"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. július 24., péntek

Pulykatojás - 28. rész



Alex elégedetten nézett körbe a végre rendbe tett lakásban. Amióta a sebeit nyalogatta, érthető módon nem volt kedve semmihez, ami a hétköznapi létfenntartás része lett volna. Persze, megfizethetett volna valakit, hogy tegye rendbe utána a mindinkább háborús övezetre hajazó lakást, de egész egyszerűen szégyellte, hogy ennyire szétesett. Igen, erre nem volt jobb szó: szétesett. Óriási szerencséje volt, hogy komolyabb munkája nem adódott időközben, mert talán egy életre lejáratta volna magát, annyira nem tudott koncentrálni. Vagy éppenséggel végre kiérdemelte volna az Oscart a nagy átéléssel alakított szerencsétlen karakter okán... ez is benne lehetett volna a pakliban, de jobb volt nem kockáztatni. 

A korábbi kupi eltűnt, a mosogatógép mormogott, az összetört üveg és még néhány kiürült társa a szemétben végezte, az újságokat bevásárlás közben beszórta a szelektív gyűjtőbe, a mosógép már a második adagon dolgozott. Nem mintha annyira öltözködött volna, jószerivel néhány pólóval letudta az elmúlt heteket, kivéve a francia filmestet, amire azonban komplett szettet kapott a Dior-tól, de tett egy kísérletet a látszólag menthetetlen ágynemű megmentésére is. Az eredmény még kérdéses volt. Nem találta néhány zokniját sem, de ez végképp nem jelentett problémát, majd felemás fuszeklikben pompázik, legfeljebb azt hiszik, a Down-szindrómások helyzetére igyekszik felhívni a figyelmet. A hálószobában egy képet akasztott az ominózus borfolt fölé, ami mentette a helyzetet, amíg valami nagyobb felújításba nem kezd.

Halogatta a dolgokat, amíg tehette, de aztán be kellett ismerje magának, hogy úgy összegyűltek a dolgai, ha nem kezd bele a feldolgozásukba, akkor a körmére égnek. És akkor Michael egész egyszerűen seggbe fogja rúgni. Persze, könnyű neki! Amióta a felesége terhes, számára nem létezik akadály, az egész világot képes lenne meghódítani. Alex keserűen gondolt rá, hogy akár ő is lehetne ilyen felfokozott hangulatban.... Michael... Már kínos volt, amikor a sokadik kérdésre: Ráérsz? Összefuthatnánk.- rutinszerűen felelte: Nem tudom, majd hívlak. Pedig bármikor ráért volna, ha volt is előre eltervezett programja, azt éppen Michael maga szervezte meg. Szenvedett, mert egyszerre akart magányosan otthon ülni és sajnálni magát, ugyanakkor ölni tudott volna bármiért, ami csak egy kicsit eltereli a figyelmét a veszteségéről. 

Ahogy a szemetet kihordta, borzongva nézte a tekintélyes mennyiségű szemetet, amit termelt. Csupa gyorskaja, házhoz rendelhető szemét. Ha éhes volt, felhívott egy éttermet és rendelt valamit, nem vásárolt, a hűtője kongott az ürességtől. Már az idejére sem emlékezett, hogy mikor majszolt el jóízűen egy almát, vagy mikor szemezgetett el egy fürt szőlőt. A költözéskor a vendégszobába behordott dobozok egyikében régi dvd-ket talált, azokkal szórakoztatta magát, amikor már unta a sportcsatornák lelkes üvöltözését.De legszívesebben csak feküdt volna, semmivel sem törődve. Ebből a letargiából rángatta ki Michael és az a találkozás Isabellel. Az asszony életének összeomlását az első sorból láthatta, hiszen ő maga volt az oka. És mégis, Isabelle ma boldogabb, mint valaha, volt ereje összekaparnia magát, úgyhogy megpróbálta maga mögé tuszkolni a kudarcérzést és újra talpra állni. Mégis, micsoda szégyen lett volna, ha férfi létére gyengébbnek bizonyul, mint valamikori kedvese. 

Egyetlen dolog volt, amin nem tudott túllépni, Kate. Kate huncut mosolya, vidám kacagása, koncentrált homlokráncolása, az óvatosan, de őszintén megfogalmazott véleménye... Hova a fenébe tűnt ez a Kate és ki az a másik, aki homályba burkolózva kiadta az útját. A kérdés még mindig marta, de már külön tudta választani a rágódás óráit és a hétköznapi életét. Volt, hogy kint a teraszon nyomta el az álom, ahogy a feje fölött fénylő csillagok között kereste a választ,vagy éppen a felhők mögött megbújó Holdtól várt útmutatásra.
Amikor megszólalt a csengő, még egyszer körbenézett és elégedetten állapította meg, az elmúlt hetek önrombolásáról nem árulkodik semmi. Megtornáztatta a nyakát és indult ajtót nyitni.
*
Michael kutatva nézte a barátját. Jövetelének hivatalos részét már lerendezték, de volt még valami, ami nem hagyta nyugodni. Beate tolta az újságot az orra alá ma reggel, szemében annyi kérdéssel, amennyit akkor sem tudott volna megválaszolni, ha nem éri váratlanul a látvány. Isabelle? Egy igencsak terhes Isabelle? És gyengéd csókok? És hol van Kate? És főleg ... kié az a gyerek? Idáig azt hitte, mint Alex legjobb barátja, viszonylag képben van a magánéletével kapcsolatban is, de most egy véletlenül felbukkanó fotó kellett hozzá, hogy kijózanítsa, Alex még előtte is titkolózik.
Az aláírt iratok alól kikotorta a magazint és Alex elé tolta, aki egy szövegkönyvben lapozgatott. Észrevéve Michael mozdulatát, odavillantotta a tekintetét, aztán vágott egy grimaszt, amitől a barátja nem lett sokkal okosabb. Nem tűnt dühösnek a lelepleződéstől, feszengőnek a kitudódott titoktól. De akkor mi ez az egész?

-Tudtál róla? – kérdezte óvatosan, mire Alex némán megrázta a fejét.
-És a ... tied? – nyelt nagyot Michael. Ha így is lenne, ez nyilván nem befolyásolná a barátja szerződéseit, még egy sajtóvisszhang sem árthatna nekik, hiszen könnyedén kimagyarázhatják annyival, hogy a magánélete eddig sem tartozott a nyilvánosságra. Inkább csak barátként orrolt meg, amiért nem tartották érdemesnek arra, hogy egy ekkora hírt megosszanak vele. Főleg azok után, hogy ő ódákat zengett a saját gyerekvárásukról.
-Nem. Valami francia színházi kölyökkel vigasztalódott a szakításunk után, és nyilván eszükbe sem jutott óvatoskodni. – vonta meg a vállát Alex.
-Akkor Kate-nek sem kell idegeskednie. – mondta halkan Michael, s ebben a kijelentésben ott bujkált az alapkérdés: Hol van Kate?
-Aligha fog. – szűrte röviden a fogai közt a választ Alex. Tulajdonképpen erre még nem is gondolt. Igaz, a képről sem tudott. Vajon mit fog szólni Kate, ha meglátja? Ő is arra a következtetésre fog jutni, mint Michael, hogy esetleg ő az apja? Mindegy. A helyzete rosszabb már úgysem lehet.
-Olyan furcsa vagy... – krákogott Michael. –Mi van? Összevesztetek? Esetleg pont emiatt?
-Nem vesztünk össze – nézett ki az ablakon Alex. –Ahhoz ok is kellett volna, de Kate simán csak kirúgott. 

-Mikor? – döbbent meg a barátja.
-Lassan egy hónapja – ismerte be Alex.
-Akkor már értem az utóbbi időben a fura hangulatváltozásaidat és kelletlenségedet, ha el akartalak hívni valahova. Pedig az újság alapján azt hittem, valami egészen másról van szó.
-Milyen újság? – nézett rá értetlenül Alex.
-Várj, behozom a kocsiból... – állt fel Michael, aztán néhány pillanat múlva Alex elé dobta a kissé gyűrött bulvárlapot. –Bea olvasta a kocsiban valamikor régebben, amíg rám várt, még mondta is, hogy igazán nem szép, hogy nem beszéltél róla nekünk. Meg is esketett, hogy finoman ugyan, de rákérdezek a dologra, mert ő már előre örült, hogy Kate-el együtt  szülhetnek. Erre ma itt volt Isabelle terhes képe, és hirtelen annyi gyerek lett, hogy összezavarodtunk. 

-Mi van? – ugrott fel Alex az újsággal a kezében és szemei szinte falták a sorokat. Az újságíró egyetlen szavát sem merte szentírásként venni, de már maga a feltételezés, hogy Kate azért járt a Szent Anna kórház nőgyógyászatán, mert a gyerekével várandós, egy új dimenzióba helyezte a köztük történteket. Nem akarta a gyerekét? Vagy attól félt, hogy majd ő nem akarja? De hát hogyan is hihette ezt? ... –El kell mennem! – kapta fel a kocsikulcsát és Michaelnek tiltakozni sem maradt ideje, mert a barátja kocsija alól már pörögtek is ki a kocsibejáró apró kavicsai.
*
Kate szeme szárazon égett, ahogy az újságban lévő képet nézte. Milyen csinos Alex ebben az öltönyben! És milyen terhes Isabelle ebben a könnyű kis ruhában! A nő terjedelmes pocakja kétséget sem hagyott afelől, hogy ez a gyerek valamikor a férfival történt szakítás idején foganhatott. Tehát mégiscsak lesz hamarosan egy vérszerinti gyereke Alexnek. Örülnie kellett volna, hogy a férfi álma megvalósult, de csak a lelke fájt, amiért valaki más váltotta valóra azt az álmot. Lám, a Sors keze milyen hamar kárpótolta Alexet a Kate-tel történt szakítás után. Egyszerre kap egy gyereket és visszakapja a valaha szeretett nőt is. Legalábbis a gyengéd, szeretetteljes csók erről árulkodott. Ráadásul ezt a tényt az újságíró is nagy élvezettel boncolgatta, tőrdöfésként papírra vetve minden szót. Kate keze önkéntelenül is összegyűrte a lapot, aztán felállt és magához vette a kulcsait. El kell mennie, levegőre vágyott és valami társas magányra egy parkban, mert itt a falak fojtogatóan vették körbe.
*
Alex kitartóan nyomta a csengőt, de senki nem válaszolt. Hívni próbálta Kate-et, de a telefont kikapcsolták. Végül küldött egy e-mailt. Rövidet, velőset: Beszélnünk kell!   Ha Kate visszahívja, végre kibeszélhetik magukból a félelmeiket és titkaikat. Ha nem... tudni fogja, hogy tényleg vége, de erre egyelőre nem akart gondolni.
*
Két nap telt el és Kate nem jelentkezett. Ennek ellenére képtelen volt elhinni, hogy ennyi lett volna. Úgy döntött, a hétvégét még megadja a lánynak, aztán megkeresi, akkor is, ha a várost kell felbolygassa utána. Most azonban a ma esti bemutatóra kellett koncentrálnia, ha már rekord gyorsasággal került bemutatásra az Albániában forgatott kalandfilm.
A fesztiválterem sötétjében alig látta a filmet. Újra ott járt az alagútban, a sötétben, a nyirkos, dohos falak között, újraélte a félelmeit, a fogadkozásait, a megkönnyebbülését a szabadulása idején, az eufóriát, amikor Kate-et meglátta a betegágya mellett. Mire a fényeket újra visszakapcsolták, végére ért ő is a belső vetítésnek. A színpadra kellett mennie, és ezt annyira utálta, de most szeme megtalálta a nézőtéren Miriamot, akinek Michael intézte a belépőt, és szinte öntudatlanul jöttek szájára újra a köszönő szavak. Látta, ahogy a lány elpirul a ráirányuló reflektorok és figyelem fókuszában, és nevetve intett feléje, miközben a hangja a mikrofonnak köszönhetően betöltötte a termet: -Ismerjék meg az őrangyalomat, Miriam Dusak-ot! Izgatott suttogás követte a szokatlan bemutatást, és Alex Michael szemforgatásából sejtette, hogy vadabbnál vadabb képzelgések keltek életre a csinos nő és a főszereplő tényleges kapcsolatát illetően. Mosolyogva a helyére ment, aztán az egész stáb még egyszer felállt, hogy így köszönje meg a kitartó tapsot. A zenekari árokban csend honolt, a műsornak vége lett... 

A vetítést követő tapsorkán elcsendesülésével, izgatott méhrajként rajzott ki a nézősereg, hogy a beavatottak az ilyenkor szinte kötelező afterpartyn vitassák meg a forgatás körülményeit, vagy magát a film fogadtatását, a többiek pedig egy kellemes vacsora mellett tegyék meg ugyanezt. Az előbbi csoport tagjainak a bónusz a főszereplők társasága volt. Miriam feltűnés nélkül sodródott a rendező mellé, aki azonban ügyet sem vetett rá. Alex azonban felfedezte a félénken helyezkedő lányt és a könyöke után nyúlt.
-Kapott meghívót a partyra?
-Nem. Ott csak a művészek és a forgalmazók lehetnek jelen, nem? – rebegtette meg a pilláit és úgy tűnt, a férfi fenn is akadt a megfontoltan kidobott csalin.
-Legyen a kísérőm, és akkor a dolog máris megoldódott! – javasolta Alex vidáman, aztán a lány beleegyező bólintására a karjába fűzte a kezét és megindult a többiek nyomában. ... 

Az egész estét együtt töltötték, Miriam aprólékosan beszámolt a tanulmányairól, a művész-moziban kötött ismeretségeiről, a terveiről. Észre sem vette, hogy egész este csak ő beszélt, mert Alex látszólag figyelmesen hallgatta. Nem tudhatta, hogy a férfi ezt a látszólagosságot már szinte tökélyre fejlesztette. Ha a lány visszakérdezett volna, még néhány dologra emlékezett is, bár inkább csak vezérszavakra, nem a teljes sztorikra. De Miriam nem tesztelte, egyszerűen csak fürdött a férfi „érdeklődésében”. Minden Londonban töltött napot most látott beérni. A csendes várakozást, a reménykedést, hogy Alexander Carpenter egyszer végre nőként fog rátekinteni. Amikor az este vége felé Alex felajánlotta, hogy hazakíséri, Miriam lelkesen egyezett bele. Minden vágya teljesülni fog ma este! 

Alex mosolyogva nézte, ahogy az izgatott lány a zárral ügyetlenkedik, de amikor már éppen a kulcsért nyúlt volna, hogy a segítségére siessen, az ajtó kitárult. Egyszerűen berendezett, de tiszta kis lakásba léptek. Az összes helyiség elfért volna a Temze parti ház valamelyik szobájában, mégis hangulatos, nőies kis zug volt. Miriam értett hozzá, hogy lehet otthont teremteni idegenben. Kedvtelve nézegette a bekeretezett kis kézimunkákat, a kanapéra terített folttakarót, amely valóságos kézimunka-remekmű volt. Nemcsak csinos, de ügyes is! – állapította meg, ahogy a hálószoba nyitott ajtaján át ott is felfedezett egy hasonló takarót.
-Mivel kínálhatom meg? – szólalt meg mögötte a lány és Alex meglepetten látta, hogy az este kis nyuszija mintha valami metamorfózison ment volna át, csábító végzet asszonyaként ált a háta mögül érkező fényben, egyik kezében egy üveg vörösborral, a másikban jófajta ír viszkivel.
-Köszönöm, de inkább nem iszom – hárított. –Mostanában igyekszem kerülni a fejfájós estéket. – tette hozzá, hogy elvegye az elutasítás élét. –De látom, nem sajnálja a vendégeitől a márkás italokat. – kacsintott.
-Ja, ezek? – tette félre Miriam az üvegeket – igazság szerint a mozi vip-büféjéből hoztam el. Amolyan kereset-kiegészítés – vonta meg a vállát – mire Alex elvigyorodott. Találékony kislány! –Talán egy kávét? – próbálkozott a lány újra.
-Nem, köszönöm! Ahhoz már elég késő van. – rázta meg a fejét Alex.
-Hát, akkor egy pillanatra beveszem magam a fürdőszobába, ha nem haragszik – mélyítette el a hangját Miriam, miközben megperdült, hogy eltűnjön a keskeny kis ajtó mögött, ami a parányi fürdőszobába vezetett. Oké, nem baj, ha nem kell alkohol a férfi elcsábításához. Akkor legalább egészen biztos lehet benne, hogy Alexander Carpenter őt akarta, nem valaki mást, akit a pia mámorában a helyére képzel. Hallotta suttogni ő is, hogy a férfi szakított a kedvesével, azzal a menő modellel, aki Albániában is meglátogatta. A körülményekről nem tudott semmit, de nem is érdekelte. A lényeget tudta és ahhoz igazította a terveit. 

Alex a fejét csóválva nézte a lány mögött becsukódó ajtót. Furcsa érzése lett. Talán Michaelnek van igaza és tényleg túlzásba vitte a baráti közeledést ehhez a lányhoz. Talán félreértésre adhatott okot, amikor vele töltötte az estét, ráadásul még haza is kísérte. Nem mintha nem vette volna észre, micsoda karcsú bokája és formás csípője van, de tudta, hogy hiba lenne élni a felkínált lehetőséggel. A konyhapulton egy notesz hevert, fogta a tollat és néhány sorban megköszönte az estét, aztán elbúcsúzott... hallotta, hogy a fürdőszobában még folyik a víz, így aztán minden különösebb óvatoskodás nélkül kilépett az ajtón és halkan betette maga mögött.
*
Miriam még egyszer belenézett a tükörbe. A halvány rózsaszín szett szinte izzott a bőrén, sötét haja fényes csigákban hullott a mellére. Tökéletes! Lehet, hogy Londonban nem volt könnyű az élete, hiszen a tanulás mellett dolgozott, de így éppen elég pénze volt hozzá, hogy a külsejét valósággal átváltoztassa. Már nem is emlékezett arra az ápolatlan, nyúzott nőre, aki a forgatáson loholt a kedvence nyomában. Nem! Ez a nő a tükörben tökéletes partner lehetett bármilyen menő filmsztár részére. Megvillantotta a tekintetét, és majdnem felnevetett, ahogy elképzelte Alexandert, ahogy leesett állal hódol be előtte. Aztán kinyitotta az ajtót és kacéran kilépett. Azonnal rájött, hogy egyedül áll a nappali közepén, a férfit egész biztosan nem fogja az ágyában találni. 

Az első reakciója a csalódottság volt, aztán szép lassan, ahogy lerúgta a fekete körömcipőt és beesett vállakkal benyitott a hálóba, egyre inkább haragba váltották át az érzelmei. Alexander Carpenter megalázta, hogy itt hagyta. Látta a pulton a kézzel írt sorokat és mivel legutoljára a bevásárló listája volt ott, biztos volt benne, hogy a férfi írt. Nem érdekelte, hogy mit. Nem volt szüksége bocsánatkérő sorokra, bármilyen angolosan udvariasan fogalmazták is meg azokat. Halvérű  angolok! – fortyogott benne a düh; aztán eszébe jutott a vöröshajú modell. Talán nem is igaz a szakításuk, talán most is otthon várja a férfit, aki egész biztosan itt maradt volna vele, ha az a szeplős banya nem tartaná olyan rövid pórázon. Bele sem gondolt, milyen abszurdak a gondolatai. A kifosztottság miatti csalódottsága most valahogy mind egyetlen személyre összpontosult, a modellre, akinek már a  nevére sem emlékezett. Persze, látta a fotóit, bárhol, bármikor felismerné, de a neve nem jutott eszébe. És egy ilyen kis senki akarja megkaparintani előle a férfit, akinek ő megmentette az életét? – dühöngött, miközben a párnáját olyan erővel vágta a sarokba, hogy tollpihék szálltak fel belőle. Utállak! Gyűlöllek! – potyogtak a könnyei, aztán felkuporodott az ágyra... magányosan, haragban égve. Ezért még számolunk! – suttogta az ágy melletti kisszekrényen álló ezüst keretben mosolygó férfinak. Egy magazinból vágta ki a képet, amelyen Alexander elegáns volt és olyan szívszorítóan jóképű, mint ma este is. Az enyém vagy! – szorított a a kezébe a képkeretet. A suliban valami gyerektörténetről hallott egy fura kis hercegről meg a rózsájáról, meg a rókáról, aki mindenféle okosságokat mondott a kölyöknek. Valamit a felelősségről, már nem emlékezett szó szerint. De egy sorra tisztán emlékezett: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat.” Nincs is ezen mit magyarázni...  az idő, amit Alexanderre vesztegetett, az teszi őt olyan fontossá a számára. És nem fogja engedni, hogy bárki is lopja az ő idejét és fáradozásait.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia, úgy érzem egyre távolabb kerülnek egymástól, és.egyre több akadály gördül a kibékülés útjába, de én nem adom fel a reményt.higy.minden jóra fordul. Nagyon tetszett ez a rész is . Anna

rhea írta...

Nna most meg Miriam.....Egyébként valóban mintha lökdösnéd szétfele őket :) de úgyis tudjuk, hogy jön majd a jó öreg happy end. XD tetszett jucus, köszönöm. Pusza

csez írta...

Ohlálá... Eléggé felkapta Miriam a vizet :o
Örülök, hogy Alex öszeszedte magát!
Várom a fejleményeket ;)
Tetszett!
K&P

Golden írta...

Szeretem olvasni (sajnos csak nagyon ritkán van rá módom), amikor ötleteltek a folytatást illetően. Dupla öröm, amikor gyökeresen ellenkező irányban gondolkodtok, mint amerre a már meglévő folytatás kanyarodott. Ilyenkor szívből remélem, sikerül meglepnem Titeket (anélkül, hogy következetlennek tűnne a folytatás). De csitt, többet nem is mondanék, holnap érkezik a friss :) Mindenkinek jó hűsölést! Én is élvezettel veszek végre levegőt :)

Gabó írta...

Ördög és pokol! Pedig én úgy kedveltem Miriamet! Valahogy ilyet nem is feltételeztem róla. Gonoc kismanó szállt meg Jucus? *morci
Kate hozza a formát /buta liba/, Alex meg a tökéletest! ;)
A többi viszont fordulat hátán fordulat. Csak el ne szédüljek! XDDD
Köszönet! <3

Golden írta...

Hm, ez érdekes... a "párbaj szabályai" szerint, ha egy kapcsolat peremén felbukkan egy harmadik személy, annak előbb-utóbb ellenszenves szerepet kell kapnia. Én már ott kiszerettem Miriam-ból, amikor az Alex iránti nagy rajongása miatt, Londonba érve már ejtette is szegény Dragot, akivel pedig boldogan élhettek volna... Már akkor tudtam, hogy ez a tyúk vihart fog kavarni a biliben. A vihar pedig közeleg :P

Gabó írta...

Szóval még vihar is közelg? Nem voltál te túl sokat az esőn? XDDD Jajj szegény fejemnek! :P Hehe!