Eszmélés 15.

A férfi testének súlya szinte belepréselte a puha párnák közé. Szemük egymást fürkészte, várva egy apró jelet, amitől visszavonulót kellene fújni, de egyikük sem tette meg a másiknak ezt a szívességet. Ryan ujjai lassan, tétován – mint aki maga sem tudja, hova akar elérni -  kúsztak fel a nyakán, az arca bőrén, egészen a halántékáig, égő nyomot hagyva maguk után, hogy ott beletúrjanak a hajába és a tarkójára csúszva a férfi felé húzzák a fejét. Képtelen volt mozdulni, képtelen volt megszólalni is, csak lehunyta a szemét és hagyta, hogy történjen bármi, s közben az ajkai vágyakozóan szétnyíltak. Amikor megérezte a másik forró leheletét... zihálva felült az ágyon. Sötét volt, még alig múlhatott éjfél és az esti vihar elmúltával csillagok százai szikráztak az éjszakai égbolton. Gordon halkan horkolva, a hátán fekve aludt mellette. A hirtelen mozdulatra, ahogy ő felült, meg sem rezdült, de Rambo felkapta a fejét és szemrehányóan nézett rá. Ő feküdt az asszony lábain, az ő súlya volt az érzéki csalódás. Julia lehunyta a szemét. 

Csak álmodott! De ez az álom olyan valóságos volt, hogy még mindig érezte a fájó ürességet, amiért nem ért össze a két száj és nem tudhatta meg, mi következne egy ilyen édesnek induló csók után. Eddig még csak ébren álmodozott Róla, most először történt meg, hogy a fiatal férfi nyurga teste fájdalmas valóságossággal befurakodott az álmai közé.  Ami hónapokkal ezelőtt írásra sarkallta, mostanra szinte a rögeszméje lett. Tudatának egy része, és most nem akart belegondolni, mekkora része, látni, érezni akarta a fiút, miközben valami perverz vágyódással saját magát is húszévesnek képzelte. Mert másként még a képzelete sem akart eljátszani a gondolattal. Maga elé tartotta a kezeit és még a félhomályban is jól látta, hogy remegnek. Remek! Julia Ballentines, elértél arra a pontra, amikor megértél egy orvosi szakvéleményre – gondolta ironikusan.

Megbökte Rambot, aki kelletlenül feltápászkodott és leugrott az ágyról. Julia lábába hirtelen visszatért az élet, ahogy a vérkeringése újra indult, de képtelen volt visszadőlni és elaludni. Úgyhogy felkelt és mezítláb kiment a konyhába. A hűvös járólapokon toporogva kivette a hűtőből a tejet, halkan, a lámpát fel sem kapcsolva elővette a kakaót. Amióta ebben a házban laknak, ebben a konyhában kezdte a napot, a kakaó mindig ugyanazon a helyen várta, hogy érte nyúljon. Vakon is megtalálta volna. És most közel járt ehhez az állapothoz.

A laptopja még az étkező asztalon hevert, bekapcsolta és amíg egy kis tejet melegített, a rendszer is felállt. Megnyitotta az utolsó oldalt, amit tegnap este írt. Beleolvasott a szövegbe, aztán egy mély sóhajjal a keresőbe beírta Ryan nevét. Az első fényképpel szemezve kortyolgatta a kakaót, aztán az üres bögrét az asztalra téve, fejét a kezeibe hajtotta.

Amikor Gordon a vállára tette a kezét, a szíve majdnem megállt ijedtében. Felpillantott, de a monitoron már csak a rendszer emblémája cikázott.

-Mi a baj? Nem tudsz aludni? – kérdezte a férje, miközben egy pohár vizet engedett magának.

-Valami vadat álmodtam és nem akartam, hogy visszaalvás után ott folytassam, ahol abbamaradt. Gondoltam, próbálok írni egy kicsit, de igazából nincs egy értelmes gondolatom sem. –hajtotta le a gép fedelét az asszony.

-Gyere, bujj vissza! – húzta fel a férje. –Talán megálmodod a folytatást...

De Julia nem a folytatást álmodta meg, hanem döntésre jutott. Amit eddig írt, használhatatlan! Annyira a fiú alakja lebegett a szeme előtt írás közben, hogy bárki mással hiteltelennek érezné a szerep megformálását. Már megint nem csinált mást, csak amit a blogos írásainál, fantáziált valakiről, akit most már ráadásul van szerencséje személyesen is ismerni, de ettől az írása nem lett objektívebb, ó nem, talán csak még inkább elfogultabb. Nem mintha attól kéne tartania, hogy ez a forgatókönyv hamarosan egy rendező kezei közé kerül, de akkor is... Így nem lehet írni. Ellenkezik mindennel, amire a tanfolyam anyagai tanították, ráadásul olyan szinten adja ki magát, a legbensőbb érzelmeit, ami csakis valami töréshez vezethet. A házasságában, Ryannel való barátságában… szinte mindegy is, mert a vesztese mindenképpen ő maga lesz. Szíve szerint megnyomta volna a Delete gombot, de tisztában volt vele, hogy ehhez a fiúval való egyeztetés nélkül most már nincs joga. Ma este eljön, és a vacsorára hozza magával azt a Chloét is, de azért talán lesz pár percük, amikor erről is beszélhet vele.

*

Ryan a párnát a feje alá gyűrve kapcsolgatta a tv-állomásokat, nem igazán kötötte le egyetlen műsor sem. Chloéval együtt töltöttek egy délutánt, majd a parkbeli kávézás után a lány beült egy taxiba és hazament. Ő nem marasztalta, mert tisztában volt vele, hogy ha marad, akkor ágyba bújnának, az pedig nem oldana meg semmit. Aztán aznap éjjel mégis nővel volt. Igaz, csak álmában. De ami szinte megijesztette, hogy a nő nem Chloé volt, még csak nem is Liza. Talán Julia lett volna, valamiért egész idő alatt őt képzelte oda a tudatalattija, de az arcát nem látta, csak a furcsa érzés volt, hogy tilosban jár és súlyos árat kell fizessen majd azért a légyottért. Aztán felébredt és annyira fájt a feje, hogy felkapott magára egy melegítőt és a mindig készséges Zeusszal lement futni az éjszaka közepén. A parkban egy lélek sem volt rajtuk kívül. A túloldalon megállt egy percre a ház előtt, ahol az asszony nyilván nyugodtan alszik, elképzelte, ahogy a párnán szétterül a haja, aztán megrázta a fejét. Mi a fene izgatja ebben a nőben? Amikor a könnyű szélben susogó levelek neszét elnyomta a hangos zihálása, és az esti vihar vizétől szabadulva teljesen eláztatták a lombok, hazament és a forró zuhany alatt próbált megszabadulni a gondolataitól. Nem sok sikerrel. 

Ma reggel pedig ágybabújt Lizával. Persze, csak a jelenetük szerint, de nem volt könnyű még így sem. Már csak azért sem, mert Chloé is megjelent a színen, pedig ma nem is lett volna dolga odabent. Liza pedig berágott, és ezt rajta verte le. Hiába voltak csak „négyszemközt” a rendezővel és az operatőrrel  a beállítás után, azért még így is kellemetlen volt, ahogy jól hallhatóan odaszólt neki, hogy a minap nem volt ennyire fából faragott királyfi, és ezt momentán nem a keménységére értette. Jasonnak meg is remegett a kamera a kezében a röhögéstől. Ő pedig tisztában volt vele, hogy ezek a szavak nem maradnak a négy fal között, hanem kicsivel később a stáb valamennyi tagja ezzel édesíti majd a kávéját. A méregtől aztán felszívta magát, és egyetlen lendülettel letudta az egész jelenetet. Frank volt olyan rendes, hogy nem állította le. 

Amikor az öltözőbe belépett, Chloé ott ült a kanapéján és valami furcsa, félelemmel vegyes kíváncsisággal nézte.

-Ilyen hamar túl is vagytok rajta? – kérdezte halkan, és Ryan tudta, hogy a jelenet miatt aggódott, hogy talán a kamera előtti hosszú intim percek visszahozzák a Liza iránti érdeklődését.

-Ja... ment simán... ez is csak egy meló... még ha időnként fura meló is, nem igaz? – dünnyögte, miközben megnyitotta a zuhanyt.

-Nem haragszol, ha gyorsan ... ? – biccentett a fülke irányába, mire Chloé felemelkedett.

-Addig megkeresem Franket, hogy a holnapi dolgokról beszéljünk. – és már ki is lépett az ajtón. Ryan egy kis grimasszal nézett utána. Ha nem történt volna, ami történt, most akár együtt is állhatnának a melegvíz alatt. Ledobta a fürdőköpenyt, amit a díszletben kapott magára és belépett a áttetsző falú kis fülkébe. Már percek óta csak hagyta, hogy verje az erős vízsugár, hogy lemossa róla, szinte kimossa belőle az éjszaka gyötrődését, a Lizával töltött időt, a Chloéval kapcsolatos tanácstalanságát. 

Amikor a szeméből kidörzsölte a vizet, észrevette,  hogy a lány már visszajött. A francba! A törülközőt elfelejtette és a köpenyt is túl messzire dobta le. Hát, akkor kénytelen lesz Chloé segítségét kérni. De mire megszólalt volna, látta, hogy a lány odakint vetkőzni kezd. Egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán megadta magát a pillanatnak. Ha a lány így akar békülni, hát, ki ő, hogy ellenálljon...

Amikor azonban az ajtó kinyílt, és ő érte nyúlt, nem Chloé, hanem Liza állt előtte. Hajára törülközőt tekert, de a testét már nem fedte semmi, csak egy eltökélt mosoly.

-Ez nagyon rossz ötlet, Liza! – sóhajtott nagyot és kilépett mellette a fülkéből. Meztelenségét nem is takargatva, de azért szinte menekülésszerűen kapta fel a fürdőköpenyt és a lány blúzát is feléje nyújtotta. Liza dacos tekintettel állt, és egy pillanatra Ryan agyán átfutott a képtelen gondolat, hogy a lány ebben a dacos elszántságában szebb és kívánatosabb, mint amikor szeretkeztek; aztán a nyíló ajtóra mindketten odakapták a fejüket. Chloé állt ledermedve, és tekintetében vészes szikrák kezdtek pattogni. Nők! Ryan úgy döntött, hogy jobb, ha eléje megy az eseményeknek, mielőtt holnap a hármasuktól lesz hangos a sajtó örökké pletykára éhes oldala.

-Na, akkor most mindenki megnyugszik! Liza felöltözik, Chloé meg leül és tízig elszámol magában, mielőtt megszólal. És ha nem haragszotok, én is felkapok magamra valamit. Aztán szépen kioldalazunk, mint három jó kolléga, akik egy nehéz nap után elmennek meginni valamit. És akinek nem tetszik az ötlet, az most lépjen le, mert nekem semmi kedvem a lapokban azt olvasgatni, hogy micsoda orgia vagy hajtépés zajlik az öltözőmben.

-De hát… - csattant fel Chloé hangja.

-Nincs de hát! – emelte meg Ryan is a hangját. –Chlo, a te húzásodnak következményei voltak, ebben pedig Lizának is szerepe volt, ez van, ezen már nem tudunk változtatni. Sajnálom, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy revansot vegyek, mégpedig Liza miatt, mert ő ennél sokkal többet érdemelt volna, de már ezen se tudunk változtatni, szóval, próbáljuk meg a legjobbat kihozni a helyzetből, mielőtt híre megy, hogy itt tépitek egymás haját. Miattam egyébként se érdemes.

Amíg beszélt, Liza hátat fordítva belebújt a blúzba és csak úgy, fehérnemű nélkül, felrántotta magára a farmerjét is. Chloé a tükörbe bambulva látta az öltözködését és agya akaratlanul is képeket vetített elé a hiányos öltözetű Ryanról és Lizáról, ahogy egymást ölelik. Fájó képek voltak ezek, és kezdte érezni, milyen lehetett a fiúnak őt és a barátját az ágyban látni. Ryan rekordsebességgel bújt a nadrágjába és felrántott egy pólót, aztán ujjaival végigszántott vizes haján, miközben belebújt a könnyű vászon papucscipőbe.

-Showtime, lányok! És mielőtt bárkinek kétségei lennének, valami nyilvános helyre megyünk, és illedelmesen megebédelünk.

-Én nem megyek sehova! – mormolta halkan Liza, aki néhány perccel ezelőtt még készen állt rá, hogy elcsábítsa a fiút, és Chloé megjelenésével arra is, hogy megvédje az érdekeit, de Ryan nyugodt, válságkezelő hangját hallgatva egyre csökkent benne a lelkesedés. Nyilvánvaló volt, hogy ebben a helyzetben most ő a vesztes és nem kívánta még jobban megalázni magát.

-Lizi! Beszélnünk kéne róla! Még sokat fogunk együtt dolgozni, és nem akarok még egy ilyen napot. – mormolta Ryan. A tekintete híven tükrözte a sajnálkozását, amiért a dolgok úgy alakultak köztük, ahogy… és Liza már nem bírta tovább elviselni ezt a sajnálkozó tekintetet.

-Oké! Vedd úgy, hogy megbeszéltük. Én legalábbis levettem a rám vonatkozó részét, úgyhogy most már túllendülhetnénk a témán.

Ryan egy pillanatig nézte a szomorú barna szemeket, aztán magához húzta a lányt és egy puszit nyomott a hajára.

-Rendben! Ha te mondod. Köszönöm! És ne haragudj, nem akartam szemét módon viselkedni, de…

-Oké! Értem, hagyjuk! – húzta ki a karját a lány a fogásából és az ajtó felé lépett. –Sziasztok!

Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Ryan egy indulatos mozdulattal a falra csapott.

-Basszus, Chlo! Látod, hova vezetett ez az egész? Ezt alaposan elbasztátok Bobbyval.

-Nagyon vicces… - grimaszolt a lány, mire Ryan felhúzta a szemöldökét: -Nem annak szántam!

Aztán az órájára nézett.

-Lassan készülődnünk kéne, ha nem akarunk elkésni Juliáéktól. Akkor… jössz velem?

-Hát, ha nem várnak, akkor inkább nem. – motyogta a lány.

-Azt mondtam neki, együtt megyünk – sóhajtott a fiú, mire Chloé ráemelte a tekintetét.

-Én meg még nem mondtam igent.

-De nemet se mondtál, és nem mondhatom az utolsó pillanatban, hogy bocs, eggyel több tányért tegyenek az asztalra. Az anyámtól tudom, hogy egy háziasszony elég háklis az ilyesmire.

-Hát, ez az… az anyádtól… Ryan, az a nő akár az anyád is lehetne, milyen közös témát fogunk találni egyáltalán?

-Én nem aggódom emiatt. Nekem vannak vele közös témáink, de szerintem ti is találtok hamar. És ott lesznek a fiai is, meg persze a férje, akinek gyengéje egy jó női fenék … - kacsintott a lányra, de csak egy nagyon halvány mosoly volt a jutalma. Nem akarta Chloé orrára kötni, de ő maga is cidrizett ettől az estétől. Már maga a találkozás Gordonnal… nem olyan régen még a feleségéről fantáziált, aztán jött a férfi rosszulléte és az valahogy észrevétlenül a helyére lökte a dolgokat. Legalábbis a ma éjszakáig majdnem biztos volt ebben. Aztán ott lesz George is, akivel azt az észveszejtő beszélgetést megejtette. És ha nem csalódik a báty beszámolt erről az öccsének is, aki most újkeletű ellenszenvvel fogja őt vizslatni.  Mindezt persze Gordon előtt. Nem lesz egy könnyű este, de Julia ragaszkodott hozzá, hát, jobb túllenni rajta.

*

Julia már huszadszor ellenőrizte a terítéket, a sütőben a húst. A süteménnyel meg sem próbálkozott. Gordon hozott egy gyümölcsös túrótortát a két utcával odébb lévő kávéházból, ahonnan minden családi ebédre rendelni szoktak. Még soha nem csalódtak, úgyhogy most legalább amiatt nem izgult. Az egyik szék háttámlájába kapaszkodva nézte magát a tálalószekrény vitrinének üvegében és egy mélyről jövő sóhajjal megfordult. Egyenesen neki Gordon mellkasának. A férje magához ölelte és egy puszit nyomott a hajára.

-Mi ez az izgalom? Még George-ék eljegyzési vacsoráján se tördelted így a kezed, pedig Lilian szüleivel akkor találkoztunk először.

-Mikor jön a lovagod? – szólalt meg George is, miközben a telefonját nyomogatta ezerrel. Az élet nem áll meg egy családi vacsora miatt!

- Nem.A.Lovagom! – csattant fel Julia. –Amúgy meg hálás lennék, ha letennéd azt a vacakot, amíg eszünk. A hajam egyenesedik ki, amikor két kanál leves között is képes vagy fogadni egy hívást. És ha már így szóba került, szeretnélek megkérni, hogy legyél csak egy kicsit normális ma este! Ryan nem egyedül jön, a barátnőjét is meghívtam, úgyhogy legalább előtte ne mondogass ilyen hülyeségeket. … George! Hozzád beszélek! – emelte meg a hangját, látva, hogy a fia ujjai már megint az érintőképernyőn száguldoznak.

George egy glóriát rajzolt a feje fölé, és átment a nappaliba, hogy a további anyai szentbeszédtől megmeneküljön. A csengő hangjára Julia riadtan rezzent össze. Nem lett volna semmi baj, ha az az álom nem kísértette volna reggel óta. De az ajtóban még nem Ryanék álltak, hanem Tom.

-Itt vannak már? – kérdezte halkan, aztán az anyja fejrázására előrehajolt és egy puszit nyomott az arcára. –Anya! Kell tudnom erről a pasiról valamit? Valamit, amitől az este félrecsúszhat?

-Jézus, ne kezd te is! – suttogta neki az asszony. –George dumálta tele a fejedet neked is? A bátyád már a sírba vitt az ötletével, hogy a lovagom. Annyi idős, mint te.

-És…? Attól még akár igaza is lehetne, nem? 

-Na jó, itt fejezzük is be! Más sem hiányzik, mint hogy ezzel a marhasággal nyissatok előtte is. Könyörgöm, próbáljatok csak egy kicsit normálisan viselkedni ma este!

-Ki nem viselkedik normálisan? – állt meg a háta mögött Gordon és megölelte a fiát.

-Ha engem kérdeztek, egyikőtök sem – morgott halkan Julia, mire a férfiak elnevették magukat. Az asszony nézte apát és fiát, akik úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Aztán megjelent az ajtóban a nagyobbik fia, aki viszont az ő családjától örökölt minden jelentősebb vonást. Kisfiú korában mondogatták is neki eleget viccesen, hogy ehhez a gyerekhez nem is kellett apa, elég volt magának elképzelni, annyira csak őrá hasonlít. Egy pillanatra elbizonytalanodott. Mi lesz, ha ezek hárman véd- és dacszövetséget alkotva kikezdik Ryant? De mire ezt végig gondolhatta volna, a csengő újra megszólalt.