"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. szeptember 8., hétfő

Lakótársak 28. rész



Robert letette a telefont és az órájára nézett. Észre sem vette, hogy ennyire elszaladt az idő, már rég itt volt az idő ebédelni. Ahogy kinézett a kalitkából, Emmát nem látta az asztalánál. Kiment és észrevette a cédulát. Szóval megéhezett a kis bélpoklos. Akkor talán még ott éri a bisztróban, és hosszú léptekkel elindult utána.
Az utcára érve szinte orrba vágta a meleg, lekapta magáról a zakót és a karjára vetve átszaladt a lassan araszoló kocsik között, hogy ezzel is lerövidítse az utat. Amikor odaért a bisztróhoz, észrevette a lányt az egyik ablak mögött. Már majdnem odakopogott neki, amikor eljutott a tudatáig, hogy Emma nem egyedül ül az asztalnál, hanem James Marshall társaságában. Már éppen elhúzta a száját, hogy hogy is kezelje a régi ismerőssel való közös ebédet, akiről jószerivel csak annyit tudott, hogy megütötte a nőt, aki neki mindennél fontosabb, amikor ez a régi ismerős az asztal fölött áthajolva megfogta Emma fejét, aztán egy lassú mozdulattal hozzáhajolt, hogy megcsókolja. Robert lemerevedett az ablak előtt. Emma! Ne hagyd! Pofozd már fel!  De Emma nem mozdult.

Hirtelen hátralépett, ahogy azon vívódott, hogy berontson, és ő tegye meg a lány helyett, vagy hátraarcot vágva meneküljön el a rémes látomás elől, ahogy Emma tétlenül hagyja, hogy egy idegen csókolgassa. De már nem volt ideje a döntésre, mert a lány, mintha hipnózisból ébredne, felegyesedett, és ettől James kezei a levegőben maradtak, aztán Emma az ablak felé nézett és hatalmasra tágult szemekkel észrevette őt. Nézték egymást az üvegen keresztül és a lány szája egyetlen szót formált: Sajnálom! James is észrevette a néma közjátékot. Felé fordult és egy önelégült mosollyal az arcán felé biccentett. Robertnek ez volt a kegyelemdöfés. Megfordult és visszarobogott az irodába.

Emma könnyes szemekkel nézett utána, aztán összeszedte minden erejét és Jamesre nézett. -Ezt most nem kellett volna!
A férfi kíváncsian mustrálta: -Ő a nagy Ő? Emma! Egy csóró mérnök, aki ideiglenes kinevezéssel főnökösdit játszik? Ő kell neked? Ezt te sem gondolod komolyan. Mit szólna Max, ha megtudná, hogy egy hozományvadásszal kavarsz, hm? Connor aligha ismeri, mert akkor már gondolom, annak a jobbhorognak a párját kiosztotta volna neki is.
-Csak, hogy tudd, a családom ismeri és szereti; és egyáltalán nem olyan csóró, mint hiszed. Ráadásul egy végtelenül jó ember, akit most – hála neked – sikerült nagyon megbántanom, pedig mindennél és mindenkinél jobban szeretem.
-Hát, akkor sajnálom. Menj utána, esedezz a bocsánatáért! De Emma, ha a fickó mégsem olyan megbocsátó, engem megtalálsz.  – hunyorított rá bizalmasan, aztán intett a pincérnek, hogy a számlát kérje, de addigra a lány már felugrott és köszönés nélkül sietősen visszaindult az irodába.
*
Robert a metrón zötyögve képtelen volt a képtől szabadulni, ahogy Emma azzal a pasival csókolózik nyílt színen, aki kezet emelt rá. Erre nincs magyarázat, ami érdekelni tudná. Érezte, hogy Emma utána fog jönni és menteni akarja majd a helyzetet, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de egyszerűen most képtelen lett volna jó képet vágni a dologhoz és azt mondani, nem történt semmi, felejtsük el! A seb túl mély volt és még erősen lüktetett. És persze még az is benne van a pakliban, hogy Emma egyáltalán nem bánja, amiért így alakultak a dolgok. A lakásba lépve előkapta a sporttáskáját és beledobált néhány holmit, aztán egy kitépett papírlapra odafirkálta az üzenetét:
"Sajnálom Em! Most nem vagyok abban a lelki állapotban, hogy érdekelni tudna a mentegetőzésed. Azt hiszem, távolságra van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat. Ha őt választod, el kell fogadjam, de most még ezt sem akarom tudni. Néhány napig nem leszek elérhető, addig gondold át a dolgokat. Robert"
*
Robert a tengerparti ház emeletén, a saját szobájában rendezkedett be. A cégtől úgy jött el, hogy felhívta Petert és  a halaszthatatlan dolgokat rábízta,  bejelentette, hogy szabadságot vett ki, aztán kikapcsolta a telefonját. Ha az állásába is kerül, neki most csend kell és nyugalom az önsajnálatra és a gondolkodásra, hogy mit csinált rosszul, amiért a dolgok így alakultak. Váratlan és roppant erőteljes pofont kapott az élettől és az csak rontott a helyzeten, hogy azt a pofont pont Emma kézbesítette. A legvadabb rémálmaiban sem vetődött fel ez a lehetőség, ezért aztán még erőteljesebb volt a gyomros.
Amikor megérkezett, feltúrta a házat, de néhány üveg whiskyn és egy karton sörön kívül mást nem talált. A pizzafutár hamar megérkezett egy óriás pizzával, ami mostanra már hideg volt és nyúlós, de remélte, hogy az alkoholmérgezéstől talán megvédi. Aztán mégsem tudott inni. Eleget. Eleget a felejtéshez, ami kitörölte volna az agyából a képet, ahogy Emma ellenkezés nélkül, lehunyt szemmel átadja magát annak a csóknak. …A konyhapulton megtalálta Connor itt felejtett cigijét és tétovázás nélkül rágyújtott az első szálra. Aztán a lemezjátszóhoz ment és remegő kézzel bekapcsolta. Nem jazz volt, még csak nem is az ötvenes évek slágereiból valami, nem... ezt még Jacob tehette fel, aki a komolyzene szerelmese. Beethoven – silabizálta nehezen fókuszálva a borítót, aztán a részegek vigyorával arra gondolt: helyes, a pillanatnyi helyzethez a Sors szimfónia kifejezetten jó kísérő lesz. De a hangszóróból egy sokkal lágyabb dallam csendült fel, a Silentio.
 
Érezte, hogy a lágyan gördülő hangok és a szívét mardosó fájdalom könnyeket csalnak a szemébe, és teljes hangerőre állította a készüléket, mintha attól kevésbé lenne melankolikus, aztán kiült a hátsó kertbe nyíló lépcsőre. Szívta egyik cigit a másik után és azon gondolkodott, vajon Emma mennyire tartaná férfiatlan dolognak ezt az elbujdosást és önsajnálatot? Pfff... kihagyja azt a lehetőséget is, hogy tehetetlen gyerekként bőgve lássa – vágott egy grimaszt és kézfejével elmázolta a könnyeit az orra alatt. Talán mégis meg kelett volna várni, üvöltözni vele, megrázni, számon kérni a történteket, küzdeni, mert ez így gyáva megfutamodásnak tűnt mostanra. De képtelen lett volna akár verbálisan is bántani ezt a kis Mata Harit. …És igen, egyszerűen nem volt képes otthon maradni és arra várni, hogy a lány hazajöjjön és esetleg máris közölje vele, hogy elhagyja valakiért, aki korábban kezet emelt rá. Valamiért ez a félelem volt benne a legerősebb. Nem tudott hinni, bízni... az után a csók után nem. Hiába tette elé a lelkét és az érzéseit, úgy látszik a múlt visszatért és könnyedén visszahódította a lányt. James-et egy pillanatig sem hibáztatta. Látott egy lehetőséget és élt vele; a helyében valószínűleg ő is így tett volna. Más kérdés, hogy Emmát erősebbnek hitte. Mint ahogy a szerelmüket is. 

Egy morbid gondolat ötlött fel benne, ahogy Connorra gondolt. Fel lesz adva neki is a lecke, hogyan viszonyuljon a pasihoz, akit egyszer már kiütött. Connor! Vajon elveszti-e a barátságát is? Most úgy érezte, nem tudna többé együtt hülyülni vele sem, mert a puszta léte mostantól a lányra emlékeztetné. Hát kösz Emma, elvetted tőlem a legjobb barátomat is… - morgott maga elé.
Nagyot kortyolt az üvegből, aztán érezte, hogy a hirtelen legurított néhány pohár whisky ettől a korty sörtől végre döntésre jutott. Nem marja tovább a gyomrát, inkább visszajön. Már csak annyi ideje volt, hogy térdre essen, és a virágágyásba hányjon, aztán négykézláb állva visszamászott a lépcsőre.
A lemezjátszó odabent elhallgatott és a hirtelen beállt csöndben egyetlen gondolat dörömbölt csak az agyában. "Vége! Ennyi volt!"
*
Emma kisírt szemekkel ült a kanapén, amikor Connor megunta a dörömbölést és lenyomta a kilincset. Szerencséjére nyitva volt az ajtó, bár már elszánta rá magát, hogy ha kell, betöri, mert odabentről csak a huga telefonjának csörgését hallotta, de válasz nem érkezett, pedig vagy hatodszor hívta a számát. Robert  telefonja órák óta mániákusan csak azt ismételgette, hogy a Hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható, és ettől az idegei már vitustáncot jártak. Mi a franc van ezekkel? A lányt látva megtorpant, aztán halkan betette maga mögött az ajtót és körbenézett.
Robert sehol! Emma szipogva gyűröget valamit a kezében. Ezek összebalhéztak. De mi a fenén tudtak ennyire összeveszni, mert az elmúlt hónapokban ugyan tanuja volt néhány kisebb összecsapásnak, de a vitáik rekordidő alatt vezettek el a szenvedélyes csókolózásig. Már a sírba vitték az irigylésre méltó összhanggal, amit köztük rezgett. Sírni pedig végképp nem látta még Emmát. Csendesen leült mellé és a kezét a kezébe fogva nagyot sóhajtott. -Már megint mi a szart műveltetek? Robertet nem érem el, te itt bömbölsz, és nem veszed fel azt a francos telefont... mi az a tragédia, ami miatt lehetetlen veletek szót váltani? 

Emma némán a bátyja kezébe nyomta a papírgalacsint, aztán felállt és a hűtőszekrényhez ment. Kivett egy üveg vizet és ki sem töltve, nagy kortyokban nyelni kezdte a hideg folyadékot. Már annyit sírt, hogy egész egyszerűen a szervezetének utánpótlásra volt szüksége. Amikor megfordult, Connor értetlen tekintetével találkozott a pillantása.
-Elment? De mi a francért ment el? Miért hiszi azt, hogy el akarod hagyni?... El akarod hagyni?! – vékonyodott el a hangja, ahogy a gondolat megült a szürkeállományában. -Mi a frászt csinált, amiért el akarod hagyni? – próbált találgatni, lojálisan a hugához, aztán újra a papírba mélyedt, mintha attól várná a választ, és hirtelen felkapta a fejét. –Bepasiztál?
Emma akaratlanul is elmosolyodott a könnyein át, ahogy a hitetlen, felháborodott hangot meghallotta. A jó barát és a jó testvér éppen ebben a pillanatban keltek birokra Connorban, és láthatóan még nem dőlt el a mérkőzés, hogy a testvére kinek a pártjára álljon. 

-Nem pasiztam be, csak... James ma bent járt a cégnél, az apja itt akar terjeszkedni, és éppen hozzánk hozta az ördög. Elmentem vele ebédelni, aminek a vége egy csók lett, amit  szerencsétlen módon a barátod is látott. A magyarázatra meg nem kíváncsi, te is olvashatod. Ő már eldöntötte, hogy én egy hűtlen bestia vagyok, úgyhogy biztos igaza is van.
-James...? – nézett kérdőn Connor, aztán felszaladt a szemöldöke... -az a James??? A kurva életbe! Van képe a közeledbe menni azok után? Ki kellett volna vernem a fogát, a drága papa jutányosan helyrehozta volna neki. – morogta maga elé. –Te meg hülye vagy? – nézett mérgesen a hugára. Leállsz vele csókolózni? Emma?
-Nem csókolóztam vele, csak megcsókolt. Sajnálom, úgy látszik a pasik egyezményesen nem értik a különbséget a két dolog között.

-Oké, és te természetesen lekevertél neki egy oltári nagy pofont a lovagiasság szabályai szerint... ,de akkor Rob mi a fenén húzta fel magát? -  ... a lány hallgatása önmagáért beszélt. –Ja, vagy úgy, nem volt pofon. Hát, így egy kicsit más a helyzet. Azt hiszem, a helyében én is berágtam volna. Na, nem baj, holnapig kiüti magát valahol, megnyugszik, aztán hazajön. Jaj, srácok! Miért nem tudtok örülni annak, hogy megtaláltátok egymást ebben a dzsumbujban?  Na, akkor hagylak, sirdogálj te is nyugodtan, ennyi büntetés neked is kijár. Jamesnek meg ajánlom, össze ne fussunk a városban, mert megkapja még a párját annak a jobbhorognak, amivel azóta is adósa vagyok. Nyilván jobban helyben kellett volna hagynom, hogy értsen a szóból. Aztán reggel hívj fel, ha már tudsz valamit, oké? – azzal összeborzolta a lány haját, aki kivételesen nem csapott érte a kezére.
Ahogy Connor kilépett az ajtón, Emma is megpróbálta felhívni Robertet, de a telefont egyértelműen kikapcsolták. Hát, akkor kénytelen lesz a magyarázkodással holnapig várni – sóhajtott nagyot, aztán bement a hálószobába és a fiú egyik pólóját magához ölelve bedőlt az ágyba.

2 megjegyzés:

rhea írta...

Ó te jó ég! Ez most komoly? Pfff.....
Emma....csalódás. Komolyan így reagált?? Minimum egy hatalmad saller lett volna James jutalma. Dehogy még el se lökte!! Az a sajnálom meg a lehető legrosszabb volt. Aztàn meg sírdogál...
Robert....nem tudom. Első gondolatom az volt, hogy hibàt csinàl, de jobban belegondolva lehet hogy így jobb volt. Igaz nem old meg semmit, de talán higgadtabb lesz amikor találkoznak. Asszem vele kapcsolatban nincs csalódàs, bírom a fejét még mindig.:))
Nagyon várom, hogy mit hozol ki ebből.
Köszi Jutkám, tetszett
Pusza

Gabó írta...

Hát akkor higgadjon mindenki!
Remélem azért egy kis nyugi után megbeszélnek mindent, mert kb. 10 perc egyeztetés, magyarázás után simán el lehetne intézni ezt az affért...
Nem emlékszem már, hogy sokáig tartott-e a hargszom rád...majd most kiderül!
Elfutkosós Robert kicsit fura, de valamilyen szinten meg tudom érteni...
Várom a folytatást! <3