Perlekedők 41. és 42. fejezet

41.

Anna hallgatta, ahogy odabent megnyitja a férfi a csapot, aztán kinyitotta a sporttáskát és kivette a legfelső pólót, aztán lassú mozdulatokkal kigombolta a ruháját és hagyta a földre csúszni. Az élénkzöld anyag zöld pázsitként hevert a bokája körül.  Egy pillanatra tétovázott, aztán kipattintotta a melltartó kapcsát és a ruhára ejtette azt is. Ujjait a bugyi széle alá dugva nagyot sóhajtott, aztán megállt a mozdulat közben és magára kapta a pólót. Egy pillanattal később már be is csusszant a takaró alá.

-Ez gyors volt! – szólalt meg Simon az ajtófélfának dőlve. –És nagyon izgalmas, ahogy lecsúszott rólad az a rongy. De a végén mintha egy kis tétovázást láttam volna…

-Nem kellett volna leskelődnöd! – vonta meg Anna a vállát és hátat fordított a férfinak.

-Kár lett volna kihagyni! Nem is sejted, milyen elbűvölő vagy, amikor fogalmad sincs róla, hogy figyelnek, és mégis minden mozdulatod maga a tömény erotika. A bőröd arany színben ragyog, nem olyan hóka, mint a filmvilágban a nőké. A hajad szinte fekete ebben a gyenge fényben. Olyan vagy, mint egy keleti hercegnő. Szinte sajnálom, hogy ilyen hamar véget ért a show. Bármeddig  el tudtam volna nézni…

-Fejezd be! Ezzel úgysem tudsz levenni a lábamról! – suttogta Anna zavartan.

-Ne menj sehova, azonnal itt vagyok! – motyogta halkan a férfi és Anna összerezzent, ahogy a farmer cipzárjának jellegzetes hangját hallotta, ahogy Simon vetkőzni kezdett. A vetítés azonnal megkezdődött lehunyt pillái mögött. Dehogy akart ő elmenni! A férfi sikeresen belekavart a tervezett mámoros éjszakába, de ettől még itt volt vele, és pillanatnyilag ennyinek is elégnek kell lennie. Utálta, hogy érzelmileg máris függésbe került, de legalább volt annyira őszinte önmagához, hogy elismerte és nem tagadta. Bármit megtett volna, hogy újra érezze a férfi szerelmének megannyi apró jelét, akár még erről a Camille-ről is hajlandó lett volna megfeledkezni, de aztán egy keserű sóhajjal beismerte, hogy ez nem lesz könnyű.

Ez a szenvedélyes ámulat, ahogyan a férfi a szépségéről beszélt már önmagában elég lett volna ahhoz, hogy megadja magát. Hanyatt fordult és felhúzta magát az ágyban. Éppen időben ahhoz, hogy hallja, odabent elzárták a csapot. Tudta, hogy csak egyetlen perce van arra, hogy döntsön, marad vagy elmegy, de ez nem volt igazi választási lehetőség, mert maradni akart.

Nem lett volna egy perce sem, mert az ajtó szinte azonnal ki is tárult és ott állt Simon egyetlen szál törülközőt tekerve a csípője köré. Hajából még csöpögött a víz és a lábszárán is vizesen tapadt a szőr a bőrhöz. Anna nagyot nyelt az észveszejtő látványra. Megremegett a gondolatra, hogy a férfi meztelenül mászik be mellé az ágyba, de Simon a táskájához ment és kivett belőle egy tiszta alsót és egy pólót, aztán visszavonult a fürdőszobába. Néhány perc múlva felöltözve bukkant elő. Toporgott kicsit az ágy mellett, aztán becsusszant ő is a takaró alá. Úgy ültek ott, mint egy idős házaspár, már csak az hiányzott, hogy valamelyikük bekapcsolja a szemben lévő tv-készüléket.

-Ez de hülye helyzet! – sóhajtott Anna és lejjebb csúszott, és egyúttal az oldalára fordult, hogy a férfit lássa. –Beszélgessünk!

-Oké! – csusszant le mellé a férfi, és a karját a feje alá téve szürke szemeivel a lányt nézte. –Tom mesélte, hogy Jamie hallott George-nál zenélni és azért vagy most itt.

-Hát, meg azért, mert az egyik énekesét baleset érte. …

-Mondtam, hogy jó vagy, nagyon jó! – suttogta halkan a férfi és ujjaival körberajzolta a lány száját.

-Hát, talán van benne valami, erre az estére legalábbis elég jó voltam – rántott Anna aprót a vállán. –És tudod, az a legszebb az egészben, hogy azt hittem, sokkal jobban fogok izgulni. De aztán rájöttem, hogy itt nem ismer engem senki. Ha nem sikerül az este, az Jamie-nek lesz kínos, nem nekem. És ettől valahogy megnyugodtam. Én itt ma csak nyerhettem, és ez jó érzés volt.

-Még emlékszem, hogy ez milyen érzés – mormolta a férfi merengve. … -Akkor nem is mész vissza Magyarországra? – váltott témát hirtelen.

-Egyelőre nem akartam. Londonban jól érzem magam, George-nál jó kis estéim vannak, és néha még csodák is történnek velem, szóval, nem, még maradok. Tudod, arra gondoltam, talán ha itt nem vallok szégyent, valaki esetleg lát bennem fantáziát és meghív, hogy itt lépjek fel…, persze, ez egyetlen este után talán túlzó reménykedés volt, de örültem volna, ha egy kicsit közelebb kerülök hozzád.

-Gyere el LA-be! – robbant ki a férfiból és Anna meglepetten nézett rá.

-És mi lesz a sikátorok mélyével, hm?

-Igazából nem zenélni gondoltam, persze nem tudom, hogy neked mennyire fontos a színpad, de a filmnél biztosan találnánk neked állást. Nyelveket beszélsz, szakvégzettséged van, biztosan találnánk valamit.  Rossz nélküled!

-Ez kedves volt tőled, köszönöm! – mosolyodott el Anna. Nem tudom, ez a mai este fantasztikus volt, de nyilván nehéz életforma lenne mindig a színpadon állni és az ezzel kapcsolatos dolgoknak megfelelni, fotózások, sajtó, nem igazán az én világom. De most még túl friss az élmény. Majd meggondolom. Londonban majd szétnézek a hirdetések között, bár, gondolom, van jelentkező bőven.

-Hát, tényleg van, de biztosan tudnék segíteni, hogy …

-Nem! – csattant fel a lány. –Nem akarom, hogy mint a barátnődet, benyomj valahova, ahol eszük ágában sem volt felvenni senkit, csak neked akarnak szívességet tenni. Otthon is utáltuk a protekciósokat, sokszor még az esélyt sem adtuk meg nekik, hogy bizonyítsanak. Én nem akarom ezt átélni.

-Nem fogják tudni, hogy én vagyok a háttérben. Steph el tudná intézni…

-Nem! Simon, nem! Vagy a magam erejéből jövök, vagy maradok Londonban.

-De ez így nem élet! – nyögött a férfi és ránézett. Szürke szemében annyiféle érzelem kavargott, hogy Anna választani sem tudott, melyikre reagáljon. Simon  az ágyneműre csapva megszólalt:

-Nem ér neked ez a kapcsolat annyit, hogy te is feladj magadból valamennyit?

-Én IS? – emelkedett meg a lány hangja. –Simon! Ebben a kapcsolatban csak én adhatok fel mindent. A függetlenségemet, az önérzetemet, a biztonságérzetemet. Tudod mit nyerek vele? A kéretlen nyilvánosságot, a kitartottság érzését, olyan emberek ítéletét, akik nem is ismernek. És persze Téged. Tagadhatatlan, hogy a bónusz miatt hajlandó vagyok egyáltalán gondolkozni a dolgon, de nem akarom magamat olyan helyzetbe hozni, hogy többet veszítsek, mint nyerjek ezen az ügyön.

-Mégis, mire számítasz? Mit nyersz? – nézett rá értetlenül a férfi.

-A szerelmedet. De ha ez nem jönne össze, az annyira összetörne, hogy a darabjaimat kincskeresővel sem tudná a családom összekaparni a los angelesi beachen. A mai este után pedig tagadhatatlanul elbizonytalanodtam, miféle meglepetések érnének, ha a te felségterületeden próbálnék talpon maradni…

-Anna! Nincsenek meglepetések! Camille a múlt. Hülye ötlet volt elhívni, elismerem, de egyedül voltam és Tomék állandóan egymáson lógnak, valaki hozzám is szólt volna.

-Ez hülye duma! – tromfolta le a lány és Simon legszívesebben megcsókolta volna, olyan durcás képet vágott.  Sötét hajához egyébként is jól állt a kivágott fehér póló és mivel jóval nagyobb volt, mint a lány, a kivágás ingerlő betekintést nyújtott a lágyan ívelő halmokra, a barnára sült bőrön izgatóan ragyogott a fehér anyag, és nem akarta zavarba hozni azzal, hogy felhívja rá a figyelmét, hogy a mellbimbói majd átszúrják a vékony anyagot.

-Tényleg az – ismerte be egy gunyoros mosoly kíséretében. –Tom egy szót sem szólt volna, ha én is Sylvien lógok. Ezért tényleg nem kellett volna magammal hozni senkit.

-Nagyon vicces – vágott grimaszt a lány, de a szája sarkában ott játszott egy mosolykezdemény. -Camille egyébként se beszélgetni akart veled.

-Anna!

-Ne Annáz itt nekem! Ha valaki, hát én felismerem, ha egy liba szemet vet a pasira, akit én akarok. Camille haja kiegyenesedett, amikor meglátott, mert veszni látta a jó kis hentergést, amit konkrét ígéret nélkül is beígértél neki azzal, hogy elhívtad. Csak úgy, nosztalgiából.

Simon felült az ágyon és vigyorogva nézte a boszorkányt, aki felpaprikázva végre kimondta, hogy féltékeny, mert őt akarja, és nem hajlandó osztozni. De hiszen ezzel ő sincs másként! Még Jamie-t is orrba tudta volna nyomni, amikor az este végén egy puszit nyomott az arcára, vészesen közel a szájához. Örült a sikernek... Na ja! Akkor tapsoljon, de ne tapizza a más nőjét!

-Szeretlek! – suttogta neki csillogó szemekkel.

-Akkor sem fekszem le veled ma! – morogta Anna és alig bírta közben visszafogni a kezeit, amelyek önálló életre kelve már megindultak volna, hogy átöleljék a férfit és magára húzzák. Simon az éjjeli szekrényen álló rádiós órára pislogott és elvigyorodott.

-Oké, én tudok várni! – az óra ugyanis már fél tizenkettőt mutatott…. –Na, gyere! Bujj ide! Alszunk egy kicsit és elfelejtjük ezt az egészet! – simogatta meg a lány karját, aki hátat fordított neki és az ölébe fészkelte magát.

-Tudom, miben mesterkedsz, de nem versz át! – motyogta álmosan, de Simon minden önuralmát latba vetve nem is próbálta a tudtára adni, hogy mennyire felizgatta, csak lassú mozdulatokkal simogatta a vállát, aztán le a csípőjét. Anna testéből lassan távozott minden feszültség és jólesően engedte át magát a megnyugtató simogatásnak. Amikor a digitális kijelzőn megjelent az éjfélt jelző 00.00, a lány halk szuszogással már aludt. Simon azt hitte, csalódott lesz, de csak csendes elégedettséget érzett, amiért a puha, meleg női test, az ismerős virágillattal körülölelve ott feküdt mellette. Még közelebb húzta magához, és kezét a lány szíve fölött nyugtatva lehunyta a szemét és pár pillanattal később már ő is aludt.

42.

Anna álmodott. Mert az csak a legszebb álmaiban történhetett meg, hogy Simonnal volt és a férfi szenvedélyesen, mégis gyengéden fedezte fel a testét, ujjainak cirógatását a szája, a nyelve nedves melegsége követte, és a végén úgy érezte, mintha lángba borult volna körülötte a világ. Aztán az álom valahogy túlságosan valóságossá vált, az érzések nemcsak a képzeletében áztatták el a lába közét, hanem a valóságban is. Már-már zavarba jött, amikor megérezte, hogy a bugyija lassan lefelé vándorol a csípőjén, a combján, a térdeinél, míg utoljára még megérinti a bokáit, aztán egy halk suhanással eltűnik valahol a szoba sötétjében. Eddigre teljesen felébredt. És eszébe sem jutott tiltakozni. Sem álmában, sem ébren. A szobában sötét volt, csak a város éjszakai fényei világították meg a bútorok kontúrjait. New York képtelen volt aludni, monoton dübörgése áthatolt a jól szigetelt ablakokon és a sokat látott falakon is. De ezek a neszek most el sem jutottak a füléig, csak az a csendes zihálás, amit hirtelen nem is tudott, hogy a saját torkából tört fel, vagy a férfiéból. Tudta, hogy Simon is észrevette már, hogy felébredt a kényeztetésére, de a férfi nem futamodott meg, és ő  úgy döntött, kiélvezi az utolsó pillanatig a gyengéden kutakodó ujjak izgató érintését. A vállaira támaszkodva megemelte magát, hogy a férfi feltolhassa rajta a könnyű pólót, aztán áthelyezte a testsúlyát, hogy az ügyes kezek levarázsolják róla a feleslegessé vált ruhadarabot. A halk suhogást kisebb csörömpölés követte, ahogy a póló a komódon landolt.

Egyikük sem szólalt meg, mert nem is volt szükségük szavakra, a testük beszélt, a vágyaikról, az érzéseikről, és ezt a nyelvet mindketten jól értették. Anna homorítva kínálta oda a testét és hamarosan szinte hörögve karmolászta maga alatt a lepedőt, ahogy a férfi szája fáradhatatlanul csókolta, harapdálta – úgy érezte – minden porcikáját. Még a legrejtettebbeket is. Amikor már úgy érezte, hogy képtelen többet elviselni az édes kínzásból, a sarkát a matracba nyomva próbált menekülni az újabb és újabb gyönyörhullámok elől, de a férfi nem kegyelmezett. Visszahúzta és saját súlyával szegezte az ágyhoz. Akkor a lány más taktikához folyamodott, és kezeivel a férfi ruháját kezdte tépni türelmetlen sietséggel, hogy mielőbb magán érezze a forró bőrt, a selymes szőrzetet, amely Simon mellkasán mindig is felizgatta. A férfi egy mély, bensőséges csók után megemelkedett és egyetlen rántással megszabadult a pólótól. Anna abban a pillanatban szorította magához, kiélvezve a sima bőr érintését.

Simon úgy érezte, mintha elektromos szikrák ugrálnának a testük között és egy percre a karjaira támaszkodva végignézett az alatta vágytól vergődő lány testén. A félhomályban csak a legfontosabb részleteket látta, különös ragyogásban remegve, és a látványtól a vére még a korábbinál is erőteljesebben kezdett száguldani az ereiben. Szerencséjére Anna is többre vágyott és türelmetlenül ölelte át lábaival a derekát, aztán a lábával lefelé tolta róla a boxert és a férfi hálás sietséggel segédkezett ebben neki. Amikor már semmi sem választotta el őket a végső beteljesüléstől, Simon a kisszekrényen tapogatózva a kis csomag után kutatott. Homlokán már megjelentek az első izzadtságcseppek, amikor Anna visszatalálva a földre halkan megszólalt:

-Nincs rá szükség, felírattam gyógyszert, már hetek óta szedem.

A mondatot még be sem fejezhette, amikor a férfi elmerült benne és boldog megnyugvással igyekezett lecsillapodni, hogy el ne kapkodja a dolgot.

-Köszönöm! – suttogta a lány fülébe, akin borzongás futott végig a forró levegőtől, és két keze közé fogva a férfi fejét, megcsókolta.

-Részemről az élvezet… - aztán megmerevedett és megpróbált durcás képet vágni: -Te svihák, azt mondtam nem fekszem le veled…

Simon kuncogva fordította a fejét oldalra és a lány követte a tekintetét. A digitális óra éjjel 1 órát mutatott.

-Azt mondtad, hogy MA nem fekszel le velem, és az a ma már tegnap, úgyhogy tartottad magad az elhatározásodhoz, én pedig tiszteletben tartottam. A mai MA már más kérdés. Te sem mondtad, én pedig nem is hagytam volna, hogy tovább durcáskodj. Hogy máshogy bizonyítsam be neked, hogy szeretlek?

-A szex nem egyenlő a szerelemmel!

-Az nem, de ez nem szex volt, hanem szeretkezés, hidd el nekem, tudom, mi a különbség.

-Miért van az, hogy nem vagyok ettől a tudásodtól különösebben feldobva? – vágott apró grimaszt a lány.

-Pedig lehetnél, mert így különbséget tudok tenni és tudom értékelni azt, ami köztünk van – simogatta meg az arcát végtelenül gyengéden a férfi. Anna ismeretségük kezdete óta élt-halt ezért az érintésért, mert olyan oldalát láthatta ilyenkor a férfinak, amit talán még soha, senki. Az érintése, a hangja és a szeme az ilyen pillanatokban olyan koktélt alkotott, amitől függővé vált; és tudta, hogy talán már soha többé senki más nem tud így hatni rá.

*

Amikor felébredt, hirtelen nem is tudta, mi ébresztette fel. Valószínűleg a súly, ami lassan, de biztosan kipréselte belőle az utolsó levegőtartalékait is. A férfi nehéz lába, amit a combján átvetve a lábai közé fúrt, mintegy még álmában is a térdén lovagoltatva. Vagy a karja, amivel olyan szorosan ölelte, mint aki magába akarja olvasztani a teste hőjével. Elvigyorodott a gondolatra és megsimogatta a mellén szuszogó kócos fejet. Simon némi mormogás után csak még kényelmesebben helyezkedett el, aztán egy pillanatra megemelte a fejét és egy csókot nyomott a mellei közé.

-Agyon nyomlak...

-Maradj! – kapott utána a lány. –Van még levegőm, és olyan jó így összebújva.

-Kérésed parancs! – mormogott Simon, de azért egy kis levegőhöz juttatta a lányt, ahogy pár centivel áthelyezte a súlypontját.  –Mennyi az idő?

-Reggel nyolc... – nézett oldalra Anna és próbált visszaemlékezni, hány órára beszélte meg Sophieval, hogy átmegy a gyerekekhez.

-Mikor kell menned? – érezte meg a férfi a mozdulatban a közelgő elválást.

-Csak tízre, de jó lenne előtte enni is valamit, mert tegnap nem sok étvágyam volt a vacsoránál.

-Ne kezd már megint! – sóhajtott Simon, félreértve a mondatot. Anna meg is lökte a vállát cserébe a kifakadásért.

-Nem a barátnőd miatt, hanem, mert még túl izgatott voltam a koncert miatt.

-Az más, akkor megetetlek, de Anna...

-Igen?

-Ő nem a barátnőm. Bibliai értelemben már nem, egyébként meg sosem volt, oké?

-Nekem oké, de ha lehetne, ma már ne beszéljünk róla többet...

-Most se én kezdtem – tiltakozott a férfi.

-De igenis te kezdted – vitatkozott vele a lány, mire Simon az egyetlen módszerhez folyamodott, hogy belefojtsa a szót, amit a jelen helyzetben a legcélravezetőbbnek tartott, ráfeküdt és megcsókolta. A stratégia működött, Anna fejéből könnyű felhőként szállt tova a szőke lány emléke.

*

Jézusom! Hogy képes Sophie nap mint nap ezt túlélni? – fogta egyre jobban lüktető fejét Anna, ahogy a sztereóban érkező visítást hallgatta. A két és fél éves Lyra és az egy éves Margot nem könnyítették meg a dolgát. Mintha csak ikrek lettek volna, egyszerre voltak éhesek, szomjasak és a pelenkákat is egyszerre kellett cserélnie. És ha nem volt elég fürge, márpedig egy ilyen éjszaka után nem volt az, akkor a lányok azonnal büntettek, üvegrepesztő hangon visítottak, természetesen egyszerre. A nagy hangzavarban meg sem hallotta, ahogy kinyílik a lakosztály ajtaja, és már csak arra riadt, hogy a behatoló egy csókot nyom a nyakába. Megperdült és Simon vigyorgó, túlságosan is kipihent ábrázatát látta maga előtt. Hogy a fenébe csinálta, hiszen ő sem aludt többet?

-Sejtettem, hogy vészhelyzet lehet, úgyhogy itt a felmentő sereg – próbálta túlkiabálni a hangzavart a férfi, és a lányok a váratlan felbukkanásától egy pillanatra elhallgattak. A két szöszke kislány tágra nyílt szemekkel nézte az újabb áldozatot, mintha csak azon törnék bájos kis fejecskéjüket, őt mivel tudnák a legkönnyebben kibillenteni a magabiztos mosolyából.

-Hát, éppen kulminálnak az események, tisztába kéne tenni őket, aztán beléjük rimánkodni az ebédet – fintorgott Anna, ahogy elképzelte a következő fél-egy óra megpróbáltatásait.

-Oké, szedd elő, ami kell hozzá, addig én hozom a gitárodat! – adta ki az utasítást a férfi és a lány némi kétkedéssel engedelmeskedett. Simon alig tette ki a lábát a lakosztályból, odabent felharsant a visítás. Egy pillanatra megingott, hogy biztosan vissza akar-e menni, aztán megacélozta az akaratát. Ha nem segít Annának, estére a lány egy két lábon járó idegroncs lesz, abból pedig neki nem sok haszna lesz, úgyhogy kénytelen lesz segíteni. Pillanatnyilag ugyan csak a csodában bízhatott, de egy próbát mindenképpen megért a dolog.

Anna hátán már folyt a víz, amikor a bébiételek meglangyosítva, a pelenkák előkészítve az asztalon sorakoztak, ő pedig két kezével két cumisüveget tartott, hogy a sírástól szomjas kis boszorkák erőt meríthessenek a citromos vízből. Felemelte Margot és az ajtó felé fordulva úgy várta Simont, mint a Messiást. Fogalma sem volt róla, hogy a férfi vajon mennyit tud majd segíteni, de ő volt az egyetlen reménye. A kislányt csípőjére ültetve rázogatta, miközben másik kezével Lyra bugyogóját ráncigálta, aztán kissé erélyes mozdulattal lenyomta a bilire.

-Ott maradsz! – nézett rá villámló szemekkel és a kislány meglepetten engedelmeskedett a szokatlanul határozott felszólításnak.

-Na, megy ez neked! – szólalt meg mögötte Simon mire ijedtében majdnem elejtette a kisebbik bajkeverőt.

-Hogy a fenébe tudsz ilyen halkan jönni-menni? Vagy csak megsüketültem az elmúlt két órában – nyögött elgyötörten a lány, mire Simon elvigyorodott.

-A bilissel majd én foglalkozom, te tedd tisztába a kicsit! – rendelkezett, és a kezében tartott gitárt a fal mellé állította, aztán Lyrához lépett.

-Na, hercegnőm, készen vagy?

A kislány megrázta a szőke loknikat, amik csak úgy repkedtek az apró arc körül.

-Hát, ha nem, akkor ide ülök melléd – mondta neki a férfi és a gitárt az ölébe emelve letelepedett a szőnyegre a kislánnyal szemben. Lyra érdeklődően dőlt előre és megpendítette a legközelebbi húrt. A furcsa hangra elvigyorodott.

-Hééé, ne játszatok a gitárral! – szólt rájuk Anna, miközben a kanapéra fektetett kicsin lecserélte az eldobható bugyit.

-Semmi baja nem lesz – feleselt a férfi. –De ha mégis, akkor az apja majd vesz neked egy másikat. Az a minimum ez után a délelőtt után. Tudod te, mennyire vágta volna meg őket egy hivatásos bébiszitter? Abból bőven telne egy új gitárra, nyugi.

-Ének! – rendelkezett a kislány, miközben a térdeire könyökölve úgy nézett Simonra, mint egy mesebeli hercegre. Egy szófogadó hercegre, mert a férfi pár akkord után egy népszerű gyerekdal éneklésébe fogott. Lyra kerekre nyílt szemekkel hallgatta. Amikor a férfi a dal végére ért, letette a gitárt.

-Még! – jött a kis zsarnok felszólítása.

-Majd, ha végeztél. Nem üldögélhetsz a koncertem alatt a bilin. Udvariatlanság – válaszolt nagy komolyan Simon és a kislány láthatóan megértette a probléma lényegét. Felállt és kis terpeszbe állva várta, hogy valaki megtörölje a fenekét. Simon nem érezte felkészültnek magát a feladatra.

-Anna! Légy szíves!  - intett a türelmesen ácsorgó apróság felé, miközben feltápászkodott. –Őt addig átveszem – nyúlt Margot-ért, aki a kezeit feléje nyújtva szinte röppent a karjaiba.

Anna a fejét csóválva törölgette Lyrát, aztán felhúzta rá a tiszta bugyogót.

-Ideje lenne már neked is szobatisztának lenned. Azért, mert a tesód még bepisil, neked nem muszáj. – korholta szinte csak magában a kislányt. Közben oldalra nézett, mert Margot feltűnően csendben volt. A látványra majdnem felnevetett. A kis ribanc! A kislány tágra nyílt szemekkel Simont fixírozta, jobb kezének hüvelykujja a szájában, a ballal pedig a férfi mellszőrzetét markolászta a nyitott ingnyakban. Simon pedig mókás pofával figyelte a szőrtépdeső mutatványt.

-Na, ha mindenki tisztába lett téve, akkor együnk! – adta ki az újabb utasítást és a kislányt beleültette az asztal mellé készített etető székbe, aztán egy fájdalmas grimasszal kiszabadította az apró ujjak közül a maradék szőrét.

-Ez egy vadmacska! Még te sem voltál ilyen követelőző – sóhajtott drámaian, mire Anna fejbe csapta, aztán a másik székbe ültette Lyrát, aki azonnal Simon felé intett a kanállal.

-Ének!

-Tudod egyszerre kettőjüket etetni? – nézett a lányra, aki megvonta a vállát.

-Egy próbát megér – aztán a főzelékbe merítette a kanalakat és a lányok szájához tartotta. Lyra dacosan hajolt el előle és Margot azonnal utánozni kezdte a nővérét.

-Ének! – követelte a nagylány, mire Simon pengetni kezdte a gitárt és énekelni kezdett.

A főzelék fogyott, Anna keze meg-megremegett, ahogy etetés közben egyre gyakrabban rebbent a tekintete az éneklő férfira. Istenem, micsoda pasi! Fantasztikus apa lenne! Nem is feltételezte róla, hogy ilyen dalokat ismer, ez a két kis boszorkány pedig pillanatok alatt a rajongója lett. Mire az utolsó dalnak is véget lett, a tányérok is kiürültek, a lányok ittak, aztán  Lyra megragadta Simon kezét.

-Alszik!

-Hát, te aztán nem sokat kukoricázol! – kacsintott rá a férfi pajkosan. -Még nincs három éves és ágyba ráncigálja az első pasit, aki az útjába kerül. Apádnak lesz veled baja elég. Na, gyere! – emelte ki a székből. Margot természetesen azonnal visítani kezdett, jelezve, hogy ő is velük akar tartani. Anna kétségbeesetten állt mellette és a krokodilkönnyeket figyelte, amik a kicsi arcán legördültek. Kész, Simont ő itt nem pótolhatja.

-Mire vársz? Hozd őt is, elférünk mindannyian a franciaágyon! – nézett vissza a férfi, aki éppen a szülői háló ajtaját nyitotta ki. És Margot mintha csak megértette volna az ajánlatot, azonnal elhallgatott. Anna kikapta a székből és a többiek után sietett vele.

Perlekedők 38. 39. és 40. fejezet

38.

Ez a hétfő este is éppen olyan zajos volt, mint a többi és Anna most is csak a fellépés előtt néhány perccel érkezett meg. George azonban most mintha kissé idegesebben fogadta volna.

-Szia! Volt itt valaki, aki beszélni akart veled, de nem tudott megvárni, elment. Majd visszajön, azt mondta.

-Ismerem? – ragyogott fel Anna szeme, mert az első gondolata Simon volt, aztán egy grimasszal rájött, hogy már maga az ötlet is képtelenség, hiszen néhány órával ezelőtt beszéltek skype-on, és a háttérben felismerhette a férfi házának berendezését, amelyet az elmúlt napokban már volt alkalma olyan pontosan megismerni, mintha már járt volna ott.

-Személyesen nem hiszem, de most siess, pakolj le, hamarosan Te következel! – intett George a pódium felé és Anna már el is feledkezett a titokzatos látogatóról. Ha nem Simon, akkor nem is érdekes.  

A műsora alatt egy fiatal férfi érkezett két másik társaságában és az egyik hozzá legközelebb eső asztalhoz ültek. Merőn figyelték minden mozdulatát, ujjukkal az asztalon dobolták a ritmust és az utolsó szám után összedugott fejjel sugdolóztak, miközben ő hátravitte a gitárt. Kifelé jövet George már várt rá, és a nemrégiben érkezett trióhoz vezette a lányt.

-Hát, ő Anna! – mutatta be őt . –Ugye, hogy nem túloztam? Megvan hozzá a hangja és a megjelenése is.

Anna értetlenül kapkodta a tekintetét, mire a sötét hajú, fiatal férfi felállt és a kezét nyújtotta.

-Jamie Cullum vagyok. … és hogy ne is húzzam az idejét, lenne kedve nekem vokálozni,Anna?

-Jamie, ő önálló számnak is elég jó – szólt közbe George

-Jó lenne, de még nem tart ott, mert nincs elég gyakorlata, és most nem is arra van szükségem. De ha vokálozik, onnan egyenes az út egy önálló számhoz, sőt egy duetthez még szükségem is lehet rá.

-Bocsánat! – vágott közbe Anna, kezével jelezve, hogy időt kér. A férfiak vitájából érezhető volt, hogy valami fontos és jó dologról van szó, de már kellőképpen felcsigázták az érdeklődését, hogy valami konkrétumot is halljon, mert egyelőre csak zavaros katyvasznak tűnt a beszélgetésük.

-Ahogy elnézem, nem ismer… - jegyezte meg fanyarul a férfi, és Anna egy bocsánatkérő mosollyal vállat vont.

-Egy ideje eléggé el voltam foglalva, de ha ad pár percet, bepótolhatom a mulasztást. Gondolom, a Youtube jó barát, és pillanatokon belül mindent tudni fogok, amit tudnom kell.

-Hát, tegye azt! Addig is a lényeg: Fiona, az egyik háttérénekesem eltörte a lábát és nekem a hétvégén New Yorkban kell fellépnem. Kell valaki, aki nem szúrja el, és George szerint magánál jobbat ilyen rövid idő alatt úgysem találok. Ha bele mer vágni, akkor még ma átküldöm a számokat, holnaptól akár próbálhatunk is…

Anna sokkoltan meredt az előtte álló fickóra, igazi fellépés nagy közönség előtt? Ráadásul New Yorkban? Aztán George-ra nézett, aki biztatóan ráhunyorgott.

-Hát, tulajdonképpen miért is ne, ha úgy érzi, megfelelek, akár… - habogott, és közben remélte, hogy a fickó ennyiből is megérti, hogy boldogan elfogadja az ajánlatát.

*

Anna ült a laptop előtt és a már ismerős fickó ujjait bambulta, ahogy fürgén játszottak a billentyűkön és a kellemes hangot, ahogy énekelt. Némelyik számot ismerte jól, még néha ő maga is énekelte, de tegnap este fogalma sem volt róla, hogy George csehójában ez a fickó állt előtte. Most egy kicsit szégyellte magát a bambaságáért. Csoda, hogy a fickó nem sértődött meg, hiszen elég nagy név a pályán ahhoz, hogy ismerjék a nevét, főleg egy olyan valaki, aki énekelni akar. Amikor végre képes volt elhinni, hogy a csoda, hogy éppen őrá esett a választás, valóság, megrettent a kihívástól, és még mindig nem jutott dűlőre, hogy Simonnak beszéljen-e róla. Majd inkább utólag számol be róla, ha nem lesz belőle valami egetverően nagy blama. Írt ennek a Jamie fiúnak, hogy boldogan énekelne vele és egy órán belül küldönc érkezett kottákkal, cd-kkel, valamint egy végeláthatatlan e-mail rengeteg instrukcióval. A pasi biztos volt benne, hogy  vállalja, csak a jelzésére várt, hogy úgy nézzen ki, ő döntött. Ezt máris értékelte benne.

 Vokál? Hát, valahol el kell kezdeni és végül is, talán ez lehet a kiugrási lehetősége, ha semmi másra, arra biztosan jó lesz ez az alkalom, hogy ismeretségeket kössön. Talán New Yorkban felfigyel rá valaki, munkát ajánl és akkor máris közelebb lehet Simonhoz egy óceánnyival. Elvigyorodott, ahogy arra gondolt, hogy szakmai kérdésben is ennyire a szíve legyen a tanácsadó.

Felhívta George-ot és megköszönte, hogy közbenjárt az érdekében, ő pedig a bajsza alatt dörmögve, semmiségnek nevezte a dolgot, mondván ő éppen csak megemlítette a nevét. Jamie nyilván nem ajánlotta volna fel a munkát, ha nem tetszik neki, amit hall és lát, úgyhogy bízzon egy kicsit magában, aztán ott a messzi New Yorkban ne hozzon rá szégyent, mutassa meg a lázadó gyarmatiaknak, hogy még mindig London a zene szülőföldje. Anna némi zavart csönd után megjegyezte, hogy ő maga sem londoni, de George letorkolta: nem ez a lényeg, Londonban bontogatja a szárnyait és New York örüljön, hogy odamegy. Ennyi hazafias megnyilvánulás után Anna nevetve kérdezte meg a bozontos bajszú bártulajdonost, hogy akkor nem haragszik-e sok honfitársára, hogy az óceánon túl énekelnek és játszanak filmekben, színdarabokban, mire George vidáman dünnyögött bele a telefonba: A bolond gyarmat nem is sejti, hogy most hódítjuk meg végleg. …

*

Tom kinyomta a telefont és Sylviere nézett: -Van kedved eljönni Jamie koncertjére? Vasárnap lesz. És a srác olyan sztorit mesélt, hogy haljak meg, ha nem hiszek mostantól a tündérmesékben. Fel kell hívnom Simont, hogy jöjjön el ő is, de jó lenne, ha nem szólnám el magam, mert a srác álla tuti a padlót fogja súrolni.

-Lehetne úgy beszélgetnünk a dologról, hogy értsek is belőle egyetlen árva szócskát is? – nézett rá gunyorosan az asszony, miközben Marlowe szájába próbálta kormányozni a főzelékes kanalat.

-A lényeg, hogy vasárnap este koncertre megyünk. Te gondoskodj bébiszitterről, én meg megpróbálom rábeszélni ezt a majmot, hogy eljöjjön…, úgy, hogy közben a lényeget elhallgassam előle. Azt hiszem, Marlowe lesz a csalétek. Jobban bele van esve, mint a korban hozzáillő csajokba.

-Na, azért úgy tűnt, az a magyar lány eléggé elcsavarta a fejét – dünnyögte Sylvie, mire Tom arcán valami már-már ördögi vigyor terült el, de szótlanul a barátja számát tárcsázta.

*

Simon kissé értetlenül hallgatta Tomot. Olyan vehemensen próbálta rábeszélni, hogy a hét végén New Yorkba utazzon, hogy az már-már gyanús volt, csak még arra nem tudott rájönni, miért. De végül is, miért ne, még mindig jobb, mint itthon ülni és önmagát sajnálni, amiért egyedül van. Anna a legutóbbi levelében azt írta, hétvégén nem lesz elérhető , munkája van, majd mesél… Kösz, majd…  Amúgy a Jamie Cullum koncert jó ötletnek tűnt, és ha már New Yorkban lesz, akkor legalább beválthatja a Camillának tett korábbi ígéretét is, feltéve, ha a lány ráér.

*

Tom felszisszent, ahogy az érkező párost meglátta. Simon és a csinos szőke lány látványa most nem töltötte el örömmel. Ismerte a lányt, hiszen látta ő is a reklámot, amit együtt forgattak Simonnal, hallotta a bulvárhíreket, miszerint egy ismert modell összejött a barátjával és állítólag roppant elismerően nyilatkozott a szexuális kompetenciájáról, de hát ezek lassan egy éves sztorik voltak, nem gondolta volna a legmerészebb álmaiban sem, hogy Simon vele fog felbukkanni a koncerten. Pont ezen a koncerten!  A nagy meglepetés a végén botránnyá fog változni, bassza meg! Jobb lett volna inkább elmondani neki, hogy miért fontos, hogy itt legyen ma este!

-Szasztok! – motyogta zavartan az érkezőknek és úgy megszorította Sylvie kezét, hogy az felszisszent.

-Sziasztok! – mosolygott Simon, aztán bemutatta a lányt, akivel érkezett. –Camille Rynard… Ők pedig a barátaim, Tom Pollock és a felesége Sylvie. Marlowe, a tündéri lányuk meg a menyasszonyom, de ő már biztos alszik ilyen késői órán.

-Ja, a menyasszonyod már alszik – motyogta Tom és Simon értetlenül nézett rá. –Mi a baj? Nem húztam fel a sliccem? – vigyorgott, mire Tom megforgatta a szemét.

-Figyelj, mindjárt kezdődik, nem hozunk a lányoknak valamit inni? – nézett erre az idiótára jelentőségteljesen, és kivételesen Simont nem kellett a fülénél fogva magával rángatnia.

-Jártok? – bökött a fejével a hátuk mögé, ahogy a vip-bárhoz araszoltak a sűrű tömegben.

-Mi? Ja, Camille? Nem, csak nem akartam egyedül jönni, ő meg ráért. Annával járok, ha még emlékszel…

-Hát, ez az, én még így emlékeztem. Akkor mit kapaszkodtok itt egymás kezébe, mintha együtt lennétek?

-Most meg mi bajod van? Megfogtam a kezét, vagy ő az enyémet, ennyi…, baj, hogy elhoztam?

-Hát, őszinte legyek? Lehet, hogy nem ma kellett volna társaságra vágynod…

-Miért, mi van ma? – forgatta meg a szemeit Simon aztán lerázta a sörhabot az ujjairól, ahogy a puha műanyagpoharat kicsit megnyomva egy adag végigfolyt a kézfején, be a farmerdzseki ujja alá. A színpadon feldübörgött a zene és a nézőtéren felsikoltottak az első rajongók, ahogy Jamie megjelent. Hihetetlen micsoda kölyökképe van még mindig – fintorgott Simon, ahogy a nála hét évvel idősebb fickót nézte. A zongorához ült és irigylésre méltó könnyedséggel játszani kezdett. Aztán belekezdett az első számba és pont amikor a poharat Camille kezébe nyomta, a háttérben felszállt a színpadi füst és a vokál két tagja láthatóvá vált a nézők számára is. Simon éppen egy nagyot kortyolt a poharából, amikor összehúzott szemének a jobb oldali lány ismerőssé vált, túlságosan és fájóan ismerőssé… Ez egész egyszerűen nem lehet igaz… Fuldokolva, köhögve törölte a szájáról a sörhabot, miközben Tom grimaszolva csapta hátba.

-Bassza meg, legalább szólhattál volna! – motyogta Simon. –Mert te tudtad, mi? De hát hogy a fenébe…?

-George szólt Jamienek, amikor kiderült, hogy az egyik énekese eltörte a lábát, aztán Jamie meghallgatta és felajánlotta neki a melót. Ő meg persze nem utasította vissza. Egyrészt mert hülyeség lett volna, másrészt meg meg akart lepni a hírrel. Én Jamietől hallottam először, hogy valami külföldi csajt hallott George-nál zenélni, aztán Anna is megkeresett, hogy szerintem megpróbáljon-e elhívni? Én meg azt mondtam, majd én hívlak, legyen meglepetés, de most félek, kicsit visszafelé fog elsülni az egész, mert te magaddal hoztad ezt a csajt. Ráadásul pont őt…

-Mi az, hogy pont őt? Mennyivel rosszabb Camille, mint bárki más?

-Simon, basszus, azt a reklámot nyilván ismeri Anna is,meg a híreket is, hogy ti magánemberként is rendesen gyűrtétek a lepedőt. Aztán most itt álltok egymáson lógva, szerinted mégis mit fog képzelni?

 -Mit, mit? Hogy elhoztam magammal egy barátomat is. Csak nem hiszi rólam, hogy mellette még mással is kavarok…

-Vele se kavarsz. Ő odaát van, te meg itt. Ebbe akármi is belefér,  mármint képzelgés szintjén. És a nők fantáziája, mint tudjuk ...

-Mi a túrót sutyorogtok már annyit? – bökte oldalba őket Sylvie és Camille is úgy nézett rájuk, mint aki roppant udvariatlan dolognak tartja, hogy a két pasi egymással van elfoglalva, nem velük.

-Semmi, nem érdekes… - mosolygott Tom a feleségére, aztán megragadta a kezét: -Nézd, ott van Michael, köszönjünk oda neki, rendben? – rángatta magával az értetlenül utána botladozó asszonyt, miközben még odasziszegett a barátjának: -Tisztázd Camille-el is, hogy mi a szitu, mert ebből így csak iszonyatos botrány lesz!

39.

Anna számára a hét úgy telt el, mint egy valóra vált álom. Minden napján vigyorogva ébredt és szerelmesen mosolyogva aludt el. Azokon a napokon, amikor beszélni is tudtak, nemcsak egymás vágytól sistergő leveleit olvasgatni, akkor még szerelmesebben. Az élet ennél már csak akkor lehetett volna szebb, ha Simon itt van mellette, de már a gondolat, hogy ez a pasi hozzá tartozik, róla álmodik, megédesítette a mindennapjait. A másik pasi, Jamie pedig a másik csoda volt az életében, amely az utóbbi hónapokban villámcsapásszerű fordulatot vett. A fickó maga volt a két lábon járó zene és  ugyanakkor hihetetlen jó arc, aki türelmesen és sokat viccelődve segítette át a kezdeti nehézségeken. Három napjuk volt rá, hogy Anna megtanulja, amit meg kell, és elhiggye, hogy menni fog minden, mint a karikacsapás. A zenészek segítőkészek voltak, és a szemük sem rebbent, amikor Jamie végül egy duettet is berakott a műsorba. Ha ő bízott a lányban, részükről is rendben volt a dolog. A férfi felesége, Sophie lehengerlően kedves volt vele, a két kislány pedig, Lyra és Margot olyanok voltak, mint két tündéri picurka angyal. Az egész családot valami hihetetlen pozitív aura vette körül, aminek jótékony hatása most őrá is kiterjedt, ami egyértelműen a gyakorlást segítette. Az első találkozáskor a meglepettségtől levegőt sem kapott, az asszony ugyanis majd húsz centivel magasabb volt a férjénél, de aztán a köztük lévő harmónia hamar feledtette vele, hogy mennyire nem szokványos párost alkotnak. A repülőn az izgatottságtól alig bírt aludni, csak az zakatolt a fejében, hogy vajon Tom rá tudja-e beszélni Simont, hogy eljöjjön a koncertre? Hirtelen ötlet volt, hogy írt neki, George-tól kapta meg a címét, és már meg sem lepődött rajta, hogy Tom Jamietől már mindenről tudott. Hiába na, ha az angolok be akarják venni New Yorkot, megtalálják egymást hamar – mondta neki George, aki egészen megrészegült a szerdai fellépésétől, ahol Jamievel élesben is kipróbálták, hogy szól a duettjük.

És most elérkezett a nagy pillanat, percek kérdése és felmegy a színpadra a világ egyik legnagyobb metropoliszában és egy befutott zenész mellett énekelhet. Mint a mesében. És valahol a nézőtér sötétjében ott ül majd álmai férfija és leesett állal hallgatja majd, hogy mire képes a szerelmükért.

*

-Most akkor menjek el? – nézett Simonra a szőke lány, és nem lehetett nem észrevenni a tekintetén és a hangján, hogy megsértődött. Oké, jó néhány hónapja történt, ami történt köztük, de azt hitte, azért annál többet jelentett a férfinak, mint egy néhány napig tartó szextúrát New Yorkban. Amikor felhívta, hogy ma a városban lesz és szívesen elhívná magával erre a koncertre, még a levegőbe is bokszolt, amiért szép türelmesen ki tudta várni, hogy ez a hol szégyenlős, hol szenvedélyes pasi végre dűlőre jusson önmagával és visszataláljon hozzá. A közös reklámfilmforgatás óta párszor találkoztak, többnyire az ágyban kötöttek ki, bár az utolsó alkalommal a férfi mintha már visszakozott volna. Talán mégsem volt jó ötlet dumálni az együtt töltött időről, de hát végül is, egy rossz szava nem volt, sőt, olyan referenciát adott a pasiról, aminek bárki csak örülhet. De Simon mostani idegessége, ahogy arról beszélt, hogy a koncert végén majd találkoznak a barátnőjével, egyértelműen arról árulkodott, hogy nagyon nem szeretné, ha ezek a múltbéli dolgok itt most felemlegetésre kerülnének. Elég mellbe vágó volt értesülni róla, hogy a férfi tényleg csak a régi ismerősnek akart kedveskedni a meghívással, de sem a szíve, sem egyéb szervei nem kívánták a társaságát. Még nem döntötte el, hogy csalódott és rosszindulatú legyen, esetleg úrinőként engedje át a terepet...

-Nem, dehogy! Csak..., szóval, nem kell régi dolgokról mesélni neki... Igaz, hogy akkoriban nem ismertük még egymást, de azt hiszem érthető, ha ..., szóval, én se örülnék, ha egy volt pasijával sztorizgatnának mellettem... Érted?

-Jah, értem ... – dünnyögte Camille, aztán a kisördög lázadozni kezdett benne. –Akkor ne nagyon dumáljak vele arról, hogy nem olyan régen még velem dugtál?

-Cam! Az istenit! – nyögött fel Simon, ahogy a jelenetet, melyben a két lány egymásnak esik, az agya máris vizualizálta.

-Nyugi! ... Rég volt, szép volt, tán igaz se volt... hm? De most komolyan, ha tudtad, hogy itt lesz, akkor mi a fenének hívtál el?

-Nem tudtam, hogy itt lesz – bökte ki a férfi és belepirult, ahogy ráeszmélt, ez már megint milyen hülyén hangzik. –Persze, ez nem jelenti azt, hogy a háta mögött arra gondoltam, hogy ... szóval, csak gondoltam, szívesen eljönnél erre a koncertre, ennyi. Végül is, barátok vagyunk, vagy nem?

-Jah, barátok... akik azért rendesen összegyűrték a lepedőt is – grimaszolt a lány és nem törődve a férfi szemforgatásával, belekarolt, hogy lábujjhegyre állhasson és körülnézhessen a tömegben.

*

A műsor utolsó száma következett. Anna zakatoló szívvel lépett előre a rivaldafénybe és a gitárját a nyakába akasztva a mikrofonhoz lépett. Jamie még utoljára biztatóan rámosolygott, aztán már nem is volt ideje izgulni, mert a férfi belekezdett a számba és ő azonnal csatlakozott hozzá. A hatalmas macskaszemek a háttérben vidáman villogtak, de ezt Anna nem láthatta, mint ahogy sajnos azt sem, hogy a pasi, akiért ezt az egészet vállalta, hasonlóan villogó tekintettel mered a színpadra. Még hogy szerelmes macskák,  ezek a macskák most már állandóan kísérteni fogják őket? Még jó, hogy ő nem is kedveli a macskákat. De ez a kölyökképű fickó mit vigyorog úgy Annára, mint egy macska egy tányér tejszínre, és leginkább úgy, mint akinek joga van hozzá?

Észre sem vette, de a kezdeti büszkeséget, hogy az a gyönyörűség ott a színpadon az övé, valami mélyen gyökerező indulat váltja fel. Legszívesebben lerángatta volna Annát, mielőtt még túlságosan beleéli magát a szerelmes kóbor macska szerepébe. És ebben a pillanatban a szám véget ért és Jamie a lányhoz lépve megölelte és egy puszit adott neki. Simonban itt robbant a petárda.

-Elmegyünk! – kiabált oda a tapsviharban Tomnak és Camille kezéért nyúlva már indult volna, amikor Tom két hosszú lépéssel utolérte és a lányra egy bocsánatkérő grimaszt vetve, elkapta a barátja karját.

-Egy nagy lószart mész el! Most meg mi a franc bajod van?  – nézte kutatva a barátja dühös arcát. –Anna azt a pillanatot várja, hogy odamenj hozzá, te meg le akarsz lépni? Hülye vagy?

-Kurvára várja – bökött a dühtől merev állával a színpad felé, ahol Jamie még mindig a lányt átölelve vigyorgott a tapsorkánba. Anna ragyogó szemekkel kapaszkodott a férfiba, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki szabadulni akarna ebből a szoros ölelésből.

-Jézusom! Te tényleg szerelmes vagy! És kurvára féltékeny! – röhögött Tom. –Sikerük van, örülnek, ennyi. Szerinted Sophie nem herélné ki Jamiet, ha csak rákacsintana Annára? Ráadásul te vagy itt egy másik csajjal, szóval elég gáz, ha ezek után még te adod a féltékenyt. Inkább azon agyalj, mivel magyarázod Camille társaságát! – biccentett a lány felé, aki már-már unottan ácsorgott mellettük. Aztán kézen fogta Sylviet és a többieket maga előtt terelve mindannyian az öltözők felé indultak.

*

Anna a föld felett tíz centivel  lebegve várta a pillanatot, amikor Tomék végre rányitják az ajtót. Itt van! Látta! Hallotta! – csak ez dübörgött a szívében és az izgatottságtól alig kapott levegőt. Jamie és a többiek már megölelgették, ismeretlenek gratuláltak neki, Sophie is lenyomott két óriási puszit, hogy a füle majd belecsengett, de akiért ez az egész este szólt, az még nem bukkant fel. Aztán kinyílt az ajtó és a keretben ott somolygott Tom fecskefészkes feje. Innen már csak egy pillanat volt, hogy Simon kissé borostás arcát meglássa.  Úgy repült feléje, hogy a férfinak alaposan meg kellett vetnie a lábát, ha nem akarta, hogy elsodorja ez a szélvész. Egy gyengéd csók után, amit Anna kissé visszafogottnak érzett a nagy örömben, Simon óvatosan eltolta magától, aztán az egész társaság benyomakodott az öltözőbe, hogy a kinti kíváncsi tekintetek elől elbújjanak.

Tomon, Sylvien és Simonon kívül még valaki belépett és rosszul leplezett idegenkedéssel méregette őt. Szőke volt, karcsú és magas, igazi manöken alkat, és nyilvánvalóan nem dobta fel a gondolat, hogy megismerkedjenek, csak akkor azt nem értette, ki ő és mit keres itt? Miután Simon barátai is megölelgették, a férfi kissé zavartan bemutatta őket egymásnak.

-Ő Anna… és ő Camille, egy kedves, régi barátom, akivel dolgoztunk együtt.

-Szia! – motyogták a lányok, miközben az egyikük kíváncsian, a másikuk inkább döbbenten fürkészte a másikat. Ez utóbbi Anna volt. Ki ez a lány, és miért van itt? – csak ez a kérdés foglalkoztatta, így aztán alig hallotta Tomot, aki a helyzetet akarta menteni az ötletével:

-Menjünk el együtt vacsorázni, ha már bébiszitter vigyáz a lányunkra! Megkérdezem Jamiet és Sophiet, szerintem ők is szívesen velünk tartanának…  - Azt már nem kötötte a többiek orrára, hogy Jamietől egy egészen más jellegű szívessséget is kérni akar. Hamarosan a házaspárral és egy jóképű, magas fickóval tért vissza, a dobossal, Roddal, aki vállalkozott Camille mellé kísérőnek, bár erről az érintett nyilván nem tudott, de most úgy tűnt, hajlandó lesz elfogadni az alkalmi kísérőt. Az este a kíváló étterem ellenére kezdett katasztrofális fordulatot venni. Simon a két lány között ült, és Camille eleinte nem sok figyelmet szentelt újdonsült kísérőjének, annál inkább részese próbált lenni a férfi és barátnője beszélgetésének. A helyzet több,mint kínos volt, és ezt érezték az asztalnál ülők közül mindannyian. Simon tudta, hogy Anna nem érti, ki ez a lány, de Camille-vel sem akart szemét módon viselkedni, hogy csak úgy átpasszolja a dobosnak, így aztán a figyelme többnyire megoszlott közöttük, és ettől a lányok egyre idegesebbek lettek. Aztán Camille megkegyelmezett. Amikor Simon megkérdezte a vacsora végén, hogy hazavigyék-e, rámosolygott a túloldalon egykedvűen üldögélő fickóra:

-Nem, kösz, Roddal még elmegyünk egy klubba. Kösz a meghívást, mi már megyünk is. Élmény volt, mint mindig, vagy majdnem mindig… – kacsintott Simonra, aztán a többiektől elköszönve az éppen érkező taxiba ültek. Anna szó nélkül hagyta a közjátékot, de Simon tudta, hogy csak a pillanatot várja, hogy kettesben legyenek, és aprólékos magyarázatot vár majd a történtekre. Most legszívesebben ő is beült volna egy taxiba és egyenesen a reptérre hajtatott volna, mert fogalma sem volt, mit mondhatna, ami nem hangzik túl rosszul.

-Hol szálltál meg? – kérdezte éppen a lány, és Simon megrántotta a vállát:

-Sehol. Azt hittem, Toméknál meghúzhatom magam, de ha jobb ajánlatod van, én nyitott vagyok…

-Igen, azt láttam. Tudsz élni a jobb ajánlatokkal – dünnyögte Anna, akinek a fülében ott csengett a nővére gúnyos hangja: a munkája  révén szebbnél szebb nőkkel találkozik, és Te nem vagy ott, ahol a kísértés…

-Anna! Nem is akarom tudni, hogy ezzel mit akartál mondani… - morogta halkan. –De nem válaszoltál, hozzád mehetek?

-Nem vagyok egyedül – emelte rá a lány a szemeit, mire Simon azonnal felkapta a vízet:

-Ezt mégis hogy kell értsem?

-Nellyvel osztozunk a szobán, a másik vokalistával – forgatta meg a szemét Anna. Mégis, mit hitt ez a hólyag, hogy valamelyik pasival van közös szobája?

-Akkor kiveszek én is egy szobát. Melyik szállodában vagytok?

-A Waldorfban.

-Húha, nem aprózzátok el! És…, szerinted leléphetünk már? – biccentett a kissé távolabb beszélgető két páros irányába.

-Nem vagyunk összekötve, úgyhogy szerintem simán – motyogta Anna, és önmagát is meglepte, hogy semmi  izgatott várakozás nincs benne, pedig egy órával korábban még egy merő vágyakozás volt, ahogy a közelgő találkozásukra gondolt. Most inkább valami zavart tétovázás volt benne, és nehezen tudott túllépni a Camille megjelenése okozta sokkon. Vett egy mély levegőt, aztán rámosolygott Simonra:

-Itt vagyok én, itt vagy te, most csak ez a fontos, és még fizetnem sem kellett a jegyért – húzta grimaszra a száját. –A többi meg majdcsak kialakul.

-Meddig maradsz? – kérdezte a férfi.

-Holnapután megyünk vissza, mert Jamienek tárgyalása lesz holnap délelőtt, és én velük utazom, a többiek már holnap hazamennek.

-Te miért vagy ilyen kivételes helyzetben?

-Mert én vagyok a megmentő, a friss felfedezés, a kezdő, aki tanul minden együtt töltött órából…, és leginkább mert vállaltam a kislányokat, hogy vigyázok rájuk, amíg ők holnap Sophieval a várost járják.  Te meddig maradsz?

-Én meg akartam nézni holnap este Tomot az új darabjában. Holnapután viszont nekem is mennem kell vissza.

A beszélgetés itt megint elakadt. Egyikük sem tudta, hogy hogyan lendüljenek túl a rossz indításon, a felemásra sikerült meglepetésen. Anna a kezét tördelve csalódottan nézte maga előtt a foltos aszfaltot. Mégis meddig fognak itt még kínosan  toporogni, ahelyett, hogy már régen egy zárt ajtó mögött ölelnék egymást? Nem egészen így képzelte a meglepetést, meg egyáltalán az egész viszontlátást oly hosszú  idő után. A várakozás izgalmát megkeserítette ez a nyögve nyelős este, a szőke lány fürkésző tekintete és a magabiztos, ösztönös mozdulat, amivel Simon karjára tette a kezét, ha fel akarta hívni magára a figyelmét. Nem számított, hogy már elment, az árnya itt maradt és Adél gunyoros figyelmeztetésének különös hangsúlyt adott. Nézte a férfit, ahogy elköszön a többiektől, aztán végre olyan mozdulattal húzza a hóna alá, ahogy az első pillanatban vágyott rá és egy halvány megkönnyebbülés futott át rajta. Talán nincs semmi baj, csak fáradt, csak túl sok volt az izgalom, talán csak túl nagy jelentőséget tulajdonít apró, semmitmondó gesztusoknak és szavaknak, talán csak egy kis csendes zugra van szükségük mindkettőjüknek, hogy visszazökkenjenek a legutóbbi londoni éjszaka mámoros hangulatába. Talán…

40.

A Waldorf portáján pillanatok alatt elintézték a férfi bejelentkezését, aztán Anna is átvette a kulcsát és lassan a lifthez bandukoltak. Bárki látta őket, csak két fiatalt látott, akik véletlenül ugyanazzal a kabinnal tartanak a szobáikhoz, miközben a gondolataikba mélyedtek. Ez a távolságtartás abban a pillanatban szűnt meg, ahogy a liftajtó becsukódott mögöttük. Simon magához húzta a lányt és beleszippantott a sötét fürtökbe. Még mindig ugyanazt a shampót használja, ez az illat burkolta be őket azon az utolsó londoni éjszakán is – gondolta némileg már megnyugodva. Egész  este felemás érzések dúltak benne, amiktől képtelen volt normálisan viselkedni. Egyrészt szárnyalt a boldogságtól, hogy Anna ilyen csodás, meglepő módon itt lehet vele. Másrészt a frászt kapta a felfedezéstől, hogy ez milyen ellentétes érzéseket volt képes előhívni belőle. Büszke volt rá, és igen, baromi féltékeny.  Nagyon jól tudta, hogy egy fiatal lánynak a legtöbbször milyen áron jönnek össze ezek a ritka lehetőségek, és bár biztos volt benne, hogy Anna esete az üdítő kivétel, de azért rossz volt látni Jamie bizalmas mozdulatát, amivel magához ölelte.  És persze ott volt Camille, akit így utólag már nem is értett, mi a fenéért hívott el ma este. Nem ez lett volna az első alkalom, amikor tök egyedül megy el egy rendezvényre. Tomék társaságában nem is érezte volna rosszul magát, semmi szükség nem volt arra a telefonhívásra. Egy kicsit elbizonytalanodott, hogy nem volt-e benne valami több, mint amit pillanatnyilag be mer vállalni önmaga előtt. Végül is, Camille-el klassz hónapokat töltöttek együtt. De aztán megrázta magát, még a feltételezés is …, nem…, Anna mellett soha senki más nem lenne, ennyire azért már ismerte magát. Ismerte magát?

-Összeszedek pár cuccot és majd bekopogok – motyogta éppen a lány, és Simon érezte, hogy ez még nagyon messze van attól a szerelmes hangulattól, aminek uralnia kéne már ezt az apró helyiséget is. Felemelte a lány fejét és a száját nézve halkan megkérdezte:

-Nagyon elbasztam?

Anna aprót rándított a vállán. Nem tett úgy, mint aki nem érti a kérdést. Igen, sértett volt, mert arra számított, hogy Simon majd eufórikus örömmel üdvözli, egész este el sem engedi, ehhez képest órákat körülményeskedtek egy olyan nő társaságában, aki alighanem több volt futó ismeretségnél vagy egy kollégánál, akivel a férfi együtt forgatott. Nem tudta hova tenni a szőke fürtökkel keretezett arcot, de ennek nem is volt különösebb jelentősége. A feszélyezett hangulat önmagáért beszélt. Simon nem tudta, hogy találkozni fognak és gondoskodott magának kísérőről, hogy ne unatkozzon ma este. És ha ő nem lenne itt, ki tudja, hol folytatódott volna a párocska estéje…  Simon értett a testbeszédből, igen, barátocskám, ezt alaposan elbasztad…

-Anna! Annyira sajnálom! Nem tudtam, nem is mertem remélni, hogy Te leszel a meglepetés. Ha tudtam volna, eszembe se jutott volna bárkit magammal hozni.

-Hát, tudod, ha mondjuk Bobbyt hívtad volna vagy akár Marcust, valószínűleg én is jobban fogadtam volna a dolgot, de ez a lány…, felvetett bennem kérdéseket a jelenléte, kár is volna az ellenkezőjét állítanom.

-Együtt dolgoztunk majdnem egy éve, és igen, utána találkozgattunk párszor, de ennyi, már csak barátok vagyunk – dünnyögte Simon, bár ezzel az utolsó megállapítással kapcsolatban most erős kétségei támadtak. Még ha ő nem is tervezte, hogy az estét Camille-nél fejezik be, azért nyilvánvaló, hogy a lány megpróbálkozott volna meghittebbé változtatni az este végét. Csak remélni merte, hogy elég erős lett volna ellenállni.

-Melyik filmben játszott? – nézett rá végre a lány és Simon hirtelen nem is tudta, hogy fogalmazza meg a válaszát.

-Nem filmben játszottunk együtt, hanem egy reklámban, tudod a Dior…

-Nem láttam a Dior-reklámot, talán csak Jude Law-val – motyogta Anna.

-Mindegy, nem is érdekes, csak egy reklám … - próbált a veszélyes vizekről  látszólagos érdektelenséget mutatva elevezni a férfi.

-Nem is tudtam, hogy reklámszerepeket is vállalsz.

-Hát, nem is, de ezért olyan sokat kínáltak, hogy képtelenség volt ellenállni. És hát, végül is, nem mindennapi a névsor, akik mögé beálltam, úgyhogy nem fogom szégyellni – motyogta Simon, aki kissé elpirulva konstatálta, hogy mégis érez valami szégyenkezést, amiért az annyit hangoztatott tehetségét és szakmai elhivatottságát aprópénzre váltotta ezzel a lépéssel. Még ha ez az aprópénz most kifejezetten költői túlzásnak is tűnt. De úgy tűnt, Annát nem különösebben érdekli a lelkiismereti vívódása, legalábbis ebbena témában. A lift hangtalanul állt meg az emeleten és ők kiszállva tanácstalanul néztek szét. A szobáik az ellenkező irányban voltak.

-Siess! – simított végig a lány ajkán Simon, aztán egy halvány grimasszal nézte, ahogy Anna nem túl sietősen elindul a maga szobája felé. Egy mély sóhajjal ő is megkereste a magáét és benyitott az elegáns lakosztályba.

*

Anna leroskadt az ágyára, és minden sietség nélkül hanyatt dőlt, hogy a díszes stukkós mennyezetet bámulja. A francba! Nem így képzelte ezt az estét, nagyon nem így! Váratlan gyomros volt Simon meglepő húzása ezzel a lánnyal és tisztában volt vele, hogy neki nem erőssége a vak hit és bizalom. Túl sokszor bántották már meg, óvatossá vált és a srác most nagyon közel járt hozzá, hogy féltékennyé tegye. Adél odaszúrt megjegyzése sem ment ki a fejéből, mert bár ott Londonban csak rosszindulatúnak érezte, itt, most, a történtek fényében hirtelen véresen komoly valósággá vált minden szó…  Hirtelen maga elé kapta a laptopot és amíg a rendszer felállt, beszaladt a fürdőszobába. Lezuhanyozott és felkapott egy könnyű ruhát, aztán még vizes tincseit dörzsölgetve beírta a keresőbe: Dior-kampány SC… A találatoktól lemerevedve nézte a félhomályban erős fénnyel világító monitort. Együtt dolgoztunk, aha… Hát, vannak ennél kellemetlenebb munkák is… Szinte mazochista módon nagyította ki a képet, ami alapján simán elképzelte, hogy a férfi nyelve a szőke modell torkában kalandozik. Dühösen lehajtotta a gép fedelét, mintha az tehetne róla, hogy a szíve éppen most készül darabokra törni, aztán felvetett fejjel kilépett a folyosóra, készen rá, hogy kicsikarjon a férfiból valami …, bármi megerősítést, hogy nem kell féltenie a kapcsolatukat… egyenesen neki egy puha pulóverbe bújtatott mellkasnak. Simon önkéntelenül kapott utána és átölelte.

-Mi a baj? Már azt hittem, át sem jössz. Tudod, hogy már egy órája szöszmötölsz? Gondoltam, átjövök, megnézem mi tart olyan sokáig.  Zuhanyozhattunk volna együtt is – túrt bele az illatos vizes tincsekbe, amelyek eláztatták a könnyű ruha vállrészét.

Anna a meglepettségtől visszalépett a szobába. -Észre sem vettem, hogy így elszaladt az idő.

-Észre sem vetted… - sóhajtott nagyot a férfi. -Anna! Camille miatt van ez az egész? Ne haragudj! Rossz ötlet volt elhívni. Tényleg, nincs semmi, ami miatt aggódnod kéne, felejtsd el, hogy ott volt!

-Nem, nem Camille… Csak megnéztem a leveleimet, és … szóval, elment az idő… - motyogta zavartan. –Nem megyünk át? Nelly bármikor hazaérhet.

-De, menjünk! Csak kapcsold ki a laptopot, mert így lemerül – biccentett a férfi a készülék felé, ami jól láthatóan világított még mindig. –Gondolom, reggelig már úgysem lesz rá szükséged – kacsintott rá Simon és kinyitotta a gépet, hogy kikapcsolhassa. A képernyőn ott virított a fénykép, ami annak idején bejárta a világot. A meglehetősen erotikusra sikerült reklámfilm egyik kockája, ahol Camille-lel szenvedélyesen csókolóznak. Na, ennyit a levelezésről…  Megvakarta a fejét, aztán kinyomta a gépet és lecsukta a fedelét.

-Akarsz kérdezni erről az egészről? – fordult Anna felé. Az elhatározás hirtelen született meg benne és mire átgondolta volna, hogy mennyire jó ötlet Annát beavatni a pikáns részletekbe, már beszélni is kezdett:  -Tudni akarod, hogy lefeküdtünk-e? Igen, le, de nincs jelentősége, mert ez még akkor történt, amikor azt sem tudtam, hogy te a világon vagy. Én sem kérdezlek a többiekről, akik előttem megfordultak az ágyadban, mert abban bízom, hogy a múltad, éppen úgy, mint az enyém, le van zárva és ami előttünk történt, annak mára már nincs jelentősége.

-Hát, csak remélni merem, hogy tényleg így is gondolod, mert az a tény, hogy magaddal hoztad Camillet…, nem olyan egyértelmű, hogy ez egy lezárt történet. Ilyen alapon megkérhettem volna Tomit, hogy jöjjön el erre a koncertre, csak hogy lássa, nem voltak hiábavalóak az Irish Catben tett próbálkozásaim; pusztán baráti alapon, persze. Egyébként pedig nem akartam kérdezni semmit – motyogta a lány és így is gondolta. Sejteni és tudni a dolgokat, ez nagy különbség volt. Ezzel a tudással most nem tudott mit kezdeni. Nyilvánvalóan nem ő az első nő a férfi ágyában, de azért találkozni egy elődjével, ráadásul a férfi kísérőjeként, ez most nehezen emészthető élmény volt. Hirtelen úgy érezte, hogy tulajdonképpen sokkal jobban szeretne most egyedül maradni, mint átmenni a férfi szobájába. Lefeküdni vele pedig még annyira sem. Ez az este úgy volt rossz, ahogy egy nagykönyvben meg lehet írni, ezt nem lehet néhány simogatással, egy világrengető orgazmussal helyrebillenteni. Nem is lenne képes rá, hogy elengedje magát, mert túl sok gondolat motoszkál a fejében. Végül összeszedte a bátorságát és ezt meg is osztotta a férfival, aki egyre türelmetlenebbül ácsorgott előtte.

-Nem akarok lefeküdni veled. Most nem.

-Nem, hát persze, hogy nem – húzta el a száját Simon.  -Akkor ne tedd, csak gyere át, bújj mellém, és aludjunk együtt. Megígérem neked, hogy nem nyúlok hozzád, csak ha te kéred.

-Én a helyedben nem várnék erre féllábon állva – morogta kedvetlenül, de azért az ajtó felé indult. Bármit is hoz ez az éjszaka, az biztos, hogy nagyobb esélyük van a megoldásra, ha legalább egy helyiségben tartózkodnak, mintha most elküldi Simont. Arról nem is beszélve, hogy végül is még egy egész nap és egy újabb éjszaka áll előttük, ha most  enged. Ha nem, biztos volt benne, hogy a férfi másnap felül egy kora reggeli repülőre és visszamegy Los Angelesbe. Ami egyet jelentene a szakítással…

Simon elgondolkodva nyitotta ki az ajtaját. Anna felvetése, hogy ő is elhívhatta volna a legutóbbi barátját, csak úgy, baráti alapon, nem ment ki a fejéből. Nyilván ő lilát látott volna, ha a srác itt megjelenik, akkor alighanem Anna is jóval sértettebb, mint amilyennek mutatja magát. Hát, öregem, hülye helyzetek kreálásában verhetetlen vagy, ezt már sokadszor bizonyítod ékesen – veregette vállon gondolatban önmagát, aztán hangosan csak annyit kérdezett: -Iszol valamit?

Anna ránézett és sötét szemei még jobban elsötétedtek, ahogy a választ fontolgatta. A férfi már meg akarta jegyezni, hogy azért erre az egyszerű kérdésre talán nem kell egy akadémiai székfoglaló szintű választ fogalmazni, amikor csendesen csak annyit mondott: -Jól esne valami erős, de azt hiszem, jobb ha a víznél maradok. Még véletlenül sem akarom azt hinni holnap reggel, hogy az alkoholnak bármi köze lehetett ahhoz, ami éjszaka történt.

*

Simon nagyon remélte, hogy a mondat mélyén sejlő kissé provokatív tartalmat nem értette félre. Anna tehát nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az éjszaka még tartogathat szenvedélyt is a számukra. Úgy döntött, hogy éppen elég hülyeséget ejtett már ki ma este a száján, mindenkinek jobb, ha csak bólint egyet beleegyezése jeléül és kivett egy üveg ásványvizet a hűtőből, meglazította a kupakot és a lány felé nyújtotta. -Poharat kérsz hozzá?

Anna válaszul csak a fejét rázta, aztán hosszú kortyokban nyelni kezdte a hűs folyadékot. Az utolsó csepp az ajkáról az állára és onnan tovább a nyakára vándorolt. Simon megbűvölve figyelte a csillogó cseppecske vérlázító utazását, aztán megköszörülte a torkát: -Lezuhanyozom, addig válassz magadnak a pólóim közül egyet az alváshoz és dönthetsz, melyik oldalt szeretnéd – intett a hatalmas franciaágy felé, majd egy menekülésszerű távozással bevette magát a fürdőszobába.

Perlekedők 36. és 37. fejezet

36. 

Én én vagyok magamnak s néked én te vagyok, s te én vagy magadnak, két külön hatalom. S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom (Radnóti Miklós)

*

Az öltözőben váltott néhány óvatos csók pillanatok alatt változott át bozóttűzzé, ezért aztán jobbnak látták, ha inkább kimennek a türelmesen várakozó asztaltársasághoz, mielőtt valami olyat tesznek, ami mindenképpen egy elsietett dolog lenne a történtek kibeszélése előtt. Anna zavartan fogadta a férfi barátainak gratulációit, és egy halvány bocsánatkérő mosollyal két puszit nyomott Marcus még mindig morcos képére. Nem törődve a mögötte felhördülő Simonnal. Váltottak még néhány mondatot, aztán őt ketten elbúcsúztak, mondván, Simon gépe korán indul és még rengeteg megbeszélnivalójuk akad előtte. A többiek  vidáman ugratták őket, hogy a sok megbeszélnivaló közepette ne feledkezzenek meg a legfontosabbról, aztán egyszer csak kettesben találták magukat egy taxi hátsó ülésén.

Simon átölelte a lány vállát, lassan, óvatosan, lesve a reakcióját, de Anna nem húzódott el, sőt, belesimult ebbe az ölelésbe, amely már annyira hiányzott neki néha, mint az éltető levegő. A rezidencia előtt kiszálltak, Simon kivette a csomagtartóból a gitárt és elismerően nézett végig a viktoriánus épületen.

-Hát, azt nem lehet ráfogni, hogy a híd alatt húztad meg magad.

*

-Mikor növesztetted meg a szakállad? – kérdezte Anna, miközben remegő ujjakkal a kulcslyukat próbálta becélozni. Simon egy idő után kivette a kezéből a speciális biztonsági kulcsot és megfordítva a helyére lökte.

-Aznap, amikor elmentél már nem borotválkoztam. Először miattad, mert nagyjából semmihez nem volt kedvem, engem nem zavart, ha szőrös a képem,  aztán Jeremy azt mondta, növesszem meg, mert lesz még egy börtönjelenet, oda úgyis kell valami szőr a képemre, és így legalább nem kell ragasztani.

-Szúr – simított végig rajta könnyed érintéssel a lány.

-Leszedjem? – hunyta le a szemeit az érintésben teljesen elveszve a férfi. Ez a könnyed simogatás teljesen elvarázsolta és bármit megadott volna érte, hogy soha ne érjen véget, aztán mielőtt a kezei önálló életre kelve magukhoz ölelték volna Annát, mégis ellépett és az ablaknál kifelé bámulva a város esti fényeit csodálta.

-Ne!... Csak furcsa, megváltoztat... – mélázott a lány és az ujjait nézte, amelyek szinte zsibongtak a veszteségtől, ahogy a néhány napos szakál csiklandós érintése megszűnt.

-Az inkább változtatott meg, amikor rájöttem, hogy többé nem akarsz látni – motyogta Simon háttal állva és a követségi lakás ablakának pazar panorámáját élvezve.

-Ne haragudj! – suttogta Anna és a férfi háta mögé állva, átölelte a derekát. Simon belekapaszkodott a kezeibe, összefűzte az ujjaikat, és beszélni kezdett:

-Nem tudtam, csak éreztem, hogy az az éjszaka a búcsú éjszakája volt. Aztán amikor képtelenség volt téged elérni, akkor már biztos voltam benne, bár, még sokáig nem akartam elhinni, hogy képes voltál elmenni egy szó nélkül. Teóriákat gyártottam, próbáltam magyarázatot találni, de amikor Adél azt mondta, nem tudja, hova mehettél, totál összeomlottam, mert magamat hibáztattam, hogy annyira akartalak, hogy te még a családod előtt is titkolod, hova menekülsz, nehogy elszólják magukat. Rémképek kínoztak, hogy a világ valamelyik veszélyes pontján lehetsz, egyedül és talán bajba kerülsz. És mindeközben itt voltunk, ugyanabban a városban..., tulajdonképpen most kurvára mérgesnek kéne lennem rád, de csak valami csendes öröm van bennem, hogy végre itt vagy mellettem. Bár, még fogalmam sincs, hogy ez most mit is jelent. Nem tagadom, hogy félek..., mi lesz a következő húzásod. Nem is reménykedem benne, hogy megmagyarázod, miért csináltad ezt kettőnkkel, és így, hogy nekem holnap vissza kell mennem Amerikába, fogalmam sincs, hogy hogyan  legyen tovább. Ha ma nem futottunk volna össze, akkor se lenne egy könnyű helyzet, de így most megint csak a káosz van bennem. Nem tudom, hogy mit akarsz, nem tudom, én mit tudok nyújtani, nem tudok semmit, csak azt, hogy nem akarlak elveszíteni.

A végére megfordult a lány ölelésében és az állát Anna fején nyugtatva csak kapaszkodtak egymásba. Végül Annából is kibukott a napok óta visszafojtott érzelem.

-Annyira megijedtem. Tudtam, hogy még néhány napunk lehet csak, aztán te felülsz a gépre és elmész. És tudtam, hogy én nem tudok utánad menni; már csak azért sem, mert te sosem kértél erre. Kérés nélkül meg olyan lett volna, mintha a nyakadba akarnám varrni magam. És tudtam, hogy ha búcsúzni kell, akkor talán kiszalad a számon valami színtiszta könyörgés, hogy ne hagyj el, vigyél magaddal..., és ez olyan ... megalázó lett volna. Azzal az éjszakával én elmondtam neked mindent arról, hogyan érzek és annak elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy utánam gyere vagy csak megkeress valamilyen módon, de a nővéremnek hála, esélyed sem volt rá…  Azt gondoltam, hogy itt Londonban megpróbálok kezdeni magammal valamit. Ez mégiscsak Európa, talán kicsit földhöz ragadtabb, mint Los Angeles, de talán kisebb az esély rá, hogy eltűnjek egy piszkos sikátor mélyén, ahogyan te ijesztgettél. És itt nem lettem volna egyedül, mert apa is itt él, és a te szüleid is, akik miatt időnként biztos visszajönnél, szóval, olyan szépen átgondoltam, hogy megpróbálhatnánk egy távkapcsolatot, néha én mennék utánad, néha te jönnél, de majdnem dugába dőlt az egész jól kigondolt stratégiám, mert a testvérem azt hitte, ő tudja, mi a jó nekem.

-Talán ha beszéltél volna vele... vagy velem... Tudod, a tervezgetés akkor lehet sikeres, ha minden érintett fél tud azokról a tervekről. Egyébként én is valami hasonlót akartam volna javasolni. Hogy próbálj itt kint munkát keresni, ha nem is feltétlenül a zenélésre gondoltam.  Én is jönnék, amikor csak tudok, neked is küldhetnék repülőjegyet, szállást meg már csak találnánk  - kacsintott a lányra, de Anna tekintete nem a boldogságtól volt ködös, hanem a férfi számára érthetetlen ingerültség szikrázott a szemeiben.

-Nézd, én otthoni viszonylatban jól állok anyagilag, de arra azért nem telne, hogy a világban kísérgesselek. Az apámtól sem fogadnék el erre pénzt, tőled meg még annyira sem. Én ugyanis nem vagyok egy házhoz rendelhető playgirl; még ha ott kint esetleg ehhez is vagytok szokva.

-Anna! – csattant fel Simon. -Hülyeséget beszélsz, és ezt tudod te magad is. Senkiben nem merülne fel a gondolat, hogy a... vendégem vagy, de ha igen, akkor meg kit érdekel, senkinek semmi köze hozzá!

-Nekem van! – fortyant fel a lány. -Nem leszek kitartott, meg fogok dolgozni minden fontért, és ha összejön az utazásra a pénzem, akkor megyek. Vagy így csináljuk, vagy hagyjuk az egészet! Ááá… Túlságosan nagy a távolság köztünk mindenféle értelemben...

-Milyen értelemben? – nézett rá kíváncsian a férfi. Anyagilag? Oké, elfogadom, bár szerintem hülyeség, hogy csak akkor jössz, ha összekapartad rá a pénzt. Milyen más értelemben? Hm? ... Anna! Ha te nem akarod ezt teljes erőbedobással, akkor én miért erőlködjek?

-Akarom, csak félek... – suttogott halkan a lány, és a férfi szíve összefacsarodott a vágyódó halk hang hallatán. Egyelőre akkor ez lesz a megoldás! Csak nem szabad hagynia, hogy Anna túl sok döntést hozzon meg egyedül! Szövetségeseket kell keresni, de ez a mostani alkalom már nem lesz elég rá...

-Tök hülye helyzet ez már megint – nyögött Simon, és folytatta, mielőtt a lány rákérdezhetett volna a kifakadása okára. –Itt vagyunk ketten magunkban egy üres lakásban. Szeretjük egymást. Éppen most egyeztünk meg, hogy megpróbálunk felnőttek módjára viselkedni és kitalálni a legjobb módját annak, hogy minél többet találkozhassunk. És...

-És? – nézett fel rá Anna.

-És ha most megcsókollak, ha leráncigálom rólad ezt a csillogó kis rongyot, amit már legszívesebben ott a Black Cat-ben megtettem volna, akkor azt fogod gondolni, na, holnap elmegy, de előtte még meg akar dönteni.

-Meg akarsz dönteni?

-Mindennél jobban – sóhajtott a férfi és a szája máris elindult a lány nyakán.

-Mondtam én egy szóval is, hogy ne tedd? – sóhajtott Anna és még jobban hátrafeszítette a nyakát, hogy a férfi akadálytalanul élvezkedhessen a bőrén.

-Anna, én holnap akkor is felülök arra a tetves gépre, ha most lefekszünk egymással. Muszáj mennem!

-Mondtam, hogy ne menj?

-Mondhattad volna...

-Simon! – komolyodott el a lány. –Én tisztában vagyok vele, hogy színészként kötelezettségeid vannak, amik még egy magánjellegű kapcsolatot is beelőznek, annál is inkább, mert ez a szerződés hamarabb kötődött, mint a mi ismeretségünk. Nem lesz könnyű az elválás, de ahogy az én jó apám mondta, feltalálták már az internetet, beszélgetés közben akár láthatjuk is egymást, bár az időeltolódás bekavarhat a dologba, de szerintem meg fogjuk tudni oldani. Ha meg akarjuk. Nagyon sajnálom, hogy megfosztottam magunkat egy egész hét örömétől, balga módon azt gondolva, hogy akkor a fájdalomtól is sikerül megmenekülni. Most már tudom, hogy azt semmiképpen nem lehet megúszni, akkor viszont kicsikarom a sorstól, amit adni akar, elveszem, amit kínál, és most ezüsttálcán téged kínál, úgyhogy, ha nem akarod, …most már ismered a járást... – az apró szüneteket a férfi ingének egy-egy újabb gombja követte, ahogy a lány ügyes kis ujjai átbújtatták őket az apró kis lyukakon, a mondat végén pedig a bejárat felé biccentett a fejével.

Simon a régről ismerős gyengéd mozdulattal simította végig a lány száját, amely annyi butaság után végre kezdett értelmeseket suttogni, aztán ráhajolt és Annát a karjába kapva belecsókolt az eperajkakba.

-Merre? – morogta szenvedélyesen, aztán a lány által némán mutatott irányba indult hosszú lépteivel. Nem a kijárat felé mutatott!

*

A kényelmes masszírozós kádban hevertek ellazulva, Simon játékosan cirógatta a lány testét, leginkább a két mellét, melyek a vastag habból időnként ki-kikandikáltak. A tengeri szivacsra illatos habfürdőt csurgatott, majd játékosan oszlatta el a lány testén a dús habot. Síkos ujjai kalandvágyón barangoltak egyre lejjebb és lejjebb. Anna belefeszült  a finom érintésekbe, aztán megfordult és lassan ráereszkedett.

-Hé, itt nem vagyok erre felkészülve – merevedett meg alatta a férfi, mire a lány apró vállrándítással tovább simogatta a férfi mellkasán göndörödő vizes szőrt:

-Majd vigyázunk, koncentráció kérdése az egész.

-Oké, konc-konc... Jézus, te boszorkány, amióta ismerlek, nem tudok melletted koncentrálni. Semmire – sóhajtott Simon elgyötörten és a homlokán apró izzadtságcseppek jelentek meg.

-Te tényleg koncentrálsz – kuncogott a lány és lehajolt, hogy megcsókolja a férfi mellét. A megváltozott testhelyzettől Simon megkönnyebbülten csusszant ki belőle, mire a lány egy durcás csücsörítés után finoman beleharapott a férfi mellbimbójába. –Tulajdonképpen nagyon érdekes kérdés, hogy miért is voltál az előbb olyan jól felkészült. Amikor elindultál ma otthonról nem tudhattad, hogy hol fogsz kikötni... Vagy igen?

-Tomtól kaptam, ha netalán ki akarnék gyógyulni belőled...

-És fel akartad használni?

-De még mennyire! Az elmúlt órában már semmi más vágyam nem volt.

-Ne vicceld el, komolyan kérdeztem!

-Anna! Szerinted? – nézett rá szinte sértetten a férfi.

A lány már megbánta, hogy  rákérdezett. Úgy tűnik, ehhez különleges tehetsége van, hogy a bizalmatlanságát Simon orra alá dörgölje. Igazán leszokhatna már róla, hogy a férfiakról kialakult meglehetősen elítélő véleményét erre a szerencsétlenre is állandóan ráhúzza, aki majd megfeszül, hogy a kedvét keresse. Most éppen szó szerint is – mosolyodott el a gondolatra.

-Hányat adott? – biccentett a hálószoba irányába.

-Egy egész dobozzal – vigyorgott a férfi.

-Akkor nem kell spórolnunk – kacsintott rá, és lassan újra addig mocorgott a férfi ölében, amíg az a huszárosan ágaskodó kardot a hüvelyébe nem lökte. Anna az intenzív érzéstől szinte megvadulva véletlenül az indító motor gombjára csapott, amitől a számtalan víz alatti torokból bugyborékolva masszírozni kezdte őket a víz.

-Jézusom! – nyögött Simon. –Ez brutálisan jó! Ha az elejétől ment volna, talán kevésbé hatásos, de ilyen váratlanul, pont amikor... – hirtelen elhallgatott, a váratlan és intenzív érzés hatására csak egy dologról feledkezett meg, a koncentrálásról. Nagyot nyelt, aztán úgy döntött, nem rontja el a pillanat varázsát, hogy erre a malőrre felhívja a most szinte szétesett lány figyelmét is. Talán nem lesz baj! Nyelt egy nagyot és megsimogatta a lány kidörzsölt rózsaszín bőrét.

-Jesszus! Ez én voltam? A hülye szakál, szólhattál volna, hogy fáj, mert akkor inkább lekaptam volna, ha van mivel ...

-Csak amivel a lábam szoktam borotválni, úgyhogy inkább ne, nem olyan vészes – nézett végig magán Anna, aztán befejezte a mondatot, amely most hidegzuhanyként hatott mindkettőjükre: -Ezért az egy éjszakáért amúgy se érdemes.

37.

-Nem merek itt maradni mert akkor holnap tuti lekésem a gépet – húzkodta magára Simon a ruháját. Anna az ágy közepén ülve nézte, ahogy minden ruhadarabbal kicsit eltávolodik tőle a férfi. Hirtelen zavarni kezdte a saját meztelensége és a párnája alól előkapott egy agyonmosott pólót és belebújt. A férfi éppen megfordult és egy halvány mosollyal a szája sarkában konstatálta, hogy egy baseballsapkás óriási béka virít a lány formás testén.

-Az elvarázsolt királyfi, hm? – biccentett a hálóingként funkcionáló óriási, kinyúlt pólóra, aztán teljesen elgyengült a kócos, szerelemtől fáradt lány láttán, akinek a szemében már ott csillogott az elválás szomorúsága. … -Itt hagyni sem tudlak, mert ki tudja, innen hova viteted magad holnap reggel a taxissal… - mormolta halkan, aztán visszatérdelt Anna mellé az ágyba és még egy csókot nyomott a szájára. A lány átölelte a nyakát és szorosan belecsimpaszkodott.

-Nem megyek sehova, esetleg a hétvégén haza, hogy kikaparjam a nővérem szemét ezért a szemét húzásáért.

-Biztos nem rosszindulatból tette – simított végig a lány arcán a férfi. -De azért alkalomadtán én is szívesen megfojtanám, amiért majdnem sikerült minket szétválasztania. Azt még meg is érteném, ha a féltés vitte volna rá, de elvett az életünkből egy egész hetet, megjáratta velünk a poklot, szóval, szerintem is jogos, ha ezt a fejére olvasod.

-Mielőtt elmész, lehet még egy kérésem? – nézett rá Anna egy csábos szirén pillantásával és Simon már-már gombolni kezdte az ingét, de Anna nevetve a gitárjára mutatott. –Aláírnád a gitáromat?

-Mi van? Híres emberek aláírásait gyűjtöd, kislány? – vigyorgott Simon, de azért felemelt a lány asztaláról egy alkoholos filcet és az ölébe vette a gitárt. Néhány lendületes mozdulat után visszafektette a tokjába.-Majd ha elmentem, megnézheted. - Megcsókolta még egy utolsó, hosszú, édes pillanatig, aztán lefejtette magáról a lány meglepően erős karjait, amikkel satuként szorította a nyakát.

-Maradj itt, ne is kísérj ki! Viszont a telefonodat ne hagyd el, töltsd fel és tartsd magadnál; rosszul tűröm, ha nem tudlak elérni. Még a végén repülőre ülnék és jönnék is vissza, hogy újra előkerítselek. Értve vagyok?

-Ne adj ötleteket!- kuncogott a lány. -Mert a végén a kártérítéseidre menne el a nehezen megkeresett pénzed. Próbálj meg koncentrálni, ígérem, én nem vonom el a figyelmed a munkádról. Megtanultam a leckét.

Erről Simonnak eszébe jutott a legutóbbi koncentrációs hiánya és megrebbent a keze, ahogy Anna ajkát simogatta. -Nézd, az előbb egy kicsit elfeledkeztünk magunkról odabent a fürdőszobában. Ha bármi történne, amiről tudnom kell, nem hallgatod el, rendben?!

Anna zavartan nézett rá. –Nem egészen vágom, mire gondolsz éppen…

Simon elpirult, ahogy próbálta a mulasztását a lány nyakába is varrni: -A kádban nem volt nálunk zokni, te kis rámenős, és nem hiszem, hogy elég óvatos voltam, merthogy melletted koncentrálni reménytelen, szóval, ha…

-Ja, hogy az… - pirult el Anna is. –Nem hiszem, hogy gond lesz, nyugi, de ha mégis, ígérem, nem titkolom el. Egy Steinlöchner már eljátszotta ezt veled, a másik nem tenné meg soha, bízz bennem!

-Oké! Anna! Vigyázz magadra! És hívj, írj vagy bármilyen módon, de  kommunikálj velem, kérlek! Még nem tudom, mikor tudok elszabadulni, de jövök vissza, ahogy tehetem. Szeretlek!

-Én is nagyon szeretlek! Nem lesz semmi baj, nyugi!

-Rendben. … És ne hagyd, hogy George kihasználjon! Jó vagy, fizessen meg rendesen, hogy feldobod a forgalmát; már csak azért is, hogy minél előbb összejöjjön a repjegy ára! – csókolta meg még utoljára, aztán minden akaraterejét összeszedve gyors léptekkel kiment a lakásból és hagyta, hogy a biztonsági ajtó halk kattanással bezáródjon mögötte.

Anna abban a pillanatban a gitárhoz lépett és szerelmes mosollyal nézte az írást: Gondolj rám, valahányszor a kezedben tartod, gondold, hogy engem ölelsz! Végül a férfi illatát még őrző kispárnát magához ölelve összegömbölyödött, és egy boldog mosollyal az ajkán tervezgetni kezdett.

*

Egy hét telt el csak azóta, hogy Los Angelesbe megérkezett, de mintha maga lett volna az örökkévalóság. Annával alig tudtak beszélni az időeltolódás és mindkettőjük hektikus időbeosztása miatt. De azok a beszélgetések voltak a nap fénypontjai. Érzelemtől fűtött, legtöbbször forrón erotikus, ritkábban aggodalmas beszélgetések.  Nagyon hiányzott neki a lány, és ma Jack sem kegyelmezett, alig lépett be a házuk ajtaján, töviről hegyire kifaggatta,  hova fajultak az események a távozása után. A meséléstől pedig olyan vágyakozás fogta el Anna után, hogy képes lett volna egyetlen éjszakáért átrepülni az óceánt. Ami meglepte, hogy Sheila milyen jól tájékozott volt. Szemrehányóan nézett a barátjára, aki némi vállvonogatás után átölelte a felesége vállát.

-Majd megérted, ha megnősülsz, egyébként nem mondtam semmit Sheilának, csak olvastak ezt-azt, én meg csak szóba hoztam a nevedet és ebből aztán szépen össze is rakták a történetet.

-Olvastak, rakták? – mégis, még ki a fene tud róla? – húzta fel a szemöldökét idegesen Simon, mire Sheila mentegetőzve megrántotta a vállát.

-Nyugi! Csak Nikkivel beszéltünk a dologról, ő olvasott arról is, hogy Budapesten micsoda kalandba keveredtél, és …

-Nikki? – hördült fel Simon. –Pont Nikki? Jézus, az első dolga lesz Cyntia orra alá dörgölni, csak hogy lássa, régen is volt rajta kívül élet, és hogy törlesszen…

-Akkor tényleg igaz? – nézett rá kíváncsian Sheila és Simon meg tudta volna fojtani a barátját, amiért elpofázta a titkát. Nem mintha ő maga nem mondta volna el másnak is, de abban biztos volt, hogy Deantől és Tomtól, meg persze a srácoktól nem megy tovább, de Sheila és Nikki…,. innen már tényleg csak egy lépés, hogy a híradóba is bekerüljön. Végül mintegy beletörődve, hogy egy nő, egy valószínű hírharang is tud már a dologról, csendes vallomásba kezdett, … mert addig is Annáról beszélhetett.

*

Anna befejezte a műsorát a Black Catben, ivott egy nagy pohár ctiromos vizet, amit George már mosolygó arccal nyújtott feléje az utolsó szám után, aztán indult is hazafelé. Számtalanszor előfordult már, hogy hívták, maradjon, udvarolgattak neki, de ő néhány kedves mondattal mindig kimentette magát és a kint várakozó taxihoz sietett. Nem volt különösebben nehéz hűnek maradni Simonhoz, mert senki, még a barátja, Marcus sem mozdított meg benne semmit. Hiába voltak a külsejét, játékát dicsérő bókok, minden fellépés után megitta a frissítőjét, majd kocsiba ült és meg sem állt hazáig. Ott aztán kedvére álmodozhatott Simonról, akinek úgy tűnt – nem létezik konkurenciája. Ma este is kapott néhány diszkrét és jónéhány kevésbé diszkrét ajánlatot, de már tudta, hogy ez csak játék, és senki nem fogja rosszul érezni magát a visszautasítása hallatán. Így aztán mosolyogva lépett be a lakásba és már messziről vidáman köszöntötte az apját:

-Szia apa! Megjöttem! – aztán a hangja elhalt a váratlan látogató láttán, aki az apjával üldögélt a nappaliban. Szó nélkül odalépett hozzá és lekevert neki egy pofont. A hirtelen beállt csendben nagyot szólt a csattanás és meglepett mindenkit, még Annát önmagát is, hogy ilyen dühkitörésre, egyáltalán, hogy tettlegességre képes. Az apja felháborodva pattant fel, hogy közéjük álljon: -Anna! Mi ez? Megőrültél?

-Kérdezd csak meg tőle! – sziszegte a kisebbik lánya olyan gyűlölettel a hangjában, hogy a férfi szinte lemerevedett. Amióta csak megszülettek, a lányok mindig szoros véd- és dacszövetséget alkottak mindenki mással szemben. Soha, de tényleg soha, egész eddigi életükben nem emlékezett rá, hogy egymásnak estek volna.

-Hogy mertél beleavatkozni az életembe? Az övébe. A magadét elszúrhattad, de az enyémet nem hagyom! – kiabálta Anna könnytől fuldokolva a nővérének, aki lassan felemelte a kezét és megsimogatta az égő vörös foltot az arcán.

-Tudom, hogy nem lett volna szabad, de akkor ez tűnt az egyetlen jó döntésnek. Te elmenekültél, és én azt hittem, így akarod megúszni a fájdalmas búcsúzkodást, mert tisztában vagy vele, hogy ez egy halvaszületett kapcsolat.

-Ez nem volt halvaszületett, mint ahogy az a gyerek sem lett volna az… - kiabált Anna, aztán már kissé későn észbe kapva elfojtotta a mondat végét, de már ennyi is elég volt, hogy az apjuk, aki eddig értetlenül hallgatta őket, felkapja a fejét.

-Gyerek? Milyen gyerek?

-Apa, most ne! – emelte fel a kezét Adél, aztán a húga szemébe meredve beszélni kezdett.

-Azért jöttem, mert közben megtudtam, hogy ő is ide jött, nem Los Angelesbe.

-Kösz, már rég elment; és csak a vakszerencse állt mellettünk, hogy az utolsó este összefutottunk a városban.

-Anna! Lehet, hogy jobb lett volna, ha mégsem találkoztok. Hidd el nekem, hogy amikor eljöttél, te igenis jól döntöttél. Nem a legelegánsabban, de jól. Simonnak van egy élete, amiről semmit se tudsz. A forgatások és fotózások során számtalan nővel hozza össze a sorsa. Válogatott szépségekkel. Nem mintha te nem vehetnéd fel velük a versenyt – emelte meg a hangját, ahogy a húga közbe akart vágni – de te nem vagy ott, ahol a kísértések.

-Szép véleménnyel vagy róla, mondhatom, csak azért, mert egyszer megtette, még nem biztos, hogy állandóan …

-Honnan tudod, hogy csak egyszer tette meg?

-Na, most már megtudhatnám, hogy miről beszéltek? – csattant fel az apjuk és közéjük állt, hogy valamelyik lányából most már valami magyarázatot csikarjon ki erre a pengeváltásra. Annyira nem volt jellemző rájuk ez az éles hangú veszekedés, hogy tudni akarta, mi az, ami életükben először így közéjük állt.

-Adél és Simon ismerték már egymást korábban, és most azt hiszi, köztünk is olyan szalmaláng szerű dolog ez, mint őközöttük volt – motyogta Anna és nem akart tudomást venni a nővére elsápadó arcáról.

-Micsoda? – hördült fel az édesapjuk. –De hát mikor? Soha nem mondtad. És most mi történt, amiért itt tépitek egymás haját?  Jézusom, lányok! Csak nem vagytok féltékenyek egymásra?

-Nem! – kiáltották egyszerre kétfelől a lányai, mire a papa lemondóan felsóhajtott:

-Azt hiszem, élni fogok Maurice Legrand meghívásával. Régen Párizsban volt kereskedelmi tanácsos és egy éve Los Angelesbe költözött. Állandóan hív, hogy látogassam meg. Azt hiszem, megnézem én magamnak ezt a pasit, aki pont az én lányaimat szédíti. Alkalomadtán lenne hozzá pár keresetlen szavam.

-Apa! Eszedbe ne jusson! – sóhajtott Anna és szemforgatva nézte a nővérét. Szegény Simon! Ha a papa rászáll, lehet, hogy inkább világgá megy.