Lakótársak 23.rész

Alig csukódott be mögöttük a lakás ajtaja, Robert lepakolta az előszobában a dobozt, ami a jelmezét rejtette és akaratlanul is megdörzsölte a mellbimbóját, ami még mindig érzékeny volt a francos csipesz szorításától, aztán magához húzta Emmát, és csak nézte kiismerhetetlen tekintettel. Emma végül elkapta a szemét és kibontakozott az ölelésből. Mind a ketten tudták, hogy a bálban történt valami, amiről beszélniük kell, de még egyikük sem tudta, hogy hozza szóba anélkül, hogy egy rossz fogalmazás miatt esetleg veszekedés legyen belőle. Emma végül pocakosan jött haza, és most elmélyülten bontogatni kezdte a cseles pántokat, amik a kilencedik hónapos terhességet idáig a helyén tartották. Robert nézte, ahogy a csomókkal bajlódik, aztán némán odalépett és hosszú ujjaival ügyesen bontogatni kezdte őket. Amikor segített kibújni a pántok közül, akaratlanul is hangosan mondta ki a gondolatait: -Egészen könnyen meg lehetett szabadulni tőle.

Emma keze megállt a mozdulat közben. Nem akart veszekedni, tényleg nem, de úgy érezte, hogy azért vannak itt tisztázatlan kérdések, amiket jobb, ha minél előbb tisztáznak, hogy adott esetben senkit ne érjen meglepetés.

-Nem mindig ilyen egyszerű a dolog. Nézd Rob, nem akarok itt rébuszokban beszélni. Azt hiszem jobb, ha még időben tisztázzuk, hogy mi a véleményünk a gyerekkérdésről. A váratlan gyerekáldásról persze, mert baleset bármikor becsúszhat. Mind a ketten tudjuk, hogy te ott a buliban azt feltételezted, hogy a múltkori hancúrozásunk nem maradt következmények nélkül. És ha őszinte akarok lenni, nem tetszett a reakciód, amivel fogadtad a dolgot. Megrémültél és bepánikoltál. Biztos vagyok benne, hogy az első gondolatod az volt, hogy menekülnöd kell ebből a helyzetből. De tudod, mind a kettőnknek megvolt a szerepe abban az estében, és ha terhes maradtam volna, elég megalázó lett volna, ha így fogadod a hírt. Én is izgultam napokig, amíg kiderült, hogy megúsztuk, mert én sem tervezek még gyereket, mert csak 22 éves vagyok és teljesen alkalmatlan a családanya szerepére, de ettől függetlenül megtartottam volna, ha nincs szerencsénk. Soha nem vetetnék el egy gyereket pusztán azért, mert nem jó az időzítés. Az ember tanuljon meg felelősséget vállalni a cselekedeteiért. A jövőben úgy bújj mellém, hogy ha terhes maradok, akkor nem létezik olyan opció, hogy egyszerűen megszabadulni tőle. Ha vállalod, akkor becsülnélek érte, de ha nem vállalod, akkor onnantól semmi közöd a dologhoz. Hónapok, évek múlva ne is próbálkozz, mert nincs második esély.

-Ez elég ultimátumszerűen hangzott. – morgott a fiú az orra alatt. –Nézd, én megértem, hogy benned él egy romantikus kép arról, hogy ha elrebeged, hogy babát vársz, akkor én párás szemmel felhívom a haverokat, hogy időben elkezdjük a tejfakasztó bulikat. De az az igazság, hogy három hónapos ismeretség után engem még nem igazán foglalkoztat ez a téma. Igen, megijedtem, hogy ráfáztunk arra az estére, nem tagadom. De az rosszul esik, hogy azt gondoltad, cserbenhagynálak, mert  azt hittem, ismersz már annyira, hogy nem futamodok meg a kötelességeim elől. Bármilyen hülyén hangzik, részben miattad ijedtem meg. Éppen azért, amit te is mondtál, hogy még túl fiatal vagy. Egy idő után biztos a fejemhez vágnád, hogy még nem is éltél, és az én felelőtlenségem miatt most egy kapcsolatba, vagy egy gyerekhez vagy láncolva. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne lennél kellőképpen érett az anyaságra, csak… a francba, mit tudok én erről az egészről? Mi a fenének agyalunk olyasmin, amit még elképzelni sem tudunk? Vigyázni fogunk, de ha mégis beütne a mennykő, akkor majd megbirkózunk a dologgal. Úgy, ahogy akkor tudunk, vagy akarunk. Ezt úgysem lehet megtervezni előre. Nem lehetne, hogy hanyagoljuk a témát? 

-Hát, ahogy mondtad, könnyen meg lehet szabadulni tőle… még így beszélgetés szinten is.

-Jaj, Emma, hagyd már azt a hülye mondatot! Azt sem tudtam, miről beszélek, oké? Felejtsd el, nincs jelentősége! Ne próbálj neki olyan hangsúlyt adni, ami nem volt! Gyere ide! – húzta magához a lányt. -Szeretlek! Ez tény. Jó veled még veszekedni is. Ez bármennyire is fura, de tényleg így van. Persze, legjobban a békülést szeretem, de most kezdeményezni sem merek ezek után. Szóval, ne fessük az ördögöt a falra, csak vigyázzunk egymásra, és akkor minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell. Sajnálom, ha akaratlanul is megbántottalak, de abban soha ne kételkedj, hogy szeretlek teljes szívemből. És most ennyi dráma után gyere, mossuk le magunkról ezt az estét, aztán feküdjünk le! – azzal kézen fogva a fürdőszobába vezette.

*

Valentin nap úgy érkezett el, hogy sikerült túllendülniük a jelmezbál utáni torokszorongató gondolataikon, újra megtalálták a szenvedélyt, és már nem kellett attól tartaniuk, hogy a gyerek téma árnyékot vet a szeretkezéseikre. Előző este beváltották a lovaskocsizásra kapott kupont, nagyjából végig csókolózva az utat, úgyhogy a behavazott parkból a bepárásodott üvegen keresztül nem sokat láttak. A pacik békésen trappoltak a késői hóesésben, ők pedig búcsúzóul megkínálták a kocsist a piknik kosárban lévő termoszból a finom forralt almaborral.

Február 14-én korán reggel ráérősen szerelmeskedtek, aztán együtt mentek be az irodába, Robert pedig egész délelőtt az íróasztalánál a nyakát nyújtogatva leste, hogy a futár mikor érkezik már meg a megrendelt csokorral. Emma éppen kilépett Bryan Thomson irodájából, amikor az asztalánál egy fiatal fiú állt meg. Hatalmas csokor virág volt a kezében alaposan becsomagolva. Emma aláírta az átvételi papírt, aztán bontogatni kezdte a csomagolást, miközben Robertet kereste a tekintetével. A szürke szemek még a terem végéből is izzón tapadtak rá. 

A csokor fehér tulipánokból állt, és a közepéből egyetlen szál vörös tulipán  kandikált ki. A tulipán a lángoló érzelmek és a nőiesség jelképe, a vörös tulipán pedig egy szerelmi vallomás. Annak a szárára erősítették a kis piros szívet, amelyben egyetlen szó állt: Szeretlek! Szájával hangtalanul formálta a választ és elmosolyodott, ahogy Robert a terem túloldalából egy csókot repített felé.

Felállt és a teakonyhába ment, hogy odategyen egy újabb nagy adag kávét, mert amióta itt dolgozott, a kávéfogyasztás feltűnő mértékben megnőtt, és ezzel egyenes  arányban a környékbeli kávézókban csökkent. Robert nem túlzott a koffeinre éhes bandával kapcsolatban. A pultra támaszkodva várta, hogy a termosz megteljen és rácsavarhassa a kupakot, amikor hátulról két kar ölelte át. 

-Nem voltam biztos benne, hogy olyan messziről eljut hozzád a csókom, úgyhogy inkább kézbesítem. – suttogta a fiú Emma nyakába, aki megroggyanó lábakkal dőlt bele az ölelésbe, és a nyakát harapdáló élvezkedésbe. –Mennem kell, mert Bryan árgus szemekkel lesett, amikor bejöttem ide, csak szólok, hogy Connor telefonált, hogy estére asztalt foglalt a BB57-be. Ott várnak minket 7-kor Rachellel. Na, gyorsan adj egy csókot, aztán már itt sem vagyok, mert a végén megint a pulton fogunk kikötni – mormolta a lány fülébe, akin hangyák ezrei futkostak a forró lehellet okozta izgalomtól.

*

Connor és Rachel már az asztalnál ültek, amikor ők is megérkeztek. Megrendelték az italokat, aztán táncoltak egy kicsit, majd a fiúk a pulthoz mentek, hogy a szendvicsválasztékot felmérjék. Connor arcán egy zavart grimasz suhant át, ahogy meglátta a lányt a pult végénél üldögélni az egyik bárszéken, de végül szó nélkül terelte Robertet a pult másik vége felé. Nem volt szerencséje, Glenda még nem ivott annyit, hogy a látása ne működött volna tökéletesen. Már éppen figyelmeztetni akarta a barátját, amikor a lány hirtelen felbukkant mellettük.

-Szia, Robert! – a hang élesen csattant a halk háttérzenétől elütve.

-Szia, Glenda… - Robert nem akart a köszönésen túl is kommunikálni a lánnyal, mert amikor legutóbb megtette, a lány olyan jelenetet rendezett, hogy utána hónapokig nem jött a bárnak még a környékére sem. Ezért intett Connornak, rámutatott két gusztusos szendvicsre és máris fordult vissza az asztalukhoz. Glenda árnyékként követte. Robert leült a lányok mellé, akik kíváncsian nézték a fiú nyomában, az asztal mellett lecövekelő lányt, aztán magyarázatért Robertre néztek, de Glenda megelőzte.

-Be sem mutatsz?

-Glenda, nem hiszem, hogy erre szükség lenne. Ünnepelünk, és nem tudom, hogy mit mondhatnék, amit még nem mondtam el. –mondta egy kínos mosoly kíséretében, amelyet azonban nem a lányra vetett, hanem Emmára, azt figyelve, mennyire borítja ki a jelenet.

-Te vagy az új nője? Vagy te? Vagy mindketten? – mutatott hosszú műkörömben végződő ujjával először Rachelre, aztán Emmára a lány. Robertnek bevillant az emlék, hogy ezek a körmök micsoda nyomokat hagyták a karján, hátán. Hetekig látszott a karmolászása. A lány Emma reakciójából kikövetkeztette, kit kell célba vennie. Egy éve nem látta Robertet, de a szakítás miatti sértettség még mindig elevenen élt benne.

-Ez a pasi hanyatt dönt és érzéketlenül elhagy majd, mert nem képes tartós kapcsolatra. A te sorsod is ez lesz, mert nehogy azt hidd, hogy jobb vagy nálam.

-Glenda, elég volt! – emelte fel a hangját a fiú, miközben azt figyelte, Connor fizetett-e már, mert legszívesebben felállt volna, hogy itt hagyja ezt a lebujt. Nem volt szerencséje, mert Connor élénk eszmecserébe bonyolódott a pultossal. Robertnek volt egy érzése, hogy nem véletlenül. 

Emma idegesen kapkodta a szemét Robról a lányra és vissza. Nem tudta, hogy mi készteti ezt az idegen lányt arra, hogy a lehető legrosszabb színben tüntesse fel előtte a fiút, bár volt egy sejtése. Mindenesetre kínosnak érezte, hogy ott áll az asztaluk előtt és indulattól izzó szemekkel őket lesi. Felállt és Rob kezéért nyúlt.

-Táncolni akartunk, nem?

Robert engedelmesen ragadta meg a szituációból kivezető halvány esélyt, és Emma kezét megmarkolva a táncparkett felé indult. Glenda gondosan rúzsozott ajkai közül egy káromkodás csusszant ki, aztán némi tétovázás után durcásan megfordult és visszament a pult végéhez.

Emma a fiú nyakát ölelve a mellére hajtotta a fejét és így ringott vele a zenére, aztán nem bírt tovább a kíváncsiságával és kicsit hátrahajolt, hogy a szemébe nézhessen.  -Tehát ő volt Glenda. Az őrült nő, ahogy Connor emlegette egyszer. De mit is kell tudnunk Glendáról?

-Emma… ez régi sztori, hagyjuk a fenébe, nem érdekes.

-Hát, az a csaj azt állította, hogy engem is el fogsz hagyni, innentől tehát rám is tartozik a dolog. A magyarázat alighanem a múltban keresendő, tehát légy szíves, mesélj!

-Oké, kb. egy  évvel ezelőtt itt voltunk egy buliban Connorral és összeismerkedtünk két lánnyal, Glendával és a barátnőjével, Amy-vel. Az este otthon fejeződött be, másnap reggel pedig az értésére adtam, hogy nincs folytatás. Én csak jól akartam érezni magam egy estére, és a bárban úgy tűnt, Glenda is azért van ott. Nem vagyok rá büszke, de végül is tisztességes voltam, mert választhattam volna azt az utat is, hogy egyszerűen nem válaszolok a hívásaira. De Glenda – mint utólag kiderült - egyértelműen valami mást várt attól az éjszakától, és berágott, amiért nem volt folytatás. Meglep, hogy még mindig eszi magát miatta. Connor volt a hibás, mert a sok egy éjszakás nője között pont Glenda barátnőjével járt hetekig. Így én tűntem egy éjszakás köcsögnek. De miután mi ma éjjel nem az első éjszakánkat töltjük majd együtt, téged nem fenyeget az a veszély, hogy holnap reggel kiteszem a szűröd. – kacsintott Emmára, aki elgondolkodva nézte. 

-Tudom, milyen az, ha mindent odaadsz, de aztán mégis mást kapsz, mint amit reméltél. – suttogta halkan, aztán magához szorította Robertet, hogy a nyakába bújva súghassa a fülébe a folytatást. –Egyszer a főiskolán rendeztek egy nagy bulit. Akkor már James sem volt képben, magányosnak éreztem magam, és arra vágytam, hogy valaki engem is szeressen. Az egyik srác egész este fűzte a fejemet, és mivel kedves volt és helyes, és pontosan azt mondta, amit hallani akartam, nála töltöttem az éjszakát. Aztán reggel az értésemre adta, hogy ő nem szokott járni a lányokkal, csak megajándékozza őket egy igazi Jeremy-féle éjszakával. Arcpirító érzés volt. Válaszul megmondtam neki, hogy nem fogom jó hírét kelteni, mert messze nem volt akkora attrakció, mint hiszi.

Robert hallgatott, aztán megköszörülte a torkát és megkérdezte: -Ezt most miért mesélted el? Igazságtalannak érezném, ha párhuzamot vonnál közém és Jeremy közé.

-Nem, dehogyis, csak azt akarom mondani, hogy tudom, milyen érzés, ha egy lány nem azt kapja, amire számít. Részemről nem haragszom rá, amiért odajött hozzánk. Feltéve, ha ennyi volt.

Robert megállt, karnyi távolságra tolta magától Emmát és megkérdezte: -Mit keresünk itt? Valentin nap van, mi meg itt lelkizünk mindenféle exekről, ahelyett, hogy otthon gyűrnénk össze az ágyneműt. Gyere, elköszönünk Connoréktól, aztán megünnepeljük ezt a napot úgy, ahogy már órák óta kellett volna!

Lakótársak 22. rész

Szilveszter után élték a nyugodt mindennapjaikat. Időnként áthívták Connort, és soha nem mulasztották el emlékeztetni, hogy Rachelt is hívja magával. Elérkeztek a kapcsolatuknak ahhoz a fejezetéhez, amikor egymáson és a szexen kívül a külvilág is érdekelni kezdte őket. Kiállításokra jártak, kis alternatív színházak előadásaira, moziba, sőt még egy főzőtanfolyamra is beiratkoztak, ahol az olasz mesterszakácstól fantasztikus remekműveknek az elkészítését tanulták sok nevetés és paradicsomszószos csók kíséretében, tudva, hogy a megszerzett tudást valószínűleg soha az életben nem fogják hasznosítani. 

A farsangi szezon beköszöntével Robert elköszönt az egyetemi óráktól. Szomorúan véve tudomásul, hogy az ajándékba kapott fél évnyi diákélet elrepült, mint egy pillanat. A diákok, hálásan az együtt töltött érdekes órákért, meghívták őt is a partnerével a farsangi bulijukra. Az volt az a buli, amire alighanem sokáig emlékezni fog mindenki, aki jelen volt és tanuja lehetett Rob belépőjének. …A dolog már rosszul indult, mert Rob ugyan szólt Emmának, hogy buliba mennek, farsangi buliba, de azt az apró és nem elhanyagolható tényt elfelejtette közölni, hogy jelmezes rendezvényről van szó. Ő maga Connorhoz fordult tanácsért a jelmez ügyében, és barátja fantáziájában nem is kellett csalódnia. Másnapra egy dobozt szerzett, benne minden kellékkel, amire a tökéletes jelmezhez csak szüksége lehetett.  Robert először nem akart hinni a szemének, de aztán vállat vont és már előre röhögött a hatáson, amit kelteni fog. Titkolózott Emma előtt, őt is meg akarta lepni. Hát, sikerült...

Emma, nem tudva a jelmezes farsangról, egy szexi fekete csipkeruhát turkált egy közeli secondhand-ben, és a zsákmánnyal boldogan sietett haza. A karácsonyi party óta tudta, hogy Robnak ez a gyenge pontja, a fekete csipke. Kiakasztotta szekrény oldalára és kedvtelve nézegette. Remélhetőleg Robertnek is annyira fog tetszeni, mint neki, és bízva a sikerben már előre remélte, és bánta is kicsit, hogy a csipke itt-ott biztosan szakadni fog. A kopogtatásra jókedvűen libbent az ajtóhoz. Connor állt előtte és csodálkozva mérte végig.

-Te nem készülődsz?

-Ó, de mindjárt, nézd meg a ruhámat, ugye jó lesz? – szaladt be a ruháért Emma. Connor összeráncolt homlokát látva, értetlenül kérdezte:

-Nem tetszik? Szerintem szexi. Gondolod, hogy Robnak se fog tetszeni?

-Nem az a baj cica, a ruhától a pasid biztosan kifekszik, csak éppen...

-Csak éppen...?

-Nem szólt neked ez a töketlen, hogy jelmezes buli lesz?

Emma csüggedten roskadt le a kanapéra. -Hát, nem... ezt az apróságot elfelejtette említeni. Akkor mindegy, el sem megyek. Pár óra alatt úgysem tudok kitalálni semmit, és már semmi kedvem rohangászni valami jelmez után. Ő persze kitalálta a tutit, mi?

-Nem igazán. Képes lett volna valami hétköznapi jelmezt kölcsönözni, de szerencsére itt voltam én, és ha nem ő viszi el a pálmát, akkor ne legyen Bradshow a nevem.

-Jézusom, Con, mit találtál ki neki? Mondd el, hogy legalább megismerjem!

-Azt nem lehet, meglepetés. De most ne is ezzel foglalkozz, hanem találjunk ki neked is valamit, amivel meglepheted a hercegedet.

*

Emma megigazította a „hasát”, aztán nevetve fogadta el a feléje nyújtott narancsleves poharat.  Mikor belépett a terembe, azt hitte, hogy itt bizony nem lesz farsang, annyira kevesen voltak. De aztán nem kellett fél óra és hirtelen egész tömeg kerekedett. Robertet sehol nem látta. Connor szerint azonnal rá fog ismerni, mert tuti az ő jelmeze lesz a legőrültebb. Azt kérte, hogy itt találkozzanak, mert abban a szerelésben nem merne végigmenni az utcán, ezért majd itt öltözik be. 

Észrevett egy féllábú kalózt, aki háttal állt neki. El sem tudta képzelni, az illető hogy oldotta meg, de az egyik lába helyén egy faragott zongoraláb kopogott a padlón. Elég ötletesnek tartotta ahhoz, hogy kíváncsian meglesse a jelmez tulajdonosát, de nem Robert volt az. Connor jelent meg a bejáratnál foszladozó múmiának öltözve, a szalagok csak úgy röpködtek körülötte. Uramisten, ha ez az őrült jelmez sem olyan őrült, mint Roberté, akkor vajon minek öltözhetett? Közben sokadszorra utasította vissza a felkínált ülőhelyet. Úgy látszik, elég élethűre sikerült a pótlás a hasán, amitől úgy nézett ki, mint aki bármelyik percben szülhet. Nem volt egy igazán nagy jelmez, a versenyben aligha kap érte helyezést, de ő találta ki, és remélte, hogy  Robertre ráhozhatja vele a frászt. Connor mindenesetre elég sötét tekintettel méregette. Nem átallotta megkérdezni, hogy vajon nem akar-e ezzel a púppal az ölében valamire célozni Robertnél, mert akkor még az este előtt beveri a képét a nyomorultnak. Emma nevetve bizonygatta, hogy szó sincs igazi terhességről, ezért kár lenne Rob megnyerő arcát péppé vernie. 

Elhalkult a zene és a szervezők közül valaki kiállt a pódiumra és ismertette a versenyszabályokat. A zsűri tagjai elvegyülnek a jelmezesek között, és egy óra múlva, titkos szavazás eredményeképpen hirdetnek  majd eredményt.  Az első helyezett jutalma romantikus lovaskocsizás a Central Parkban finomságokkal teli piknikes kosárral. A további díjak között torta, hordó sör és góliát üveges whisky is szerepelt. Emma vágyakozva gondolt arra, hogy  vajon Rob jelmeze lesz-e annyira jó, hogy romantikus kocsikázásra vihesse őt a Parkba.

Connort nézte, ahogy múmia jelmeze foszlányaival beborít egy Cleopátrát, miközben bekötözött kezei a lány fenekét masszírozzák. Emma elkerekedő szemekkel fedezte fel a jelmezben Rachelt. Ha találgatnia kellett volna, akkor biztosan Hófehérkét mond vagy Piroskát a lánnyal kapcsolatban, ez a dögös, merész jelmez teljességgel meglepő volt tőle. De most már türelmetlenül várta, hogy a párja is felbukkanjon. 

A bejáratnál hangos röhögés és füttyögés csapott fel, és akaratlanul is odanézett.  Aztán még egyszer és még egyszer... de a látomás nem tűnt el. Robert állt ott óriás bohóccipőben, de a szeme nem is ettől kerekedett el, hanem amit fölötte viselt. Harlequin úgy tűnik, ma kimenőt kapott, de a bohóc nem hasonlított sem rá, sem Charlie Chaplinre. Emma a hasát fogva kacagott. Robert pedig mostanra már megbánta, hogy ennyire befolyásolható, gyenge alak, aki Connor minden hülyeségében benne van. Úgy érezte, szinte pucéron ácsorog a teremben, mellbimbóját fájdalmasan szorította a rácsippentett kis bojt, amit minden arrajáró kötelességének érzett meghúzgálni. A selyem fehérnemű, ami a harmincas évek divatját követte, meglehetősen lenge öltözet volt, még a tarka cigánykendő takarásában is. A paróka alatt viszketett a feje, a vastag festék pedig szinte megkeményedett az arcán. Azon már ki sem akadt, hogy az összes pasi a seggére húzott, ahogy közöttük botorkált a hatalmas orrú cipőben.

Emmát kereste a tömegben, mert biztos volt benne, hogy  valamelyik királylányban őt fogja felfedezni. Aztán a tekintete egy várandós nőre esett, aki a hasát óvón ölelve közelített feléje. Átfutott a fején, hogy ez a csaj akár még az éjszaka közepén itt is megszülhet, aztán kicsit feljebb emelte a hatalmas hasról a tekintetét és Emma vigyorgó arcába nézett. Édes Jó Istenem! A bohócfesték izzani kezdett az arcán, ahogy arra gondolt, csak nem most, csak nem itt akar a lány a tudtára adni valamit, ami a legviharosabb szerelmük ellenére is igencsak korai lenne még.

Amikor a lány megállt vele szemben, kezével akaratlanul is a pocakja felé nyúlt és nagyot nyelve viccnek szánva, de görcsölve a választól, megkérdezte: -Csak nem az enyém?

Emma nevetve húzta magához, hogy rászoríthassa a fiú tenyerét a puha párnatöltetre. -De bizony a tiéd. Aki csak az élvezetekkel törődik, készüljön fel arra is, hogy annak egyszer meg is kell fizetnie az árát.

Robert elsápadt a festék alatt, ahogy eszébe jutott a lakás felavatásának éjszakája. Nos, mindenre nem volt felkészülve, de erre már csak akkor jött rá, amikor a célegyenesben voltak. Sőt, az igazat bevallva, csak a célvonalon átsodródva. … Próbált jó képet vágni a dologhoz, hiszen ez nem olyan dolog, amit itt és most kell tisztázzanak, de azért sokat rontott a kedvén a gondolat, hogy egyetlen óvatlan, szenvedélyes estének esetleg máris fizethetik az árát. …Emma értetlenül nézte a fiú arcán megkövülő mosolyt, ami sokkal inkább kelletlen grimaszhoz volt hasonló. Most meg mi baja? De aztán hátulról meglökték és egyenesen Robert mellének esett. A fiú óvón ölelte át, aztán a sokaság szélére csámpázott vele.

-Nem fázol? – nézett Robertre, aki még mindig a gondolatai rabja volt.

-Hát, nem volt melegem, amíg a tanulmányi osztályról lecsoszogtam idáig. Ott vannak fent a ruháim, remélem, senki nem lovasítja meg őket a buli végéig. De idebent egész elviselhető. ... Mit iszol? – nézett Emma poharára.

-Narancslevet . – vágott egy grimaszt a lány. –Terhes nőnek nem hajlandóak rendes piát adni – kacsintott vidáman, mire Robert bosszúsan elhúzta a száját.

-Azért én bedobnék valamit. Úgy érzem, nagyon rám fér egy szíverősítő. – pislogott a büfé irányába.

-Oké, menj csak, én itt megvárlak – ült le Emma egy székre, ami pár pillanattal korábban szabadult fel. 

A fiú elindult, aztán hirtelen ötlettől indíttatva visszanézett. A látvány egyszerre volt édesen megható és fájdalmasan felkavaró. Emma úgy ült a széken, ölében a görögdinnyére emlékeztető pocakjával, mint egy kislány, aki a trikója alá dugta a labdát. De aztán felemelte a kezét és valami angyali mosollyal megsimogatta azt a gömbölyűséget és merengve felnézett. Robert elkapta a tekintetét és folytatta az útját a szeszek világába. Most valami erős kell és rögtön dupla adag, ebben biztos volt.

Amíg arra várt, hogy a srác a pult mögött megtöltsön egy poharat, szórakozottan arra gondolt, hogy Connor még biztos nem tud a dologról, mert akkor már felvételizhetne az operába a női kórusba. A lehetőségei elég korlátozottak, ezzel tisztában volt. Ha már így alakult, akkor kutya kötelessége elvenni Emmát és nevet adni a kölyöknek. Végül is nem olyan nagy tragédia ez... bár, ahhoz képest, hogy nem is olyan régen még félelemmel töltötte el a lányt a gondolat, hátha gyűrűt ajándékoz neki karácsonyra... most meg már szinte hallotta zúgni az esküvői harangokat...

-Hééé, haver, ébresztő! – mozgatta meg az orra előtt a pultos a poharat. Zavartan kitett a srác elé öt dollárt, amit a jelmeze melltartójából kotort ki, aztán a környéken állók röhögésétől kísérve visszacsámpázott Emmához.

-Le kéne venni ezt a göncöt – morgott csendesen, miközben nagyot kortyolt az italból. –Tisztára hülyének érzem magam benne. Connort seggbe fogom rúgni, amiért rábeszélt.

-Most már várj egy kicsit – mosolygott rá Emma egy srácra, aki őket vizslatta – mert nemsokára eredményhirdetés. Utána már nyugodtan átöltözhetsz. Én is kiveszem a párnát, mert lassan már izzadni fog a hasam – nevetett a gondolaton. –Nem adsz egy kortyot? Bár, whiskyvel még nem ittam narancslét, de nem lehet sokkal rosszabb, mint vodkával.

-Rosszabb, hidd el, hogy rosszabb. Különben is, a te állapotodban jobb ha nem iszol töményet. Oké, egy kis bor itt-ott még belefér, de töményet nem kéne innod.

-Jaj, ne csináld már te is! Körülöttem mindenki szép lassan becsiccsent, én meg ácsorogjak itt szín józanul? Rob! Önts bele egy kicsit, naaaa...

-Nem kéne innod! A statisztikák szerint a terhesség első heteiben a legnagyobb az esélye, hogy valami külső ok miatt károsodik a magzat, és az alkohol...

-Mi van? – nézett rá értetlenül Emma, aztán homályosan derengeni kezdett neki, hogy az eddigi viccelődős beszélgetésüket a fiú egészen máshogy értelmezte. –Jesszus Rob! Nem vagyok terhes! – kiabálta bele az arcába, éppen akkor, amikor a DJ lekavarta a zenét, hogy a zsűri kihirdethesse az eredményt. 

A hirtelen beállt csendben csak az nem hallotta a kiáltást, akinek a fülében éppen a partnere nyelve kószált. A körülöttük állók nagy nevetéssel tapsolták meg a bejelentést, majd egy rekedtes, kicsit borízű hang valahonnan a háta mögül jól hallhatóan megszólalt: -Kisanyám, ezzel a pocakkal ezt most nehezen fogod neki beadni. - A röhögés hullámként csapott át felettük. A közelben állók Rob hátát paskolták, gratuláltak, Emma pedig majd elsüllyedt. Pirulva rángatta ki a tömeg közepéről a fiút és már éppen feléje fordult, hogy megbeszéljék ezt az egész őrületet, amikor valaki hirtelen megpördítette.

Connor nézett rá villogó szemekkel, miközben gézcsíkokkal betekert kezével Robert mellét próbálta megragadni. -Most azonnal tudni akarom, hogy mi a fasz van! Itt kiabáljátok világgá az örömhírt?

Robert az égnek emelte a tekintetét, aztán a szeme nagyjából így is maradt, amikor Connor ökle eltalálta az állát.

-Connor! Azonnal hagyd abba! – kiabált rá Emma. –Teljesen elment az eszed? Nem vagyok terhes! Nem tudom, honnan szedtétek ezt a marhaságot, de utoljára mondom, nem leszel nagybácsi. Most pedig azonnal segíts összekanalazni a pasimat! 

A körülöttük állók töretlen lelkesedéssel figyelték a szappanoperának is beillő élő műsort. Rachel diszkréten mosolyogva álldogált mellettük, Connor Rob hóna alá nyúlva segített neki feltápászkodni a földről, amit az óriás cipők alaposan megnehezítettek. Aztán mindannyian összerezzentek a mikrofon éles hangjára, ahogy a zsűri elnöke magához ragadta a figyelmet.

-Srácok, az idei jelmezek talán még jobbak voltak, mint a tavalyiak, de mivel mindenkit az első helyezett érdekel, nem is húzom tovább az időt. A srác, akit most ütött ki a múmia, akármi is akar ez lenni öreg, te vitted el a pálmát. És ha már, akkor már hadd jelentsem be, hogy a második helyet a múmiának ítéltük oda. Kérek nagy tapsot a nyerteseinknek. 

A dübörgő tapsban és füttyszóban együtt botladoztak oda a színpad elé, ahol Robert kezébe nyomták a kocsikázásra szóló kupont, Connornak pedig a gigantikus whiskys üveget. Aztán a szpíker újra magához ragadta a szót:

-És hogy a kismamánk se maradjon díj nélkül, ez a fantasztikus tejszínes csokoládétorta az övé. Sok boldogságot a bébihez, akármikor is hozzátok össze!

Emma a hangos éljenzés közepette pirulva vette át a tortát, amit egy jókedvű farsangoló megszórt konfettivel. A trió aztán a gratulációkat fogadva együtt indult Rachelhez, aki az irodája kulcsát lóbálva a kijárat felé irányította őket.

Lakótársak 21. rész

Robert érezte, ahogy az izzadtságtól a hátára tapad a pólója a meleg pulóver és a dzseki alatt. Caroval korcsolyázni nem volt egyszerű feladat. A kislány egy csapat gyerekhez csapódott, akik láncba kapaszkodva robogtak a jégen. Mivel nem akarta, hogy a huga legyen az utolsó a sorban, így ő is belekapaszkodott a kezébe. Innentől a korcsolyázás inkább csak amolyan túlélőtortúra lett. Fél óra elteltével elege lett a veszélyes vadulásból, és nagy nehezen rávette Carot, hogy igyanak egy teát. Részéről jobban örült volna valami szesszel gazdagított változatnak, de igazából már annak is örült, hogy sikerült elterelnie a kislány érdeklődését az életveszélyes játékról. Már egy padon ülve a forró italt kortyolgatták, amikor egy sikoly hasított a levegőbe, aztán a kavarodás közepén valaki mentőért kiáltott. Mint később kiderült, egy Caronál alig idősebb kislány keze csúszott ki az előtte sikló társa szorításából, a lendülettől a palánknak rohant és súlyosan megsérült. Az incidenstől Caro kedve is elment a további csúszkálástól. Átvették a cipőiket és hazaindultak. 

Edith Jacobbal üldögélt a kandalló előtt, amikor beléptek, és valamin vitatkoztak. Edith idegesen pattant fel, hogy teával, kávéval és süteménnyel kínálja őket. Caro még mindig a pályán történtek hatása alatt volt, ezért inkább felment a szobájába. Robert hálásan kortyolt el egy kávét és a kedvenc diótortájából két nagy szeletet is eltüntetett, aztán ő is elköszönt és felment a szobájába. Nem akart az anyja és a barátja vitájának tanuja lenni. Nagyon jól tudta Carotól, aki előtt nem lehetett titok ebben a családban, hogy Jacob a válásra szeretné rábeszélni az anyjukat, hogy elvehesse feleségül. Néhány évvel ezelőtt Robert tiltakozott volna a legvehemensebben az ötlet ellen, de mára már belátta, hogy ez az élet így nem az igazi. Mostanra már az anyját nem értette, miért nem zárja le az életének Anthony Palmerhez fűződő részét, és kezd új életet ezzel a szimpatikus pasassal. Mivel nem akart egyikük pártjára sem állni ebben a kérdésben, a könnyebbik megoldást választotta, lelépett. Lezuhanyozott és ledőlt az ágyára, Caro maciját a feje alá gyűrve, hogy egy kicsit olvasgasson. Aztán a friss levegőn töltött órák fáradtsága ólomsúlyként nehezedett a szemhéjára, és néhány perc múlva elaludt.

Connor a taxisnak bemondta Robert anyjának a címét. A kapu előtt azonban nem szállt ki, csak a huga homlokára nyomott egy puszit, aztán vigyorogva a ház felé lökte.

-Na, menj! A kulcsod megvan? – elnevette magát, ahogy Emma, mint egy kis napközis, a nyakában bársonyszalagon lógó kulcshoz kapott. –Edith azt mondta, még itt van. Aztán ne feledkezzetek meg rólam! Különben is, még Rob csomó cucca ott van nálam, úgyhogy gyertek csak nyugodtan bármikor. Szia! – dobott egy csókot, aztán behúzta az ajtót, és a taxi lassan kisorolt a forgalomba. Emma repeső szívvel nézett fel az ablakokra, amik mögött Robert anyjának lakása volt. A nappali nagy ablaka előtt sok kis apró fénybogár jelezte, hogy ott lehet a karácsonyfa. Fellépdelt a lépcsőn és megnyomta a csengőt.

Edith mosolyogva nyitott ajtót. -Szervusz Emma! Boldog karácsonyt! Fent van a szobájában. Szerintem jobb, ha nem szólok neki, menj, lepd meg! Nem mondta ugyan, de láttam rajta, hogy nagyon hiányzol neki. És nagyon izgult, hogy vajon mit szólsz az ajándékához. Ma még Carot is elvitte és megmutatta neki a lakást, hogy kikérje a véleményét, mintha nem tudná, hogy a hugának minden úgy tökéletes, ahogy ő csinálja.

Emma elpirult a kedves fogadtatáson. A nappaliban letette a táskáját, kezet fogott Jacobbal, aztán óvatosan elindult fel a lépcsőn. Két rövidet kopogott Rob ajtaján, de mivel válasz nem érkezett, lenyomta a kilincset. A fiú az ágyon feküdt, szinte keresztben, és egy mackó nyomódott az arcába. A látvány olyan aranyos volt, hogy Emma meg mert volna esküdni, akit maga előtt lát, nem egy majd harminc éves férfi, hanem egy három éves kisfiú. Csendesen belépett és becsukta maga mögött az ajtót, aztán óvatosan leült az ágyra és vigyázva, hogy fel ne ébressze, ő is lefeküdt. Lehunyta a szemét és elmosolyodott a gondolatra, hogy most egészen úgy érzi magát, mint aki végre hazaérkezett.

*

Robert nyögve fordult az oldalára. Csukott szemmel dörzsölni kezdte az arcát, ahol az a francos mackó a képébe nyomódott. Vakon a maci után nyúlt, hogy a nyaka alá gyömöszölje, de a keze beleakadt valamibe, aminek emlékei szerint nem kellene ezen az ágyon hevernie. Kipattant a szeme és a meglepetéstől alighanem nyitva felejtette a száját. Szerencsére Emma is aludt, így nem volt módja rá, hogy kinevesse a nyilvánvalóan bamba arckifejezésért. Álmodom! Ez volt az első gondolata, de aztán óvatosan megérintette a lány ruháját. Határozottan valóságos tapintása volt. A vékony pulóver ujjáról apró mozdulatokkal felfelé haladt a lány válla felé, aztán amikor Emma álomittas hangon nyöszörögni kezdett, nem óvatoskodott tovább, hanem a szájára tapadt és megcsókolta. Ahogyan csak egy fuldokló tud a levegőért kapni, úgy kapott az álomból kibukkanó lány is őutána. Másodperceken belül egymást falták, aztán Robert felgyűrte a pulóver alját és mélyet szippantott a lány keblei közti völgyből. A rózsa végre itt fekszik mellette! Tövisek nélkül, bársonyos szirmokkal. Mégiscsak boldog ez a karácsony!

Vacsora után elbúcsúztak és Robert a lány táskáját a vállára kapva, leintette az első taxit, amivel találkoztak. Bemondta a címet, aztán amíg a sofőr a város labirintusában kanyargott, boldog szerelmes módjára csókolóztak a hátsó ülésen. Az indiai sofőr mosolyogva lesett a visszapillantó tükörbe. Amikor megérkeztek a Sinnermann streetre és megállt a ház előtt, a kesztyűtartóból egy reklámkártyát húzott elő.

-Keressék fel! Nagyon jó étterem! Mondják, hogy Rasidtól kapták a kártyát˘éş akkor kedvezményt kapnak a számlából. Sok boldogságot! – mosolygott mind a 32 fogával a sötét képű férfi barátságosan, s miután rendezték a számlát, két rövidet dudálva elbúcsúzott tőlük és elhajtott. Robert zsebre vágta a kártyát, aztán elegáns mozdulattal a bejárat felé intett. 

-Kisasszony! Csak Ön után. A második emeleten a bal oldali ajtó.

Emma kíváncsian lépdelt felfelé. Az biztos, hogy naponta megjárni ezeket a lépcsőket, jó kis torna lesz. Vagy Robert szívta el minden oxigén-tartalékát, de mire az ajtó elé ért, meglehetősen hangosan kapkodta a levegőt. A belmagasság igazán imponáló volt, de így a második emelet egy hagyományos házban legalább a negyediknek felelt meg.

Robert a kulcsával kinyitotta az ajtót, aztán kitárta a lány előtt és kíváncsian leste az első reakcióit. A lakás teljesen üres volt, lépteik alatt hangosan koppant a fényes parketta, de frissen festették és a konyha is tökéletesnek tűnt. Emma benyitott egy oldalajtón, ami mögött a tágas fürdőszoba rejtőzött. A lábakon álló kád meglepő luxusnak tűnt ebben az épületben, és máris képek százait hívta elő az agyában, hogy micsoda játszadozásnak lehet majd a színtere. Aztán Robert kinyitott egy ajtót, ami mögött a hálószoba bújt meg. Első pillanatra el sem tudta dönteni, hogy a szoba kicsi, vagy az ágy nagy, mindenesetre sok bútort ebbe a szobába nem kell vegyenek, állapította meg, ahogy a hatalmas franciágy takaróját simította végig. Aztán észrevette, hogy az egyik fal tulajdonképpen egy beépített szekrényt rejt. A tolóajtók mögött hatalmas hely volt, az összes holmijuk elfért volna az egyik ajtó mögötti polcokon. Leült az ágyra és a fiúra nézett, aki kíváncsian várta, hogy mondjon valamit.

-Rendben. Leszek a lakótársad, de… van egy feltételem.

-Feltétel? – szaladt fel a fiú szemöldöke a rosszallástól.

-Igen. Tudom, hogy ez a lakás egy vagyon lehet, úgyhogy csak akkor jövök ide hozzád, ha beleegyezel, hogy közösen fizessük a bérleti díját. És ne kezdd megint a férfiasságodról szóló süket dumát, mert felállok és átmegyek Connorhoz. Ha én nem jelenek meg, eszedbe sem jutott volna otthagyni a bátyámat. Én amúgy is lakást kerestem a környéken. Biztosan nem tellett volna egy ilyen szép lakásra, csak egy kis elhanyagolt zugra, de most neked hála, meg tudom fizetni ennek a felét. Állásom is van, ki tudom fizetni. Szeretném, ha ezen most nem kezdenénk veszekedni, mert nekem feltett szándékom a férfiasságodról meggyőződni itt ebben a puha ágyban. 

Robert nagyot sóhajtott, aztán egy grimasszal a lány kezéért nyúlt és felhúzta magához.

-Kemény tárgyaló fél vagy. De rendben, megosztozunk a költségeken. Egyelőre. Aztán majd meglátjuk. De akkor most térjünk vissza a szándékaidhoz. Minden vágyam megfelelni az elvárásaidnak, csak azt sajnálom, hogy nem gyújthatunk villanyt, mert akkor a szemközti szomszédok garantáltan nem a tv-t fogják nézni ma este; én pedig vagyok olyan önző, hogy a csodás testedet csak a magaménak akarom. Ahogy vége az ünnepeknek, első dolgunk lesz egy jó kis sötétítő függönyt venni.

-Nos, ha csak a szomszédoktól tartasz, akkor …a fürdőszobának nincs ablaka – kacsintott rá kacéran a lány, aztán áthúzta a fején a pulóvert és ringó léptekkel a fürdőszobába indult, hogy megeressze a kádba a vizet.

*

A napok szinte rohantak, lassanként egyre több bútoruk lett. Elsőként étkezőt vettek és egy kanapét, aztán egy alacsony szekrénysort, ami egyetlen ajtós résztől eltekintve könyvespolc volt inkább. Emma gondoskodott a függönyökről, a kanapén felbukkantak a szürke anyagot feldobó színes párnák, a szoba közepén pedig egy méretes puha, bolyhos szőnyeg hevert.

Szilveszter estére elégedetten néztek szét a meleg színekkel és hangulatos fényekkel barátságossá varázsolt lakásban. Connort és Rachelt hívták meg vacsorára, aztán együtt nyakukba vették a várost. New York talán a világon a leglátványosabban ünnepli az óév búcsúztatóját. A Times Squere a legnépszerűbb és legnépesebb helyszín. Alig van híradó a világon, amelyik ne mutatna képeket a kristálygömb leereszkedéséről és az azt kísérő visszaszámlálásról. Már délután kezd özönleni a nép a térre, és a tömeg szórakoztatásáról óriási kivetítők és hangszórók gondoskodnak, a zene állandóan szól, hogy megkönnyítse a várakozást. A kristálygömböt pontosan egy perccel éjfél előtt kezdik leereszteni, az ováció hatalmas és az utolsó másodpercekben a tömeg egy emberként skandálja a számokat visszafelé. Amikor elérkezik az éjfél, a gömb fénye kialszik, az új évszám felgyullad, több tonna konfetti szóródik az emberekre egy mini-tűzijáték kíséretében, miközben a tömeg nagy része csókolózik a Gyertyafény keringő dallamára a tradíciónak és a pillanat hevének megfelelően. 

Roberték nem akartak ebben az elképzelhetetlenül nagy tömegben egymás lábán állva szorongani, ezért inkább a Prospect Parkba mentek, Brooklynba. Ez a második legjobb hely a városban egy emlékezetes szilveszterhez. Az éjféli tűzijáték fergeteges és nincs nagy tömeg. A közelben isteni olasz éttermek vannak, ahol megfizethető vacsora társaságában,  jó melegben tölthették az óév utolsó perceit. A parkban a parti nagyjából 11-kor kezdődött, és a szervezők ingyenes forró csokival, kávéval, forralt almaborral, élő zenével és igazi utcabáli hangulattal várták az ünneplőket.

Amikor az óra elütötte az éjfél, Robert Emmához fordult és a lassan szállingózó hópelyhektől nem zavartatva megcsókolta a lányt. -Boldog Új Évet! – suttogta bele a csókba, aztán egymást átölelve csodálták az égen szétrobbanó rakétákat. Egyikük sem sejtette, hogy ez a perc, ez a pillanat majd kísértetiesen megismétli önmagát, de az életük mégis egészen más irányba fordul majd attól a csóktól.