Perlekedők 10.

Telihold van – állapította meg Robert, és a feje alá gyűrt egy párnát. A telefonjára nézett, már éjjel fél kettő… A lóbalzsam jótékonyan enyhítette a fájdalmát, de órák óta csak forgolódott, képtelen volt ellazulni és pihenni. Nem a forgatás kötötte le a gondolatait és ez egy kicsit zavarta is. Nem szokott ilyen dekoncentrált lenni munka közben, és a forgatás minden egyes napját huszonnégy órában tekintette munkának. Eddig. Még emlékezett rá, hogy Anna és a testvére közti különbségek jártak a fejében lefekvéskor, aztán elszundikált. Nem tudta, mi ébresztette fel, de a gondolatai ott zsibongtak az agyában, ahol elalváskor félbemaradtak.

Egy időben érdekelték az asztrológiai témájú könyvek és a telihold hálás téma volt, sokszor és sokfélét írtak le róla. Az egyik egy egész fejezetet szentelt annak, hogy érzelmi szempontból legyünk elővigyázatosak, mert a szerelem hamar fellángolhat, de nem biztos, hogy tartósnak is bizonyul, hiszen a Hold hamarosan fogyni kezd, és az nem kedvez a kezdődő románcoknak. Ez most mégis mi a fenéről jutott eszébe? ..Teliholdkor az emberek feszültebbek, kicsit felelőtlenebbek is. Egészségügyi szempontból a felfokozott érzelmi állapot - főleg annál, aki erre amúgy is hajlamos - álmatlanságot, alvászavart eredményezhet.

Oké, akkor vegyük csak sorjába… Feszült? Igen. Felelőtlen? Valószínűleg. Álmatlanul fekszik az ágyban? Nyilvánvalóan. A kérdés már csak az, hogy tényleg mindenről a telihold tehet? Még véletlenül sincs köze a dologhoz annak a két nőnek, akik vértestvérek ugyan, mégsem azonos a vezetéknevük?

Adéllal a találkozás váratlan volt és ennek megfelelően igazi mélyütés. Azóta eltelt majdnem tizenhét óra és mostanra megnyugodott. A lány valószínűleg nem kívánja beváltatni az akkor elhangzott ígéretet. Itt van, heteken keresztül akár többször is összefuthatnak, „hála” annak a valószínűtlen testvéri kapcsolatnak, de elmúlt a késztetés, hogy egy kedves ismerőssel való találkozáson túl is gondoljon bármire. És ahogy elnézte a lány menekülésszerű távozását, alighanem ő is hasonlóan vélekedik erről. Elvileg ezzel szabad utat kapott ahhoz, hogy hirtelenszájú asszisztensével tovább ismerkedjen. Már, ha a ma esti sértettsége után hajlandó lesz egyáltalán szóba állni még vele. 

De egyben itt érkezett el az igazi problémához. Testvérek. Basszus, ilyet is csak ő tud, hogy évekkel később teljesen véletlenül annak a csajnak a hugára vessen szemet, akivel egyszer már ágyba bújt. A Sors is hétpróbás gengszter, hogy ilyen helyzetekbe sodorja. Méghogy testvérek… két ember ennél jobban nem is különbözhetne. Külsőre Adél magas volt és varázsos vörös haja ugyanolyan lágyan ölelte körbe a szív alakú arcot, mint akkor, amikor első látásra megragadta a figyelmét, és felbolydította az érzékeit, felrúgva életében először és talán utoljára mindent, amit józan ésszel irányítani tudott. A huga alacsony termetével, sötét színekkel, mint egy mediterrán szépség, robbant be az életébe, hogy ismeretségük első órájában arra érezzen késztetést, hogy megfojtsa. 

Anna volt  nap és Adél a hold. Ő volt a nyugodt tó, Anna a háborgó tenger. Testvérek ennél jobban nem is különbözhettek volna egymástól, de mindkettő vonzása tagadhatatlan. Adél volt a nyugalom megtestesítője, hiszen milyen rezzenéstelen arccal kezelte akkor a búcsújukat, és a ma reggeli találkozást is. Bár, a lány nyilván számított rá, a hugától tudhatta, ki lép ki hamarosan az épületből, ő pedig teljesen váratlanul került abba az idegborzoló helyzetbe. Anna ezzel szemben robbanékony, mint egy rakás kibiztosított kézigránát. Hihetetlen hangulatember, sosem tudhatja, mire számítson mellette. A nyugalomra kellett volna vágynia, minden észérv emellett szólt, de mégis a dinamit veszélyére áhítozott. Mostanában úgy látszik, ilyen öngyilkos küldetés lebeg a szeme előtt. 

De ott feszült köztük a tény, hogy a lányok testvérek, ráadásul Adél és őközte ott lapul az a titok, amit képtelenség lenne Anna elől elrejteni, mert ha véletlenül derül ki, az mindent tönkretenne egy pillanat alatt. De őszintének lenni ebben a helyzetben? Öngyilkos küldetés megint. Az pedig már tényleg elenyésző apróság, hogy az asszisztense, és mint olyan, tabu. Soha nem kavart forgatáson senkivel, ha azt az egyetlen esetet nem nézi, amivel a sajtó évek óta tele volt. Igen, Kristen volt a kivétel, de hát az egy egészen más helyzet volt. Ráadásul most már múlt idő az is, és nem is szándékozott erre több gondolatot fecsérelni. 

Annával sajnos nyilvánvalóan nincs meg a kölcsönös kémia, hiszen a lány nem rohant az ágyába az esti játékos ajánlatra, mint a nővére. Tartott tőle, hogy nem csak a nőies tartózkodás miatt heverészik itt egyedül az ágyban, Annának nem jön be, ennyi. Más kérdés, hogy kifejezetten sajnálta, sőt, bántotta ez a tény. Egyébként Adélnál sem érezte egyetlen percig sem jellemhibának, hogy néhány órás beszélgetés után már a lepedőt gyűrték, hiszen első kézből tanúskodhatott róla, hogy van az a helyzet, amikor az ösztönösség mindent felülír. Ő sem volt független, de az a kapcsolat már akkor sem volt olyan, mint amire a szíve mélyén várt. Ebbe a helyzetbe érkezett a lány és felgyújtotta az érzékeit. A teste elvette, amire szüksége volt, még ha a feje és a tisztessége aznap éppen kimenőn is voltak. 

Annán nem tudott kiigazodni. Most olyan sértetten vonult el, mintha tisztességtelen ajánlatot tett volna neki. De hiába szeretné a lány letagadni, ő is látta a remegő orrcimpákat… Saját magáról is tudta, hogy hasonló jelzéseket adhat le, ha egy nő… a nő… meggyőző illata az orrába kúszott. A kiszemelt áldozat minden érzékét felizgatta… Jézus! Ez úgy hangzott, mint valami állatias, ösztönmegnyilvánulás, de talán az is volt; valami ősi, zsigeri szinten életre kelő ösztön, a megkívánás elemi akaratossága, amit már a neandervölgyi is érezhetett a puszta fajfenntartáson túl. Vad volt és irányíthatatlan, elsöprő erejű. A józanságát mindenképpen próbára tevő. De Anna még tagadja maga előtt is a nyilvánvalót, úgyhogy türelmesnek kell lennie vele. Kár, hogy a türelem nem igazán volt az erőssége.

Mivel érezte, hogy a kérdéseire ma úgysem kaphat választ, viszont vészesen közeledett az ébresztő ideje, úgy döntött, hogy megpróbál egy kicsit aludni, mielőtt végképp használhatatlan lesz a kamera előtt. Ha öt perc múlva még ébren lett volna, valószínűleg őt lepi meg a legjobban, hogy ez végül sikerült is.

*

Anna dühösen vágta az ágyára a hajkefét,miután az esti szellőben összekócolódott haját képtelen volt kikefélni. Amikor a harmadik húzás is fájdalmat okozott, úgy döntött, inkább hagyja az egészet, mielőtt kitépi a haját. Tisztában volt vele, hogy nem a kefe a hibás. És nem is a haja. És most kivételesen nem is ő maga, hanem ez a beképzelt szépfiú, aki azt hitte… nos, bármit is képzelt, alaposan tévedett. Ő nem lesz a cicája, főleg nem ilyen mondvacsinált ötlettel, hogy masszírozza meg a combjait. Hülye! Mégis mit képzelt? Örüljön, hogy nem képelte fel, vagy rohant a gyártásvezetőhöz, hogy zaklatással vádolja. 

Kinyitotta az ablakot és állt a sötétben, a tótól ide hallatszó hangokat hallgatta, ahogy a természet tudatta a világgal, hogy nem hajlandó ilyen semmiségekkel foglalkozni. A friss levegő lehűtötte a testét és az indulatait. Végül is, mi történt? A férfi tett egy félreérthető kijelentést, ő pedig az egésznapos fantáziálásért bosszút lihegve arra gondolt, hogy az ágyába akarja csalogatni. Ahova mellesleg ott a tóparton talán önként és dalolva maga ment volna. Nyilvánvalóan félreértette, csak ennyi történt. Csak ennyi történhetett. Tényleg csak ennyi?

Az épület másik szárnyában, ahol a színészek szállása volt, látta, hogy egy ablak kitárul és Robert áll  ott. Ő is az éjszaka neszeit hallgatta, aztán megfordult és eltűnt. Biztosan csalódott, hogy nem a tervei szerint alakult az este. És bár utálta elismerni, de a gondolat őt is megkísértette. Csak egy pillanatra, és utána letagadta volna bárki előtt, de önmaga előtt nem tudta.

*

Másnap reggel Robert a remekül felhangolt ősöreg, de csillogó Steinway mellett üldögélt a szalonban. Térdnadrágja és a fehér csipkés ujjú ing hófehéren világítottak a spalettákon beszűrődő fényben. A levegőben porszemek milliárdjai táncoltak és a zenébe merülve azon gondolkodott, ezek az apró pontok vajon a felvételen is látszanak-e majd. Klasszikus relaxációs gondolat volt ez. Egy dallamot próbálgatott, Anna egyik dalának egy részletét. Túl korán jött le, mert aludni úgysem tudott volna. Bekapott pár falatot az étkezőben már odakészített svédasztalról, aztán megkereste ezt a hangszert és vagy két órája próbálta felidézni a dalt. Zenész énje örömmel konstatálta, hogy nem is vallott kudarcot. Hangokat mindig is könnyebben tudott megjegyezni, mint szövegeket, ahol pedig elbizonytalanodott, ott megpróbálkozott némi improvizálással. A többiekre még várni kellett, így senki sem zavarta meg.

Anna az esti mérgét és az azt követő zavarodottságát nem feledve kerülte a férfit egész reggel, de tisztában volt vele, hogy végképp úgysem hagyhatja faképnél, ezért a főépület felé indult, ahol a mai jelenetek többségét felveszik majd. Belépve, a szalon felől zongorajátékot hallott, de ami igazán megdermesztette, hogy az egyik dala köszönt vissza a hangokból. Vékony papucscipőjében hangtalanul lépett be a nyitott ajtón, és a látványtól megtorpant. Robert már jelmezben, de teljes átéléssel, kotta nélkül játszotta a dalt, ami már önmagában óriási teljesítmény volt, hiszen az előadás óta aligha volt alkalma gyakorolni, a hangok mégis pontosan álltak össze megható egésszé. Bármi mást játszott volna, a benne élő művészlélek akkor is elismeréssel adózott volna, de ettől a daltól a könnyei hangtalanul folytak alá az arcán, anélkül, hogy ennek tudatában lett volna. A szíve összeszorult, ahogy rádöbbent mennyire felületesen ítélte meg a férfit. Ezzel a gesztussal Robert olyan  érdemeket szerzett, hogy Anna már attól félt, a fickónak kérnie sem kell és ő önként fog a lábai elé hullani. 

Összerezzent, ahogy megállt mellette valaki. Oldalra nézett és a rendező, Jeremy O’Conelle kacsintott rá.

-Mi ez, amit játszik? – suttogott a férfi a fülébe.

Anna nagyot nyelt.

-Nem is tudom. De jól csinálja, nem?

-Jól bizony. Volt egy jelenet, amiben játszania kellett volna, de aztán kihúztam a forgatási rendből. Most kezdem érezni, hogy talán hiba volt. Jól is játszik, meg a látvány is kamerabarát. Kérdés, hogy valami klasszikussal is meg tudna-e birkózni?

-Nyilván, hiszen azon nőtt fel. – suttogott vissza a lány, ahogy eszébe jutott egy korábbi interjú, amiben erről kérdezték a férfit.

Robert közben befejezte a dalt, kezeit az ölébe fektette, és lehunyt szemmel ült a zongorapadon. A hirtelen beállt csendben megérezte, hogy már nincs egyedül. Feléjük fordult és az arcán annyi érzelem suhant át, hogy az önmagában komoly színészi teljesítmény volt. Lecsukta a zongora tetejét és felállt.

-Kezdünk?

*

A régi épület, amelyben valaha George Duroyként igyekezett elcsábítani Uma Thurmant, most fényárban úszott. A bálteremben a táncosok éppen a keringő jeleneteit vették fel, amikor az egyik lány halk sikollyal összeesett. A rendező szünetet rendelt el, előkerült egy orvos is, és erről eszébe jutott, hogy az öreg doki vajon hol dekkolt tegnap, amikor a végtagjai majd leszakadtak a testéről az izomláztól. Hamarosan egy mentő hangja verte fel a park csendjét, majd bepakolták a jelmezéből kibontott fiatal nőt és elrobogtak vele az éjszakába. Vakbélgyanu, remek. A táncban részt vevő párosok száma adott volt, az egész koreográfiát át kellett volna dolgozni, ha változtatni akarnak, de kivel pótolhatták volna a leányzót? A rendező a fejét vakarta a hirtelen leállás miatt, hiszen minden perc és minden óra ablakon kidobott pénzt jelentett. Nagyon sok pénzt. 

Robert unottan és kicsit fáradtan ténfergett, hiszen reggel óta csak egy rövidre szabott ebédszünettel forgattak szinte megállás nélkül. Most egy kicsit lazítva várta, hogy az illetékesek majd megoldást találnak a problémára, aztán mintegy mellékesen megemlítette, hogy ő talán tudna valakit. Anna éppen olyan alkat, a ruha biztosan jó lesz rá, ha zenélni tud, nyilván egy keringő nem lesz megoldhatatlan feladat a számára, hiszen érzi a ritmust, de hiába nézett körül, a lányt nem látta sehol. Nyilván még mindig durcás a tegnap este miatt, hiszen egész nap nem tudott vele két értelmes mondatot váltani. Azzal a viccesnek szánt mondattal sikerült visszakerülniük ismeretségük kezdeti idegborzoló harcálláspontjára. Bár, reggel a zongorajáték után érezte, hogy tisztázni tudnák a történteket, de Jeremy könyörtelen hajtotta a munkát és Robert legfeljebb utasításokat tudott csak adni a lánynak, hol egy kávé, hol a szövegkönyv keresésének formájában. Ez pedig egyelőre csak rátett egy lapáttal a tegnapi hangulatra. 

Hirtelen kieresztette a hangját:

-Annaaaa!

A lány villámló szemekkel bukkant fel a szomszéd helyiségből.

-Mi olyan sürgős? – kérdezte a státuszához méltatlan udvariatlansággal.

-Tudsz táncolni? Keringőzni? – tette hozzá az értetlen tekintetet látva.

-Mindenki tud keringőzni.

-Hát, ezt én nem állítanám ilyen határozottan, de akkor nyilván nem okoz problémát… kapd fel azt a ruhát és gyere!

-Nem vagyok táncosnő! – tiltakozott Anna megrettenve még az ötlettől is.

-Enikő sem volt az, csak egy statiszta. – szólalt meg mellettük a fodrász, aki máris a lány göndör tincseit vizsgálgatta. –Tíz perc alatt báli frizurát varázsolok ebből a gyönyörű hajból – nézett a rendezőre, aki egyetértően biccentett feléjük.

Anna nem tudta volna megmondani, hogy egyáltalán beleegyezett-e, azt sem tudta, hogy öltözött át, nyilván segítettek is neki, az egész olyan volt, mintha valami tornádó közepébe került volna. Kezek tapogatták, a ruhát igazgatták rajta, a haját fésülték, az arcát sminkelték. És alig negyed óra múltán egy tükör elé tolták, ahol még ő is alig ismert magára.

A halvány rózsaszín ruhában szinte ragyogott Anna válla a feltűzött tincsek alatt. Egész egyszerűen gyönyörű volt. Robertnek egy pillanatra a hangja is elakadt, amikor a rendező háta mögött a lány felbukkant. Jézusom! Ha ilyen a reflektorok éles fényében, akkor milyen lehet gyertyák lángjánál – mélázott el a képzeletbeli képnél jólesően elidőzve. O’Conelle elégedetten jártatta végig rajta a szemét, aztán tapsolt és mindenki visszaállt a jelenetbe, ami Enikő rosszulléte miatt leállt. A zene hangjára a párosok összeszokottan mozdultak, és Anna a partnere biztos kezétől vezetve szinte már élvezte a váratlan kalandot. 

Ahogy a forgatagban a koreográfia szerint összekerültek, és Robert keze a derekára simult, Anna megremegett. Mint aki végre hazaérkezett… A franc ebbe a ruhába! Tuti ettől vannak ilyen romantikus képzelgései. Aztán szétváltak és mindegyikük visszatért a párjához. Robert kifosztottnak érezte magát, és egyre többször villant a tekintete a partneréről a lányra és arra a nyikhajra, aki a lapát kezét a karcsú derékra merte tenni, és gülü szemei látványosan elvesztek a lány dekoltázsában.  Amikor a saját ruháit próbálgatta, nem is értette, hogy férfiember abban a században jól érezhette magát a ruháiban, de a nők, és leginkább Anna… ahogy az a fűző a karcsú derekat kiemelte, a melleit majdhogynem közszemlére téve, és hátán a több tucat apró kis gomb… a fantáziája szárnyalni kezdett. 

O’Conelle hirtelen leállította a jelenetet és magához intette a férfit, aki annyira téren és időn kívül volt a gondolataival, hogy először észre sem vette. Halkan, hogy csak Robert hallja, beszélni kezdett:

-Nézd, én nem tudom, mi a fene van itt, de koncentrálj a partneredre, akit elvileg elcsábítani igyekszel, mert a felvételről egyelőre inkább az jön le, hogy Annával tervezel ilyesmit, és ő ugyebár a történet szempontjából nem is létezik.

-Isten ments! Dehogy! – tiltakozott zavartan a férfi. –Csak olyan fura jelmezben látni, de majd igyekszem a csodálkozásomat a felvétel utánra halasztani. – motyogta, még a maga számára is kínosan.

-Oké, én beveszem, amit mondasz, de akkor is nézz legalább Oliviára és őrá vidd át azokat a pillantásokat, amit eddig az asszisztensedre vetettél! – kacsintott rá a rendező, aztán a hátára csapva visszaküldte a kamera elé.

Robert még soha ilyen ideges nem volt felvétel alatt. Képtelen volt levenni a szemét Anna selymes bőréről, amely hol a dekoltázsa, hol a háta formájában libbent el előtte. Olivia már mindent bevetett, hogy magára vonja a figyelmét, kacéran a vállára csapott a legyezőjével, és ettől végre észhez tért. Profi vagy, te szerencsétlen, akkor próbálj meg úgy is viselkedni! – rótta meg önmagát a bakiért, amit talán még kezdőként sem követett el.