Lakótársak 22. rész

Szilveszter után élték a nyugodt mindennapjaikat. Időnként áthívták Connort, és soha nem mulasztották el emlékeztetni, hogy Rachelt is hívja magával. Elérkeztek a kapcsolatuknak ahhoz a fejezetéhez, amikor egymáson és a szexen kívül a külvilág is érdekelni kezdte őket. Kiállításokra jártak, kis alternatív színházak előadásaira, moziba, sőt még egy főzőtanfolyamra is beiratkoztak, ahol az olasz mesterszakácstól fantasztikus remekműveknek az elkészítését tanulták sok nevetés és paradicsomszószos csók kíséretében, tudva, hogy a megszerzett tudást valószínűleg soha az életben nem fogják hasznosítani. 

A farsangi szezon beköszöntével Robert elköszönt az egyetemi óráktól. Szomorúan véve tudomásul, hogy az ajándékba kapott fél évnyi diákélet elrepült, mint egy pillanat. A diákok, hálásan az együtt töltött érdekes órákért, meghívták őt is a partnerével a farsangi bulijukra. Az volt az a buli, amire alighanem sokáig emlékezni fog mindenki, aki jelen volt és tanuja lehetett Rob belépőjének. …A dolog már rosszul indult, mert Rob ugyan szólt Emmának, hogy buliba mennek, farsangi buliba, de azt az apró és nem elhanyagolható tényt elfelejtette közölni, hogy jelmezes rendezvényről van szó. Ő maga Connorhoz fordult tanácsért a jelmez ügyében, és barátja fantáziájában nem is kellett csalódnia. Másnapra egy dobozt szerzett, benne minden kellékkel, amire a tökéletes jelmezhez csak szüksége lehetett.  Robert először nem akart hinni a szemének, de aztán vállat vont és már előre röhögött a hatáson, amit kelteni fog. Titkolózott Emma előtt, őt is meg akarta lepni. Hát, sikerült...

Emma, nem tudva a jelmezes farsangról, egy szexi fekete csipkeruhát turkált egy közeli secondhand-ben, és a zsákmánnyal boldogan sietett haza. A karácsonyi party óta tudta, hogy Robnak ez a gyenge pontja, a fekete csipke. Kiakasztotta szekrény oldalára és kedvtelve nézegette. Remélhetőleg Robertnek is annyira fog tetszeni, mint neki, és bízva a sikerben már előre remélte, és bánta is kicsit, hogy a csipke itt-ott biztosan szakadni fog. A kopogtatásra jókedvűen libbent az ajtóhoz. Connor állt előtte és csodálkozva mérte végig.

-Te nem készülődsz?

-Ó, de mindjárt, nézd meg a ruhámat, ugye jó lesz? – szaladt be a ruháért Emma. Connor összeráncolt homlokát látva, értetlenül kérdezte:

-Nem tetszik? Szerintem szexi. Gondolod, hogy Robnak se fog tetszeni?

-Nem az a baj cica, a ruhától a pasid biztosan kifekszik, csak éppen...

-Csak éppen...?

-Nem szólt neked ez a töketlen, hogy jelmezes buli lesz?

Emma csüggedten roskadt le a kanapéra. -Hát, nem... ezt az apróságot elfelejtette említeni. Akkor mindegy, el sem megyek. Pár óra alatt úgysem tudok kitalálni semmit, és már semmi kedvem rohangászni valami jelmez után. Ő persze kitalálta a tutit, mi?

-Nem igazán. Képes lett volna valami hétköznapi jelmezt kölcsönözni, de szerencsére itt voltam én, és ha nem ő viszi el a pálmát, akkor ne legyen Bradshow a nevem.

-Jézusom, Con, mit találtál ki neki? Mondd el, hogy legalább megismerjem!

-Azt nem lehet, meglepetés. De most ne is ezzel foglalkozz, hanem találjunk ki neked is valamit, amivel meglepheted a hercegedet.

*

Emma megigazította a „hasát”, aztán nevetve fogadta el a feléje nyújtott narancsleves poharat.  Mikor belépett a terembe, azt hitte, hogy itt bizony nem lesz farsang, annyira kevesen voltak. De aztán nem kellett fél óra és hirtelen egész tömeg kerekedett. Robertet sehol nem látta. Connor szerint azonnal rá fog ismerni, mert tuti az ő jelmeze lesz a legőrültebb. Azt kérte, hogy itt találkozzanak, mert abban a szerelésben nem merne végigmenni az utcán, ezért majd itt öltözik be. 

Észrevett egy féllábú kalózt, aki háttal állt neki. El sem tudta képzelni, az illető hogy oldotta meg, de az egyik lába helyén egy faragott zongoraláb kopogott a padlón. Elég ötletesnek tartotta ahhoz, hogy kíváncsian meglesse a jelmez tulajdonosát, de nem Robert volt az. Connor jelent meg a bejáratnál foszladozó múmiának öltözve, a szalagok csak úgy röpködtek körülötte. Uramisten, ha ez az őrült jelmez sem olyan őrült, mint Roberté, akkor vajon minek öltözhetett? Közben sokadszorra utasította vissza a felkínált ülőhelyet. Úgy látszik, elég élethűre sikerült a pótlás a hasán, amitől úgy nézett ki, mint aki bármelyik percben szülhet. Nem volt egy igazán nagy jelmez, a versenyben aligha kap érte helyezést, de ő találta ki, és remélte, hogy  Robertre ráhozhatja vele a frászt. Connor mindenesetre elég sötét tekintettel méregette. Nem átallotta megkérdezni, hogy vajon nem akar-e ezzel a púppal az ölében valamire célozni Robertnél, mert akkor még az este előtt beveri a képét a nyomorultnak. Emma nevetve bizonygatta, hogy szó sincs igazi terhességről, ezért kár lenne Rob megnyerő arcát péppé vernie. 

Elhalkult a zene és a szervezők közül valaki kiállt a pódiumra és ismertette a versenyszabályokat. A zsűri tagjai elvegyülnek a jelmezesek között, és egy óra múlva, titkos szavazás eredményeképpen hirdetnek  majd eredményt.  Az első helyezett jutalma romantikus lovaskocsizás a Central Parkban finomságokkal teli piknikes kosárral. A további díjak között torta, hordó sör és góliát üveges whisky is szerepelt. Emma vágyakozva gondolt arra, hogy  vajon Rob jelmeze lesz-e annyira jó, hogy romantikus kocsikázásra vihesse őt a Parkba.

Connort nézte, ahogy múmia jelmeze foszlányaival beborít egy Cleopátrát, miközben bekötözött kezei a lány fenekét masszírozzák. Emma elkerekedő szemekkel fedezte fel a jelmezben Rachelt. Ha találgatnia kellett volna, akkor biztosan Hófehérkét mond vagy Piroskát a lánnyal kapcsolatban, ez a dögös, merész jelmez teljességgel meglepő volt tőle. De most már türelmetlenül várta, hogy a párja is felbukkanjon. 

A bejáratnál hangos röhögés és füttyögés csapott fel, és akaratlanul is odanézett.  Aztán még egyszer és még egyszer... de a látomás nem tűnt el. Robert állt ott óriás bohóccipőben, de a szeme nem is ettől kerekedett el, hanem amit fölötte viselt. Harlequin úgy tűnik, ma kimenőt kapott, de a bohóc nem hasonlított sem rá, sem Charlie Chaplinre. Emma a hasát fogva kacagott. Robert pedig mostanra már megbánta, hogy ennyire befolyásolható, gyenge alak, aki Connor minden hülyeségében benne van. Úgy érezte, szinte pucéron ácsorog a teremben, mellbimbóját fájdalmasan szorította a rácsippentett kis bojt, amit minden arrajáró kötelességének érzett meghúzgálni. A selyem fehérnemű, ami a harmincas évek divatját követte, meglehetősen lenge öltözet volt, még a tarka cigánykendő takarásában is. A paróka alatt viszketett a feje, a vastag festék pedig szinte megkeményedett az arcán. Azon már ki sem akadt, hogy az összes pasi a seggére húzott, ahogy közöttük botorkált a hatalmas orrú cipőben.

Emmát kereste a tömegben, mert biztos volt benne, hogy  valamelyik királylányban őt fogja felfedezni. Aztán a tekintete egy várandós nőre esett, aki a hasát óvón ölelve közelített feléje. Átfutott a fején, hogy ez a csaj akár még az éjszaka közepén itt is megszülhet, aztán kicsit feljebb emelte a hatalmas hasról a tekintetét és Emma vigyorgó arcába nézett. Édes Jó Istenem! A bohócfesték izzani kezdett az arcán, ahogy arra gondolt, csak nem most, csak nem itt akar a lány a tudtára adni valamit, ami a legviharosabb szerelmük ellenére is igencsak korai lenne még.

Amikor a lány megállt vele szemben, kezével akaratlanul is a pocakja felé nyúlt és nagyot nyelve viccnek szánva, de görcsölve a választól, megkérdezte: -Csak nem az enyém?

Emma nevetve húzta magához, hogy rászoríthassa a fiú tenyerét a puha párnatöltetre. -De bizony a tiéd. Aki csak az élvezetekkel törődik, készüljön fel arra is, hogy annak egyszer meg is kell fizetnie az árát.

Robert elsápadt a festék alatt, ahogy eszébe jutott a lakás felavatásának éjszakája. Nos, mindenre nem volt felkészülve, de erre már csak akkor jött rá, amikor a célegyenesben voltak. Sőt, az igazat bevallva, csak a célvonalon átsodródva. … Próbált jó képet vágni a dologhoz, hiszen ez nem olyan dolog, amit itt és most kell tisztázzanak, de azért sokat rontott a kedvén a gondolat, hogy egyetlen óvatlan, szenvedélyes estének esetleg máris fizethetik az árát. …Emma értetlenül nézte a fiú arcán megkövülő mosolyt, ami sokkal inkább kelletlen grimaszhoz volt hasonló. Most meg mi baja? De aztán hátulról meglökték és egyenesen Robert mellének esett. A fiú óvón ölelte át, aztán a sokaság szélére csámpázott vele.

-Nem fázol? – nézett Robertre, aki még mindig a gondolatai rabja volt.

-Hát, nem volt melegem, amíg a tanulmányi osztályról lecsoszogtam idáig. Ott vannak fent a ruháim, remélem, senki nem lovasítja meg őket a buli végéig. De idebent egész elviselhető. ... Mit iszol? – nézett Emma poharára.

-Narancslevet . – vágott egy grimaszt a lány. –Terhes nőnek nem hajlandóak rendes piát adni – kacsintott vidáman, mire Robert bosszúsan elhúzta a száját.

-Azért én bedobnék valamit. Úgy érzem, nagyon rám fér egy szíverősítő. – pislogott a büfé irányába.

-Oké, menj csak, én itt megvárlak – ült le Emma egy székre, ami pár pillanattal korábban szabadult fel. 

A fiú elindult, aztán hirtelen ötlettől indíttatva visszanézett. A látvány egyszerre volt édesen megható és fájdalmasan felkavaró. Emma úgy ült a széken, ölében a görögdinnyére emlékeztető pocakjával, mint egy kislány, aki a trikója alá dugta a labdát. De aztán felemelte a kezét és valami angyali mosollyal megsimogatta azt a gömbölyűséget és merengve felnézett. Robert elkapta a tekintetét és folytatta az útját a szeszek világába. Most valami erős kell és rögtön dupla adag, ebben biztos volt.

Amíg arra várt, hogy a srác a pult mögött megtöltsön egy poharat, szórakozottan arra gondolt, hogy Connor még biztos nem tud a dologról, mert akkor már felvételizhetne az operába a női kórusba. A lehetőségei elég korlátozottak, ezzel tisztában volt. Ha már így alakult, akkor kutya kötelessége elvenni Emmát és nevet adni a kölyöknek. Végül is nem olyan nagy tragédia ez... bár, ahhoz képest, hogy nem is olyan régen még félelemmel töltötte el a lányt a gondolat, hátha gyűrűt ajándékoz neki karácsonyra... most meg már szinte hallotta zúgni az esküvői harangokat...

-Hééé, haver, ébresztő! – mozgatta meg az orra előtt a pultos a poharat. Zavartan kitett a srác elé öt dollárt, amit a jelmeze melltartójából kotort ki, aztán a környéken állók röhögésétől kísérve visszacsámpázott Emmához.

-Le kéne venni ezt a göncöt – morgott csendesen, miközben nagyot kortyolt az italból. –Tisztára hülyének érzem magam benne. Connort seggbe fogom rúgni, amiért rábeszélt.

-Most már várj egy kicsit – mosolygott rá Emma egy srácra, aki őket vizslatta – mert nemsokára eredményhirdetés. Utána már nyugodtan átöltözhetsz. Én is kiveszem a párnát, mert lassan már izzadni fog a hasam – nevetett a gondolaton. –Nem adsz egy kortyot? Bár, whiskyvel még nem ittam narancslét, de nem lehet sokkal rosszabb, mint vodkával.

-Rosszabb, hidd el, hogy rosszabb. Különben is, a te állapotodban jobb ha nem iszol töményet. Oké, egy kis bor itt-ott még belefér, de töményet nem kéne innod.

-Jaj, ne csináld már te is! Körülöttem mindenki szép lassan becsiccsent, én meg ácsorogjak itt szín józanul? Rob! Önts bele egy kicsit, naaaa...

-Nem kéne innod! A statisztikák szerint a terhesség első heteiben a legnagyobb az esélye, hogy valami külső ok miatt károsodik a magzat, és az alkohol...

-Mi van? – nézett rá értetlenül Emma, aztán homályosan derengeni kezdett neki, hogy az eddigi viccelődős beszélgetésüket a fiú egészen máshogy értelmezte. –Jesszus Rob! Nem vagyok terhes! – kiabálta bele az arcába, éppen akkor, amikor a DJ lekavarta a zenét, hogy a zsűri kihirdethesse az eredményt. 

A hirtelen beállt csendben csak az nem hallotta a kiáltást, akinek a fülében éppen a partnere nyelve kószált. A körülöttük állók nagy nevetéssel tapsolták meg a bejelentést, majd egy rekedtes, kicsit borízű hang valahonnan a háta mögül jól hallhatóan megszólalt: -Kisanyám, ezzel a pocakkal ezt most nehezen fogod neki beadni. - A röhögés hullámként csapott át felettük. A közelben állók Rob hátát paskolták, gratuláltak, Emma pedig majd elsüllyedt. Pirulva rángatta ki a tömeg közepéről a fiút és már éppen feléje fordult, hogy megbeszéljék ezt az egész őrületet, amikor valaki hirtelen megpördítette.

Connor nézett rá villogó szemekkel, miközben gézcsíkokkal betekert kezével Robert mellét próbálta megragadni. -Most azonnal tudni akarom, hogy mi a fasz van! Itt kiabáljátok világgá az örömhírt?

Robert az égnek emelte a tekintetét, aztán a szeme nagyjából így is maradt, amikor Connor ökle eltalálta az állát.

-Connor! Azonnal hagyd abba! – kiabált rá Emma. –Teljesen elment az eszed? Nem vagyok terhes! Nem tudom, honnan szedtétek ezt a marhaságot, de utoljára mondom, nem leszel nagybácsi. Most pedig azonnal segíts összekanalazni a pasimat! 

A körülöttük állók töretlen lelkesedéssel figyelték a szappanoperának is beillő élő műsort. Rachel diszkréten mosolyogva álldogált mellettük, Connor Rob hóna alá nyúlva segített neki feltápászkodni a földről, amit az óriás cipők alaposan megnehezítettek. Aztán mindannyian összerezzentek a mikrofon éles hangjára, ahogy a zsűri elnöke magához ragadta a figyelmet.

-Srácok, az idei jelmezek talán még jobbak voltak, mint a tavalyiak, de mivel mindenkit az első helyezett érdekel, nem is húzom tovább az időt. A srác, akit most ütött ki a múmia, akármi is akar ez lenni öreg, te vitted el a pálmát. És ha már, akkor már hadd jelentsem be, hogy a második helyet a múmiának ítéltük oda. Kérek nagy tapsot a nyerteseinknek. 

A dübörgő tapsban és füttyszóban együtt botladoztak oda a színpad elé, ahol Robert kezébe nyomták a kocsikázásra szóló kupont, Connornak pedig a gigantikus whiskys üveget. Aztán a szpíker újra magához ragadta a szót:

-És hogy a kismamánk se maradjon díj nélkül, ez a fantasztikus tejszínes csokoládétorta az övé. Sok boldogságot a bébihez, akármikor is hozzátok össze!

Emma a hangos éljenzés közepette pirulva vette át a tortát, amit egy jókedvű farsangoló megszórt konfettivel. A trió aztán a gratulációkat fogadva együtt indult Rachelhez, aki az irodája kulcsát lóbálva a kijárat felé irányította őket.