Kate megsemmisülten feszengett az előbb még kényelmes
karosszékben Morgan doktor rendelőjében. Pedig néhány perccel ezelőtt még szép
volt a világ, a mostanában őrá oly jellemző hullámzó kedélyállapotának éppen
napfényes csúcsait járta be, erre most egyik pillanatról a másikra a mélybe
taszították. A zuhanás végzetes volt. Tudta! Érezte, hogy a sors túlságosan
bőkezűen osztogatta mostanában az ajándékait és ennek előbb-utóbb meglesz a
böjtje, de sosem hitte volna, hogy ilyen kíméletlenül keményen nyújtja majd be
a számlát. El sem hitte, hogy ez vele történik meg. Nem! Ilyen álnok módon csak
a filmekben tesz keresztbe az Élet.
A reptéri nevetséges kiborulása után összeszedte magát és
Alexnek már-már humorosan tudta elmesélni a történteket. A férfi azonnal
küldött neki egy másolatot a nála lévő képről és ezzel a világ rendje
helyreállt, álmodozva simított végig a közös vonásokon minden ébredéskor és
elalvás előtt. Rengeteget beszélgettek, kihasználva, hogy a fizikai távolságnak
hála, nem fulladnak a beszélgetéseik orbitális szexbe. Beszélgettek a
gyerekkorukról, a munkájukról és Alex végül nem bírta magában tartani azt a
rengeteg érzelmet, amit Kate szabadított fel benne, és a gyakori telefonok
alkalmával apró morzsákat villantott meg a lány előtt a közös jövőjük
tervezgetésével. Szerepeltek abban vörös hajú és szürke szemű gyerekek, akikkel
benépesítik a tágas folyóparti házat, egy közös ügynökség, mely a világnak
befutott színészeket és modelleket közvetít majd és főként rengeteg közös
kaland, szerelem. Kate elmerült ezekben a jövőképekben, ezekről álmodott, míg
egy napon úgy gondolta, ideje felkeresni az orvosát és vele is beszélni ezekről
a tervekről, hogy gondos, előrelátó nőként mindent megtegyen azért, hogy
felkészülten vágjon a családalapításba.
Az orvos már az első vizsgálatok alkalmával is hümmögött,
aztán egy dossziényi beutalóval engedte útjára, hogy a következő napokban a
kórház majd valamennyi osztályán vizsgálatoknak vessék alá. Most pedig itt ült
előtte és a leletekből levont konklúziót várta. Hát megkapta! Más kérdés, hogy
ez még a legsötétebb álmaiban sem szerepelt soha. Olyan övön aluli ütés volt
ez, amely mindent megváltoztatott.
Nem.lehet.gyereke! Minden szavát értette, mégsem fogta fel a
mondat jelentését. Hiszen ilyen vele nem történhet meg! – lázadozott a
megmásíthatatlan ítélet ellen.
Voltak férfiak az életében, akiknek nem szült
volna gyereket, bármennyire is vágyakozott rá, hogy egy apró arcon lássa
viszont a vonásait. Csak a gyerekért nem hágta volna át a döntéseit. De aztán
belépett az életébe Alexander, és ha volt férfi a földön, akinek megszülte volna
azt az apróságot, hát ő volt az. Még ha időnként egy sötét kis gondolat meg is
kísértette, hogy nem lesz, nem lehet ez a kapcsolat sem örökéletű, akkor is úgy
gondolta, egy bébi Alextől maga lenne a csoda. Ha szét is válnának az útjaik,
akkor is megmaradna belőle egy apróka darab, amit, akit feltétel nélkül
szerethetne abban a gyerekben tovább. És az élet most elveszi tőle ezt! A
tökéletlenségével el fogja veszíteni a férfit és nem marad más emléke róla,
mint az a homályos fotó. A gondolat olyan fájdalmas volt, hogy önkéntelenül is
felzokogott. Morgan doktor megértően hallgatott, időt hagyott a páciensének a
veszteség feldolgozására. Már amennyire egy ilyen hírt egy nő el tud fogadni.
Tapasztalatai szerint ritkán törődnek bele a megváltoztathatatlanba és boldogtalanságra
kárhoztatják magukat egész hátralévő életükre.
Kate azonban nem törődött az idős orvossal, elmerült a
fájdalmában és nem is keresett kapaszkodót. Lehunyt szeme mögött képek
cikáztak. Reggel, ébredés után a fürdőszobában szeme a kis dobozra siklott,
amit előrelátóan vásárolt meg a kórház gyógyszertárában, hogy ha majd aktuális
lesz, ne kelljen idegőrlő órákat töltenie azzal, hogy beszerez egyet. Hát,
dobhatja ki! Az már biztos, hogy neki nem lesz szüksége rá. Már az rosszat
ígért, ahogy az orvos túláradó udvariassággal fogadta, mintha beteg lenne, akit
kímélni kell. Végül mégsem csomagolta be virágos-talányos mondatokba a
mondandóját, hanem szigorú szakmaisággal a lényegre tört.
Kate először fel sem fogta, hogy mit hallott az imént. Olyan
volt, mintha az idős orvos valaki másról beszélne neki, nem is értette, mi köze
mások tragédiájához. De a reakcióit fürkésző aggodalmas tekintet végül ráébresztette,
hogy az elhangzott szavak és súlyos mondatok mind az ő életét készülnek tönkretenni.
De hát hogyan lehetséges ez? Nem kéne magát valamilyen módon rosszul éreznie,
ha ilyen nagy a baj? Soha nem érezte, hogy a teste másként működne, mint ahogy
a biológia tankönyvekben az le van írva. Nő volt, egészséges nő, aki mindent
megtett érte, hogy kikerülje a hétköznapok buktatóit. Nem dohányzott, nem
ivott, soha nem nyúlt drogok után, egészségesen étkezett és sokat mozgott. Mit
tehetett volna még, hogy ne ezzel a csapással kelljen szembenéznie? Őbenne volt
a hiba? Vagy csak a körülmények esküdtek össze ellene? Más nő vajon mit tenne a
helyében? Ahogy itt ült zsibbadtan, lassan emésztve az elhangzott latin
kifejezések tömkelegét, melyek mind egyetlen rövidke mondatban fejezték ki nőisége kudarcát, csak arra tudott gondolni,
hogy eddig tartott a boldogság, csak hiú
ábránd volt a férfival közös jövő, amit napok óta tervezgettek közösen,
és már sokkal régebben ő magában. Alex tele van reményekkel, ő pedig kénytelen
lenne ezeket összetörni. De nem! Erre soha nem lenne képes. Nem akarná látni
azokban a gyönyörű, boldog szürke szemekben a lemondás fájdalmát, a
csalódottságot. Nem akarhatja, hogy Alexet az a gyönyörű ház életük minden
percében arra emlékeztesse hatalmas betöltetlen tereivel, hogy mit veszített
el. Ez előbb-utóbb úgyis tönkretenné a kapcsolatukat, megölné a szerelmüket,
üressé, értelmetlenné tenné a mindennapjaikat. El kell engednie, hogy az álmai
legalább neki valóra válhassanak, ha másként nem, hát más nő oldalán. A
gondolat nem is volt olyan fájdalmas, mint hitte.
Talán mégis igaz, hogy akkor
szeretsz valakit igazán, ha képes vagy az ő érdekében elengedni, ha arra van
szüksége. Ő egészen biztosan szereti Alexet és ezért nem fogja útját állni a
puszta jelenlétével, hogy a férfira rátaláljon az igazi boldogság. Ő maga talán
belehal az elvesztésébe, de képes... képesnek kell lennie, elengedni. Tiszta
sor. Alex gyereket szeretne, ő pedig ezt nem tudja megadni neki. Vesztett. Úgy
vesztett, hogy nem is volt ellenfele. Ez szinte elviselhetetlenül
igazságtalannak tűnt. Más kérdés, hogy fogalma sem volt róla, hogy lehet ezt
elmondani a férfinak, aki szeret, és aki viszontszereti. Eleinte majd
vigasztalni fogja, bizonygatja, hogy az életük gyerek nélkül is teljes lehet,
de aztán egy napon lehajtott fejjel – vagy éppen egy vita hevében odavetve –
fogja a tudomására hozni, hogy egy másik nőtől megkaphatná, amire annyira
vágyik. Ezt pedig képtelen lenne elviselni. Inkább most kell egy tiszta
vágással rendezni a helyzetüket. Fájni fog, de az idő erre sosem lesz
gyógyszer, csak egyre fájdalmasabbá válna. Mint egy seb, melyről időről időre
lekapargatják a vart és nem hagyják begyógyulni.
Az még el sem jutott a tudatáig, hogy ő maga hogyan fogja
feldolgozni, amikor a rokonok arról érdeklődnek majd, mikor lesz kisbabája,
vagy éppen a legjobb barátnője kéri meg, hogy vigyázzon a kicsikéjére. Mit fog
érezni egy egészséges kiskölyök láttán azzal a tudattal, hogy ő sosem érheti
meg azt a boldogságot, amit egy apró gyerek jelent egy szerető kapcsolatban?
Mit fog érezni, ha egyszer egy magazinban ott látja majd Alexet a családjával?
Az orvos kérdezett tőle valamit, de fel sem fogta, csak
bámult rá üveges tekintettel, kiürült aggyal. Az idős férfi felállt,
körbesétált az asztala körül, melyen ott hevertek még a kiterített lapok,
amelyek egy boldog házasság halálos ítéletét hordozták apró fekete betűikkel és
számokkal, számára értelmezhetetlen, elmosódott, kusza szürke képekkel. Az orvos megfogta Kate
kezét és atyáskodóan megpaskolta.
-Nagyon sajnálom, kedvesem! Tudom, hogy ez így elsőre
sokkolóan hatott, de nem akartam hiábavaló reményekkel áltatni. Higgye el
nekem, nincs annál rosszabb, mint amikor valaki beleéli magát a reménybe és
csalatkoznia kell. Jobb, ha elfogadja a megváltoztathatatlant. Ne hibáztassa
magát, hiszen erről nem tehet. A természet gonosz játéka ez, vagy éppenséggel
egy felsőbb hatalomé, ahogy könnyebb elfogadnia. Ha csak egyetlen százaléknyi
esélyt látnék, hogy érdemes lenne harcolnia, higgye el, én lennék az első, aki
buzdítanám. De vannak dolgok az életben, amiket el kell fogadnunk. Annyi más
megoldás létezik, ha gyermeket szeretne. A párjával egészen biztosan találnak
olyat, amely mindkettőjükben a gyermekáldás teljességét éreztetné. Ha
segítségre van szükségük, keressenek meg, vannak kapcsolataim ezen a téren,
egészen biztosan találunk megoldást.
Kate fásultan bólintott, miközben tisztában volt vele,
valószínűleg soha az életben nem fogja átlépni Morgan doktor baljóslatú
rendelőjének ajtaját. Egy álmot már halálra ítéltek ezen a helyen, képtelen
lenne ezzel újra és újra szembesülni. Felállt, és mint egy alvajáró az ajtó
felé indult. Úgy csukta be maga mögött, hogy még csak nem is köszönt. Mit
mondhatott volna? Viszontlátásra? Hiszen éppen az imént határozta el, hogy soha
többé nem lépi át ezt a küszöböt.
Az épület előtt egy taxi kanyarodott bizonytalanul lépkedő
alakja elé, és ő úgy ült be, meg sem nézte ki ül a volánnál. Ha történetesen
egy sorozatgyilkos lett volna a sofőr, készségesen követte volna őt is bárhová.
Most minden mindegy volt. Csak az zakatolt a fejében, hogy ami történt,
egyrészt hihetetlenül igazságtalan a Sorstól, másrészt olyan lépésre
kényszeríti, amivel Alexet biztosan megbántja és elveszíti majd. Éppen ezért
nem mondhatja el neki a mai telefonja alkalmával, merthogy óramű pontossággal
hívni fogja, ebben biztos volt. A férfi dolgozik, és nem akarta semmivel
megzavarni a munkájában, a koncentrálásban. Ráadásul ez nem olyan téma, amit
két szexuálisan túlfűtött mondat közé be lehet szúrni. De az is világos volt a számára, hogy képtelen
lenne alakoskodni, boldog szeretőt színlelni ezzel a titokkal a lelkében. Tehát
egy megoldás maradt, döntötte el. Mától nem fogadja Alex hívásait. Majd hagy
neki egy üzenetet, hogy váratlan felkérésre a világ másik végére utazott,
ahonnan teljességgel bizonytalan, hogy mikor tudja hívni. Ezzel nyer egy kis
időt, aztán majd kitalálja azt is, hogyan tovább.
*
Alex hunyorogva olvasta az éjszaka sötétjében kapást jelző
telefon kijelzőjén a kusza mondatokat. Basszus! Nem elég, hogy hiába hívta a
lányt a szokott időben, a telefonja ki volt kapcsolva. Már elaludni is alig
tudott az aggodalomtól, erre most ez a rejtélyes üzenet. Tényleg nagyon
hirtelen jöhetett ez a munka, ha Kate még egy rendes kerek mondatot sem tudott
megfogalmazni indulás előtt. Pedig alig két hét múlva, ő itt befejezi a
ténykedését és szó szerint repült volna a kedveséhez, hiszen Budapesten még úgy
váltak el, hogy a lány következő két hónapban munka nélkül lesz és Londonban
marad. Voltak ötletei, hogyan használják ki ezt az időt, és most valósággal
meglopottnak érezte magát, amiért a számításaiba hiba csúszott. De Kate még azt sem írta meg, hogy az a
bizonyos „ világ végén” pontosan hol is lesz a nagyvilágban, mintha a lány
attól tartott volna, hogy meglepi őt megint, mint Budapesten. Még az is átfutott a fején, a lány talán újra
Christiannal fog dolgozni és azért nem írt részleteket, mert nem akarta
felbosszantani, pedig hát tudhatná, hogy bár a budapesti váratlan viszontlátás
féltékenységet szított benne, de néhány nap alatt túltette magát a dolgon és
kezdte felfogni, hogy Kate számára ő az egyetlen. Nincsenek vetélytársak a
közelben, akik miatt akár csak képzelődnie is kéne.
Nagyon sóhajtott és maga mellé dobta a telefont, mintha az tehetne
a rossz hírről. Nagyot csapott a párnájára, hanyatt dőlt és a plafont
szuggerálva újra gondolta a lány sorait. Se egy városnév, se egy határidő,
amikor végez, tulajdonképpen egyetlen árva információ sem volt a titokzatos
munkáról. Nem tudta mire vélni, mert azt egyetlen pillanatig sem hitte, hogy
Kate ennyire felületes lenne, hogy nem oszt meg vele ilyen tudnivalókat.
Mostanáig még arról is beszámolt, hogy vett egy új lábtörlőt a lakása ajtaja elé, mire Alex közölte vele, hogy
tökéletesen felesleges pénzkidobás volt, mert ha egyszer hazavergődik végre erről
a forgatásról, akkor eltökélt szándéka, hogy közös lábtörlőjük legyen. Az pedig
a házában már megvan. Kate nevetett és igazat adott neki. Most pedig csak
ennyit tudott megosztani vele, hogy a következő néhány hétben valószínűleg nem
lesz elérhető, mert a világ végére hívták fotózni és nem hagyhatta ki ezt az
alkalmat. ...Köszönöm! Ezzel most mit kezdjen?
*
Alex túláradóan boldog volt, hogy végre angol földet érzett
a lába alatt. Berlinből átmentek Párizsba néhány napra, és végül onnan utazott
haza vonattal a Csalagúton át. Az utómunkálatok már egy London környéki
stúdióban zajlanak, úgyhogy felkészülten tudja várni, hogy Kate hazaérjen
végre. Az elmúlt napokban próbálta nem egyszer hívni telefonon, e-maileket
küldött neki, de egyikre sem érkezett válasz. Hol a fenében lehet, ami ennyire
elszigetelt hely? A Holdon fotóznak? – gondolta savanyúan, aztán az érkezés
másnapján már rohant is egyenesen Kate ügynökéhez, hogy valamit megtudjon erről
a titokzatos munkáról, de a fickó csak értetlenül tárta szét a kezét. Ő nem
tudott semmiféle munkáról, rajta keresztül biztos nem bonyolódott a dolog, és
eddig a napig Kate nem dolgozott a tudta nélkül. – tette hozzá kissé sértett
önérzetességgel. Visszakérdezett, hogy
nem értett-e félre valamit, mire Alexben valami furcsa rossz érzés kezdett
eluralkodni.
Előző este eszébe sem jutott Kate lakása felé kanyarodni,
hogy egy pillantást vessen az ablakára, de most már az is átvillant az agyán, talán
itt valami más van a háttérben. Nem igazán tudta elképzelni, hogy Kate
füllentett volna neki, de hátha ... hátha csak egy kis szabad térre és időre
volt szüksége, mert úgy találta, hogy az utóbbi időben Alex nagyon rátelepedett
a maga ódivatú érzelmeivel és rámenős tervezgetéseivel. Talán megijesztette, és
időre van szüksége, hogy végiggondolja a dolgokat. Talán... tök felesleges
teóriákat gyártania! Legjobb, ha megy és meggyőződik róla, hogy csak rémeket
lát. Kate ezt nem tenné vele! Kate, az a Kate, akit ő szeret és tisztel a
végtelenségig,és aki ugyanezt állítja vele kapcsolatban, eléje állna és a szemébe vágná, ha valami
gondja lenne. Felkapta a kocsikulcsát és már-már vadul manőverezve a késő
délutáni londoni forgalomban, a lány lakásához hajtott. Az égbolt borús volt,
sötét felhők ígértek bő égi áldást, és ettől szinte sötétségbe borult már a
város is. A lakásokban lámpák égtek, és Alex a kormányra támaszkodva nézett fel
a lány ablakaira. A behúzott függönyök mögött mintha fény derengett volna.
1 megjegyzés:
Na szép...
Tudod, milyen jól bírom ezt az egyedül döntős, tiszta törés vagy vágás vagy micsoda lózungot... ;)
Kíváncsian várom a folytatást!
K&P
Megjegyzés küldése