyám. Csak sokkal megértőbb. Imádom, hogy megvan magában a kellő nyitottság, de ugyanakkor ott a tapasztalata… az anyám mellesleg ebben a helyzetben inkább csak sopánkodna, aztán azt mondaná, hogy mindenkinek magának kell kikotornia a maga gesztenyéjét az izzó parázsból. 

-Valami ilyesmit akartam mondani én is – nevette el magát az asszony, ahogy sikerült legyűrnie a gombócot a torkából, ami akkor akadt el végképp, amikor a fiú az anyjához hasonlította. –De igaza van, én olyan éretlenül tudok néha viszonyulni az élet dolgaihoz, mint egy tinédzser, néha meg osztom az észt, mint egy matuzsálem, aki birtokolja a bölcsek kövét, pedig …; és most azt fogom mondani, menjen haza, ültesse le Chloét és mondja meg neki, hogy képtelen feldolgozni a történteket. Lizáról ne beszéljen neki, mert ami odakint történik Amerikában, az valószínűleg ott is marad. Ha pedig valami mégis kikerekedik majd a történetből mire hazajönnek, az addigra elég erős lesz ahhoz, hogy meg akarják és meg tudják majd védeni bárkivel szemben. 

-Köszönöm! Azt hiszem, pontosan ezt akartam hallani – vigyorgott Ryan és felhörpintette a sörét. –Nem akarom elkapkodni ezt a dolgot Lizával, de adni akarok ennek az egésznek egy esélyt. Ehhez azonban előbb itthon tisztába kell tennem a dolgaimat. Talán elég időt töltünk majd odakint együtt ahhoz, hogy kiderüljön, tudunk-e, akarunk-e kezdeni egymással bármit is. Lehet, hogy Liza nem is akar majd újra belekezdeni velem semmibe. Végül is, elég görény voltam vele legutóbb, azt még valahogy jóvá kell tegyem. Ő is, én is tisztában vagyunk vele, hogy eszközként használtam egy visszavágásban, de talán ismer annyira, hogy tudja, az nem is igazán én voltam, csak egy keserű, megbántott, megalázott pasi, aki akkor legszívesebben az egész női nemen elégtételt vett volna. Már bocsánatot kértem tőle, de most talán be is tudom majd bizonyítani, hogy tényleg komolyan is gondoltam.  … De csak dumálok itt magamról jó szokásom szerint, és meg sem kérdeztem, otthon minden rendben?

-Hát, fogjuk rá – sóhajtotta az asszony és úgy döntött, hogy barátság ide vagy oda, de nem fogja ennek a fiúnak az orrára kötni a fiai hülyeségét és azt a káoszt, amit okoztak. Látva, hogy Ryan mindjárt visszakérdez, kicsit hátratolta a székét.
-Ha ennyi volt, akkor fizethetnénk, mert Rambo tűkön ülve várja már a mai sétát. Kijönnek a parkba?
-Nem tudom. Jó lenne, de azt hiszem, előbb Chloéval fogok beszélni. Aztán minden más attól függ, hogy mennyire veszünk össze. Azt hiszem. Most a saját viselkedésemet sem érzem egészen sportszerűnek, mert eddig azt hihette a jelzéseimből, hogy túltettem magam a dolgon, most meg derült égből villámcsapásként fog hatni a szakításunk. Lehet, hogy csúnya este lesz. 

Csak ne az ágyban végződjön! – gondolta Julia kicsit ironikusan, de hangosan csak annyit mondott:
-Bármi is lesz, ha beszélni akar valakivel, hívjon fel! A park egyébként is gyönyörű éjszakánként. Gordon nincs itthon, úgyhogy ha szüksége van ránk, riasszon nyugodtan, akármilyen késő lesz.
-Rendben, lehet, hogy a szaván fogom, - mosolygott a fiú, miközben fizetett. Aztán Juliára nézett: -Hazavihetem, ha már a park két oldalán lakunk? Hívok egy taxit.
-Nem kell, én még körül akarok nézni az üzletekben, ha már bejöttem idáig. Menjen csak nyugodtan, és hívjon, ha szüksége lesz rám – mondta Julia és már emelte a kezét, hogy megsimogassa a fiú arcát, de aztán meggondolta magát a mozdulat közepén és leejtette a kezét. Egyikük sem vette észre az enyhén kopaszodó figurát, aki az egyik félreeső asztaltól néhány képet készített róluk.
A fickó tétován nézte a bejárat előtt elváló párost. Most melyiküket kövesse? Aztán a fiatal színész leintett egy taxit, így az asszony nyomába eredt.
*
Julia abban a pillanatban beleszeretett, ahogy a kirakat előtt elsétált. Visszalépett és egy rövid pillantás után már bent is volt az üzletben. Szerencséje volt, mert nem kellett sokat magyarázkodnia,  hiszen egy közeli állványon ott lógtak egymás mellett a fehér hálóingek. Közelről még inkább tökéletesnek tűnt. Ugyan rövidebb volt, de amúgy minden részletében ilyennek képzelte a tizenkilencedik századi Angliában játszódó kedvenc történetei hősnőinek toalettjét. A kétharmados ujjak fodrokban végződtek és csipkében, a vállakon és nyakkivágáson végig húzódó hajtásban megbújó kis pertli játékosan húzta össze az anyagot, hogy a masnit kioldva könnyedén hulljon alá a testéről a finom anyag. A térd fölött véget érő ingecske finom csipkéje ingerlően libbent körülötte. Bájosan érzéki és romantikus kis darab volt. A korábbi snoopys óriáspólónál mindenképpen szexibb darab. Nagyon remélte, hogy örökké figyelmetlen férje érdeklődését ugyanúgy felkelti majd, mint néhány évvel ezelőtt azzal a fekete csipke kombinéval, amit még ő sem tudott nem észrevenni.
*
Ryan gépe aznap délelőtt emelkedett a magasba, amikor Gordon hazaérkezett. Mindkét férfi reménységgel telve ült a helyén és mind a ketten ugyanarra a nőre gondoltak, ahogy a gép kerekei elhagyták, illetve elérték a kifutópályát. Juliára. 
*
Ryan a kávéházi beszélgetésük után egy órával már túl is volt élete egyik legnehezebb beszélgetésén. Chloé összecsomagolva várta otthon. De ez csak akkor derült ki, amikor nagy nehezen kibökte végre, hogy nem érzi magában a késztetést a folytatáshoz. A lány meglepően nyugodtan fogadta a hírt, aztán szinte természetellenes nyugodtsággal közölte, hogy a várakozás óráiban ő is erre a következtetésre jutott. Megpróbálták, nem ment. Nem hibáztatta Ryant, és nem mentegetőzött a maga sara miatt. Így alakult és mindketten elfogadták a tény, hogy nem tudják tovább együtt folytatni. Búcsúzóul Ryan hívott egy taxit, lecipelte a lány holmiját és előre kifizette a fuvart, aztán magához ölelte a lányt és egy szinte testvéri puszit nyomott az arcára, miközben beültette. Nem tudhatta, hogy Chloé csak addig a percig volt olyan erős, mint ő, amíg a taxi ki nem kanyarodott a park mellől. 

 A repülőre a fiú már lélekben megkönnyebbülve ült fel. Az utazást megelőző napon már nem kereste meg Lizát, beérte azzal, hogy majd a reptéren összefutnak, és tényleg... a tranzitba lépve ő volt az első, akit meglátott. És nagyon jó érzés volt a sűrű barna hajzuhatagot meglátni és a lány mellett leszórni a maga kézipoggyászát, hogy a keze után nyúlhasson. Liza kicsit meglepve és némileg tartózkodóan engedte, hogy magához húzza, de amikor a fiú a hajába suttogta, hogy Chloéval vége és szabad ember, akkor érezhetően lelkesebben bújt hozzá. Mire a beszálláshoz hívták őket, a lány már azt is megtudta, hogy ezt a szakítást nem indulat szülte, hanem egy fura érzés, ami megmutatta Ryannek a hozzá vezető utat. Egyelőre ennyi elég is volt, a többit majd odakint felfedezik közösen – mormolta neki a fiú és neki könnyek szöktek a szemébe, amiért
egy régi álma végre teljesülni látszott.

3 megjegyzés:

csez írta...

A fotós és a hálóing hátha felkavarja Gordon állóvizét 😉 Ryan-től nem vártam,h.ilyen hamar túllép...
Julian.... 😉
Ez az olyanmintazanyám azért ütött 😜 még jó, hogy bocsánatot kért előtte XDDD
Szóval szerelmes lesz kiscsávó?!?!
Nyilván így van ez rendjén.... :/
Nagyon tetszett!
K&P

zsorzsi írta...

Van az úgy is, hogy az ember álmokat kerget, aztán meg opsz egy pofon és már fel is ébredt! De mi a jobb álmodni olyanról, ami soha sem lesz és addig is boldognak lenni, vagy keserűen gondolni arra, ami lehetett volna, de nem volt hozzá mersze soha?
Óó bakker, de kis pszihomókus vagyok ma! XDD

Névtelen írta...

Felkeltetted a kíváncsiságomat: Ki követi Juliát? Nagyon tetszett!
An