Anna a kocsiban ülve az előtte ülő férfi tarkóját
szuggerálta. Mit tagadja… rosszul esett, hogy hazafelé nem ült be mellé a hátsó
ülésre. Nem mintha ennek részben nem ő maga lett volna az oka, de azért
reménykedett benne, hogy a férfi nem sértődik meg ilyen látványosan. Végül is,
csak viccelt, és eddig úgy tűnt, hogy kettőjük közül ő az, aki nem érti a
viccet, most mégis Robert húzta fel az orrát.
De hát nyilvánvaló volt, hogy miatta kellett negyedszer is nekifutni a
keringőnek. Ő persze soha nem szólt volna érte, hiszen élvezte azokat az apró
kis érintéseket, amikben a tánc révén részesülhetett, de Jeremy valamilyen
oknál fogva nem volt elégedett a felvétellel. Még félre is hívta a színészét és
pár percig összedugott fejjel sutyorogtak, nyilván letolta a férfit, hogy egy
egyszerű keringő kifog rajta. Utána Robert egész este elég morcos volt, aztán
persze ő még rátett egy lapáttal, amikor az öltöztetőkhöz menet viccelődve felajánlotta
neki, hogy megtanítja táncolni. Nem is érti mi történt akkor vele, egész egyszerűen
szerette volna az egész világot magához ölelni, olyan vidám lett. Soha nem
gondolta volna, hogy ha nem kívülállóként figyeli a forgatást, hanem aktív
részese lehet, az ekkora élmény. Vidám volt és szertelen, de ez még nem lett
volna ok arra, hogy Robert olyan gorombán rázza le magáról a kezét és az orra
alatt morogva eltűnjön a balfenéken. Reggelig a színét sem látta, és azóta is
duzzogva jön-megy, illetve most éppen az elsuhanó Székesfehérvár táblát
bambulja meredten.
Végül nem bírta tovább és megszólalt:
-Meddig fogsz még duzzogni?
-Nem duzzogok, gondolkodom – jött a válasz másodpercnyi
késedelem nélkül, és Anna már annak is örült, hogy a férfi legalább nem
játszotta meg, hogy annyira el van merülve a gondolataiban, hogy nem is hallja
őt.
-Megkérdezhetem, hogy min gondolkodsz? – tette fel
türelmesen a következő kérdést.
-Mondhatnám, hogy semmi közöd hozzá, de úriember vagyok. –
érkezett a válasz.
-Úriember, ja… oké, akkor csöndben maradok. – motyogta,aztán
kinyújtotta a nyelvét és még éppen időben húzta vissza, mire Robert
hátrafordult, amennyire a biztonsági öv engedte és az üléstámlára támasztva az
állát a szemébe nézett.
-Oké, azon gondolkodom, hogy miért volt jó neked hülyét
csinálnod belőlem?
Anna döbbenten pislogott vissza rá.
-Én… hülyét… belőled? Mikor? Hol? Hogyan?
-A táncnál… tudtad jól, hogy kiakaszt, hogy dörgölődzöl,
mégis minden körben megcsináltad újra és újra. Ahhoz képest, hogy előző este
adtad a szende szűzet, ami – mint mindketten tudjuk – nem vagy.
Anna levegő után kapott. Mi baja van ennek a majomnak? És mi
az, hogy mindenki tudja, hogy ő nem szűz? Tényleg nem az, de egyrészt ehhez
senkinek semmi köze, másrészt soha nem is volt téma a többiek között, ez előtt
az idióta előtt pedig végképp nem. És mi az, hogy ő dörgölődzött? Ennek
elgurult a gyógyszere.
-Nem kellett belőled hülyét csinálnom, megteszed ezt te
magad is, valahányszor kinyitod a szádat. – vágott vissza meggondolatlanul,
aztán a visszapillantó tükörben elkapta Ákos kissé riadt tekintetét és rájött,
hogy már megint túllőtt a célon. Oké, akkor most jött el a pillanat, amikor
repülni fog a produkcióból. De talán jobb is, mert ha még néhány napig ezzel a
holdkórossal kell dolgoznia, úgyis megkapja a beutalóját a sárgaházba.
Robert visszafordult a menetirány felé és hazáig néma
hallgatásba burkolózott.Még mindig marta a lelkét, hogy a lány közelében
képtelen volt a koncentrációra és ezért a rendezőnek is figyelmeztetnie
kellett. Ez olyan hiba, amit ő már nem engedhet meg magának. Tudta, hogy hülyeség ezért a lányt hibáztatni,
de az önkínzó éjszaka után most ilyen hangulatban volt, meg egyébként is,
valahol biztos volt benne, hogy a lány direkt próbálta magára vonni a
figyelmét. Hát, sikerült neki, túl jól sikerült.
Már elérték a Budapest táblát, amikor Annának eszébe jutott
a nővére és felhívta.
-Szia! Lassan a szállodához érünk. Te dolgozol még? Oké,
akkor átmegyek hozzád a kulcsért. Szia!
Elrakta a telefont és elfojtott egy szitkot az orra alatt,
ahogy a táskája cipzárja becsípte az anyagot. Ráncigálta egy kicsit, aztán hagyta
a fenébe… majd ha megnyugszik, biztosan ki tudja szabadítani, most csak
tönkretenné. Robert fél szemmel oda sandított, aztán megkérdezte:
-Van valami programod ma estére?
-Van.
-Akkor jó, hogy nem felejtetted el. Jeremy már egy héttel
ezelőtt szólt, hogy ma este találkozunk az itteni filmes fejesekkel. Gondolom,
te is erre gondoltál?
-Ó, basszus! – sóhajtott nagyot Anna. Erről is teljesen
elfeledkezett. Előkapta a noteszét és kinyitotta a megfelelő oldalon. Kétség
nem fér hozzá, időben felírta, csak néha egy pillantást is kéne vetnie az
okoskönyvbe. A kissé gúnyosan mosolygó
férfira ügyet sem vetve Ákoshoz fordult.
-Ha kiraktuk Mr. Pattinsont, haza tudnál dobni? Át kell
öltözzek, mert őt nem néznék ki a társaságból, ha ilyen szakadtan állítana be,
de én biztos megkapnám érte a szemrehányást.
A sofőr beleegyezően bólintott és Anna kissé nyugodtabban
dőlt hátra. Sok ideje így sem lesz, de majd megpróbál csodát tenni. És mindeközben igyekezett nem tudomást venni
az anyósülésen önelégülten vigyorgó pasasról.
*
Ettől az Andy Vajnától már a tarkóján meredezett a szőr, de
udvarias angol énje igyekezett figyelmes pofát vágni a hollywoodi stílushoz
hasonló ömlengéséhez és dicsekvéséhez. Azért csendben feltette magának a
kérdést, ha akkora nagy koponya volt ő odakint Los Angelesben, akkor miért itt
koptat egy íróasztalt, ahelyett, hogy ott csinálna milliókat… de a kérdést
természetesen nem tette fel hangosan. Ehelyett inkább Anna ruhájának kacéran
kivágott hátát vizsgálgatta. A cérnavékonyságú zsinórok, amik a testén
tartották ezt a idegbajba sodró ruhát, minden mozdulatra ide-oda gördültek a
bársonyos bőrön és neki már csak egy vágya volt, hogy egyszer ebben a földi
létben egy ollóval szabadítsa meg őket és önmagát a gyötrődéstől. Az éjkék
ruha amúgy is csillagtalan éjszakákat,
szatén ágyneműt juttatott az eszébe és egyre kevésbé érdekelte a filmmogul
hablatyolása. Nem javított a szenvedésén az a nyaktörő, ám szédületes kék cipő
sem, amiben a lány a jó tíz centis sarkokon toporgott és ettől olyan hosszú
lábai lettek, mint egy manökennek. Voltak a társaságban közülük is jónéhányan,
mint minden hasonló rendezvényen, de egyikőjük sem tudta felkelteni a figyelmét.
Ő csak ezt a kis boszorkányt látta, aki sötét göndör fürtjeivel keze rebbenő mozdulatait követve, éppen
hevesen gesztikulálva beszélgetett valakivel.
Megmentője egy pincér képében bukkant fel, és ő egy elnézést
kérő mosollyal levett két poharat, majd Vajnára kacsintva faképnél hagyta, hogy
Annához léphessen és az egyik poharat a kezébe nyomhassa. Az idősödő
ex-producer mindent értően kacsintott vissza, amiért szíve szerint pofán csapta
volna. A lány meglepően magabiztosan mozgott a társaságban és most kifejezetten
sajnálta, hogy viszonylag ritkán kellett a segítségét kérni egy kis
tolmácsolásban, hiszen a jelenlevők túlnyomó többségének nem okozott gondot,
hogy angolul társalogjon. Ám ő sokkal szívesebben beszélgetett volna vele a
dalairól, mint itt a sok önjelölt művésszel a filmvilág pletykáiról. Ráadásul
csupa olyan fazonról, pályatársakról és pályatársnőkről kérdezgették, akikkel
odakint sem tartotta a kapcsolatot, egészen más filmekben dolgoztak és nem is
valószínű, hogy némelyikükkel valaha is egy produkciót jegyezzenek. Fárasztó és
unalmas este volt, pláne, hogy legszívesebben visszatért volna a kocsiban
folytatott szóváltásukra. Anna már megint elvetette a sulykot, de persze esze
ágában sem volt emiatt a gyártásvezetőnél, vagy bárki másnál panaszt tenni. Ő kifejezetten élvezte ezeket a szemtelen
visszavágásokat, és leginkább azokat a pillanatokat, amikor neki sikerült a
lányt láthatóan felpiszkálni. Mindig akkor volt a legszebb, amikor a
robbanáspont közelében igyekezett visszafogni magát.
-Egészségedre! – nyomta a lány kezébe a poharat és közben
egy kápráztató mosolyt küldött a beszélgető partnere, egy csinos magyar
színésznő felé, aztán megüresedett kezével elkormányozta a lányt egy csendes
sarok felé.
-Beszélgettünk. – jegyezte meg csípősen Anna.
-És?... Mire volt kíváncsi? Hogy megvoltam-e neked vagy sem?
– vágott egy grimaszt Robert, mire Anna elnevette magát.
-Honnan tudod? – aztán kis szünet után hozzátette: -Azért az
borzasztó lehet, hogy a legtöbb nőnek ez jut veled kapcsolatban az eszébe.
-Nem mindenkinek – nézett rá jelentőségteljesen a férfi és
Anna elpirulva kortyolt bele a pezsgőbe, aztán válasz nélkül hagyva a
megjegyzést, inkább kérdezősködni kezdett.
-Hogy bírtad ilyen sokáig a Nagy Vajna monológját? Szeret
magáról beszélni és mindig úgy csinál, mintha éppen valami fontos ügyön
dolgozna, közben meg haldoklik a magyar filmgyártás, amiért leginkább ő a
felelős. Szégyen, de lassan csak a stúdiók bérleti díjából folyik be pénz a
kasszába. Pedig sok tehetséges színész és rendező várja a nagy kiugrási
lehetőséget.
-Hiszed vagy sem, még én is emlékszem ezekre az időkre.
Kevés lélekölőbb dolog van, mint újra és újra csak azt hallgatni, mint: jó vagy
öreg, de bocs, nincs pénz egy jó kis filmre, mert a szuperprodukciók elviszik a
kasszát. Próbálkozz náluk, hátha… Már
majdnem feladtam, amikor végre összejött.
És onnantól csak azt hallgathattam, hogy milyen csapnivaló színész
vagyok – vágott kesernyés grimaszt, aztán lehajtotta, ami még a poharában volt.
-Oké, egészen biztosan lenne még mindig mit tanulnom, de nem vagyok rossz!
Ennyit azért tudok magamról és a szakmáról. Ha rossz lennék, én lennék az első,
aki nem erőltetné a dolgot. Anyám szerint mindig is túlfejlett volt az
önkritikám.
-Magyarul, kishitű voltál? – nézett fel rá a lány.
-Tudod, amíg nem kapsz lehetőséget arra, hogy több oldaladat
is megmutasd, addig te sem tudod, mire vagy képes. Nekem mindig azt mondták, ki
se kell nyitnom a számat, elég, ha szépen nézek, az nagyon megy nekem. A baj
csak az volt, hogy szerettem hallatni a hangom – vigyorodott el az emléken. Be is verték érte az orrom
párszor.
-Igen, az látszik, talán az egyetlen testrészed, ami nem
szabályos – vizsgálgatta Anna a kérdéses testrészt.
-Nem igaz, a lábaim sem egyformák, csámpás is vagyok, és
nézd meg, a fülem is milyen cakkos – morzsolgatta meg az egyik fülét a férfi,
mire Anna hangosan felnevetett. A hangra azok is feléjük fordultak, akik eddig
még diszkréten próbáltak tudomást sem venni a sarokban láthatóan csak egymással
foglalkozó párosról.
A lány főnöke egy udvarias mosollyal hozzájuk sétált és a
sztárnak kijáró tisztelettel köszönt Robertnek, aztán Annához fordult és hogy a
férfi ne lássa, szikrázó szemekkel és roppant hamis mosollyal magyarul megkérdezte:
-Partiba akarja vágni a vendégünket, kislány? Ha nem tudná,
ezt az estét az ő és az itt forgatott film tiszteletére rendezték, és nem illő,
hogy maga lefoglalja a többi vendég elől. Lesz szíves egy kis lélegzethez
juttatni a barátunkat, mielőtt becipeli az ágyába! – aztán Robert karja után
nyúlt és az elnézését kérve magával húzta, hogy bemutassa a minisztérium egyik
illusztris képviselőjének.
Anna megalázottan nézett utánuk. És ez a megalázottság csak
tovább fokozódott, amikor a bárpult felől egy kissé kapatos vendég indult
feléje: Gergő. Ez mi a fenét keres itt? – villant át rajta a gondolat, de a fiú
már ott is állt előtte és magához ölelte.
-Anna! Nahát, hogy te hogy kicsípted magad! Még sosem láttam
rajtad ezt a ruhát, biztosan az Ő tiszteletére turkáltad valahol – biccentett
Robert felé, aki úgy helyezkedett az államtitkárral való nehézkes
beszélgetéshez, hogy fél szemmel a lányt is lássa. Az alkoholtól fűtött fickó
látványa, aki Anna karját szorongatta, nem derítette őt jobb kedvre.
Anna lefejtette a karjáról Gergő szorosan kapaszkodó nyirkos
ujjait.
-Nem tudom, hogy jutottál be ide, de ha nem akarod, hogy
szóljak a biztonságiaknak, akkor jobb lesz, ha békén hagysz! – morogta oda
neki, miközben igyekezett növelni köztük a távolságot, de a fiú látványosan
feltette a kezét.
-Nyugi kislány, nem akarok én összeveszni itt senkivel,
valami Dianával jöttem – nézett körbe kissé hunyorogva fókuszálva a tömegre,
aztán egy hosszú, szőke hajú lányra mutatott. –Látod, ott van, ő az...nagyon
szép lány. Ha jobban megnézem, szebb is, mint te; az ágyban pedig ... pszt ...
– tette az ujját a szája elé bohóckodva
– nos, az ágyban meg aztán ezerszer jobb, mint te.
Anna a szemét forgatva tett egy újabb lépést hátrafelé, de
már nem volt hova elhúzódnia, ha a fiú követné. Már nem fájtak a szavai, azon
az időszakon már régen túl volt. Most csak egy részeg mitugrászt látott benne
és nem is értette, hogy láthatta valaha ezt a férget férfinak egyáltalán.
Az államtitkár beszélt angolul. Nem jól, de érthetően, és
ennek fényében elég udvariatlan dolog lett volna tolmácshoz folyamodni, de Robert
pillanatnyilag más lehetőséget nem látott a lány kimenekítésére a mind
kínosabbá váló helyzetéből, ezért felé fordult és megszólalt:
-Anna!... aztán észbe kapott, itt nyilvánvalóan furcsa ez a
közvetlen megszólítás, ezért hozzátette: Ms. Stein!
Anna megkönnyebbülten lépett el Gergő mellett, és sietett
oda, aztán szolgálatkészen mosolygott rá
a férfi beszélgetőpartnerére, majd a férfira.
-Igen, Mr. Pattinson, miben lehetek a segítségére?
2 megjegyzés:
Perlekednek már rendesen ;) XDDD Jókat mosolyogtam!
Viszont a filmes világot sajnos éppen így bírom elképzelni... :/ Le a kalappal Anna előtt!
Ezt sokáig már nem bírhatják ;) kíváncsi vagyok, meddig kínzod őket.... :P
Nagyon tetszett!
K&P
:D
An
Megjegyzés küldése