Perlekedők 4.

Anna ingerülten nézte a telefon kijelzőjét, amin a Seggfej felirat jelent meg. Nem akarta a férfi igazi nevét beírni még rövid formában sem, soha nem tudhatja, hol hagyja el esetleg azt az átkozott készüléket, nem kell, hogy illetéktelenek kezébe kerüljön egy titkos szám, de tekintettel a köztük feszülő vészterhes hangulatra, úgy döntött, ez pontosan jelzi majd, kinek a hívására kell számítania. De most nem volt hangulata a fickóhoz. Már el kellett volna indulnia, de a nővére még nem készült el, és bár tudta, hogy ezzel őt az őrületbe kergeti, szándékosan froclizta még a körülményes készülődésével. Hiba volt, hogy ma este együtt akart vele lemenni az Irish Cat-be.  Adél ritkán tudta meghallgatni, bár elég sűrűn megfordult a pubbal, ő pedig tett egy elhamarkodott ígéretet; igaz, akkor még nem tudta, hogy a türelmetlenségtől majd sikítani lesz kedve. Nem is igazán tudta, mitől ilyen ideges, hacsak az nem volt elég, hogy Adélnak hála megint percekkel a kezdés előtt fog beesni. Szeretett ráhangolódni az estére, de az is nehéz, ha az ember feje ezer más dologgal van tele egész nap. És erről a mostani hívója is tehetett. A telefon kitartóan rezgett, aztán úgy döntött, talán mégis valami fontos dolog lehet, nem teheti meg, hogy nem veszi fel. 

-Egen … - vakkantott bele udvariatlanul.

-Anna? – érkezett a bizonytalan kérdés, mire nagyot sóhajtott. A férfi hangja ezzel az egyetlen kiejtett szóval, ráadásul a nevével, felkavaróan megborzongatta. Még ez is!

-Igen, Mr. Pattinson. Tehetek Önért valamit? –bájolgott a szemeit forgatva. Seggfej, mondd már, nem érek rá itt toporogni, amíg kinyögöd, amit akarsz! – gondolta türelmetlenül, miközben hüvelykujját felmutatva jelezte a fürdőszobából végre előkeveredő nővérének, hogy remekül néz ki.

-Ó, igen… tudja, itt ülök szemben a Várral és látom, hogy odaát valami jó buli zajlik. Nem tudja véletlenül, mi az?

-Pálinka fesztivál van ezen a hétvégén. – adta meg a kért felvilágosítást, miközben csendben fohászkodott, Uram, add, hogy ne akarjon most oda felmenni! Nem volt szerencséje. 

-Arra gondoltam, nem lenne kedve feljönni velem oda? Van némi emlékem a magyar pálinkákról, és egészen biztos vagyok benne, mindenkinek jobb, ha nem egyedül megyek oda. Gyilkos ital.

-Jaj, mindenképpen ma este szeretne menni? – nyögött fel a lány és agyában már a vészforgatókönyvet próbálta fogalmazni, hogyan legyen egyszerre két helyen, mert Zétény is számít rá, meg persze a munkáját is végeznie kéne.

-Programja van? – érkezett az azonnali helyzetfelismerésről tanuskodó kérdés.

-Hát, el kéne mennem valahova, megígértem és már nem mondhatom le. Nyolcra legkésőbb ott kellene lennem és kilencig biztos nem szabadulok. Utána pedig már nem érdemes a Várba sem felmennünk. Sajnálom.

-Semmi baj, megértem, korábban kellett volna szólnom. Akkor talán holnap.

-Rendben, holnap – vágta rá Anna, majd bontotta a vonalat, és közben már félkézzel a nővérét lökdöste ki az ajtón, aztán visszarohant a gitárjáért. Ez a pasi teljesen megőrjíti, a legfontosabbat majdnem otthon hagyta.

*

Robert fancsali képpel nézett a telefonra. A kislibának randija van, nyilván. Mit neki meló, ha riszálhat egy kicsit. Aztán elszégyellte magát. Nem róhatja fel neki, hogy magánélete is van. Őt igazán nem abajgatja, és ezzel máris szerzett egy jó pontot. Ledobta a készüléket maga mellé és újra pengetni kezdett, amikor a vonalas telefon megszólalt, ami azt jelentette, valaki olyan keresi, aki tudja, hol tudja elérni, vagy csak a porta jelez neki. Lerakta a gitárt és odalépett a kitartóan csengő készülékhez. 

-Igen?

-Mr. Pattinson, egy úr keresi, bizonyos Jackson Rathbone.

-Köszönöm, kérem adja meg neki a szobaszámot!

Ó, a jó öreg Jack! Los Angelesben összefutottak néhány hete, akkor ittak is egyet a meglepő hírre, miszerint mindketten ebbe az országba jönnek hamarosan forgatni. Örült neki, mert Jack jó haver volt, a Twilight óta csak ritkán találkoztak, de már előre örült, hogy néha összeülhetnek egy kicsit zenélni. Majd szólnia kell Annának is, hogyha Jack keresi, feltétlenül adja át az üzeneteit. Eddig jutott a gondolataiban, amikor az ajtón kopogtak. 

-Szia! Már azt hittem, össze se fogunk futni… - nyújtott kezet a régi kollégának. Jack kedvtelve nézett szét a lakosztályban.

-Hűha! Téged aztán kényeztetnek! Én csak egy szobát kaptam, igaz, annak is pazar a panorámája. Ott fenn – mutatott a fehér bástyás épület mögött csillogó üvegtáblák irányába.

-Az a Hilton, nem? Akkor legalább neked ott van a közelben az a buli, mutatott Robert a fehér sátrak irányába.

-Jesszus, a pálinka-fesztivál? Apám, tegnap este lementünk a gyártásvezetővel… Ember, én még ilyen beteg nem voltam. Az méreg. Pedig csak hat-hét pohárkával itatott meg, egy idő után már nem számoltam. Némelyikbe még aszalt gyümölcsöket is pottyantottak. Mind különböző ízű volt, és nagyon finom úgy elsőre, de ami visszajött, na, az határozottan buggyant whiskyre hajazott. Még most is feláll a szőr a karomon, ha eszembe jut. Ha jót akarsz magadnak, messziről elkerülöd azt a helyet. 

-Engem már kiütöttek ezekkel pár évvel ezelőtt, úgyhogy tudom, hogy max. kettőt-hármat szabad innom. De akkor nézzük, mit hagytam még a minibárban… szerintem sörön kívül nincs semmi.

-Figyelj, minek ülsz itthon? Igyuk meg azt a sört valami jó helyen. Joe felírt nekem párat, ha ki akarnék merészkedni a városba. Ha rám hallgatsz, szép sorban kipipáljuk azt a listát.

-Jól hangzik, de én egy helyet sem ismerek a városban, mert ahova pár éve elvittek, onnan úgy hoztak haza, hogy aligha találnék vissza – nevetett Robert. –Na, mutasd a listádat!

Az első helyen az Irish Cat állt.

*

Robert a szemébe húzott baseball sapkában kicsit lehajtott fejjel araszolt Jack után, aki vigyorgó magabiztossággal csörtetett előre a kissé félhomályos helyiségben az egyetlen üres asztalhoz a parányi színpad mellett. Már a bejárat tetszett, a szárnyas macska fent a magasban, aztán belépve szinte otthonos hangulatot árasztott a meleg faburkolat és a pubokra jellemző berendezés és dekoráció. Akárki volt a lista összeállítója, az első hellyel nyilván nem lőtt mellé… ha a sör is olyan jó, mint a hely, akkor egy kellemes estének néznek elébe. Letottyantak a székekre és a fekete farmeres, zöld inges kiszolgálófiú abban a pillanatban megállt mellettük.

-Mit hozhatok?

-Mit ajánl? – kérdezett vissza Jack, örülve, hogy a srác gond nélkül vette a nyelvi akadályt, miközben már a színpad szélénél árválkodó gitárra nézett. Ohó, itt zene is lesz! Imádta a blues-kocsmákat… A srác több sörmárkát is felsorolt, köztük angol és ír söröket is, Robert választott is mindkettőjüknek, mire ő visszanézett, így aztán jobb híján a barátja sapkája felé bökött.

-Még mindig azt hiszed, ebben elbújhatsz? Szerintem nyugodtan leveheted, a kutya se foglalkozik velünk.

-Naná, mert ez egy macskás hely… - kacsintott rá Rob, megcsillantva angol humorát, amivel már a forgatások alatt is a sírba vitte a többieket, miközben azért a baseballsapkát a szomszéd székre dobta. Hátradőlt, megdörzsölte tüsi haját és hunyorogva ő is a színpad melletti mozgolódást figyelte.

-Szerinted itt zene is lesz? – kérdezte ő is a nyilvánvalót, aztán aprólékosan végig vizslatta a falakon függő képeket.

-Hát, ha azt a gitárt használni fogják, akkor alighanem. – válaszolt Jack. -Bírnék most egy füstös hangú csajt, valami jó kis blues-zal. – nézett körül ő is a hangulatos helyiségben. Egy aprócska nő jelent meg a gitár mellett, felkapta és a vállára kanyarította a pántot. Két kezével megemelte göndör sötét fürtjeit és kicsit megszellőztette a nyakát, aztán a hátára dobta a súlyos tincseket.

-Ohó, egy csaj? Ahogy elnézem a formáját, ez valami country lesz, vagy mi... – könyökölt Jack az asztalra érdeklődően, és miközben a lány megfordult, elismerően mérte végig. –Még jó, hogy csak hűséget fogadtam, nem vakságot – mormolta az orra alatt. –Nézd már ezt a formás feneket, de igazából rendben van a kislány tetőtől talpig. Remélem, nem lesz olyan hamis, hogy elhomályosítsa a látványt. 

Robert unottan fordult oda, hogy megnézze, min akadt fenn a barátja szeme, és azzal a lendülettel benne akadt a hang és visszakapta a fejét. A sapkája után nyúlt és felcsapta a fejére. Jack meghökkenve nézett rá.

-Azt ne mondd, hogy fázol!

-Az asszisztensem az a kiscsaj, akit olyan mohón vizslatsz a gitár mögött. – suttogott Jack felé hajolva és kissé háttal a színpadnak. –Ha kiszúrja, hogy itt vagyok, csak zavarba hozom. Szívem szerint megtenném, de akkor tuti pokollá tenné az életemet a hátralevő időben, és az még elég hosszú.

-Ne őrjíts meg! Az asszisztensed? Ez a csinibaba? Látnád az enyémet... magasabb, mint én és olyan csontos, mint egy karó – csapott vidáman a barátja az asztalra és a feléjük forduló pincérnek is odamutatva egyidőben, hogy még kettőt kér ugyanebből, ami már elfogyott előttük. 

-Halkabban! – morgott Robert és összerezzent, ahogy a mikrofon megreccsent, amint valaki a kezébe vette. A kis színpad mögötti függöny felemelkedett és egy zongora, valamint további hangszerek váltak láthatóvá. Jack számára, mert Robert makacsul a hátát fordította a megvilágított pódium felé.

-Akik már régebben járnak hozzánk, tudják, ki következik, akik most hallják először, jegyezzék meg a nevét… Anna… énekelni fog és gitározni… időnként Zsola kíséri majd zongorán, szóval a szokásos - jelentette be a fickó lazán a közönség számára nyilvánvalóan ismerős előadót, akit taps és fütyögés fogadott, és egy pillanattal később valóban Anna ismerős, enyhén rekedtes, szinte búgó hangja szólt bele a mikrofonba, és Robert lehunyta a szemét. Énekelni fog és gitározni, … érezte, hogy szinte semmit nem tud róla, de ez minden képzeletet felülmúló új információ volt. Egy pillanatra felrémlett előtte egy közös zenélés ötlete, aztán ráébredt, hogy nagyon előre rohant az időben, végül hagyta, hogy a hangok körbeöleljék.

-Szép estét mindenkinek!  Elsőként egy Katie Melua szám, aztán ha nem fütyültök ki, talán sort keríthetünk a saját szerzeményeimre is – kuncogott a lány olyan hangon, ahogy puha párnák közt, hűvös lepedőkön szokás forró testek összefonódásakor. Robert felnézett, de csak Jack kacsintását látta, nem mert a színpad felé fordulni. Hallgatta a kifejezetten kellemes, jazzre termett hangot és ujjai szinte öntudatlanul életre keltek az asztal kicsit kopott lapján. Bassza meg, még a végén megkedveli ezt a libát!