"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. szeptember 10., szerda

Lakótársak 30. rész



Robert úgy feszengett Mr. Walters előtt, mint egy kis diák. A férfi tudni akarta, hogy miért mond föl, sőt követelte, mert úgy érezte, hogy cserbenhagyja a céget és személy szerint őt magát is ezzel a döntésével. De Robert tudta, hogy ha ő itt most szerelmi bánatra hivatkozik, akkor a fickó atyaian megpaskolja a vállát, és azonnal visszazavarja az asztalához dolgozni. Tényleg annyira érthetetlen a vágya, hogy menekülni akar mindentől és mindenkitől, aki és ami Emmára emlékezteti? Végül megköszörülte a torkát és csak annyit mondott:
-Mr. Walters, akkor kérem, hogy engedélyezze az egész éves szabadságomból még amennyi hátra van, hogy most egyszerre vehessem ki. Át kell gondolnom magánéleti dolgokat, és ehhez hosszabb időre van szükségem, mint egy hétvége.
Az idős férfi elgondolkodva nézte, aztán vállat vont. –Beleegyezem. De, Robert! Ha a végén elém áll és felmond, akkor most szólok, hogy nem lesz cég a városban, amelyik alkalmazni fogja, olyan ajánlást írok magáról. Megértette?

A fiú bólintott, aztán megfordult és kiment az irodából. Odakint Peterbe futott, aki meglepve nézett végig rajta. -Már megbocsáss öregem, de szarul nézel ki. Kirúgott? – intett a fejével a nagyfőnök irodája felé.
-Nem, dehogy, csak én akartam felmondani, ő meg rábeszélt, hogy maradjak és engedélyezte, hogy most hosszabb szabadságra menjek, mint egy normális nyári szabi. Bár, még fogalmam sincs, miért sírtam ezt ki tőle, mert ötletem sincs, merre induljak. Talán újra el kéne kutyagolnom a Sziklás hegységbe. Szükségem lenne térre, levegőre és arra, hogy a lelkem is kiköpjem a megerőltetéstől.
-Ó, de hát ez remek! – ragyogott fel a barátja arca, mintha valami jó hírt hallott volna. -Figyelj, én a hétvégén Európába utazom egy meglehetősen megerőltető gyalogtúrára. Eredetileg egyedül terveztem, de elférünk azon az úton ketten is. Gyere velem! Ígérem neked, hogy ez kenterbe veri a tavalyi utunkat. Bármi is nyomaszt, ezen az úton meg fogsz szabadulni tőle. Figyelj! Most mennem kell, de este fussunk össze és beszéljünk róla! – csapott a barátja vállára, miközben már szokásos energikus stílusában folytatta az útját.

Robert bólintott és következő pillanatban máris ott állt egyedül a folyosón, mert szélvész barátja úgy tűnt el mellőle, mint a kámfor. A telefon rezegni kezdett a zsebében. Connor! Az első gondolata az volt, hogy kinyomja, mert nem akarta a barátja szemrehányásait hallgatni, de aztán egy nagy sóhajt követően mégiscsak felvette. Connor szóhoz sem engedte jutni.
-Szia! Rob, mi a franc történt köztetek? Te eltűntél napokra, el sem lehetett érni, a hugom meg összepakolt és hazament LA-be. Egy ismerősöm most telefonált, hogy látta a reptéren összeesni, de mire kapcsolt, hogy tényleg őt látja, és odamehetett volna hozzá, egy pasival taxiba ült és elporoztak. Azóta meg nem tudom felhívni, mert ő is kikapcsolta a telefonját. Az apámékat meg nem mertem még felhívni, mert ha nem hozzájuk ment, akkor nem akarom rájuk hozni a szívbajt. – hadart ideges hangon.
-Con! – szakította félbe hadaró barátját – fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. A hugod úgy döntött kevés vagyok neki, és ha jól sejtem visszament los angelesi barátunkhoz, akit annak idején kiütöttél. Ennyi. Kicsit rosszul érint még a dolog, úgyhogy ha nem haragszol, most nem akarok róla tovább beszélni. Szia! – bontotta a választ meg sem várva a vonalat.
Connor értetlenül nézte a telefont a kezében. Emma és James? Honnan veszi ezt a marhaságot Robert? Abban egész biztos volt, hogy ha az a csók el is csattant, Emma akkor sem menne vissza ahhoz a bájgúnárhoz soha többé. De most ennél is jobban idegesítette az a reptéri összeesés. A huga bajban van és neki mellette a helye; aztán majd ha mindenkinek visszatért a józan esze, akkor majd ráér foglalkozni azzal is, hogy hozhatná újra össze őket.
*
Robert Peterrel belevetette magát az éjszakába. A barátja az első sör után kihúzta belőle a nyomorúságát, és azonnal azt javasolta, hogy akkor kutyaharapást szőrivel gyógykezeljen, és szedjen fel valakit ő is. Robertnek minden sejtje tiltakozott az ötlet ellen, de azért ráállt, hogy szétnézzenek pár helyen. Az első este totális szenvedés volt. A második kínos feszengés. Harmadszor már el sem akart menni, de végül ott üldögél a bárpultnál a BB57-ben és miközben Peter egy szőkeséggel eltűnt a táncolók között, ő a vendégsereget pásztázta. A bejáratnál Freya tűnt fel egy pojácával az oldalán, akit már többször is látott itt, mindig más lány társaságában. Akármit is remélt Freya ettől az estétől, a legrosszabb pasit szúrta ki hozzá. Nézte őket egy darabig, aztán amikor látta, hogy már Freya sem olyan lelkes, nagy sóhajjal felállt és odament hozzájuk, hogy lekérje a lányt. Érezhető volt a lány megkönnyebbülése, amikor a táncolok között egyre messzebb sodródtak a még mindig értetlenül álldogáló pasi közeléből.
-A legjobbkor Robert, köszönöm! Nem is tudom, hogy tudtam volna lerázni. – mosolygott fel a fiúra. –De nem kell ám velem táncolnod, nyugodtan menj vissza Emmához, én meg azt hiszem, inkább hazamegyek, mert ez az este egy totális tévedés volt, most már belátom.
-Nem Emmával vagyok -  morogta a fiú.
Freya meglepetten állt meg tánc közben. –De hát… Mi történt? Összevesztetek? Ennyire, hogy nélküle jöttél le ide? – az utolsó szót megnyomta, éreztetve, hogy ez a hely kifejezetten vadászterületnek számít a környéken lévő klubok között.
-Visszajött a múlt és Emma mellette döntött, de mindegy, ne beszéljünk erről. Maradsz még, mert én inkább hazamennék, nem való nekem ez az egész... – intett körbe a fiú.
-Menjünk, ma este valahogy nekem se jött be... – indult kifelé a lány Robertet kézenfogva vezetve.
*
Robert bambán nézte a mennyezeten forgó ventilátort, és legszívesebben leköpte volna magát, ami ebben a pózban nem is lett volna megvalósíthatatlan feladat. Este hazakísérte Freyát, aki behívta még egy italra.  Caleb a nagyszüleinél volt és egyszer csak azon vették észre magukat, hogy Engrique Iglesias szenvedős hangjára vadul csókolóznak.
Már nem mert volna megesküdni rá, melyikük kezdeményezett, de végül is nem volt jelentősége. Ha a lány kezdte, neki akkor is jobban észnél kellett volna lennie. Amikor a szenvedély magával ragadta, még volt annyi lélekjelenléte, hogy az utolsó pillanatban elhúzódjon tőle, mert persze felkészülve nem volt rá, hogy egy idegen ágyban fejezze be az estét. De a legrosszabb mégis akkor jött… elgyötörten Emma nevét suttogta Freya fülébe.
-Ó istenem, Freya! Bocsáss meg! Ráadásul még ...
-Cssss – tette a szájára a kezét a lány. –Nincs semmi baj. Én választ kaptam egy kérdésre, ami azóta kínzott, amióta ide költöztetek Connorral a szomszédba. Te pedig egy pillanatra elfeledkeztél a boldogtalanságodról. Tőlem nem fogja megtudni, megígérem neked. És ha rám hallgatsz, akkor ezt te sem mondod el neki. Az őszinteségnek is van határa. Felesleges olyan dolgokkal terhelned, amiknek egyrészt nincs jelentőségük, másrészt, ha nem tud róla, akkor nem is fáj neki. Béküljetek ki, ti annyira egy pár voltatok, hogy nem állhat közétek holmi múltbéli fazon, akit egyszer már úgyis ejtett. Legyél nagyvonalú, és lépj te is túl a történteken!
-Akkor is... ezt nem lett volna szabad! Te ennél sokkal többet érdemelsz, de nem én vagyok az, akitől megkaphatnád. Így volt ez eddig is, és ettől sem változott. Így viszont egy önző disznónak érzem magam, aki kihasznált téged. A francba! Elmegyek, mielőtt még valami marhaságot csinálok. Ne haragudj Freya, szia! – nyomott egy testvéries puszit a lány homlokára, aztán összeszedte a holmiját és gyorsan felöltözött. Félve nyitotta ki az ajtót, nehogy összefusson Connorral, aztán látva, hogy tiszta a levegő, lesietett a lépcsőn és futni kezdett hazáig.
Otthon a zuhany alatt állva próbált megszabadulni az este emlékeitől, de tisztában volt vele, hogy még nagyon sokáig, ha nem örökre, kísérteni fogja a tudat, hogy megcsalta Emmát. Lefeküdt, de a hajnal ugyanúgy talált rá, ahogy este ledőlt az ágyra. Kezével a feje alatt a plafont nézte, mintha onnan érkezne a válasz a fejében zsongó kérdések tömegére.
*
Emma meg sem rezdült, amikor dr. Dawson némi torokköszörülés után közölte vele a hírt. Végül is, valahol számított erre. Az az este ott a tengerparton, Rob születésnapján ... hát, mégsem úszták meg a helyzet hozta feledékenységet. A szentivánéji áldás már csak a hab volt a tortán – húzta keserű mosolyra száját. Annyian voltak ott, amikor a varázsló nagy hókuszpókusszal a nap éltető erejéről és a termékenységről regélt, miért éppen őket kellett megáldja a többiek nevetése közepette? Hát, ez egy merőben új helyzet, amit még önmagával is tisztáznia kell. Megköszönte az orvosnak a segítséget és elbúcsúzott. Most egyelőre hazamegy, aztán még lesz ideje eldönteni, hogy kivel, mikor és mennyit oszt meg a titkából.
*
Connor meglepetten tette le a telefont. Viviennel azóta volt jóban, hogy az hozzáment az apjához, de hogy ennyire a bizalmába fogadja, ez azért mégis furcsa volt, végül is az ő lányáról van szó. Emma! … Hazament és azóta mint egy alvajáró kóvályog a házban. Nem jár sehova, nem csinál semmit, csak ül a szobájában és óraszám a zene hallatszik csak ki odabentről. Amikor előkerül, mindenki aggódva lesi, de sírásnak semmi nyoma, sőt, valami földöntúli mosollyal ül mindenféle tarka lebernyegekben a vacsoraasztalnál, és időnként elrévedezik, azt sem nagyon veszi észre, ha beszélgetni akarnak vele. Vivien attól tartott, hogy valamit szed, mert ilyen elvarázsoltnak még sosem látta a lányát. Connor igyekezett megnyugtatni, hogy ez kizárt, de azért titkon az ő fején is átfutott a gondolat. Először Roberthez akart átmenni, hogy megnézze, a másik szerencsétlen vajon mit kezd magával és a magányával, de amikor a munkahelyén kereste, sajnálkozva közölték, hogy hosszabb ideig szabadságon lesz. Esténként pedig Rachellel romantikázva, egész egyszerűen kiment a fejéből, hogy átugorjon hozzá. Na, mindegy! Most hétvégén hazaugrik, beszél Emmával, aztán előveszi ezt a másik jómadarat is. Hétfőig már úgysem tudja megváltani a világot.
*
Robert vasárnap reggel feladta a túrahátizsákját a csomagfelvételnél, aztán a jegyével a kezét csapkodva Peterhez fordult.
-Azt mondod 800 kilométer? Basszus, előbb is mondhattad volna, bár, akkor lehet, hogy meghátrálok. Na mindegy, ha nem megy, legfeljebb kiszállok menetközben. Na menjünk, vár Európa! Ha ez a hónap nem hozza rendbe a fejemet, akkor már soha semmi.
*
Emma a szobájában üldögélt, mint szinte mindennap, amióta itthon volt. Látta ő az anyján, hogy aggódik, amiért látszólag elhagyta magát, de egyszerűen csak annyi történt, hogy a fürdőszobában már a teste változásával kellett szembesülnie, és a maga gyerekes módján még titkolózni próbált. Ugyanakkor már nagyon szeretett volna valaki előtt megnyílni. Majd ma este – tökélte el – ma este elmondom anyunak, hogy mi a helyzet.  A cd-lejátszóból Caro Emerald lemeze szólt. Emma nem ismerte az énekesnőt, de a boltban a nevét meglátva Robert huga jutott az eszébe és gondolkodás nélkül kifizette a cd-t. Aztán meglepve állapította meg, hogy tetszenek a számok, az érzelmes, zsongító dallamok. Fejét az ágytámlának döntve lehunyta a szemét és a zenét hallgatva, kezével végigsimított a még alig érezhető dudoron. 

Néhány hónapja még minden rendben volt. Húsvétkor Caroval a parkban vadásztak tojásokra, a szüleikkel és Connorékkal piknikeztek. Aztán este nevetve keresgélte a maga kis hímes tojásait a takaró alatt. Bohóckodtak, mint a gyerekek, aztán a szenvedély mindent elsöprő erejű hulláma feledtette a játékot és csak a vegytiszta gyönyör maradt. A Valentin nap, amikor Rob komoly arccal magyarázta a tulipáncsokorban rejlő mélyebb tartalmat. Ő egyszerűen csak szerette a tulipánt,  de a fiú tudományos alapossággal mesélt  a virág jelentéséről. Lángoló érzelmek, őszinte szerelem… És mindez egy pillanat alatt tovatűnt James csókjával. 

Hogy tudott egyáltalán kételkedni Emmában, amikor a születésnapján is odaadott mindent ott a dűnék között, nem törődve a következményekkel? A csalódás hullámokban tört rá, amiért Robert ennyire nem bízott benne. És vajon ezek után hogyan vett elégtételt a férfihiúságán esett csorbáért? Találkozott más lányokkal? Le is feküdt velük? És ő maga vajon túl tudná tenni magát rajta, ha kiderülne, hogy Rob ilyen férfiasan bárgyú módon próbált volna vigasztalódni? De nem, ez a fiú nem tenné ezt meg vele, amíg nem beszéltek! Aztán valahogy mégsem tudott szabadulni a képtől, ahogy a kócos fürtökben egy női kéz túr, ami nem az ő keze. Odakintről zajt hallott és még éppen idejében fordult háttal az ajtónak, amikor az szélesre tárult.

-Na, babám, most fogod azt a kis formás seggedet és felkelsz, lezuhanyozol, felöltözöl és szépen lemegyünk a partra! – harsogott az ajtóból Connor hangja. Emma felé fordult és csak annyit mondott: -Fogd be!
Connor szíve szerint elmosolyodott volna a harcias hangtól, de a mosoly elakadt félúton, amikor a huga árkokkal barázdált szemeit meglátta. -Szarul nézel ki hugi. – ült le mellé az ágyra.
-Közöd? – pislantott felé Emma és közben csak egyetlen kérdést szeretett volna feltenni, de remélte, hogy Connor magától is szóba hozza a barátját.
-Ő is szarul érezheti magát, mert azóta se lehet vele beszélni. Meggyőződése, hogy te leléptél James-szel, úgyhogy szerintem elég hülye ötlet volt ez a hazautazás. Szabadságon van, de ha visszamegyek, legkésőbb hétfőn elkapom, hogy beszélni tudjak vele. Csak előtte tőled akartam hallani, hogy van-e értelme a közvetítőt játszanom.
-Connor! Szerinted? Nekem James semmit nem jelent már, ő meg egyetlen csóktól megkérdőjelezett mindent, ami köztünk történt. Baromira bízott bennem.
-Nana, te mit léptél volna hasonló helyzetben? – grimaszolt Connor.
-Ha James-szel csókolózik? – fintorgott rá Emma fanyarul.
-Hülye! Ha látod, hogy egy csajjal enyeleg. – forgatta a szemét a bátyja.
-Hát, én azt hiszem kikapartam volna a szemét neki is, meg annak is, aki a nyakában lógott volna. – válaszolt szenvedélyesen a lány.
-Oké, te egy csaj vagy, tőled ez normális reakció, de egy pasi sértett önérzete más tészta. Én megértem, hogy nem volt kíváncsi a magyarázkodásra. De ha visszajönnél, szerintem meg tudnátok beszélni a dolgot, mert az a srác szeret téged, még ha most – hogy is mondta… - egy Mata Harinak tart is.
-Mata Hari? – nevette el magát Emma, aztán elsápadt és felpattanva a fürdőszobába robogott, hogy még időben ölelje magához a fajanszot. Connor elképedten állt a fürdőszobaajtóban.

-Basszus, te liba, mondd, hogy ez nem az, aminek így elsőre látszik! – suttogta.
Emma a mosdónál állva már az arcát törölgette, aztán a tükörben a testvérét nézve beismerően bólintott. –A szülinapján hoztuk össze, de ő nem tudja. És fogalmam sincs, hogy egyáltalán elmondjam-e neki. Vagy egyáltalán mi a fenét csináljak?
-Anyádék tudják?
-Nem. Előbb én akartam eldönteni, hogy mi legyen, de igazság szerint ez nem is kérdés. Megtartom.
-22 évesen? Emma! Ez nem olyan dolog, amiben egyedül dönthetsz. Neki is köze van hozzá, ha akarja, ha nem. Ezt nem titkolhatod a végtelenségig! Ha kibékültök, akkor sem biztos, hogy jó poén lesz, ezzel nyitni a békülést, de ha végleg szétmentek, akkor hazavágod magad ezzel a gyerekkel, aki egy életen át arra fog emlékeztetni, aki nem volt hajlandó neked egy második esélyt adni.
-Nekem nem kell második esélyt adni! Én nem tettem semmi rosszat! – fortyant fel Emma. –Nem tehetek róla, hogy azonnal a legrosszabbat feltételezte rólam.
-Már akkor is tudtad? – kérdezte Connor, miközben azon járt az agya, hogy tudná elérni egy kontinensnyi távolságból a barátját, amikor a szomszéd utcából sem sikerült. Beugrott neki Peter, Robert kollégája, akivel néha együtt mentek bulizni. Ő talán jó közvetítő lenne, bár az is lehet, Rob nem fogja megköszönni, hogy egy kívülállót is belevett ebbe a szappanoperába.
-Nem, amikor leszálltam, rosszul lettem és pont egy doki karjaiba ájultam. Vele mentem a kórházba, megvizsgált és közölte a tutit.
-Na jó, én akkor most lezavarok pár telefont, aztán addigra tényleg vakard össze magad, lemegyünk a partra, mert ebben a házban még a falnak is füle van, és ha nem akarod apáék előtt még kihirdetni a dolgot, akkor jobb, ha nem szóljuk el magunkat.

Connor elégedetlenül nyomta ki a telefont. Oké, ez a Peter gyerek is szabadságon van, soha rosszabb időzítést. Úgy tűnik, képtelen lesz elérni Robertet hétfőig. Aztán meglátta Emmát, ahogy egy lenge blúzban és farmersortban lefelé lépked a lépcsőn. Helyes! Most legalább nem úgy néz ki, mint egy rakás szerencsétlenség, vagy egy bedrogozott hippi. Elkapta Vivien hálás mosolyát, ahogy egy „köszönöm”-öt formál némán az ajka, aztán kiterelte a hugát a nyári forróságba.
*

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia! Most ez nekem nem tiszta. Rob lefeküdt Freya-val? Ha csak szőrszálhasogatás, akkor bocsi, még korán van... :) Porcica

Golden írta...

megtette :(

rhea írta...

Na hát egy újabb gyomros...Egyébként nekem se volt tiszta hogy megtette-e vagy nem. Valahogy végig úgy írtad, hogy az uccsó pillanatban észbe kapott. Nem akarom most idézgetni a mondatokat, de nem volt tiszta. Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak. Még emésztem a történteket. Freyát se értem. Egy kicsit keserű lett a szám, de majd elmúlik. :)) Várom, hogy hogyan keverednek ki ebből.
köszi Jutkám, pusza <3

Gabó írta...

Én is úgy emlékeztem, hogy csak "majdnem" tették össze az alkatrészeiket, erre itt vár a pofon, hogy de mégis IGAZÁN lefeküdtek egymással. Hogyhogy én erre nem emlékeztem!!! :(
Egy bazi nagy fekete pont Robertnek!
Jó kis bünti lesz a 800 km! :D
Csak nem Caminot járatsz vele?
Essen az eső, fújjon a szél, csapkodjon a villám, dörögjön az ég míg menetel! XDDD
Hogy mi fog ebből kisülni???
Okés! Az tuti , hogy újévkor csókolózni fognak, de hogy odáig hogy jutunk el, halvány lila gőzöm sincs! :o
<3

Gabó írta...

Szolgálati közlemény Jucus!
Alulról asszem a 18. sorban sztem ez lenne, vagy ezt akartad írni :"Én nem tettem semmi rosszat!"
Sorry, de már elmentél mozizni Tibivel amott! ;)

Golden írta...

hát, elolvastam újra és újra, és szerintem csak nem akartátok, hogy ez a szimpatikus fiú ekkorát hibázzon :)
Kösz, Gabó, javítva!