Perlekedők 59. és 60. fejezet

59.

Anna hálásan mosolygott Josh-ra, aki felajánlotta a vendégszobát és a vendégszeretetét, ami Adélból láthatóan kiveszett az utóbbi hónapokban.  A fűtés ugyan az ő ízléséhez képest túlságosan alacsonyra volt állítva, de egy meleg zokni és egy hosszú szárú férfialsó a pulóverével kombinálva megvédte a fagyhaláltól. Éjfél sem múlhatott még el, amikor a teljesen elcsendesült házban ő még mindig a radiátorok pattogását hallgatta. Végül megunta és a konyhába indult, hogy a régi jól bevált recept szerint egy bögre tejet melegítsen magának, ami talán átsegíti az álmatlanság csapdáján. Persze, sokkal egyszerűbb dolga lett volna, ha az agya nem járt volna ezer felé, de hol a Simonnal való várható csatározása járt a fejében, hol Adél titokzatos irománya. A nővére laptopja összecsukva az étkező asztalon hevert. Először még ellenállt a kísértésnek és kivette a tejet, bögrébe öntötte, aztán a maradékot visszatette a hűtőbe. Aztán az önuralma utolsó vékony cérnaszála is elpattant, ő pedig felhajtotta a készülék tetejét és bekapcsolta. Amíg a rendszer felállt, ő pedig kevert egy kakaót, igyekezett mentegetőzést találni az indiszkrécióra, amit éppen elkövetett. Adél nem akarta, hogy tudja, milyen írással próbálja kiírni magából a lelkét marcangoló gondolatait, ő pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy meglesse a magára hagyott gép titkát.

Eltartott egy ideig, amíg felismerte a nővére könyvtárainak rendszerét. Aztán a dokumentumok között sorra nyitotta meg a fájlokat, míg eszébe jutott, hogy elég, ha a legutóbbi mentést nyitja meg. Az zavarta össze, hogy nem volt címe, csak száma az írásnak. Amikor végre a Word is behozta a kért oldalt, már a címtől összeszorult a gyomra: A pánik évei  

A kakaó bebőrösödve dermedt meg a bögrében, ujjai majd lefagytak, mire a már kész oldalak végére ért és eleinte értetlenül, majd egy fájdalmas felismeréssel becsukta az oldalt. Adél kíméletlen őszinteséggel írt életének egy olyan korszakáról, amiről neki fogalma sem volt. És ha jól sejti, az édesapjuk ugyanebben az édes tudatlanságban élte az életét. Ő is ismerte Matyit, de a mai napig úgy tudta, hogy Adél dobta a fiút. Hát, nem, és az a nap, amikor a fiú szakított vele, egy olyan útra taszította, amiről nekik fogalmuk sem volt. Adélnak akkoriban lényegében volt egy második élete is. Napközben az iskolát végezte, apa szeme előtt a jól nevelt úrilányt alakította, aztán amikor mindenki más aludni tért, ő átalakult. A Matyival való szakítás után összetört benne valami. A főiskola négy évét együtt töltötték és amikor azt hitte, hogy a kapcsolatukat új alapokra helyezhetik, úgy is történt, csak éppen egészen másképp, mint ahogy ő remélte. Matyi megismerkedett egy lánnyal, egy ismert modellel, és egyik napról a másikra szakított vele. Adél pedig a maga módján revansot akart venni, ezért aztán lefeküdt bárkivel, bárhol. Hirtelen értelmet nyertek a néha kialvatlan, karikás szemek, az izomlázas mozdulatok, amikre a lány akkoriban azt mondta, rosszat álmodott, vagy kényelmetlen az ágybetét, és a szekrényében lógó, de rajta szinte soha nem látott szexi ruhák. Mennyit húzta vele, hogyha csak egyet végre felhúzna közülük, megőrjítené a férfiakat.  Azt is tette, csak előttük titkolta. És ők fenntartások nélkül elhitték minden szavát.

Adél – az írás szerint - mindvégig tisztában volt vele, hogy ezzel csak önmagát alacsonyítja le, de mégsem tudott leállni. A biztonságra egész idő alatt ügyelt, csak egyetlen egyszer tett kivételt, Simonnal, és azonnal érkezett is érte a büntetés. Amikor rájött, hogy terhes, meg akarta keresni a férfit, de aztán győzött a kishitűsége, meghátrált és rövidre zárta az eseményeket.

Anna reszkető kézzel görgette lapról lapra a történetet, amelyben a Simonnal való megismerkedés és együttlét minden pillanatát pontosan, érzékletesen, olykor már naturális egyértelműséggel fogalmazta meg a nővére. Három év után is olyan pontosan írta le a szavaikat, az érintések és mozdulatok vadságát és szenvedélyét, mintha tegnap történt volna, és Anna a bensőjében érezte egyesülésük minden momentumát. Ez pedig összetörte. Jobban fájt, mint a homályos tény néhány hónappal ezelőtt, hogy a nővére valaha az ő mostani kedvesével bújt ágyba; és sokkal jobban fájt, mint hogy Adél hazudott az apjuknak, hazudott neki, pedig ő oly sokszor tárulkozott ki a legbensőbb titkait mesélve el. Most a sorokból kiolvashatta, hogy a nővére mennyire irigyelte tőle ennek a kitárulkozásnak a képességét. Hogy így meg tudott nyílni. Mennyire el akarta mondani már akkor összekuszált élete titkait, csak éppen a szavakat és a bátorságot nem találta hozzá, ezért aztán alakoskodott tovább. Nem tudta elmesélni a húgának, hogy a rengeteg férfi érintése sem tudta elfeledtetni vele Matyi megalázó árulását. És a férfi eközben nem is tudott a „bosszúhadjáratról”, és így végképp értelmetlenné vált a lány már-már megalázó férfiéhsége, amivel túl akart jutni a csalódáson. Simont sem látta elsőre másnak, mint egynek a férfiak hosszú sorában, akiknél feledést remélt, de az a nap megcsillantotta előtte a lehetőséget, hogy talán nem mindenki olyan, mint Matyi.

Josh nyitotta fel a szemét. Megadott neki mindent, amit az ágyban követelt, és elvett tőle mindent, amit talán még adni sem akart. És egy végigkefélt éjszaka után, kicsavarva és mégis valamilyen szinten kielégítetlenül, a férfi egy pszichiáter érzékenységével felnyitotta a szemét, és Adél aznap lehiggadt. Egészen addig a napig, amíg Simon és Anna gyanúsan közel nem kerültek egymáshoz. Valami mélyen gyökerező mazochizmussal Anna újra és újra elolvasta annak a napnak a leírását és észre sem vette, hogy közben rongyosra tépdeste a konyharuhát, amivel még a kakaófoltot törölte le a pultról a konyhában. Adél sokkal mélyebben élte meg azt a napot, mint amennyit arról valaha is bevallott volna, ez teljesen nyilvánvaló volt a sorokból. Ha lett volna benne annyi erő, hogy megkeresse a férfit, miután a baj beütött, talán ő élne most kint abban a napsütötte los angelesi házban egy szöszke kisfiút vagy kislányt nevelgetve, mert Simon vállalta volna őt és a gyereket – ebben Anna biztos volt. Lehet, hogy nem indult volna nagy szerelemként, de megvolt köztük a kémia és ez máris több, mint amivel sokan közös életet terveznek. És Adélban ezek a vágyak, ezek az álmok még fel-felbukkantak, ezért is tudta annyira felkavarni a férfi váratlan felbukkanása a családjuk életében.

Anna a saját szipogására riadva, megtörölte könnytől maszatos arcát és a még befejezetlen történetet becsukva kikapcsolta a gépet. Fogalma sem volt, hogy ezek után mit tegyen. Fejét kezébe hajtva ült az asztal mellett és majdnem felsikított, amikor hátulról egy erős kéz masszírozni kezdte a vállait. -Megdöbbentett? – kérdezte Josh fojtott hangon.

-Te tudod, mi van benne? – kérdezte hitetlenül Anna, és tényleg nem értette, hogy a sorok közt megbújó érzelmeket látva a férfi hogyan tud még mindig ilyen támogatóan a nővére mellett állni.

-Van tehetsége az íráshoz, igaz? – kérdezte újra a férfi, és Anna csak bólintani tudott. Ja, hát tehetsége az van…

-És most mit tegyek? – nézett a férfira, aki kissé értetlenül rántotta meg a vállát.

-Hát, azt mindenesetre el ne mondd neki, hogy már olvastad, mert piszkosul mérges lesz. Meglepetésnek szánta. Van egy barátunk, aki e-könyvként ki is adná, és …

-Jézusom, Josh! Ki akarja adni? – a megdöbbenés olyan hangosan szakadt ki Annából, hogy biztos volt benne, erre még a nővére is felébredt.

-Miért? Hiszen te is azt mondtad az előbb, hogy tehetséges írás… - tanácstalanodott el a férfi, nem is értve, hogy akkor most Annának tetszik vagy sem a történet.

-De hát ezt nem adhatja ki, ez az élete és Simoné is, nem teheti meg, hogy piacra viszi az érzelmeiket, és nem is értem, Josh, téged ez az egész nem zavar, hogy ami ebben benne van, apa, ha megtudja, teljesen össze fog omlani…

-Hé, miről beszélsz? – nézett rá a férfi és lassan érteni kezdte a lány sokkoltságának okát. –Ez nem dokumentumregény, hanem fikció. Oké, valós elemeken alapul, de a nagy része mégiscsak kitaláció, és a nevek is, te tudod, kit kell beleképzelned, de aki olvassa, fogalma sem lehet róla, hogy ki az a Simon, a vezetékneve, a régi film címe, semmi olyan nincs benne, ami alapján azonosítani lehetne. Anna, ez csak egy regény, amibe beleírta a múltját is, meg még egy csomó dolgot, amiktől gyomorszorítóbb lett mások számára, de amitől el tudott távolodni ő maga, szerintem zseniálisan oldotta meg.

Anna bénultan hallgatott. Fikció? És melyik része volt fikció? Az erotikus jelenetek nyilvánvalóan nem, hiszen azokat olvasva látta, hallotta, érezte a férfit, az érzelmi szál? Ennek eldöntéséhez Adél nyilatkozatára lett volna szüksége, de hát nyilvánvalóan nem kérdezhet rá. Vett egy mély levegőt és felállt, hogy a szobájába menjen, bár tisztában volt vele, hogy ezek után az álom olyan messzire el fogja kerülni, hogy csoda lesz, ha valaha ebben az életben még képes lesz aludni. Hogy mondjam ezt el Simonnak? – dübörgött fejében a kérdés, aztán ahogy megfordult, a nővére aggódó tekintetével találta szembe magát. Úgy döntött, ez a pillanat éppen olyan jó lesz a dolgok tisztázására, mint bármelyik másik. -Elolvastam – jelentette be kemény, érzelemmentesnek szánt, már-már támadó hangon.

-Tudom. Azért is hagytam itt, mert reménykedtem benne, hogy győzni fog a kíváncsiságod – vallotta be halkan a nővére.

-Én elhittem minden sorát – suttogta Anna, mire Adél halványan elmosolyodott.

-Tudom, de ahogy Josh is mondta, nagy része csak kitaláció, bár, a téged érintő sorok talán nem, de azzal, hogy leírtam őket, és talán kicsit szépítettem is rajtuk, azt hiszem, sikerült rájuk csuknom végleg a feledés ajtaját. Anna, én nem akarok Simontól semmit! Illetve akarok, de az csak veled kapcsolatos. Azt akarom, hogy soha ebben az életben ne kelljen megbánnod, hogy összehozott vele az élet! Vigyázzon rád és imádja még a lábad nyomát is, mert senkit nem találna, aki ilyen őszintén tudná szeretni, mint te! És csak a megnyugtatásodra megsúgom, Josh, most fogd be a füled! – kacsintott a barátjára,  hogy ezzel a hollandussal én is megtaláltam azt a férfit, akiért izzó parázson is átgyalogolnék, annyira szeretem. Ő mindent tud rólam, ismeri a jó és a rossz napjaimat, és mégis elfogad, szeret, nem ismerek nála jobb embert, és bolondulok a vöröses szakálláért, úgyhogy ne féltsd tőlem az emberedet. Ami volt, megtörtént, már nem változtathatunk rajta, de az a múlt és senki nem sírja vissza. Most pedig mindenki másszon vissza az ágyába és aludjunk. Aztán, ha megnyugodtak a kedélyek, holnap kiviszünk a reptérre, mert neked most a párod mellett a helyed, és a párizsi gép korán reggel indul…

*

Anna Orlyra érkezve kikereste Donald még Los Angelesben elmentett számát. Lehet, hogy horribilis lesz a telefonszámlája, az is lehet, hogy legszebb álmából ébreszti a férfit, de egy próbát megér. Nem tudta, hogy vajon most is Simon mellett van-e, vagy más kísérgeti az emberét, de Donald egyszer már jó szövetséges volt. A férfi szinte az első csöngetésre felvette, és franciául köszönt bele. Anna meg sem lepve franciául kezdett bele a beszélgetésbe. Azonnal ráérzett, hogy Donald sejti, hogy meglepetést szeretne szerezni és a Simon számára nyilvánvalóan idegen nyelven akar konspirálni a háta mögött.

-Itt vagyok Párizsban – tért azonnal a lényegre, mire a férfi kimért, kissé hivatalos hangon kérdezett vissza.

-Értem. És hol tudnánk létrehozni a találkozót?

-Nem tudom, hol lakik, nem tudom, mi a programja, és nem tudom, hogy egyáltalán akar-e még látni… - hadarta a lány, mire a férfi az előbbi stílusban folytatta.

-Értem. Akkor megküldöm az adatokat, és hogy az utolsó kérdésére reagáljak, szerintem ezen a problémán felesleges lenne aggódni. Minden a legnagyobb rendben lesz, ezt akár garantálhatom is Önnek.

-Ott van magával? – vékonyodott el a lány hangja.

-Qui – jött az azonnali válasz, és elmosolyodott… a jó öreg Donald, bármit megtenne azért a majomért, a tiszteletbeli nagybácsi …

-Merci! – suttogta halkan, most már a boldogság könnyeit nyelve.

-Küldöm az e-mailt – hallotta még a férfi hangját, aztán már csak a bontott vonal kattanását hallotta.

*

Simon fintorogva hallgatta a testőrét. Olyan gördülékenyen gurgulázta magából a francia szöveget, hogy szabályosan irigyelte érte. Bezzeg ő, néhány szó erejéig már elbohóckodott egy-két interjúban, de hát az iskolában oly sok minden mellett, erre se fektett sok hangsúlyt. Az anyanyelvének többféle változatát beszélte, de az idegen nyelvek egyszerűen nem ragadtak meg a fejében. Próbálkozott ő a franciával és a spanyollal is, de veszett fejsze nyele volt mindkettő. A szorgalmas nyelvtanulás állandóan elvérzett egy-két-sok izgalmas könyv miatt. A filmjeiben többször is meg kellett szólaljon idegen nyelveken, a kiejtésével nem is volt probléma, de még az a néhány mondat is kiesett a fejéből nagyjából a forgatás befejezésére.

-Újabb munka? – nézett kérdőn Donaldra, aki a telefonja képernyőjén száguldó ujjakkal csak megrántotta a vállát.

-Nem új, visszatérő kuncsaft, de mindig csak a gond van vele. De van benne valami, ami miatt nem tudok neki nemet mondani. Egy pillanat és eligazítom, aztán indulhatunk is.

-Nekem nem sürgős – sóhajtott Simon. Az utolsó napja volt itt Párizsban. Egy városnéző kirándulást szerveztek neki, az idegenvezető már felszólt a portáról, hogy megérkezett, de igazából nem sok kedve volt most az esőben ázó Párizst csodálni. Legszívesebben hazautazott volna egy korábbi géppel, de tudta, hogy roppant udvariatlan gesztus lenne a vendéglátói felé, ha megtenné. Már az is az eszébe jutott, hoyg innen csak egy köpés lenne Budapest felé venni az irányt, de aztán úgy döntött, a labda most Annánál van. Ha úgy érzi, végzett a nővérénél, egészen biztosan utána fog jönni. Időt kért, hát kénytelen neki megadni az időt. Csak ne lett volna olyan veszettül nehéz nélküle.

Közben Donald befejezte az üzenetet és elégedetten zsebrevágta a készüléket, aztán mindketten felkapták a kabátjukat és lementek a portára, hogy megcsodálják az Eiffel tornyot és a város számtalan építészeti remekét. Donald egy pillanatra félrevonta a láthatóan azonnal elbájolt idegenvezetőt és néhány mondatot suttogott a fülébe, mire a nő kissé zavartan bólintott, hogy érti az utasításnak is beillő kérést, aztán az előbbinél jóval komorabb hangulatban a sofőr mellé ült és ahogy elhajtottak a szálloda elől, belekezdett a már-már gépies ismertetőbe.

60.

Csak a kötelező udvariasság álarcát felöltve bírt érdeklődő képpel üldögélni Simon a hátsó ülésen, miközben a csinos francia idegenvezető fáradhatatlanul sorolta a történelmi adatokat és tudnivalókat a valóban csodás város látnivalóiról. Kötelességtudóan forgatta a fejét, elismerően hümmögött és néha megeresztett egy wonderful-t. Nem világosította fel, hogy egy kolléganője már megtette ezt a szívességet néhány évvel ezelőtt, és már akkor is érezte, hogy olyan mennyiségű adatot zúdítottak a nyakába, amit elsőre felfogni képtelenség. Ez a mostani jó alkalom lett volna az akkor hallottak felfrissítésére, ha..., ha nem folyamatosan Anna körül forogtak volna a gondolatai. Most mindennél jobban értékelte volna a lány társaságát és egy sört…, és nagyon tudta sajnálni magát, amiért egyikre sincs esélye. Miközben a bérelt kocsival lassan hajtottak a Bastille tér, a Városháza, a Concorde tér, Opera útvonalon, a Champs-Elysées-en a Diadalív felé, a Trocadero tér irányába, Simon arra gondolt, talán meg kéne hosszabbítania az itt tartózkodását néhány nappal, és ha ez az átok eső is eláll, akkor végig sétálhatna este a Szajna parton, vagy akár kirándulhatna  Givernybe is, ahol a világhírű festő, Claude Monet villája áll. A művész ebben a villában munkálkodott 11 évig, és egy csodálatos japán vizikertben és virágoskertben gyönyörködhetnek a látogatók. Persze így a tél előtt néhány héttel lehet, hogy mégis inkább Napóleon császári kastélyához, Malamaisonhoz kéne látogatnia. Ide vonult vissza a nagy hadvezér a waterlooi vereség után. Első felesége, Josephine messze földön híres rózsakertet létesített a kastély parkjában... Bassza meg, virágok mindenütt, amit most úgysem láthatna... Á, mégis csak jobb lesz felülni a gépre és meg sem állni Kaliforniáig, mert már hiányzott a napsütés és a kellemes meleg, ... és Anna. Kissé profán módon arra gondolt, a kellemes óceánparti élet talán Annát is visszacsábítja előbb-utóbb, hiszen a híradóban ő is látta, hogy Európa nagy részén, így Budapesten is beköszöntött a korai tél. Közben elhaladtak a híres (hírhedt) Pigalle-t és a Moulin Rouge-t is útba ejtve. Annyi mindent nem látott még, pedig egyszer már volt alkalma körülnézni a városban. Például az  Invalidusok dómját, melyet Napóleon síremléke fölé emeltek, a híres szobrász alkotásait a Rodin Múzeumban...,  amikor elérték az Eiffel-tornyot, Donald oldalba bökte és ő visszazökkent a zord valóságba, ezért aztán kissé zavartan rá figyelt.

-Itt kiszállhatnánk inni egy kávét! – dünnyögta a testőre és Simon csodálkozva gondolt rá, ennek is valami baja lehet, mert amióta ismeri, még nem állított meg programot önös érdekből. Vagy csak azt vette észre, hogy ő pusztán testben van jelen? Mindegy is, a kávé jó ötletnek tűnt, bár szíve szerint inkább egy sört ivott volna, de tudta, hogy szentségtörés lenne, ha a bor hazájában egy jó angol sört kérne. Jó lesz a kávé is, ebben a nyirkos időben úgyis szinte csontig hatolt azonnal a szél és az a néhány kósza esőcsepp, amely utat talált a dzsekije gallérja alatt, amikor kiszálltak a kocsiból.

Az idegenvezető előrement az egyik hangulatos kis kávézóba, ő pedig kissé türelmetlenül várta Donaldot, aki a gépkocsivezetővel egyeztetett. -Hosszú lesz még? – nézett rá egy lapos, kelletlen pillantással, és az idegenvezető után biccentett,  mire a testőre elnevette magát.

-Ne legyél már ilyen mísz! Szerintem élvezni fogod, nézd, még a nap is próbálkozik – mutatott az őszi lombok fölött határozottan tisztuló égboltra, aztán Simont maga előtt terelve ő is a fedezék felé indult. A kávézóba belépve azonnal felfedezte a lányt, aki egy ablak melletti asztalkánál egy hatalmas csészén melengette a kezeit.

-Talán ott hátul, az ablak mellett – irányította leszegett tekintetű védencét  Anna irányába, és Simon engedelmesen, körül sem nézve ment előtte. Aztán kicsit zavartan ébredt rá, hogy a kérdéses asztalnál már ülnek. A következő pillanatban pedig az álla a padlón koppant, ahogy felismerte a sálrengetegbe burkolózott vidám női arcot.

-Anna!? – hördült fel és a mögötte vigyorgó összeesküvőre nézett, aki egy kacsintással a pult felé indult.

-Majd küldetek neked is egy kávét. Beszélgessetek nyugodtan, mi Madame Amboise-al elleszünk a pultnál, aztán ha magadhoz tértél, talán folytathatjuk a városnézést is. Bár, nem tudom, eddig se sok értelme volt, mert alig néztél ki az ablakon, most meg majd Annát fogod nézni ... – csóválta meg a fejét a nyilvánvaló tényen, hogy a srác teljesen elvarázsolódott a lány közelségétől.

Simon rá sem nézve csak bólintott, aztán kihúzta a lánnyal szemközti széket és a dzsekijét kinyitva leült vele szembe. -Álmodom... – dünnyögte, aztán átnyúlt az asztal fölött és megragadta a lány hideg kezét. –Hogy kerülsz ide?

-Hát, volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, amiért megvariáltam a dolgokat, és eszembe jutott, talán még elcsíphetlek itt Párizsban, és akkor majd együtt mehetünk haza; Donald pedig már rutinos segítőm az ilyen kis összeesküvésekben – mosolygott Anna, aki egyelőre képtelen volt levenni a szemét Simon arcáról. Olyan régen látta! És az a mosoly, ami az amúgy kedvetlen arcra felkúszott abban a pillanatban, amikor a férfi rájött, hogy ki ül a szemei előtt, hát... az minden pénzt megért.

A pincér letette elé a forró, fekete kávét, de nem is érdekelte különösebben. Nem merte levenni a tekintetét a lányról, mint aki attól fél, hogy mire visszanéz, már elenyészik a látomás.

-Mi történt? – kérdezte halkan és Anna kihallotta belőle az ezerfelé elágazó kérdést. Miért döntött olyan hirtelen a hazautazás mellett? Milyen volt a találkozó Adéllal? Miket hallott tőle, miket gondolt felőle? Miért döntött hirtelen úgy, hogy utána jön? És leginkább, miért mondta úgy, hogy együtt mehetünk haza...? A lány úgy döntött, hogy a viszontlátás örömét nem fogja elrontani azzal, hogy maga elé idézze Adél történetének pikáns képeit, ezért egy kis vállrándítással válaszolt:

-Hosszú, most örüljünk a viszontlátásnak, nézzük meg együtt, ami a városnézésedből még hátravan, aztán majd este mesélek. Amúgy sem olyasmi, amit így...  – nézett  körbe – nyílt színen akarnék elmondani. Érdekes volt, felkavaró és fájdalmas ez a néhány nap, de az a fontos, hogy itt vagyok – motyogta halkan, mire Simon megszorította a kezét.

-Oké, később... és tényleg az a legfontosabb, hogy végre itt vagy!

*

A szállodában pillanatok alatt elintézték a bejelentkezést és egyúttal a vacsorát a szobába rendelték. Az elegáns portás szemrebbenés nélkül bólintott a kérésre, csak az időpontot kérdezte meg, aztán már intett is a boynak, hogy Anna kis csomagját felkapva vezesse őket a lifthez. Ahogy a lift ajtaja becsukódott mögöttük, Simon máris magához ölelte Annát, aki boldogan bújt meg ebben az ölelésben, végképp úgy érezve, hogy helyesen döntött, amikor felszállt a párizsi gépre. Jó érzés volt, nagyon jó, hogy nyilvánvalóan hiányzott a férfinak, aki láthatóan nem neheztelt rá, amiért egy héttel ezelőtt nem tért vissza hozzá. Arcát belefúrta a nyirkos kabátba és lehunyt szemmel inhalálta az őszi Párizs és a férfi illatának semmi máshoz nem hasonlító keverékét.

Amióta a kávézóban összetalálkoztak, megnézték a Notre Dame-ot, sétáltak egyet a Latin-negyedben és a Luxemburg-kertben. Mentek néhány kört a Louvre hatalmas épületrengetege körül, fogadkoztak, hogy egyszer majd eljönnek ide és végigjárják a kincsekkel teli termeket, aztán megebédeltek a Montmartre-on. Simon mesélt neki az egyik filmje forgatásáról, aminek néhány jelenetét a Sacre Coeur közelében vették fel, a pompás templommal a háttérben és megcsodálták a templom lépcsőjéről a város pazar panorámáját. Aztán elvesztek a Montparnasse műtermeinek és művészkávézóinak forgatagában és megfeledkeztek mindenről és mindenkiről, csak egymást ölelték szorosan. Akkor már csak Donald baktatott a nyomukban Anna táskájával a vállán, a kocsit és az idegenvezetőt némi hálálkodás után szélnek eresztették. És most itt álltak a Hotel Napoleon ötödik emeletén, a férfi szobájának ajtajában és lázas türelmetlenséggel figyelték a boy kezét, aki idegesen próbálkozott a szobakulccsal. Aztán végre feltárult az ajtó és Simon némi megnyugvással konstatálta, hogy a szobát reggel óta már rendbe tették. Amikor végre magukra maradtak, és megcsókolhatták egymást, egy pillanatra félő volt, hogy az elegáns környezet is lángra lobban.

-Ejha, te aztán szívesen látott vendég vagy! – nézett körül Anna álmélkodva a minden kényelemmel felszerelt lakosztályban.

-Mégse tudtak kényeztetni;  amíg meg nem érkeztél, csak tengtem-lengtem ebben a hodályban. Az volt a csőd, amikor felraktam a lábam erre a kis asztalkára tv-nézés közben, aztán ijedten le is kaptam, majd négykézláb összeszedegettem a leesett chips morzsáit. De még ennek a nyomait is eltüntették, úgy látom. A francba! Az ember nem is meri egy kicsit ellazítani magát, mert ebbe a környezetbe nem illik még az sem, hogy a lábam magam alá húzzam a kanapén. Úgyhogy gyere, ne is csináljunk itt felfordulást, csak a hálószobára korlátozzuk a dúlásunkat – húzta szikrázó szemekkel a lányt a férfias háló felé. Anna nevetve hagyta magát bevonszolni a tetthelyre.

-Szóval, dúlni fogunk?

-Máshogy fogalmaznék, de félek, hogy sértené az érzékeny lelkedet. Kimondhatatlan piszkos dolgokat tervezek ott az ajtó mögött – intett a férfi fejével a háló felé, és Anna remegő térdekkel várta azokat a kimondhatatlanul piszkos dolgokat. Nem kellett csalódnia.

Amikor később az ajtó felől felhangzott a szobaszervíz kopogtatása, Anna már a fürdőszobában frissítette fel magát, Simon pedig vizes hajjal és mezítláb, egy jóllakott férfi dölyfös mozgásával ment ajtót nyitni. A vacsorát a séfre bízta és a látvány alapján nem kellett csalódnia. Az egésznapos városnézés, a könnyű ebéd, az intenzív szex most mind megkapta méltó jutalmát a gazdagon terített asztal képében.

Aperitifként pezsgőt bontottak, aztán úgy döntöttek, hogy mind a finom ételek, mind az alkalom megérdemlik, hogy idővel a második üveget is felbontsák. A hideg előétel-válogatásban volt marhahús-carpaccio, roquefort-gyümölcstorta szeletkék és lazac mousse kapribogyóval, de megbújt két kis csésze forró hagymaleves is. Főételként könnyű tengeri halat kaptak fűszeres mártásban és hozzá kis forró sült tészta-labdacsokat. A desszertes tálra már rá sem mertek nézni, végül azonban elfogyott a csokoládé profiteroles és a második üveg pezsgővel a fantasztikus sajtok jó része is. Egy fürt édes szőlőt szemezgetve Anna úgy nyalogatta a szája szélét, mint egy jóllakott macska az örök bosszúságot okozó kanári elfogyasztása után és Simon nevetve nézte, ahogy  hitetlenkedő pillantást vet a kandalló tetején halkan ketyegő óraremekre. Majdnem három órát szenteltek az evés gyönyörének! De élvezték minden pillanatát, az egymás ujjairól, ajkáról lenyalt falatokat és cseppeket, a pezsgős csókokat. Végül Anna kiadta a parancsot és Simon elérhetetlen távolságba tolta a méretes asztalt, hogy a távolság elég lustává tegye őket a további torkoskodásra. Aztán a franciaágy tetejére telepedtek meztelen testükön a szálloda címerével ellátott hófehér fürdőköpenyekben és az ágy melletti lámpa selymes fényében egymást ölelve Anna belekezdett a mesélésbe.