Eszmélés 21.

Gordon tétován ácsorgott a ház előtt. A francba! Képtelenség, hogy elhagyta volna a kulcsát… Korábbi géppel jött ráadásul, lehet, hogy Julia nincs is itthon. Ahogy ott toporgott, eszébe jutott a megoldás… telefon. A készüléket még a gépen kikapcsolta és eszébe sem jutott visszakapcsolni, ezért aztán most eltartott egy ideig, amíg életet lehelt a készülékbe. Mire a rendszer felállt és megnyomta volna a felesége gyorshívóját, az ajtó kitárult.

-Hát, te? – nézett rá csodálkozva Julia, aki éppen Ramboval indult az esti sétára.

-Korábban jöttem, csak nem találom a kulcsomat.

-Itthon hagytad, itt hever az előszobai szekrényen – biccentett oldalra az asszony, miközben a gazdáját lelkesen üdvözlő kutya pórázát elengedte. Rambo a férfi kezét rágcsálta örömében, Gordon pedig szeretettel simogatta meg a kajla eb fejét. 

-Bedobom a cuccom, eljövök veletek. – mosolygott rá az asszonyra, aztán észbekapott, hogy ezek az esti séták a Ryan-nel való találkozások idejét is jelentik. –Ha nem zavarok… - tette hozzá hát zavartan.

-Miért zavarnál? – kerekedett el Julia szeme, aztán ő is kapcsolt, hogy a férje mire gondolhat. –Ha Ryan miatt aggódsz, ő úton van Amerikába. Most készül meghódítani Hollywoodot.

-Hát, akkor rendszeressé is tehetjük majd az esti sétákat, azt hiszem, nekem sem árt - paskolta meg a pocakját a férfi, miközben behúzta az ajtót az előszobába ledobott táskák mögött.

-Milyen volt az utad? – kérdezte Julia, miközben a pórázt a férje kezébe nyomta.

-Hát, nem túl sikeres. – sóhajtott Gordon. –Nagyjából minden nap minden percében azon gondolkodtam, amit mondtál.

-Sajnálom. Nem akartam tönkrevágni az üzletedet.

-Én meg a házasságunkat, úgyhogy inkább gondolkodtam. – dobta vissza a labdát lélegzetvételnyi szünet nélkül a férje. –Ült előttem a gépen egy házaspár, olyan korunkbeliek lehettek, talán még valamivel idősebbek is, és szinte egész úton fogták egymás kezét. Egyikőjük olvasott, a másik lehunyt szemmel zenét hallgatott, de a kezüket összekulcsolták, és amikor kaptak egy pohár pezsgőt, még csókot is váltottak. És én már nem is emlékszem, mikor nyúltam a kezed után, vagy mikor csókoltalak meg csak úgy, ráadásul egy csomó idegen ember előtt. Fura volt erre ráébredni. Van, aki meg tudja őrizni a lángot, nyilvánvaló. És én is olyan akarok lenni!

-Hát, valahol azt olvastam, hogy a boldogság döntés kérdése – vonta meg a vállát Julia, de a szíve közben látszólagos nyugodtságát meghazudtolva dörömbölt a mellkasában. Az elmúlt hosszú évek alatt egyetlen egyszer sem tudta Gordont így elgondolkodtatni. Talán mégis jól fognak kijönni ezekből a nehéz napokból. Már a harmadik kört tették a park körül, de a kellemes, langyos estében jól esett az andalgás. Ezt is elég régen csinálták már, hogy egymás vállát, derekát átölelve bandukoljanak céltalanul és csak egymásra figyeljenek.

*

Chloé a taxiban kitörni készülő sírást akaraterejének utolsó morzsáival fojtotta vissza. Amikor azonban becsukódott mögötte a lakása ajtaja, összeomlott. Lecsúszott a fal mentén és a leszórt táskákra borulva zokogni kezdett. Amikor már úgy érezte, hogy egyszerűen elfogytak a könnyei, de még mindig nem könnyebbült meg, feltápászkodott, aztán a hűtőből kikotorta a félig üres Ben and Jerry fagylaltos dobozt. Leroskadt a nappaliban a kanapéra és a tv villogó zenés műsorára bambulva kanalazni kezdett. Pillantása a doboz széle felett a kisasztalra siklott. Egy doboz nyugtató hevert ott. Fogalma sem volt róla, hogy kerülhetett oda, ő még életében nem szedett ebből, abban biztos volt. Aztán eszébe jutott, hogy a bátyja kölcsönkérte a lakást pár napra; alighanem a legújabb hódításával akart magának egy nyugodt zugot, ahol Zoé, a felesége állandóan figyelő, bánatos tekintete elől meglóghat. Úgy látszik, ez náluk családi átok, hogy elszúrják a kapcsolataikat. Letette a fagylaltos dobozt, aztán töltött magának egy vodkát, egy meglehetősen nagy adag vodkát. A kanapé felé felkapta a gyógyszeres dobozt és amikor az alkohol már érezhetően elzsongította, lepattintotta a tetejét.

Fogalma sem volt róla, mit művel, egyszerűen csak úgy érezte, az egész világ összeesküdött ellene. Ryan se képes túllépni a történteken, ezt most már világosan az értésére adta, és ő nem tehetett mást, mint egyetértően bólogatott. Ha egészen őszinte akar lenni, nem volt már abban a kapcsolatban annyi, ami miatt most a kardjába kéne dőlnie, de mégis fájt, hogy így alakult. Talán leginkább a saját hülyesége fájt és a tudat, hogy egészen biztosan el fogja követni újra, mert Bobby sem az első eset volt, csak akkor óvatosabb volt, és a pillanatnyi gyönyörért, amit  átélt Joshuával, a sorozat egyik producerével, nem kellett felelnie Ryan előtt. Utálta magát, amiért így viselkedik, amiért képtelen érzelmileg igazán elkötelezni magát és rettegve nézett az előtte álló hosszú szabadság elébe, mire újra kamera elé állhat, hogy legalább a munka elterelje a figyelmét a többnyire unalmas hétköznapokról. A tenyerébe szórta a színes kis kapszulákat és a csendesen olvadozó fagylaltra pötyögtette. Részeg mosollyal konstatálta, hogy az apró színes pöttyök mennyire feldobják a marcipán ízű zöldes színű krémet, aztán újra a zenei klippekre bambulva lassan kanalazni kezdett.

*

A taxis lélekszakadva rontott be a kórház felvételi pultjához, miközben máris orvos után ordított. A fiatal nő, aki a kocsit rendelte, kissé bizonytalan léptekkel szállt be a kocsiba, még bemondta a címet, és csak úgy mellesleg közölte, hogy gyógyszereket szedett be, aztán az út felénél elvesztette az eszméletét. 

A fiatal ügyeletes orvos megrendülten nézte a szív alakú sápadt arcot, amelyet most izzadt szőke fürtök foglaltak keretbe. Amikor legutóbb találkoztak, ezek a tincsek lágyan ölelték körbe a lány arcát és igen nagy nehézséget okozott, nem folyton őt bámulnia. Most megtehette, legalábbis, amíg a lány magához nem tér. A gyógyszereket kimosták a szervezetéből és szerencsére volt annyi esze, hogy a dobozt is görcsösen szorongatta a markában, így nem kellett a szokásos teszteket sem lefuttatniuk. Érezhető volt a leheletén, hogy alkoholt is ivott, és ez kicsit megnehezítette a dolgukat az egyébként szinte ártalmatlan túladagoláson túl. 

Chloé még ködösen érzékelte maga körül a világot, egyetlen dolog volt számára világos, kórházban van. Akkor az a hülye sofőr nem tette ki őt a kocsiból, amikor azt hitte, részeg... Még emlékezett, hogy lassan csurgó könnyei között nagyokat nyelve megette az összes fagylaltot, aztán rémülten ébredt rá, hogy mit tett és azonnal taxit hívott. Mire a kocsi a ház elé kanyarodott, ő már ott ült a ház lépcsőjén. Nagy nehezen feltápászkodott és bizonytalan járással, de egyedül eljutott a kocsiig. A sofőrnek odadobott egy ötvenest és eldadogta a probléma lényegét, aztán innen nagyjából be is következett a filmszakadás. 

Lassan felnyitotta a szemét és meglepve látta, hogy egy barátságos szobában fekszik, viszonylagos félhomályban... valaki előrelátóan megkímélte őt az éles fénytől. Érezte, hogy a szája sarkán kis nyálcsík csurog a nyaka felé és oda akart nyúlni, hogy letörölje, de a keze nem mozdult. Kikötötték, döbbent rá, ahogy egy kicsit oldalra fordult. Érthető... Nem tudhatták, hogy reagál majd, ha rájön, hogy megmentették, így aztán megelőzték inkább a kellemetlen meglepetést. De hát tudniuk kellett, hogy ő már megbánta azt a hülyeséget...  Az ajtó kinyílt és egy magas, fehérköpenyes orvos lépett be, aztán amikor az ágyához lépett és fölé hajolt, megismerte: annak a nőnek, Juliának a fia, a kisebbik. A nevében nem volt biztos... ő volt Tom, vagy ő volt George? 

-Nem is tudtam, hogy orvos... – suttogta rekedten, érzékeny torka még tiltakozott a hangok ellen, a gumicső, amit ledughattak a torkán, nem volt túl kíméletes.

-Örülök, hogy megismert, akkor valószínűleg azt is tudja, hogy ki maga és miért van itt. – válaszolt a férfi, nem reagálva a meglepett megállapításra.

-Igen, tudom, hogy hülyeséget csináltam, de megpróbáltam még időben helyrehozni – motyogta Chloé.

-Szerencsére – simította ki a haját az arcából az orvos. A meghitt, közvetlen mozdulattól meglepő módon a férfi pirult el. Megköszörülte a torkát:

-Akkor nem kell számítanunk újbóli kétségbeesett próbálkozásra, ugye? Ha megígéri nekem, hogy még csak nem is gondol többé erre az ostobaságra, akkor megszabadítom ezektől a mandzsettáktól – emelte meg a lány feléje eső kezét.

-Szóval orvos? – tért vissza Chloé az előbbi témára.

-Hát, igazából inkább kutató, mint praktizáló, de most olyan orvoshiány van itt, nekem meg ez volt az oktató kórházam, szóval ... most kisegítek itt, mielőtt visszamegyek az Államokba. – vonta meg a vállát a fiú.

-Mindenki a tengerentúlon véli megtalálni a boldogulását? – kérdezte a lány kissé keserűen, mire Tomnak egy gondolat vert fészket a fejében.

-Talán a barátja, Ryan is...? És ezért...? – mutatott végig a kórházi ágyon.

-Igen, és Nem. – válaszolt a lány. -Ő is elment, de nem ez volt az oka, csak és kizárólag a saját hülyeségem. Nem is akarom, hogy bárki tudjon róla, ugye megérti?

-Nem probléma, engem köt az orvosi titoktartás, meg egyébként se vagyok egy pletykás fazon, csak tudja, aki öngyilkossági kísérlettel kerül be ide, arról jelentést kell írnunk. És számítson rá, hogy egy pszichológus is fel fogja keresni. Az ő szakvéleménye nélkül nem írhatom alá a zárójelentését.

-Nem lehetne gyomorrontás? – pislogott fel rá a lány, de az érzékinek szánt megvesztegetés nem ért célba.

-Nem, sajnálom. Már elkészültek a papírjai, és egyébként is... ne várja tőlem, hogy hazudjak. Nem tudnék, még a maga kedvéért sem. – válaszolta a férfi és kicsit megfeszültek a vonásai.

-Persze, megértem, ne haragudjon. – suttogta Chloé, aztán megrántotta a két kezét. –Akkor... megszabadít ezektől?

*

Julia a parkban üldögélt egy padon és Gordont nézte, aki Rambo-nak dobálta a labdát. Az ing megfeszült a karján, a felhajtott ujjú ing alól barnán villant ki a karja, és a napfényben csillogó aranyszínű szőr érintését szinte érezte a testén. A kedvenc új hálóinge ha csodát nem is tett, de azért beváltotta a hozzá fűzött reményeit. A férje értékelte a kis romantikus darabot, amivel elbíbelődhetett, mielőtt a lényegre tért volna. Az éjszakáikat újra összebújva töltötték és lassan rájött, hogy ez máris több, mint amennyit a kortársnői elmondhatnak, úgyhogy igyekezett nem telhetetlennek bizonyulni. Ryan a távolból már nem volt olyan felzaklató, pedig a levelei szövegét, amikben rendre beszámolt a kinti napokról, szinte hallotta a fiú hangján. 

Képeket is küldött, amelyekről egy szakállas tengerparti szörfoktató nézett vele farkasszemet. Ha nem tudta volna, kit ábrázolnak a képek, fel sem ismerte volna. A búvárruha láttán kiszáradt a szája, aztán Gordon hajolt föléje és a monitorra nézve csak annyit mondott: -Mintha felszedett volna magára...

Annyi már kiderült, hogy az eredetileg tervezett négy hétnél hosszabb lesz ez a kiruccanás, úgyhogy a szülei már utána is utaztak, vitték Zeuszt is, aztán ugyanazzal a lendülettel a látogatás végén haza is hozták, mert mindenki belátta, hogy Ryannek most nem lenne elég ideje vele foglalkozni. Lizával pedig az első pillanattól fogva együtt béreltek lakást, és Julia sejtette, hogy nemcsak a költségek megosztása miatt.