Perlekedők 12.

Anna a kocsiban ülve az előtte ülő férfi tarkóját szuggerálta. Mit tagadja… rosszul esett, hogy hazafelé nem ült be mellé a hátsó ülésre. Nem mintha ennek részben nem ő maga lett volna az oka, de azért reménykedett benne, hogy a férfi nem sértődik meg ilyen látványosan. Végül is, csak viccelt, és eddig úgy tűnt, hogy kettőjük közül ő az, aki nem érti a viccet, most mégis Robert húzta fel az orrát.  De hát nyilvánvaló volt, hogy miatta kellett negyedszer is nekifutni a keringőnek. Ő persze soha nem szólt volna érte, hiszen élvezte azokat az apró kis érintéseket, amikben a tánc révén részesülhetett, de Jeremy valamilyen oknál fogva nem volt elégedett a felvétellel. Még félre is hívta a színészét és pár percig összedugott fejjel sutyorogtak, nyilván letolta a férfit, hogy egy egyszerű keringő kifog rajta. Utána Robert egész este elég morcos volt, aztán persze ő még rátett egy lapáttal, amikor az öltöztetőkhöz menet viccelődve felajánlotta neki, hogy megtanítja táncolni. Nem is érti mi történt akkor vele, egész egyszerűen szerette volna az egész világot magához ölelni, olyan vidám lett. Soha nem gondolta volna, hogy ha nem kívülállóként figyeli a forgatást, hanem aktív részese lehet, az ekkora élmény. Vidám volt és szertelen, de ez még nem lett volna ok arra, hogy Robert olyan gorombán rázza le magáról a kezét és az orra alatt morogva eltűnjön a balfenéken.  Reggelig a színét sem látta, és azóta is duzzogva jön-megy, illetve most éppen az elsuhanó Székesfehérvár táblát bambulja meredten.

Végül nem bírta tovább és megszólalt:

-Meddig fogsz még duzzogni?

-Nem duzzogok, gondolkodom – jött a válasz másodpercnyi késedelem nélkül, és Anna már annak is örült, hogy a férfi legalább nem játszotta meg, hogy annyira el van merülve a gondolataiban, hogy nem is hallja őt.

-Megkérdezhetem, hogy min gondolkodsz? – tette fel türelmesen a következő kérdést.

-Mondhatnám, hogy semmi közöd hozzá, de úriember vagyok. – érkezett a válasz.

-Úriember, ja… oké, akkor csöndben maradok. – motyogta,aztán kinyújtotta a nyelvét és még éppen időben húzta vissza, mire Robert hátrafordult, amennyire a biztonsági öv engedte és az üléstámlára támasztva az állát a szemébe nézett.

-Oké, azon gondolkodom, hogy miért volt jó neked hülyét csinálnod belőlem?

Anna döbbenten pislogott vissza rá.

-Én… hülyét… belőled? Mikor? Hol? Hogyan?

-A táncnál… tudtad jól, hogy kiakaszt, hogy dörgölődzöl, mégis minden körben megcsináltad újra és újra. Ahhoz képest, hogy előző este adtad a szende szűzet, ami – mint mindketten tudjuk – nem vagy. 

Anna levegő után kapott. Mi baja van ennek a majomnak? És mi az, hogy mindenki tudja, hogy ő nem szűz? Tényleg nem az, de egyrészt ehhez senkinek semmi köze, másrészt soha nem is volt téma a többiek között, ez előtt az idióta előtt pedig végképp nem. És mi az, hogy ő dörgölődzött? Ennek elgurult a gyógyszere.

-Nem kellett belőled hülyét csinálnom, megteszed ezt te magad is, valahányszor kinyitod a szádat. – vágott vissza meggondolatlanul, aztán a visszapillantó tükörben elkapta Ákos kissé riadt tekintetét és rájött, hogy már megint túllőtt a célon. Oké, akkor most jött el a pillanat, amikor repülni fog a produkcióból. De talán jobb is, mert ha még néhány napig ezzel a holdkórossal kell dolgoznia, úgyis megkapja a beutalóját a sárgaházba. 

Robert visszafordult a menetirány felé és hazáig néma hallgatásba burkolózott.Még mindig marta a lelkét, hogy a lány közelében képtelen volt a koncentrációra és ezért a rendezőnek is figyelmeztetnie kellett. Ez olyan hiba, amit ő már nem engedhet meg magának.  Tudta, hogy hülyeség ezért a lányt hibáztatni, de az önkínzó éjszaka után most ilyen hangulatban volt, meg egyébként is, valahol biztos volt benne, hogy a lány direkt próbálta magára vonni a figyelmét. Hát, sikerült neki, túl jól sikerült.

Már elérték a Budapest táblát, amikor Annának eszébe jutott a nővére és felhívta.

-Szia! Lassan a szállodához érünk. Te dolgozol még? Oké, akkor átmegyek hozzád a kulcsért. Szia!

Elrakta a telefont és elfojtott egy szitkot az orra alatt, ahogy a táskája cipzárja becsípte az anyagot. Ráncigálta egy kicsit, aztán hagyta a fenébe… majd ha megnyugszik, biztosan ki tudja szabadítani, most csak tönkretenné. Robert fél szemmel oda sandított, aztán megkérdezte:

-Van valami programod ma estére?

-Van.

-Akkor jó, hogy nem felejtetted el. Jeremy már egy héttel ezelőtt szólt, hogy ma este találkozunk az itteni filmes fejesekkel. Gondolom, te is erre gondoltál?

-Ó, basszus! – sóhajtott nagyot Anna. Erről is teljesen elfeledkezett. Előkapta a noteszét és kinyitotta a megfelelő oldalon. Kétség nem fér hozzá, időben felírta, csak néha egy pillantást is kéne vetnie az okoskönyvbe. A kissé gúnyosan mosolygó  férfira ügyet sem vetve Ákoshoz fordult.

-Ha kiraktuk Mr. Pattinsont, haza tudnál dobni? Át kell öltözzek, mert őt nem néznék ki a társaságból, ha ilyen szakadtan állítana be, de én biztos megkapnám érte a szemrehányást.

A sofőr beleegyezően bólintott és Anna kissé nyugodtabban dőlt hátra. Sok ideje így sem lesz, de majd megpróbál csodát tenni.  És mindeközben igyekezett nem tudomást venni az anyósülésen önelégülten vigyorgó pasasról.

*

Ettől az Andy Vajnától már a tarkóján meredezett a szőr, de udvarias angol énje igyekezett figyelmes pofát vágni a hollywoodi stílushoz hasonló ömlengéséhez és dicsekvéséhez. Azért csendben feltette magának a kérdést, ha akkora nagy koponya volt ő odakint Los Angelesben, akkor miért itt koptat egy íróasztalt, ahelyett, hogy ott csinálna milliókat… de a kérdést természetesen nem tette fel hangosan. Ehelyett inkább Anna ruhájának kacéran kivágott hátát vizsgálgatta. A cérnavékonyságú zsinórok, amik a testén tartották ezt a idegbajba sodró ruhát, minden mozdulatra ide-oda gördültek a bársonyos bőrön és neki már csak egy vágya volt, hogy egyszer ebben a földi létben egy ollóval szabadítsa meg őket és önmagát a gyötrődéstől. Az éjkék ruha  amúgy is csillagtalan éjszakákat, szatén ágyneműt juttatott az eszébe és egyre kevésbé érdekelte a filmmogul hablatyolása. Nem javított a szenvedésén az a nyaktörő, ám szédületes kék cipő sem, amiben a lány a jó tíz centis sarkokon toporgott és ettől olyan hosszú lábai lettek, mint egy manökennek. Voltak a társaságban közülük is jónéhányan, mint minden hasonló rendezvényen, de egyikőjük sem tudta felkelteni a figyelmét. Ő csak ezt a kis boszorkányt látta, aki sötét göndör fürtjeivel  keze rebbenő mozdulatait követve, éppen hevesen gesztikulálva beszélgetett valakivel.

Megmentője egy pincér képében bukkant fel, és ő egy elnézést kérő mosollyal levett két poharat, majd Vajnára kacsintva faképnél hagyta, hogy Annához léphessen és az egyik poharat a kezébe nyomhassa. Az idősödő ex-producer mindent értően kacsintott vissza, amiért szíve szerint pofán csapta volna. A lány meglepően magabiztosan mozgott a társaságban és most kifejezetten sajnálta, hogy viszonylag ritkán kellett a segítségét kérni egy kis tolmácsolásban, hiszen a jelenlevők túlnyomó többségének nem okozott gondot, hogy angolul társalogjon. Ám ő sokkal szívesebben beszélgetett volna vele a dalairól, mint itt a sok önjelölt művésszel a filmvilág pletykáiról. Ráadásul csupa olyan fazonról, pályatársakról és pályatársnőkről kérdezgették, akikkel odakint sem tartotta a kapcsolatot, egészen más filmekben dolgoztak és nem is valószínű, hogy némelyikükkel valaha is egy produkciót jegyezzenek. Fárasztó és unalmas este volt, pláne, hogy legszívesebben visszatért volna a kocsiban folytatott szóváltásukra. Anna már megint elvetette a sulykot, de persze esze ágában sem volt emiatt a gyártásvezetőnél, vagy bárki másnál panaszt tenni.  Ő kifejezetten élvezte ezeket a szemtelen visszavágásokat, és leginkább azokat a pillanatokat, amikor neki sikerült a lányt láthatóan felpiszkálni. Mindig akkor volt a legszebb, amikor a robbanáspont közelében igyekezett visszafogni magát. 

-Egészségedre! – nyomta a lány kezébe a poharat és közben egy kápráztató mosolyt küldött a beszélgető partnere, egy csinos magyar színésznő felé, aztán megüresedett kezével elkormányozta a lányt egy csendes sarok felé.

-Beszélgettünk. – jegyezte meg csípősen Anna.

-És?... Mire volt kíváncsi? Hogy megvoltam-e neked vagy sem? – vágott egy grimaszt Robert, mire Anna elnevette magát.

-Honnan tudod? – aztán kis szünet után hozzátette: -Azért az borzasztó lehet, hogy a legtöbb nőnek ez jut veled kapcsolatban az eszébe.

-Nem mindenkinek – nézett rá jelentőségteljesen a férfi és Anna elpirulva kortyolt bele a pezsgőbe, aztán válasz nélkül hagyva a megjegyzést, inkább kérdezősködni kezdett.

-Hogy bírtad ilyen sokáig a Nagy Vajna monológját? Szeret magáról beszélni és mindig úgy csinál, mintha éppen valami fontos ügyön dolgozna, közben meg haldoklik a magyar filmgyártás, amiért leginkább ő a felelős. Szégyen, de lassan csak a stúdiók bérleti díjából folyik be pénz a kasszába. Pedig sok tehetséges színész és rendező várja a nagy kiugrási lehetőséget.

-Hiszed vagy sem, még én is emlékszem ezekre az időkre. Kevés lélekölőbb dolog van, mint újra és újra csak azt hallgatni, mint: jó vagy öreg, de bocs, nincs pénz egy jó kis filmre, mert a szuperprodukciók elviszik a kasszát. Próbálkozz náluk, hátha…  Már majdnem feladtam, amikor végre összejött.  És onnantól csak azt hallgathattam, hogy milyen csapnivaló színész vagyok – vágott kesernyés grimaszt, aztán lehajtotta, ami még a poharában volt. -Oké, egészen biztosan lenne még mindig mit tanulnom, de nem vagyok rossz! Ennyit azért tudok magamról és a szakmáról. Ha rossz lennék, én lennék az első, aki nem erőltetné a dolgot. Anyám szerint mindig is túlfejlett volt az önkritikám. 

-Magyarul, kishitű voltál? – nézett fel rá a lány.

-Tudod, amíg nem kapsz lehetőséget arra, hogy több oldaladat is megmutasd, addig te sem tudod, mire vagy képes. Nekem mindig azt mondták, ki se kell nyitnom a számat, elég, ha szépen nézek, az nagyon megy nekem. A baj csak az volt, hogy szerettem hallatni a hangom – vigyorodott el  az emléken. Be is verték érte az orrom párszor.

-Igen, az látszik, talán az egyetlen testrészed, ami nem szabályos – vizsgálgatta Anna a kérdéses testrészt.

-Nem igaz, a lábaim sem egyformák, csámpás is vagyok, és nézd meg, a fülem is milyen cakkos – morzsolgatta meg az egyik fülét a férfi, mire Anna hangosan felnevetett. A hangra azok is feléjük fordultak, akik eddig még diszkréten próbáltak tudomást sem venni a sarokban láthatóan csak egymással foglalkozó párosról. 

A lány főnöke egy udvarias mosollyal hozzájuk sétált és a sztárnak kijáró tisztelettel köszönt Robertnek, aztán Annához fordult és hogy a férfi ne lássa, szikrázó szemekkel és roppant hamis mosollyal magyarul megkérdezte:

-Partiba akarja vágni a vendégünket, kislány? Ha nem tudná, ezt az estét az ő és az itt forgatott film tiszteletére rendezték, és nem illő, hogy maga lefoglalja a többi vendég elől. Lesz szíves egy kis lélegzethez juttatni a barátunkat, mielőtt becipeli az ágyába! – aztán Robert karja után nyúlt és az elnézését kérve magával húzta, hogy bemutassa a minisztérium egyik illusztris képviselőjének. 

Anna megalázottan nézett utánuk. És ez a megalázottság csak tovább fokozódott, amikor a bárpult felől egy kissé kapatos vendég indult feléje: Gergő. Ez mi a fenét keres itt? – villant át rajta a gondolat, de a fiú már ott is állt előtte és magához ölelte.

-Anna! Nahát, hogy te hogy kicsípted magad! Még sosem láttam rajtad ezt a ruhát, biztosan az Ő tiszteletére turkáltad valahol – biccentett Robert felé, aki úgy helyezkedett az államtitkárral való nehézkes beszélgetéshez, hogy fél szemmel a lányt is lássa. Az alkoholtól fűtött fickó látványa, aki Anna karját szorongatta, nem derítette őt jobb kedvre.

Anna lefejtette a karjáról Gergő szorosan kapaszkodó nyirkos ujjait.

-Nem tudom, hogy jutottál be ide, de ha nem akarod, hogy szóljak a biztonságiaknak, akkor jobb lesz, ha békén hagysz! – morogta oda neki, miközben igyekezett növelni köztük a távolságot, de a fiú látványosan feltette a kezét.

-Nyugi kislány, nem akarok én összeveszni itt senkivel, valami Dianával jöttem – nézett körbe kissé hunyorogva fókuszálva a tömegre, aztán egy hosszú, szőke hajú lányra mutatott. –Látod, ott van, ő az...nagyon szép lány. Ha jobban megnézem, szebb is, mint te; az ágyban pedig ... pszt ... – tette az ujját  a szája elé bohóckodva – nos, az ágyban meg aztán ezerszer jobb, mint te. 

Anna a szemét forgatva tett egy újabb lépést hátrafelé, de már nem volt hova elhúzódnia, ha a fiú követné. Már nem fájtak a szavai, azon az időszakon már régen túl volt. Most csak egy részeg mitugrászt látott benne és nem is értette, hogy láthatta valaha ezt a férget férfinak egyáltalán.

Az államtitkár beszélt angolul. Nem jól, de érthetően, és ennek fényében elég udvariatlan dolog lett volna tolmácshoz folyamodni, de Robert pillanatnyilag más lehetőséget nem látott a lány kimenekítésére a mind kínosabbá váló helyzetéből, ezért felé fordult és megszólalt:

-Anna!... aztán észbe kapott, itt nyilvánvalóan furcsa ez a közvetlen megszólítás, ezért hozzátette: Ms. Stein!

Anna megkönnyebbülten lépett el Gergő mellett, és sietett oda, aztán szolgálatkészen mosolygott rá  a férfi beszélgetőpartnerére, majd a férfira.

-Igen, Mr. Pattinson, miben lehetek a segítségére?