Eszmélés 6.

Fasza dolog egy ilyen forgatás! – szürcsölte Ryan a kávét a papírpohárból, amit az asszisztense percekkel korábban nyomott a kezébe és még tűzforró volt. Fél szemmel Chloét nézte, ahogy idegesen mond valamit Bobbynak, aki megalázott kiskutya módjára, lehajtott fejjel mellette baktatott. A barátja – úgy tűnt – annyira azért nem szégyellte magát a történtek miatt, hogy ne próbálkozott volna még itt is a lánynál. Még az sem zavarta, hogy a stáb tagjai is jól hallhatták, ahogy Chloé éles hangon visít vele:

-Vedd tudomásul, hogy ennyi volt! Vége! Egy hiba volt, amit már aznap megbántam.

Ryan tisztában volt vele, hogy az előadás nagyrészt neki szól. Nem mintha meghatódott volna tőle, igazából nem is érdekelte. Annyit azonban elértek a perlekedő szerelmesek, hogy egy papírra leskiccelt egy jelenetet, néhány személyes megjegyzést fűzve hozzá, amelyek közül egy sem volt túl hízelgő a szereplők számára. Kíváncsi volt, Juliának mi lesz a véleménye? A könyvben ugyan nem volt ilyen perpatvar a hőse körül, de hát ennyi igazán belefért egy átdolgozásba. 

Bobby elkeseredve csapta rá Chloéra az ajtót. A hülye liba! Nem hajlandó tudomásul venni, hogy Ryannek elege lett belőle. Elvesztette a férfi bizalmát, és ha ő jól ismeri a barátját, akkor ez egy olyan törékeny holmi az ő felfogása szerint, amit a csaj úgysem pótolhat. Mégis mit várt, amikor lefeküdt a férfi legjobb barátjával? Olyan elkeseredetten próbálja visszaszerezni Ryant, hogy az már szánalmas.  Ő maga először tényleg szánta-bánta a dolgot, de aztán napok múlva is kísértette a lány testének forrósága és egyszercsak azon vette észre magát, hogy újra ott áll a háza előtt és bebocsátásért könyörög. Oké, akkor a maga módján ő is éppen olyan szánalmas lehet. Legalább valamiben hasonlítanak.
De Chloé ma már sokadszor tette világossá a számára, hogy egyszeri alkalom volt, hiba – ahogy fogalmazott, és ne is reménykedjen benne, hogy lesz, lehet még folytatása. De az idő neki dolgozott, mert ha Ryanen múlik, aligha fognak ezek ketten a jövőben magánemberként  találkozni, az ínség pedig majdcsak ráviszi Chloét, hogy őt is opcionális lehetőségnek tekintse. Fél szemmel Ryan felé sandított, aki valamit jegyzetelt. Mostanában vele se lehetett leülni, mert állandóan az írással van elfoglalva; ő meg csak botorkál kettejük között és fogalma sincs, hogy a barátja mellett tartson ki, vagy a farka mellett, amely egyelőre lebeszélhetetlenül Chloé felé jelölte ki az irányt.

*

A tavaszi esők beszorították őket a lakásba. Ryan lakásába. Julia megfuttatta Rambot, hazavitte, lefürdette, aztán átöltözött és az elemekkel dacolva újra átvágott a parkon. Amikor kiderült, hogy szinte egymással szemben laknak, a park két oldalán, valami különös örömet érzett, amiért a fiút ott tudhatja a közelében olyankor is, amikor nincsenek együtt. Az első alkalom meglehetősen kínosra sikerült ugyan, de aztán túllendültek rajta mindketten. Julia kicsit talán nehezebben.

Történt ugyanis, hogy megérkezve becsengetett, mire egy idősebb asszony nyitott ajtót. 

-Mr. Maitland edz éppen, de szólt, hogy maga nemsokára jön, úgyhogy üljön le addig. Nekem már mennem kell, viszontlátásra! – búcsúzott a takarítónő, és magára hagyta. Julia kíváncsian nézett körül. A fiatalos, férfias berendezés egy pillanatra sem volt hivalkodó, inkább a célszerűség jellemezte. Érződött, hogy ezt a lakást meghagyta a srác valamiféle kis menedéknek, ahol nem fogad nagy társaságot. A sok fekete és krómacél talán hidegnek hathatott volna, de a lépten nyomon felbukkanó színes, puha párnák, kárpitok, és a falakat díszítő színes nyomatok miatt mégis inkább barátságos hangulatot árasztott. 

Zeusz nyöszörögve ült egy csukott ajtó előtt és a fülét hegyezve figyelte a benti hangokat. Julia némi tétovázás után bekopogott, de mivel válasz nem érkezett, óvatosan lenyomta a kilincset.

Ryan Maitland egy szál fekete sortban a futópadon szedte a lábát, izzadt haja alól egy fülhallgató zsinórja kígyózott le a nadrág derekára csíptetett Ipodhoz. Lehunyt szemmel rakta gépiesen egymás után a hosszú, izmos lábait, aztán maga elé nyúlt és a konzolon kicsit lassabbra vette a tempót, egészen addig, amíg végül kényelmes gyaloglás lett belőle. Zeusz eddig bírta és odaszaladt mellé.

-Hát te? Mary beengedett? – nézett rá a gazdája, aztán kikapcsolta a gépet és egy ruganyos mozdulattal lelépett róla és összeborzolta a kutya fején a szőrt. Aztán felnézett, bele Julia tágra nyílt szemébe. 

-Jesszus, már ennyi az idő? Bocsánat, azonnal kezdhetünk, csak lezuhanyozom, kapott fel a férfi egy kis fehér törülközőt és a nyakába akasztotta, aztán a két végét megmarkolva félre biccentette a fejét.

-Valami baj van?

Julia megrázta a fejét és igyekezett szabadulni a kísértő jelenségtől. A férfi verejtékes szőrös mellkasának látványa, a vékony szőrcsík, amely a titkokat rejtő nadrág gumirozása alatt tűnt el, olyan gondolatokat indított el benne, amiket eddig még önmaga előtt is szégyellve mert csak vállalni. Hazugság lett volna azt állítani, hogy a fiatal, életerős férfitest nem mozgatta meg benne a nőt. Más kérdés, hogy ezt nem feltétlenül kellett a férfi tudomására hoznia, hogy zavarba hozza vele. A maga zavaráról már nem is beszélve.

-Nem, persze, semmi… csak… mindegy is, addig én elkezdem, ha megnyitja a gépét. – habogta elkeseredve, amiért nyilvánvalóan nem tud uralkodni a képzeletén, ami már a fürdőszobában járt a forrón záporozó vízsugár alatt, ahogy az illatos tusfürdő habja… basszus, abbahagynád végre?! – rótta meg magát, és úgy érezte, a változókor forrósága önti el a testét. Remélte, hogy az, és nem a vágyakozás. 

Szerencsére Ryan megtette neki azt a szívességet, hogy elfordult és a dolgozószobája felé indult, ahol bekapcsolta a gépet, megkereste a fájlt, aztán magára hagyta. Julia a képernyőre meredve próbált koncentrálni, nem sok sikerrel. Ilyen is régen fordult elő vele, hogy izgalomba hozza egy idegen férfi teste. Az utolsó ilyen élménye már olyan régi volt, hogy abban sem volt biztos, tényleg megtörtént-e vagy csak képzelődött. Miért nem egy jó karban lévő negyvenes a gazdád? – nézett Zeuszra, de hangosan ki sem merte ejteni a kérdést, mert a kutya úgy nézett rá, mint aki képes minden szót visszamondani a gazdájának.

Amikor Ryan vizes hajjal, de egy fekete póló és egy levágott szárú farmer takarásában megjelent, ő még egy sort sem vetett papírra. A férfi felmarkolt egy csomó kézzel írt cetlit, s miközben azokat rendezgette, megszólalt:

-Ha úgyis itt töltünk majd egy csomó időt, akár kihasználhatná a lehetőséget egy kis mozgásra. Az én futópadom már úgyis portalanítva van. – kacsintott egyet, mire Julia elpirult. Az utalás az önirónikus megjegyzésére kevésbé zavarta, mint a mozgással kapcsolatos megjegyzés, merthogy agya szinte automatikusan móricka-üzemmódban kattogva már egészen máshol kalandozott. 

-Én inkább itt hajszolom a mérföldeket. Megy egy film vagy zene, vagy csak az Animal Planet és mire vége, én is kellemesen elfáradok. De akár dolgozhatunk is úgy, hogy közben valamelyikünk fut. A felpörgött oxigénellátás miatt az agy is nagyobb hatásfokkal dolgozik. Legyen a vendégem pár körre! - folytatta a férfi derűsen.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Az én szótáramban amúgy sem a futással azonosítják a kellemes fáradtság fogalmát, talán inkább a vastüdőét. – mormolta Julia és igyekezett úgy tenni, mintha a képernyő tartalma kötne le minden figyelmét. –És különben is, szeretek utána azonnal lezuhanyozni, és hát…

-Na, az végképp nem probléma, a fürdőszoba is az Öné, Mary igazán rendben tartja. … Akár most is kipróbálhatja, adok egy sortot, pólót, a cipője meg szerintem teljesen alkalmas rá, hogy…

-Nem lehetne, hogy az írásra koncentráljunk egy kicsit? – vágott közbe szinte kétségbeesetten Julia és Ryan megrántotta a vállát.

-Oké, majd szól, ha úgy érzi, meri vállalni a kihívást.

-Hol van az az átkozott póló? – fortyant fel a nő, amiért ez a kis nyikhaj meg meri kérdőjelezni a bátorságát. Miféle bátorság kell különben is egy kis gyalogláshoz? Mert persze futni a világért sem akart volna. Akkor alighanem mentő vinné haza, mert a kondíciója nem volt a legjobb, ezzel azért tisztában volt.

Ryan vigyorogva tűnt el a szobájában, tudta, ha a nő büszkeségét veszi célba, nyert ügye van; és hamarosan egy térdig érő fekete leggins-szel és egy absztrakt mintával díszített hatalmas pólóval tért vissza.  

-Hozza a laptopot! – utasította a férfit, aztán a fürdőszobában gyorsan magára kapkodta a kölcsönruhadarabokat. A póló nagy volt, a válla ingerlően bukkant ki a nyakkivágásból, ahogy oldalra csúszott. Gondolt egyet és az alját összefogva egy csomó kötött rá, aztán egy nagy sóhajjal fellépett a futópadra. Ryan lassú séta tempóra állította és őt figyelte.

-Szóljon, ha még gyorsíthatok!

Apuskám, ha tudnád… alighanem te nem bírnád a tempót, amire gyorsíthatnál … - monologizált Mórickáné Julia fejében. Amikor egy viszonylag tempós gyaloglásra késztette a gép, Júlia intett, hogy elég lesz. Megszólalni nem mert, mert félt, hogy elveszti az egyenletes légzés ütemét és onnantól rohamtempóban fog léghiánnyal küzdeni. Koncentrált és gyalogolt, közben tisztában volt vele, hogy a közös munka szufla hiányában most egészen bizonytalanná vált. 

Ryan közben elmélyülten pötyögött a térdére fektetett gépbe. Sorra vette a jegyzeteit, aztán egy ponton elakadva felnézett, hogy a nőtől kérdezzen valamit, de végül csendben maradt. Julia kitartóan rakosgatta a lábait egymás után, látszott rajta, hogy veszettül küzd a tempó megtartásáért és megfelelő légzésért, annyira koncentrált, hogy úgysem tudott volna vele beszélgetni. Elmosolyodott, ahogy a dacos kitartást figyelte. Amikor az anyját kapacitálta valami hasonlóra, ő megpróbálni sem volt hajlandó. Pedig csak három évvel idősebb, az idén ünnepelték februárban az 55. születésnapját. Ugyanaz a korosztály és mégis mennyire mások! Az anyja soha nem lett volna hajlandó Zeusszal lemenni a parkba, még akkor sem, amikor ő begipszelt bokával feküdt itthon. Akkoriban ez az áruló Bobby segítette ki őt a bajból és hurcolászta Zeuszt sétálni, amíg neki fel nem rakták a járógipszet. Az anyja mindig elegáns volt, eszébe sem jutott volna az ő megunt hacukái közül bármit is magára húzni és abban a nyilvánosság előtt megjelenni. 

És itt van ez a nő, aki most óvatosan a kezelőpult felé nyúlt. Ryan azt hitte, megelégelte a szenvedést és ki akarja kapcsolni a gépet, de nem… egy kicsit gyorsított a tempón, úgyhogy most már határozottan futásnak látszott, amit csinált. Gömbölyű válla, a nyaka, a pólóból kivillanó dekoltázsa már izzadtságban fürdött, arca körül nyirkosak voltak a göndörödő fürtök, de kitartott. Ha nem verte volna fejbe a gondolat, beismerte volna azonnal, hogy izgalmasnak találja és pillanatnyilag teljesen feledtetni tudja vele a korát. Az eddigi barátnői mind fiatalabbak voltak nála, még soha nem fordult elő vele, hogy akár egy harmincas nő láttán megnyalta volna a szája szélét, de most olyan gondolatok futottak át a fején, amik határozottan illetlenek voltak. Jézusom! Az anyád lehetne! – próbálta észhez téríteni magát.  Próbált a képernyőre fókuszálni, a leírt mondatokra koncentrálni, de akaratlanul is visszatért a verejtéktől csillogó bőr látványára, és egy hirtelen ötlettel beleírt a szövegbe... Akkor a hősnő most szépen futni megy.

*

Julia még mindig elpirult, ahogy a tegnapi futógépezés eszébe jutott. Azt nem mondaná, hogy a szerelmese lett, de hogy a végén elégedetten lépett le róla, az biztos. Meglepően jól bírta, bár a végén úgy érezte, hogy leöntötték egy vödör vízzel és szinte csavarni tudta volna a kölcsön ruhákból az izzadtságot, de mégis valami győzelemszerűséget érzett. Amire csak ráerősített Ryan elismerő tekintete. Amikor az órára nézett, meglepve látta, hogy kerek húsz percet bírt ki a kínzóeszközön, megdöntve ezzel minden eddigi rekordját, és még levegőt is kapott. Nyilván a férfi előtt akart bizonyítani és a puszta jelenléte a legjobbat hozta ki belőle. A végén még volt annyi lélekjelenléte, hogy nem hirtelen kapcsolta ki a gépet, hanem egyre lassuló tempóval, hogy szinte gyakorlottan lépjen le róla, pedig egész idő alatt azt vizualizálta magában, ahogy majd kimerülten elterül a férfi előtt egyetlen rossz mozdulat miatt. A zuhany felfrissítette, a gyaloglás elfárasztotta, de végül nagy nehezen sikerült a munkára koncentrálnia, így aztán elég gyümölcsöző délelőttöt tudhattak maguk mögött. 

A baj csak ott kezdődött, hogy Gordonnak hogy adja be ezeket a vendégeskedéseit. Még életében nem hazudott neki. A legnagyobb füllentése mostanáig az volt, ha valamit nem osztott meg vele, de ezt itt most nem alkalmazhatta. A férje magyarázatot érdemelt a gyakori távollétekre. Végül megtörtént, amit eddig elképzelni sem tudott, ha csúsztatni akar, úgy fogalmazna: kicsit ferdített a tényeken. Azt mondta, az egyik kutyás meghívta néhányukat, hogy használják nyugodtan a saját edzőtermét. Társaságban még a sport is kellemesebb, beszélgetnek közben, és kitartásra buzdítják egymást. Aztán a rossz lelkiismerettől szinte aludni sem tudott. Így kezdődik… de vajon hova fajul el majd a dolog?