Robert úgy feszengett Mr. Walters előtt, mint egy kis diák.
A férfi tudni akarta, hogy miért mond föl, sőt követelte, mert úgy érezte, hogy
cserbenhagyja a céget és személy szerint őt magát is ezzel a döntésével. De
Robert tudta, hogy ha ő itt most szerelmi bánatra hivatkozik, akkor a fickó
atyaian megpaskolja a vállát, és azonnal visszazavarja az asztalához dolgozni.
Tényleg annyira érthetetlen a vágya, hogy menekülni akar mindentől és
mindenkitől, aki és ami Emmára emlékezteti? Végül megköszörülte a torkát és
csak annyit mondott:
-Mr. Walters, akkor kérem, hogy engedélyezze az egész éves
szabadságomból még amennyi hátra van, hogy most egyszerre vehessem ki. Át kell
gondolnom magánéleti dolgokat, és ehhez hosszabb időre van szükségem, mint egy
hétvége.
Az idős férfi elgondolkodva nézte, aztán vállat vont.
–Beleegyezem. De, Robert! Ha a végén elém áll és felmond, akkor most szólok,
hogy nem lesz cég a városban, amelyik alkalmazni fogja, olyan ajánlást írok
magáról. Megértette?
A fiú bólintott, aztán megfordult és kiment az irodából.
Odakint Peterbe futott, aki meglepve nézett végig rajta. -Már megbocsáss
öregem, de szarul nézel ki. Kirúgott? – intett a fejével a nagyfőnök irodája felé.
-Nem, dehogy, csak én akartam felmondani, ő meg rábeszélt,
hogy maradjak és engedélyezte, hogy most hosszabb szabadságra menjek, mint egy
normális nyári szabi. Bár, még fogalmam sincs, miért sírtam ezt ki tőle, mert
ötletem sincs, merre induljak. Talán újra el kéne kutyagolnom a Sziklás
hegységbe. Szükségem lenne térre, levegőre és arra, hogy a lelkem is kiköpjem a
megerőltetéstől.
-Ó, de hát ez remek! – ragyogott fel a barátja arca, mintha
valami jó hírt hallott volna. -Figyelj, én a hétvégén Európába utazom egy meglehetősen
megerőltető gyalogtúrára. Eredetileg egyedül terveztem, de elférünk azon az
úton ketten is. Gyere velem! Ígérem neked, hogy ez kenterbe veri a tavalyi
utunkat. Bármi is nyomaszt, ezen az úton meg fogsz szabadulni tőle. Figyelj!
Most mennem kell, de este fussunk össze és beszéljünk róla! – csapott a barátja
vállára, miközben már szokásos energikus stílusában folytatta az útját.
Robert bólintott és következő pillanatban máris ott állt
egyedül a folyosón, mert szélvész barátja úgy tűnt el mellőle, mint a kámfor. A
telefon rezegni kezdett a zsebében. Connor!
Az első gondolata az volt, hogy kinyomja, mert nem akarta a barátja
szemrehányásait hallgatni, de aztán egy nagy sóhajt követően mégiscsak
felvette. Connor szóhoz sem engedte jutni.
-Szia! Rob, mi a franc történt köztetek? Te eltűntél
napokra, el sem lehetett érni, a hugom meg összepakolt és hazament LA-be. Egy
ismerősöm most telefonált, hogy látta a reptéren összeesni, de mire kapcsolt,
hogy tényleg őt látja, és odamehetett volna hozzá, egy pasival taxiba ült és
elporoztak. Azóta meg nem tudom felhívni, mert ő is kikapcsolta a telefonját.
Az apámékat meg nem mertem még felhívni, mert ha nem hozzájuk ment, akkor nem
akarom rájuk hozni a szívbajt. – hadart ideges hangon.
-Con! – szakította félbe hadaró barátját – fogalmam sincs,
hogy mit mondhatnék. A hugod úgy döntött kevés vagyok neki, és ha jól sejtem
visszament los angelesi barátunkhoz, akit annak idején kiütöttél. Ennyi. Kicsit
rosszul érint még a dolog, úgyhogy ha nem haragszol, most nem akarok róla
tovább beszélni. Szia! – bontotta a választ meg sem várva a vonalat.
Connor értetlenül nézte a telefont a kezében. Emma és James?
Honnan veszi ezt a marhaságot Robert? Abban egész biztos volt, hogy ha az a
csók el is csattant, Emma akkor sem menne vissza ahhoz a bájgúnárhoz soha
többé. De most ennél is jobban idegesítette az a reptéri összeesés. A huga
bajban van és neki mellette a helye; aztán majd ha mindenkinek visszatért a
józan esze, akkor majd ráér foglalkozni azzal is, hogy hozhatná újra össze
őket.
*
Robert Peterrel belevetette magát az éjszakába. A barátja az
első sör után kihúzta belőle a nyomorúságát, és azonnal azt javasolta, hogy
akkor kutyaharapást szőrivel gyógykezeljen, és szedjen fel valakit ő is.
Robertnek minden sejtje tiltakozott az ötlet ellen, de azért ráállt, hogy
szétnézzenek pár helyen. Az első este totális szenvedés volt. A második kínos
feszengés. Harmadszor már el sem akart menni, de végül ott üldögél a bárpultnál
a BB57-ben és miközben Peter egy szőkeséggel eltűnt a táncolók között, ő a
vendégsereget pásztázta. A bejáratnál Freya tűnt fel egy pojácával az oldalán,
akit már többször is látott itt, mindig más lány társaságában. Akármit is
remélt Freya ettől az estétől, a legrosszabb pasit szúrta ki hozzá. Nézte őket
egy darabig, aztán amikor látta, hogy már Freya sem olyan lelkes, nagy sóhajjal
felállt és odament hozzájuk, hogy lekérje a lányt. Érezhető volt a lány
megkönnyebbülése, amikor a táncolok között egyre messzebb sodródtak a még
mindig értetlenül álldogáló pasi közeléből.
-A legjobbkor Robert, köszönöm! Nem is tudom, hogy tudtam
volna lerázni. – mosolygott fel a fiúra. –De nem kell ám velem táncolnod,
nyugodtan menj vissza Emmához, én meg azt hiszem, inkább hazamegyek, mert ez az
este egy totális tévedés volt, most már belátom.
-Nem Emmával vagyok -
morogta a fiú.
Freya meglepetten állt meg tánc közben. –De hát… Mi történt?
Összevesztetek? Ennyire, hogy nélküle jöttél le ide? – az utolsó szót
megnyomta, éreztetve, hogy ez a hely kifejezetten vadászterületnek számít a
környéken lévő klubok között.
-Visszajött a múlt és Emma mellette döntött, de mindegy, ne
beszéljünk erről. Maradsz még, mert én inkább hazamennék, nem való nekem ez az
egész... – intett körbe a fiú.
-Menjünk, ma este valahogy nekem se jött be... – indult
kifelé a lány Robertet kézenfogva vezetve.
*
Robert bambán nézte a mennyezeten forgó ventilátort, és
legszívesebben leköpte volna magát, ami ebben a pózban nem is lett volna
megvalósíthatatlan feladat. Este hazakísérte Freyát, aki behívta még egy
italra. Caleb a nagyszüleinél volt és
egyszer csak azon vették észre magukat, hogy Engrique Iglesias szenvedős
hangjára vadul csókolóznak.
Már nem mert volna megesküdni rá, melyikük kezdeményezett,
de végül is nem volt jelentősége. Ha a lány kezdte, neki akkor is jobban észnél
kellett volna lennie. Amikor a szenvedély magával ragadta, még volt annyi
lélekjelenléte, hogy az utolsó pillanatban elhúzódjon tőle, mert persze
felkészülve nem volt rá, hogy egy idegen ágyban fejezze be az estét. De a
legrosszabb mégis akkor jött… elgyötörten Emma nevét suttogta Freya fülébe.
-Ó istenem, Freya! Bocsáss meg! Ráadásul még ...
-Cssss – tette a szájára a kezét a lány. –Nincs semmi baj.
Én választ kaptam egy kérdésre, ami azóta kínzott, amióta ide költöztetek
Connorral a szomszédba. Te pedig egy pillanatra elfeledkeztél a
boldogtalanságodról. Tőlem nem fogja megtudni, megígérem neked. És ha rám
hallgatsz, akkor ezt te sem mondod el neki. Az őszinteségnek is van határa.
Felesleges olyan dolgokkal terhelned, amiknek egyrészt nincs jelentőségük,
másrészt, ha nem tud róla, akkor nem is fáj neki. Béküljetek ki, ti annyira egy
pár voltatok, hogy nem állhat közétek holmi múltbéli fazon, akit egyszer már
úgyis ejtett. Legyél nagyvonalú, és lépj te is túl a történteken!
-Akkor is... ezt nem lett volna szabad! Te ennél sokkal
többet érdemelsz, de nem én vagyok az, akitől megkaphatnád. Így volt ez eddig
is, és ettől sem változott. Így viszont egy önző disznónak érzem magam, aki
kihasznált téged. A francba! Elmegyek, mielőtt még valami marhaságot csinálok. Ne
haragudj Freya, szia! – nyomott egy testvéries puszit a lány homlokára, aztán
összeszedte a holmiját és gyorsan felöltözött. Félve nyitotta ki az ajtót,
nehogy összefusson Connorral, aztán látva, hogy tiszta a levegő, lesietett a
lépcsőn és futni kezdett hazáig.
Otthon a zuhany alatt állva próbált megszabadulni az este
emlékeitől, de tisztában volt vele, hogy még nagyon sokáig, ha nem örökre,
kísérteni fogja a tudat, hogy megcsalta Emmát. Lefeküdt, de a hajnal ugyanúgy
talált rá, ahogy este ledőlt az ágyra. Kezével a feje alatt a plafont nézte,
mintha onnan érkezne a válasz a fejében zsongó kérdések tömegére.
*
Emma meg sem rezdült, amikor dr. Dawson némi torokköszörülés
után közölte vele a hírt. Végül is, valahol számított erre. Az az este ott a
tengerparton, Rob születésnapján ... hát, mégsem úszták meg a helyzet hozta
feledékenységet. A szentivánéji áldás már csak a hab volt a tortán – húzta
keserű mosolyra száját. Annyian voltak ott, amikor a varázsló nagy
hókuszpókusszal a nap éltető erejéről és a termékenységről regélt, miért éppen
őket kellett megáldja a többiek nevetése közepette? Hát, ez egy merőben új
helyzet, amit még önmagával is tisztáznia kell. Megköszönte az orvosnak a
segítséget és elbúcsúzott. Most egyelőre hazamegy, aztán még lesz ideje
eldönteni, hogy kivel, mikor és mennyit oszt meg a titkából.
*
Connor meglepetten tette le a telefont. Viviennel azóta volt
jóban, hogy az hozzáment az apjához, de hogy ennyire a bizalmába fogadja, ez
azért mégis furcsa volt, végül is az ő lányáról van szó. Emma! … Hazament és
azóta mint egy alvajáró kóvályog a házban. Nem jár sehova, nem csinál semmit,
csak ül a szobájában és óraszám a zene hallatszik csak ki odabentről. Amikor
előkerül, mindenki aggódva lesi, de sírásnak semmi nyoma, sőt, valami
földöntúli mosollyal ül mindenféle tarka lebernyegekben a vacsoraasztalnál, és
időnként elrévedezik, azt sem nagyon veszi észre, ha beszélgetni akarnak vele.
Vivien attól tartott, hogy valamit szed, mert ilyen elvarázsoltnak még sosem
látta a lányát. Connor igyekezett megnyugtatni, hogy ez kizárt, de azért titkon
az ő fején is átfutott a gondolat. Először Roberthez akart átmenni, hogy
megnézze, a másik szerencsétlen vajon mit kezd magával és a magányával, de
amikor a munkahelyén kereste, sajnálkozva közölték, hogy hosszabb ideig
szabadságon lesz. Esténként pedig Rachellel romantikázva, egész egyszerűen
kiment a fejéből, hogy átugorjon hozzá. Na, mindegy! Most hétvégén hazaugrik,
beszél Emmával, aztán előveszi ezt a másik jómadarat is. Hétfőig már úgysem
tudja megváltani a világot.
*
Robert vasárnap reggel feladta a túrahátizsákját a
csomagfelvételnél, aztán a jegyével a kezét csapkodva Peterhez fordult.
-Azt mondod 800 kilométer? Basszus, előbb is mondhattad
volna, bár, akkor lehet, hogy meghátrálok. Na mindegy, ha nem megy, legfeljebb
kiszállok menetközben. Na menjünk, vár Európa! Ha ez a hónap nem hozza rendbe a
fejemet, akkor már soha semmi.
*
Emma a szobájában üldögélt, mint szinte mindennap, amióta
itthon volt. Látta ő az anyján, hogy aggódik, amiért látszólag elhagyta magát,
de egyszerűen csak annyi történt, hogy a fürdőszobában már a teste változásával
kellett szembesülnie, és a maga gyerekes módján még titkolózni próbált.
Ugyanakkor már nagyon szeretett volna valaki előtt megnyílni. Majd ma este –
tökélte el – ma este elmondom anyunak, hogy mi a helyzet. A cd-lejátszóból Caro Emerald lemeze szólt.
Emma nem ismerte az énekesnőt, de a boltban a nevét meglátva Robert huga jutott
az eszébe és gondolkodás nélkül kifizette a cd-t. Aztán meglepve állapította
meg, hogy tetszenek a számok, az érzelmes, zsongító dallamok. Fejét az
ágytámlának döntve lehunyta a szemét és a zenét hallgatva, kezével
végigsimított a még alig érezhető dudoron.
Néhány hónapja még minden rendben volt. Húsvétkor Caroval a
parkban vadásztak tojásokra, a szüleikkel és Connorékkal piknikeztek. Aztán
este nevetve keresgélte a maga kis hímes tojásait a takaró alatt. Bohóckodtak,
mint a gyerekek, aztán a szenvedély mindent elsöprő erejű hulláma feledtette a
játékot és csak a vegytiszta gyönyör maradt. A Valentin nap, amikor Rob komoly
arccal magyarázta a tulipáncsokorban rejlő mélyebb tartalmat. Ő egyszerűen csak
szerette a tulipánt, de a fiú tudományos
alapossággal mesélt a virág
jelentéséről. Lángoló érzelmek, őszinte szerelem… És mindez egy pillanat alatt
tovatűnt James csókjával.
Hogy tudott egyáltalán kételkedni Emmában, amikor a
születésnapján is odaadott mindent ott a dűnék között, nem törődve a
következményekkel? A csalódás hullámokban tört rá, amiért Robert ennyire nem
bízott benne. És vajon ezek után hogyan vett elégtételt a férfihiúságán esett
csorbáért? Találkozott más lányokkal? Le is feküdt velük? És ő maga vajon túl
tudná tenni magát rajta, ha kiderülne, hogy Rob ilyen férfiasan bárgyú módon
próbált volna vigasztalódni? De nem, ez a fiú nem tenné ezt meg vele, amíg nem
beszéltek! Aztán valahogy mégsem tudott szabadulni a képtől, ahogy a kócos
fürtökben egy női kéz túr, ami nem az ő keze. Odakintről zajt hallott és még
éppen idejében fordult háttal az ajtónak, amikor az szélesre tárult.
-Na, babám, most fogod azt a kis formás seggedet és
felkelsz, lezuhanyozol, felöltözöl és szépen lemegyünk a partra! – harsogott az
ajtóból Connor hangja. Emma felé fordult és csak annyit mondott: -Fogd be!
Connor szíve szerint elmosolyodott volna a harcias hangtól,
de a mosoly elakadt félúton, amikor a huga árkokkal barázdált szemeit meglátta.
-Szarul nézel ki hugi. – ült le mellé az ágyra.
-Közöd? – pislantott felé Emma és közben csak egyetlen
kérdést szeretett volna feltenni, de remélte, hogy Connor magától is szóba
hozza a barátját.
-Ő is szarul érezheti magát, mert azóta se lehet vele
beszélni. Meggyőződése, hogy te leléptél James-szel, úgyhogy szerintem elég
hülye ötlet volt ez a hazautazás. Szabadságon van, de ha visszamegyek,
legkésőbb hétfőn elkapom, hogy beszélni tudjak vele. Csak előtte tőled akartam
hallani, hogy van-e értelme a közvetítőt játszanom.
-Connor! Szerinted? Nekem James semmit nem jelent már, ő meg
egyetlen csóktól megkérdőjelezett mindent, ami köztünk történt. Baromira bízott
bennem.
-Nana, te mit léptél volna hasonló helyzetben? – grimaszolt
Connor.
-Ha James-szel csókolózik? – fintorgott rá Emma fanyarul.
-Hülye! Ha látod, hogy egy csajjal enyeleg. – forgatta a
szemét a bátyja.
-Hát, én azt hiszem kikapartam volna a szemét neki is, meg
annak is, aki a nyakában lógott volna. – válaszolt szenvedélyesen a lány.
-Oké, te egy csaj vagy, tőled ez normális reakció, de egy
pasi sértett önérzete más tészta. Én megértem, hogy nem volt kíváncsi a
magyarázkodásra. De ha visszajönnél, szerintem meg tudnátok beszélni a dolgot,
mert az a srác szeret téged, még ha most – hogy is mondta… - egy Mata Harinak
tart is.
-Mata Hari? – nevette el magát Emma, aztán elsápadt és
felpattanva a fürdőszobába robogott, hogy még időben ölelje magához a
fajanszot. Connor elképedten állt a fürdőszobaajtóban.
-Basszus, te liba, mondd, hogy ez nem az, aminek így elsőre
látszik! – suttogta.
Emma a mosdónál állva már az arcát törölgette, aztán a
tükörben a testvérét nézve beismerően bólintott. –A szülinapján hoztuk össze,
de ő nem tudja. És fogalmam sincs, hogy egyáltalán elmondjam-e neki. Vagy
egyáltalán mi a fenét csináljak?
-Anyádék tudják?
-Nem. Előbb én akartam eldönteni, hogy mi legyen, de igazság
szerint ez nem is kérdés. Megtartom.
-22 évesen? Emma! Ez nem olyan dolog, amiben egyedül
dönthetsz. Neki is köze van hozzá, ha akarja, ha nem. Ezt nem titkolhatod a
végtelenségig! Ha kibékültök, akkor sem biztos, hogy jó poén lesz, ezzel nyitni
a békülést, de ha végleg szétmentek, akkor hazavágod magad ezzel a gyerekkel,
aki egy életen át arra fog emlékeztetni, aki nem volt hajlandó neked egy
második esélyt adni.
-Nekem nem kell második esélyt adni! Én nem tettem semmi
rosszat! – fortyant fel Emma. –Nem tehetek róla, hogy azonnal a legrosszabbat
feltételezte rólam.
-Már akkor is tudtad? – kérdezte Connor, miközben azon járt
az agya, hogy tudná elérni egy kontinensnyi távolságból a barátját, amikor a
szomszéd utcából sem sikerült. Beugrott neki Peter, Robert kollégája, akivel
néha együtt mentek bulizni. Ő talán jó közvetítő lenne, bár az is lehet, Rob
nem fogja megköszönni, hogy egy kívülállót is belevett ebbe a szappanoperába.
-Nem, amikor leszálltam, rosszul lettem és pont egy doki
karjaiba ájultam. Vele mentem a kórházba, megvizsgált és közölte a tutit.
-Na jó, én akkor most lezavarok pár telefont, aztán addigra
tényleg vakard össze magad, lemegyünk a partra, mert ebben a házban még a
falnak is füle van, és ha nem akarod apáék előtt még kihirdetni a dolgot, akkor
jobb, ha nem szóljuk el magunkat.
Connor elégedetlenül nyomta ki a telefont. Oké, ez a Peter
gyerek is szabadságon van, soha rosszabb időzítést. Úgy tűnik, képtelen lesz
elérni Robertet hétfőig. Aztán meglátta Emmát, ahogy egy lenge blúzban és
farmersortban lefelé lépked a lépcsőn. Helyes! Most legalább nem úgy néz ki,
mint egy rakás szerencsétlenség, vagy egy bedrogozott hippi. Elkapta Vivien hálás
mosolyát, ahogy egy „köszönöm”-öt
formál némán az ajka, aztán kiterelte a hugát a nyári forróságba.
*
6 megjegyzés:
Szia! Most ez nekem nem tiszta. Rob lefeküdt Freya-val? Ha csak szőrszálhasogatás, akkor bocsi, még korán van... :) Porcica
megtette :(
Na hát egy újabb gyomros...Egyébként nekem se volt tiszta hogy megtette-e vagy nem. Valahogy végig úgy írtad, hogy az uccsó pillanatban észbe kapott. Nem akarom most idézgetni a mondatokat, de nem volt tiszta. Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak. Még emésztem a történteket. Freyát se értem. Egy kicsit keserű lett a szám, de majd elmúlik. :)) Várom, hogy hogyan keverednek ki ebből.
köszi Jutkám, pusza <3
Én is úgy emlékeztem, hogy csak "majdnem" tették össze az alkatrészeiket, erre itt vár a pofon, hogy de mégis IGAZÁN lefeküdtek egymással. Hogyhogy én erre nem emlékeztem!!! :(
Egy bazi nagy fekete pont Robertnek!
Jó kis bünti lesz a 800 km! :D
Csak nem Caminot járatsz vele?
Essen az eső, fújjon a szél, csapkodjon a villám, dörögjön az ég míg menetel! XDDD
Hogy mi fog ebből kisülni???
Okés! Az tuti , hogy újévkor csókolózni fognak, de hogy odáig hogy jutunk el, halvány lila gőzöm sincs! :o
<3
Szolgálati közlemény Jucus!
Alulról asszem a 18. sorban sztem ez lenne, vagy ezt akartad írni :"Én nem tettem semmi rosszat!"
Sorry, de már elmentél mozizni Tibivel amott! ;)
hát, elolvastam újra és újra, és szerintem csak nem akartátok, hogy ez a szimpatikus fiú ekkorát hibázzon :)
Kösz, Gabó, javítva!
Megjegyzés küldése