Perlekedők 6.

Robert a légkondi hűvösétől összerázkódva meztelen testére húzta a korábban lerúgott vékony takarót. Órák óta feküdt a sötétben és képtelen volt elaludni. Aztán bedugta a fülébe az iPodját és halkra állítva lehunyta a szemét. Sokszor segített ez már a relaxálásban, de most megállás nélkül járt az agya, és a kemény rock, ami a fülébe harsogott, most nem segített. Ami idegesítette, annál is inkább, mert nem  a munkáján időztek a gondolatai, nem a forgatókönyv szövegét motyogta magában, csak egyetlen kérdés foglalkoztatta, hogy dalos pacsirta asszisztense mi a fenéért olyan barátságtalan vele.

Soha, egyetlen forgatáson nem mondhatta senki, hogy udvariatlan lett volna, vagy rátarti, aki az A-listás sztátuszát használja még arra is, hogy extra elvárásokkal zaklassa a munkatársait. A maximum tényleg az volt, ha kért egy kávét, és most ez a tyúk úgy orrol rá, mintha a családját szídta volna a bemutatkozáskor. Lehet, hogy Jacknek lenne igaza, és így leplezi, hogy ő is legszívesebben a nyakába ugrana? Á, hülyeség! Ha ilyen, amikor rajong, akkor milyen lehet, amikor gyűlöl?  Viszont a hangja... az elvarázsolta. 

Felült, kikapta a füléből a fülhallgató dugóit és a laptopja után nyúlt, ami az éjjeli szekrényen hevert. Bekapcsolta és hamarosan már a youtube-on kalandozott. Megtalálta Katie Melua számait, melyek közül a lány többet is elénekelt. Találomra elindította az egyiket és szinte lemerevedett, ahogy az énekesnő hangja megszólalt a szobában. Kísértetiesen olyan volt, mintha Anna énekelt volna.

Vajon a lány képes ilyen mély szenvedélyre, mint amiről a dal szólt? Tekintve az indulatos természetét, nem tartotta elképzelhetetlennek, és ez meglehetősen izgalmas gondolat volt. Eldőlt az ágyon és hagyta, hogy az elindított válogatás álomba ringassa, egy olyan álomba, amiből nem volt valami fényes az ébredés, mert összezavarta. Abban azonban biztos volt, hogy nagyon rossz ötlet lenne az álomnak bármely apró részletét az életben valóra váltania. Csak bonyodalmakhoz, földindulás-szerű balhékhoz vezetne, ő pedig dolgozni jött. Legjobb lesz, ha ezt erősen beleveri abba az elkalandozni hajlamos fejébe.

*

Anna már hajnalban a teraszon kortyolgatta az első kávéját. Szinte a nap bármely szakában képes volt meginni a könnyű tejeskávét, ezért aztán akár rögtön utána is képes volt mély álomba zuhanni, szóval nem a koffein éhsége kevertette vele, csak a szürcsölés hangulatára volt szüksége. Most is melengette a kezeit a forró bögrén, mert a nap ugyan már felkúszott az égre, de még nem volt elég erős ahhoz, hogy ne legyen libabőrös a vékony férfipólóban, amit hálóingként használt. Imádta ezt a tetőteraszt, amely nagyobb volt, mint a lakása és a buja zöld növények két oldalról teljesen elszeparálták a szomszédoktól. Előtte pedig a Duna és a Margitsziget pompázott teljes szépségében. Az apja ajándéka volt ez az apró kis harminckét négyzetméteres lakás, amelyhez a közel negyven négyzetméteres terasz tartozott. Ha nem szakadt az eső, lényegében itt élt, és erről árulkodtak az épített tető alatt megbújó kényelmes bútorok is. Sokszor előfordult, hogy meleg nyári éjszakákon, amikor a lakásban szinte elviselhetetlen volt a hőség, idekint aludt. A nyersfehér huzatú puha párnák még magukon hordozták az éjszaka hűvösét, maga alá húzott lábai csak lassan melegedtek fel. Az egyiket maga elé nyújtotta és elégedetten nézegette a sötétvörös körömlakkot. El is határozta, hogy indulás előtt a kezét is kezelésbe veszi. 

Az apja… a legújabb húzásától még mindig mérges volt, de ez a méreg egy nagy adag szeretettel keveredett, hiszen szegény Joe – ahogy a nővérével egymás között nevezték - nem tehet róla, hogy még most is óvni, irányítani akarja őket. Bemutatott neki az évek során egy-két fiút, többnyire más követségi alkalmazottak gyerekeit, akik már az első randira is úgy jöttek el, hogy „szia, örülök, hogy találkoztunk, de ugye nem kéne ezt nagyon erőltetnünk”.  Ezzel a legutóbbival sem volt másként. Arról nem is beszélve, hogy messze a legsótlanabb pasi volt, akivel valaha találkozott. Informatikus. Még szerencse, hogy a koncertre nem hívta el, a srác valószínűleg egész idő alatt hazavágyott volna a gépei közé. Apa még mindig nem érti, hogy a dolgok manapság nem így működnek, már nem a szülők szervezik a megfelelő partikat. Ő pedig talán emiatt a nagy önállósága miatt nyúlt is állandóan mellé. Gergő... na, ő mindenesetre nagy mellényúlás volt. Egy életre szóló tapasztalat. Huszonhat évesen, három-négy sikertelen próbálkozással a háta mögött mostanában kezdett el gondolkozni rajta, hogy talán benne van a hiba. Talán túl nagyok az elvárásai. 

De tényleg túl sokat vár, ha egy kedves, szimpatikus fiút keres, akinek ő jelenti a mindent, aki nem alszik el, ha egy kiállításra szeretne elmenni, egy rockkoncertre, netán az operába, de hajlandó lenne vele az apró konyhában kísérletezni, gyertyafény mellett vacsorázni kint a teraszon és ettől boldogabbnak lenni, mintha egy előkelő párizsi étteremben tennék. Az illető legyen férfias, de gyengéd, sportos, de ne sportőrült, intelligens, szeressen olvasni, lehetőleg ne dohányozzon, bár ez nem kizáró ok, majd leneveli, legyen stílusa úgy a viselkedésében, mint az öltözködésében, figyeljen rá, de ne kövesse minden mozdulatát, ne legyen féltékeny, de ne is legyen neki mindegy, hogy mit csinál, ne legyenek titkai, vagy ha igen, azok a csontvázak olyan mélyen legyenek elásva, hogy sose derüljön rájuk fény, legyen hűséges és egy tigris az ágyban, érezze, hogy forr tőle a vére, és azt is, hogy akarja őt ... ÁÁÁ, ez így túl zagyva, itt az ideje, hogy egy rendes listát összeírjon, aztán ha felbukkan valaki a láthatáron, akkor szépen kipipálhatja az elvárásait, aztán ha nem lesz mit kipipálni, az illető rövid úton mehet is a süllyesztőbe.

Feltápászkodott és bement egy jegyzettömbért meg egy tollért, aztán a terasz kanapéjára kucorodva  összeráncolt homlokkal megpróbálta összefoglalni a legfontosabbakat, hiszen nem állíthat szerencsétlen pasi elé egy harminc pontból álló megfelelési listát. Legyen tíz pont, a legfontosabbak:

1, az első és legfontosabb, hogy csak akkor mondja, hogy szeretlek, ha komolyan is gondolja, de mondja ki, ne várja, hogy gondolatolvasó legyek, beszéljen velem

2, mindenekfelett legyen hűséges

3, ne legyen unalmas és legyen stílusa

4, legyen férfias (ne a nőnek kelljen kicserélni a kocsi kerekét, még ha képes is rá – húzta el a száját, ahogy Tomi legutóbbi szerencsétlenkedése eszébe jutott) és határozott, de higgye, hogy nála van a bölcsek köve

5, legyen sportos, de ne megszállott

6, legyen hasonló az érdeklődésük, akár zenéljen is velem... oh, ez mindennél jobb lenne – sóhajtott.

7, legyen figyelmes, aki tudja, mit jelent az a szó: romantika

8, ne legyen féltékeny, bízzon a párjában

9, ne legyen közömbös, számítson neki, hogy mit tart felőle

10, legyen tigris az ágyban, de képes legyen a gyengédségre is… és leginkább érezzen rá, mikor melyikre van szüksége

Röviden legyen barát, szerető és mindenekelőtt társ! Na! Elégedetten hátradőlt, átolvasta a listát, aztán a kisasztalra tette, és hogy a könnyű szellő el ne fújja, rátette a kávés bögrét..

Mély sóhajjal gondolt rá, hogy szegény Tom sem állja ki sok ponton a próbát.  Mire ezt a gondolatot elemezni kezdte volna, eszébe villant, hogy valami fontosról megfeledkezett.Tomi! Jézusom, nem hívtam fel! – jutott eszébe hirtelen és talpra szökkent, hogy a telefonját megkeresse, aztán az órára se nézve megnyomta a gyorshívót.

-Iiigen… - szólt bele a kitartó csörgetés után a fiú álmos hangja, és Anna akkor nézett a hűtő feletti órára. Még épp csak elmúlt hat óra. Tom hétnél előbb sosem kelt fel.

-Jaj, bocs, csak tegnap este kiment a fejemből, hogy felhívjalak, most jutott csak eszembe és nem akartam, hogy megint megfeledkezzek róla, mert nehéz napom lesz, az utazás is... szóval…  - hadart a lány és szinte látta maga előtt, ahogy a fiú álmosan visszazuhan a párnák közé, miközben elkívánja őt a fenébe. Na, például ez a pont sem szerepelt azon a tízes listán – grimaszolt egyet.

-Anna? Mi ilyen sürgős? – nyögött bele a készülékbe a fiú.

-Hát, te mondtad, hogy eljönni nem tudsz, de feltétlenül hívjalak fel, ha végeztem, és tegnap elfelejtettem, szóval csak ezért.

-Anna! Csak azt akartam tudni, hogy rendben hazaértél.  Meg különben is…– sóhajtott Tomi, de nem folytatta, mire a lányon valami furcsa érzés suhant át. 

-Igen? Mit akartál mondani?

-Ha én elfelejtenélek felhívni, te akarnád hallani másnap reggel a hangomat? Főleg, ha azzal kezdeném, hogy elfeledkeztem rólad, mert jobb dolgom volt. – motyogta bele a fülébe kissé határozatlanul a fiú. A hangján hallható volt, hogy bizonytalan benne, mondja-e tovább, vagy hagyja a fenébe, de Anna már tudni akarta a folytatást.

-Nézd, még nem vagyok egészen ébren, ennélfogva lehet, hogy nem lesz egészen szépen becsomagolva, amit mondani akarok, de tudod, tegnap, amikor nem hívtál, itt ültem és gondolkodtam.  Amióta ismerjük egymást, folyton én loholok utánad, te pedig rendre megfeledkezel rólam. Legyen szó egy randiról, egy szívességről, egy problémáról, amin agyalok, vagy egy ünnepi alkalomról. Nem vagyok neked elég fontos ahhoz, hogy figyelj rám. Ezt érzem már az eleje óta, és folyamatosan arra várok, mikor látom a változást. De nem látom… és lassan már nem is várom. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ez így nekem jó. Érted hova akarok kilyukadni?

-Szakítani akarsz … - suttogta a lány, és a vonal túlsó végéről érkező mély sóhaj, meg a csönd, ami követte, beszédesebb volt bármilyen szónál.

-Nézd, találkozzunk és beszéljük meg! Nem érhet véget így, egy telefonbeszélgetéssel, oké? – kérdezte halkan a fiú, de most Anna volt az, aki nem találta a megfelelő szavakat. Aztán maga elé húzta és kinyitotta a noteszét és elszörnyedve látta, hogy a következő  három napon nem is lesz a városban. Ma este pedig… valószínűleg ez sem lesz megfelelő, mert egész biztosan együtt lesz az egész stáb a vidéki forgatás előtt. Nem teheti meg, hogy nem megy oda. Basszus, basszus!

-Sajnálom Tomi! Szerdánál előbb egyszerűen nincs egy szabad percem sem.

-Oké, akkor írj be abba a rohadt határidőnaplóba szerdára a fogorvosod és Adél céges bulija közé! – kiabált bele Tomi a telefonba, aztán Anna már csak az ürességet hallgatta, ahogy a srác valószínűleg a szoba másik végébe vágta a készüléket. Szinte megsemmisült a gondolattól, hogy Tomi mi mindent fejben tartott vele kapcsolatban, ő pedig tényleg… fogalma sem volt róla, hogy a fiúnak egyáltalán jó-e az a nap. Hát, így írogass tízes listát, aranyom!  - nézett szembe a tükörképével és lassan készülődni kezdett, hogy legalább Mr. Pattinson szemébe felkészülten nézhessen a tegnapi este után.