Pulykatojás - 26. rész

Kate itthon van! – ujjongott fel benne az öröm, de ugyanabban a pillanatban máris jött a kijózanodás. Ha itthon van, már válaszolnia kellett volna a számtalan hívása egyikére és a leveleire, vagy ne adj isten, magától kellett volna jelentkeznie. És James is azt mondta, ő nem adott megbízást a lánynak, fogalma sincs, mi lehet az a szupertitkos világvégi fotózás, amiért hetek óta hírt sem adott magáról. Alex kicsit összezavartan ült, a kormányt markolta, mintha abból facsarhatná ki a választ a bensejét égető kérdésekre, aztán vett egy mély levegőt és kinyitotta az ajtót. A szíve mélyén valami rosszat sejtett, olyasmit, amit még magának sem akart, nem mert megfogalmazni, mintha attól tartana, ha megkísérti a gondolatot, még valósággá válik. Egy biciklista csengetett rá, miközben egy merész kormánymozdulattal kikerülte, és zúgó fülébe is eljutott a fennhangon odamondott káromkodás, amiért nem nézett körül, de nem igazán érdekelte. Becsapta maga mögött az ajtót és még mindig oda sem figyelve átvágott az úttesten. Szerencséje volt, hogy éppen nem járt arra senki, mert most garantáltan egy közeledő kocsi elé lépett volna, annyira nem figyelt a környezetére. Csak a halványan derengő fényt látta az ablaktábla mögött. Zakatoló szívvel nyúlt a csengő felé, amikor az ajtó kinyílt és egy fiatal nő lépett ki. Alex megragadta az alkalmat és besurrant a lassan csukódó nyíláson. A lift mellett tétovázva ellépdelve a lépcső felé vette az irányt. Legszívesebben felrohant volna, hogy minél előbb magyarázatot kapjon, de a szíve mélyén érezte, hogy addig jó, amíg húzza-halasztja a pillanatot, amikor ökölcsapásszerűen szembesül a valósággal. Fogalma sem volt róla, miért bújt el előle a lány, és éppen ez a tanácstalanság sarkallta a leghajmeresztőbb és leggyászosabb gondolatokra. 

Az emeletre érve csak a saját zihálását hallotta, a szíve robaját, a nyelését, ahogy minden nedvesség felszívódott a torkán és szinte nyikorgott az ádámcsutkája. Mély sóhaját, ahogy próbálta lecsendesíteni a bensejében éledező pánikot. Ahogy közeledett az ajtóhoz, alatta határozottan látszott, ahogy fény kúszik ki a lépcsőház félhomályába. Itthon van hát! Megköszörülte a torkát, hogy képes legyen bármilyen hang kiadására, bár pillanatnyilag a szíve dobogott a torkában a hangszálai helyén. Keze olyan lassan emelkedett a csengőgombig, mint valami végtelenül lelassított jelenetben, amikor a csengetést robbanás követi majd a vásznon. Őrült hasonlat volt, mégis szinte félte a veszélyt, amit Kate bujdosása sugallt. Egy pillanatra megmerevedett, ahogy odabentről halk, mélabús dallam foszlányai értek el a füléig. Aztán már nem volt visszaút, mert valósággal rátenyerelt az apró gombra. Kitartóan, már-már erőszakosan hasított bele a a látszólagos nyugalomba a csengő hangja és hamarosan közeledő léptek zaja hallatszott. Nem női lábak könnyed léptei, hanem egy férfi határozott járása. Mi a franc!? Az ajtó feltárult és a bentről kiömlő fényben ott állt Christian Rochar.

-Alex! – emelkedett meg a másik férfi szemöldöke a váratlan vendég okozta meglepetéstől, aztán rendezte az arcvonásait és hátralépett, mintha házigazdaként az ő tiszte lenne beinvitálni a látogatót. Becsületére legyen mondva, nem próbálta odakint tartani. Azért talán elszabadult volna Alexben a nehezen féken tartott indulat. Így is szikrázó szemekkel nézte és visszafojtott haraggal a lelkében lépte át a küszöböt. Nem szólt, képtelen lett volna udvarias, üres frázisokat pufogtatni, ölre menni pedig talán korai lett volna a vetélytárssal. Mert Christian Rochar olajos sötét haja és szimpatikus vonásai Kate távolságtartásával társulva sok jót nem ígértek.

-Ki az? – csengett a fürdőszoba felől Kate hangja. Ártatlanul, mit sem sejtőn, mint akinek patyolat tiszta a lelkiismerete. Alex csodálattal adózott a nyilvánvalóan kiváló színészi alakításnak. Mivel választ nem kapott, Kate kíváncsian dugta ki a fejét a fürdőből, aztán a szeme rémülettel telt meg. Ennyit a tiszta lelkiismeretről – sajdult meg Alex lelke a felismeréstől.

Senki nem köszöntötte a másikat, hiszen mit mondhattak volna. Kate a kezét törölgetve lépett elő, odabentről még a az öblítőtartály zubogása hallatszott. Milyen meghitt, már-már bensőséges hang ez – gondolta Alex fanyarul arra gondolva, hogy nem tudott volna feleleveníti olyan alkalmat, amikor egymás társaságában könnyítettek volna magukon a természet hívásának engedelmeskedve. Ez egy kapcsolatnak olyan szintje, ahova a párok lassabban érnek el, mint a vetett ágyig. A lány gyönyörű volt, pontosan olyan, mint az álmaiban, de a szeme alatt sötét árnyak voltak. Bármi is történt, amióta külön voltak, az láthatóan Kate-et is megviselte. Halvány elégtétel volt ez. Attól félt, hogy amit itt hallani fog, az őt is megviseli majd, beszerzi az árnyakat, amiket talán még a sminkesek sem tudnak majd a tekintetéből száműzni.  Néhány súlyos pillanatig zavart csend uralkodott, aztán Alexből szinte kiszakadt a kérdés:

-Mi ez az egész, Kate? Miért hazudtál?

A lány felszisszent az indulatos, durván megfogalmazott vádtól, de nem tiltakozott. Mit mondhatott volna? Alexnek – mint mindig – most is jók voltak a megérzései. A hallgatás beleegyezés – tartja a mondás, és ez a mostani hallgatás ugyanakkor felért egy hazugsággal is, hiszen ő maga próbálta hetekkel ezelőtt elhitetni a férfival, hogy a világ végén fotózik, ahol nem tudja elérni. De még ennyi idő is kevés volt hozzá, hogy a továbbiakat is kitalálja. Az ideje pedig most végképp elfogyott, Alex itt állt előtte és magyarázatot követelt. El kellett ismerje,hogy meg is érdemli, csak éppen nem voltak válaszai... jól átgondolt, támadhatatlan érvei az első fájdalmában meghozott döntéséhez. Ezért csak állt némán, lehajtott fejjel, hogy még a szeme se árulkodhasson a bensejében izzó fájdalomról.

-Bonyulult – bökte ki végül, épp csak egy másodperccel megelőzve Alex ingerülten megismételni szándékozott kérdését. 

-Szakítani akarsz? – sziszegte Alex, felmérve, hogy csakis ez lehet az egyetlen magyarázat a történtekre. A szeme Christianra siklott, aki valósággal időn és téren kívül helyezte magát látványos távolságtartásával. Nem szólt közbe. Nem figyelmeztette Alexet, hogy bánjon finomabban Kate-el. Mintha ott sem lett volna a baljóslatú hangulatú szobában. Mintha köze sem lenne a pillanatnyi történésekhez. Alex meg tudta volna ölni, amiért Kate-re hagyja, hogy elvigye a balhét kettejük nevében. Ugyanakkor hálás volt, amiért a másik férfi nem provokálja, mert már alig bírta türtőztetni magát. A miértre ugyan még mindig nem kapott választ, de már annak is örült volna, ha a lány képes kimondani, mi ez az egész helyzet, amiben hetek óta őrlődnek anélkül, hogy neki bármiről is fogalma lett volna.

-Talán az lenne a legjobb – sóhajtott Kate, magában átkozódva, amiért ilyen reménykeltően fejezte ki magát. Nincs talán! Szakítania kell! Csak ne lenne képtelen rá...

-Legjobb? Kinek? És miért? Mit tettem? – sorjáztak a kérdések Alex szájából, nem is törődve vele, hogy egy másik férfi látja őt megalázkodva, válaszokért esdve. Talán éppen az a férfi, aki miatt most dől össze az egész szép illúzió, aminek a jövőjét sejtette.

-Nem Te... – nyögött fel Kate, belezavarodva a csapongó gondolataiba, melyek már önnön hibája körül jártak.

-Akkor Te? – csapott le a félbeharapott válaszra a férfi. –Megcsaltál? Vele? 

Christian önkéntelenül is tiltakozni akart, de végül csöndben maradt. Kate az elmúlt napokban a bizalmába avatta, és bár nem értett egyet a döntésével, de most nem szólhatott közbe, bármilyen váddal is illesse Alex. Ez a kettőjük ügye, nekik kell tisztázniuk vagy örökre eltemetni magukban a szakításuk okát. Faarccal ácsorgott, nem reagálva a másik férfi vádjaira. Érzékeny művészlelke talán még meg is sajnálta Alexet, aki minden férfiúi méltóságát sutba vágta, hogy válaszokat csikarjon ki a nőből, akit – úgy tűnt – tényleg nagyon szeret. Kegyetlenségnek érezte Kate döntését, bármennyire is próbálta Kate a nagylelkű oldalát kidomborítani ennek a döntésnek. Ha Alex helyében lett volna, ő is szerette volna megkapni a döntés jogát a saját sorsáról, még ha nem is érezte magát olyan nemes léleknek, hogy semmit se számítson a lány vallomása. Egyelőre fogalma sem volt róla, lesz-e valaha családja. Kate-tel kapcsolatban is csak odáig jutottak a gondolatai, hogy tökéletes társ lehetne, de az álmaiban nem szerepeltek hangos, minden figyelmet maguknak követelő kis Christianok. Nem érezte magát késznek az apaságra, de az ember soha ne mondja azt, hogy soha. Talán egy napon majd szeretné átadni a tudását és élete munkájának gyümölcsét valakinek, aki vér a véréből... De egyelőre itt nem neki kellett döntenie, úgyhogy érdeklődve figyelte a másik kettő beszélgetését. 

Kate közben tétovázott. Ez a kérdés tökéletes lehetőség lenne, hogy magára haragítsa Alexet. A férfi egészen biztosan kilépne az életéből és soha többé nem nézne feléje, ha most képes lenne hazudni neki. De ... ezt nem teheti meg Christiannal sem, aki jó barát, és ki tudja, Alex talán tettlegességre vetemedne vele szemben, ha azt hihetné, hogy ő a vetélytársa. Másrészt Alexnek a szíve szakadna meg, ha ilyen árulásban hinné vétkesnek. Épp elég fájdalmat okoz neki a szakítással, nem tetézheti  egy olyan hazugsággal, ami a hitét törné össze. Nem tudott hazudni, még ha ez meg is könnyítette volna a dolgát.

-Nem. Soha nem tudnálak megcsalni, de a dolog sokkal bonyolultabb...

-Szerintem képes vagyok felfogni! – csattant Alex hangja.

-Most még nem tudok erről beszélni. – suttogta Kate összetörten.

-Most még? És mikor tudsz? Egy nap, egy hét, egy hónap? Egy örökkévalóság? – kérdezte gúnyos, sértett hangon a férfi. Már sejtette, hogy az elmúlt hetek bizonytalansága után ma sem fog választ kapni a kérdéseire. És látta Kate szemeiben, hogy a döntése – mellyel  egyoldalúan múlt időbe tette a kapcsolatukat – megmásíthatatlan. De képtelen volt ennyiben hagyni... –Te is megértheted, hogy szükségem van valami magyarázatra. Bármire, amiből megérthetem, hogy mi történt az elmúlt hetekben, ami alapjaiban változtatott meg mindent. Úgy váltunk el, hogy minden a legnagyobb rendben. Arra készültem, hogy hazatérve megkérlek, költözz hozzám. Azt reméltem, hamarosan az életünket is összeköthetjük. Most meg letagadod előttem, hogy hol vagy, nem beszélsz velem, vagy ha igen, akkor hazudsz. Te mit gondolnál hasonló helyzetben? 

-Hogy talán nem a megfelelő nő vagyok a számodra – nézett vele farkasszemet a lány.

-Lehet. hogy igazad is lenne – villant dacosan a szeme a háttérben várakozó francia férfira Alex tekintete. Látta, ahogy a másikban feléled a védelmezés ösztöne és ez megerősítette abban a  hitében, hogy van valami a jóképű fotós és Kate között. Nem volt képes többet elviselni. Most nem. Talán sohasem. Kockáztatott, amikor átlépte ennek a lakásnak a küszöbét. Reménykedett, mindent feltett arra az egy lapra, hogy csak valami ostoba félreértés történhetett, de most feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy ábrándokat kergetett, amikor a közös jövőjüket tervezgette. Kate nem volt őszinte vele és ő sok mindent meg tudott bocsátani, de a hazugság nem volt köztük. Szó nélkül megfordult és kilépett a folyosóra. Háta mögött hangos dörrenéssel zárult be az ajtó. Talán tudatában sem volt, hogy ő maga vágta be. Lerohant a lépcsőn, ki a kapun és a kocsival úgy lőtt ki a járda mellől, hogy megint csak az égiek védelme óvta egy súlyos karamboltól. Hazafelé tartott, reménykedve benne, hogy talál valamit a konyhaszekrényben, amivel tompítani tudja a fájdalmat, amit pillanatnyilag érzett. Nem igazán érdekelte, hogy egyszer már megfogadta, az ital nem segít és nem jelent megoldást a problémáira.

*

Kate leroskadt a kanapé szélére és kétségbeesett tekintettel nézett Christianra.

-Szerinted mit kellett volna mondanom?

-Az igazságot. -  vont vállat Christian. Egy pillanatig sem habozott a válasszal, és ez elgondolkodtatta a lányt. Lehet, hogy férfi szemmel nem jól mérte fel a döntését? De hát nem szabad megfeledkeznie arról, hogy Alex családról beszélt. Egy olyan családról, amit ő nem adhat meg neki. Nem! Jól döntött, csak hát az első napok nyilván nehezek, amíg Alex elfogadja a döntését. Nem kell, hogy ismerje a miérteket. Most még kíváncsi, válaszokat akar, de majd ahogy múlik az idő, beletörődik. Majd találkozik valakivel, aki segít neki felejteni, és aki újrateremti, sőt be is teljesíti a korábbi álmait. Neki pedig nem azon kéne törnie a fejét, hogy Alex-szel mi lesz majd. Nagy fiú! Túl fogja élni ezt a szakítást, egy idő után talán már nem is emlékszik majd rá. Inkább azon kéne járnia az agyának, hogy ő mit kezdjen magával a férfi nélkül. ... Christian ... talán ő lenne a megoldás a gondjaira, hiszen a férfi nyilvánvalóan nem családban gondolkodik. Tudta, hogy teljesen abszurd a gondolat, ráadásul Alex túl mélyen él a bőre alatt ahhoz, hogy valaha is más férfi oldalán keresse a boldogságot. És Christiannal szemben sem becsületes, hogy ilyeneken jár az esze, hiszen a szívét sosem tudná nyújtani neki. Egy szív nélküli kapcsolatba pedig képtelen lenne belemenni.  Egyébként is a férfi  túlságosan szereti a munkáját és nem utolsósorban önmagát ahhoz, hogy valaha is képes legyen lemondani bármiről egy gőgicsélő apróság javára. Önző? Talán. De lehet, csak őszinte. Tisztában van vele, hogy neki nem való család, így aztán nem játssza azt, hogy mennyire vágyik rá. Ezt becsülte benne. Alex nem játszott. Őt pontosan el tudta képzelni, ahogy a mesés otthona füvén hentereg a gyerekeivel, a nagy étkező asztal körül ülnek, mint egy zajos, dél-olasz család, kanalukkal verve a tányért és zajos vidámsággal a vacsorát követelve a mamától... Imádta őt ezekért a képekért. ...Ám ezek a képek sehova nem vezettek, csak fájdalmat okoztak. Nem gondolhat mindig rá, mert akkor sosem talál megbékélésre a lelke. De mi másra gondolhatna, mint arra, hogy mitől fosztotta meg a sors?

Pulykatojás - 25. rész

Kate megsemmisülten feszengett az előbb még kényelmes karosszékben Morgan doktor rendelőjében. Pedig néhány perccel ezelőtt még szép volt a világ, a mostanában őrá oly jellemző hullámzó kedélyállapotának éppen napfényes csúcsait járta be, erre most egyik pillanatról a másikra a mélybe taszították. A zuhanás végzetes volt. Tudta! Érezte, hogy a sors túlságosan bőkezűen osztogatta mostanában az ajándékait és ennek előbb-utóbb meglesz a böjtje, de sosem hitte volna, hogy ilyen kíméletlenül keményen nyújtja majd be a számlát. El sem hitte, hogy ez vele történik meg. Nem! Ilyen álnok módon csak a filmekben tesz keresztbe az Élet.

A reptéri nevetséges kiborulása után összeszedte magát és Alexnek már-már humorosan tudta elmesélni a történteket. A férfi azonnal küldött neki egy másolatot a nála lévő képről és ezzel a világ rendje helyreállt, álmodozva simított végig a közös vonásokon minden ébredéskor és elalvás előtt. Rengeteget beszélgettek, kihasználva, hogy a fizikai távolságnak hála, nem fulladnak a beszélgetéseik orbitális szexbe. Beszélgettek a gyerekkorukról, a munkájukról és Alex végül nem bírta magában tartani azt a rengeteg érzelmet, amit Kate szabadított fel benne, és a gyakori telefonok alkalmával apró morzsákat villantott meg a lány előtt a közös jövőjük tervezgetésével. Szerepeltek abban vörös hajú és szürke szemű gyerekek, akikkel benépesítik a tágas folyóparti házat, egy közös ügynökség, mely a világnak befutott színészeket és modelleket közvetít majd és főként rengeteg közös kaland, szerelem. Kate elmerült ezekben a jövőképekben, ezekről álmodott, míg egy napon úgy gondolta, ideje felkeresni az orvosát és vele is beszélni ezekről a tervekről, hogy gondos, előrelátó nőként mindent megtegyen azért, hogy felkészülten vágjon a családalapításba.  

Az orvos már az első vizsgálatok alkalmával is hümmögött, aztán egy dossziényi beutalóval engedte útjára, hogy a következő napokban a kórház majd valamennyi osztályán vizsgálatoknak vessék alá. Most pedig itt ült előtte és a leletekből levont konklúziót várta. Hát megkapta! Más kérdés, hogy ez még a legsötétebb álmaiban sem szerepelt soha. Olyan övön aluli ütés volt ez, amely mindent megváltoztatott. 

Nem.lehet.gyereke! Minden szavát értette, mégsem fogta fel a mondat jelentését. Hiszen ilyen vele nem történhet meg! – lázadozott a megmásíthatatlan ítélet ellen. 

Voltak férfiak az életében, akiknek nem szült volna gyereket, bármennyire is vágyakozott rá, hogy egy apró arcon lássa viszont a vonásait. Csak a gyerekért nem hágta volna át a döntéseit. De aztán belépett az életébe Alexander, és ha volt férfi a földön, akinek megszülte volna azt az apróságot, hát ő volt az. Még ha időnként egy sötét kis gondolat meg is kísértette, hogy nem lesz, nem lehet ez a kapcsolat sem örökéletű, akkor is úgy gondolta, egy bébi Alextől maga lenne a csoda. Ha szét is válnának az útjaik, akkor is megmaradna belőle egy apróka darab, amit, akit feltétel nélkül szerethetne abban a gyerekben tovább. És az élet most elveszi tőle ezt! A tökéletlenségével el fogja veszíteni a férfit és nem marad más emléke róla, mint az a homályos fotó. A gondolat olyan fájdalmas volt, hogy önkéntelenül is felzokogott. Morgan doktor megértően hallgatott, időt hagyott a páciensének a veszteség feldolgozására. Már amennyire egy ilyen hírt egy nő el tud fogadni. Tapasztalatai szerint ritkán törődnek bele a megváltoztathatatlanba és boldogtalanságra kárhoztatják magukat egész hátralévő életükre. 

Kate azonban nem törődött az idős orvossal, elmerült a fájdalmában és nem is keresett kapaszkodót. Lehunyt szeme mögött képek cikáztak. Reggel, ébredés után a fürdőszobában szeme a kis dobozra siklott, amit előrelátóan vásárolt meg a kórház gyógyszertárában, hogy ha majd aktuális lesz, ne kelljen idegőrlő órákat töltenie azzal, hogy beszerez egyet. Hát, dobhatja ki! Az már biztos, hogy neki nem lesz szüksége rá. Már az rosszat ígért, ahogy az orvos túláradó udvariassággal fogadta, mintha beteg lenne, akit kímélni kell. Végül mégsem csomagolta be virágos-talányos mondatokba a mondandóját, hanem szigorú szakmaisággal a lényegre tört. 

Kate először fel sem fogta, hogy mit hallott az imént. Olyan volt, mintha az idős orvos valaki másról beszélne neki, nem is értette, mi köze mások tragédiájához. De a reakcióit fürkésző aggodalmas tekintet végül ráébresztette, hogy az elhangzott szavak és súlyos mondatok mind az ő életét készülnek tönkretenni. De hát hogyan lehetséges ez? Nem kéne magát valamilyen módon rosszul éreznie, ha ilyen nagy a baj? Soha nem érezte, hogy a teste másként működne, mint ahogy a biológia tankönyvekben az le van írva. Nő volt, egészséges nő, aki mindent megtett érte, hogy kikerülje a hétköznapok buktatóit. Nem dohányzott, nem ivott, soha nem nyúlt drogok után, egészségesen étkezett és sokat mozgott. Mit tehetett volna még, hogy ne ezzel a csapással kelljen szembenéznie? Őbenne volt a hiba? Vagy csak a körülmények esküdtek össze ellene? Más nő vajon mit tenne a helyében? Ahogy itt ült zsibbadtan, lassan emésztve az elhangzott latin kifejezések tömkelegét, melyek mind egyetlen rövidke mondatban fejezték ki  nőisége kudarcát, csak arra tudott gondolni, hogy eddig tartott a boldogság, csak hiú  ábránd volt a férfival közös jövő, amit napok óta tervezgettek közösen, és már sokkal régebben ő magában. Alex tele van reményekkel, ő pedig kénytelen lenne ezeket összetörni. De nem! Erre soha nem lenne képes. Nem akarná látni azokban a gyönyörű, boldog szürke szemekben a lemondás fájdalmát, a csalódottságot. Nem akarhatja, hogy Alexet az a gyönyörű ház életük minden percében arra emlékeztesse hatalmas betöltetlen tereivel, hogy mit veszített el. Ez előbb-utóbb úgyis tönkretenné a kapcsolatukat, megölné a szerelmüket, üressé, értelmetlenné tenné a mindennapjaikat. El kell engednie, hogy az álmai legalább neki valóra válhassanak, ha másként nem, hát más nő oldalán. A gondolat nem is volt olyan fájdalmas, mint hitte. 

Talán mégis igaz, hogy akkor szeretsz valakit igazán, ha képes vagy az ő érdekében elengedni, ha arra van szüksége. Ő egészen biztosan szereti Alexet és ezért nem fogja útját állni a puszta jelenlétével, hogy a férfira rátaláljon az igazi boldogság. Ő maga talán belehal az elvesztésébe, de képes... képesnek kell lennie, elengedni. Tiszta sor. Alex gyereket szeretne, ő pedig ezt nem tudja megadni neki. Vesztett. Úgy vesztett, hogy nem is volt ellenfele. Ez szinte elviselhetetlenül igazságtalannak tűnt. Más kérdés, hogy fogalma sem volt róla, hogy lehet ezt elmondani a férfinak, aki szeret, és aki viszontszereti. Eleinte majd vigasztalni fogja, bizonygatja, hogy az életük gyerek nélkül is teljes lehet, de aztán egy napon lehajtott fejjel – vagy éppen egy vita hevében odavetve – fogja a tudomására hozni, hogy egy másik nőtől megkaphatná, amire annyira vágyik. Ezt pedig képtelen lenne elviselni. Inkább most kell egy tiszta vágással rendezni a helyzetüket. Fájni fog, de az idő erre sosem lesz gyógyszer, csak egyre fájdalmasabbá válna.  Mint egy seb, melyről időről időre lekapargatják a vart és nem hagyják begyógyulni. 

Az még el sem jutott a tudatáig, hogy ő maga hogyan fogja feldolgozni, amikor a rokonok arról érdeklődnek majd, mikor lesz kisbabája, vagy éppen a legjobb barátnője kéri meg, hogy vigyázzon a kicsikéjére. Mit fog érezni egy egészséges kiskölyök láttán azzal a tudattal, hogy ő sosem érheti meg azt a boldogságot, amit egy apró gyerek jelent egy szerető kapcsolatban? Mit fog érezni, ha egyszer egy magazinban ott látja majd Alexet a családjával? 

Az orvos kérdezett tőle valamit, de fel sem fogta, csak bámult rá üveges tekintettel, kiürült aggyal. Az idős férfi felállt, körbesétált az asztala körül, melyen ott hevertek még a kiterített lapok, amelyek egy boldog házasság halálos ítéletét hordozták apró fekete betűikkel és számokkal, számára értelmezhetetlen, elmosódott,  kusza szürke képekkel. Az orvos megfogta Kate kezét és atyáskodóan megpaskolta.

-Nagyon sajnálom, kedvesem! Tudom, hogy ez így elsőre sokkolóan hatott, de nem akartam hiábavaló reményekkel áltatni. Higgye el nekem, nincs annál rosszabb, mint amikor valaki beleéli magát a reménybe és csalatkoznia kell. Jobb, ha elfogadja a megváltoztathatatlant. Ne hibáztassa magát, hiszen erről nem tehet. A természet gonosz játéka ez, vagy éppenséggel egy felsőbb hatalomé, ahogy könnyebb elfogadnia. Ha csak egyetlen százaléknyi esélyt látnék, hogy érdemes lenne harcolnia, higgye el, én lennék az első, aki buzdítanám. De vannak dolgok az életben, amiket el kell fogadnunk. Annyi más megoldás létezik, ha gyermeket szeretne. A párjával egészen biztosan találnak olyat, amely mindkettőjükben a gyermekáldás teljességét éreztetné. Ha segítségre van szükségük, keressenek meg, vannak kapcsolataim ezen a téren, egészen biztosan találunk megoldást.       

Kate fásultan bólintott, miközben tisztában volt vele, valószínűleg soha az életben nem fogja átlépni Morgan doktor baljóslatú rendelőjének ajtaját. Egy álmot már halálra ítéltek ezen a helyen, képtelen lenne ezzel újra és újra szembesülni. Felállt, és mint egy alvajáró az ajtó felé indult. Úgy csukta be maga mögött, hogy még csak nem is köszönt. Mit mondhatott volna? Viszontlátásra? Hiszen éppen az imént határozta el, hogy soha többé nem lépi át ezt a küszöböt.

Az épület előtt egy taxi kanyarodott bizonytalanul lépkedő alakja elé, és ő úgy ült be, meg sem nézte ki ül a volánnál. Ha történetesen egy sorozatgyilkos lett volna a sofőr, készségesen követte volna őt is bárhová. Most minden mindegy volt. Csak az zakatolt a fejében, hogy ami történt, egyrészt hihetetlenül igazságtalan a Sorstól, másrészt olyan lépésre kényszeríti, amivel Alexet biztosan megbántja és elveszíti majd. Éppen ezért nem mondhatja el neki a mai telefonja alkalmával, merthogy óramű pontossággal hívni fogja, ebben biztos volt. A férfi dolgozik, és nem akarta semmivel megzavarni a munkájában, a koncentrálásban. Ráadásul ez nem olyan téma, amit két szexuálisan túlfűtött mondat közé be lehet szúrni.  De az is világos volt a számára, hogy képtelen lenne alakoskodni, boldog szeretőt színlelni ezzel a titokkal a lelkében. Tehát egy megoldás maradt, döntötte el. Mától nem fogadja Alex hívásait. Majd hagy neki egy üzenetet, hogy váratlan felkérésre a világ másik végére utazott, ahonnan teljességgel bizonytalan, hogy mikor tudja hívni. Ezzel nyer egy kis időt, aztán majd kitalálja azt is, hogyan tovább.

*

Alex hunyorogva olvasta az éjszaka sötétjében kapást jelző telefon kijelzőjén a kusza mondatokat. Basszus! Nem elég, hogy hiába hívta a lányt a szokott időben, a telefonja ki volt kapcsolva. Már elaludni is alig tudott az aggodalomtól, erre most ez a rejtélyes üzenet. Tényleg nagyon hirtelen jöhetett ez a munka, ha Kate még egy rendes kerek mondatot sem tudott megfogalmazni indulás előtt. Pedig alig két hét múlva, ő itt befejezi a ténykedését és szó szerint repült volna a kedveséhez, hiszen Budapesten még úgy váltak el, hogy a lány következő két hónapban munka nélkül lesz és Londonban marad. Voltak ötletei, hogyan használják ki ezt az időt, és most valósággal meglopottnak érezte magát, amiért a számításaiba hiba csúszott.  De Kate még azt sem írta meg, hogy az a bizonyos „ világ végén” pontosan hol is lesz a nagyvilágban, mintha a lány attól tartott volna, hogy meglepi őt megint, mint Budapesten.  Még az is átfutott a fején, a lány talán újra Christiannal fog dolgozni és azért nem írt részleteket, mert nem akarta felbosszantani, pedig hát tudhatná, hogy bár a budapesti váratlan viszontlátás féltékenységet szított benne, de néhány nap alatt túltette magát a dolgon és kezdte felfogni, hogy Kate számára ő az egyetlen. Nincsenek vetélytársak a közelben, akik miatt akár csak képzelődnie is kéne. 

Nagyon sóhajtott és maga mellé dobta a telefont, mintha az tehetne a rossz hírről. Nagyot csapott a párnájára, hanyatt dőlt és a plafont szuggerálva újra gondolta a lány sorait. Se egy városnév, se egy határidő, amikor végez, tulajdonképpen egyetlen árva információ sem volt a titokzatos munkáról. Nem tudta mire vélni, mert azt egyetlen pillanatig sem hitte, hogy Kate ennyire felületes lenne, hogy nem oszt meg vele ilyen tudnivalókat. Mostanáig még arról is beszámolt, hogy vett egy új lábtörlőt a lakása  ajtaja elé, mire Alex közölte vele, hogy tökéletesen felesleges pénzkidobás volt, mert ha egyszer hazavergődik végre erről a forgatásról, akkor eltökélt szándéka, hogy közös lábtörlőjük legyen. Az pedig a házában már megvan. Kate nevetett és igazat adott neki. Most pedig csak ennyit tudott megosztani vele, hogy a következő néhány hétben valószínűleg nem lesz elérhető, mert a világ végére hívták fotózni és nem hagyhatta ki ezt az alkalmat. ...Köszönöm! Ezzel most mit kezdjen?

*

Alex túláradóan boldog volt, hogy végre angol földet érzett a lába alatt. Berlinből átmentek Párizsba néhány napra, és végül onnan utazott haza vonattal a Csalagúton át. Az utómunkálatok már egy London környéki stúdióban zajlanak, úgyhogy felkészülten tudja várni, hogy Kate hazaérjen végre. Az elmúlt napokban próbálta nem egyszer hívni telefonon, e-maileket küldött neki, de egyikre sem érkezett válasz. Hol a fenében lehet, ami ennyire elszigetelt hely? A Holdon fotóznak? – gondolta savanyúan, aztán az érkezés másnapján már rohant is egyenesen Kate ügynökéhez, hogy valamit megtudjon erről a titokzatos munkáról, de a fickó csak értetlenül tárta szét a kezét. Ő nem tudott semmiféle munkáról, rajta keresztül biztos nem bonyolódott a dolog, és eddig a napig Kate nem dolgozott a tudta nélkül. – tette hozzá kissé sértett önérzetességgel.   Visszakérdezett, hogy nem értett-e félre valamit, mire Alexben valami furcsa rossz érzés kezdett eluralkodni. 

Előző este eszébe sem jutott Kate lakása felé kanyarodni, hogy egy pillantást vessen az ablakára, de most már az is átvillant az agyán, talán itt valami más van a háttérben. Nem igazán tudta elképzelni, hogy Kate füllentett volna neki, de hátha ... hátha csak egy kis szabad térre és időre volt szüksége, mert úgy találta, hogy az utóbbi időben Alex nagyon rátelepedett a maga ódivatú érzelmeivel és rámenős tervezgetéseivel. Talán megijesztette, és időre van szüksége, hogy végiggondolja a dolgokat. Talán... tök felesleges teóriákat gyártania! Legjobb, ha megy és meggyőződik róla, hogy csak rémeket lát. Kate ezt nem tenné vele! Kate, az a Kate, akit ő szeret és tisztel a végtelenségig,és aki ugyanezt állítja vele kapcsolatban,  eléje állna és a szemébe vágná, ha valami gondja lenne. Felkapta a kocsikulcsát és már-már vadul manőverezve a késő délutáni londoni forgalomban, a lány lakásához hajtott. Az égbolt borús volt, sötét felhők ígértek bő égi áldást, és ettől szinte sötétségbe borult már a város is. A lakásokban lámpák égtek, és Alex a kormányra támaszkodva nézett fel a lány ablakaira. A behúzott függönyök mögött mintha fény derengett volna.     

Azt mondják, a romantika örök...

Azt mondják... még ha mostanában a való életben ritkábban is tapasztaljuk, mintha csak a dél-amerikai sorozatok kiváltsága lenne... de egy aranyos példa, hogy mennyire nem így van...
Sok boldogságot Nekik ismeretlenül is!

https://www.youtube.com/watch?v=sMsj5IFMJXA

Pulykatojás - 24. rész

Kate a megszokott mozdulattal borzolta össze a haját, arcát a napfényben fürösztve, miközben ösztönösen fordult úgy, hogy a menetszél a legszexisebben tapassza rá a könnyű muszlint. Julio a derítővel egyensúlyozott a hajókorlátnál, Christian pedig a szokásosnál is mogorvább képpel kattintgatott. Időnként a háta mögé sandított, mint aki valami rajtaütéstől tart, s közben érthetetlen, de nyilván nem túl szalonképes szavakat mormolt az orra alatt, mint valami trappista szerzetes, aki már rég megbánta a szigorú hallgatás iránti elköteleződést, csak fogalma sincs, hogy szabadulhatna alóla. Végül dühösen engedte le a gépet.

-Á, hagyjuk a francba! Szar az egész! – fakadt ki, tőle teljességgel szokatlan módon.

-Mit csináltam rosszul? – nézett rá értetlenül Kate, mire a férfi elhúzta a száját. Ha most Kate orra alá dörgölhetné a véleményét, abból csak kínos odamondogatás lenne, aztán magyarázkodás, és a végén megint csak ő lenne a rosszfiú és Mr. Hollywood vinné el a főnyereményt. Basszus! Úgy viselkedik, mint egy nyeretlen két éves. Nem volt szokása keverni a munkát a magánélettel és futni olyan szekér után, amelyik nem akarja felvenni, de Kate – úgy tűnt – a legrosszabbat hozta ki belőle. Legalábbis a szakításuk óta. 

-Csak morgok, semmi vész. – próbálta enyhíteni a korábbi kifakadását. –Jó képek lesznek, nyugi. Tökéletes vagy, mint mindig – mondta kedvetlenül. Kate kutatva nézte a férfit. Annyira szokatlan volt tőle ez az érzelmi kitörés. Ennyire nehéz lenne számára a közös munka?

Hiba volt annak idején azt képzelni, hogy Christian képes lehet betölteni az Alex iránti vágy űrjét, mert ezzel a lépéssel akaratlanul is hamis reményeket keltett a férfiban. Amelyeket aznap tört össze véglegesen, amikor Alex – a forgatási balesetet követő nehéz hetekben – őrá szorult lelkileg. Ő pedig örömmel engedett a feszítő belső késztetésnek, hogy a bajban mellette legyen. Alex! – mosolyodott el önkéntelenül, ahogy a férfi vizesen vonzó és kissé gyerekesen csalódott vonásaira gondolt, ahogy ott hagyta a hotelszobában. Az apró emlékezésről árulkodó mosoly nem kerülte el a fotós figyelmét, megforgatva a jelképes tőrt a lelkében, mivel tisztában volt vele, hogy nem neki szólt a napfény a lány arcán.  Kate pedig ott maradt az emlékképnél: Vajon mivel telik Alex napja? Aztán észrevette, hogy Christian már megint a hajó farát vizslatja. Talán új beállításon gondolkozik? – követte a tekintetét, aztán még a lélegzetes is elakadt, ahogy a zárt utastér csillogó üvege mögött egy ismerős arcot fedezett fel. Alex! Hát, ezért ilyen ideges Christian! De hogyan került ide, mintegy valóra váltva az álmodozását, hiszen biztos volt benne, hogy ha említette is a városka nevét, arról biztos nem beszélt, hogy hol és kivel fog majd dolgozni. 

Christian tekintete mágnesként követte a lány arcának változásait a kamera keresőjén keresztül. Látta rajta az értetlenséget az ő viselkedése miatt, és pontosan látta a felvillanó meglepetéssel teli örömöt is, ami csak egyet jelenthetett: Kate meglátta Mr. Hollywoodot. Nem érzett mást, csak keserűséget, amiért ő nem tudja ezeket az érzelmeket kiváltani Kate-ből.

-Oké, Sandra, te következel -  intett méltósága utolsó megőrzött morzsáival az unottan várakozó szőkeségnek, és Kate már el is tűnt a csapóajtó mögött.

-Mit keresel itt? – sóhajtotta boldogan az első üdvözlő csók után. –Egyáltalán ... honnan tudtad, hogy hol találsz? – bökött Alex mellébe számonkérőn, de egyelőre beérte válaszként a következő édes csókkal, amit kapott, és kivételesen nem aggódott azért sem, mert a férfi vad szenvedéllyel nemcsak a csókjára válaszolt, de ujjaival beletúrt a vastag lakkréteggel megerősített hajzuhatagba. Finnyáskodva igazította vissza a kemény tincseket a helyükre, miközben a lány fülét harapdálva azt súgta a csöppnyi kagylóba:

-Legszívesebben bevágnálak a folyóba. Egyrészt megszabadulnánk ettől a ragacstól a fejeden, másrészt büntetésként, amiért a kisasszony elfelejtett valami fontosat megemlíteni – biccentett a fotós felé, hogy Kate-nek kétsége se legyen afelől, mire gondol. 

-Kiakadtál volna – sóhajtott a lány.

-Így akadtam ki, mert váratlanul ért. – javította ki Alex.

-Nincs jelentősége, hogy vele dolgozom – mondta halkan Kate.

-Számomra van jelentősége, bár nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miért is ... – vonta meg a vállát Alex. –Tudom, hogy a gyengeség jele, de visszamenőleg is féltékeny vagyok rá. Azt hiszem. És attól félek, ha elég sok időt töltesz vele együtt, még rá találsz ébredni, hogy alapvetően jó fej és hiba volt a szakításotok. – vallotta be halkan.

-Alapvetően tényleg jó fej és valóban hiba volt azt képzelnem, hogy beérhetem vele – motyogta Kate, kerülve a férfi tekintetét. Hát kimondta végre, amit mindig is gondolt. Christiant pótszerként használta, amikor azt hitte, Alex elérhetetlen a számára. Ha követett el valaha hibát, hát ez volt az.

*

Alex a szeme alatti árkokat masszírozva ült a lámpákkal körülvett tükör előtt, ahol a sminkjétől próbált megszabadulni. Michael két napja telefonált rá, a legnagyobb szerelmes bódulatban, hogy kapja össze magát és húzzon Berlinbe a forgatásra, mert Anton felhajtott új támogatókat, és mégis  belekezdenek. Talán életében először ült úgy repülőre, hogy nem fűtötte a lelkesedés a rá váró forgatás miatt. Enyhe lelkiismeret furdalást érzett emiatt és azon gyötörte az agyát, hogy ezért Kate-et hibáztassa, vagy valahol menetközben elvesztette a motiváltságát, csak Kate volt az, aki felnyitotta akaratlanul is a szemét? 

Egy pillantást vetett a tükörre ragasztott fotóra, amit a szálloda nyomtatójával készítettek egy telefonos felvételről, ennek megfelelően életlen volt, fénytelen és minden tekintetben ócska papírdarab, mégis ... a napfényt jelentette, a jövőbe vetett hitének minden megtestesült reményét. Aznap reggel, amikor indulnia kellett, még egy utolsó pillantást vetett az alvó lányra, aztán erőt véve magán kiosont a szobából, hogy ne ébressze fel. Egy alvó Kate-et még csak ott tudott hagyni, egy ébren lévőnek nem került volna különösebb erőfeszítésébe, hogy visszacsalogassa az ágyba, és lekésse a repülőt. Elbűvölő volt, ahogy vörös haja szétterült a párnán és kecses kis keze pontosan ott pihent a párnán, ahol nemrég még az ő feje hagyott nyomott. Álmukban is keresték egymás közelségét, érintését, amely azóta is úgy hiányzott neki, mintha egy forró vas égetésének nyoma sajogna enyhítésért rimánkodva. Kate szó szerint beleégette magát az agyába, a testébe, az álmaiba, a vágyaiba. A berlini szálloda mellett egy elegáns ékszerüzlet ragyogott az esti kivilágításban, amikor tegnap este – végig sem gondolva, mit akar – benyitott és kérte a katalógust. Egy apró dobozzal a zsebében és hatalmas reményekkel a szívében távozott. Egyszer véget fog érni itt a munka, Kate is hazatér, aztán elviszi vacsorázni és ha kibírja az este végéig, akkor felteszi neki a nagy kérdést. Vajon mit fog válaszolni rá? Megragadja a lehetőséget és a felé nyújtott kezét vagy elutasítja? Akarja-e a vele járó felhajtást, a a jó napjait éppúgy, mint a rosszabbakat? A világ legboldogabb emberévé teszi-e egyszer, amikor igent mond és még sokszor, amikor megosztja vele az életét? Szül neki gyerekeket, akikben továbbörökíthetik ezt a szerelmet? Biztos volt benne, hogy Kate nem tartozik azok közé a nők közé, akik a tökéletes alakjukat előbbre helyeznék, mint a családalapítás örömét. Egy kislány égő vörös hajjal, vagy egy fiú az ő szürke szemeivel... olyan könnyű volt elképzelni ezt az idilli képet a Temze parti ház kertjének smaragdzöld füvén. 

-Alex! Felvétel! – nyitott be az aszisztense, és egy utolsó leheletfinom érintés után magára hagyta a fényképet, amin összeölelkezve álltak a kishajó farában. Az egyik matróz örökítette meg őket az ő telefonjával, így biztos lehetett benne, ez az egyetlen kép készült kettőjükről. Az utóbbi időben viszonylag keveset foglalkozott vele a sajtó, s bár készült  néhány cikk, amelyben egy-egy londoni kiruccanásuk után azt találgatták, mi lehet köztük, a kapcsolatukat mostanáig sikerült megőrizniük maguknak. Ez a kép túlságosan árulkodó volt és nem akarta idő előtt kibiztosítani a bombát. Ha Kate beleegyezik, hogy feleségül megy hozzá, akkor úgyis nyakukba szakad majd a figyelem. Már csak abban reménykedett, hogy mint minden csoda, ez is három napig tart majd, aztán nyugodtan élhetik az életüket, mint annyi más kortársuk. Dolgozott és ilyenkor annyira egyszerűnek látta a világot. Ugyanolyan letisztultnak, mint a benne élő képet a karakterről, akit éppen megformálni készült. Még nem tudhatta, hogy az élet milyen meglepetéseket tartogat a számára, de remélte, hogy a kezdeti botladozások után most a megfelelő úton jár és pontosan tudja, hogyan juthat el oda.

*

Kate rosszkedvűen ácsorgott a szalag mellett, a bőröndjére várva. Londonban a változatosság kedvéért szakadt az eső, mintha még az ég és a város  is vele sírna az utóbbi napok rosszkedvének betetőzéseként. Amióta Alex elutazott, valami halvány rossz érzés uralta a mindennapjait. Talán azért, mert fel sem ébresztette, csak ott hagyta az ágyban, mint egy megunt barátnőt? Tudta, hogy igazságtalan, hiszen azóta nem telt el nap, hogy ne beszéltek volna, tisztában volt vele, hogy a férfi számára sem volt könnyű az elválás. Mégis, kifosztottnak érezte magát valami megmagyarázhatatlan, önző módon. Hiszen Alexnek sem lehet könnyebb. Ebbe a gondolatba kapaszkodott.

A bőrönd végre felbukkant a szalagon. Már messziről látszott, hogy illetéktelen kezek megdézsmálták, mert még élénken előtte volt a kép, ahogy Julio erőlködve emelte fel a duzzadó csomagot a feladáskor. Most petyhüdten, félig nyitottan kúszott el előtte a görgőkön. Mély sóhajjal lerángatta, aztán még ott, a többi utas szánakozó tekintetétől kísérve kinyitotta, hogy lássa, mitől szabadította meg a tolvaj. 

Az első, amit észrevett, hogy hiányzik, a kozmetikai táskája volt, amelynek tükre mellé tűzte be az Alex-szel közös fotó fénymásolatát. Olyan boldogan nevettek a kamerába, hogy bár elég rossz fotó lett, mégis drága kincsként őrizte volna. Az eddig rosszkedv valóságos hisztérikus letargiának adta át a helyét. Nem a méregdrága kozmetikumot sajnálta, hiszen jóformán egyikért sem kellett pénzt adnia, de az a kép. Pótolhatatlan veszteség volt annak a pillanatnak a kimerevített lenyomata. Legszívesebben odament volna valamelyik légitársaság pultjához és vett volna egy Berlinbe szóló jegyet, hogy újra láthassa a férfit, újra átélhesse mellette a szerelem csúcsait, és soha többé ne is váljon el tőle. De Alex dolgozott, nem zavarhatja. És igazából nem is akarta. Szenvedett a kettősségtől, hogy egyszerre akar vele lenni és bebizonyítani, hogy nélküle is élni tudja az életét. Még nem élt meg ilyen függést soha senkitől, és ez megijesztette. Leroskadt a hideg márványpadlóra és zokogva borult a táskára, csak arra riadt, hogy egy biztonsági alkalmazott gyengéden felsegíti, majd a táskát egy csomaghordó kocsira téve, Kate-et vezetni kezdte az iroda felé.

Pulykatojás - 23. rész

23.

-Elkísérlek a fotózásra. – kelt fel a szétdúlt ágyról Alexander, hogy a fürdő felé vegye az irányt.

-Ne! – tiltakozott azonnal Kate, mire a férfi megtorpant és kérdőn nézett rá.

-Nem tudnék koncentrálni. – vonta meg bájosan a vállát a lány. –Menj inkább, nézd meg a várost, aztán ha végzek, legalább már lesz idegenvezetőm. Az elmúlt napokban úgyis csak a szállodai szobában ültem és azon siránkoztam, milyen sokára foglak látni.  Még az is lehet, hogy én átkoztam el a forgatásod. – rebegtette meg bűnbánóan a szempilláit.

-Az kizárt!- kiabált ki a fürdőből Alex. –Csak akkor lehet közöd a dologhoz, ha pénzügyileg érdekelt voltál benne.

-Nem finanszírozok gengszterfilmeket. – grimaszolt játékosan a lány, miközben gyors, gyakorlott  mozdulatokkal igazította ki a sminkjét. Alex egy törülközőt csavarva a dereka köré, felbukkant, és ezzel néhány pillanatra el is akasztotta Kate lélegzetét. Észbontóan szexi volt, ahogy a vízcseppek legördültek a mellkasán, aztán eltűntek a sűrű sötét szőrcsík mentén, amely sokat ígérően tartott a köldökétől a törülköző rejtette régiókba. A haja is begöndörödött és most szinte feketének látszott a zuhanyozástól. Kate-et megkísértette a gondolat, hogy beteget jelent. Nem is hazudna olyan nagyot, mert abba egész egyszerűen bele kell betegedni, hogy nem rángathatja vissza ezt a tökéletes hímet a hófehér ágynemű közé.

A férfi kinyitotta az ajtót és begördítette a reggeliző asztalkát, amit nemrég toltak az ajtajuk elé, csak akkor éppenséggel egyiküknek sem volt fontos, hogy a reggelivel törődjön. A pincér szerencsére volt olyan tapintatos, hogy néhány koppintás után itt hagyta, és nem kényszerítette őket az édes játszadozás félbehagyására.

-Nem reggelizel? – emelgette meg a csillogó rozsdamentes tetőket a férfi. Kate ellopott a kosárkából egy süteményt és belekortyolt a kávéba, amit Alex éppen kitöltött.

-Ennyi. Már így is el fogok késni, de ennyi elég is lesz éhenhalás ellen. Nem tudom, mikor végzünk, de majd felhívlak. Szentendrére megyünk... ez egy kis település a város mellett. A hét elején már voltunk kint, csak akkor leszakadt az ég és félbe kellett hagynunk a fotózást. De meghoztad a szép időt, úgyhogy ma biztos végezni fogunk. ... Nézd meg a várost és gondolj rám! – cuppantott egy puszit a férfi szájára, aztán már be is csapódott mögötte az ajtó. Alex nagyot sóhajtott. Mégis mit várt? A lány dolgozik. Már az is szép volt tőle, hogy a szenvedélyes éjszaka után még erre a reggeli kis játszadozásra rá tudta venni. Őt sem lehetne eltántorítani a munkájától. Ha lenne – húzta el a száját. Az utóbbi időben mintha elszaporodtak volna a látszólag minden indok nélkül, vagy éppenséggel financiális okokra hivatkozva lemondott forgatások. Vagy Michael nem teszi jól a dolgát és rendre olyan projektekre hívja fel a figyelmét, aminek nem vizsgálta meg kellőképpen az anyagi hátterét. Majd beszélni fog vele erről a feltűnően sűrűn előforduló jelenségről. Persze, lehet, csak a véletlenek fura összejátszásáról van szó. Eleinte nem is aggódott, mert azt vallotta, a dolgok nem ok nélkül történnek. Ha ez vagy az a munka nem jött össze, akkor nyilván nem az volt megírva neki, hogy sikeressé tegye. Talán éppen azért szabadult fel, hogy egy váratlanul érkező újabb munka találhassa meg. Szép gondolat volt, csak éppen mostanában nem nagyon érkeztek ezek a várt vagy váratlan újabb munkák, és ez a szíve mélyén aggasztani kezdte. Szép dolog a szerelem, de valamiből finanszírozni is kéne a romantikus gesztusokat. Nem mintha máris a tönkremenés réme fenyegetné, de jobb gondoskodni a jövőről, mint felélni a múltat. És a munka ezeket az ótvar gondolatokat is távol tartaná – sóhajtott nagyot. 

A mellkasszőréről lesöpörte a morzsákat, mintha ezzel jelképesen a gondjait is lesöpörhette volna, és felemelte a vékony kis kötetet az asztal sarkáról. Kate készítette oda a kis útikönyvet. Átpörgette és érdeklődve nézte a város által kínált látnivalókat. A tartalomjegyzékben még az a helyiségnév is szerepelt, amit Kate mondott: Szentendre. A fotók alapján varázslatos kis településnek tűnt, az angol nyelvű szövegből a sűrűn felbukkanó Museum kifejezés tűnt fel. Felöltözött, aztán leballagott a portára, és nemsokára egy jeggyel a kezében szállt be egy taxiba, amely a városnéző buszok útvonalán egy megállóhoz vitte. Alig szállt ki a taxiból, amikor egy valószínűleg odahaza kiszanált londoni emeletes busz állt be a megállóba. Hopp on/hopp of – hirdette oldalán a felirat, ő pedig a szemüvege és baseballsapkája védelmében felkaptatott a nyitott emeletre, hogy a busz farában leülve feltegye a fülhallgatót. Rövid várakozás után már indultak is, ő pedig átadta magát a látványnak, és a fejében kavargó információknak. Az idegenvezető, egy fiatal szőke lány, igazán elemében volt. Csak úgy ömlött belőle a szó az ország és a város összefonódó történelméről. Őt hallgatva ennek a maroknyi kis országnak mára világvezető nagyhatalomnak kellene lennie. Amíg a szemük pásztázta a várost, érdekes információkat osztott meg velük Nobel díjasokról, művészekről, sportolókról, akiket a világ ismert és elismert, és világhírű találmányokról, amiknek nagy részéről ő eddig úgy hitte, valamelyik angol ősének lehetett nagy ötlete. Kicsit dicsekvés-szagú volt  a lelkes ismertető, bár, ha csak a fele igaz ezeknek a sztoriknak, akkor igenis minden okuk megvan a büszkeségre a magyaroknak. A Hősök teréről az Andrássy úton végighajtva ő maga is úgy érezte, egy darabka Párizst kapott vissza az emlékeiből.

Fiatal pár ült nem sokkal előtte. Összeborulva sugdolóztak, Alex meg mert volna esküdni, hogy nem a látnivalókról szóltak a szavak, amelyek egy-egy csókban haltak el az ajkakon. Önfeledten romantikáztak, eltelve a szerelemtől. Talán nem is láttak semmit egymáson kívül. Irigyelte őket. A lány az előbbi kiszállásnál felismerte, ennek ellenére nem kezdett hisztérikus sikoltozásba, hanem a feltűnést kerülve megkérte, nem csinálna-e róluk egy képet a törékeny gótikus templommal a háttérben, melynek tetőcserepei úgy csillogtak a délelőtti napfényben, mint a drágakövek. A fotó elkészült és nem tudott ellenállni a kissé félénk kérdésnek, hogy egy közös képet is készíthetnének-e. Visszaszállva pedig szinte megfeledkeztek róla és most kivételesen örült ennek a nyugalomnak. Ahogy a busz lefelé kanyargott a Várból, hirtelen ötlete támadt. A következő megállónál kiszállt és leintett egy taxit. Kate valami Szentendre nevű helyről beszélt. Két legyet üt egy csapásra. Mégiscsak megnézi a lányt munka közben és állítólag a hely sincs híján látnivalóknak.

*

Szentendre valóban vetekedett a városnéző programmal. A sofőr valóságos tárháza volt a tudnivalóknak és ontotta is egész úton, így aztán mire elérték a város határát jelző táblát, Alex biztos lehetett benne, bármennyi időt is tölthet ma itt, az egészen biztosan kevés lesz. Annyi múzeumot, kihagyhatatlan éttermet és kávézót, sőt még egy igazi skanzent is javasolt neki a jó angolsággal beszélő férfi, hogy Alexnek már zúgott a feje. A folyópart a Temze mellett vett házára emlékeztette, és mély levegőt véve nézte maga előtt a lustán mozduló zöld vizet. A víz mindig is megnyugtatta, mert a folyók lusta folyásából, vagy a tenger szelíd hullámzásából olyan időtlen erők nyugalma sugárzott, ami alól képtelenség volt kivonnia magát. Szemközt valami sziget volt, ahol egy fiú vagy férfi játszott a kutyájával, ebből a távolságból nem tudta jobban meghatározni.  ... Vajon merre lehet a fotózás? 

Egy zajos angol nyelvű társaság a zegzugos utcácskák felé vette az irányt, ő pedig a nyomukba szegődött. A városka nem tűnt olyan nagynak, hogy egy kis bolyongás árán ne találhatott volna rá a fotózásra, de amikor egy óra múlva még mindig csak a macskaköves utcákon kavargó turistatömeget  kerülgette és nem botlott beléjük, kezdte kissé elhamarkodottnak ítélni az ötletét. Rosszkedvűen nyelt nagyot, ahogy egy férfi a napsütötte teraszon szinte kéjes elégedettséggel hörpölt bele egy nagy pohár párás sörbe. Szomjas volt és már meg is éhezett. Lehet, hogy neki is le kéne ülnie felfrissülni, és ki tudja, talán telefonálnia kéne. Biztos van valami asszisztens, aki felveszi Kate telefonját akkor is, ha éppen kamera előtt áll.  Amíg így vívódott magában, lába szinte önkéntelenül indult vissza a folyópart felé, aztán az utolsó sarkon kibukkanva az első, amit meglátott, Kate ragyogó hajkoronája volt. Egy nevetgélő társaság, mint tarka lepkék raja, szállt fel éppen egy kishajóra. Kate, mint egy hűvös, elegáns hercegnő követte őket lassú léptekkel. Alex nem ért rá gyönyörködni a látványban, mert a pillanat tört része alatt mérte fel, ha nem akar partra vetett halként tátogni a kedvese után, jobb lesz, ha megszaporázza a lépteit. Futni kezdett és csak az utolsó pillanatban fékezett a rámpa előtt, hogy elkerülje az ütközést a jóképű, sötéthajú férfival, aki néhány fotós táskával a vállán ugyanoda igyekezett. 

Christian Rochar – ismerte fel a férfit, aki éhes rókaként csapott le Kate-re, amikor Alex körül éppen összeomlott az élet. Ő szólalt meg a háttérben, amikor az éjszaka közepén felhívta a lányt. Hogy nyilvánvalóan az ágyában feküdt, ez kellemetlen kavicsként törte a lelkét, bár tisztában volt vele, hogy ehhez tulajdonképpen semmi köze. Kate független volt, és ő maga azokban az időkben nem viselkedett éppen grál-lovagként, aki bárkit felelősségre vonhatott volna. Mégis, a férfi szinte olajosan csillogó göndör sötét haja, a róla egyértelműen sugárzó szexualitás most kemény gyomrosként szorította ki belőle a szuszt. Egyáltalán... mit keres itt ez a bájgúnár? Kate a szakításukkal kapcsolatban annyit mondott, hogy a francia férfi Los Angelesben dolgozik tovább. Akkor pedig mit keres itt? ... És a legfontosabb kérdés, Kate miért nem mondta, hogy vele dolgozik?

A fotós éppen az útját állta volna, hogy figyelmeztesse, ez egy bérelt hajó és ő illetéktelenül tartózkodik a fedélzeten, aztán sötét szemének pupillája kitágult, ahogy felismerte. 

-Kate tudja, hogy itt van? – kérdezte köszönés nélkül, mellőzve az udvariasság legelemibb formáját.

-Hogy itt, azt nem. De már együtt töltöttük az estét is – fogta vissza magát Alex, hogy büszke kakasként ne dicsekedjen el az éjszaka csodájával. –Meg akartam lepni, úgyhogy inkább ne keltsünk feltűnést. Majd meghúzom magam a háttérben, nem fogom zavarni a munkát. – ígérte komolyan, nem is sejtve, hogy a másik férfit tökéletesen kibillentette az egyensúlyából a felbukkanásával. Christian Rochar nagy reményekkel vállalta el ezt a munkát Fabian Herzog helyett, aki egy ostoba balesetben a lábát törte az indulás előtt néhány nappal. A Kate nélkül töltött hónapok alatt biztos lett benne, hogy kincset engedett ki az ujjai közül. Magánemberként és fotósként egyaránt. A lány romlatlan vonásai és természetes bája megihlették, de a szakításuk után képtelen volt igazán jó képeket csinálni. Szakmailag talán rendben voltak az akkortájt készült képek, de a lelkük hiányzott, mint ahogy Kate hiányzott neki. Már bánta, hogy a világ másik végére költözött, és titkon kereste a hazafelé vezető apró csatornákat. Így jött össze ez a megbízás is, amit abban a pillanatban elvállalt, amikor kiderült, hogy a lány is vele fog dolgozni. 

De Kate hűvös udvariassággal fogadta és amióta Budapesten voltak, még egy estét sem tudott kettesben tölteni vele. Nyilván kerülte őt a lány, és ezt értékelhette volna a lány bizonytalanságának jelenként is, de Alexander Carpenter felbukkanásával az esélye is hamvába holt, hogy meglágyítja, a közös régi szép percekre emlékeztetve újra elcsábíthatja. Nem volt különösebben harcos típus. Ha csak egyedül kellett volna megvívnia a csatáját, talán sikerülhetett volna, de felbukkant az ellenfél is a porondon, és Christian mindig is felismerte, ha az esélyei megfogyatkoztak. Hiábavaló küzdelmekbe ritkán ment bele. Még akkor sem, ha a jutalom bőségesen megérte volna. Kate Bigelow egy csodálatos nő, és örökké bánni fogja, hogy nem vigyázott rá jobban, amíg megtehette. De a lány szíve ezé a szívtipróé és kölcsönös vonzalmuk ellen nem tehet semmit. Alexander egyszer már megbántotta a lányt, és talán elköveti még egyszer a korábbi hibát. Akkor pedig ott lesz ő, hogy széles vállait felajánlja a vigasztalásra.  Most azonban a munkájára kell koncentráljon. Biccentett Alexandernek és a hajó ringását uralva, az első fedélzetre egyensúlyozott. Kate ragyogó mosollyal fogadta a folyó felől érkező fuvallatot, hajtincsei, mint lángnyelvek nyaldosták az arcát, és a fotós előkapta az egyik gépét, hogy a ritka pillanatot megörökíthesse.