Szilveszter után élték a nyugodt mindennapjaikat. Időnként
áthívták Connort, és soha nem mulasztották el emlékeztetni, hogy Rachelt is
hívja magával. Elérkeztek a kapcsolatuknak ahhoz a fejezetéhez, amikor egymáson
és a szexen kívül a külvilág is érdekelni kezdte őket. Kiállításokra jártak,
kis alternatív színházak előadásaira, moziba, sőt még egy főzőtanfolyamra is
beiratkoztak, ahol az olasz mesterszakácstól fantasztikus remekműveknek az
elkészítését tanulták sok nevetés és paradicsomszószos csók kíséretében, tudva,
hogy a megszerzett tudást valószínűleg soha az életben nem fogják hasznosítani.
A farsangi szezon beköszöntével Robert elköszönt az egyetemi
óráktól. Szomorúan véve tudomásul, hogy az ajándékba kapott fél évnyi diákélet
elrepült, mint egy pillanat. A diákok, hálásan az együtt töltött érdekes
órákért, meghívták őt is a partnerével a farsangi bulijukra. Az volt az a buli,
amire alighanem sokáig emlékezni fog mindenki, aki jelen volt és tanuja
lehetett Rob belépőjének. …A dolog már rosszul indult, mert Rob ugyan szólt
Emmának, hogy buliba mennek, farsangi buliba, de azt az apró és nem
elhanyagolható tényt elfelejtette közölni, hogy jelmezes rendezvényről van szó.
Ő maga Connorhoz fordult tanácsért a jelmez ügyében, és barátja fantáziájában
nem is kellett csalódnia. Másnapra egy dobozt szerzett, benne minden kellékkel,
amire a tökéletes jelmezhez csak szüksége lehetett. Robert először nem akart hinni a szemének, de
aztán vállat vont és már előre röhögött a hatáson, amit kelteni fog.
Titkolózott Emma előtt, őt is meg akarta lepni. Hát, sikerült...
Emma, nem tudva a jelmezes farsangról, egy szexi fekete
csipkeruhát turkált egy közeli secondhand-ben, és a zsákmánnyal boldogan
sietett haza. A karácsonyi party óta tudta, hogy Robnak ez a gyenge pontja, a
fekete csipke. Kiakasztotta szekrény oldalára és kedvtelve nézegette.
Remélhetőleg Robertnek is annyira fog tetszeni, mint neki, és bízva a sikerben
már előre remélte, és bánta is kicsit, hogy a csipke itt-ott biztosan szakadni
fog. A kopogtatásra jókedvűen libbent az ajtóhoz. Connor állt előtte és csodálkozva
mérte végig.
-Te nem készülődsz?
-Ó, de mindjárt, nézd meg a ruhámat, ugye jó lesz? – szaladt
be a ruháért Emma. Connor összeráncolt homlokát látva, értetlenül kérdezte:
-Nem tetszik? Szerintem szexi. Gondolod, hogy Robnak se fog
tetszeni?
-Nem az a baj cica, a ruhától a pasid biztosan kifekszik,
csak éppen...
-Csak éppen...?
-Nem szólt neked ez a töketlen, hogy jelmezes buli lesz?
Emma csüggedten roskadt le a kanapéra. -Hát, nem... ezt az
apróságot elfelejtette említeni. Akkor mindegy, el sem megyek. Pár óra alatt
úgysem tudok kitalálni semmit, és már semmi kedvem rohangászni valami jelmez
után. Ő persze kitalálta a tutit, mi?
-Nem igazán. Képes lett volna valami hétköznapi jelmezt
kölcsönözni, de szerencsére itt voltam én, és ha nem ő viszi el a pálmát, akkor
ne legyen Bradshow a nevem.
-Jézusom, Con, mit találtál ki neki? Mondd el, hogy legalább
megismerjem!
-Azt nem lehet, meglepetés. De most ne is ezzel foglalkozz,
hanem találjunk ki neked is valamit, amivel meglepheted a hercegedet.
*
Emma megigazította a „hasát”, aztán nevetve fogadta el a
feléje nyújtott narancsleves poharat.
Mikor belépett a terembe, azt hitte, hogy itt bizony nem lesz farsang,
annyira kevesen voltak. De aztán nem kellett fél óra és hirtelen egész tömeg
kerekedett. Robertet sehol nem látta. Connor szerint azonnal rá fog ismerni,
mert tuti az ő jelmeze lesz a legőrültebb. Azt kérte, hogy itt találkozzanak,
mert abban a szerelésben nem merne végigmenni az utcán, ezért majd itt öltözik
be.
Észrevett egy féllábú kalózt, aki háttal állt neki. El sem
tudta képzelni, az illető hogy oldotta meg, de az egyik lába helyén egy
faragott zongoraláb kopogott a padlón. Elég ötletesnek tartotta ahhoz, hogy
kíváncsian meglesse a jelmez tulajdonosát, de nem Robert volt az. Connor jelent
meg a bejáratnál foszladozó múmiának öltözve, a szalagok csak úgy röpködtek
körülötte. Uramisten, ha ez az őrült jelmez sem olyan őrült, mint Roberté,
akkor vajon minek öltözhetett? Közben sokadszorra utasította vissza a felkínált
ülőhelyet. Úgy látszik, elég élethűre sikerült a pótlás a hasán, amitől úgy
nézett ki, mint aki bármelyik percben szülhet. Nem volt egy igazán nagy jelmez,
a versenyben aligha kap érte helyezést, de ő találta ki, és remélte, hogy Robertre ráhozhatja vele a frászt. Connor
mindenesetre elég sötét tekintettel méregette. Nem átallotta megkérdezni, hogy
vajon nem akar-e ezzel a púppal az ölében valamire célozni Robertnél, mert
akkor még az este előtt beveri a képét a nyomorultnak. Emma nevetve
bizonygatta, hogy szó sincs igazi terhességről, ezért kár lenne Rob megnyerő
arcát péppé vernie.
Elhalkult a zene és a szervezők közül valaki kiállt a
pódiumra és ismertette a versenyszabályokat. A zsűri tagjai elvegyülnek a
jelmezesek között, és egy óra múlva, titkos szavazás eredményeképpen
hirdetnek majd eredményt. Az első helyezett jutalma romantikus lovaskocsizás
a Central Parkban finomságokkal teli piknikes kosárral. A további díjak között
torta, hordó sör és góliát üveges whisky is szerepelt. Emma vágyakozva gondolt
arra, hogy vajon Rob jelmeze lesz-e
annyira jó, hogy romantikus kocsikázásra vihesse őt a Parkba.
Connort nézte, ahogy múmia jelmeze foszlányaival beborít egy
Cleopátrát, miközben bekötözött kezei a lány fenekét masszírozzák. Emma
elkerekedő szemekkel fedezte fel a jelmezben Rachelt. Ha találgatnia kellett
volna, akkor biztosan Hófehérkét mond vagy Piroskát a lánnyal kapcsolatban, ez
a dögös, merész jelmez teljességgel meglepő volt tőle. De most már
türelmetlenül várta, hogy a párja is felbukkanjon.
A bejáratnál hangos röhögés és füttyögés csapott fel, és
akaratlanul is odanézett. Aztán még
egyszer és még egyszer... de a látomás nem tűnt el. Robert állt ott óriás
bohóccipőben, de a szeme nem is ettől kerekedett el, hanem amit fölötte viselt.
Harlequin úgy tűnik, ma kimenőt kapott, de a bohóc nem hasonlított sem rá, sem
Charlie Chaplinre. Emma a hasát fogva kacagott. Robert pedig mostanra már
megbánta, hogy ennyire befolyásolható, gyenge alak, aki Connor minden
hülyeségében benne van. Úgy érezte, szinte pucéron ácsorog a teremben,
mellbimbóját fájdalmasan szorította a rácsippentett kis bojt, amit minden
arrajáró kötelességének érzett meghúzgálni. A selyem fehérnemű, ami a harmincas
évek divatját követte, meglehetősen lenge öltözet volt, még a tarka cigánykendő
takarásában is. A paróka alatt viszketett a feje, a vastag festék pedig szinte
megkeményedett az arcán. Azon már ki sem akadt, hogy az összes pasi a seggére
húzott, ahogy közöttük botorkált a hatalmas orrú cipőben.
Emmát kereste a tömegben, mert biztos volt benne, hogy valamelyik királylányban őt fogja felfedezni.
Aztán a tekintete egy várandós nőre esett, aki a hasát óvón ölelve közelített
feléje. Átfutott a fején, hogy ez a csaj akár még az éjszaka közepén itt is
megszülhet, aztán kicsit feljebb emelte a hatalmas hasról a tekintetét és Emma
vigyorgó arcába nézett. Édes Jó Istenem! A bohócfesték izzani kezdett az arcán,
ahogy arra gondolt, csak nem most, csak nem itt akar a lány a tudtára adni
valamit, ami a legviharosabb szerelmük ellenére is igencsak korai lenne még.
Amikor a lány megállt vele szemben, kezével akaratlanul is a
pocakja felé nyúlt és nagyot nyelve viccnek szánva, de görcsölve a választól, megkérdezte:
-Csak nem az enyém?
Emma nevetve húzta magához, hogy rászoríthassa a fiú
tenyerét a puha párnatöltetre. -De bizony a tiéd. Aki csak az élvezetekkel
törődik, készüljön fel arra is, hogy annak egyszer meg is kell fizetnie az
árát.
Robert elsápadt a festék alatt, ahogy eszébe jutott a lakás
felavatásának éjszakája. Nos, mindenre nem volt felkészülve, de erre már csak
akkor jött rá, amikor a célegyenesben voltak. Sőt, az igazat bevallva, csak a
célvonalon átsodródva. … Próbált jó képet vágni a dologhoz, hiszen ez nem olyan
dolog, amit itt és most kell tisztázzanak, de azért sokat rontott a kedvén a
gondolat, hogy egyetlen óvatlan, szenvedélyes estének esetleg máris fizethetik
az árát. …Emma értetlenül nézte a fiú arcán megkövülő mosolyt, ami sokkal
inkább kelletlen grimaszhoz volt hasonló. Most meg mi baja? De aztán hátulról
meglökték és egyenesen Robert mellének esett. A fiú óvón ölelte át, aztán a
sokaság szélére csámpázott vele.
-Nem fázol? – nézett Robertre, aki még mindig a gondolatai
rabja volt.
-Hát, nem volt melegem, amíg a tanulmányi osztályról
lecsoszogtam idáig. Ott vannak fent a ruháim, remélem, senki nem lovasítja meg
őket a buli végéig. De idebent egész elviselhető. ... Mit iszol? – nézett Emma
poharára.
-Narancslevet . – vágott egy grimaszt a lány. –Terhes nőnek
nem hajlandóak rendes piát adni – kacsintott vidáman, mire Robert bosszúsan
elhúzta a száját.
-Azért én bedobnék valamit. Úgy érzem, nagyon rám fér egy
szíverősítő. – pislogott a büfé irányába.
-Oké, menj csak, én itt megvárlak – ült le Emma egy székre,
ami pár pillanattal korábban szabadult fel.
A fiú elindult, aztán hirtelen ötlettől indíttatva
visszanézett. A látvány egyszerre volt édesen megható és fájdalmasan felkavaró.
Emma úgy ült a széken, ölében a görögdinnyére emlékeztető pocakjával, mint egy
kislány, aki a trikója alá dugta a labdát. De aztán felemelte a kezét és valami
angyali mosollyal megsimogatta azt a gömbölyűséget és merengve felnézett.
Robert elkapta a tekintetét és folytatta az útját a szeszek világába. Most
valami erős kell és rögtön dupla adag, ebben biztos volt.
Amíg arra várt, hogy a srác a pult mögött megtöltsön egy
poharat, szórakozottan arra gondolt, hogy Connor még biztos nem tud a dologról,
mert akkor már felvételizhetne az operába a női kórusba. A lehetőségei elég
korlátozottak, ezzel tisztában volt. Ha már így alakult, akkor kutya
kötelessége elvenni Emmát és nevet adni a kölyöknek. Végül is nem olyan nagy
tragédia ez... bár, ahhoz képest, hogy nem is olyan régen még félelemmel
töltötte el a lányt a gondolat, hátha gyűrűt ajándékoz neki karácsonyra... most
meg már szinte hallotta zúgni az esküvői harangokat...
-Hééé, haver, ébresztő! – mozgatta meg az orra előtt a
pultos a poharat. Zavartan kitett a srác elé öt dollárt, amit a jelmeze
melltartójából kotort ki, aztán a környéken állók röhögésétől kísérve
visszacsámpázott Emmához.
-Le kéne venni ezt a göncöt – morgott csendesen, miközben
nagyot kortyolt az italból. –Tisztára hülyének érzem magam benne. Connort
seggbe fogom rúgni, amiért rábeszélt.
-Most már várj egy kicsit – mosolygott rá Emma egy srácra,
aki őket vizslatta – mert nemsokára eredményhirdetés. Utána már nyugodtan
átöltözhetsz. Én is kiveszem a párnát, mert lassan már izzadni fog a hasam – nevetett
a gondolaton. –Nem adsz egy kortyot? Bár, whiskyvel még nem ittam narancslét,
de nem lehet sokkal rosszabb, mint vodkával.
-Rosszabb, hidd el, hogy rosszabb. Különben is, a te
állapotodban jobb ha nem iszol töményet. Oké, egy kis bor itt-ott még belefér,
de töményet nem kéne innod.
-Jaj, ne csináld már te is! Körülöttem mindenki szép lassan
becsiccsent, én meg ácsorogjak itt szín józanul? Rob! Önts bele egy kicsit,
naaaa...
-Nem kéne innod! A statisztikák szerint a terhesség első
heteiben a legnagyobb az esélye, hogy valami külső ok miatt károsodik a magzat,
és az alkohol...
-Mi van? – nézett rá értetlenül Emma, aztán homályosan
derengeni kezdett neki, hogy az eddigi viccelődős beszélgetésüket a fiú egészen
máshogy értelmezte. –Jesszus Rob! Nem vagyok terhes! – kiabálta bele az arcába,
éppen akkor, amikor a DJ lekavarta a zenét, hogy a zsűri kihirdethesse az
eredményt.
A hirtelen beállt csendben csak az nem hallotta a kiáltást,
akinek a fülében éppen a partnere nyelve kószált. A körülöttük állók nagy
nevetéssel tapsolták meg a bejelentést, majd egy rekedtes, kicsit borízű hang
valahonnan a háta mögül jól hallhatóan megszólalt: -Kisanyám, ezzel a pocakkal
ezt most nehezen fogod neki beadni. - A röhögés hullámként csapott át felettük.
A közelben állók Rob hátát paskolták, gratuláltak, Emma pedig majd elsüllyedt.
Pirulva rángatta ki a tömeg közepéről a fiút és már éppen feléje fordult, hogy
megbeszéljék ezt az egész őrületet, amikor valaki hirtelen megpördítette.
Connor nézett rá villogó szemekkel, miközben gézcsíkokkal
betekert kezével Robert mellét próbálta megragadni. -Most azonnal tudni akarom,
hogy mi a fasz van! Itt kiabáljátok világgá az örömhírt?
Robert az égnek emelte a tekintetét, aztán a szeme nagyjából
így is maradt, amikor Connor ökle eltalálta az állát.
-Connor! Azonnal hagyd abba! – kiabált rá Emma. –Teljesen
elment az eszed? Nem vagyok terhes! Nem tudom, honnan szedtétek ezt a
marhaságot, de utoljára mondom, nem leszel nagybácsi. Most pedig azonnal segíts
összekanalazni a pasimat!
A körülöttük állók töretlen lelkesedéssel figyelték a
szappanoperának is beillő élő műsort. Rachel diszkréten mosolyogva álldogált
mellettük, Connor Rob hóna alá nyúlva segített neki feltápászkodni a földről,
amit az óriás cipők alaposan megnehezítettek. Aztán mindannyian összerezzentek
a mikrofon éles hangjára, ahogy a zsűri elnöke magához ragadta a figyelmet.
-Srácok, az idei jelmezek talán még jobbak voltak, mint a
tavalyiak, de mivel mindenkit az első helyezett érdekel, nem is húzom tovább az
időt. A srác, akit most ütött ki a múmia, akármi is akar ez lenni öreg, te
vitted el a pálmát. És ha már, akkor már hadd jelentsem be, hogy a második
helyet a múmiának ítéltük oda. Kérek nagy tapsot a nyerteseinknek.
A dübörgő tapsban és füttyszóban együtt botladoztak oda a
színpad elé, ahol Robert kezébe nyomták a kocsikázásra szóló kupont, Connornak
pedig a gigantikus whiskys üveget. Aztán a szpíker újra magához ragadta a szót:
-És hogy a kismamánk se maradjon díj nélkül, ez a
fantasztikus tejszínes csokoládétorta az övé. Sok boldogságot a bébihez,
akármikor is hozzátok össze!
Emma a hangos éljenzés közepette pirulva vette át a tortát,
amit egy jókedvű farsangoló megszórt konfettivel. A trió aztán a gratulációkat
fogadva együtt indult Rachelhez, aki az irodája kulcsát lóbálva a kijárat felé
irányította őket.
2 megjegyzés:
XDDDDD
Ez most jól esett, a félreértések ellenére! ;)
Elég dinnye egy társaság. (jelmez, bunyó)
A lényeg hogy jót nevettem ahogy moziztam!
Bár Robertet azért közben erőteljesen sajnáltam! ;)
Pussz!
Ezt nagyon imádtam. Könnyesre röhögtem magam!!!!!
Megjegyzés küldése