Eszmélés 10.

-Bassza meg! Ez se jött össze! – vágta le a telefonját Ryan, miután Jasmine, az ügynöke szerint a film, amiről szó volt, befektetők hiányában egyelőre a jövő zenéje marad. Vadnyugati történet lett volna, olyasmi, mint anno Costner Farkasokkal táncolója, és azt még Ryan is érezte, hogy ennek a műfajnak mostanában erősen leáldozott. A legutóbbi próbálkozáshoz elég nagy neveket nyertek meg, de még ott is űrlényekkel harcoltak a jó öreg indiánok helyett, ami az ő olvasata szerint már kimerítette a nevetségesség fogalmát, de már azt sem bánta volna, csak film legyen végre! Lassan bármit eljátszott volna, ami mozifilmes főszerep.

A levelezését megnyitva Julia aggodalomtól csöpögő sorait olvasta. Na, ő is berezelt így a célegyenesben. Amióta elmondta neki, hogy egy kiadós ismerőse érdeklődéssel olvasta a már elkészült részét az írásuknak, azóta görcsöl minden mondaton. Kár volt szólni neki! Ráadásul a múltkori nagy őszinteségi rohamban kimondott mondatok még mindig ott lebegtek közöttük, mint megannyi elvarratlan szál, és egyikük sem tudta, hogy hozhatná vissza a kapcsolatukba azt a könnyedséget, amitől korábban a közös munka is jól haladt. Volt néhány álmatlan éjszakája, amióta gyakorlatilag szerelmet vallott egy kétszer annyi idős nőnek, aki kétségbeesetten ismerte be, hogy hasonlóan érez iránta. Fogalma sem volt róla, innen hova és hogyan kéne továbblépni, de volt egy olyan érzése, hogy ha kellő időt hagynak maguknak, akkor szép lassan elfeledhetik annak a napnak a történéseit. El kell felejtsék, mert ez így csak tönkreteszi mindkettőjüket; és ami a legrosszabb, a barátságukat is. 

Megcsörrent a telefonja. Jasmine. Mi a fenét akar, van mára még egy rossz híre? – nézte az ügynöke villogó számát. Kinyitotta a mélyhűtőt és kivette a félig üres vodkás üveget. Búfelejtőnek talán elég lesz. –Mondd! – morrant bele, miközben meghúzta az üveget, aztán megrázkódott, ahogy az alkohol végigmarta a torkát és az üres gyomrát is. Aztán csak hallgatta a nőt és lassan letette az üveget a mosogató szélére.

-Szmokingban? Most? Mi ez, Jas? Egy vicc? Mert momentán rohadtul nem vagyok vicces kedvemben.

-Ha akarod, mesélhetek, de akkor tuti lekésed a meghallgatást. Most jutottam a füleshez, és nem ártana fürgének lenned. A lényeg az elegancia és némi rosszfiús külső. Ha borostás vagy, hagyd, még talán jól is jöhet. És van félórád, hogy odaérj. – hadart a nő izgatottan, de kellő határozottsággal a hangjában, amitől Ryan kezdte komolyan venni a szövegét.

Szélsebesen jegyzetelt, aztán kinyomta a telefont. Nem zavarta, hogy udvariatlan volt. Ha összejön, majd bocsánatot kér, ha nem, akkor örüljön Jasmine, hogy ennyivel megúszta. … James Bond film? Huszonhét évesen? Mi lesz ez? James Bond gyerekkora? De azért villámgyorsan öltözött. A méretre csináltatott szmoking kifogástalanul állt rajta, a borosta az állán sem volt túlságosan elhanyagoltnak tűnő. Csillogó cipője eszébe juttatta, hogy ezt már a legutóbbi alkalom után is le akarta cserélni egy fél számmal nagyobbra, de most nem törődött vele, ahogy lábujjai sikítva tiltakoztak a gyötrés ellen. Nem egészen tíz perc alatt a kocsikulccsal a kezében már az alagsori garázsban volt,megdöntve ezzel minden eddig rekordját öltözködés ügyben.

Még azt is, amikor Margaret férje hazajött a hancúr kellős közepén, és neki az ablakon át kellett menekülnie, mint egy rossz szappanoperában. – jutott eszébe a régi történet. A nővére kikapós barátnője alig húsz évesen rángatta be az ágyába és ő a hormonjaitól hajtva kapható is volt egy kis hetyegésre. Aztán az a nap el is döntötte, hogy soha többé nem kezd férjes asszonyokkal. Nem mintha nem lett volna vad és izgalmas dolog, de másnap szar érzés volt nézni Steven mit sem sejtő csókját, ahogy a feleségétől búcsúzkodott. 

A szerencsétlen szerette a ribanc feleségét… Mint ahogy ő is Chloét, a Bobby-s affér ellenére. Csakis ezt jelentheti, hogy hiába feküdt le Lizával, hiába viaskodik mindenféle fura érzelemmel Julia közelében, igazából azt a libát szeretné visszakapni. Eleinte azt hitte, csak azért, hogy bosszút állhasson, de már rájött, hogy soha nem tudná bántani. 

Amíg a gondolataival volt elfoglalva, néhány közlekedési bírság-gyanús manőver után be is parkolt a kapott cím elé. Aztán hanyag eleganciával kipattant, megrántotta az inge kézelőjét, és laza léptekkel a kapu felé indult. A figura már megvolt, akkor is, ha még messze nem forgott a felvevőgép. A recepciós egy földszinti terem felé irányította, ami előtt több pályatársa is várakozott hétköznapi ruhájában. Nevetve kérdezgették, hogy csak nem egy buli kellős közepéről ugrasztották-e, de akkor kinyílt az ajtó és maga a rendező, Sam Mendez nézett ki rajta. Végigpásztázta őket, aztán ujjával hívogatóan Ryan felé intett. A többiek már nem nevettek. –Mr. Maitland, kérem, fáradjon be!

Meglepte, hogy a rendező tudta a nevét, mert bármit is képzelt eddig magáról, azért tisztában volt a szakmában elfoglalt helyével, ami valahol a béka segge alatt volt. 

A meghallgatás után szinte szédült. El sem merte fordítani az indítókulcsot, mert attól félt, ebben az állapotban tuti balesetet okozna. Megkapta a szerepet! James Bond Juniort.

Basszus, biztos nem figyelt, de eddig nem is tudta, hogy James Bondnak volt egy kölyke. Mikor, hol hozta össze a folyamatosa akciózás közben? A történet szerint Bond, akit az öregedő Craig játszik még mindig, egy akció közben akad össze vele és néhány mulatságos helyzet során derül fény a köztük lévő vérségi kapcsolatra.

Vett egy nagy levegőt és meglazította a nyakkendőjét, aztán életet lehelt a kedvencébe, az öreg Aston Martinba.  Az egyetlen dologba, amire nem sajnálta a pénzt, amit a sorozat hozott neki. Ez az autó volt már kölyökként is az álma, mint Bondnak. s most tessék, ő lesz Bond. A Junior, de mégiscsak Bond. 

Felhívta Jasmine-t és vigyorogva beleszólt: -Kérhetsz valamit, amit nagyon szeretnél és sokba kerül.

-Egy gyerek? – viccelődött vele a nő, aztán mind a ketten elnevették magukat. Jas állandóan gyerekre vágyott, csak éppen meg sem állt annyi időre, amíg kezet foghatott volna a potenciális apajelölttel.  Jasmine lassan elérte a negyven éves kort és tudták mindketten, ez egy beteljesületlen álom marad a számára, amelyen most még mosolyognak, de évek múlva keserűvé válik majd miatta anő. És Ryan már most sajnálta érte, mert az elmúlt évek alatt igazán baráti kapcsolat alakult ki köztük.

Kicsit hasonló cipőben jártak, csak őt még nem sürgette az idő. De ismerkedni nem nagyon járt. Valahogy mindig elbizonytalanodott, hogy a nők mosolya Ryannek, vagy az általa megformált szerepnek, esetleg csak a filmes körökben forgő pasinak szól-e. Szakmabelivel ritkán szerencsés, civillel meg még annyira se. Lehet, hogy tényleg ő lenne Jas számára a megoldás? – mosolyodott el, ahogy eszébe jutott az előbbi kis közjáték. 

-Szóval megkaptad? – rántotta vissza a nő lelkes hangja a jelenbe, miközben a férfi élesen vett be egy kanyart a házához vezető úton, hogy aztán satufékkel fékezzen az úttesten előtte zavartan toporgó kutya miatt. Rambo!

Az út szélén néhányan egy fekvő alak fölé hajoltak izgatottan. Julia? – szorult össze a szíve, de aztán észrevette, hogy egy férfi fekszik a járdán. Biztosan Gordon. – gondolta még mindig hevesen dobogó szívvel, aztán kiszállt és odakiáltott a kutyának:

-Rambo! Hozzám! – Julia nevelésének hála, a kutya felkapta a fejét a neki címzett parancsra, és ha kicsit tétovázva is, de szót fogadott. Közben Ryan már a nő számát hívta, s megnyugodva látta, hogy egy mentő kerüli ki őt nagy ívben. A segítség már megérkezett. Remélhetően nem későn!

*

Már késő este volt, amikor Ryan telefonja megcsörrent. Julia volt az.

-Köszönöm! Annyi mindent kellene megköszönnöm, hogy nem is tudom, milyen sorrendben tegyem, de köszönöm, hogy éppen ott voltál, hogy elkaptad Rambot, hogy hívtál engem.

-Hogy van? – tette fel a kérdést a férfi, amire őszintén szólva félt meghallani a választ, bár Julia megkönnyebbült hangja sejtetni engedte, hogy nem történt tragédia.

-Szerencsére jól van. A Szt.Patrickba vitték, az volt legközelebb. Még a mentőorvos is azt hitte, infarktus, de valószínűleg csak egy enyhe szédülés volt, a hirtelen jött melegtől. Csak egy rosszullét, ami bármelyikünkkel megtörténhet bármikor. Nem infarktus! – emelkedett a nő hangja szinte hisztérikus magasságba és Ryan érezte, hogy Juliat nem sok választja el a pániktól. Úgy látszik, eddig tartott az ereje, és éppen most van egyedül, amikor a leginkább rászorulna valakinek a megnyugtató közelségére, vagy csak egy erős vállra, amin kisírhatja magából a feszültséget. 

-Julia! – szólt közbe halkan, mire a nő nagyot nyelt. Ryan nem tudhatta, hogy ez annak a ténynek szólt, hogy a hangja, ahogy a nő nevét kiejtette, felért egy imádsággal. Legalábbis az asszony számára.  –Ne menjek át? Most talán nem a legjobb, ha egyedül van.

-Nem, köszönöm! Itt vannak a fiaim, csak meg akartam köszönni. Amikor Gordon elesett, kicsit beverte a fejét és biztos, ami biztos, egy éjszakára bent tartják megfigyelésre. A legnagyobb gondja az volt, hogy a póráz kicsúszott a kezéből és érezte, hogy Rambo elszalad. De megnyugtattam, hogy a kutya jó kezekben volt. Azt hiszem, ha hazajön, ő is szeretne majd köszönetet mondani. Ha egyszer alkalmas lesz, szívesen áthívnánk egy vacsorára. – hadart Julia és Ryan először nem is értette azt a csalódottságot, amit érzett. Hiszen a dolgok így vannak rendben. Gordonnak ott van Julia, az asszonynak a fiai, ő meg csak egy segítőkész szomszéd a környékről. Ennyi. 

-Hát, akkor örülök, hogy minden rendben, arra a vacsorára meg egyszer majd visszatérünk – motyogta halkan. –Pihenjen egy kicsit, és ne is foglalkozzon az írással, amíg Gordonnal nem lesz minden rendben, oké? – kérdezte, mire a nő a vonal túlsó végén elnevette magát.

-De bizony foglalkozom, nincs annál jobb orvosság nekem.