Pulykatojás - 24. rész

Kate a megszokott mozdulattal borzolta össze a haját, arcát a napfényben fürösztve, miközben ösztönösen fordult úgy, hogy a menetszél a legszexisebben tapassza rá a könnyű muszlint. Julio a derítővel egyensúlyozott a hajókorlátnál, Christian pedig a szokásosnál is mogorvább képpel kattintgatott. Időnként a háta mögé sandított, mint aki valami rajtaütéstől tart, s közben érthetetlen, de nyilván nem túl szalonképes szavakat mormolt az orra alatt, mint valami trappista szerzetes, aki már rég megbánta a szigorú hallgatás iránti elköteleződést, csak fogalma sincs, hogy szabadulhatna alóla. Végül dühösen engedte le a gépet.

-Á, hagyjuk a francba! Szar az egész! – fakadt ki, tőle teljességgel szokatlan módon.

-Mit csináltam rosszul? – nézett rá értetlenül Kate, mire a férfi elhúzta a száját. Ha most Kate orra alá dörgölhetné a véleményét, abból csak kínos odamondogatás lenne, aztán magyarázkodás, és a végén megint csak ő lenne a rosszfiú és Mr. Hollywood vinné el a főnyereményt. Basszus! Úgy viselkedik, mint egy nyeretlen két éves. Nem volt szokása keverni a munkát a magánélettel és futni olyan szekér után, amelyik nem akarja felvenni, de Kate – úgy tűnt – a legrosszabbat hozta ki belőle. Legalábbis a szakításuk óta. 

-Csak morgok, semmi vész. – próbálta enyhíteni a korábbi kifakadását. –Jó képek lesznek, nyugi. Tökéletes vagy, mint mindig – mondta kedvetlenül. Kate kutatva nézte a férfit. Annyira szokatlan volt tőle ez az érzelmi kitörés. Ennyire nehéz lenne számára a közös munka?

Hiba volt annak idején azt képzelni, hogy Christian képes lehet betölteni az Alex iránti vágy űrjét, mert ezzel a lépéssel akaratlanul is hamis reményeket keltett a férfiban. Amelyeket aznap tört össze véglegesen, amikor Alex – a forgatási balesetet követő nehéz hetekben – őrá szorult lelkileg. Ő pedig örömmel engedett a feszítő belső késztetésnek, hogy a bajban mellette legyen. Alex! – mosolyodott el önkéntelenül, ahogy a férfi vizesen vonzó és kissé gyerekesen csalódott vonásaira gondolt, ahogy ott hagyta a hotelszobában. Az apró emlékezésről árulkodó mosoly nem kerülte el a fotós figyelmét, megforgatva a jelképes tőrt a lelkében, mivel tisztában volt vele, hogy nem neki szólt a napfény a lány arcán.  Kate pedig ott maradt az emlékképnél: Vajon mivel telik Alex napja? Aztán észrevette, hogy Christian már megint a hajó farát vizslatja. Talán új beállításon gondolkozik? – követte a tekintetét, aztán még a lélegzetes is elakadt, ahogy a zárt utastér csillogó üvege mögött egy ismerős arcot fedezett fel. Alex! Hát, ezért ilyen ideges Christian! De hogyan került ide, mintegy valóra váltva az álmodozását, hiszen biztos volt benne, hogy ha említette is a városka nevét, arról biztos nem beszélt, hogy hol és kivel fog majd dolgozni. 

Christian tekintete mágnesként követte a lány arcának változásait a kamera keresőjén keresztül. Látta rajta az értetlenséget az ő viselkedése miatt, és pontosan látta a felvillanó meglepetéssel teli örömöt is, ami csak egyet jelenthetett: Kate meglátta Mr. Hollywoodot. Nem érzett mást, csak keserűséget, amiért ő nem tudja ezeket az érzelmeket kiváltani Kate-ből.

-Oké, Sandra, te következel -  intett méltósága utolsó megőrzött morzsáival az unottan várakozó szőkeségnek, és Kate már el is tűnt a csapóajtó mögött.

-Mit keresel itt? – sóhajtotta boldogan az első üdvözlő csók után. –Egyáltalán ... honnan tudtad, hogy hol találsz? – bökött Alex mellébe számonkérőn, de egyelőre beérte válaszként a következő édes csókkal, amit kapott, és kivételesen nem aggódott azért sem, mert a férfi vad szenvedéllyel nemcsak a csókjára válaszolt, de ujjaival beletúrt a vastag lakkréteggel megerősített hajzuhatagba. Finnyáskodva igazította vissza a kemény tincseket a helyükre, miközben a lány fülét harapdálva azt súgta a csöppnyi kagylóba:

-Legszívesebben bevágnálak a folyóba. Egyrészt megszabadulnánk ettől a ragacstól a fejeden, másrészt büntetésként, amiért a kisasszony elfelejtett valami fontosat megemlíteni – biccentett a fotós felé, hogy Kate-nek kétsége se legyen afelől, mire gondol. 

-Kiakadtál volna – sóhajtott a lány.

-Így akadtam ki, mert váratlanul ért. – javította ki Alex.

-Nincs jelentősége, hogy vele dolgozom – mondta halkan Kate.

-Számomra van jelentősége, bár nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miért is ... – vonta meg a vállát Alex. –Tudom, hogy a gyengeség jele, de visszamenőleg is féltékeny vagyok rá. Azt hiszem. És attól félek, ha elég sok időt töltesz vele együtt, még rá találsz ébredni, hogy alapvetően jó fej és hiba volt a szakításotok. – vallotta be halkan.

-Alapvetően tényleg jó fej és valóban hiba volt azt képzelnem, hogy beérhetem vele – motyogta Kate, kerülve a férfi tekintetét. Hát kimondta végre, amit mindig is gondolt. Christiant pótszerként használta, amikor azt hitte, Alex elérhetetlen a számára. Ha követett el valaha hibát, hát ez volt az.

*

Alex a szeme alatti árkokat masszírozva ült a lámpákkal körülvett tükör előtt, ahol a sminkjétől próbált megszabadulni. Michael két napja telefonált rá, a legnagyobb szerelmes bódulatban, hogy kapja össze magát és húzzon Berlinbe a forgatásra, mert Anton felhajtott új támogatókat, és mégis  belekezdenek. Talán életében először ült úgy repülőre, hogy nem fűtötte a lelkesedés a rá váró forgatás miatt. Enyhe lelkiismeret furdalást érzett emiatt és azon gyötörte az agyát, hogy ezért Kate-et hibáztassa, vagy valahol menetközben elvesztette a motiváltságát, csak Kate volt az, aki felnyitotta akaratlanul is a szemét? 

Egy pillantást vetett a tükörre ragasztott fotóra, amit a szálloda nyomtatójával készítettek egy telefonos felvételről, ennek megfelelően életlen volt, fénytelen és minden tekintetben ócska papírdarab, mégis ... a napfényt jelentette, a jövőbe vetett hitének minden megtestesült reményét. Aznap reggel, amikor indulnia kellett, még egy utolsó pillantást vetett az alvó lányra, aztán erőt véve magán kiosont a szobából, hogy ne ébressze fel. Egy alvó Kate-et még csak ott tudott hagyni, egy ébren lévőnek nem került volna különösebb erőfeszítésébe, hogy visszacsalogassa az ágyba, és lekésse a repülőt. Elbűvölő volt, ahogy vörös haja szétterült a párnán és kecses kis keze pontosan ott pihent a párnán, ahol nemrég még az ő feje hagyott nyomott. Álmukban is keresték egymás közelségét, érintését, amely azóta is úgy hiányzott neki, mintha egy forró vas égetésének nyoma sajogna enyhítésért rimánkodva. Kate szó szerint beleégette magát az agyába, a testébe, az álmaiba, a vágyaiba. A berlini szálloda mellett egy elegáns ékszerüzlet ragyogott az esti kivilágításban, amikor tegnap este – végig sem gondolva, mit akar – benyitott és kérte a katalógust. Egy apró dobozzal a zsebében és hatalmas reményekkel a szívében távozott. Egyszer véget fog érni itt a munka, Kate is hazatér, aztán elviszi vacsorázni és ha kibírja az este végéig, akkor felteszi neki a nagy kérdést. Vajon mit fog válaszolni rá? Megragadja a lehetőséget és a felé nyújtott kezét vagy elutasítja? Akarja-e a vele járó felhajtást, a a jó napjait éppúgy, mint a rosszabbakat? A világ legboldogabb emberévé teszi-e egyszer, amikor igent mond és még sokszor, amikor megosztja vele az életét? Szül neki gyerekeket, akikben továbbörökíthetik ezt a szerelmet? Biztos volt benne, hogy Kate nem tartozik azok közé a nők közé, akik a tökéletes alakjukat előbbre helyeznék, mint a családalapítás örömét. Egy kislány égő vörös hajjal, vagy egy fiú az ő szürke szemeivel... olyan könnyű volt elképzelni ezt az idilli képet a Temze parti ház kertjének smaragdzöld füvén. 

-Alex! Felvétel! – nyitott be az aszisztense, és egy utolsó leheletfinom érintés után magára hagyta a fényképet, amin összeölelkezve álltak a kishajó farában. Az egyik matróz örökítette meg őket az ő telefonjával, így biztos lehetett benne, ez az egyetlen kép készült kettőjükről. Az utóbbi időben viszonylag keveset foglalkozott vele a sajtó, s bár készült  néhány cikk, amelyben egy-egy londoni kiruccanásuk után azt találgatták, mi lehet köztük, a kapcsolatukat mostanáig sikerült megőrizniük maguknak. Ez a kép túlságosan árulkodó volt és nem akarta idő előtt kibiztosítani a bombát. Ha Kate beleegyezik, hogy feleségül megy hozzá, akkor úgyis nyakukba szakad majd a figyelem. Már csak abban reménykedett, hogy mint minden csoda, ez is három napig tart majd, aztán nyugodtan élhetik az életüket, mint annyi más kortársuk. Dolgozott és ilyenkor annyira egyszerűnek látta a világot. Ugyanolyan letisztultnak, mint a benne élő képet a karakterről, akit éppen megformálni készült. Még nem tudhatta, hogy az élet milyen meglepetéseket tartogat a számára, de remélte, hogy a kezdeti botladozások után most a megfelelő úton jár és pontosan tudja, hogyan juthat el oda.

*

Kate rosszkedvűen ácsorgott a szalag mellett, a bőröndjére várva. Londonban a változatosság kedvéért szakadt az eső, mintha még az ég és a város  is vele sírna az utóbbi napok rosszkedvének betetőzéseként. Amióta Alex elutazott, valami halvány rossz érzés uralta a mindennapjait. Talán azért, mert fel sem ébresztette, csak ott hagyta az ágyban, mint egy megunt barátnőt? Tudta, hogy igazságtalan, hiszen azóta nem telt el nap, hogy ne beszéltek volna, tisztában volt vele, hogy a férfi számára sem volt könnyű az elválás. Mégis, kifosztottnak érezte magát valami megmagyarázhatatlan, önző módon. Hiszen Alexnek sem lehet könnyebb. Ebbe a gondolatba kapaszkodott.

A bőrönd végre felbukkant a szalagon. Már messziről látszott, hogy illetéktelen kezek megdézsmálták, mert még élénken előtte volt a kép, ahogy Julio erőlködve emelte fel a duzzadó csomagot a feladáskor. Most petyhüdten, félig nyitottan kúszott el előtte a görgőkön. Mély sóhajjal lerángatta, aztán még ott, a többi utas szánakozó tekintetétől kísérve kinyitotta, hogy lássa, mitől szabadította meg a tolvaj. 

Az első, amit észrevett, hogy hiányzik, a kozmetikai táskája volt, amelynek tükre mellé tűzte be az Alex-szel közös fotó fénymásolatát. Olyan boldogan nevettek a kamerába, hogy bár elég rossz fotó lett, mégis drága kincsként őrizte volna. Az eddig rosszkedv valóságos hisztérikus letargiának adta át a helyét. Nem a méregdrága kozmetikumot sajnálta, hiszen jóformán egyikért sem kellett pénzt adnia, de az a kép. Pótolhatatlan veszteség volt annak a pillanatnak a kimerevített lenyomata. Legszívesebben odament volna valamelyik légitársaság pultjához és vett volna egy Berlinbe szóló jegyet, hogy újra láthassa a férfit, újra átélhesse mellette a szerelem csúcsait, és soha többé ne is váljon el tőle. De Alex dolgozott, nem zavarhatja. És igazából nem is akarta. Szenvedett a kettősségtől, hogy egyszerre akar vele lenni és bebizonyítani, hogy nélküle is élni tudja az életét. Még nem élt meg ilyen függést soha senkitől, és ez megijesztette. Leroskadt a hideg márványpadlóra és zokogva borult a táskára, csak arra riadt, hogy egy biztonsági alkalmazott gyengéden felsegíti, majd a táskát egy csomaghordó kocsira téve, Kate-et vezetni kezdte az iroda felé.