Testek és őrök - 2. rész

Másnap egész nap dolgoztak, Jillian egy létrán egyensúlyozva, egy villanyszerelő ügyességével mérte fel a riasztó állapotát, Gregory egy idő után csatlakozott hozzá, amikor már nem tudta elviselni a nő ruganyos létrázását, és inkább a kezébe adogatta a szükséges szerszámokat. Jillian Kelvint használta futárnak a központi egység beszerzéséhez, és éppen az előbbi pillanatban magyarázta el már harmadszor a működését a házigazdának. Gregory nem bizonyult túlságosan érdeklődőnek, de addig nem tágított, amíg a férfi  meg nem jegyezte a kódot és a rituális sorrendet, amit ezentúl minden hazaérkezésekor követnie kell. Úgy próbálta egyenlőre hozni a nemek csatáját, hogy ismét vacsorát rendelt, ezúttal Jillian létrája mellett állva még az étlapot is felolvasta.

A desszert még el sem fogyott a tányérjukról, amikor a férfi felnézett.

-Ölt már embert? – kérdezte váratlanul. Tulajdonképpen ez a kérdés azóta a perc óta foglalkoztatta, amikor észrevette a nő farmerjének korcából kikandikáló pisztoly markolatát. Később a testőrnő átöltözött és egy pisztolytáskába rejtette a fegyvert.

Jillian letette a villát, ivott egy korty vizet, aztán Gregory szemébe nézett:

-Miért? Ha azt mondom: nem, akkor már nem is bízik bennem? ... Egyébként tényleg nem... általában lábon lövöm azt, aki veszélyt jelent – egyenesítette ki a gerincét és ettől még jobban láthatóvá vált a pisztolytáska a hóna alatt.

-Általában? – nyomta meg a szót kíváncsian a férfi.

-Nos, volt már, hogy mellément, de az illető nem halt bele. – próbálta lezárni Jill a témát, de a színész kíváncsisága rákényszerítette, hogy a részleteket is megossza vele: -Ellőttem a ...golyóit, de felépült, csak éppen ... szóval érti... az első ép gondolata az volt, hogy bosszút esküdjön a kórházi ágyon, de még börtönben ül, úgyhogy nem kell tartanunk tőle. – osztotta meg a teljes igazságot, és a végére bájos pír lepte el az arcát.

-Akkor majd igyekszem nem felbosszantani. – próbálta Greg elviccelni a dolgot, de cserébe csak egy fagyos bólintást és egy rövid választ kapott. Úgy hangzott, mintha csak a kutyája vakkantotta volna.

-Helyes.

*

A következő napokban igyekeztek minél kevesebb időt tölteni egymás társaságában, mintha a legutóbb megosztott információ ijesztette volna el a férfit a közeléből, de igazság szerint mindketten úgy érezték, a feladatnak megfelelőbb, ha tartják a távolságot egymástól. Nem volt ez feltűnő egy kívülálló szemében talán, de ők ketten pontosan tudták, hogy egy puskaporral teli hordón ülnek gyufával a kezükben, miközben a gyújtózsinórt rángatják egymás között. Az étkezések alkalmával többnyire kettesben ültek az asztalnál, egyetlen egyszer fordult elő, hogy Jillian kimentette magát, Greg aznap este éhesen feküdt az ágyában, mert egyedül már nem volt étvágya semmihez sem.

Nem volt ennek különösebb oka. Jillian a kertben dolgozott napközben, a nap és a kétkezi munka, ahogy a végeláthatatlannak tűnő kőkerítést vizsgálta végig négyzetcentiméterenként, kiszívta az erejét, ezért csak gyümölcslével pótolta a napközben elvesztett folyadékot, aztán lezuhanyozott és végig dőlt az ágyán. Nyitott ajtó mellett hallgatta a férfi esti téblábolását. Tulajdonképpen már rég megváltoztatta a róla az első percben kialakított lesújtó véleményét. Gregory Morrison durván fogadta, de azóta udvarias házigazdává alakult. Még Gordiera is mintha kedvesebben nézett volna egy ideje, igaz kőből kellett volna lennie a szívének, ha ellent tudott volna állni a kedves barna tekintetnek. 

Nem tudhatta, hogy Gregnek éppen olyan nehéz volt az éjszakája, amit jórészt a feje fölött táncoló árnyjátékban való gyönyörködéssel töltött. Ez a fura helyzet, a csinos testőrnő, sőt még az a kajla, helyes kutyája is megfordultak kusza gondolatai között. Tegnap este megint sikerült összekapniuk, mert Jillian a rajongókról kérdezgette. Egy civil hétköznapi kérdései voltak csupán, csak az időt akarta elütni a beszélgetéssel, ő mégis felhúzta magát rajtuk. Rajongó? Mit jelent egyáltalán ez a szó? Gyerekként ő maga is rajongott, westernhősökért, nyilván leginkább a hatlövetűért, amit boszorkányos ügyességgel forgattak az ujjaik körül. Csinos színésznőkért, akikből mostanra jutott minden ujjára, ha úgy akarta. 

A rajongói  vajon mit szeretnek rajta? A csinos pofázmányát? Hiszen legalább annyian kritizálják, mint ahányan ódákat zengenek róla. A karaktereit, akiket alakított? Mit kezdjen álomvilágban élőkkel? Őt magát ki szereti? Mármint a szülein kívül, akik valóban rajongtak érte rövidnadrágos kora óta megingathatatlanul. Mit tud felmutatni? Ezt a házat? Néhány filmet, amikkel megosztotta a nézőközönségét? Mi a francért rajongana érte bárki is? És miért gerjeszt indulatokat? – rezzent össze önkéntelenül, ahogy a fenyegető levelek eszébe jutottak. Mint már annyiszor, most is oda lyukadt ki, ha csak ennyit tud felmutatni, akár fel is kötheti magát.

Mindig arra vágyott, hogy jelet hagyjon maga után a világban, s közben úgy élje a napjait, ha hirtelen vége szakadna, nyugodt lelkiismerettel hagyja itt az árnyékvilágot, megtett mindent, amit megtehetett. Mostanában éppen elég ideje volt azon törni a fejét, vajon tényleg megtett-e mindent? A válasszal egyelőre adós maradt. Ami biztos, hogy pillanatnyilag egy „rajongó” az életét fenyegeti. Az eszével tudta, hogy az őrület ellen nem lehet védekezni, de a szíve mélyén bántotta, hogy ilyen érzelmeket vált ki bárkiből. Lételeme volt, hogy kedveljék, és erre itt van egy ember, aki legszívesebben holtan látná. Bármilyen irracionális is volt, mégis magában kereste ezért a hibát. 

Az, hogy ilyen lelkizős önelemzésre késztette, csak az egyik oldala volt annak, hogy a lány kérdései felidegesítették. Nem hagyta nyugodni az sem, hogy amíg ő szép lassan mindent elárult magáról, amit szemrebbenés nélkül tagadott meg eddig a sajtótól kivétel nélkül a számtalan interjú mindegyikén, addig a lány ugyanolyan titokzatos maradt, mint az első napon. Lassan úgy érezte magát, mint egy pletykás vénasszony, csak most éppen a saját kártyáit játszotta ki látszólag meggondolatlanul. És kurvára nem érezte korrektnek, hogy a lány közel sem olyan közlékeny, mint amilyen kíváncsi. 

Jill napokig ott tornázott az orra előtt, kerge házőrző módjára futott a kertben körbe-körbe a várfalnak beillő kerítés tövében. A kutyája ott loholt a nyomában, ha ő a teraszon üldögélt. Abban a pillanatban, ha eltűnt a házban, a szuszogást, tappancsolást már hallotta is a háta mögött. Gordie már utasítás nélkül is átváltott a követésére, amióta elkövette azt a hibát, hogy egy alkalommal odadobta neki a vacsoránál a tányérján maradt húsdarabot. Gordie hányatott előélete ezen a ponton tört ki a szigorú és következetes nevelés álarca mögül. Greg elég hamar rájött, hogy a kutya korrumpálható. Egy kis ételmaradék és máris az ő parancsait leste. Jill persze azonnal közbelépett és szigorúan megtiltotta neki, hogy etesse, így aztán – ha már egyébként eléggé elhanyagolta a testedzést – abból űzött sportot, hogy a nő háta mögött szövetkezzen a négylábú testőrrel. 

Ma azonban azzal az elhatározással ült le a reggeliző asztalhoz, hogy békejobbot nyújtson a nőnek, akinek nyilvánvalóan fontos volt, hogy megőrizze a fittségét.

-A garázs mellett van az edzőterem. – jelentette be két falat omlett között.

-Tudom – érkezett a szűkszavú válasz.

-Nyugodtan használhatja. – ízlelgette a furcsa zöldséget, amit a nő kevert a tojáshoz. –Mi ez? Brokkoli? Nem szeretem a zöld zöldségeket – motyogta, ahogy kipiszkálta az aranysárga halomból.

-Olyan, mint egy gyerek! Nem szeretem ... , mert zöld ... Még jó, hogy nem kéri málnaszörppel leöntve az ételeit! Még sosem hallottam ilyet, hogy valakinek szín szerint legyenek ellenszenvesek az ételek. – dohogott a nő.

-Akkor ezt is hozzáírhatja a listához, amit elmesélhet majd egy újságírónak, ha végzett ezzel a munkával. – fintorgott a férfi, miközben merő dacból tovább kóstolgatta az apróra vágott zöldet.

-Azt hiszem, már megérett egy beszélgetésre a pszichiáterével. Kicsit túlteng magában a paranoia, nem? – nézett rá rosszallóan a nő, és nem foglalkozott vele, hogy a visszaszólása alkalmazottként meglehetősen szemtelennek tűnhet. –Nem szokásom az ügyfeleimről megszerzett információkkal házalni a sajtónál, sajnálom, ha ilyen rossz véleménnyel van rólam. De igazság szerint elég sértőnek találom, mert nem hiszem, hogy okot adtam rá. 

-Bocsásson meg, igaza van! – nyelte le végül Greg a brokkolit. A torka nem szorult össze tiltakozva, úgyhogy akár a jövőben is megpróbálkozhat majd vele – döntötte el közben. –Biztosan azért vagyok ilyen kötekedő, mert napról napra látom, ahogy edz, én meg csak punnyadok itt maga mellett. Azért mondtam az edzőtermet is, mert ott akár együtt is dolgozhatnánk. – tette hozzá az utóbbi időben már nem is számolta, hányadik békeajánlatként.

-Köszönöm. Jó ötlet. – fogadta el a lány a javaslatát. –Már csak azért is, mert akkor szem előtt van... maga is, és ... Gordie is. – tette hozzá egy fanyar mosoly kíséretében. -Tudom, hogy összeszövetkeztek ellenem, de talán nem is baj, így ha a szükség úgy hozná, nem árt, ha szót fogad magának is. Egyébként is meg kéne tennie, de így jobbak az esélyeink. 

Greg valóban egyre kevésbé érezte az utóbbi időben, hogy ellenérzése lenne a szőrös testőrrel kapcsolatban. Megszokta, hogy állandóan ott lebzsel körülöttük és néha kifejezetten jópofának tartotta, ahogy viselkedett. Szedte a gyógyszert, így aztán az allergiája sem kínozta. A minap már odáig fajult a dolog, hogy megsimogatta az aranyszínű szőrt és az ujjai között morzsolgatva csodálkozva állapította meg, hogy valószínűtlenül selymes az érintése. Mint a női haj, amit gondos kezek mostak, öblítettek, csak éppen annak méregdrága kozmetikumok kölcsönzik ezt a lágyságot és puhaságot. 

Ma este ünnepelni akart. Nem nagy dolog, egy születésnap, de kerek évforduló volt, és bár a helyzetük meglehetősen különös volt, azért szerette volna, ha ez a nap nem csak egy lesz a sok közül. Partyt nyilvánvalóan nem szervezhetett, Hollywood meg is fog sértődni, ha valakinek eszébe jut a dátum, de egy éttermi látogatás csak belefér ebbe a házi őrizetbe – gondolta reménykedve.

Jillian először nem tartotta túl jó ötletnek, végül rákérdezett a dolog apropójára és akkor bevallotta neki. Annyi mindent elárult már magáról, miért éppen ezzel kapcsolatban titkolózott volna?

-Ma töltöm be a harmincat. És azt gondoltam... de ha nem, hát akkor nem... – sóhajtotta kicsit drámaian, de Jillian bekapta a horgot.

-Rendben, de akkor haza kell ugranom valami elegánsabb ruháért, mert gondolom, nem a McDonaldsba akar menni.

-A Bridgesre gondoltam.

-Oda hetekkel korábban kell asztalt foglalni – vetette közbe a nő. –Tudom,mert az évfordulónkra oda szerettem volna menni és Neil letolt, hogy miért nem szóltam előbb.

-Nos, nem akarok a világért sem nagyképűnek tűnni, de meglepődnék, ha nem kapnék asztalt ma este nyolcra. És mondok valamit, talán még azt is el tudnám intézni, hogy Gordiet beengedjék. - kacsintott felszabadultan.

-Nem kell szívességet kérjen. Gordie vigyáz a házra, magához talán én is elég leszek – mosolyodott el Jillian, mire Gregnek is nevetésre húzódott a szája.

-Ha még egy korty bort is iszik velem, vagy pezsgőt esetleg ... – álmodozott hangosan, mire Jillian bólintott:

-Egy korty.

-Rendben. Nem is akarnám, hogy később azzal vádoljon meg, hogy leitattam.

-Nem akarom letörni a reményeit, de igazság szerint nem lenne könnyű dolga velem. Két bátyám van. Bár nem dicsekvésre méltó a dolog, de volt, hogy az asztal alá ittam őket egy bulin, amikor Vegasban ünnepeltük a diplomáinkat. 

Gregoryt valósággal elbűvölte a nő kissé rekedtes hangja, ahogy a magánéletéről beszélt végre. Eddig a nevén és annak a titokzatos Neil O’Gradynak az említésén kívül nem sokat tudott meg róla.

-Rendes tőlük, hogy bevárták magát az ünnepléssel. Nekik már nyilván évekkel korábban aktuális lett volna az ünneplés. – mosolygott, elképzelve a nagy családi ünneplés képeit, ahol Jillian Howardot egy csomó hasonlóan sötét hajú rokon vette körbe. Fiú testvérek ... akkor volt honnan meríteni a védelmező szerepet.

-Nem kellett bevárniuk. Egyszerre végeztünk, ráadásul ugyanott, ugyanis ikrek vagyunk és mindannyian a rendőrtiszti főiskolára mentünk. Ők nyomozók, én meg ... de hát ezt már tudja – világosította fel a nő és Gregnek kifejezetten kontrollálnia kellett önmagát, hogy tátva ne maradjon a szája. Hármas ikrek... nyomozók és testőrködés ... micsoda család lehet? Megköszörülte a torkát, hogy visszataláljon a hangjához:

-Nos, akkor ugorjon haza és hozzon valami ruhát, én meg addig elintézem a telefont.

-Nem. Nem. Félreértett. Nem hagyom magára. ...Mr. Morrison, abban a különleges kegyben részesül, hogy tiszteletét teheti az otthonomban. ...Nem lesz egészen terméketlen ez a kirándulás a maga számára sem, legalább láthatja, hogyan kell otthonosan berendezni egy lakást. Pedig nekem sincs sokkal több időm ezzel foglalkozni, mint egy híres sztárnak. – kacsintott rá a lány, és Greg meglepve fedezte fel, hogy a játékos, felszabadult Jillian Howard kifejezetten tetszik neki. Úgy látszik, a családja puszta említése is meglágyította a máskor mindig oly szigorú nőt, és egy futó pillanatra arra gondolt, jó lenne egyszer megismerni az egész famíliát.

*

Jillian Howard egy egyszerű sorházban lakott, kis hátsó kert csatlakozott a lakáshoz, ahol Gordie azonnal felmérte a távolléte alatt megfordult betolakodók nyomait. Gregory pedig a lakásban kereste az apró jeleket, amik árulkodtak testőre magánéletéről. Látott fotót a testvérekről is, és kicsit csalódottan állapította meg, hogy nem is tűntek olyan egyformáknak, mint ahogy az ikrekről gondolta. Jól látszott, hogy egy férfi is lakik itt, mert szerte a lakásban ott voltak a nyomai, bár ennek ellenére meglepően pedáns rend uralkodott. Greg kis lelkiismeret furdalással gondolt rá, hogy ha Jill nem pakolna el időnként nála, ott az elmúlt néhány napban már eluralkodott volna a káosz. Nem volt erőssége a takarítás, nem véletlenül alkalmazott erre egy takarító céget, akikkel viszont Jillian átmenetileg lemondta a megbízást. Ez a pasi igazán rendszerető lehet, ... s mint ilyen, biztosan egy halvérű fickó – tette hozzá gondolatban kissé rosszmájúan. Alig pár perces kotorászás után Jill a gardróbból egy jó nevű divatcég méretes szatyrával bújt elő. Gregory érdeklődve lesett bele a szatyorba, ahol egy decensen finom anyagú, vélhetően elegáns kis fekete bújt meg, hozzáillő cipővel és táskával. Tehát a testőrnő a klasszikus elegancia híve, ha kiöltözik valahova – állapította meg elégedetten. 

-Ilyen jól fizet a testőrködés? – ragadta meg a reklámszatyor fülét. Ha más nem, a vadítóan magas sarkú Christian Louboutin cipő egy vagyonba kerülhetett. Jillian vállat vont.

-Egy ruha még nem a világ, és tulajdonképpen időnként munkaköri kötelességem elegánsan felöltözni, úgyhogy felfoghatjuk befektetésként is. Néha olyan körökben kísérem a védencemet, ahol nem jelenhetek meg farmerben, főleg, ha a jelenlétem még fedett is. A legtöbbször csinos nők barátnőjeként mutatnak be, muszáj legalább olyan drága holmikat magamra húznom, mint ami rajtuk van. ... De megsúgom, szeretem a finom anyagokat, a jó szabású darabokat ... csak munka közben többnyire nem praktikus. Képzelje el, ahogy ebben a nyaktörő gyönyörűségben vetem magam egy támadó után. Nyilván lerúgnám az első pillanatban. Úgyhogy köszönöm, hogy ma este lehetőségem van kicsit nőnek érezni magam. 

Gregory végignézett rajta. Meg sem próbálta álcázni a szemében felcsillanó férfiúi érdeklődést és elismerést.

-Maga farmerben és pisztolytáskával is roppant nőies. – morogta óvatosan, nem tudva, hogy a nyílt bóktól a korábbi kellemes, viccelődős hangulat mennyire sérül, de Jillian láthatóan már az estére hangolódott és csak egy bájos mosollyal nyugtázta az elismerését.

A Bridges nem véletlenül volt a város egyik legjobb étterme. A konyhájáról regényeket lehetett volna írni, minden fogás maga volt a gasztronómia remeke, ráadásul a legjobb borokat kínálták hozzá az országnak ennek a felében. Egy-egy estén illusztris személyek sokasága fordult meg, mégis, Gregory igazat mondott, nem került különösebb fáradtságába szerezni még aznap estére egy asztalt. Ennyi előnye azért mégiscsak van, ha az embert A-listás sztárként emlegetek a film fővárosában. Ahogy bevonultak a diszkrét recepciós pult és a bár mellett, ahol többen várakoztak az asztalukra, tanúi lehettek, ahogy irigykedve néznek utánuk a kiválasztottak számára nehéz drapériákkal elválasztott belső térbe. 

Jilliannak nem sűrűn volt része ilyen kitüntető figyelemben, de nem foglalkozott vele, mert inkább a környezetüket igyekezett felmérni a férfi nyomában tipegve, de azért nem kerülte el a figyelmét a sok kíváncsi tekintet, a tányérok felett hirtelen suttogva összehajoló fejek. Ahogy izgatott sustorgás indult meg a távolabbi asztalok felől is, biztos lehetett benne, hogy olyan fantáziák keltek szárnyra, amiért Neil holnap biztos megint kiakad majd. Igazság szerint volt egy kis lelkiismeret furdalása, mert a ténytől, hogy Gregory Morrisonnal  ott volt a lakásában, teljesen megfeledkezett róla, hogy üzenetet írjon a barátjának, mint ahogy az utóbbi időben a telefonhívásokat sem erőltette. Persze, felmerül a kérdés, hogy nem kétirányú utca-e ez, de Neil úgyis kimentette volna magát azzal a régi dumával, hogy még véletlenül sem akarta munka közben zavarni. Nem mintha ezzel a kifogással Jillian nem élhetett volna.

Védence felszabadultan ült itt vele szemben, láthatóan nem aggasztotta, hogy az előkelő vendégkör valamelyik tagja esetleg ráront, így ő is kicsit elengedte magát, bár a reflexein nem tudott, nem is akart uralkodni, így aztán még a pincér mozdulatait is árgus szemekkel kísérte, és a bejárattól beszűrődő kisebb hangzavarra a pisztolyát rejtő táskája után nyúlt az asztalon. Látva, hogy őket nem érintik az ott történtek, újra ellazult. Tekintettel a férfi születésnapjára, átengedte neki a választás lehetőségét, már csak azért is, mert Greg percek óta anekdotázott az étlap felett. Egyetlen alkalommal jelzett neki, amikor a férfi bort akart rendelni. Gregory lemondó sóhajjal kért ásványvizet.

A desszerthez azonban pezsgőt kért.

-Csak egy korty – nyugtatta meg Jilliant, aki a kellemes gasztronómiai utazástól eltelve engedékenyen rábólintott:

-Egy korty.

Amikor a pezsgő játékos buborékjai kipezsegték magukat, Gregory elgondolkodva forgatta hosszú ujjai között a poharat.

-Tudja, miket írnak az újságok.

Nem kérdezte, kijelentette, mint aki tisztában van vele, hogy egy testőr kényszerből is tájékozódik a bulvárlapok által összehordott sületlenségekből.

-Nem gondoltam, hogy magát is érdeklik a bulvárhírek – húzta el a száját a nő. –Különben is, ne azzal foglalkozzon, hogy rólunk írnak ezt-azt, hanem, hogy valamilyen módon híre ment a fenyegető leveleinek is. Szerencsére a szerkesztők nem sejtik, hogy milyen minőségben vagyok maga mellett. Kivétel nélkül az aktuális barátnőjeként emlegetnek és azon aggódnak, hogy vajon én is veszélyben vagyok-e. Aki magára utazik, nem fog elállni a tervétől az én felbukkanásom miatt. El fogják kapni, ha túlságosan közel kerülne. – próbálta megnyugtatni a férfit.

-Engem nem is érdekel, már megszoktam, hogy valós információk hiányában mindenfélét ötletelnek, de magáról is írnak. Találgatják, hogy kicsoda, hol ismerkedtünk meg, milyen jellegű a kapcsolatunk, és főleg,milyen régóta tart már. Nagyon tetszik nekik az elképzelés, hogy egy régóta tartó, titokban tartott kapcsolatra bukkantak. Nekem nincs veszteni valóm ebben a témában, de a maga Neilje esetleg félreértheti.

-Neil nem olvas ilyen szemetet. – rázta meg a fejét a nő.

-Legyen nyugodt, mindig van valaki, aki a környezetében pótolja ezt a hiányosságát, és élvezettel dörgöli az orra alá az aktuális marhaságot. ...Tudja, hogy Gordie miatt már közelgő esküvőről beszélnek, mondván, hogy egy kapcsolatot vagy a gyerekek vagy a kutyák tesznek teljessé? – csücsörített érzékien a férfi, mint aki elmereng a feltételezésen. Jillian bosszúsan ráncolta homlokát.

-Ne foglalkozzon vele, és főleg ne tegyen úgy, mint akinek még tetszik is ez a sok sületlenség! Minden csoda három napig tart. Ha elkapják majd a fenyegetőjét, én is eltűnök az életéből, s azzal megszűnnek ezek a találgatások. Normálisan élhet tovább, mintha ez az egész csak egy rossz álom lett volna. 

Gregory inkább nem mondta ki hangosan, hogy részéről egész jól elvan ebben a rémálomban, már csak azért is, mert őszintén szólva a korábbi élete sem volt egészen fenékig tejfel. Normálisnak semmiképpen nem nevezte volna. Igazság szerint még tetszett is neki ez a kissé visszavonult, nyugalmas időszak. Sokkal rosszabbat várt. Azt pedig végképp nem, hogy még meg is fogja kedvelni ezt a nőt itt magával szemben, akivel az elmúlt napokban annyi mindenről tudott beszélgetni, mint talán még soha senkivel.  De hangosan csak annyit mondott:

-Olyan biztos benne, hogy elkapják...

-El fogják kapni! – szögezte le minden határozottságával a lány, mire a férfi rámosolygott és a kezéért nyúlt, hogy hálából a töretlen optimizmusáért megszorítsa.

-Köszönöm!

Ebben a pillanatban vaku villant és oda sem kellett kapják a fejüket, hogy tudják, róluk készült fotó. A főpincér már kísérte is kifelé diszkrét méltatlankodással a fotóst, akinek nem is lett volna szabad belopóznia erre a helyre. 

Jillian elhúzta a kezét, de ellenállt a kísértésnek, hogy az ölébe rejtse és a másik kezével addig dörzsölje, amíg elmúlik belőle az a furcsa érzés, mintha hangyák ezrei futkostak volna az ereiben.

-Köszönöm ezt a szép estét és nagyon boldog születésnapot kívánok! – suttogta kissé megilletődötten. –Sajnálom, hogy nem gondoltam rá, valami aprósággal igazán meglephettem volna.

-Tökéletes ajándék volt, hogy velem töltötte ezt az estét. – válaszolt azonnal udvariasan a férfi. -Már régen éreztem ilyen jól magam, sajnálom, hogy ez a fajankó a végén elrontotta a pillanatot.

-Semmi baj! Azt hihetik, hogy a partnernőjével töltötte a születésnapját, úgyhogy még segíti is az álcánkat. De ha nem baj, akkor hazamehetnénk. Gordiet nem szívesen hagyom hosszú időre magára, főleg, ha idegen helyen van. Tudja, nem volt mindig az enyém. Az utcáról fogtam be elvadulva, elhanyagolva, és ilyenkor esetleg azt hiheti, hogy én is elhagytam.

-A sietségünkkel újabb táptalajt biztosítunk a szóbeszédnek. Már alig várjuk, hogy kettesben legyünk – kacsintott rá a férfi, miközben intett a pincérnek, hogy kéri a számlát.

*

A másnapi újságok ennél jóval többet hittek. A Jill ujján lévő vékony aranykarika láttán- amely egyébként az édesapja gyűrűje volt valaha, csak beszűkíttette - többen már megkondították az esküvői harangokat és tudni vélték, hogy egy hosszú ideje titokban szövődő szerelem ér hamarosan révbe. Ennek egyenes következményeként természetesen Neil féltékeny hangvételű telefonhívása is befutott. Bármennyire is igyekezett félrevonulni Greg elől, nem tudta eltitkolni, hogy a férfi, akivel együtt él, ennyire nem ismeri és nem bízik benne. Alig fejezték be az indulatos suttogásokkal tarkított beszélgetést, Gregory egy csésze forró teát tartott az orra elé.

-Anyám mindig azt mondta, hogy egy jó tea a legnagyobb nehézségeken is átsegít.

Jillian hálásan nyúlt a bögréért.

-Okos asszony lehet az édesanyja.

-Az volt. – hajtotta le a fejét a férfi. –Tavaly halt meg.

-Sajnálom – sóhajtott Jillian. 

Tényleg sajnálta. Gregory Morrison biztosan jó fiú volt, aki egy remek, törődő anya mellett nőtt fel, aki támogatta a fiát, hogy elérje az álmait. Igazságtalanság, hogy amikor ezek az álmok megvalósulni látszanak, elveszítjük azt, aki segített az elérésükben. Ugyanez az igazságtalanság sújtotta őt is, csak éppen az apjával kapcsolatban. Az apja, aki rendőr volt és aki a végsőkig támogatta őt is és a bátyjait is, mindent megtett érte, hogy ők hárman a legjobb kiképzést kaphassák, ha már követni akarták a pályán. És aki már nem érhette meg, hogy büszkén tisztelegjenek neki az avatáson, mert egyetlen nyomorult nappal korábban lőtte le egy belőtt tinédzser.

A telefoncsörgés úgy hasított bele a csendbe, amely a gondolataikkal volt terhes, hogy mindketten összerezzentek. Jill meglepve látta, hogy már megint Neil keresi. Nem volt hangulata újra a gyanakvó és számonkérő hangját hallgatni, ezért kinyomta a telefont. Neil ennyiből érteni szokott, hogy munka van, most azonban bosszantóan kitartónak bizonyult. Amikor újra az ő fényképe jelent meg a kijelzőn, Jillian egy mély sóhajjal felvette.

-Bocs a zavarásért, de furcsa leveled jött. Azt gondoltam, jobb, ha tudsz róla. – hadart a férfi, mielőtt újra letenné. A nő érdeklődése azonnal szárba szökkent.

-Furcsa levél? - kérdezte, miközben megpróbálta maga elé képzelni mitől lehet egy levél "furcsa".

-Egy közepes méretű boríték, amire újságokból kivágott betűkkel ragasztották fel a nevedet.

Jillian megdermedt. Gregory Morrison fenyegetője eljutott  hozzá? Az igazi Jillian Howardhoz? És ezzel Neil-hez is? Talán azzal is tisztában van, miért van most Greggel? Ilyen fordulat nem szerepelt a tervei között. Ha valamire kínosan ügyelt, az az volt, hogy Neilt soha, semmilyen körülmények között ne keverje bajba.

-Nyisd ki óvatosan! Már úgyis rajta vannak az ujjlenyomataid, eggyel több vagy kevesebb már nem számít. De előtte tartsd a fény felé és ha bármi árnyékot látsz benne, hagyd békén! Felhívom Harold Jonest, beugrik érte.

-Már felbontottam. – hallotta Neil bűnbánó hangját. –Bocs, megfeledkeztem magamról, ahogy megláttam a ragasztott betűket. Az áll benne, hogy fizetni fogsz, ugyanolyan módon, ahogy őt elintézted. ... De aláírás nincs a végén. ... Édesem, mi ez? Nem úgy hangzik, mintha az ügyfeledhez lenne köze. Ez valahogy sokkal személyesebb. Ki ez az ember?

Jillian szinte biztos volt a válaszban, de azért Gregory felé fordult és megkérdezte:

-Maga is borítékban kapta a leveleit?

-Nem. Összetekerve, minden alkalommal más színű selyemszalaggal átkötve, mint valami régi okiratot. – mondta a férfi összehúzott szemöldökkel visszaemlékezve az émelyítő szagú anyagra.

-Akkor ez más, aki csak utánozni akarja a magáét. Ez engem fenyeget. – mormolta maga elé nézve a nő és szemei előtt megjelent a kórházi ágyon átkozódó férfi, Armando Ramirez arca. De hiszen börtönben kéne még lennie!

*

Másnap reggel meglehetősen nyomott volt a hangulat. Este még meglátogatta őket Jones felügyelő, aki Neilt is útbaejtette. Szerencsétlen módon nemcsak a levelet, hanem a férfit is magával hozta, aki az aggodalomtól izgatottan hallgatta kettejük ötletelését. Gregory, mintha csak nem ő lenne a házigazda, lábait felpakolva hevert a medence szélén álló egyik nyugágyon. Nem tudott, nem akart belefolyni a hatóságok terveibe, még akkor sem, ha azok őt is érintették. Nyugtalanította a Jilliant ért fenyegetés. Nem azért, mert ez esetleg az ő helyzetére is hatással lehet, ne adj isten, további bonyodalmakat jelent, sokkal inkább valami megmagyarázhatatlan érzés volt ez, a férfi aggodalma a nő iránt, aki kedves a szívének. Ez pedig teljes képtelenség volt, tudta ő is. Éppen ezért zavarták össze a gondolatai. Már csak arra eszmélt, hogy a másik két férfi hangosan elköszön, de tőle csak egy bágyadt biccentésre tellett. Jillianra nézett, aki szinte kényszeresen túrta Gordie aranyszínű bundáját, és arra gondolt, bármit megtenne, hogy megvédje ezt a nőt, aki azért van mellette, hogy éppenséggel őt magát védelmezze.

-Menjünk be a városba! Szükségem lenne néhány könyvre a felkészülésemhez. – pörgette ujján a reggelinél a slusszkulcsot Gregory. Jillian beleegyezően bólintott. Indulás előtt Gordiera parancsolt, hogy vigyázzon a házra, aztán beült a férfi mellé. Gregory már harmadszor próbálta beindítani a motort, de az csak kehesen köszörült. Az első alkalommal Jillian még unottan figyelte a férfi próbálkozását, a harmadiknál a slusszkulcs után nyúlt és kihúzta a gyújtásból.

-Nyissa ki a motorháztetőt! – szállt ki energikusan és hamarosan gondterhelt arccal bukkant fel a motortérből.

-Ez nem is fog elindulni. Valaki megbabrálta, ami, tekintve, hogy Gordieval itt lakunk magánál, azt kell mondjam, képtelenség. De ugyanakkor tagadhatatlan. És éppen ezért roppant aggasztó. Fogalmam sincs, hogy tudott a kocsija közelébe kerülni.

-De a kutya nem jelzett, hogy bárki ólálkodna a ház körül. – mondta Gregory és a hangjából akaratlanul is kihallatszott a számonkérés.

-Éjjel kikéredzkedett, de mivel nem jelzett, nem nyugtalankodott, azt gondoltam, csak megártott neki a maradék lasagne, amit a hűtőben találtam. – mondta maga elé meredve a nő, ahogy próbálta felidézni az éjszakai órákat, amikor Gordie odakint járt. 

-Azt mondta, kiképzett kutya. Nos, elismerésem! Valószínűleg farokcsóválva asszisztált a kocsim tönkretételéhez. – nézett neheztelően az ebre, aki a lépcső tetején ált és őket figyelte.

-Előfordulhat, hogy észlelte a behatolót, de mivel a házba nem próbált bejönni, Gordie sem nyugtalankodott. – próbálta védeni Jillian az ebet, miközben tisztában volt vele, hogy ez az egész csak akkor lehetett igaz, ha az idegen rendkívüli módon értett a kutyákhoz, és fel volt készülve rá, hogy összefuthat egy négylábúval a kertben. Fogalma sem volt róla, hogy Gordiera valóban minden körülmények között számíthat-e, mert eddig csak olyan helyzetben bizonyított a kutya, ahol ő került veszélybe. Olyankor megingathatatlanul követte a parancsait és kelt szükség esetén a védelmére. De mi van, ha néhány kedves szóval, vagy jó falattal meg lehet vesztegetni? Gondolatban feljegyezte, hogy mielőtt tegyen erre egy kísérletet, de most az aktuális problémával kellett foglalkoznia. 

-Még jó, hogy őrkutya – húzta el közben a száját a férfi. Szíve mélyén nagyon nyugtalanította, hogy valaki a ház körül járhatott és még a kocsijával is babrált. Akár a fékvezetéket is elvághatta volna, aztán csak a tengerparti szerpentinen jöttek volna rá, amikor megállíthatatlanul zuhannak a végtelenbe. Még a gondolatra is összerázkódott. A hit, amelybe eddig ringatta magát, és amely biztonságot kölcsönzött neki, most erősen ingadozni kezdett.

-Nem várhatja el tőle, hogy összetetten gondolkozzon, hiszen csak egy állat. – sóhajtott Jillian kissé csalódottan. Gordie még sosem hibázott, ez az éjszakai affér szokatlan lett volna tőle. 

Az új helyzet, a mindkettőjüket fenyegető levelek, lefoglalták a gondolataikat és az a néhány alkalom, amikor megosztották egymással azokat, szinte kivétel nélkül valami ingerültséget gerjesztett. Gregory döntésre jutott. Ebben a házban, bezárva a csupasz falak közé, nem fognak megnyugodni, de úgy érzete, most kivételesen ő megtalálta a megoldást. Felhívta a barátját, a forgatókönyvíró Normann Harrist. Korábban már többször bérelte ki tőle az erdei házát. Néhányszor töltött már ott kettesben valami alkalmi cicababával néhány nyugodt napot. És a sajtónak fogalma sem volt erről a helyről. Ha pedig ők nem tudnak róla, akkor senki más nem bukkanhat a nyomukra, ebben biztos volt. Döntött. A saját kezébe veszi a dolgok irányítását, mert úgy tűnt, pillanatnyilag Jill sincs a helyzet magaslatán. Jones felügyelő úgyis valami ígéretes nyomról számolt be. Amíg felgöngyölítik, megteszik nekik azt a szívességet, hogy kivonják magukat a forgalomból és eltűnnek a színről.

Nos, végül ez lett a kavarásból :)

Tudom, első lelkesedésemben talán hosszabb történetet ígértem (vagy nem is ebből, hanem a Pulykatojásból?), mindegy is... szóval született egy kis írás, alig harminc oldal, úgyhogy részletekben teszem fel. Jó szórakozást!
Uótirat: ( Ilyen lehetetlen címet már régen találtam ki, utálom is, úgyhogy ha valakinek van ötlete, nagyon megköszönném. Amilyen vihar sebességgel az ötlet végigfutott a fejemben a történettel, legalább annyira ledermedtem ennél a három szónál és hiába éreztem falsnak, képtelen voltam valami frappánssal előrukkolni. Már csak azért sem szeretem, mert egész mást sugall, mint amiről végülis szól a sztori. Segítség! )

*

Testek és őrök...

A kaliforniai nap forrón tűzött az ablakra, de mindebből semmit sem lehetett érezni az épületben, ahol a légkondicionáló teljes gőzerővel dolgozott. Kelvin January irodájában nemcsak a hőmérséklet, de a hangulat is meglehetősen hűvös volt. Gregory Morrison magas alakja most szinte elveszett az öblös fotelben, ahogy a szemeit forgatva hallgatta a menedzserét, aki a nemrég érkezett testes afro-amerikai rendőrfelügyelőnek egymás után dugdosta az orra alá a közelmúltban kapott fenyegető leveleket. Már kívülről el tudta volna mondani, mi áll bennük, mert napok óta ez volt a téma közöttük, ahelyett, hogy új filmje részleteiről beszélgettek volna. De tagadhatatlan, hogy nem hagyhatták szó nélkül ezeket a szárazon zizzenő, mégis a gyűlölettől tocsogó papírlapokat sem. Már csak azért sem, mert az utóbbi időben elszaporodtak a házi körüli kisebb balesetek, ahogy Kelvin fogalmazott. Hol egy döglött állatot talált a küszöbére helyezve, gyomorforgató módon megcsonkítva, hogy még véletlenül se hihesse, természetes halállal múlt ki szerencsétlen; hol a ház elektromos vezetékeit babrálta meg valaki; legutóbb pedig a frissen festett kőfalakra mázolt egy szellem mocskolódó szavakat. Szellem volt, igen, mert a közeli térfigyelő kamerák felvételén semmi sem látszott. 

A stílus és a tartalom alapján elég egyértelmű volt, hogy ugyanazon bomlott elme valamennyinek a szerzője. Ő a maga részéről alapvetően hülyeségnek tartotta az egészet, képtelenségnek, hogy bárkiben olyan ellenszenvet ébresszen, ami ilyen mocsoknak a megfogalmazására késztetheti. Eleinte nem is volt hajlandó foglalkozni vele, de a háza körüli atrocitások megjelenése óta Kelvin meg volt róla győződve, hogy ennek a beteg embernek a sorait komolyan kell venni. Igazság szerint, ha őszinte akar lenni, egy idő után őt sem hagyták hidegen a gyűlölködő szavak. Mostanra már úgy berezelt, hogy esténként nem merte teljes hangerőn hallgatni a kedvenc jazz-lemezeit, sőt... leginkább be sem kapcsolta a lemezjátszót, csak üldögélt a fényárban úszó, kísértetiesen néma lakásban, hallgatta a csend idegborzoló neszeit, és frászt kapott az árnyékoktól, bár próbált olvasgatni. Felesleges próbálkozás volt, mert az igazság szerint az elmúlt két hét egyetlen sorára sem emlékezett vissza, mivel folyamatosan az járt az eszében, hogy egyáltalán meghallaná-e, ha valaki hívatlanul behatolna a házba, és ha igen, mi a fenéhez kezdene, már azon túl, hogy nyilvánvalóan ledermedne a sokktól. Arra gondolt, szerez egy kutyát, de aztán belegondolt, milyen sokszor kéne magára hagynia, vagy valakinek a gondjaira bízni és inkább megkímélte ettől az élettől azt a szerencsétlen állatot. Végül beleegyezett, hogy Kelvin a rendőrséghez forduljon, bár fogalma sem volt, mihez tudnának kezdeni egy tucat ragasztótól bűzlő, újságkivágásokból összeollózott, indulatból megfogalmazott levéllel. Feladó természetesen nem volt a különös küldeményeken, melyek Kelvin irodájába érkeztek neki címezve, sem bélyegző, ami legalább útba igazíthatta volna a nyomozókat. A magát Jones nyomozónak nevező túlsúlyos rendőr mégis megnyugtatta, hogy megvannak az eszközeik ahhoz, hogy válaszokat kapjanak. De addig is ... a biztonságát is szavatolni akarták, hiszen éppen eléggé ismert ember volt ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben ne hagyják magára a gondjaival. Kelvin ezt kellőképpen hangsúlyozta is a felügyelőnek. És akkor robbant a bomba, amire még álmában sem gondolt...

Amíg valami értékelhető nyomra akadnak, mindenképpen szüksége lesz testőrre... Jézus az égben! Egy utánfutó állandóan a sarkában? Részéről nem volt erről meggyőződve, hogy olyan jó ötlet, mert ha arra gondolt, például Nolan-nal, a bemutatókon őt kísérő testőrrel ossza meg az estéit, hát inkább ő maga írt volna egy levelet, amiben névtelenül biztosítja a rendőrséget, hogy Gregory Morrison a továbbiakban nincs életveszélyben.  Nolan túlságosan komolyan vette a munkáját és leginkább önmagát, savanyú volt, akár egy hatalmas üveg ecetes uborka, ...néha negyven kilós rajongó lányoktól akarta távol tartani, mintha esélyük lehetett volna bármi kárt tenni benne a telefonjaikkal és vadul hadonászó kezeikkel; máskor meg képes volt felrángatni a vacsoraasztal mellől valami képzelt fenyegetést sejtve egy híres emberekkel teli étteremben, nevetségessé téve őt előttük.

Kétségeinek hangot is adott, mire Jones nyomozó elmosolyodott, egy olyan ember mosolyával, mint aki tud valamit, amiről az ügyfelének még fogalma sem lehet; és ami láthatóan igen csiklandós jókedvvel töltötte el. Dörmögve biztosította róla, hogy a testőr, akit javasol a feladatra, az egyik legjobb, és kifejezetten ilyen helyzetekre képezték ki, ráadásul egy társa is van, úgyhogy ma délutántól a lehető legnagyobb biztonságban érezheti majd magát. A neve valahogy elsikkadt a nagy ígéretek között, de Gregory nem is volt igazán kíváncsi rá. Ha jól értette az eddigieket, bőven lesz idejük ismeretséget kötni egymással. Idáig még elviselhetően is hangzott az egyezség minden részlete, de akkor jött a fekete-leves... A testőr a társával együtt beköltözik a házába és huszonnégy órában kísérgeti majd, legyen szó edzőteremről, társasági eseményről, vagy akár tárgyalásról, fotózásról; ha a dolog elhúzódna, a forgatásokra is elkíséri majd. Nem lehet előre még megsaccolni sem, mennyi időre van szüksége a rendőrségnek a fenyegető levelek szerzőjének megtalálásához, így aztán Gregory savanyú arccal ébredt rá, hogy nagy valószínűséggel a testőrrel való együttélés magánéletének is gátja lesz egy ideig. Mert az ki van zárva, hogy ő hazahozzon egy nőt, amíg két másik pasi is a házban mereszti a valagát. 

Amikor Jones felügyelő kissé idegesen a felvetéseitől, de végül is egy eredményes egyességgel a tarsolyában távozott, Kelvin úgy nézett a védencére, mint szerető atya a hülye fiára. Ismerte már ezt a tekintetet, de momentán fogalma sem volt, mivel érdemelte ki menedzsere és jó barátja neheztelését.

-Gratulálok! – nyögte a férfi a fejét csóválva. -Tudtam, hogy nehéz eset vagy, de hogy ennyire, az még álmomban sem jutott volna eszembe. Ahhoz képest, hogy a te érdekedben jött létre ez a találkozó, nem mondhatnám, hogy különösebben együttműködő lettél volna. Én megértem, hogy most úgy érzed, a személyes élettered beszűkítését kell elszenvedned, de mintha a célról megfeledkeztél volna. A végén már attól tartottam, a rendőrség inkább rád szabadítja ezt az őrültet, mert embert még ennyit nem hallottam kötekedni a védelmére szövetkezőkkel. Azt hittem, felnőtt, józan gondolkodású ember vagy, de Gregory, most határozottan úgy viselkedtél, mint egy dedós. 

-Én is szeretlek! – sóhajtott unottan a férfi, aztán feltápászkodott. –Hazajössz velem, amíg ezek a fickók megérkeznek, vagy mehetek egyedül, ... apuci? – bohóckodott, miközben a lelke mélyén a puszta ígérettől, hogy foglalkoznak a problémájával, máris érezte a nyugalmat, ami az utóbbi időben valóban hiányzott az életéből. Kényelmetlenség ide vagy oda, de azért jó lesz, hogy nem kell egyedül kóborolnia abban a feleslegesen óriási házban. Amikor megvette, még Cynthiaval és a közös gyerekeikkel képzelte el ott az életét, de hamar kiderült, hogy a nőnek más álmai voltak a saját jövőjéről, így aztán ott maradt egy csomó üres és kísértetiesen kongó szobával.
A legfontosabb helyiségeket nagyjából berendezte ugyan, de aztán kimerült a lelkesedése, és ettől az otthon helyett, amelyre annyira vágyott, egy kietlen átmeneti szállás lett csupán. Eszébe jutott, hogy csupán egyetlen vendégszoba áll rendelkezésre, de aztán vállat vont. A testőrei valószínűleg úgyis felváltva őrködnek, annak az egy szobának elégnek kell lennie. A meglehetősen egyszerű berendezés miatt nem is aggódott, hiszen ő maga sem élt otthonosabb körülmények között. Az illető végül is dolgozni jön, nem nyaralni – vont vállat, miközben maga elé képzelte a házát, s a képet „látva” rögtön el is határozta, ha ez az egész fenyegetés elmúlik a feje fölül, azért itt az ideje, hogy otthonosabbá varázsolja azt a téglakupacot. 

Kelvin közben magában morgolódva markolta fel a kocsija kulcsait, aztán vissza is ejtette az asztalára és kezét kinyújtotta Gregory kulcsaiért.

-Én vezetek, ha életre tudom kelteni a tragacsodat, te pedig bekötöd magad és fohászkodsz, hogy nem rongálták meg a fékeidet, amíg a felügyelővel tárgyaltunk. – Amikor Gregory szeme idegesen megrebbent a feltételezésre, kajánul elvigyorodott. –Jah, gyermekem, ez a népszerűség átka. De reménykedjünk benne, hogy ennyire közel még nem jutott hozzád az az őrült. Vagy hogy nekem nem akar ártani... – tette hozzá elgondolkodva. –Én végül is csak egy szegény meg nem értett menedzser vagyok, aki ha megfeszül se kelti fel senki érdeklődését. ...Beleértve téged is. – nézett neheztelően Gregoryra, aki halványan elpirult a menedzsere nyílt célzásától. Hollywoodban nyílt titok volt Kelvin mássága, nem is foglalkozott vele senki, ő maga sem, miután még a kezdet kezdetén tisztázták, hogy munkakapcsolaton kívül más sosem lesz köztük. Kelvin jó barát volt, végtelenül megértő és segítőkész, aki rendíthetetlenül harcolt ügyfele érdekeiért, ő pedig már jó néhányszor fullra járatta nála ezeket a tulajdonságait. Most úgy érezte, kissé nőies személyisége talán a titkos hozzávaló, ami miatt olyan jól tudnak együtt dolgozni, és kapcsolatukból hiányzik a férfias kakaskodás. Már sokadszor fogadta meg, hogy a jövőben próbál nem visszaélni menedzsere jóindulatával, amely tagadhatatlanul némi vonzalmon alapult, de amely sosem lépte át egy barátság kereteit.

Megadóan szusszantott, aztán a lendületéről és kitartásáról elhíresült menedzsere után indult. Figyelmét nem kerülte el Miriam, az új recepciós csodáló pillantása, amit utánuk vetett. Az újdonság erejével hatott, hogy nem őrá irányult. Ahogy a parkoló felé követte, kajánul állapította meg, hogy Kelvin járása, ruházkodása, beszédstílusa, és egyáltalán, hétköznapi viselkedése alapján senki meg nem mondaná, hogy másik csapatban játszik. Éppen ezért lesz nagy csalódás a nőnek, ha egyszer ráébred az igazságra.

*

Az órák ólomlábakon teltek, a sportcsatornák között szörfözgettek, miközben Kelvin egyre nyugtalanabbul leste az óráját, ahogy az irodában tornyosuló ezernyi dolgára gondolt, de Gregory is egyre feszültebb lett, ahogy az elkerülhetetlen találkozás közelgett. Amikor a csengő megszólalt, mindketten megkönnyebbülten fújták ki a levegőt, amiért a várakozás idegőrlő ideje véget ért. Gregory egy felhúzott rugó feszességével ugrott ajtót nyitni, de Kelvin visszanyomta a fotelbe.

-Majd én kinyitom. Ki tudja, hogy az jött-e egyáltalán, akire vártunk. – morogta még tőle is szokatlan aggodalommal a hangjában. Gregory felállt, megmozgatta a vállait, a nyakát, aztán kihúzta magát és vett néhány mély levegőt. Tisztára, mint a „csapó” elhangzása előtt – gondolta izgatottan. Az első találkozás nagyon fontos, mert bár a testőrnek ez munka és nincs lehetősége a válogatásra, ha ügyfélről van szó, azért ha neki ellenszenves lesz a fickó, akkor kellemetlen időszak előtt áll... és azért azt sem akarta, hogy ő keltse rigolyás sztár benyomását a testőr előtt. Általában kedves, simulékony embernek tartották, de ez különleges helyzet, zaklatott időszak volt, ami joggal tette nyugtalanná, és nem akarta, hogy ez a mindennapi viselkedésére is hasson. Csak normálisan! – motyogta magának, aztán elképedten, magáról megfeledkezve felcsattant, ahogy egy kutya trappolt be a szobába:

-Hát, ez mi a fasz?

-Első ránézésére kutyának mondanám – köszörülte meg zavartan a torkát Kelvin, aki az eb nyomában baktatott, aztán bocsánatkérően nézett a szobába belépőre, akinek a láttán Gregory száját – tőle abszolút szokatlan módon – egy újabb hitetlenkedő káromkodás hagyta el:

-Bassza meg, na neee!

Jillian Howard arca meg sem rándult a vele szemben álló férfi kifakadása hallatán. Nem ez volt az első eset, hogy férfi ügyfele így reagált a megjelenésére. Már nem is érzett sértettséget ilyenkor, csak inkább valamiféle csendes lesajnálást. Tipikus férfi ... a hiúsága nem viseli el, hogy egy nő védelmezze, ugyanakkor képtelen arra, hogy önmagát mentse ki a szorult helyzetéből. Még ezért is figyelmeztette önmagát, hogy az illető nyilván ideges, hiszen életveszélyben van, megértőbbnek kell lennie. Halk pisszentéssel magához hívta a kutyáját, aki túláradóan kedves lényével mindig megtévesztette a környezetét. Gordie, golden retriever létére kiképzett rendőrkutya volt, aki ha kellett, keményen szembeszállt bárkivel. Mivel ezt senki nem feltételezte róla, a meglepetés ereje volt a fő fegyvere. A kutya most is szófogadóan odaballagott hozzá és leült szorosan a combjához simulva, aztán meleg, barna tekintetét a hangoskodó férfira függesztette. Farka meg-megrezdült a fényes parkettán, jelezve, hogy bár kicsit hangosnak találja, de nem ellenszenves számára. Jillian önkéntelenül is végigsimított a puha fejen, hogy mintegy abból merítsen nyugalmat és erőt a rá váró megpróbáltatások előtt. Mert abban, hogy a következő időszak nem lesz egyszerű és nyugodt sétagalopp, olyan biztos volt, mint abban, hogy Neil nem lesz túl megértő ezzel az új megbízatással szemben. 

Neil O’Grady az élettársa volt, elfoglalt ügyész, aki már hosszú ideje nem nézte jó szemmel, hogy a testőrségi munka mellett horgonyzott le, de pillanatnyilag ez volt a kisebb gondja. A mostani megbízásáig szinte kivétel nélkül nőkre vigyázott. Most egy férfit, ráadásul egy ismert filmsztárt kapott feladatául. Neil első gondolata tuti az lesz, hogy a pasi ki fog vele kezdeni. Tulajdonképpen sértőnek találta, hogy a férfi, akivel évek óta együtt él, még annyira sem bízik benne, hogy feltételezze, egy ilyen szakmaiatlan kapcsolat két emberen múlik. Ő pedig világéletében hűséges típus volt. Ezt Neilnek tudnia kéne.

Gregory Morrisont ismerte a filmjeiből, az újságokból és abból a vaskos aktából is, amit Harold Jones nyomott a kezébe néhány órával ezelőtt. De az a férfi, aki előtte állt, nem egy poszterfiú volt, hanem hús-vér férfi, és olyat érzett vele kapcsolatban, amit a munkája során még soha. Idegesítette. Nem azért, mert bunkó módon reagált a felbukkanására. Meglepődött, és a váratlan helyzetre így reagált, ezt még meg is tudta érteni. Harold szereti meglepni az embereket, nyilván ennek a szépfiúnak sem mondta el előre, hogy női testőrt kap, így aztán némileg sokkoló lehetett a felbukkanása. Gordie meg csak a pont volt az i-re ebben az egyenletben, mert a férfi aktája szerint allergiás az állatszőrre. Ezt is számításba kell vegye a következő időben. De ma váratlanul kapta meg ezt a munkát és már nem volt ideje gondoskodni a kutyáról és otthon sem hagyhatta Gordiet, mert Neil ki tudja, mikor keveredik csak haza. A férfi mostanában egy nagy horderejű ügyön dolgozott és jószerivel csak aludni járt haza, így aztán a magányosan, tétlenül eltöltött napok hosszú sora kínszenvedés lett volna a társasághoz, munkához szokott kutyának. 

-Jillian Howard. – biccentett kimérten, aztán a kutyára nézett. –Ő pedig Gordie. Nem kell tartania tőle, kifejezetten szelíd, csak utasításra támad. – mondta olyan hangsúllyal, mintha csak viccet mesélne. A  legutóbbi  fickó, aki szintén viccnek vette ezt a kijelentést, azóta már tudja, hogy igaz a szólás: a látszat sokszor csal. Gordie valóban ezer százalékig golden retriever volt, fajtájának minden békés, becses jegyével, de ezen kívül kiválóan képzett rendőrségi eb is, aki olyan vehemensen tud támadni, hogy az ellenfele a pillanat tört része alatt szembesül vele, mennyire csalóka a pihe-puha szőrtakaró, amely alatt egy élő fegyver liheg ártatlan pofával. Ehhez a kettősséghez nyilván nagyban hozzájárult Gordie előélete, az a néhány hónap, amit a megunt családi kedvenc az utcákon töltött. Amikor Jillian rátalált, vad volt és sunyi, és csak hosszas következetes neveléssel és töméntelen szeretettel tudta elérni, hogy Gordie szófogadó, fegyelmezett társsá váljon.

-Allergiás vagyok a kutyaszőrre. – morgott Gregory, barátságtalanul szemezve a kutyával. Volt egy halvány sejtése róla, hogy az a bizonyos társ, akire a vicces kedvű Jones felügyelő gondolt, ezzel a bolhafészekkel azonos.

-Van rá gyógyszered... amit a forgatásokon szoktál szedni – motyogta a háta mögött Kelvin, mire egy lesújtó pillantást vetett rá. Ennél azért több lojalitást várt tőle.

-Nem tudom, hogy jó ötlet-e, hogy egy nő költözzön ebbe a házba – próbált újabb kifogással élni, bár sejtette előre, hogy ez sem fog senkit különösebben érdekelni.

-Ha meg nem haragszik, szerintem kifejezetten  jót fog tenni ennek a háznak. – nyomott el egy vigyort a szája sarkában a nő, ahogy jelentőségteljesen körülnézett. 

Na igen, a berendezés nyilvánvalóan hagyott némi kívánnivalót maga után, példának okáért nem ártott volna még néhány bútor és kiegészítő, de Gregory ösztönösen lázadt az ellen, hogy mindezt egy olyan nő dörgölje az orra alá, aki még nem töltött el a házban öt percet sem. Őt hallgatva olyan érzése volt, mintha egy éjjeli menedékhelyen élt volna idáig. Volt fontosabb dolga is, mint eldönteni, hogy milyen szőnyeg illene a nappaliba, vagy hogy kéne egy lerakodó asztalka az előtérbe, ahova ledobhatná a kulcsait, és képek a falakra, mielőtt egy őrült éjszakán ő maga fogja telefesteni.

-Szeretem, ha a berendezés hagy egy kis életteret – vonta meg a vállát hanyagul, és újfent próbálta nem észrevenni a nő gúnyos grimaszát, ahogy lehajtotta a fejét. Kineveti. Remek. Nem elég, hogy nő, még idegesítő is. –Nos, megmutatom a szobáját, de nem tudom... a kutyának muszáj idebent lennie? – kerülte ki nagy ívben Gordiet, aki még csak a fejét sem fordította utána. Érzékeny orrával a környezetét mérte fel, a szobában lévők kipárolgásának aromáját, aztán levonta a maga következtetéseit. Ez a mogorva kétlábú ennek a tágas kutyaólnak a gazdája, a másik csak vendég lehet itt, mert nem érzi mindenütt a nyomait.

-Elsősorban a kutya fogja védelmezni, mert sokkal hamarabb észleli a váratlan eseményeket. – indult utána Jillian, felkapva az előtérben a falhoz támasztott hátizsákot. Gordie néma árnyékként követte.

*

A kis szoba közvetlenül az előtérből nyílt és a meglehetősen spártaian berendezett házhoz képest , talán a méretei miatt, még hangulatosnak is tűnt, ráadásul saját fürdőszobája volt. Rosszabbat várt, és akkor sem panaszkodott volna, mert volt része rosszban éppen elégszer. Az ajtóban ott toporgott mögötte a férfi az ítéletére várva, ezért egy halvány mosoly kíséretében megköszönte a szobát és a táskáját az ágyra dobta. Ennyivel lényegében be is rendezkedett. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Gregory Morrison nagy levegőt vesz, amikor Gordie a tőle megszokott közvetlen módon feltelepedett a táska mellé, de a férfi javára írta, hogy a száját ezúttal csukva tartotta. 

Kelvin January még néhány pillanatig próbálta felmérni a hangulat fagyosságát, aztán úgy döntött, ő a maga részéről megtette, amit megtehetett, Greg pedig már felnőtt férfi, majdcsak megbirkózik a helyzettel. Ha összességében nézzük, ez sem lesz kényelmetlenebb szituáció, mint a legutóbbi dél-amerikai forgatás körülményei. Ott is szükségük volt védelemre, mert néhány helyi keményfiúnak az a korszakalkotó ötlete támadt, hogy majd az amerikai filmeseket fejik meg, ha másként nem megy, némi váltságdíj formájában. Végül nem kerültek veszélybe, csak a fejük felett Damoklész kardjaként függő fenyegetettség folytonos feszültsége kezdte ki a társaság idegeit, és az erre gyógyírként fogyasztott nem kevés alkohol. Végül kénytelenek voltak lemondani az eredeti helyszínekről és stúdióban fejezték be a filmet a korábban felvett anyagok segítségével. Most még egyelőre dolgoznia sem kell Gregorynak, úgyhogy felfoghatja ezt az egészet egy különös helyzetgyakorlatként – vont vállat a barátja sötét ábrázatát figyelve, aztán elköszönt és távozott. Hogy odabent mennyire pattogtak a szikrák a feszültségtől, azt jól érzékeltette, hogy a házból kilépve önkéntelenül is nagy levegőt vett, aztán szinte érezte, ahogy a feldúsult adrenalin szép lassan szétoszlik a véráramában.

-El kéne intéznem néhány telefont. – szólalt meg Jillian, mire Gregory feltett kezekkel kihátrált a szobából.

-Csak nyugodtan, ne zavartassa magát... mintha otthon lenne! – tette hozzá kissé gúnyosan, mire Jill egy alkalmazotthoz képest meglehetősen tiszteletlen grimaszt vágott, aztán elfordult és Neil számát tárcsázta. Nem először fordult elő, hogy nem mondhatta el neki, pontosan hol van és mit csinál, de biztosította róla, hogy telefonon bármikor elérheti, vagy üzenetet hagyhat neki. Továbbá megadta neki Kelvin January telefonszámát is, aztán néhány közvetlenebb szólam múltán elbúcsúzott és kinyomta a készüléket. Jól sejtette, Neil tényleg húzta a száját a férfi ügyfél miatt. Az odaköltözés miatt pedig egyenesen dühös volt, de már nem is erőlködött, hogy megértesse vele, nem Greg Morrison ágyába készül beköltözni, hanem csak a házába, amit éppen ideje,hogy alaposan átvizsgáljon, keresve a behatolásra alkalmas, védtelenebb pontokat. 

Mire végzett, eszébe jutott, hogy Gordie már biztosan megszomjazott, hiszen mindvégig a nyomában volt és alaposan megszaglászott mindent, mintegy mintát véve a ház természetes illataiból, hogy alkalomadtán azonnal elkülöníthesse az idegen szagokat; ... ideje kiraknia a kutya táljait a konyhában és vizet kell engedjen neki. A házigazda éppen ott tanyázott egy hatalmas bögre kávét kortyolgatva és újságot olvasva. Nem rótta fel neki, hogy meg sem kérdezte, ő nem inna-e egy kortyot; végül is nem a vendége volt. Amikor azonban a kutya tálját letette a konyhapult mellé és Gordie hangos lefetyeléssel – és az azt törvényszerűen követő csurgatással - inni–kezdett, még éppen elkapta a férfi sötét pillantását.

-Tényleg ennyire zavarja, hogy idebent van?

-Nem szoktam hozzá, hogy a lakásban egy állatot kerülgessek. És tényleg allergiás vagyok az állatszőrre. – tette hozzá a férfi szinte mentegetőzve.

-Nem kell kerülgetnie. Gordie a lakásban nem túl aktív, hamar megtalálja magának a legjobb megfigyelési pontot, ott lesz a fekhelye; aztán onnan szemmel tartja a házat. Hamarabb fogunk tudni róla, ha valaki érkezik, mintsem az illető jelezze az érkezését. Azt kell mondjam, a riasztója semmit sem érne, ha Gordie nem lenne idebent. Maga rendelte meg, vagy a házzal együtt vette?

-Azt sem tudom, mi a kódja. Nem szoktam bekapcsolni – vallotta be halkan a férfi, aztán megvonta a vállát, amikor a nő hitetlenkedve pillantott rá.

-Hajlandó vállalni egy kis költséget? – kérdezte elgondolkodva.

-Mennyire kicsit... vagy kérdezzem inkább úgy, mennyire nagyot? – nézett rá gúnyosan a férfi.

-A maga pénztárcájához mérten filléres költség. A vezetékeket le tudom ellenőrizni, ha nincs megszakadva sehol, akkor azt használnánk, de a vezérlőegységet kicserélném. Nem szerencsés a régi riasztót használni, túl sokan ismerhetik a kódját. Az újat viszont csak maga fogja.

-Szükség van erre? – kérdezte unottan Greg.

-Nem mindig leszünk magával, és nem kell ahhoz fenyegető leveleket kapni, hogy az ember biztonságban akarja tudni magát, az értékeit... vagy éppen a szeretteit. Még egy titkárnő vagy hogy a maga szakmájával példálózzam, egy operatőr is szereltet riasztót a lakásába.... És használja is. – tette hozzá a férfi számára kissé tudálékosnak tűnően.

-Oké, rendelje meg, ami kell. Akkor készüljek fel rá, hogy még több ember jön ide? – sóhajtott már a gondolattól is elgyötörten a férfi, mire Jill megrázta sötét fürtjeit.

-Senki nem jön majd ide. Én magam fogom felszerelni. A kettőnk titka marad, Greg Morrison. – tette hozzá játékosan elmélyített hangon a nő. Greg kénytelen volt beismerni, hogy nem tehetségtelen a kicsike, mint színésznő sem; de fennhangon azért csak annyit mondott:

-A maga helyében nem próbálkoznék a színjátszással, ezt legalábbis kissé túljátszotta. ... Éhes? – váltott témát. –Rendelhetünk valamit.

-Nem szokott főzni? Vagy nincs, aki főzzön maga helyett? – kérdezett vissza a lány, még mindig kicsit sértetten az előbbi kritika miatt.

-Egyedül élek, ha erre volt kíváncsi. – válaszolt a színész.

-Tudom, hogy egyedül él, ...nő ebben a befejezetlen házban egyébként is aligha maradna meg. – próbált némi kritikai éllel visszaszúrni az előbbiekért Jill, egy pillanatra kiesve a szerepéből, miszerint ő itt nem több, mint egy alkalmazott. Nem tudhatta, hogy ezzel a mondattal sikerült apró szúrást elhelyeznie a férfi sérthetetlennek tűnő plasztronján.

Gregory felállt és a hűtőszekrény tetejéről leemelt egy étlapot. Pár pillanatig hezitált, hogy a nőnek is megmutassa-e, végül úgy döntött, ő a házigazda, egyedül rendel. Jillian Howard pedig örüljön, hogy vendégül látja. Nem igazán értette önmagát, mert a nőkkel sokkal udvariasabban szokott viselkedni, de ez a nő az első pillanattól kezdve a legrosszabbat hozta ki belőle. Még nem értette, miért, de egyelőre a dac dolgozott benne, úgyhogy az okokat nem is kutatta. 

Amíg az ételre vártak, a nő maga elé húzta a sorsára hagyott újságot, aztán amikor a férfi elhagyta a helyiséget, halk pisszenéssel és fejének apró mozdulatával figyelmeztette a lábainál fekvő Gordiet, hogy ideje a fickó után mennie. Gordie néma árnyékként osont a férfi nyomában, aztán ahogy kattant előtte egy ajtó, bosszúsan vakkantott egyet. Greg Morrison felrántotta az ajtót és a kutyára nézett:

-Hagyj engem békén! Az én szobámba nem fogsz bejönni és főleg nem fekhetsz az ágyamra, értjük egymást? ... Nem hiszem el, egy kutyának magyarázok! – sóhajtott nagyot, aztán újra becsukta a békés négylábú előtt az ajtót. Zuhanyozni akart és ehhez nem volt szüksége társaságra. Illetve máskor kifejezetten élvezte volna, de a pillanatnyilag rendelkezésére álló partnerek közül egyiket sem akarta maga mellett tudni a tágas épített zuhanyozóban. 

Amikor Kelvin képeket mutatott neki erről a házról, ez a zuhanyozó fogta meg leginkább. A természetes kövekkel kirakott fal, a közéjük ültetett növényekkel és a fentről buján zubogó vízzel olyan volt, akár egy vízesés. A hálószoba felé üvegfal választotta el, a megvilágítást pedig valami rejtett, és számára felfoghatatlan módon, egy a szabadba kivezetett kürtőn keresztül kapta tükrök és ki tudja még, milyen más trükkök segítségével. Columbiában, az őserdőben találtak egy hasonló kis természetes vízesést a táboruk mellett, bár ott mindenféle ismeretlen állattól kellett tartania, hogy megzavarják az élvezkedésben, nem is beszélve a stáb tagjairól, akik úgy fröcsköltek abban a kis paradicsomban, mint valami nyilvános uszodában. Az ezernyi, elképzelhetetlenül változatos fegyverrel felszerelt kis állatoknak nem róhatta fel a támadásaikat, hiszen ott ő volt a betolakodó az otthonukban, de ez itt a saját birodalma volt, egy darabka varázslatos illúziója a természetnek.

Amikor már hosszú percek óta állt a bő sugár alatt, érezve, ahogy a langymeleg víz valósággal elzsibbasztja az érzékeit, eszébe villant, hogy már jó ideje nem érezte ilyen megnyugtatónak ezt az apró kis édenkertet. Állandóan az járt a fejében, hogy a víz hangja milyen más hangokat nyom el, és milyen meglepetés érheti, amikor kinyitja a fürdőszoba ajtaját. Most azonban, Jill és Gordie puszta jelenlététől ugyanaz a biztonság töltötte el, amit még ezeknek az átkozott leveleknek az érkezése előtt napról napra megélt. Oké, ez megér annyit, hogy elviselje a kényszerű társaságukat.

*

Jill kedvetlenül turkálta az ételt, s bár nem volt szokása, de a keze egyre gyakrabban tűnt el az asztal szegélye alatt, Gordienak juttatva egy-egy falatot. Greg egy ideig szótlanul igyekezett úgy tenni, mint aki nem látja a nő szórakozottságát, végül nem bírta tovább...

-Nem ízlik? – bökött villájával a nő tányérja felé.

-De, finom. – bizonygatta Jill nem túl meggyőzően, és bekapott egy újabb falatot. Végül úgy döntött, nem játsza meg magát tovább.

-Igazság szerint zavarban vagyok. – bökte ki nehézkesen.

-Zavarban? Miért? – kerekedett el Greg szeme. 

-Van valami, amit feltétlenül tisztáznunk kellene, de meglehetősen kényes téma. Az előbb ... maga elment zuhanyozni... ez normál esetben nem lenne probléma, de a házát még nem tartom elég biztonságosnak ahhoz, hogy magára csukja az ajtót. Viszont azt sem várhatom el magától, hogy nyitva hagyja az ajtókat, bármit is csinál, de így nem tudok reagálni, ha valami történik... ha engem nem is, legalább Gordiet be kellene engednie.

-Akkor már inkább magát. – morgott alig hallhatóan az orra alatt a férfi, aztán felnézett, egyenesen a nő szikrázó szemébe. –Bocsánat, nem úgy gondoltam, de tényleg allergiás vagyok az állatszőrre. – próbálta menteni a kissé kétértelmű elszólást.

-Az ügynöke azt mondta, van gyógyszere a problémára. – emlékeztette a férfit, miközben igyekezett úgy tenni, mint aki nem szívta fel a vizet a kissé szexista megnyilvánulás hallatán.

-Igaz. Majd beveszem – hümmögött a férfi. –Akkor ez azt jelenti, hogy amíg itt él a házamban, addig gyakorlatilag megszűnik az intim szférám? – nézett lapos pillantással a nőre, akinek mintha hirtelen megjött volna az étvágya, bekapott egy falat húst és ráérősen megrágta, mielőtt válaszolt:

-Azt. 

Greg egy ideig nézte a formás ajkakat, ahogy mozognak, aztán elkapta a pillantását.

-Más fajta kutya illene magához... már csak a foglalkozása miatt is. – szólalt meg Gordie irányába bökve a villával. Jillian figyelmesen a kutyára nézett, aki tudomásul véve, hogy az extra falatok elapadtak, mellső lábaira hajtott fejjel látszólag békésen aludt.

-Más fajta? Milyen?

-Nem is tudom... rotweiler, vagy talán dobberman... esetleg egy németjuhász – ötletelt a férfi.

Jillian összevont szemöldökkel nézte, aztán megcsóválta a fejét.

-Őrző-védő kutyákra abszolút sztereotípia. Nem ... Gordie tökéletes társ. Gyengéd, hűséges ...

-Úgy beszél róla, mint egy férfiról – nevette el magát Gregory, félbeszakítva a bolhazsák dicsőítését. –Nem helyes a háziállatokról úgy gondolkodni, mintha emberek lennének. Nem egészséges, egyik fél számára sem.

-Maga csak tudja, hiszen nyilván tapasztalatból beszél. – húzta el a száját gúnyosan a nő. –Egyébként félreértett. – vetett rá egy lapos pillantást Jillian. –Van férfi az életemben, ha erre kíváncsi. Gordie nem több nekem, mint egy társ, de annak a legmegbízhatóbb. 

-Nem kíváncsiságból mondtam. Annyi furcsaságot hall manapság az ember. – komolykodott Gregory, bár érezte, hogy már a feltételezés is teljesen abszurd és sértő, mégsem bírt leállni a témával. –Ne csodálkozzon, ha az ember meglepő következtetésekre jut, ha beengedi az ágyába. Ha nem tudná, nem egészséges.

-Gordie nem az ágyamban alszik, csak néha felheveredik az ágyamra, nagy különbség. – szegezte rá a férfira a villáját Jillian. A kutyával kapcsolatos kritikákat mindig is rosszul bírta. Senkinek nem lehet még csak halvány fogalma sem arról, min mentek már keresztül Gordieval  az elmúlt években, hogy olyan bizalom alakuljon ki köztük, ami alkalomadtán akár életmentő is lehet. –Egyébként meg semmi köze hozzá! Én sem kritizálom a fura szokásait, mint például, hogy úgy él ebben a csodás házban, mint valami csöves. – mondta halkan, de mégis gyémántkeménységű éllel a hangjában.

Gregory elhúzta a száját. –Oké, értettem. Azt hiszem befejezhetjük egymás kölcsönös sértegetését. Csak beszélgetni akartam, de talán jobb, ha arra koncentrálunk, amiért itt van. Vizsgálja meg a riasztót, én addig elmosogatok – igyekezett egy nagyvonalú ajánlatot tenni a békülés érdekében. Jillian szó nélkül felállt és a nyomában az azonnal felpattanó Gordieval kiment. Greg a szemeit forgatva nézett utána: -Nők! Hiába testőr, azért mégiscsak nőből van.

Húsvét vasárnap!

Ezt egész egyszerűen muszáj... ezen az oldalon meg különösen... olyan aranyos!

Itt a Húsvét!

Kevésbé szeles és sokkal napsütöttebb húsvétot kívánok mindenkinek! Ha így lesz, menjetek ki a szabadba, lemozogni a sonka és tojáshalmokat ;)

Kavarás...

Időközben az történt, hogy jött egy ihlet. Hirtelen és lehengerlően, úgyhogy képtelen vagyok a Pulykatojással foglalkozni, egész egyszerűen ezt kell írnom. Ha tartós lesz az elmebaj, akkor az ígéretemtől eltérően ezzel fogok jelentkezni. Még csak ideiglenes címe van: Testek és őrök
Tudom, nem valami nagy durranás, remélem, az írás jobb lesz :)

Addig is boldogságos húsvétolást és szebb időt kívánok mindenkinek!

Életjel...

Szép tavaszi reggelt mindenkinek! A kertünkben hihetetlen módon elszaporodtak az ibolyák és fantasztikus illatuk van, de gondolom, nem ez az a hír, amit annyira várnátok ;)

Az írásról egyelőre még nincsenek különösebb híreim. Belekezdtem, de még nem látom a történet végét, addig pedig nem akarom feltenni az elejét, mert csak kapkodás lenne a dologból. Elöljáróban annyit, hogy annak idején az Ötletbörzében volt egy Pulykatojás című írás, azt próbálom tovább-gondolni. Tegnap kicsit bezavart a képbe egy új idea, gyorsan le is skicceltem, mielőtt végleg elfelejtem, de nem hiszem, hogy beelőzné a másikat.
Közben egy velencei utazásra készülődöm. Nem tudom, mennyire számít ez nagy dolognak másnál, nekem az lesz, mert életemben először - ha csak pár napig is -, de bent lakunk majd a városban, közel a Rialtóhoz. Nem családdal megyek, hanem más megszállott barátnőkkel. Nagy reményeket fűzök a dologhoz, már csak ihlet-szinten is XD, hiszen néha elég csak egy villanás, hogy tovább lendítse a történetet, és hol máshol érhetne ilyen villanás, mint a szerelem városában. Upsz, ez egy picit félreérthetőre sikerült... a villanásnak csak szemlélője lennék, nem megélője XD 

Na, szóval és tettel... úgy érzem, május eleje előtt nem kezdek bele a Pulykatojásba, mert most nem 10 oldalas történetben gondolkozom, hanem valami hosszabban. Remélem, kitart a türelmetek, abban meg végképp reménykedem, hogy a nagy várakozás után nem okozok majd csalódást.

Addig is szép tavaszt mindenkinek!
Puszik és ölelés: Jutka

Eltéphetetlen kötelék?

"Figyelmeztetés" 
Ezt az írást csak azoknak ajánlom, akiknek nem ismeretlen Robert Pattinson neve, és tagjai annak a hatalmas ismeretlen-ismerős körnek, akik kedvelik a fickót. Továbbmegyek... akiknek nincsenek averzióik a magánéletében bekövetkezett változás miatt. Fogalmazzak már magyarul: akik bírják a srácot és kedvelik a kedvesét, Thaliaht is. 
A többieknek kis türelmét kérem, készül más írás is, előbb-utóbb kikerül az oldalra az is !

***
Eltéphetetlen kötelék?

Robert lehunyta a szemét, ahogy a színes magazint találomra kinyitva a saját neve és fotója volt az első, ami a szemébe ötlött. Jézus az égben, már megint miféle zagyvaságot hordanak össze vajon? Mert hogy nem a szakmai teljesítményével foglalkozik a cikk, az a mellékelt fotóból nyilvánvaló volt. Már nem is emlékezett rá, melyik filmbemutatón készült, de még ahhoz az átkozott vérszívóhoz volt köze, abban biztos volt, mert csak azokon az alkalmakon feszítettek egymás mellett Kristennel.

Bármi történt köztük az elmúlt évben, és az olvasóknak nem lehetett panasza, mert a bulvár jókora terjedelemben foglalkozott minden gyomorforgató részlettel, mégsem sikerült elhitetniük a külvilággal, hogy ami volt, annak már régen vége. Még mindig ott virított az írásokban az az átkozott Robsten jelző, mint valami levakarhatatlan billog. És bár a zsigerei szintjéig tiltakozott az ellen, hogy a magánéletével kapcsolatban megszólaljon, mégis ezerszer szeretett volna közzé tenni egy nyilatkozatot, amivel talán pontot tehetett volna az egész végére. Meglepő módon éppen a bizalmasai voltak leginkább az ötlet ellen. Azok, akik az évek során együtt élték át minden idegborzoló pillanatát annak a hisztériának, ami körülötte és a Kristennel való felemás kapcsolata körül kialakult. Akik pontosan tudták, hogy mennyire unja már, hogy a paparazzik a régi ügyeik felemlegetésével próbáljanak kicsikarni belőle valami reakciót, és emiatt a fejét leszegve élje az életét.

Lázadni próbált, legalább a bizalmasai megértését kérni, követelni, de Stephanie az első indulatos kirohanásai alkalmával kinyitotta a szekrényét és egy hatalmas paksamétát tolt eléje. Kérdőn nézett az asszonyra, aki némán a kupac felé biccentett. Értetlenül túrt bele a rajongóktól kapott, még sosem látott halomba. A rajongói leveleket eleinte elolvasta, végül már sem idővel, sem lelkesedéssel nem győzte, aztán ráhagyta Stephre, hogy megválaszolja, megszűrje, és utána már csak azokat kapta kézhez, amelyeknek az írói nem voltak nyilvánvaló futóbolondok.

Ezeket itt nem véletlenül nem rakták eléje korábban. Találomra kivett egy levelet és olvasni kezdte, aztán ingerülten félredobta, felkapta a következőt, majd még újabbat… bár a stílus eltérő volt, a tartalom lényegében hasonló. Őrült elmék, zavarodott tinilányok és családanyák, néhány átkozódó fiú és idősebb férfi hajmeresztő gondolatai. Mind egy képzeletbeli párról szólt, akik eltéphetetlen kötelékben ragadtak, amíg csak a halál el nem választja őket.

Undorodva dobta vissza a legutóbbi rózsaszín papírlapot, amely valami besavanyodott parfümtől bűzlött, vagy csak egy besavanyodott élettől, és amely fájdalmas, lassú kínhalált kívánt neki, amennyiben cserben merné hagyni élete örök szerelmét. Sokáig tartott, míg megértette, hogy egyesek képesek összekeverni a valóságot a filmbeli karakterek életével, és igyekezett megértően viseltetni az ilyen hóbortokkal szemben, de amit most olvasott, az már nem elvakult rajongás volt, hanem beteges birtoklási vágy.

-Szerinted kell ezzel egyáltalán foglalkoznunk? – nézett fel kérdőn az asszonyra, mire az eléje tolta az aznapi újságot. A hír majdnem az egész első oldalt elfoglalta. Kendra Wolf, a sikeres olimpiai lovas és barátja, Luke Harper nemrégiben szakítottak. A lapok korábban kéjesen tárgyalták ki az eset minden gusztustalan részletét, kezdve Luke új barátnőjének kebelméretétől Kendra tavalyi vetéléséig. Ők voltak még nemrég a sportág álompárja. A szakítás mindkettőjük teljesítményén rajta hagyta a jegyét, ami nem is csoda, ha azt a fagyos hangulatot elképzeli az ember, ami a közös megjelenésekkor jellemezte őket; most pedig vagy egy elkeseredett rajongó, vagy egy bosszúszomjas Kendra-imádó a verseny kellős közepén egyszerűen kilőtte Luke-ot a nyeregből. A srácnak óriási szerencséje volt, mert túlélte a merényletet, bár az életéért sokáig küzdöttek az orvosok. A merénylőnek nyoma veszett a lövést követő pánik hangulatú kavarodásban.

-Egyetlen esetből azért nem vonnék le messzemenő következtetéseket. – húzta el Rob a száját, mire Stephanie néhány kattintás után felé fordította a laptopját. A monitoron Jake Doring és Mona Costello, egy népszerű tv-sorozat főszereplői mosolyogtak a kamerába. A tv-képernyője után a valóságban is egy párt alkottak egy ideig, de pont karácsony előtt hozták nyilvánosságra a közleményüket, miszerint a jövőben külön utakon folytatják az életüket, bár a barátság megmarad közöttük. Karácsonykor lőtte le őket egy rajongójuk, aki nem tudta elfogadni, hogy az álomnak vége szakadt. Egy tv-műsorban léptek volna fel, hogy a sorozat következő évadát népszerűsítsék. Mosolyogva osztogatták az aláírásokat testőrök gyűrűjében. Mona túlélte, Jake nem.

Robert önkéntelenül is megborzongott, ahogy arra gondolt, már eddig is mi minden zúdult a nyakukba. A sorozat kezdetekor ő volt a rossz fiú, aki érdemtelenül megkapta a szerepet, így aztán kapott eleget, mire a film a mozikba került és sikerült maga mellé állítania a történet iránt rajongók nagy részét. Még így is voltak Zac-drukkerek, akik vitatták a rendezőnő döntésének a helyességét, de idővel elültek ezek a hullámok, mint ahogy szélmentes időben kisimul a tenger. Aztán Kris ott hagyta Michaelt, és akkor megint kapott, hogy ő köpött bele a népszerű srác levesébe. Érdekes módon Kris akkor is megúszta, hiszen ő csak egy lány, aki miatt a fiúk marakodnak. Aztán berobbant ez a Robsten baromság, és átmenetileg megszűntek a rosszakaró levelek. Egy-két elvakult lány írt olyan hülyeségeket, hogy „ha nem lehetsz enyém, nem lehetsz másé sem”, de ezeket a leveleket továbbították a hatóságoknak, Dean egy árnyalatnyit komorabban nézett szét, amikor őt kísérgette, aztán mindenki megnyugodott.

És akkor jött Kristen és ő borította ki a bilit. Éppen akkor, amikor a legjobban futott a szekér, amikor gondtalanul élvezhették volna a népszerűségüket, amikor nemcsak kollégákként, de társakként is egymás mellett állhattak volna, amikor ő maga azt hitte, kerek a világ, boldog és sikeres. Kristen kis kalandja rendesen visszarántotta a földre. Kris izgalomra vágyott, és megkapták. Ő mellesleg a szégyent is, de ez messze nem bántotta annyira, mint a csalódás, amit egy baráttól kellett elszenvednie. Az ő rajongói Kristent utálták meg a megcsalás miatt, Kristen rajongói pedig őt hibáztatták, hogy nyilván oka volt a lánynak a félrelépésre. Akik pedig bedőltek a Robsten képnek, közös erővel tiltakoztak, hogy nem szállhat ki a kapcsolatból. Olyanokká váltak, mint valami kifordított shakespeari Rómeó és Júlia, két ellenséges család harcolt érdekes módon azonban nem a szakításukért, hanem sokkal inkább az együttmaradásukért.

A sorozat még nem ért véget, a kapcsolatuk romokban hevert, így aztán mindenki, aki tisztában volt vele, anyagilag mennyi minden forog kockán, azért harcolt, hogy képesek legyenek közösen mosolyogva végigkísérni az utolsó bemutatót, a dvd-megjelenésig, a raktárokban hegyekben álló ajándéktárgyakig… hazugsággal próbálva behozni azt a rengeteg pénzt, amit a párosuk jelentett. Tehetetlen volt, szerződés kötötte, amit egy olyan napon írt alá, amikor még minden a legnagyobb rendben volt. Kristen beletörődően tette a dolgát. Tisztában volt vele, hogy a prűd amerikaiak szemében óriásit bukhat, amiért egy családapával csalta a pillanatnyilag legnépszerűbb filmsztárt, amiért összetörte az álompárról szőtt romantikus képet. Sajnálta, hogy Robbal így alakultak a dolgaik, mert ő nem akart többet, mint egy kis titkos kalandot. Nagy pofon volt az élettől, hogy nem így alakult.

Ő azonban napról napra vesszőfutásként élte a hivatalos megjelenéseit, ahol az előre egyeztetett kérdések ellenére sem tudtak ellenállni a riporterek a késztetésnek, hogy a magánéletében is vájkáljanak egy kicsit. Próbálta elkerülni a válaszadást és keserűen vette tudomásul, hogy pillanatnyilag ez mindenkit sokkal jobban érdekel, mint az, hogy egymás után megjelenő új filmjeiben milyen az alakítása. Ráadásul az egész időzítés olyan szerencsétlen volt. Hónapokig abban sem lehetett biztos, hogy nem az iránta érzett szánalom puhítja-e fel a kritikusai írásait, vagy tényleg meglepődtek, hogy más figurát is képes a vásznon hozni, mint a karót nyelt, kifehérített birkalelkű vérszívót. Még mindig fájt neki, hogy kedvenc karakterét, Tylert szinte lesöpörték az asztalról a vámpír-őrület kellős közepén. Mostanra már belátta, hogy rossz volt az időzítése annak a filmnek, amely talán a legközelebb állt a legbensőbb érzéseihez, de akkor boldog volt, hogy tető alá tudták hozni, mert semmit sem utált jobban, mint az izgalmas terveket, amik egy idő után csendben eltűntek a süllyesztőben. Amíg a Saga ment, a nézők nem akarták másnak látni, erre elég hamar ráébredt. ...Mint ahogy a Kristennel való kapcsolatát sem tudták lezárni az utolsó képkockák lepörgésével.

Ezeket a leveleket olvasva néha maga sem tudta eldönteni, hogy őt, Robertet fenyegetik-e, vagy szerencsétlen Edwardot; bár Stephanie véleménye szerint ennek nem is volt jelentősége. Tetszik vagy sem, ezzel a tudathasadással egy ideig még együtt kell éljen, így a fenyegetést valósnak kellett vennie. Kíváncsi lett volna, hogy még meddig. És hogy vajon ez alatt az idő alatt továbbra is bujkálni lesz kénytelen?

Kristen csalása fájt, ez tény; és sokáig tartott feldolgozni, hogy kudarcot vallott egy olyan fontos dologban, mint a párkapcsolat. De mostanra már nem volt fájó, lüktető seb, amelyre sóként hatottak volna a maró szavak. Már képes volt távolról megítélni a történteket, és megnyugodott, hogy a kezdeti keresztre feszítés után azért Kristennek is gurult a szekere. Valaha barátok voltak, az őket körülvevő őrületben a legjobbak, úgyhogy a szíve mélyén nem akarta, hogy egész életében fizessen egy hibáért, amit jóformán gyerekfejjel követett el. A barátságuk éppen elég nagy ár volt cserébe, szakmailag nem vágyta a bűnhődését. Kristennek így is egész életére ott lesz a lelkiismeret furdalása, amiért egy család látta kárát annak a sehova sem vezető kapcsolatnak.

Önkéntelenül is megborzongott, ahogy arra gondolt, hogy a helyében ennyi elég is lenne hozzá, hogy zátonyra fusson az élete. Persze ő más alkat, mindig is más volt. Kristen könnyebben tette túl magát csalódásokon, haragon, bánaton, szégyenen... ő talán élete végéig képes lenne cipelni minden rossz élményének a lenyomatát. Összeszorult szívvel gondolt rá, hogy talán ezeknek a leveleknek a mételyét is magával viszi majd a – remélhetően – hosszú útra, amit életnek szokás nevezni. Talán töltekezni tud belőlük, felhasználja majd egy-egy karaktere lelkiségének megélésére, talán csak nyomasztó teherként ül majd a lelkére a nehezebb napjain, most még elképzelni sem tudta, de abban biztos volt, hogy jobban járt volna, ha nem tud róluk és nem olvassa el egyetlen sorukat sem.
*
Tom hívása a legjobbkor jött. Már éppen azon gondolkodott, hogy unalmában újra örökbefogad egy kutyát, de aztán Bear-re és Bernie-re gondolt, milyen nehéz volt itt hagynia őket és mások gondjaira bízni, aztán a sok utazás miatt új gazdát keresni nekik, és inkább egyedül számolgatta a szobája sarkait. Az olvasás és írás elég sok idejét lekötötte, de nem tölthetett minden percet ezzel, és igazság szerint a vére is hajtotta. Ismerkedni szeretett volna, de elege volt belőle, hogy Jamie-vel újra a Chateau-ba menjenek. Önmaga számára is megalázónak érezte annak a nyamvadt papírnak az aláíratását minden alkalommal, és el tudta képzelni, milyen megalázó érzés lehet annak a szerencsétlen lánynak is. Igaz, a „szerencsétlen” lány egy kisebb vagyont rakott el minden alkalommal gondosan manikűrözött kezecskéivel a táskájába, de az egész nem volt több, mint egy cardio-edzés, legalábbis részéről biztosan nem, és ez így valahogy nem volt kerek.
Hiányzott az izgalom, a vadászat izgalma legalábbis, mert amúgy a víz kiverte, ha arra gondolt, valaki egyszer nem tud ellenállni a bulvár csábításának és kipakol. Szerelemre vágyott, aminek ugyan része a testiség, de annál sokkal több, és nemcsak a testének, hanem a lelkének is kielégülést jelent.

Barátságosan rámosolygott a stewardessre, aki elvette előle a tálcát és kedvesen, nem tolakodóan megkérdezte, hogy kíván-e még valamit. Mivel nem találta a golyóstollát, hát kért egyet, bocsánatkérő mosollyal kísérve, amiért ilyen lehetetlen feladat elé állítja, de a nőnek a szeme sem rebbent, és csinos formaruhája zsebéből elővett egyet.
-Ez megfelel? – kérdezte szolgálatkészen és ő hálásan köszönte meg. Hátizsákjából előkotorta a forgatókönyvet, amit egy partyt követően nyomott a kezébe Martin. Szabadkozva magyarázta neki, hogy nem főszerep, de talán érdekesnek találja majd, ő pedig kíváncsi volt. Éppen eleget hallott már a srácról ahhoz, hogy bizalmat szavazzon az irományának, ha csak egy olvasás erejéig is. A tollra azért volt szüksége, hogy az olvasás közben megszülető gondolataival jó szokása szerint végig jegyzetelje az írás margóját. Hamarosan elmerült a rendhagyó vadnyugati történetben, és kezdte megérezni, hogy Martin miért gondolt rá Samuel karakterénél.
*
-Köszönöm a tollat! – nyújtotta oda kiszálláskor a csinos légikísérőnek a tollat, aminek igazán nagy hasznát vette a hosszú repülőút alatt. Az ötletek csak úgy sorjáztak az ujjai alól és a lapok hamarosan megteltek a megjegyzéseivel. Már előre élvezte azt az estét, amikor Martinnal néhány sör mellett majd sorra veszik ezeket.
-Szívesen! Bármikor. – mosolygott vissza rá személytelen udvariassággal a nő, és hirtelen ő maga kezdte hiányolni, amiért nem kérték fel egy közös fotó készítésére. Ez a nő maga volt a szolgálatkészség és udvarias közömbösség mintaképe és még a maga számára is érthetetlen módon azt szerette volna, ha kért volna a szívességért valamit cserébe, de a szőke szépség nem szólt, csak arcára kövült mosollyal várta, hogy kilépjen a gépből. Ennyire megkopott volna a népszerűsége? Még akkor is ez a jelenet járt a fejében, amikor a kézipoggyászával a kijárat felé tartott, így aztán észre sem vette a napszemüveg mögé rejtőző szőke nőt, aki az érkezőket figyelte. Arra gondolt, hogy vajon egy stewardess milyen partner lenne? Az biztos, hogy sok időt nem tölthetnének együtt, neki pedig szüksége volt egy társra, a puszta mindennapos jelenlétére. A fene se tudja, honnan jöttek mostanában ezek a gondolatok. Kristen óta jól elvolt, élte a szingli sztárok kissé sekélyes életét, itt-ott egy kis kalanddal, de igazság szerint többnyire magányosan.

Tom azt ígérte, hogy a következő néhány napban Siennával majd a gondjaikba veszik, és már előre fázott a gondoskodásuktól, mert a hasonló alkalmak ritkán sültek el jól. Ha nem imádta volna a keresztlányát, a kis Marlowe-ot annyira,hogy megragadjon minden lehetőséget, amikor meglepheti valami aprósággal, és cserébe begyűjtheti azt az édes kis boldog gyerekmosolyt, akkor ellenállt volna a szülők csábításának. De most csak egyetlen dologra tudott koncentrálni, hogy töretlen lendülettel és lehetőség feltűnés nélkül törjön utat az érkezési csarnokban. A próbálkozása – mint mindig – most is kudarcra volt ítélve.

Igyekezetében alig vette észre a kendős nőt a hatalmas fekete napszemüveg mögött és amikor felismerte, önkéntelenül is elvigyorodott, hogy Sienna mennyire bele tud simulni a környezetébe, ha úgy dönt, nem akarja, hogy észrevegyék. Hát, most nem lesz szerencséje – húzta kelletlen grimaszra a száját, ahogy máris néhány utas feléje kattintott a telefonjával; ezért aztán a lendületén mit sem csökkentve a kijárat felé tartott. Sienna három lépés távolságot tartva ugyanarra indult. Odakint Robert látszólag fel sem nézve, követte a tarka kendővel leplezett szőke hajat egy várakozó taxi felé, aztán mire a körülöttük ácsorgók észbe kaphattak volna, már mindketten eltűntek a kocsi belsejében. A sofőr indított és hamarosan ő is el tudott lazulni annyira, hogy szeretettel ölelje át az egyik legjobb barátját, a szó szerinti legjobb barátja feleségét.
*
Sejthette volna, Tom és Sienna most sem minden hátsó gondolat nélkül hívták meg. A nő egyik barátnője volt a ma esti áldozat, akit be akartak mutatni neki. Nem színésznő! – nyugtatták meg, ismerve, hogy kollégával inkább nem kavar. Sosem lehet tudni, mikor hozná össze őket újra a sors egy forgatáson, inkább nem kockáztatott. A dolog már ott halott ügy volt, hogy énekesnő, de Sienna nem engedte, hogy előre húzgálja a száját. Egyáltalán, Sienna hol a fenében ismerkedik össze ilyen lányokkal?

Személyes szívességet tett neki azzal, hogy egyáltalán eljött, de a gyomra görcsösen összeszorult, amikor arra gondolt, még milyen kínszenvedésnek lesz kitéve, mire végetér az este és leléphetnek. Tom úgyis egész úton húzta az agyát, mondván, nem árul el róla részleteket, jobb ha a saját szemével látja és alkot véleményt. Annyit tudott meg, hogy a lány fiatalabb Siennánál, és ez csak újabb kérdéseket vetett fel, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy a barátja éppen úgy tanácstalan a felesége barátnőit illetően, mint ő maga. Egyetlen jó pontot írt eddig az ismeretlen számlájára: angol volt, bár ez a jó pont ugyanazzal az erővel hátrányt is jelenthetett.

A bejárat melletti plakáton egy gyereklány fotója díszelgett furcsa sminkben, mintha a képet photoshoppal torzították volna el. Így senki sem néz ki – döntötte el a képet nézve. FKA Twigs – hirdette a plakát, ő pedig próbálta kitalálni, honnan szedhette ezt a nevet, jelent-e valamit, vagy csak jó érzékkel választott valamit, amire a közönség felkapja a fejét?

Háttal állt a színpadnak, amikor az előadó hangja felcsendült. A hang bűvölő lejtése váratlanul érte és egészen a legbensőbb regisztereiben rezgett tovább, olyan sejtjeit életre keltve, amelyek nem is reménykedtek az este ilyen kimenetelében. Nem erre számított. A lány csak útlevele révén volt angol, ez első pillantásra is látszott. Tejeskávé színű bőre, amely ragyogott az aranyos fényben, sötét haja és szeme miatt sokkal inkább tűnt meszticnek, vagy dél-európainak, ezt a villódzó fények közt nem érzékelte pontosan. Az a kislányos, csücsöri száj, amely már a plakáton is felkeltette a figyelmét és amely most igazán felnőttes témát boncolgatott, olyan szöveget énekelt ki tökéletes tisztasággal, amely csak és kizárólag piszkos dolgokat juttatott az eszébe; Robert megbűvölten jártatta végig a szemét a kecses kézmozdulatoktól, a zene ritmusára kígyózó, majd valósággal görcsbe ránduló mozgáson át a Josephine Bakert idéző kacskaringós hajfonatokig. A lány a színpadon nemcsak énekelt, de táncolt; a táncával mesélt; és ez a mese felkavaró volt mindenféle értelemben... bármit is várt, a valóságnak még csak a közelében sem járt.

Sienna mesélte, hogy a lány Kylie Minoque háttértáncosa volt régebben, és sajnálkozva gondolt rá, hogy ezt nem tudta előbb, mert legalább lett volna egy bennfentes háttérinfója róla, ha már Cannesban rákérdezhetett volna Kylienál. ...Meglepve egyenesedett ki, szemével a színpadot kutatva, gondolatban pedig bokán rúgva önmagát, amiért ennyire előreszaladt. Hiszen még két szót sem váltottak. Lehet, hogy nem is fognak. Mi ez a nyüzsgés az agyában, ahogyan egymás után születnek kérdések, amik – ennyire azért már ismerte magát – abban a pillanatban felszínre is fognak törni, ahogy a lány csatlakozik hozzájuk. A francba! El fogja riasztani, ha lerohanja az ezernyi kérdésével.
Közben a színpadon folytatódott a show és Thaliah módszeresen őrjítette meg a színpad szélébe kapaszkodó fiúkat és lányokat. Zenéje körbefonta, tekintete szinte hipnotizálta őket, míg végül lehunyta a szemét, megszakítva a varázst, elérhetetlenné válva a számukra. Ott hagyva őket a vágyódás reményteli és reménytelen szakadékának peremén, hogy zuhanjanak önnön választásuk szerint.
Ez a lány tudja, hogy mit akar! – ez volt az első benyomása róla, anélkül, hogy egyetlen szót is beszéltek volna. És még egyet tudott: meg akarja ismerni!

-FKA Twigs – nyilván nem ez az igazi neve – fordult Siennához, aki a zene ritmusára himbálta magát, miközben hátulról Tom a nyakszirtjét rágcsálta. A színpadi produkció nyilvánvalóan őt sem hagyta hidegen, bár – szerencséjére – nem az előadó, hanem a felesége élvezte a reakcióit. Robert máris dölyfös birtoklással gondolt a lányra, akivel még nem váltott egyetlen szót sem, mégis legjobb barátja képére tudott volna mászni, ha nem Sienna bájaival lett volna elfoglalva, hanem Thaliaht nézte volna ködös tekintettel.
-Thaliah Barnett – adta meg barátnője a rövid felvilágosítást,szinte oda sem figyelve Tom mesterkedéseire, mire Robert arcára mosoly kúszott.
Thaliah, a komédia és színház múzsája. Rokonlélek, nem is lehet más. ...A görcs a gyomrában felerősödött, ahogy eszébe jutott, mi van, ha Thaliah-nak nem jön be? Ha nem akar bonyodalmat az ő oldalán, vagy ha egyáltalán nem hajt pasira, és csak a barátaik kavarnak teljesen feleslegesen. Tudta, hogy egy világ fog összeomlani benne, mert talán még semmit nem akart így első látásra, mint ezt a lányt. A barátságát, a szerelmét, bármit, amit kaphat tőle.

Már bánta, hogy a Tomék által játékosan csak gyerekcsinálónak csúfolt sapkáinak egyike volt rajta és nem egy baseball cap, amit a szemébe húzhatott volna, hogy elrejtse az arcát, amire – ebben egész biztos volt – kiültek az érzelmei és gondolatai. Nem akart idejekorán lelepleződni, de amikor a lány a színpadról egyenesen a szemébe nézett és megvillant a tekintete, már azt se bánta. Orrcimpái kitágultak, mintha távolról is valami ősi módon a szaglásával próbálná eldönteni, neki való-e a zsákmány. Erre várt, pontosan erre a felkavaró érzésre, hogy végre ő lehessen a vadász, de az az egyszerre szégyenlős és magabiztos pillantás, amit a lány vetett rá éneklés közben, nyilvánvalóvá tette, hogy az extravagáns külső mögött megbújó nőstény ugyanígy méri fel őt.
*
A másnapi újságok, az internetes oldalak csak úgy forrtak a meglepetés számba menő hírtől. A rajongók és fanyalgók egy emberként szisszentek fel, amiért úgy tűnt, itt valami komolyabb kapcsolat bontogatja gyenge szárnyait. Még senki nem tudta, mennyit lehet a hírekből komolyan venni, hiszen már korábban is jelentek meg fotók lányokról, jól értesültek információi, melyek végül hamisnak bizonyultak, de az állóvíz most felkavarodott, és ami a partra rakódott a nagy hullámzásban, az nehéz kőként ülte meg Robert gyomrát. A rasszista megjegyzések bántották, mert számára értelmezhetetlenek voltak és mert olyan valakire támadtak, aki neki kedves volt. Az ízlését becsmérlőkön csak nevetett volna, ha ezzel is nem a lánynak okoztak volna fájdalmat. Szerette volna megvédeni, de tudta, hogy képtelenség. Thaliah vagy elfogadja ezt a helyzetet, és nem foglalkozik vele, vagy menekülni fog, és ez a gondolat fájóan ismerős volt már.

Ráadásul szinte minden második kommentelő feltépte a régi sebet, Kristent hozva vissza az egyenletbe. Az összehasonlításoknak se vége, se hossza nem volt, és mintha a billentyűt ragadók megfeledkeztek volna róla, hogy hús-vér, érző emberek magánügyeiben turkálnak mondataikkal. Azon kevés pillanatok egyike volt ez, amikor elátkozta a Twilighttal jött népszerűséget, miközben tisztában volt vele, hogy legalább annyi jót is köszönhet azoknak, akik itt rajta és Thaliahn köszörülik a nyelvüket, mint amennyi rosszat. De az ilyen percekben nem tudott hálát érezni az érdeklődésükért és rajongásukért. Abba a néhány, ritka támogató mondatba kapaszkodott, akik üdvözölték a boldogságát, pedig mit sem sejthettek arról, hogy valójában mit érez. És mit érez a lány, aki miatta a poklot járja most meg. És aki egy bölcs buddha érettségével simított végig a karján, ahogy a válla fölött áthajolva beleolvasott az éppen nyitott oldalba.

-Minden csoda három napig tart csak! – mondta utánozhatatlanul kedves hangon, és Robert belekapaszkodott az optimizmusába, kizárva Stephaniet a gondolataiból, a rémképeket, amiket az asszony New Yorkba indulása előtt tárt eléje; és mindenekelőtt abban bízva, hogy Thaliah nem a kapcsolatukra, csak az azt fogadó reakciókra értette, amit mondott.