Perlekedők 36. és 37. fejezet

36. 

Én én vagyok magamnak s néked én te vagyok, s te én vagy magadnak, két külön hatalom. S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom (Radnóti Miklós)

*

Az öltözőben váltott néhány óvatos csók pillanatok alatt változott át bozóttűzzé, ezért aztán jobbnak látták, ha inkább kimennek a türelmesen várakozó asztaltársasághoz, mielőtt valami olyat tesznek, ami mindenképpen egy elsietett dolog lenne a történtek kibeszélése előtt. Anna zavartan fogadta a férfi barátainak gratulációit, és egy halvány bocsánatkérő mosollyal két puszit nyomott Marcus még mindig morcos képére. Nem törődve a mögötte felhördülő Simonnal. Váltottak még néhány mondatot, aztán őt ketten elbúcsúztak, mondván, Simon gépe korán indul és még rengeteg megbeszélnivalójuk akad előtte. A többiek  vidáman ugratták őket, hogy a sok megbeszélnivaló közepette ne feledkezzenek meg a legfontosabbról, aztán egyszer csak kettesben találták magukat egy taxi hátsó ülésén.

Simon átölelte a lány vállát, lassan, óvatosan, lesve a reakcióját, de Anna nem húzódott el, sőt, belesimult ebbe az ölelésbe, amely már annyira hiányzott neki néha, mint az éltető levegő. A rezidencia előtt kiszálltak, Simon kivette a csomagtartóból a gitárt és elismerően nézett végig a viktoriánus épületen.

-Hát, azt nem lehet ráfogni, hogy a híd alatt húztad meg magad.

*

-Mikor növesztetted meg a szakállad? – kérdezte Anna, miközben remegő ujjakkal a kulcslyukat próbálta becélozni. Simon egy idő után kivette a kezéből a speciális biztonsági kulcsot és megfordítva a helyére lökte.

-Aznap, amikor elmentél már nem borotválkoztam. Először miattad, mert nagyjából semmihez nem volt kedvem, engem nem zavart, ha szőrös a képem,  aztán Jeremy azt mondta, növesszem meg, mert lesz még egy börtönjelenet, oda úgyis kell valami szőr a képemre, és így legalább nem kell ragasztani.

-Szúr – simított végig rajta könnyed érintéssel a lány.

-Leszedjem? – hunyta le a szemeit az érintésben teljesen elveszve a férfi. Ez a könnyed simogatás teljesen elvarázsolta és bármit megadott volna érte, hogy soha ne érjen véget, aztán mielőtt a kezei önálló életre kelve magukhoz ölelték volna Annát, mégis ellépett és az ablaknál kifelé bámulva a város esti fényeit csodálta.

-Ne!... Csak furcsa, megváltoztat... – mélázott a lány és az ujjait nézte, amelyek szinte zsibongtak a veszteségtől, ahogy a néhány napos szakál csiklandós érintése megszűnt.

-Az inkább változtatott meg, amikor rájöttem, hogy többé nem akarsz látni – motyogta Simon háttal állva és a követségi lakás ablakának pazar panorámáját élvezve.

-Ne haragudj! – suttogta Anna és a férfi háta mögé állva, átölelte a derekát. Simon belekapaszkodott a kezeibe, összefűzte az ujjaikat, és beszélni kezdett:

-Nem tudtam, csak éreztem, hogy az az éjszaka a búcsú éjszakája volt. Aztán amikor képtelenség volt téged elérni, akkor már biztos voltam benne, bár, még sokáig nem akartam elhinni, hogy képes voltál elmenni egy szó nélkül. Teóriákat gyártottam, próbáltam magyarázatot találni, de amikor Adél azt mondta, nem tudja, hova mehettél, totál összeomlottam, mert magamat hibáztattam, hogy annyira akartalak, hogy te még a családod előtt is titkolod, hova menekülsz, nehogy elszólják magukat. Rémképek kínoztak, hogy a világ valamelyik veszélyes pontján lehetsz, egyedül és talán bajba kerülsz. És mindeközben itt voltunk, ugyanabban a városban..., tulajdonképpen most kurvára mérgesnek kéne lennem rád, de csak valami csendes öröm van bennem, hogy végre itt vagy mellettem. Bár, még fogalmam sincs, hogy ez most mit is jelent. Nem tagadom, hogy félek..., mi lesz a következő húzásod. Nem is reménykedem benne, hogy megmagyarázod, miért csináltad ezt kettőnkkel, és így, hogy nekem holnap vissza kell mennem Amerikába, fogalmam sincs, hogy hogyan  legyen tovább. Ha ma nem futottunk volna össze, akkor se lenne egy könnyű helyzet, de így most megint csak a káosz van bennem. Nem tudom, hogy mit akarsz, nem tudom, én mit tudok nyújtani, nem tudok semmit, csak azt, hogy nem akarlak elveszíteni.

A végére megfordult a lány ölelésében és az állát Anna fején nyugtatva csak kapaszkodtak egymásba. Végül Annából is kibukott a napok óta visszafojtott érzelem.

-Annyira megijedtem. Tudtam, hogy még néhány napunk lehet csak, aztán te felülsz a gépre és elmész. És tudtam, hogy én nem tudok utánad menni; már csak azért sem, mert te sosem kértél erre. Kérés nélkül meg olyan lett volna, mintha a nyakadba akarnám varrni magam. És tudtam, hogy ha búcsúzni kell, akkor talán kiszalad a számon valami színtiszta könyörgés, hogy ne hagyj el, vigyél magaddal..., és ez olyan ... megalázó lett volna. Azzal az éjszakával én elmondtam neked mindent arról, hogyan érzek és annak elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy utánam gyere vagy csak megkeress valamilyen módon, de a nővéremnek hála, esélyed sem volt rá…  Azt gondoltam, hogy itt Londonban megpróbálok kezdeni magammal valamit. Ez mégiscsak Európa, talán kicsit földhöz ragadtabb, mint Los Angeles, de talán kisebb az esély rá, hogy eltűnjek egy piszkos sikátor mélyén, ahogyan te ijesztgettél. És itt nem lettem volna egyedül, mert apa is itt él, és a te szüleid is, akik miatt időnként biztos visszajönnél, szóval, olyan szépen átgondoltam, hogy megpróbálhatnánk egy távkapcsolatot, néha én mennék utánad, néha te jönnél, de majdnem dugába dőlt az egész jól kigondolt stratégiám, mert a testvérem azt hitte, ő tudja, mi a jó nekem.

-Talán ha beszéltél volna vele... vagy velem... Tudod, a tervezgetés akkor lehet sikeres, ha minden érintett fél tud azokról a tervekről. Egyébként én is valami hasonlót akartam volna javasolni. Hogy próbálj itt kint munkát keresni, ha nem is feltétlenül a zenélésre gondoltam.  Én is jönnék, amikor csak tudok, neked is küldhetnék repülőjegyet, szállást meg már csak találnánk  - kacsintott a lányra, de Anna tekintete nem a boldogságtól volt ködös, hanem a férfi számára érthetetlen ingerültség szikrázott a szemeiben.

-Nézd, én otthoni viszonylatban jól állok anyagilag, de arra azért nem telne, hogy a világban kísérgesselek. Az apámtól sem fogadnék el erre pénzt, tőled meg még annyira sem. Én ugyanis nem vagyok egy házhoz rendelhető playgirl; még ha ott kint esetleg ehhez is vagytok szokva.

-Anna! – csattant fel Simon. -Hülyeséget beszélsz, és ezt tudod te magad is. Senkiben nem merülne fel a gondolat, hogy a... vendégem vagy, de ha igen, akkor meg kit érdekel, senkinek semmi köze hozzá!

-Nekem van! – fortyant fel a lány. -Nem leszek kitartott, meg fogok dolgozni minden fontért, és ha összejön az utazásra a pénzem, akkor megyek. Vagy így csináljuk, vagy hagyjuk az egészet! Ááá… Túlságosan nagy a távolság köztünk mindenféle értelemben...

-Milyen értelemben? – nézett rá kíváncsian a férfi. Anyagilag? Oké, elfogadom, bár szerintem hülyeség, hogy csak akkor jössz, ha összekapartad rá a pénzt. Milyen más értelemben? Hm? ... Anna! Ha te nem akarod ezt teljes erőbedobással, akkor én miért erőlködjek?

-Akarom, csak félek... – suttogott halkan a lány, és a férfi szíve összefacsarodott a vágyódó halk hang hallatán. Egyelőre akkor ez lesz a megoldás! Csak nem szabad hagynia, hogy Anna túl sok döntést hozzon meg egyedül! Szövetségeseket kell keresni, de ez a mostani alkalom már nem lesz elég rá...

-Tök hülye helyzet ez már megint – nyögött Simon, és folytatta, mielőtt a lány rákérdezhetett volna a kifakadása okára. –Itt vagyunk ketten magunkban egy üres lakásban. Szeretjük egymást. Éppen most egyeztünk meg, hogy megpróbálunk felnőttek módjára viselkedni és kitalálni a legjobb módját annak, hogy minél többet találkozhassunk. És...

-És? – nézett fel rá Anna.

-És ha most megcsókollak, ha leráncigálom rólad ezt a csillogó kis rongyot, amit már legszívesebben ott a Black Cat-ben megtettem volna, akkor azt fogod gondolni, na, holnap elmegy, de előtte még meg akar dönteni.

-Meg akarsz dönteni?

-Mindennél jobban – sóhajtott a férfi és a szája máris elindult a lány nyakán.

-Mondtam én egy szóval is, hogy ne tedd? – sóhajtott Anna és még jobban hátrafeszítette a nyakát, hogy a férfi akadálytalanul élvezkedhessen a bőrén.

-Anna, én holnap akkor is felülök arra a tetves gépre, ha most lefekszünk egymással. Muszáj mennem!

-Mondtam, hogy ne menj?

-Mondhattad volna...

-Simon! – komolyodott el a lány. –Én tisztában vagyok vele, hogy színészként kötelezettségeid vannak, amik még egy magánjellegű kapcsolatot is beelőznek, annál is inkább, mert ez a szerződés hamarabb kötődött, mint a mi ismeretségünk. Nem lesz könnyű az elválás, de ahogy az én jó apám mondta, feltalálták már az internetet, beszélgetés közben akár láthatjuk is egymást, bár az időeltolódás bekavarhat a dologba, de szerintem meg fogjuk tudni oldani. Ha meg akarjuk. Nagyon sajnálom, hogy megfosztottam magunkat egy egész hét örömétől, balga módon azt gondolva, hogy akkor a fájdalomtól is sikerül megmenekülni. Most már tudom, hogy azt semmiképpen nem lehet megúszni, akkor viszont kicsikarom a sorstól, amit adni akar, elveszem, amit kínál, és most ezüsttálcán téged kínál, úgyhogy, ha nem akarod, …most már ismered a járást... – az apró szüneteket a férfi ingének egy-egy újabb gombja követte, ahogy a lány ügyes kis ujjai átbújtatták őket az apró kis lyukakon, a mondat végén pedig a bejárat felé biccentett a fejével.

Simon a régről ismerős gyengéd mozdulattal simította végig a lány száját, amely annyi butaság után végre kezdett értelmeseket suttogni, aztán ráhajolt és Annát a karjába kapva belecsókolt az eperajkakba.

-Merre? – morogta szenvedélyesen, aztán a lány által némán mutatott irányba indult hosszú lépteivel. Nem a kijárat felé mutatott!

*

A kényelmes masszírozós kádban hevertek ellazulva, Simon játékosan cirógatta a lány testét, leginkább a két mellét, melyek a vastag habból időnként ki-kikandikáltak. A tengeri szivacsra illatos habfürdőt csurgatott, majd játékosan oszlatta el a lány testén a dús habot. Síkos ujjai kalandvágyón barangoltak egyre lejjebb és lejjebb. Anna belefeszült  a finom érintésekbe, aztán megfordult és lassan ráereszkedett.

-Hé, itt nem vagyok erre felkészülve – merevedett meg alatta a férfi, mire a lány apró vállrándítással tovább simogatta a férfi mellkasán göndörödő vizes szőrt:

-Majd vigyázunk, koncentráció kérdése az egész.

-Oké, konc-konc... Jézus, te boszorkány, amióta ismerlek, nem tudok melletted koncentrálni. Semmire – sóhajtott Simon elgyötörten és a homlokán apró izzadtságcseppek jelentek meg.

-Te tényleg koncentrálsz – kuncogott a lány és lehajolt, hogy megcsókolja a férfi mellét. A megváltozott testhelyzettől Simon megkönnyebbülten csusszant ki belőle, mire a lány egy durcás csücsörítés után finoman beleharapott a férfi mellbimbójába. –Tulajdonképpen nagyon érdekes kérdés, hogy miért is voltál az előbb olyan jól felkészült. Amikor elindultál ma otthonról nem tudhattad, hogy hol fogsz kikötni... Vagy igen?

-Tomtól kaptam, ha netalán ki akarnék gyógyulni belőled...

-És fel akartad használni?

-De még mennyire! Az elmúlt órában már semmi más vágyam nem volt.

-Ne vicceld el, komolyan kérdeztem!

-Anna! Szerinted? – nézett rá szinte sértetten a férfi.

A lány már megbánta, hogy  rákérdezett. Úgy tűnik, ehhez különleges tehetsége van, hogy a bizalmatlanságát Simon orra alá dörgölje. Igazán leszokhatna már róla, hogy a férfiakról kialakult meglehetősen elítélő véleményét erre a szerencsétlenre is állandóan ráhúzza, aki majd megfeszül, hogy a kedvét keresse. Most éppen szó szerint is – mosolyodott el a gondolatra.

-Hányat adott? – biccentett a hálószoba irányába.

-Egy egész dobozzal – vigyorgott a férfi.

-Akkor nem kell spórolnunk – kacsintott rá, és lassan újra addig mocorgott a férfi ölében, amíg az a huszárosan ágaskodó kardot a hüvelyébe nem lökte. Anna az intenzív érzéstől szinte megvadulva véletlenül az indító motor gombjára csapott, amitől a számtalan víz alatti torokból bugyborékolva masszírozni kezdte őket a víz.

-Jézusom! – nyögött Simon. –Ez brutálisan jó! Ha az elejétől ment volna, talán kevésbé hatásos, de ilyen váratlanul, pont amikor... – hirtelen elhallgatott, a váratlan és intenzív érzés hatására csak egy dologról feledkezett meg, a koncentrálásról. Nagyot nyelt, aztán úgy döntött, nem rontja el a pillanat varázsát, hogy erre a malőrre felhívja a most szinte szétesett lány figyelmét is. Talán nem lesz baj! Nyelt egy nagyot és megsimogatta a lány kidörzsölt rózsaszín bőrét.

-Jesszus! Ez én voltam? A hülye szakál, szólhattál volna, hogy fáj, mert akkor inkább lekaptam volna, ha van mivel ...

-Csak amivel a lábam szoktam borotválni, úgyhogy inkább ne, nem olyan vészes – nézett végig magán Anna, aztán befejezte a mondatot, amely most hidegzuhanyként hatott mindkettőjükre: -Ezért az egy éjszakáért amúgy se érdemes.

37.

-Nem merek itt maradni mert akkor holnap tuti lekésem a gépet – húzkodta magára Simon a ruháját. Anna az ágy közepén ülve nézte, ahogy minden ruhadarabbal kicsit eltávolodik tőle a férfi. Hirtelen zavarni kezdte a saját meztelensége és a párnája alól előkapott egy agyonmosott pólót és belebújt. A férfi éppen megfordult és egy halvány mosollyal a szája sarkában konstatálta, hogy egy baseballsapkás óriási béka virít a lány formás testén.

-Az elvarázsolt királyfi, hm? – biccentett a hálóingként funkcionáló óriási, kinyúlt pólóra, aztán teljesen elgyengült a kócos, szerelemtől fáradt lány láttán, akinek a szemében már ott csillogott az elválás szomorúsága. … -Itt hagyni sem tudlak, mert ki tudja, innen hova viteted magad holnap reggel a taxissal… - mormolta halkan, aztán visszatérdelt Anna mellé az ágyba és még egy csókot nyomott a szájára. A lány átölelte a nyakát és szorosan belecsimpaszkodott.

-Nem megyek sehova, esetleg a hétvégén haza, hogy kikaparjam a nővérem szemét ezért a szemét húzásáért.

-Biztos nem rosszindulatból tette – simított végig a lány arcán a férfi. -De azért alkalomadtán én is szívesen megfojtanám, amiért majdnem sikerült minket szétválasztania. Azt még meg is érteném, ha a féltés vitte volna rá, de elvett az életünkből egy egész hetet, megjáratta velünk a poklot, szóval, szerintem is jogos, ha ezt a fejére olvasod.

-Mielőtt elmész, lehet még egy kérésem? – nézett rá Anna egy csábos szirén pillantásával és Simon már-már gombolni kezdte az ingét, de Anna nevetve a gitárjára mutatott. –Aláírnád a gitáromat?

-Mi van? Híres emberek aláírásait gyűjtöd, kislány? – vigyorgott Simon, de azért felemelt a lány asztaláról egy alkoholos filcet és az ölébe vette a gitárt. Néhány lendületes mozdulat után visszafektette a tokjába.-Majd ha elmentem, megnézheted. - Megcsókolta még egy utolsó, hosszú, édes pillanatig, aztán lefejtette magáról a lány meglepően erős karjait, amikkel satuként szorította a nyakát.

-Maradj itt, ne is kísérj ki! Viszont a telefonodat ne hagyd el, töltsd fel és tartsd magadnál; rosszul tűröm, ha nem tudlak elérni. Még a végén repülőre ülnék és jönnék is vissza, hogy újra előkerítselek. Értve vagyok?

-Ne adj ötleteket!- kuncogott a lány. -Mert a végén a kártérítéseidre menne el a nehezen megkeresett pénzed. Próbálj meg koncentrálni, ígérem, én nem vonom el a figyelmed a munkádról. Megtanultam a leckét.

Erről Simonnak eszébe jutott a legutóbbi koncentrációs hiánya és megrebbent a keze, ahogy Anna ajkát simogatta. -Nézd, az előbb egy kicsit elfeledkeztünk magunkról odabent a fürdőszobában. Ha bármi történne, amiről tudnom kell, nem hallgatod el, rendben?!

Anna zavartan nézett rá. –Nem egészen vágom, mire gondolsz éppen…

Simon elpirult, ahogy próbálta a mulasztását a lány nyakába is varrni: -A kádban nem volt nálunk zokni, te kis rámenős, és nem hiszem, hogy elég óvatos voltam, merthogy melletted koncentrálni reménytelen, szóval, ha…

-Ja, hogy az… - pirult el Anna is. –Nem hiszem, hogy gond lesz, nyugi, de ha mégis, ígérem, nem titkolom el. Egy Steinlöchner már eljátszotta ezt veled, a másik nem tenné meg soha, bízz bennem!

-Oké! Anna! Vigyázz magadra! És hívj, írj vagy bármilyen módon, de  kommunikálj velem, kérlek! Még nem tudom, mikor tudok elszabadulni, de jövök vissza, ahogy tehetem. Szeretlek!

-Én is nagyon szeretlek! Nem lesz semmi baj, nyugi!

-Rendben. … És ne hagyd, hogy George kihasználjon! Jó vagy, fizessen meg rendesen, hogy feldobod a forgalmát; már csak azért is, hogy minél előbb összejöjjön a repjegy ára! – csókolta meg még utoljára, aztán minden akaraterejét összeszedve gyors léptekkel kiment a lakásból és hagyta, hogy a biztonsági ajtó halk kattanással bezáródjon mögötte.

Anna abban a pillanatban a gitárhoz lépett és szerelmes mosollyal nézte az írást: Gondolj rám, valahányszor a kezedben tartod, gondold, hogy engem ölelsz! Végül a férfi illatát még őrző kispárnát magához ölelve összegömbölyödött, és egy boldog mosollyal az ajkán tervezgetni kezdett.

*

Egy hét telt el csak azóta, hogy Los Angelesbe megérkezett, de mintha maga lett volna az örökkévalóság. Annával alig tudtak beszélni az időeltolódás és mindkettőjük hektikus időbeosztása miatt. De azok a beszélgetések voltak a nap fénypontjai. Érzelemtől fűtött, legtöbbször forrón erotikus, ritkábban aggodalmas beszélgetések.  Nagyon hiányzott neki a lány, és ma Jack sem kegyelmezett, alig lépett be a házuk ajtaján, töviről hegyire kifaggatta,  hova fajultak az események a távozása után. A meséléstől pedig olyan vágyakozás fogta el Anna után, hogy képes lett volna egyetlen éjszakáért átrepülni az óceánt. Ami meglepte, hogy Sheila milyen jól tájékozott volt. Szemrehányóan nézett a barátjára, aki némi vállvonogatás után átölelte a felesége vállát.

-Majd megérted, ha megnősülsz, egyébként nem mondtam semmit Sheilának, csak olvastak ezt-azt, én meg csak szóba hoztam a nevedet és ebből aztán szépen össze is rakták a történetet.

-Olvastak, rakták? – mégis, még ki a fene tud róla? – húzta fel a szemöldökét idegesen Simon, mire Sheila mentegetőzve megrántotta a vállát.

-Nyugi! Csak Nikkivel beszéltünk a dologról, ő olvasott arról is, hogy Budapesten micsoda kalandba keveredtél, és …

-Nikki? – hördült fel Simon. –Pont Nikki? Jézus, az első dolga lesz Cyntia orra alá dörgölni, csak hogy lássa, régen is volt rajta kívül élet, és hogy törlesszen…

-Akkor tényleg igaz? – nézett rá kíváncsian Sheila és Simon meg tudta volna fojtani a barátját, amiért elpofázta a titkát. Nem mintha ő maga nem mondta volna el másnak is, de abban biztos volt, hogy Deantől és Tomtól, meg persze a srácoktól nem megy tovább, de Sheila és Nikki…,. innen már tényleg csak egy lépés, hogy a híradóba is bekerüljön. Végül mintegy beletörődve, hogy egy nő, egy valószínű hírharang is tud már a dologról, csendes vallomásba kezdett, … mert addig is Annáról beszélhetett.

*

Anna befejezte a műsorát a Black Catben, ivott egy nagy pohár ctiromos vizet, amit George már mosolygó arccal nyújtott feléje az utolsó szám után, aztán indult is hazafelé. Számtalanszor előfordult már, hogy hívták, maradjon, udvarolgattak neki, de ő néhány kedves mondattal mindig kimentette magát és a kint várakozó taxihoz sietett. Nem volt különösebben nehéz hűnek maradni Simonhoz, mert senki, még a barátja, Marcus sem mozdított meg benne semmit. Hiába voltak a külsejét, játékát dicsérő bókok, minden fellépés után megitta a frissítőjét, majd kocsiba ült és meg sem állt hazáig. Ott aztán kedvére álmodozhatott Simonról, akinek úgy tűnt – nem létezik konkurenciája. Ma este is kapott néhány diszkrét és jónéhány kevésbé diszkrét ajánlatot, de már tudta, hogy ez csak játék, és senki nem fogja rosszul érezni magát a visszautasítása hallatán. Így aztán mosolyogva lépett be a lakásba és már messziről vidáman köszöntötte az apját:

-Szia apa! Megjöttem! – aztán a hangja elhalt a váratlan látogató láttán, aki az apjával üldögélt a nappaliban. Szó nélkül odalépett hozzá és lekevert neki egy pofont. A hirtelen beállt csendben nagyot szólt a csattanás és meglepett mindenkit, még Annát önmagát is, hogy ilyen dühkitörésre, egyáltalán, hogy tettlegességre képes. Az apja felháborodva pattant fel, hogy közéjük álljon: -Anna! Mi ez? Megőrültél?

-Kérdezd csak meg tőle! – sziszegte a kisebbik lánya olyan gyűlölettel a hangjában, hogy a férfi szinte lemerevedett. Amióta csak megszülettek, a lányok mindig szoros véd- és dacszövetséget alkottak mindenki mással szemben. Soha, de tényleg soha, egész eddigi életükben nem emlékezett rá, hogy egymásnak estek volna.

-Hogy mertél beleavatkozni az életembe? Az övébe. A magadét elszúrhattad, de az enyémet nem hagyom! – kiabálta Anna könnytől fuldokolva a nővérének, aki lassan felemelte a kezét és megsimogatta az égő vörös foltot az arcán.

-Tudom, hogy nem lett volna szabad, de akkor ez tűnt az egyetlen jó döntésnek. Te elmenekültél, és én azt hittem, így akarod megúszni a fájdalmas búcsúzkodást, mert tisztában vagy vele, hogy ez egy halvaszületett kapcsolat.

-Ez nem volt halvaszületett, mint ahogy az a gyerek sem lett volna az… - kiabált Anna, aztán már kissé későn észbe kapva elfojtotta a mondat végét, de már ennyi is elég volt, hogy az apjuk, aki eddig értetlenül hallgatta őket, felkapja a fejét.

-Gyerek? Milyen gyerek?

-Apa, most ne! – emelte fel a kezét Adél, aztán a húga szemébe meredve beszélni kezdett.

-Azért jöttem, mert közben megtudtam, hogy ő is ide jött, nem Los Angelesbe.

-Kösz, már rég elment; és csak a vakszerencse állt mellettünk, hogy az utolsó este összefutottunk a városban.

-Anna! Lehet, hogy jobb lett volna, ha mégsem találkoztok. Hidd el nekem, hogy amikor eljöttél, te igenis jól döntöttél. Nem a legelegánsabban, de jól. Simonnak van egy élete, amiről semmit se tudsz. A forgatások és fotózások során számtalan nővel hozza össze a sorsa. Válogatott szépségekkel. Nem mintha te nem vehetnéd fel velük a versenyt – emelte meg a hangját, ahogy a húga közbe akart vágni – de te nem vagy ott, ahol a kísértések.

-Szép véleménnyel vagy róla, mondhatom, csak azért, mert egyszer megtette, még nem biztos, hogy állandóan …

-Honnan tudod, hogy csak egyszer tette meg?

-Na, most már megtudhatnám, hogy miről beszéltek? – csattant fel az apjuk és közéjük állt, hogy valamelyik lányából most már valami magyarázatot csikarjon ki erre a pengeváltásra. Annyira nem volt jellemző rájuk ez az éles hangú veszekedés, hogy tudni akarta, mi az, ami életükben először így közéjük állt.

-Adél és Simon ismerték már egymást korábban, és most azt hiszi, köztünk is olyan szalmaláng szerű dolog ez, mint őközöttük volt – motyogta Anna és nem akart tudomást venni a nővére elsápadó arcáról.

-Micsoda? – hördült fel az édesapjuk. –De hát mikor? Soha nem mondtad. És most mi történt, amiért itt tépitek egymás haját?  Jézusom, lányok! Csak nem vagytok féltékenyek egymásra?

-Nem! – kiáltották egyszerre kétfelől a lányai, mire a papa lemondóan felsóhajtott:

-Azt hiszem, élni fogok Maurice Legrand meghívásával. Régen Párizsban volt kereskedelmi tanácsos és egy éve Los Angelesbe költözött. Állandóan hív, hogy látogassam meg. Azt hiszem, megnézem én magamnak ezt a pasit, aki pont az én lányaimat szédíti. Alkalomadtán lenne hozzá pár keresetlen szavam.

-Apa! Eszedbe ne jusson! – sóhajtott Anna és szemforgatva nézte a nővérét. Szegény Simon! Ha a papa rászáll, lehet, hogy inkább világgá megy.