"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. május 8., szerda

Eszmélés 13.



Ryan elgondolkodva nézte a laptop széle felett a szemben ülő nőt. Valami nagyon bántotta, ezt még a vak is láthatta.
-Minden rendben? – köszörülte meg a torkát. Julia lassan ráemelte a tekintetét.
-Őszintén? Nem igazán. Tegnap találkoztam a barátnőimmel, aztán kiderült, hogy hiába vagyunk egy idősek, ők nem értenek engem, és attól sem riadnak vissza, hogy számonkérjenek tőlem olyasmit, amihez semmi közük.
-Huh, ez komolyan hangzik, csak éppen édeskevés a támpont, hogy mi lehetett a baj.
-Komolyan tudni akarja? – nézett rá az asszony megfejthetetlen tekintettel.
-Csak ha el akarja árulni. Nem kényszer.

-Tegnap azzal fogadtak a havonta szokásos traccspartinkon, hogy elborult aggyal
egy nálam sokkal fiatalabb pasiba vagyok belezúgva, és meg akartak menteni a kárhozattól. – nevette el a végét, de igencsak keserűre sikerült ez a kuncogás. –Fogalmam sincs, honnan szedhették ezt az őrült ötletet. – motyogta maga elé, és már elpirulni sem volt képes.
Ryan nagyra tágult pupillákkal hallgatta, aztán a gép mellett a nő felé nyújtotta a kezét.
-Elég hülyén hangzana, ha megkérdezném, ki a szerencsés, nem igaz? A kérdés igazából csak az, ők honnan szedték.
-Az utóbbira tudom a választ. Amikor nemrégiben itt jártam és a maga helyes kis barna barátnője is itt volt, én elmentem egyikükhöz és talán mondtam neki olyasmit, amiből erre következtethetett. De akkor elég sokat ittunk, és…
-Azt mondják, a gyerekek és a részegek mindig az igazat mondják. – vetette közbe a fiú.
-Lehet, de gyerek már régen nem vagyok, részeg pedig talán még sosem voltam. Annyira legalábbis nem, hogy olyasmit fecsegjek, ami nem igaz – nézett hirtelen vele farkasszemet a nő. -Szóval, legfeljebb olyasmit mondhattam, hogy élőben még szebb a szeme, mint a képernyőn és hogy remek beszélgetőpartner, de azt egész biztos nem meséltem el, hogy néha arra gondolok, … - hallgatott el kétségbeesve. Nem, nem mondhatja ki! Gordonra gondolt,aki otthon várja, hogy megírják a mai adagot és bízik benne, hogy nem csinál semmi hülyeséget. Talán nem is gondol rá, hogy hülyeséget is csinálhatna. Soha eszébe sem jutott. Legalábbis nem ilyen eleven kívánással, mint emellett a kölyök mellett. Akit azonban valami fura, felemás érzéssel akár anyatigrisként is óvni tudna, ha szüksége lenne rá. … -Ááá, ne is törődjön velem! Beszélek itt össze-vissza. 

Ryan kicsit zavartan lehajtotta a fejét. Ez a beszélgetés kezdett zavarbaejtően arra hasonlítani, ami után hosszú napokig kerülték egymást. Úgy döntött, megkönnyíti az asszonynak a vallomást azzal, hogy őszinte lesz hozzá.
-Azt hiszem, szerelmes vagyok Chloéba, annak ellenére, hogy megcsalt. De fogalmam sincs, hogy tudom feldolgozni, hogy láttam a legjobb barátommal henteregni. Hamarosan azonban a kamerák előtt is szeretnem kell, amit színészként talán meg tudok oldani, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy hidegen hagy a gondolat. Esténként néha arra vágyom, hogy itt legyen velem. 

Julia hálásan mosolygott rá a témaváltás miatt. A fiú megkímélte őt, hogy még nagyobb bolondot csináljon magából, mint amekkora mostanra lett, még ha szíve egy kis elrejtett zuga vérzett is a vallomás miatt.
-Hát, még senki sem mondta magának, hogy a szerelem sötét verem? – hajtotta az ökleire a fejét. –Sokan azt mondanák, hogy azzal, hogy maga inspirált az írásra, máris megcsaltam Gordont, pedig akkor még nem is ismertük egymást. Igen, amikor írtam, arra gondoltam, hogy férfiként mennyire megfogta a képzeletemet, és ez az érzés nem csökkent azzal sem, hogy személyesen is megismerkedtünk. Sőt… De… tisztában vagyok vele, hogy ez egy teljesen irreális dolog. És azt hiszem, ha elragadtattam volna magam, akkor is visszariadtam volna tőle – legkésőbb az utolsó előtti pillanatban -, hogy valóra váltsam az álmodozást. Bár a jelek nem azt mutatják, de még nem vesztettem el a józan eszemet. Én szeretem a férjemet, és bár mindketten megváltoztunk az évek során, de ez soha nem változott. 

-Tisztelem az őszinteségét! Annál is inkább, mert sejtem, hogy mennyire nehéz lehetett ezt elmondania nekem. Maga nagyon jó barát, Julia! De soha nem lenne jó szerető, mert lelkiismerete is van. Amíg képes rá, hogy az legyen az útmutatója, a kísértésnek vesztett ügye van.
-Ne udvaroljon nekem, amikor éppen lebeszélem magam egy kis kalandról. – kacsintott rá az asszony, aztán lehajtotta a laptopja fedelét. –Szerintem hagyjuk abba mára! Menjen el ehhez a lányhoz, ha tényleg őt akarja, mindazok ellenére is, amit tett. Beszéljenek róla, hogy miért történt, ami történt. Mind a kettőjük megérdemli az őszinteséget. Ugyanis minden okkal történik. Gordon és én is tudjuk, hogy valami elveszett a kapcsolatunkból, de azt is tudjuk, hogy ezt közösen kell újra megtalálnunk. És meg is akarjuk találni, tehát sikerülni is fog!

-Tetszik, hogy ilyen bizakodóan áll a dologhoz! – mosolyodott el a férfi. De Chloé… ez kicsit nehezebb dió. … Maga nem törte össze a férje bizalmát.
-Adjon neki egy esélyt, ha a szíve mélyén ezt akarja! Mert ha most megmakacsolja magát, egyszer talán majd bánni fogja. De ha újra csalódik benne, akkor nem kísértheti a gondolat, hogy mi lett volna, ha… néha kockáztatni kell … és most kivételesen pontosan tudom, miről beszélek. – kuncogta el a mondat végét.
*
Bobby sértettségében úgy kihúzta magát, hogy tíz centivel magasabbnak hatott. Chloé ismét a szemébe vágta, hogy nem akarja folytatni vele ezt az egészet, úgyhogy úgy döntött, itt az ideje, hogy tudomásul vegye a lány döntését. De nem tudott emelt fővel lelépni a színről, ezért újra közel hajolt hozzá és a szemébe nézve rekedten suttogni kezdett:
-Nehogy azt hidd, hogy amikor alatta fekszel, nem fog eszébe jutni, hogy amikor utoljára látott, én voltam a helyében. És lehet, hogy közben ő is másra fog gondolni. … Nem, nem Lizára. Olyan valakire, akire álmodban sem gondolnál. De hogy dolgozzon az agyad addig is, amíg kideríted a részleteket, csak annyit mondok, az illető akár Ryan anyja is lehetne. Csak tud valamit, amit te nem tudtál, ha ennyire a nő bűvkörébe került.
Aztán látva, hogy Chloé összehúzza a szemét és döbbent arccal az információt próbálja feldolgozni, kacarászva kilépett az ajtón.
*
Ryan szinte nem is érezte, ahogy a kelleténél hidegebb víz lassan minden réteget átáztat rajta. Ültek a kádban Chloéval és egymás szemét nézték. A szerepük szerint vihogniuk kellett volna az idétlen jeleneten, de a másik közelsége olyan meghitt pillanatokat hívott elő a múltból, ami korántsem volt vicces.  Felemelte a kezét és elnézést kért, amiért megszakítja a felvételt, de képtelen volt a szerepében maradni. Most egy cigire lett volna szüksége, egy mély slukkra, bár már hónapok óta próbálkozott az e-cigivel, de az most nem segített volna. Most a nikotin légcsövét maró füstjére lett volna szüksége, arra a fájdalomra, ami miatt szinte egyik napról a másikra megpróbált leállni vele. Feltornázta magát a kád szélére támaszkodva, aztán ahogy kilépett, a kezét egy halvány tétovázás után Chloénak nyújtotta, hogy őt is kisegítse. 

-Bocs srácok, tarthatnánk pár perc szünetet? Addig átöltözöm és megszárítom a hajam, de most… szóval, kéne pár perc.
-Oké – bólintott Jesse, a rendező, aztán elfordult, hogy az eddig felvett jeleneteket újranézze. Chloé tétován toporgott a díszletben és Ryan széles hátát nézte, ahogy távolodik tőle. Aztán a fiú visszafordult:
-Öltözz át, nehogy megfázz! És ne haragudj, ezt még egy gyenge kezdőnek is végig kellett volna csinálnia.
Chloé csak állt és nézte, ahogy újra elfordul és elindul, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve utánafutott.
-Ketten voltunk abban a kádban Ryan, szóval, azt hiszem, pontosan tudom, hogy mi volt a gond, mert nekem se volt egyszerű. Annyira sajnálom, ami történt, komolyan … és köszönöm, hogy azért még vagyok neked annyira fontos, hogy aggódj értem. Még ha tudom is, hogy aggódnál bárkiért, aki a partnered.
Ryan felemelte a kezét és kisimogatta a lány arcából a vizes tincseket.
-Még időre van szükségem, hogy eldöntsem mennyire mélyen van a tüske. Meg tudod ezt érteni? 

Chloé szótlanul bólintott, aztán az öltözője felé indult. Közben észre sem vette, hogy az előbbi érzelmes jelenetnek Liza is szemtanuja volt, aki szikrázó szemekkel nézte őt, aztán könnybelábadt szemekkel Ryant. Annyira reménykedett… még ma is, amikor tudta, hogy ezeknek közös jeleneteik lesznek. Abban bízott, hogy a fiú lazán túlteszi magát az egészen és Chloénak ennél megalázóbb napja nem lesz életében. De az előbbi percek pontosan az ellenkezőjét bizonyították be neki. Ez az álnok kígyó még mindig fontos Ryannek, ennél fogva neki esélye sincs és marad, ami volt, egy alkalmi  hentergés a hűvös lepedőkön.
*
A nap végére Ryan minden idegszála kihegyezve várta, hogy döntésre jusson végre. Az elején haragudott Chloéra, és amíg a harag tartott, még jól is érezte magát. A bajok akkor kezdődtek, amikor azon vette észre magát, hogy egyre többször jut eszébe, hogy vajon mit rontott el, amiért a lány megcsalta. Az egészséges felháborodása helyére a bizonytalan önmarcangolás lépett, és ez sokkal rosszabb volt. Ma pedig a szerepe szerint ölelnie kellett, szeretnie a kamerák előtt. Mindig is feszélyezték ezek a jelenetek. Ha a partnernője ismeretlen volt, azért, ha baráti szálak fűzték össze őket, azért, ha a hétköznapokban is szeretők voltak, akkor azért, de most mindennél rosszabb volt. Az orrában ott volt a lány illata, ujjai alatt a bőre tapintása, amitől emlékek keltek életre. Csupa szép emlék, amik lassan felülírták az eltelt hetek megalázottságának érzését, a haragot, a megvetést. Most vegytiszta kívánás volt minden mozdulata mögött; a vágy, hogy meg nem történtté tegyék, ami elválasztotta őket. A megszakított jelenet után minden koncentrációjára szüksége volt, hogy újabb időkérések nélkül végig tudja csinálni a napot. 

Mélyeket lélegzett, mintha a jógalégzés megoldást jelenthetett volna a gondolatai kínjára. Ahogy lemosta arcáról a sminket, kinyílt a háta mögött az ajtó, és a tükörben Chloé törékeny alakját  látta közeledni.
-Bocs, de ez után a nap után nem innánk meg valamit együtt? – nézett rá a lány a tükörben és Ryan ledobta a vattapamacsot a kezéből.
-De, lehet, hogy igazad van. Végül is, megcsináltuk, megérdemlünk valami jutalmat. Kocsival vagy?
Chloé megrázta a fejét.
-Oké, akkor hazaviszlek, de előtte be kell ugorjak Zeuszért. Akár kijöhetnél velünk a parkba is, közben tudunk dumálni.
Chloénak eszébe jutott Bobby odavetett szurkálódása és önkéntelenül is rábólintott. Talán ott a parkban magyarázatot kap arra a megjegyzésre is.

2013. május 7., kedd

Eszmélés 12.



George tétovázva álldolgált a kapu előtt. Az anyja a telefonkönyv első lapjára írta fel ennek a pasinak a címét és számát, úgyhogy nem volt nagy varázslat megtudni, hol érheti el. Meglepte, hogy ilyen közel lakik, és nemkicsit aggasztotta, hogy a fickó címét is tudja az anyja. Nyilván járt is már itt. – nézte a házat, ami a park túloldalán, de lényegében a szülei házával volt szemközt. Mivel látni akarta a manus képét, amikor kérdőre vonja, inkább idejött személyesen, de igazából fogalma sem volt róla, hogy mit mondjon. Istenem, de hülye helyzet! Még ha a hugáért aggódó báty lenne, de az anyja miatt… De akkor is a végére kell járjon a dolognak, még mielőtt az apja tudomást szerez róla és még jobban belebetegszik. 

Ryan meglepve nézte az ismeretlen fiatal férfit a kaputelefon előtt. Végül beleszólt, mert a srác nem tűnt rámenős újságírónak, sem fotósnak. Valahonnan még szinte ismerősnek is tűnt, bár elég jó arcmemóriája volt ahhoz, hogy eldöntse, még nem találkoztak.
-Kit keres?
-Ryan Maitlandhoz jöttem. George Ballentines vagyok.

A varázsszó működött. Ryan ha csodálkozott is, mit keres itt Julia nagyobbik fia, azért megnyomta a gombot. A nyitott ajtóban várta és már messziről látta rajta, hogy a srác ideges. Zeusz utálni fogja – ez volt az első gondolata, de aztán a kutyája meglepően barátságosan fogadta az ismeretlent. Érzékeny receptorai alighanem beazonosították, hogy Rambo ismerőse lehet a fickó.
Ryan félreállt az ajtóban és a nappali felé intett, ahol George megtorpant a kanapé előtt, ahova majdnem leült. De hát ő nem baráti csevejre jött ehhez a bájgúnárhoz! Szembefordult vele és kissé emelt hangon, kertelés nélkül tette fel a kérdést:
-Mit akar maga az anyámtól?
Ryan tekintete aggódva villant Zeuszra, aki a helyén ült és szoborszerű tartásáról már tudta, hogy csak egy apró jelre vár, hogy izmai felhúzott rugói elszabaduljanak.
-Zeusz, hozzám! – csattant a hangja, aztán a kutya nyakörvét megragadva bezárta az ebet a fürdőszobába.

-Kicsit halkabban, ha kérhetem, mert képes és átrágja magát az ajtón. – sandított az ajtó felé, ami mögül a kutya horkantásait hallották. George nagy levegőt vett és igyekezett egy kis nyugalmat erőltetni magára. A fickó neve neki nem sokat mondott, mert ritkán ült le a tv elé, de most, hogy látta a csinos ábrázatát, már rájött, hogy honnan volt ismerős. Lilian eszét vesztve leste az idétlen sorozatot, és ha nem lett volna elég ideges az anyja miatt, akkor ez az ok is elég lett volna hozzá, hogy beverje a képét.
-Nem tetszik a gondolat, hogy az anyámmal kavarsz! – morgott indulatosan, már nem is figyelve rá, hogy a távolságtartó magázásból a sokkal közvetlenebb tegezésbe váltott.

-Hogy mit csinálok? – kerekedett el Ryan szeme. Az egy dolog, hogy nem is olyan régen ő is meglátta Juliában a nőt, de hogy kavarna vele… hát, az ügy még nagyon messze volt ettől, és nem is hitte, hogy valaha eljut idáig.
-Félreérted az egészet! – sóhajtott egy nagyot, átvéve a tegezős stílust. –Nézd, ha nem az anyádról beszélgetnénk, akkor egészen másként fogalmaznék, de azért kérdeznék valamit… Mit látsz, ha az anyádra nézel?
George értetlenül nézett rá. Milyen hülye kérdés ez? Mit lát, ha az anyjára néz? Mit látna? Az anyját. Egy öregedő nőt, aki elvesztette a józan eszét ennek a jóképű ficsúrnak a láttán. Mielőtt megszólalhatott volna, Ryan újra beszélni kezdett:
-Szerintem te csak azt látod, hogy az anyád már nem egy fiatal nő, …anya, akinek az egész élete rólatok szólt. Tudod, én mit látok? Egy csinos nőt, aki még képes lelkesedni, vágyakozni, álmodozni, hogy az írással sikert arathat. Te tudtál egyáltalán arról, milyen álmai vannak? Hogy ír? Olvastál tőle bármit is?

George szinte megszégyenülten roskadt le a kanapéra. Miről beszél ez a fura figura? Írás? Beleszúrt a lelkiismeret-furdalás, ahogy az utazásaikról írt kis beszámolókra gondolt, amiket az anyja rendre megírt a hazaérkezésük utáni napokban, hogy a barátnőinek így mesélje el az élményeit, és amiket tényleg el sem olvasott, pedig mennyit kapacitálta érte. Nem is gondolt rá, hiszen ő is ott volt, miért érdekelte volna, hogy az anyja hogy élte meg azokat az utakat? Mint ahogy soha nem érdekelte az sem, ha a régi fényképeket nézegetve a gyerekkorukról mesélt. Az egyik családi ebéden mesélt nekik valami blogról, de az az igazság, hogy különösebben az sem érdekelte… most komolyan, el kellett volna olvasnia valamit azokból a romantikus maszlagokból? Hiszen az apja sem valószínű, hogy beleolvasott…
Azt hitte, mindent tud az anyjáról… ahogy Lilianról is … tehát nyilván fingja sincs a körülötte élőkről. Túlságosan magával volt elfoglalva. Talán hiba volt mindig a pillanatnak és önmagának élni, de talán még nincs késő levonni a tanulságot.
*
Ryan egy jó fél óra múlva megkönnyebbülve csukta be George mögött az ajtót. Ugyanakkor egy óriási dilemmával szembesült: vajon beszéljen-e Juliának a fia látogatásáról? Mit érne el vele? Juliát összetörné, ha csak sejtené, hogy a fia mit gondolt róla. És az talán még jobban, ha kénytelen lenne szembesíteni vele, hogy ő mit gondol. Már ezerszer megrágta magában a kérdést, hogy létezhet-e őszinte barátság férfi és nő között, bár az első alkalommal, amikor elgondolkodott rajta, a barát éppen annyi idős volt, mint ő maga. Ez a mostani helyzet valóban kissé faramucibb. Egy szó mint száz, a szakállas kérdésre még mindig nem tudna egyértelmű választ adni. Ahhoz azt kéne először tisztáznia, mi a barátság, mi a szerelem, és mi az ösztönök kísértése? Sok nőt megkívánt már, nem is mindig korban hozzáillőket és néha engedett is ennek a késztetésnek, ha a helyzet úgy hozta. De Juliával más volt a helyzet. A kívánások soha nem mentek át barátságba, és soha nem akarta volna megkockáztatni a nővel kötött barátságot egy hancúr miatt. Akkor? Hogy tudná megőrizni ezt a barátságot és munkakapcsolatot mindenki megelégedésére, és leginkább úgy, hogy az asszony érzelmeit meg ne bántsa?
*
Chloé kezében megállt a hajkefe, ahogy a lakókocsi nyitott ablaka alatt meghallotta a hangokat. Eddig is sejtette, hogy Ryan revansot vett a Bobbyval történt affér után, de hogy pont Liza… Mindig is utálta ezt a barna hajú csajt, és apró elégtétel volt, hogy a szerepe komolyabb, mint az övé. Már csak azért is, mert így sokkal többet játszhatott együtt Ryanna, aki mindkettőjükkel ágyba fog bújni hamarosan a kamerák előtt is. Lehet, hogy csak arra gyúrt? – vágott egy grimaszt. Bobby ragaszkodása már kezdte idegesíteni, mert szinte lehetetlenné tette, hogy megpróbálja Ryant visszahódítani. Nem hiúsági kérdés volt ez, tényleg vissza akarta kapni, hiányzott neki, ezt azért már felismerte. Volt valami a fiúban, amitől mindig megnyugodott a közelében. Oké, volt, hogy ez a nagy marha nyugodtság már-már idegesítette is, de amióta szétmentek, megtanulta értékelni azokat az estéket, amikor a kanapén összebújva olvasgattak. Még az a hülye kutyája is hiányzott, aki féltékenyen próbált közéjük felmászni.

A fejét tudta volna a falba verni, amiért Bobbyval ebbe az egészbe belekezdett. Nem is gondolta, hogy ilyen komolyan belemászik, csak egy kicsit flörtölni akart vele, hogy felpezsdítse az akkor éppen unalmasnak tűnő napokat, de aztán egyik dologból jött a másik, a srác értett hozzá, bepörgette, aztán az ágyban kötöttek ki, ráadásul elfeledkezett róla, hogy aznapra Ryannel beszélt meg találkozót, aki nemes egyszerűséggel váratlanul rájuk nyitott.  
A beszélgetőkben felismerte Miát, a fodrászlányt és Briant, az egyik műszakis srácot. Mia éppen azt ecsetelte a fiúnak, hogy Lizát mennyire megviselte, hogy Ryan sima egyéjszakás kalandnak tekintette, pedig mennyire bízott benne, hogy a Chloéval való szakítás után jó esélye van egy mélyebb kapcsolatra. Chloé tisztában volt vele, hogy az emberek a fodrászuk előtt valami ismeretlen oknál fogva őszintén megnyílnak, így biztos volt benne, hogy még korai lenne Lizát, mint vetélytársat leírni.
Belelapozott a forgatókönyvbe… holnap… holnap lesz a napja, hogy elérkeznek ahhoz a jelenethez, ahol a srác lakására megy, aztán  játékosan kerülnek egymáshoz egyre közelebb, holnapután pedig … irány az ágy! Annyi magányos, sértettséggel teli nap után Ryan kénytelen lesz magához ölelni.
*
Julia mély levegőt vett és benyitott az olasz vendéglő ajtaján. Benvenuti! – üdvözölte a főpincér és várakozóan a belső terem felé intett.
-Már itt vannak a többiek… azt hiszem… -  mondta Julia, és a terem másik végében már meg is látta Betty vörös haját.
-Ó, igen… a hölgyek már megrendelték az italokat.Önnek mit hozhatok?
-Talán egy pohárral a ház borából. Fehér legyen és száraz. – motyogta Julia, aztán a barátnői felé indult.
-Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy elkéstem, de Gordon ma jött haza a kórházból és nem szívesen hagytam magára. – mosolygott a többiekre. 

Violet egy grimasz kíséretében felelt:
-Nyugodtan mondhattad volna, ha nem jó az időpont, mindannyian megértettük volna. Nem is mondtad, hogy kórházban volt. Valami komoly?
-Összeesett az utcán és egy éjszakára megfigyelésre bent tartották, de szerencsére úgy tűnik, semmi komoly – mondta az asszony, miközben a pincérre mosolygott, aki letette elé a párás pohárban az aranysárga bort.
-Csak nem azon húzta fel magát, amiket mostanában művelsz? – szólalt meg Betty, de a fáradtságot sem vette, hogy ránézzen, helyette Amyt fixírozta kitartóan.

Julia kétségbeesetten nézett Amyra. Azt nem tehette! Nem mesélhette el a lányoknak, amit két üveg pezsgő mellett mondott el neki őszintén. A barátnője kerülte a tekintetét. Akkor mégis.
-Nem igazán értem, mire gondolsz. – erő
ltetett magára egy csodálkozó pillantást, ahogy Betty felé fordult. –És nagyon remélem, ha már ilyen talányosan fejezted ki magad, akkor ki is fejted, mire gondoltál.
-Az a hír járja, hogy egy nálad jóval fiatalabb sráccal találkozgatsz mostanában. – vágta ki Betty, és a hangjával bárki torkát el lehetett volna vágni, olyan éles volt.
-Hát, nem tudom, milyen híreket hallgatsz, mert a tv-ben aligha hallhattad, de van benne igazság. Van egy fiatal ismerősöm, akivel – hogy úgy mondjam – szoros munkakapcsolatban vagyunk. Ennél többet sajnos nem mondhatok el, mert ahhoz előbb vele kéne beszélnem. 

-A verebek mást is csiripeltek. - húzta el a száját gúnyosan a barátnője és a többiekre nézett olyan tekintettel, mint egy lelkes inkvizítor, aki élvezi a kihallgatott kínlódását. Julia Amyra nézett, aki alig láthatóan megrázta a fejét. Nem igazán tudta, ez mit jelenthet, ezért aztán úgy döntött, az estének részéről itt van vége. Letette a poharát, aztán kirakott egy húsz fontost.
-Remélem, ennyi elég lesz!... Tudjátok, azért jöttem ide ma este, hogy beszélgessünk egy jót. Akár egy filmről, akár egy könyvről, akár arról, hogy a lányod Betty vár-e már kisbabát, vagy a fiad Violet mikor jön haza Amerikából. De az eszembe se jutott, hogy bármit is számon akartok rajtam kérni. Mintha lenne is hozzá valami közötök. Megnyugtatok mindenkit, nem pasiztam be, főleg nem egy kölyökkel, viszont szert tettem egy barátra, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok és nem tartja természetesnek, hogy élve eltemessem magam, csak azért, mert idősebb vagyok nála. Aki mellesleg… áááá… de mit magyarázok nektek, a szemeteken látom, hogy fogalmatok sincs róla, miről beszélek. Nos, hogy érthető legyek, ötvenkét éves vagyok ugyan, de még élek. Talán nem úgy, mint ahogy szerintetek illene, de a lelkiismeretem tiszta. Sziasztok! – azzal gyors léptekkel kisietett. Amyra rá sem nézett.

-Kösz lányok! Nem így egyeztünk meg! – sóhajtott Amy. -A segítségeteket kértem, nem azt, hogy engem nyomjatok nyakig a szarba. – elgyötört tekintettel ő is kirakott némi pénzt az asztalra, aztán felállt. -Megpróbálok beszélni vele, bár ezek után, nem sok esélyt látok rá, hogy egyáltalán meghallgat. Sziasztok!
Betty önelégülten nézett Violetre. –Mi nem csináltunk semmi rosszat. Ha kényelmetlenül érzi magát, csakis magának köszönheti.

2013. május 6., hétfő

Eszmélés 11.



Ryan egy pillanatig sem tétovázott, amikor Rambo nyakörvét megfogta. Ha lett volna nadrágszíja, akkor tuti azt akasztja a nyakörvre, de nem volt, így aztán egy mély sóhajt követően kinyitotta a kutya előtt a kocsi ajtaját.
-Szállj be! És ha lehet, ne pisilj be, ne rágd meg a diófa sebváltógombot, és ne tépd fel a bőr ülést sem, rendben?!
Eddig csak néhány nőnek és a legjobb barátainak volt szabad beülni ebbe a „szentélybe”, és most egy sáros lábú eb lihegett az első ülésen. Mindez csak azért, mert Juliához tartozik?
*
Julia megköszönte dr. Morgensternnek a megnyugtató szavakat, aztán visszatelepedett a férje ágya melletti székre és a kezéért nyúlt. A félelem, ami gúzsba kötötte, amióta Ryan telefonált neki, lassan múlóban volt. Még a mentőorvos is azt hitte, infarktus, de szerencsére egy kisebb rosszullét volt csupán, egy szédülés, a bajt tulajdonképpen az esés okozhatta volna.
Gordon megemelte a kezét, amelybe az infúzió volt bekötve és megpaskolta a felesége kezét.
-Nyugi! Már napok óta kóválygok ettől a hirtelen jött melegtől. Nagyon leesett a vérnyomásom. Lehet, hogy a gyógyszer és a tea együtt már sok volt. 

Julia cirógatta a férje kezét és hagyta, hogy az ujjaik összefonódjanak.
-Te meg a hülye teáid. Szeded a gyógyszert, iszod a gyógyteát, pedig ebben a melegben legalább azt elhagyhattad volna.
-Oké, utólag már én is okos vagyok, hagyjuk inkább, rendben? – szorította meg a kezét Gordon. –Rambo nem ment világgá?
-Nem, megijedt, de ott maradt a közeledben. Ryan megfogta és berakta a kocsijába, aztán telefonált nekem.

-Ryan! A te Ryaned pont ott volt? Hát, ez remek! – vágott egy fintort a férfi.
-Nem tudom mit akarsz mondani ezzel a „te Ryaned”-del, de nem is akarom tudni, milyen őrült következtetésre jutottál. Most mindenesetre hálás vagyok neki. Ha ő nincs éppen ott, Rambo is elszökhetett volna, mert senki nem merte volna befogni, és én sem tudtam volna rólatok semmit, mert azt a francos telefont is otthon hagytad. Aggódhattam volna, amíg a hajfestékem bele nem őszül, mire hírt kapok felőletek. Ha kapok.

-Julia! Nem akarok most Ryan Maitland hőstetteiről hallani, oké?! Menj haza, pihenj, aztán mire kettőt pislogsz, már én is otthon leszek! A doki azt mondta, csak a mai éjszakát kell itt töltenem, azt is csak azért, mert elájultam.
-Rendben, akkor reggel itt leszek érted.
-Nem kell, majd fogok egy taxit. – mormolta a férfi.
-Gordon Thomas Ballentines! Itt megvársz a csontos seggeddel, vagy haza se gyere! – csattant fel a nő. –Értve vagyok? A feleséged vagyok és nem akarom, hogy bajod essen. Ez után a kis kalandod után pedig rád fér egy kis kényeztetés. Ha jelentek neked valamit, akkor meghagyod nekem az örömet, hogy egy kicsit körbeudvaroljalak.

-Jézus, Julie! Nem olyan nagy ügy, de ha téged ez tesz boldoggá, akkor itt várlak. … Szia! Most tényleg menj és nyugtasd meg a fiukat is, mert Tom már be akart jönni és George-ot is alig tudtam lebeszélni. Holnap jöhetsz értem, de most menj! Az éjszakás nővérkének úgyis olyan formás kis feneke van, majd annak a bámulásával eltöltöm ezt a kis időt. – kacsintott azzal a kis humoros vonással a szája sarkában, amibe harminc évvel ezelőtt beleszeretett.
-Csak óvatosan azzal a bámulással, és a kezedet a paplan fölé! – nyomott egy csókot Julia a férje szájára, aztán megsimogatta a halántékát és egy sóhajjal kilibbent az ajtón. Gordon szeretettel nézett utána.
*
George és Tom halkan beszélgettek a hátsó teraszon, amikor hazaért. Amikor meghallották a lépteit, Tom megveregette a bátyja vállát és egy halvány mosollyal az anyja elé sietett. Sokat elárult nagyobbik fia magánéletéről, hogy most is egyedül jött át, Liliannak nyilván jobb programja akadt az anyósan vigasztalásánál.

Összedobott egy könnyű kis vacsorát, aztán evés közben beszámolt nekik az apjukkal történtekről és az állapotáról. Tom viszonylag korán elköszönt, Julia sejtette, hogy egy leányzó várja a lakásában, aki viszont még nem érdemelte ki, hogy a családnak is bemutassa; de George tovább üldögélt egy üveg sörrel a kezében.
-Neked nem kell menned? – nézett rá Julia. –Nem akarlak kidobni, csak azt sem akarom, hogy Lili szemrehányást tegyen.
-Lilian két hónapja elköltözött. – jelentette be George a mellbeverő hírt olyan hangsúlytalanul, mintha csak annyit mondott volna, hogy holnapra esőt jósolt a meteorológia.

Julia kábán ült le a szemközti székre.
-Akkor apád születésnapján már…?
-Jah… azért is késtünk, mert még el kellett ugranom érte is. Végül is még rendes is volt, hogy eljött egy kis színházat játszani. – motyogta halkan a fiú.
-Azért az előadás nem volt tökéletes, mert az érződött, hogy gubanc van, csak azt nem gondoltam, hogy ekkora. … Tomnak ezek szerint már elmondtad?
-Hát, valakinek muszáj volt beszélnem róla, és titeket nem akartalak felzaklatni a hírrel, főleg most…
-És miért…? – kérdezte az anyja, nyilván Lilian lépésére utalva. George megvonta a vállát.
-Klisé… egy biztosabb egzisztencia, izgalmasabb élet kilátásba kerülése miatt. Persze, ő most „szerelmes”, bár azt nem mondta el, hogy az ipse yachtjába vagy beléje. Egy céges bulin jöttek össze. Apró baki, hogy a fickónak felesége és két gyereke is van, és ha engem kérdezel, nem fog válni. Lili miatt tuti nem, de ez a liba nagyon bízik benne, hogy ő még csak huszonöt éves, az asszony meg az idén lesz negyvenöt. A fickó is csak a friss húsra hajt, de nem fogja feladni a kényelmes életét.

-És te? Mit érzel most Lilian iránt? – kérdezte Julia a talán túlságosan is nyugodtan, tényszerűen mesélő fiát.
-A fene tudja. Haragszom? Talán. Valahogy mégis inkább csalódott vagyok. Nem is benne, hanem magamban, hogy emberismeretből így bebuktam.
-És ha visszatérne hozzád?
-Nem tudom. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy újra megtenné mással. Valamit tönkretett, amit szerintem az idő se gyógyít, bár ha rágondolok, még mindig beugrik a kép, ahogy boldogan mosolyogva igent mond. Tulajdonképpen az elején nagyon jó volt együtt. Most még erre próbálok koncentrálni. Kár, hogy ő meg arra a faszira. … Anyu, nem baj, ha ma itt alszom? Nem akarok ott ülni az üres lakásban és azon rágódni, hogy mit rontottam el. 

-Persze, maradj csak, a szobádban megágyazok. Ha unatkoznál, akkor rögtön el is döntheted, mi mindent szabad onnan kidobnom és mi az, amihez ragaszkodsz, mert mostanában terveztem egy nagyobb lomtalanítást. És most egy kicsit hagylak, mert valakit fel kell hívnom…
*
George akaratlanul is hallotta az anyját, ahogy a telefonba beszélt. És a hang, amit használt meglepte, elbizonytalanította és összeszorította a gyomrát. Az nem lehet, hogy az anyjának van valakije! Ahogy Julia kinyomta a készüléket, azonnal rákérdezett:
-Ki volt ez?
Az anyja hirtelen nem is tudta, hogy foglalja össze röviden, kivel beszélt és miért, és miért úgy, ahogy…
-Hát, ez egy hosszú történet fiam, de ha tényleg érdekel, szívesen mesélek róla. – mondta végül halkan.

A végén George összehúzott szemekkel nézte az anyját. Jézus az égben! Ezeket a jeleket bárhol felismerné… az anyja, az ötvenkét éves anyja szerelmes lenne egy a fiánál is fiatalabb pasiba? És vajon az a fickó? Tisztában van vele, hogy kinél próbálkozik? Ez beteges! Ez egész egyszerűen nem normális! Az anyja sem normális! Az egész világ nem normális! A fiatal lányok és srácok idősebbek iránt éreznek vonzalmat, az öregek friss húst akarnak… Mi történt a világgal, hogy az emberek nem a választott párjukat imádják feltétel nélkül és örökkön örökké? De ennek a Ryan Maitlandnak majd a körmére néz, mert egy percig se gondja, hogy lenyúlhatja a családjától az anyját.
 *
ezt meg csak úgy XD
 

2013. május 5., vasárnap

Eszmélés 10.



-Bassza meg! Ez se jött össze! – vágta le a telefonját Ryan, miután Jasmine, az ügynöke szerint a film, amiről szó volt, befektetők hiányában egyelőre a jövő zenéje marad. Vadnyugati történet lett volna, olyasmi, mint anno Costner Farkasokkal táncolója, és azt még Ryan is érezte, hogy ennek a műfajnak mostanában erősen leáldozott. A legutóbbi próbálkozáshoz elég nagy neveket nyertek meg, de még ott is űrlényekkel harcoltak a jó öreg indiánok helyett, ami az ő olvasata szerint már kimerítette a nevetségesség fogalmát, de már azt sem bánta volna, csak film legyen végre! Lassan bármit eljátszott volna, ami mozifilmes főszerep.

A levelezését megnyitva Julia aggodalomtól csöpögő sorait olvasta. Na, ő is berezelt így a célegyenesben. Amióta elmondta neki, hogy egy kiadós ismerőse érdeklődéssel olvasta a már elkészült részét az írásuknak, azóta görcsöl minden mondaton. Kár volt szólni neki! Ráadásul a múltkori nagy őszinteségi rohamban kimondott mondatok még mindig ott lebegtek közöttük, mint megannyi elvarratlan szál, és egyikük sem tudta, hogy hozhatná vissza a kapcsolatukba azt a könnyedséget, amitől korábban a közös munka is jól haladt. Volt néhány álmatlan éjszakája, amióta gyakorlatilag szerelmet vallott egy kétszer annyi idős nőnek, aki kétségbeesetten ismerte be, hogy hasonlóan érez iránta. Fogalma sem volt róla, innen hova és hogyan kéne továbblépni, de volt egy olyan érzése, hogy ha kellő időt hagynak maguknak, akkor szép lassan elfeledhetik annak a napnak a történéseit. El kell felejtsék, mert ez így csak tönkreteszi mindkettőjüket; és ami a legrosszabb, a barátságukat is. 

Megcsörrent a telefonja. Jasmine. Mi a fenét akar, van mára még egy rossz híre? – nézte az ügynöke villogó számát. Kinyitotta a mélyhűtőt és kivette a félig üres vodkás üveget. Búfelejtőnek talán elég lesz. –Mondd! – morrant bele, miközben meghúzta az üveget, aztán megrázkódott, ahogy az alkohol végigmarta a torkát és az üres gyomrát is. Aztán csak hallgatta a nőt és lassan letette az üveget a mosogató szélére.

-Szmokingban? Most? Mi ez, Jas? Egy vicc? Mert momentán rohadtul nem vagyok vicces kedvemben.
-Ha akarod, mesélhetek, de akkor tuti lekésed a meghallgatást. Most jutottam a füleshez, és nem ártana fürgének lenned. A lényeg az elegancia és némi rosszfiús külső. Ha borostás vagy, hagyd, még talán jól is jöhet. És van félórád, hogy odaérj. – hadart a nő izgatottan, de kellő határozottsággal a hangjában, amitől Ryan kezdte komolyan venni a szövegét.
Szélsebesen jegyzetelt, aztán kinyomta a telefont. Nem zavarta, hogy udvariatlan volt. Ha összejön, majd bocsánatot kér, ha nem, akkor örüljön Jasmine, hogy ennyivel megúszta. … James Bond film? Huszonhét évesen? Mi lesz ez? James Bond gyerekkora? De azért villámgyorsan öltözött. A méretre csináltatott szmoking kifogástalanul állt rajta, a borosta az állán sem volt túlságosan elhanyagoltnak tűnő. Csillogó cipője eszébe juttatta, hogy ezt már a legutóbbi alkalom után is le akarta cserélni egy fél számmal nagyobbra, de most nem törődött vele, ahogy lábujjai sikítva tiltakoztak a gyötrés ellen. Nem egészen tíz perc alatt a kocsikulccsal a kezében már az alagsori garázsban volt,megdöntve ezzel minden eddig rekordját öltözködés ügyben.

Még azt is, amikor Margaret férje hazajött a hancúr kellős közepén, és neki az ablakon át kellett menekülnie, mint egy rossz szappanoperában. – jutott eszébe a régi történet. A nővére kikapós barátnője alig húsz évesen rángatta be az ágyába és ő a hormonjaitól hajtva kapható is volt egy kis hetyegésre. Aztán az a nap el is döntötte, hogy soha többé nem kezd férjes asszonyokkal. Nem mintha nem lett volna vad és izgalmas dolog, de másnap szar érzés volt nézni Steven mit sem sejtő csókját, ahogy a feleségétől búcsúzkodott. 

A szerencsétlen szerette a ribanc feleségét… Mint ahogy ő is Chloét, a Bobby-s affér ellenére. Csakis ezt jelentheti, hogy hiába feküdt le Lizával, hiába viaskodik mindenféle fura érzelemmel Julia közelében, igazából azt a libát szeretné visszakapni. Eleinte azt hitte, csak azért, hogy bosszút állhasson, de már rájött, hogy soha nem tudná bántani. 

Amíg a gondolataival volt elfoglalva, néhány közlekedési bírság-gyanús manőver után be is parkolt a kapott cím elé. Aztán hanyag eleganciával kipattant, megrántotta az inge kézelőjét, és laza léptekkel a kapu felé indult. A figura már megvolt, akkor is, ha még messze nem forgott a felvevőgép. A recepciós egy földszinti terem felé irányította, ami előtt több pályatársa is várakozott hétköznapi ruhájában. Nevetve kérdezgették, hogy csak nem egy buli kellős közepéről ugrasztották-e, de akkor kinyílt az ajtó és maga a rendező, Sam Mendez nézett ki rajta. Végigpásztázta őket, aztán ujjával hívogatóan Ryan felé intett. A többiek már nem nevettek. –Mr. Maitland, kérem, fáradjon be!
Meglepte, hogy a rendező tudta a nevét, mert bármit is képzelt eddig magáról, azért tisztában volt a szakmában elfoglalt helyével, ami valahol a béka segge alatt volt. 

A meghallgatás után szinte szédült. El sem merte fordítani az indítókulcsot, mert attól félt, ebben az állapotban tuti balesetet okozna. Megkapta a szerepet! James Bond Juniort.
Basszus, biztos nem figyelt, de eddig nem is tudta, hogy James Bondnak volt egy kölyke. Mikor, hol hozta össze a folyamatosa akciózás közben? A történet szerint Bond, akit az öregedő Craig játszik még mindig, egy akció közben akad össze vele és néhány mulatságos helyzet során derül fény a köztük lévő vérségi kapcsolatra.
Vett egy nagy levegőt és meglazította a nyakkendőjét, aztán életet lehelt a kedvencébe, az öreg Aston Martinba.  Az egyetlen dologba, amire nem sajnálta a pénzt, amit a sorozat hozott neki. Ez az autó volt már kölyökként is az álma, mint Bondnak. s most tessék, ő lesz Bond. A Junior, de mégiscsak Bond. 

Felhívta Jasmine-t és vigyorogva beleszólt: -Kérhetsz valamit, amit nagyon szeretnél és sokba kerül.
-Egy gyerek? – viccelődött vele a nő, aztán mind a ketten elnevették magukat. Jas állandóan gyerekre vágyott, csak éppen meg sem állt annyi időre, amíg kezet foghatott volna a potenciális apajelölttel.  Jasmine lassan elérte a negyven éves kort és tudták mindketten, ez egy beteljesületlen álom marad a számára, amelyen most még mosolyognak, de évek múlva keserűvé válik majd miatta anő. És Ryan már most sajnálta érte, mert az elmúlt évek alatt igazán baráti kapcsolat alakult ki köztük.
Kicsit hasonló cipőben jártak, csak őt még nem sürgette az idő. De ismerkedni nem nagyon járt. Valahogy mindig elbizonytalanodott, hogy a nők mosolya Ryannek, vagy az általa megformált szerepnek, esetleg csak a filmes körökben forgő pasinak szól-e. Szakmabelivel ritkán szerencsés, civillel meg még annyira se. Lehet, hogy tényleg ő lenne Jas számára a megoldás? – mosolyodott el, ahogy eszébe jutott az előbbi kis közjáték. 

-Szóval megkaptad? – rántotta vissza a nő lelkes hangja a jelenbe, miközben a férfi élesen vett be egy kanyart a házához vezető úton, hogy aztán satufékkel fékezzen az úttesten előtte zavartan toporgó kutya miatt. Rambo!
Az út szélén néhányan egy fekvő alak fölé hajoltak izgatottan. Julia? – szorult össze a szíve, de aztán észrevette, hogy egy férfi fekszik a járdán. Biztosan Gordon. – gondolta még mindig hevesen dobogó szívvel, aztán kiszállt és odakiáltott a kutyának:
-Rambo! Hozzám! – Julia nevelésének hála, a kutya felkapta a fejét a neki címzett parancsra, és ha kicsit tétovázva is, de szót fogadott. Közben Ryan már a nő számát hívta, s megnyugodva látta, hogy egy mentő kerüli ki őt nagy ívben. A segítség már megérkezett. Remélhetően nem későn!
*
Már késő este volt, amikor Ryan telefonja megcsörrent. Julia volt az.
-Köszönöm! Annyi mindent kellene megköszönnöm, hogy nem is tudom, milyen sorrendben tegyem, de köszönöm, hogy éppen ott voltál, hogy elkaptad Rambot, hogy hívtál engem.
-Hogy van? – tette fel a kérdést a férfi, amire őszintén szólva félt meghallani a választ, bár Julia megkönnyebbült hangja sejtetni engedte, hogy nem történt tragédia.

-Szerencsére jól van. A Szt.Patrickba vitték, az volt legközelebb. Még a mentőorvos is azt hitte, infarktus, de valószínűleg csak egy enyhe szédülés volt, a hirtelen jött melegtől. Csak egy rosszullét, ami bármelyikünkkel megtörténhet bármikor. Nem infarktus! – emelkedett a nő hangja szinte hisztérikus magasságba és Ryan érezte, hogy Juliat nem sok választja el a pániktól. Úgy látszik, eddig tartott az ereje, és éppen most van egyedül, amikor a leginkább rászorulna valakinek a megnyugtató közelségére, vagy csak egy erős vállra, amin kisírhatja magából a feszültséget. 

-Julia! – szólt közbe halkan, mire a nő nagyot nyelt. Ryan nem tudhatta, hogy ez annak a ténynek szólt, hogy a hangja, ahogy a nő nevét kiejtette, felért egy imádsággal. Legalábbis az asszony számára.  –Ne menjek át? Most talán nem a legjobb, ha egyedül van.
-Nem, köszönöm! Itt vannak a fiaim, csak meg akartam köszönni. Amikor Gordon elesett, kicsit beverte a fejét és biztos, ami biztos, egy éjszakára bent tartják megfigyelésre. A legnagyobb gondja az volt, hogy a póráz kicsúszott a kezéből és érezte, hogy Rambo elszalad. De megnyugtattam, hogy a kutya jó kezekben volt. Azt hiszem, ha hazajön, ő is szeretne majd köszönetet mondani. Ha egyszer alkalmas lesz, szívesen áthívnánk egy vacsorára. – hadart Julia és Ryan először nem is értette azt a csalódottságot, amit érzett. Hiszen a dolgok így vannak rendben. Gordonnak ott van Julia, az asszonynak a fiai, ő meg csak egy segítőkész szomszéd a környékről. Ennyi. 

-Hát, akkor örülök, hogy minden rendben, arra a vacsorára meg egyszer majd visszatérünk – motyogta halkan. –Pihenjen egy kicsit, és ne is foglalkozzon az írással, amíg Gordonnal nem lesz minden rendben, oké? – kérdezte, mire a nő a vonal túlsó végén elnevette magát.
-De bizony foglalkozom, nincs annál jobb orvosság nekem.