A férfi testének súlya szinte belepréselte a puha párnák
közé. Szemük egymást fürkészte, várva egy apró jelet, amitől visszavonulót
kellene fújni, de egyikük sem tette meg a másiknak ezt a szívességet. Ryan
ujjai lassan, tétován – mint aki maga sem tudja, hova akar elérni - kúsztak fel a nyakán, az arca bőrén, egészen a
halántékáig, égő nyomot hagyva maguk után, hogy ott beletúrjanak a hajába és a
tarkójára csúszva a férfi felé húzzák a fejét. Képtelen volt mozdulni, képtelen
volt megszólalni is, csak lehunyta a szemét és hagyta, hogy történjen bármi, s
közben az ajkai vágyakozóan szétnyíltak. Amikor megérezte a másik forró
leheletét... zihálva felült az ágyon. Sötét volt, még alig múlhatott éjfél és
az esti vihar elmúltával csillagok százai szikráztak az éjszakai égbolton.
Gordon halkan horkolva, a hátán fekve aludt mellette. A hirtelen mozdulatra,
ahogy ő felült, meg sem rezdült, de Rambo felkapta a fejét és szemrehányóan
nézett rá. Ő feküdt az asszony lábain, az ő súlya volt az érzéki csalódás. Julia
lehunyta a szemét.
Csak álmodott! De ez az álom olyan valóságos volt, hogy még
mindig érezte a fájó ürességet, amiért nem ért össze a két száj és nem tudhatta
meg, mi következne egy ilyen édesnek induló csók után. Eddig még csak ébren
álmodozott Róla, most először történt meg, hogy a fiatal férfi nyurga teste
fájdalmas valóságossággal befurakodott az álmai közé. Ami hónapokkal ezelőtt írásra sarkallta,
mostanra szinte a rögeszméje lett. Tudatának egy része, és most nem akart
belegondolni, mekkora része, látni, érezni akarta a fiút, miközben valami
perverz vágyódással saját magát is húszévesnek képzelte. Mert másként még a
képzelete sem akart eljátszani a gondolattal. Maga elé tartotta a kezeit és még
a félhomályban is jól látta, hogy remegnek. Remek! Julia Ballentines, elértél
arra a pontra, amikor megértél egy orvosi szakvéleményre – gondolta ironikusan.
Megbökte Rambot, aki kelletlenül feltápászkodott és leugrott
az ágyról. Julia lábába hirtelen visszatért az élet, ahogy a vérkeringése újra
indult, de képtelen volt visszadőlni és elaludni. Úgyhogy felkelt és mezítláb
kiment a konyhába. A hűvös járólapokon toporogva kivette a hűtőből a tejet,
halkan, a lámpát fel sem kapcsolva elővette a kakaót. Amióta ebben a házban
laknak, ebben a konyhában kezdte a napot, a kakaó mindig ugyanazon a helyen
várta, hogy érte nyúljon. Vakon is megtalálta volna. És most közel járt ehhez
az állapothoz.
A laptopja még az étkező asztalon hevert, bekapcsolta és
amíg egy kis tejet melegített, a rendszer is felállt. Megnyitotta az utolsó oldalt,
amit tegnap este írt. Beleolvasott a szövegbe, aztán egy mély sóhajjal a
keresőbe beírta Ryan nevét. Az első fényképpel szemezve kortyolgatta a kakaót,
aztán az üres bögrét az asztalra téve, fejét a kezeibe hajtotta.
Amikor Gordon a vállára tette a kezét, a szíve majdnem
megállt ijedtében. Felpillantott, de a monitoron már csak a rendszer emblémája
cikázott.
-Mi a baj? Nem tudsz aludni? – kérdezte a férje, miközben
egy pohár vizet engedett magának.
-Valami vadat álmodtam és nem akartam, hogy visszaalvás után
ott folytassam, ahol abbamaradt. Gondoltam, próbálok írni egy kicsit, de
igazából nincs egy értelmes gondolatom sem. –hajtotta le a gép fedelét az
asszony.
-Gyere, bujj vissza! – húzta fel a férje. –Talán megálmodod
a folytatást...
De Julia nem a folytatást álmodta meg, hanem döntésre
jutott. Amit eddig írt, használhatatlan! Annyira a fiú alakja lebegett a szeme
előtt írás közben, hogy bárki mással hiteltelennek érezné a szerep
megformálását. Már megint nem csinált mást, csak amit a blogos írásainál,
fantáziált valakiről, akit most már ráadásul van szerencséje személyesen is
ismerni, de ettől az írása nem lett objektívebb, ó nem, talán csak még inkább
elfogultabb. Nem mintha attól kéne tartania, hogy ez a forgatókönyv hamarosan
egy rendező kezei közé kerül, de akkor is... Így nem lehet írni. Ellenkezik
mindennel, amire a tanfolyam anyagai tanították, ráadásul olyan szinten adja ki
magát, a legbensőbb érzelmeit, ami csakis valami töréshez vezethet. A
házasságában, Ryannel való barátságában… szinte mindegy is, mert a vesztese
mindenképpen ő maga lesz. Szíve szerint megnyomta volna a Delete gombot, de
tisztában volt vele, hogy ehhez a fiúval való egyeztetés nélkül most már nincs
joga. Ma este eljön, és a vacsorára hozza magával azt a Chloét is, de azért
talán lesz pár percük, amikor erről is beszélhet vele.
*
Ryan a párnát a feje alá gyűrve kapcsolgatta a
tv-állomásokat, nem igazán kötötte le egyetlen műsor sem. Chloéval együtt
töltöttek egy délutánt, majd a parkbeli kávézás után a lány beült egy taxiba és
hazament. Ő nem marasztalta, mert tisztában volt vele, hogy ha marad, akkor ágyba
bújnának, az pedig nem oldana meg semmit. Aztán aznap éjjel mégis nővel volt.
Igaz, csak álmában. De ami szinte megijesztette, hogy a nő nem Chloé volt,
még csak nem is Liza. Talán Julia lett volna, valamiért egész idő alatt őt
képzelte oda a tudatalattija, de az arcát nem látta, csak a furcsa érzés volt,
hogy tilosban jár és súlyos árat kell fizessen majd azért a légyottért. Aztán
felébredt és annyira fájt a feje, hogy felkapott magára egy melegítőt és a
mindig készséges Zeusszal lement futni az éjszaka közepén. A parkban egy lélek
sem volt rajtuk kívül. A túloldalon megállt egy percre a ház előtt, ahol az
asszony nyilván nyugodtan alszik, elképzelte, ahogy a párnán szétterül a haja,
aztán megrázta a fejét. Mi a fene izgatja ebben a nőben? Amikor a könnyű
szélben susogó levelek neszét elnyomta a hangos zihálása, és az esti vihar
vizétől szabadulva teljesen eláztatták a lombok, hazament és a forró zuhany
alatt próbált megszabadulni a gondolataitól. Nem sok sikerrel.
Ma reggel pedig ágybabújt Lizával. Persze, csak a jelenetük
szerint, de nem volt könnyű még így sem. Már csak azért sem, mert Chloé is
megjelent a színen, pedig ma nem is lett volna dolga odabent. Liza pedig berágott,
és ezt rajta verte le. Hiába voltak csak „négyszemközt” a rendezővel és az
operatőrrel a beállítás után, azért még
így is kellemetlen volt, ahogy jól hallhatóan odaszólt neki, hogy a minap nem
volt ennyire fából faragott királyfi, és ezt momentán nem a keménységére
értette. Jasonnak meg is remegett a kamera a kezében a röhögéstől. Ő pedig
tisztában volt vele, hogy ezek a szavak nem maradnak a négy fal között, hanem
kicsivel később a stáb valamennyi tagja ezzel édesíti majd a kávéját. A
méregtől aztán felszívta magát, és egyetlen lendülettel letudta az egész
jelenetet. Frank volt olyan rendes, hogy nem állította le.
Amikor az öltözőbe belépett, Chloé ott ült a kanapéján és
valami furcsa, félelemmel vegyes kíváncsisággal nézte.
-Ilyen hamar túl is vagytok rajta? – kérdezte halkan, és
Ryan tudta, hogy a jelenet miatt aggódott, hogy talán a kamera előtti hosszú
intim percek visszahozzák a Liza iránti érdeklődését.
-Ja... ment simán... ez is csak egy meló... még ha időnként
fura meló is, nem igaz? – dünnyögte, miközben megnyitotta a zuhanyt.
-Nem haragszol, ha gyorsan ... ? – biccentett a fülke
irányába, mire Chloé felemelkedett.
-Addig megkeresem Franket, hogy a holnapi dolgokról
beszéljünk. – és már ki is lépett az ajtón. Ryan egy kis grimasszal nézett
utána. Ha nem történt volna, ami történt, most akár együtt is állhatnának a
melegvíz alatt. Ledobta a fürdőköpenyt, amit a díszletben kapott magára és
belépett a áttetsző falú kis fülkébe. Már percek óta csak hagyta, hogy verje az
erős vízsugár, hogy lemossa róla, szinte kimossa belőle az éjszaka gyötrődését,
a Lizával töltött időt, a Chloéval kapcsolatos tanácstalanságát.
Amikor a
szeméből kidörzsölte a vizet, észrevette,
hogy a lány már visszajött. A francba! A törülközőt elfelejtette és a
köpenyt is túl messzire dobta le. Hát, akkor kénytelen lesz Chloé segítségét
kérni. De mire megszólalt volna, látta, hogy a lány odakint vetkőzni kezd. Egy
pillanatra elbizonytalanodott, de aztán megadta magát a pillanatnak. Ha a lány
így akar békülni, hát, ki ő, hogy ellenálljon...
Amikor azonban az ajtó kinyílt, és ő érte nyúlt, nem Chloé,
hanem Liza állt előtte. Hajára törülközőt tekert, de a testét már nem fedte
semmi, csak egy eltökélt mosoly.
-Ez nagyon rossz ötlet, Liza! – sóhajtott nagyot és kilépett
mellette a fülkéből. Meztelenségét nem is takargatva, de azért szinte
menekülésszerűen kapta fel a fürdőköpenyt és a lány blúzát is feléje nyújtotta.
Liza dacos tekintettel állt, és egy pillanatra Ryan agyán átfutott a képtelen
gondolat, hogy a lány ebben a dacos elszántságában szebb és kívánatosabb, mint
amikor szeretkeztek; aztán a nyíló ajtóra mindketten odakapták a fejüket. Chloé
állt ledermedve, és tekintetében vészes szikrák kezdtek pattogni. Nők! Ryan úgy
döntött, hogy jobb, ha eléje megy az eseményeknek, mielőtt holnap a hármasuktól
lesz hangos a sajtó örökké pletykára éhes oldala.
-Na, akkor most mindenki megnyugszik! Liza felöltözik, Chloé
meg leül és tízig elszámol magában, mielőtt megszólal. És ha nem haragszotok,
én is felkapok magamra valamit. Aztán szépen kioldalazunk, mint három jó kolléga,
akik egy nehéz nap után elmennek meginni valamit. És akinek nem tetszik az
ötlet, az most lépjen le, mert nekem semmi kedvem a lapokban azt olvasgatni,
hogy micsoda orgia vagy hajtépés zajlik az öltözőmben.
-De hát… - csattant fel Chloé hangja.
-Nincs de hát! – emelte
meg Ryan is a hangját. –Chlo, a te húzásodnak következményei voltak, ebben
pedig Lizának is szerepe volt, ez van, ezen már nem tudunk változtatni.
Sajnálom, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy revansot vegyek,
mégpedig Liza miatt, mert ő ennél sokkal többet érdemelt volna, de már ezen se
tudunk változtatni, szóval, próbáljuk meg a legjobbat kihozni a helyzetből,
mielőtt híre megy, hogy itt tépitek egymás haját. Miattam egyébként se érdemes.
Amíg beszélt, Liza hátat fordítva belebújt a blúzba és csak
úgy, fehérnemű nélkül, felrántotta magára a farmerjét is. Chloé a tükörbe
bambulva látta az öltözködését és agya akaratlanul is képeket vetített elé a
hiányos öltözetű Ryanról és Lizáról, ahogy egymást ölelik. Fájó képek voltak
ezek, és kezdte érezni, milyen lehetett a fiúnak őt és a barátját az ágyban
látni. Ryan rekordsebességgel bújt a nadrágjába és felrántott egy pólót, aztán
ujjaival végigszántott vizes haján, miközben belebújt a könnyű vászon papucscipőbe.
-Showtime, lányok! És mielőtt bárkinek kétségei lennének,
valami nyilvános helyre megyünk, és illedelmesen megebédelünk.
-Én nem megyek sehova! – mormolta halkan Liza, aki néhány
perccel ezelőtt még készen állt rá, hogy elcsábítsa a fiút, és Chloé
megjelenésével arra is, hogy megvédje az érdekeit, de Ryan nyugodt, válságkezelő
hangját hallgatva egyre csökkent benne a lelkesedés. Nyilvánvaló volt, hogy
ebben a helyzetben most ő a vesztes és nem kívánta még jobban megalázni magát.
-Lizi! Beszélnünk kéne róla! Még sokat fogunk együtt
dolgozni, és nem akarok még egy ilyen napot. – mormolta Ryan. A tekintete híven
tükrözte a sajnálkozását, amiért a dolgok úgy alakultak köztük, ahogy… és Liza
már nem bírta tovább elviselni ezt a sajnálkozó tekintetet.
-Oké! Vedd úgy, hogy megbeszéltük. Én legalábbis levettem a
rám vonatkozó részét, úgyhogy most már túllendülhetnénk a témán.
Ryan egy pillanatig nézte a szomorú barna szemeket, aztán
magához húzta a lányt és egy puszit nyomott a hajára.
-Rendben! Ha te mondod. Köszönöm! És ne haragudj, nem
akartam szemét módon viselkedni, de…
-Oké! Értem, hagyjuk! – húzta ki a karját a lány a fogásából
és az ajtó felé lépett. –Sziasztok!
Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Ryan egy indulatos
mozdulattal a falra csapott.
-Basszus, Chlo! Látod, hova vezetett ez az egész? Ezt
alaposan elbasztátok Bobbyval.
-Nagyon vicces… - grimaszolt a lány, mire Ryan felhúzta a
szemöldökét: -Nem annak szántam!
Aztán az órájára nézett.
-Lassan készülődnünk kéne, ha nem akarunk elkésni Juliáéktól.
Akkor… jössz velem?
-Hát, ha nem várnak, akkor inkább nem. – motyogta a lány.
-Azt mondtam neki, együtt megyünk – sóhajtott a fiú, mire
Chloé ráemelte a tekintetét.
-Én meg még nem mondtam igent.
-De nemet se mondtál, és nem mondhatom az utolsó pillanatban,
hogy bocs, eggyel több tányért tegyenek az asztalra. Az anyámtól tudom, hogy
egy háziasszony elég háklis az ilyesmire.
-Hát, ez az… az anyádtól… Ryan, az a nő akár az anyád is
lehetne, milyen közös témát fogunk találni egyáltalán?
-Én nem aggódom emiatt. Nekem vannak vele közös témáink, de
szerintem ti is találtok hamar. És ott lesznek a fiai is, meg persze a férje,
akinek gyengéje egy jó női fenék … - kacsintott a lányra, de csak egy nagyon
halvány mosoly volt a jutalma. Nem akarta Chloé orrára kötni, de ő maga is
cidrizett ettől az estétől. Már maga a találkozás Gordonnal… nem olyan régen
még a feleségéről fantáziált, aztán jött a férfi rosszulléte és az valahogy
észrevétlenül a helyére lökte a dolgokat. Legalábbis a ma éjszakáig majdnem
biztos volt ebben. Aztán ott lesz George is, akivel azt az észveszejtő
beszélgetést megejtette. És ha nem csalódik a báty beszámolt erről az öccsének
is, aki most újkeletű ellenszenvvel fogja őt vizslatni. Mindezt persze Gordon előtt. Nem lesz egy
könnyű este, de Julia ragaszkodott hozzá, hát, jobb túllenni rajta.
*
Julia már huszadszor ellenőrizte a terítéket, a sütőben a
húst. A süteménnyel meg sem próbálkozott. Gordon hozott egy gyümölcsös
túrótortát a két utcával odébb lévő kávéházból, ahonnan minden családi ebédre
rendelni szoktak. Még soha nem csalódtak, úgyhogy most legalább amiatt nem
izgult. Az egyik szék háttámlájába kapaszkodva nézte magát a tálalószekrény
vitrinének üvegében és egy mélyről jövő sóhajjal megfordult. Egyenesen neki
Gordon mellkasának. A férje magához ölelte és egy puszit nyomott a hajára.
-Mi ez az izgalom? Még George-ék eljegyzési vacsoráján se
tördelted így a kezed, pedig Lilian szüleivel akkor találkoztunk először.
-Mikor jön a lovagod? – szólalt meg George is, miközben a
telefonját nyomogatta ezerrel. Az élet nem áll meg egy családi vacsora miatt!
- Nem.A.Lovagom! – csattant fel Julia. –Amúgy meg hálás
lennék, ha letennéd azt a vacakot, amíg eszünk. A hajam egyenesedik ki, amikor
két kanál leves között is képes vagy fogadni egy hívást. És ha már így szóba
került, szeretnélek megkérni, hogy legyél csak egy kicsit normális ma este!
Ryan nem egyedül jön, a barátnőjét is meghívtam, úgyhogy legalább előtte ne
mondogass ilyen hülyeségeket. … George! Hozzád beszélek! – emelte meg a hangját,
látva, hogy a fia ujjai már megint az érintőképernyőn száguldoznak.
George egy glóriát rajzolt a feje fölé, és átment a
nappaliba, hogy a további anyai szentbeszédtől megmeneküljön. A csengő hangjára
Julia riadtan rezzent össze. Nem lett volna semmi baj, ha az az álom nem
kísértette volna reggel óta. De az ajtóban még nem Ryanék álltak, hanem Tom.
-Itt vannak már? – kérdezte halkan, aztán az anyja
fejrázására előrehajolt és egy puszit nyomott az arcára. –Anya! Kell tudnom
erről a pasiról valamit? Valamit, amitől az este félrecsúszhat?
-Jézus, ne kezd te is! – suttogta neki az asszony. –George
dumálta tele a fejedet neked is? A bátyád már a sírba vitt az ötletével, hogy a
lovagom. Annyi idős, mint te.
-És…? Attól még akár igaza is lehetne, nem?
-Na jó, itt fejezzük is be! Más sem hiányzik, mint hogy
ezzel a marhasággal nyissatok előtte is. Könyörgöm, próbáljatok csak egy kicsit
normálisan viselkedni ma este!
-Ki nem viselkedik normálisan? – állt meg a háta mögött
Gordon és megölelte a fiát.
-Ha engem kérdeztek, egyikőtök sem – morgott halkan Julia,
mire a férfiak elnevették magukat. Az asszony nézte apát és fiát, akik úgy
hasonlítottak egymásra, mint két tojás. Aztán megjelent az ajtóban a nagyobbik
fia, aki viszont az ő családjától örökölt minden jelentősebb vonást. Kisfiú
korában mondogatták is neki eleget viccesen, hogy ehhez a gyerekhez nem is
kellett apa, elég volt magának elképzelni, annyira csak őrá hasonlít. Egy
pillanatra elbizonytalanodott. Mi lesz, ha ezek hárman véd- és dacszövetséget
alkotva kikezdik Ryant? De mire ezt végig gondolhatta volna, a csengő újra
megszólalt.
3 megjegyzés:
Aztaaaaaa...... XDDDDD K.O.!!!
Álmodni.... Egyszerre.... Egymásról....
És még 1/4 óra után se jutok szóhoz... XDDD
Jaj, nagyon érzékletes leírás volt! ;)
Ryan mégse annyira dög <3 / hármas csevej. Tetszett a határozottsága és főleg meg a bizonytalansága ;)
Apa beszólása a továbbálmodásról... ;)
Kisebbik jól érzem, hogy másképp áll anya dolgaihoz?
Érdekes vacsi lesz! Várom!
És asszem jobb, ha abbafejezem a zagyválást... O.o
Nagyon tetszett!
Köszi&puszi
Megint HŰHA ! Hogy az álmok mikre nem képesek? :) És egymásról? :D
Tetszett az öltözőbéli jelenet, jól helyretette a hölgyeket, bár Lizát kicsit sajnálom, de megértette. Chloé pedig... féltékeny?? :D
George... remélem nem kavar be!
An
Upssz!!
Ezek a fránya álmok...ugye, hogy ugye? Megkeserítik a jóasszony agyát? :)
Megjegyzés küldése