"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. május 3., péntek

Eszmélés 8.



Ryan étvágytalanul turkálta Liza fettucinijét. Tulajdonképpen soha nem is szerette a gombát és egyszer régebben már beszéltek is erről ... Chloéval – ébredt rá az időközben beállt változásra. Mi a franc van ezekkel a csajokkal, hogy egyikkel sem lehet egy jó sültet megenni, mindegyik ezekkel a kurva vega kajákkal jön? – gondolta mérgesen. Chloénak is annyiszor mondta, de úgy tűnt, nem érezte fontosnak megjegyezni, hogy a barátja húsevő.

Bezzeg Julia valami isteni marhasültet csinált sok salátával… ő reklamálta a sült krumplit, de az asszony lebeszélte róla, a végén mégis jóllakottan dőlt hátra, az írást se tudták folytatni, mert legszívesebben ledőlt volna… ma azonban ...érezte, hogy Julia mintha megbántódott volna Liz jelenlététől…de hát végül is ezt akartad, nem? – kérdezte önmagát, és nem tudta hova tenni az érzést, ami reggel óta nyomta a lelkét, nem értette, így azt sem tudta, vajon mit tehetne azért, hogy az asszony megbékéljen.

Amíg az edényeket mosogatták, Liza gúnyosan megszólalt:… -először azt hittem az anyád, de őt még sosem láttam farmerben… takarítónőnek túl jól szituált, bár lehet, hogy csak szerencséd volt… - Kíváncsi volt és ki akarta szedni a férfiból mit keresett itt ez az asszony és miféle kapcsolat fűzi Ryanhoz.
Egy kedves barátom – mormolta a férfi.
-Ez az öregasszony? – nevette el magát Liz.

Ryan nem szólt semmit, csak magában háborgott: meg kellett volna védened Juliát, hiszen ... – hirtelen a szájába kapta az ujját. Az egyik kés egy vágást ejtett rajta, ahogy elgondolkodva törölgette. A fürdőszobában fél kézzel próbálta bekötni a sebet, aztán Liz megelégelte a szerencsétlenkedését és egy jó nagy tapaszt rakott rá. Közben kíváncsian vizsgálgatta a tükröt.

-Mi történt a tükröddel?
-Nem tetszett, amit benne láttam. – morogta a fiú, aztán nézte, ahogy ott állnak egymás mellett, és magában megállapította, hogy ez most sincs másként.
-És arról a tükör tehet? – kérdezte nevetve Liz, és ő is a tükörben kereste a férfi tekintetét. Ryan egy ideig szemezett vele, aztán halványan elmosolyodott. Bármit is vár tőle ez a lány, valamit azért tud neki nyújtani. Ha mást nem, egy újabb mámoros órát. Ez most jó ötletnek tűnt, mert addig neki sem kell gondolkodnia.
*

Ryan nyugtalanul nézett szét a parkban. Végre sütött a nap, szinte már túlságosan is meleg volt. Erre a legjobb bizonyíték Zeusz bokáig érő nyelve volt, ahogy a kertész csapjánál szimatolt egy kis víz után. Már napok óta nem találkozott Juliával és Rambo-val. Pontosan az óta a nap óta, amikor Liza ott aludt nála. Mellesleg azóta Lizával sem találkozott. De a lány korántsem hiányzott neki annyira, mint az asszony. Nem mintha a nő megszakított volna vele minden kapcsolatot, á, nem. Emailjeiben pontosan megfogalmazta az elképzeléseit a történettel kapcsolatban, megírta a véleményét a múltkori részről, de egy szót sem ejtett arról, hogy mikor találkozhatnának újra.

Ha szemtelen akarna lenni, azt mondhatná, hál istennek, egy gonddal kevesebb, bár a hűtője megint tök üres volt és néha korgó gyomorral gondolt a Julia által percek alatt összedobott gusztusos falatokra. De igazából hiányoztak neki a beszélgetések, a viccelődések, az érvelések, ahogy csak egy érett nő tud. Már csak ebben a szikrázó napsütésben bízott, hogy Rambo sem hagyja majd békén a gazdáját és kicsábítja a szabadba.

Egy óra elteltével feladta a várakozást és hazafelé indult. Julia a park szélénél állva megkönnyebbülten nyúlt a póráz csatjához, hogy végre elengedhesse Rambot, aki türelmetlenül toporgott mellette. Az elmúlt napok önkéntes száműzetése a kutyát is megviselte, ráadásul Juliának sem hozott megnyugvást. Ahogy a kutya megérezte a szabadság ízét, már robogott is egy gyorsvonat sebességével a barátja után, Julia hiába is kiáltott volna utána.

Zeuszt váratlanul érte a támadás és már felborzolta hátán a szőrt, mire észhez tért, hogy ki a támadója. Ryan pedig tisztában sem volt vele, milyen boldog mosollyal az arcán fordul a nő felé. Julia kicsit pirosan, zihálva érkezett, nyilván futva próbálta utolérni a kedvencét, aki ma kivételesen nem volt a szófogás mintaképe.

-Örülök, hogy legalább Rambo idejében elkapott minket, már éppen indultunk haza. Mostanában később szokott lejönni? – nézett kérdőn az asszonyra, aki egy kis grimasz után válaszolt.
-Igen, mostanában jobb, ha később jövünk. Olyankor már nincs annyira meleg. … a kutyának…
-Miért nem szólt, szívesen csatlakoztunk volna. – dobta vissza a labdát a férfi, aki érezte, hogy Juliának nem véletlenül nem jutott eszébe szólni neki.
-Gondoltam, mostanában úgyis más elfoglaltsága van.
-Hát, a forgatás még nem kezdődött újra, úgyhogy...
-Nem is arra gondoltam – motyogta az asszony, aztán elfordult, mint aki a távolban egy ismerőst vett észre.
-Liza? – kérdezett vissza a férfi, ráérezve a lényegre. –Nem hiszem, hogy hosszabb távon gondolkoznánk mindketten erről a kapcsolatról. Megpróbáltuk, nem jött be.
-És ezt mind egyetlen éjszakából ki tudta következtetni? – érkezett a csípős válasz, mire Ryan felhorkant:
-Majd ha 52 éves leszek, már én is ilyen okos leszek, addig viszont el kell kövessem a hibáimat nekem is. Biztosan volt magának is…

-Volt – érkezett a váratlan beismerés, ahelyett, hogy az asszony felháborodott volna a dacos és szemtelen válaszon; majd Julia lehajtotta a fejét - … a legnagyobb talán az volt, hogy én voltam a jókislány… talán ha nem futok el a kihívások elől, akkor ma egy boldogabb, teljesebb életet élnék, nem lennék tele vágyakozással egy csomó elérhetetlen ... dolog iránt…, de az is lehet,hogy csak keserű, telhetetlen vénasszony vagyok, aki meg sem érdemli azt, amije, akije van.

-Hééé, ne már, mi ez a keserű hangulat? – nyúlt az álla a férfi és Julia úgy érezte, mintha megrázta volna az áram. Szinte önkéntelenül is felnyúlt és megfogta a férfi kezét, aztán, mint aki izzó vashoz ért, el is engedte gyorsan.
-Nem tudom, mi van velem napok óta. Biztosan a klimax – mormolta halkan, de Ryannek jó füle volt.
-Ez nem az. Annak a tüneteit az anyámon van alkalmam megtapasztalni. Az a környezet ellen irányul, ez meg csak saját maga ellen.

-Látja, lehet, hogy éppen ez a baj... hogy itt állunk és ilyesmiről beszélgetünk. Nem akarok 52 éves lenni, nem akarok klimaxos lenni... a francba, hiszen azt sem tudom, mit akarok egyáltalán! – csattant fel a nő.
-Egyszer egy festő barátom azt mondta, hogy a vágyakozás jó dolog, inspiráló. Ha beteljesül az álmunk, akkor már nem lesz ugyanaz, mint előtte. Valahogy elveszik a varázs. – mormolta Ryan
-Lehet, hogy igaza van, de attól még kegyetlenül szar érzés. – hunyta le a szemét az asszony, és Ryan halkan felnevetett az asszonytól szokatlan szabadszájú megfogalmazáson.

-Nehogy azt higgye, csak magának vannak gondjai a gondolataival. Én is össze vagyok keverve rendesen. – motyogta a férfi. -Nem vagyok rá büszke, de voltam már kegyetlenül másnapos és még akkor is tisztábban láttam, hogy mi legyen a következő lépés, mint mostanában. Szakmailag is... meg a magánéletemben is... Mindig úgy képzeltem, hogy szembejön egy helyes lány, aki úgy néz rám, mint egy fényes páncélú lovagra, megcsókolom és onnantól élünk boldogan. Ő fényezgeti a páncélomat, én pedig keresem a kegyeit. Hát, annyi már bizonyos, hogy nem vagyok fényes páncélú lovag... meg hogy a nagy Ő még nem jött szembe, vagy csak képtelen vagyok észrevenni.
És tudja mit?... amióta ismerjük egymást, kezdem azt hinni, hogy maga miatt nem látok az orromnál tovább. Mert magához hasonlítom azt a szerencsétlen huszonéves lányt, és persze mindig vesztesen kerül ki az összehasonlításból. Nem is győzhet, ez a napnál világosabb. Én meg közben tisztában vagyok vele, hogy tök hülyeség, amit művelek, csak éppen képtelen vagyok tenni ellene. És mielőtt megmagyarázza nekem, hogy egy anyaképet istenítek magában, hadd közöljem, hogy a saját anyámmal szemben volt már, aki simán győzedelmeskedhetett volna, pedig imádom őt is.

Julia a levegőt visszatartva hallgatta a férfi szavait. Mit hallgatta... itta. Ez már-már olyan volt, mint egy ... vallomás? És akkor? Mi történik ilyenkor? Végül csak annyit mondott:

-Ne engem tekintsen etalonnak! Csalódna abban a nőben, aki hasonlítana rám. Tudom. Ha én egy példa lehetnék, akkor nem hallgatnám itt magát, hanem otthon hallgatnám a férjemet, ahogy gazdasági mutatókról beszél vagy a tegnapi meccs legemlékezetesebb pillanatairól, és közben nem járna az eszem azon, amit most itt összehordott.

-Nem hiszem, hogy csalódnék, mert ha az a nő az enyém lenne, akkor én nem a gazdasági mutatókról beszélnék neki, hanem, hogy csodálatos kéknek látom a szemét még ennyi idősen is, és isten bizony nevető ráncokat látok a szeme sarkában, nem szarkalábakat. … És a kezét fogva hoznám le a kutyát a parkba, hogy senkinek még csak az eszébe se jusson megpróbálni elcsavarni a fejét.

-Ryan, hagyja abba! – kiáltott fel halkan a nő, ahogy a szavak okozta gyötrődés elérte a szívét. Szinte szóról szóra ugyanezt vágta oda a minap Gordonnak, aki gúnyolódva érdeklődött, hogy megint a kis lovagjával találkozik-e. –Rambo, hozzám! – kiáltott oda a kutyának, aztán szinte futva hazafelé indult. A férfi nézett utána egy ideig, aztán nagyot sóhajtva a kezét bökdöső Zeuszra csatolta a pórázt.
-Gyere haver, a gazdád jó szokása szerint már megint belemászott valamibe, amit a legjobb lett volna nagy ívben kikerülnie.
*

Julia még mindig a történtektől zaklatottan szinte beesett az ajtón, aztán meglepve megtorpant. Gordon állt az étkezőben és pont két hosszú szárú gyertyát gyújtott meg.
-Ah, szia! Hát te? Ünneplünk valamit? – nézett rá az asszony csodálkozva, mire a férje szája pengeélességűre feszült, és a mosolya torz grimasszá változott.
-Csak a házassági évfordulónkat, bár úgy tűnik, annyi év után először most te feledkeztél el róla.


6 megjegyzés:

margo27 írta...

O-Ohhhhhhhhhhhhhh!
Azért ez elég zúzós, hogy Apa éppen akkor nem feledkezik meg az évfordulóról amikor Julia a saját zavarodottsága miatt igen!
Nem lesz könnyű kimagyarázni, már ha lehet, és nem egy komoly összetűzésbe
keverednek!
Várom a Te verziód!
Mint mindig!
ma27

csez írta...

Hát, hadd feszüljön csak apa szája! Jól szólt Ryan, a manóba is!!! ;)
Hmmm, az az összehasonlítás.... *sóh*
Páncél féhéhéhéhényehehehehehezééés XDDDD
Nagyon tetszett!
Kösz&puszi

Gabó írta...

Jesszusom! Ebben a fejezetben annyi bolcsesseg volt, es annyi minden felszinre kerult, hogy csak kapkodom a fejemet. Wow! Julia minden szivfajdalmat atereztem. Megertem Ryan gondjait is...de kisse tanacstalan vagyok, es otlettelen, hogy ebbol hogy lehet majd kikeveredni, hogy egyikuk se seruljon... Vagy ez a lehetoseg alapbol mar ki is lesz love?
XDDDDD viszont a fenyezem a panceljanal mar megint mas ugrott be...hulye Morickane ismet szinrelepett. XDDD Most mar tuti velem van a baj! De Istenuccse nem banom :D
Orok hala ezert a fejezetert is! Pusza, szep napot! ;)

vusi írta...

Egyrészt jót mosolyogtam a szópárbajukon, másrészt sajnálom Juliát amiért a kiscsávó így megmondta a tutit. Hogyan tovább, ugye Te már tudod? :)

Névtelen írta...

Én most erre nem írok semmit! Érdekesen alakul a történet! :)
An

z írta...

Nem tudok mit írni.