"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. május 8., szerda

Eszmélés 13.



Ryan elgondolkodva nézte a laptop széle felett a szemben ülő nőt. Valami nagyon bántotta, ezt még a vak is láthatta.
-Minden rendben? – köszörülte meg a torkát. Julia lassan ráemelte a tekintetét.
-Őszintén? Nem igazán. Tegnap találkoztam a barátnőimmel, aztán kiderült, hogy hiába vagyunk egy idősek, ők nem értenek engem, és attól sem riadnak vissza, hogy számonkérjenek tőlem olyasmit, amihez semmi közük.
-Huh, ez komolyan hangzik, csak éppen édeskevés a támpont, hogy mi lehetett a baj.
-Komolyan tudni akarja? – nézett rá az asszony megfejthetetlen tekintettel.
-Csak ha el akarja árulni. Nem kényszer.

-Tegnap azzal fogadtak a havonta szokásos traccspartinkon, hogy elborult aggyal
egy nálam sokkal fiatalabb pasiba vagyok belezúgva, és meg akartak menteni a kárhozattól. – nevette el a végét, de igencsak keserűre sikerült ez a kuncogás. –Fogalmam sincs, honnan szedhették ezt az őrült ötletet. – motyogta maga elé, és már elpirulni sem volt képes.
Ryan nagyra tágult pupillákkal hallgatta, aztán a gép mellett a nő felé nyújtotta a kezét.
-Elég hülyén hangzana, ha megkérdezném, ki a szerencsés, nem igaz? A kérdés igazából csak az, ők honnan szedték.
-Az utóbbira tudom a választ. Amikor nemrégiben itt jártam és a maga helyes kis barna barátnője is itt volt, én elmentem egyikükhöz és talán mondtam neki olyasmit, amiből erre következtethetett. De akkor elég sokat ittunk, és…
-Azt mondják, a gyerekek és a részegek mindig az igazat mondják. – vetette közbe a fiú.
-Lehet, de gyerek már régen nem vagyok, részeg pedig talán még sosem voltam. Annyira legalábbis nem, hogy olyasmit fecsegjek, ami nem igaz – nézett hirtelen vele farkasszemet a nő. -Szóval, legfeljebb olyasmit mondhattam, hogy élőben még szebb a szeme, mint a képernyőn és hogy remek beszélgetőpartner, de azt egész biztos nem meséltem el, hogy néha arra gondolok, … - hallgatott el kétségbeesve. Nem, nem mondhatja ki! Gordonra gondolt,aki otthon várja, hogy megírják a mai adagot és bízik benne, hogy nem csinál semmi hülyeséget. Talán nem is gondol rá, hogy hülyeséget is csinálhatna. Soha eszébe sem jutott. Legalábbis nem ilyen eleven kívánással, mint emellett a kölyök mellett. Akit azonban valami fura, felemás érzéssel akár anyatigrisként is óvni tudna, ha szüksége lenne rá. … -Ááá, ne is törődjön velem! Beszélek itt össze-vissza. 

Ryan kicsit zavartan lehajtotta a fejét. Ez a beszélgetés kezdett zavarbaejtően arra hasonlítani, ami után hosszú napokig kerülték egymást. Úgy döntött, megkönnyíti az asszonynak a vallomást azzal, hogy őszinte lesz hozzá.
-Azt hiszem, szerelmes vagyok Chloéba, annak ellenére, hogy megcsalt. De fogalmam sincs, hogy tudom feldolgozni, hogy láttam a legjobb barátommal henteregni. Hamarosan azonban a kamerák előtt is szeretnem kell, amit színészként talán meg tudok oldani, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy hidegen hagy a gondolat. Esténként néha arra vágyom, hogy itt legyen velem. 

Julia hálásan mosolygott rá a témaváltás miatt. A fiú megkímélte őt, hogy még nagyobb bolondot csináljon magából, mint amekkora mostanra lett, még ha szíve egy kis elrejtett zuga vérzett is a vallomás miatt.
-Hát, még senki sem mondta magának, hogy a szerelem sötét verem? – hajtotta az ökleire a fejét. –Sokan azt mondanák, hogy azzal, hogy maga inspirált az írásra, máris megcsaltam Gordont, pedig akkor még nem is ismertük egymást. Igen, amikor írtam, arra gondoltam, hogy férfiként mennyire megfogta a képzeletemet, és ez az érzés nem csökkent azzal sem, hogy személyesen is megismerkedtünk. Sőt… De… tisztában vagyok vele, hogy ez egy teljesen irreális dolog. És azt hiszem, ha elragadtattam volna magam, akkor is visszariadtam volna tőle – legkésőbb az utolsó előtti pillanatban -, hogy valóra váltsam az álmodozást. Bár a jelek nem azt mutatják, de még nem vesztettem el a józan eszemet. Én szeretem a férjemet, és bár mindketten megváltoztunk az évek során, de ez soha nem változott. 

-Tisztelem az őszinteségét! Annál is inkább, mert sejtem, hogy mennyire nehéz lehetett ezt elmondania nekem. Maga nagyon jó barát, Julia! De soha nem lenne jó szerető, mert lelkiismerete is van. Amíg képes rá, hogy az legyen az útmutatója, a kísértésnek vesztett ügye van.
-Ne udvaroljon nekem, amikor éppen lebeszélem magam egy kis kalandról. – kacsintott rá az asszony, aztán lehajtotta a laptopja fedelét. –Szerintem hagyjuk abba mára! Menjen el ehhez a lányhoz, ha tényleg őt akarja, mindazok ellenére is, amit tett. Beszéljenek róla, hogy miért történt, ami történt. Mind a kettőjük megérdemli az őszinteséget. Ugyanis minden okkal történik. Gordon és én is tudjuk, hogy valami elveszett a kapcsolatunkból, de azt is tudjuk, hogy ezt közösen kell újra megtalálnunk. És meg is akarjuk találni, tehát sikerülni is fog!

-Tetszik, hogy ilyen bizakodóan áll a dologhoz! – mosolyodott el a férfi. De Chloé… ez kicsit nehezebb dió. … Maga nem törte össze a férje bizalmát.
-Adjon neki egy esélyt, ha a szíve mélyén ezt akarja! Mert ha most megmakacsolja magát, egyszer talán majd bánni fogja. De ha újra csalódik benne, akkor nem kísértheti a gondolat, hogy mi lett volna, ha… néha kockáztatni kell … és most kivételesen pontosan tudom, miről beszélek. – kuncogta el a mondat végét.
*
Bobby sértettségében úgy kihúzta magát, hogy tíz centivel magasabbnak hatott. Chloé ismét a szemébe vágta, hogy nem akarja folytatni vele ezt az egészet, úgyhogy úgy döntött, itt az ideje, hogy tudomásul vegye a lány döntését. De nem tudott emelt fővel lelépni a színről, ezért újra közel hajolt hozzá és a szemébe nézve rekedten suttogni kezdett:
-Nehogy azt hidd, hogy amikor alatta fekszel, nem fog eszébe jutni, hogy amikor utoljára látott, én voltam a helyében. És lehet, hogy közben ő is másra fog gondolni. … Nem, nem Lizára. Olyan valakire, akire álmodban sem gondolnál. De hogy dolgozzon az agyad addig is, amíg kideríted a részleteket, csak annyit mondok, az illető akár Ryan anyja is lehetne. Csak tud valamit, amit te nem tudtál, ha ennyire a nő bűvkörébe került.
Aztán látva, hogy Chloé összehúzza a szemét és döbbent arccal az információt próbálja feldolgozni, kacarászva kilépett az ajtón.
*
Ryan szinte nem is érezte, ahogy a kelleténél hidegebb víz lassan minden réteget átáztat rajta. Ültek a kádban Chloéval és egymás szemét nézték. A szerepük szerint vihogniuk kellett volna az idétlen jeleneten, de a másik közelsége olyan meghitt pillanatokat hívott elő a múltból, ami korántsem volt vicces.  Felemelte a kezét és elnézést kért, amiért megszakítja a felvételt, de képtelen volt a szerepében maradni. Most egy cigire lett volna szüksége, egy mély slukkra, bár már hónapok óta próbálkozott az e-cigivel, de az most nem segített volna. Most a nikotin légcsövét maró füstjére lett volna szüksége, arra a fájdalomra, ami miatt szinte egyik napról a másikra megpróbált leállni vele. Feltornázta magát a kád szélére támaszkodva, aztán ahogy kilépett, a kezét egy halvány tétovázás után Chloénak nyújtotta, hogy őt is kisegítse. 

-Bocs srácok, tarthatnánk pár perc szünetet? Addig átöltözöm és megszárítom a hajam, de most… szóval, kéne pár perc.
-Oké – bólintott Jesse, a rendező, aztán elfordult, hogy az eddig felvett jeleneteket újranézze. Chloé tétován toporgott a díszletben és Ryan széles hátát nézte, ahogy távolodik tőle. Aztán a fiú visszafordult:
-Öltözz át, nehogy megfázz! És ne haragudj, ezt még egy gyenge kezdőnek is végig kellett volna csinálnia.
Chloé csak állt és nézte, ahogy újra elfordul és elindul, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve utánafutott.
-Ketten voltunk abban a kádban Ryan, szóval, azt hiszem, pontosan tudom, hogy mi volt a gond, mert nekem se volt egyszerű. Annyira sajnálom, ami történt, komolyan … és köszönöm, hogy azért még vagyok neked annyira fontos, hogy aggódj értem. Még ha tudom is, hogy aggódnál bárkiért, aki a partnered.
Ryan felemelte a kezét és kisimogatta a lány arcából a vizes tincseket.
-Még időre van szükségem, hogy eldöntsem mennyire mélyen van a tüske. Meg tudod ezt érteni? 

Chloé szótlanul bólintott, aztán az öltözője felé indult. Közben észre sem vette, hogy az előbbi érzelmes jelenetnek Liza is szemtanuja volt, aki szikrázó szemekkel nézte őt, aztán könnybelábadt szemekkel Ryant. Annyira reménykedett… még ma is, amikor tudta, hogy ezeknek közös jeleneteik lesznek. Abban bízott, hogy a fiú lazán túlteszi magát az egészen és Chloénak ennél megalázóbb napja nem lesz életében. De az előbbi percek pontosan az ellenkezőjét bizonyították be neki. Ez az álnok kígyó még mindig fontos Ryannek, ennél fogva neki esélye sincs és marad, ami volt, egy alkalmi  hentergés a hűvös lepedőkön.
*
A nap végére Ryan minden idegszála kihegyezve várta, hogy döntésre jusson végre. Az elején haragudott Chloéra, és amíg a harag tartott, még jól is érezte magát. A bajok akkor kezdődtek, amikor azon vette észre magát, hogy egyre többször jut eszébe, hogy vajon mit rontott el, amiért a lány megcsalta. Az egészséges felháborodása helyére a bizonytalan önmarcangolás lépett, és ez sokkal rosszabb volt. Ma pedig a szerepe szerint ölelnie kellett, szeretnie a kamerák előtt. Mindig is feszélyezték ezek a jelenetek. Ha a partnernője ismeretlen volt, azért, ha baráti szálak fűzték össze őket, azért, ha a hétköznapokban is szeretők voltak, akkor azért, de most mindennél rosszabb volt. Az orrában ott volt a lány illata, ujjai alatt a bőre tapintása, amitől emlékek keltek életre. Csupa szép emlék, amik lassan felülírták az eltelt hetek megalázottságának érzését, a haragot, a megvetést. Most vegytiszta kívánás volt minden mozdulata mögött; a vágy, hogy meg nem történtté tegyék, ami elválasztotta őket. A megszakított jelenet után minden koncentrációjára szüksége volt, hogy újabb időkérések nélkül végig tudja csinálni a napot. 

Mélyeket lélegzett, mintha a jógalégzés megoldást jelenthetett volna a gondolatai kínjára. Ahogy lemosta arcáról a sminket, kinyílt a háta mögött az ajtó, és a tükörben Chloé törékeny alakját  látta közeledni.
-Bocs, de ez után a nap után nem innánk meg valamit együtt? – nézett rá a lány a tükörben és Ryan ledobta a vattapamacsot a kezéből.
-De, lehet, hogy igazad van. Végül is, megcsináltuk, megérdemlünk valami jutalmat. Kocsival vagy?
Chloé megrázta a fejét.
-Oké, akkor hazaviszlek, de előtte be kell ugorjak Zeuszért. Akár kijöhetnél velünk a parkba is, közben tudunk dumálni.
Chloénak eszébe jutott Bobby odavetett szurkálódása és önkéntelenül is rábólintott. Talán ott a parkban magyarázatot kap arra a megjegyzésre is.

5 megjegyzés:

margo27 írta...

Ajajaj!
Korán reggel így kell felkeverni a fantáziámat?
Igen!!!!!!!!!!!!
Tetszik, mint mindig!
Köszönöm az élményt.
ma27

csez írta...

Ühüm.... Szóval mindketten a régit akarják vissza....
Értem! Kíváncsi vagyok! ;) XDDDDD
Köszi&puszi

Névtelen írta...

Szia!
Hűha! És megint hűha! :) Hogy mi lesz itt ? :D
Várom nagyon a következő részt!
An

Gabó írta...

Na majd meglátjuk! /a vak is azt mondta XDDD/
A régit vissza? Még Júliánál talán, de Cloé? Főleg úgy hogy Liza bekavar? Mert befog!
Akkor most megismeri egymást Júlia és Cloé?! /kutyasétáltatás
Hát asszem nincs itt még minden lejátszva...korántsem. ;)

vusi írta...

Nagyon-nagyon tetszett, az őszinte beszélgetés valójában mennyire volt őszinte? :)
Chloén és Gordonon a világ szeme most.
Puszi