Perlekedők 41. és 42. fejezet

41.

Anna hallgatta, ahogy odabent megnyitja a férfi a csapot, aztán kinyitotta a sporttáskát és kivette a legfelső pólót, aztán lassú mozdulatokkal kigombolta a ruháját és hagyta a földre csúszni. Az élénkzöld anyag zöld pázsitként hevert a bokája körül.  Egy pillanatra tétovázott, aztán kipattintotta a melltartó kapcsát és a ruhára ejtette azt is. Ujjait a bugyi széle alá dugva nagyot sóhajtott, aztán megállt a mozdulat közben és magára kapta a pólót. Egy pillanattal később már be is csusszant a takaró alá.

-Ez gyors volt! – szólalt meg Simon az ajtófélfának dőlve. –És nagyon izgalmas, ahogy lecsúszott rólad az a rongy. De a végén mintha egy kis tétovázást láttam volna…

-Nem kellett volna leskelődnöd! – vonta meg Anna a vállát és hátat fordított a férfinak.

-Kár lett volna kihagyni! Nem is sejted, milyen elbűvölő vagy, amikor fogalmad sincs róla, hogy figyelnek, és mégis minden mozdulatod maga a tömény erotika. A bőröd arany színben ragyog, nem olyan hóka, mint a filmvilágban a nőké. A hajad szinte fekete ebben a gyenge fényben. Olyan vagy, mint egy keleti hercegnő. Szinte sajnálom, hogy ilyen hamar véget ért a show. Bármeddig  el tudtam volna nézni…

-Fejezd be! Ezzel úgysem tudsz levenni a lábamról! – suttogta Anna zavartan.

-Ne menj sehova, azonnal itt vagyok! – motyogta halkan a férfi és Anna összerezzent, ahogy a farmer cipzárjának jellegzetes hangját hallotta, ahogy Simon vetkőzni kezdett. A vetítés azonnal megkezdődött lehunyt pillái mögött. Dehogy akart ő elmenni! A férfi sikeresen belekavart a tervezett mámoros éjszakába, de ettől még itt volt vele, és pillanatnyilag ennyinek is elégnek kell lennie. Utálta, hogy érzelmileg máris függésbe került, de legalább volt annyira őszinte önmagához, hogy elismerte és nem tagadta. Bármit megtett volna, hogy újra érezze a férfi szerelmének megannyi apró jelét, akár még erről a Camille-ről is hajlandó lett volna megfeledkezni, de aztán egy keserű sóhajjal beismerte, hogy ez nem lesz könnyű.

Ez a szenvedélyes ámulat, ahogyan a férfi a szépségéről beszélt már önmagában elég lett volna ahhoz, hogy megadja magát. Hanyatt fordult és felhúzta magát az ágyban. Éppen időben ahhoz, hogy hallja, odabent elzárták a csapot. Tudta, hogy csak egyetlen perce van arra, hogy döntsön, marad vagy elmegy, de ez nem volt igazi választási lehetőség, mert maradni akart.

Nem lett volna egy perce sem, mert az ajtó szinte azonnal ki is tárult és ott állt Simon egyetlen szál törülközőt tekerve a csípője köré. Hajából még csöpögött a víz és a lábszárán is vizesen tapadt a szőr a bőrhöz. Anna nagyot nyelt az észveszejtő látványra. Megremegett a gondolatra, hogy a férfi meztelenül mászik be mellé az ágyba, de Simon a táskájához ment és kivett belőle egy tiszta alsót és egy pólót, aztán visszavonult a fürdőszobába. Néhány perc múlva felöltözve bukkant elő. Toporgott kicsit az ágy mellett, aztán becsusszant ő is a takaró alá. Úgy ültek ott, mint egy idős házaspár, már csak az hiányzott, hogy valamelyikük bekapcsolja a szemben lévő tv-készüléket.

-Ez de hülye helyzet! – sóhajtott Anna és lejjebb csúszott, és egyúttal az oldalára fordult, hogy a férfit lássa. –Beszélgessünk!

-Oké! – csusszant le mellé a férfi, és a karját a feje alá téve szürke szemeivel a lányt nézte. –Tom mesélte, hogy Jamie hallott George-nál zenélni és azért vagy most itt.

-Hát, meg azért, mert az egyik énekesét baleset érte. …

-Mondtam, hogy jó vagy, nagyon jó! – suttogta halkan a férfi és ujjaival körberajzolta a lány száját.

-Hát, talán van benne valami, erre az estére legalábbis elég jó voltam – rántott Anna aprót a vállán. –És tudod, az a legszebb az egészben, hogy azt hittem, sokkal jobban fogok izgulni. De aztán rájöttem, hogy itt nem ismer engem senki. Ha nem sikerül az este, az Jamie-nek lesz kínos, nem nekem. És ettől valahogy megnyugodtam. Én itt ma csak nyerhettem, és ez jó érzés volt.

-Még emlékszem, hogy ez milyen érzés – mormolta a férfi merengve. … -Akkor nem is mész vissza Magyarországra? – váltott témát hirtelen.

-Egyelőre nem akartam. Londonban jól érzem magam, George-nál jó kis estéim vannak, és néha még csodák is történnek velem, szóval, nem, még maradok. Tudod, arra gondoltam, talán ha itt nem vallok szégyent, valaki esetleg lát bennem fantáziát és meghív, hogy itt lépjek fel…, persze, ez egyetlen este után talán túlzó reménykedés volt, de örültem volna, ha egy kicsit közelebb kerülök hozzád.

-Gyere el LA-be! – robbant ki a férfiból és Anna meglepetten nézett rá.

-És mi lesz a sikátorok mélyével, hm?

-Igazából nem zenélni gondoltam, persze nem tudom, hogy neked mennyire fontos a színpad, de a filmnél biztosan találnánk neked állást. Nyelveket beszélsz, szakvégzettséged van, biztosan találnánk valamit.  Rossz nélküled!

-Ez kedves volt tőled, köszönöm! – mosolyodott el Anna. Nem tudom, ez a mai este fantasztikus volt, de nyilván nehéz életforma lenne mindig a színpadon állni és az ezzel kapcsolatos dolgoknak megfelelni, fotózások, sajtó, nem igazán az én világom. De most még túl friss az élmény. Majd meggondolom. Londonban majd szétnézek a hirdetések között, bár, gondolom, van jelentkező bőven.

-Hát, tényleg van, de biztosan tudnék segíteni, hogy …

-Nem! – csattant fel a lány. –Nem akarom, hogy mint a barátnődet, benyomj valahova, ahol eszük ágában sem volt felvenni senkit, csak neked akarnak szívességet tenni. Otthon is utáltuk a protekciósokat, sokszor még az esélyt sem adtuk meg nekik, hogy bizonyítsanak. Én nem akarom ezt átélni.

-Nem fogják tudni, hogy én vagyok a háttérben. Steph el tudná intézni…

-Nem! Simon, nem! Vagy a magam erejéből jövök, vagy maradok Londonban.

-De ez így nem élet! – nyögött a férfi és ránézett. Szürke szemében annyiféle érzelem kavargott, hogy Anna választani sem tudott, melyikre reagáljon. Simon  az ágyneműre csapva megszólalt:

-Nem ér neked ez a kapcsolat annyit, hogy te is feladj magadból valamennyit?

-Én IS? – emelkedett meg a lány hangja. –Simon! Ebben a kapcsolatban csak én adhatok fel mindent. A függetlenségemet, az önérzetemet, a biztonságérzetemet. Tudod mit nyerek vele? A kéretlen nyilvánosságot, a kitartottság érzését, olyan emberek ítéletét, akik nem is ismernek. És persze Téged. Tagadhatatlan, hogy a bónusz miatt hajlandó vagyok egyáltalán gondolkozni a dolgon, de nem akarom magamat olyan helyzetbe hozni, hogy többet veszítsek, mint nyerjek ezen az ügyön.

-Mégis, mire számítasz? Mit nyersz? – nézett rá értetlenül a férfi.

-A szerelmedet. De ha ez nem jönne össze, az annyira összetörne, hogy a darabjaimat kincskeresővel sem tudná a családom összekaparni a los angelesi beachen. A mai este után pedig tagadhatatlanul elbizonytalanodtam, miféle meglepetések érnének, ha a te felségterületeden próbálnék talpon maradni…

-Anna! Nincsenek meglepetések! Camille a múlt. Hülye ötlet volt elhívni, elismerem, de egyedül voltam és Tomék állandóan egymáson lógnak, valaki hozzám is szólt volna.

-Ez hülye duma! – tromfolta le a lány és Simon legszívesebben megcsókolta volna, olyan durcás képet vágott.  Sötét hajához egyébként is jól állt a kivágott fehér póló és mivel jóval nagyobb volt, mint a lány, a kivágás ingerlő betekintést nyújtott a lágyan ívelő halmokra, a barnára sült bőrön izgatóan ragyogott a fehér anyag, és nem akarta zavarba hozni azzal, hogy felhívja rá a figyelmét, hogy a mellbimbói majd átszúrják a vékony anyagot.

-Tényleg az – ismerte be egy gunyoros mosoly kíséretében. –Tom egy szót sem szólt volna, ha én is Sylvien lógok. Ezért tényleg nem kellett volna magammal hozni senkit.

-Nagyon vicces – vágott grimaszt a lány, de a szája sarkában ott játszott egy mosolykezdemény. -Camille egyébként se beszélgetni akart veled.

-Anna!

-Ne Annáz itt nekem! Ha valaki, hát én felismerem, ha egy liba szemet vet a pasira, akit én akarok. Camille haja kiegyenesedett, amikor meglátott, mert veszni látta a jó kis hentergést, amit konkrét ígéret nélkül is beígértél neki azzal, hogy elhívtad. Csak úgy, nosztalgiából.

Simon felült az ágyon és vigyorogva nézte a boszorkányt, aki felpaprikázva végre kimondta, hogy féltékeny, mert őt akarja, és nem hajlandó osztozni. De hiszen ezzel ő sincs másként! Még Jamie-t is orrba tudta volna nyomni, amikor az este végén egy puszit nyomott az arcára, vészesen közel a szájához. Örült a sikernek... Na ja! Akkor tapsoljon, de ne tapizza a más nőjét!

-Szeretlek! – suttogta neki csillogó szemekkel.

-Akkor sem fekszem le veled ma! – morogta Anna és alig bírta közben visszafogni a kezeit, amelyek önálló életre kelve már megindultak volna, hogy átöleljék a férfit és magára húzzák. Simon az éjjeli szekrényen álló rádiós órára pislogott és elvigyorodott.

-Oké, én tudok várni! – az óra ugyanis már fél tizenkettőt mutatott…. –Na, gyere! Bujj ide! Alszunk egy kicsit és elfelejtjük ezt az egészet! – simogatta meg a lány karját, aki hátat fordított neki és az ölébe fészkelte magát.

-Tudom, miben mesterkedsz, de nem versz át! – motyogta álmosan, de Simon minden önuralmát latba vetve nem is próbálta a tudtára adni, hogy mennyire felizgatta, csak lassú mozdulatokkal simogatta a vállát, aztán le a csípőjét. Anna testéből lassan távozott minden feszültség és jólesően engedte át magát a megnyugtató simogatásnak. Amikor a digitális kijelzőn megjelent az éjfélt jelző 00.00, a lány halk szuszogással már aludt. Simon azt hitte, csalódott lesz, de csak csendes elégedettséget érzett, amiért a puha, meleg női test, az ismerős virágillattal körülölelve ott feküdt mellette. Még közelebb húzta magához, és kezét a lány szíve fölött nyugtatva lehunyta a szemét és pár pillanattal később már ő is aludt.

42.

Anna álmodott. Mert az csak a legszebb álmaiban történhetett meg, hogy Simonnal volt és a férfi szenvedélyesen, mégis gyengéden fedezte fel a testét, ujjainak cirógatását a szája, a nyelve nedves melegsége követte, és a végén úgy érezte, mintha lángba borult volna körülötte a világ. Aztán az álom valahogy túlságosan valóságossá vált, az érzések nemcsak a képzeletében áztatták el a lába közét, hanem a valóságban is. Már-már zavarba jött, amikor megérezte, hogy a bugyija lassan lefelé vándorol a csípőjén, a combján, a térdeinél, míg utoljára még megérinti a bokáit, aztán egy halk suhanással eltűnik valahol a szoba sötétjében. Eddigre teljesen felébredt. És eszébe sem jutott tiltakozni. Sem álmában, sem ébren. A szobában sötét volt, csak a város éjszakai fényei világították meg a bútorok kontúrjait. New York képtelen volt aludni, monoton dübörgése áthatolt a jól szigetelt ablakokon és a sokat látott falakon is. De ezek a neszek most el sem jutottak a füléig, csak az a csendes zihálás, amit hirtelen nem is tudott, hogy a saját torkából tört fel, vagy a férfiéból. Tudta, hogy Simon is észrevette már, hogy felébredt a kényeztetésére, de a férfi nem futamodott meg, és ő  úgy döntött, kiélvezi az utolsó pillanatig a gyengéden kutakodó ujjak izgató érintését. A vállaira támaszkodva megemelte magát, hogy a férfi feltolhassa rajta a könnyű pólót, aztán áthelyezte a testsúlyát, hogy az ügyes kezek levarázsolják róla a feleslegessé vált ruhadarabot. A halk suhogást kisebb csörömpölés követte, ahogy a póló a komódon landolt.

Egyikük sem szólalt meg, mert nem is volt szükségük szavakra, a testük beszélt, a vágyaikról, az érzéseikről, és ezt a nyelvet mindketten jól értették. Anna homorítva kínálta oda a testét és hamarosan szinte hörögve karmolászta maga alatt a lepedőt, ahogy a férfi szája fáradhatatlanul csókolta, harapdálta – úgy érezte – minden porcikáját. Még a legrejtettebbeket is. Amikor már úgy érezte, hogy képtelen többet elviselni az édes kínzásból, a sarkát a matracba nyomva próbált menekülni az újabb és újabb gyönyörhullámok elől, de a férfi nem kegyelmezett. Visszahúzta és saját súlyával szegezte az ágyhoz. Akkor a lány más taktikához folyamodott, és kezeivel a férfi ruháját kezdte tépni türelmetlen sietséggel, hogy mielőbb magán érezze a forró bőrt, a selymes szőrzetet, amely Simon mellkasán mindig is felizgatta. A férfi egy mély, bensőséges csók után megemelkedett és egyetlen rántással megszabadult a pólótól. Anna abban a pillanatban szorította magához, kiélvezve a sima bőr érintését.

Simon úgy érezte, mintha elektromos szikrák ugrálnának a testük között és egy percre a karjaira támaszkodva végignézett az alatta vágytól vergődő lány testén. A félhomályban csak a legfontosabb részleteket látta, különös ragyogásban remegve, és a látványtól a vére még a korábbinál is erőteljesebben kezdett száguldani az ereiben. Szerencséjére Anna is többre vágyott és türelmetlenül ölelte át lábaival a derekát, aztán a lábával lefelé tolta róla a boxert és a férfi hálás sietséggel segédkezett ebben neki. Amikor már semmi sem választotta el őket a végső beteljesüléstől, Simon a kisszekrényen tapogatózva a kis csomag után kutatott. Homlokán már megjelentek az első izzadtságcseppek, amikor Anna visszatalálva a földre halkan megszólalt:

-Nincs rá szükség, felírattam gyógyszert, már hetek óta szedem.

A mondatot még be sem fejezhette, amikor a férfi elmerült benne és boldog megnyugvással igyekezett lecsillapodni, hogy el ne kapkodja a dolgot.

-Köszönöm! – suttogta a lány fülébe, akin borzongás futott végig a forró levegőtől, és két keze közé fogva a férfi fejét, megcsókolta.

-Részemről az élvezet… - aztán megmerevedett és megpróbált durcás képet vágni: -Te svihák, azt mondtam nem fekszem le veled…

Simon kuncogva fordította a fejét oldalra és a lány követte a tekintetét. A digitális óra éjjel 1 órát mutatott.

-Azt mondtad, hogy MA nem fekszel le velem, és az a ma már tegnap, úgyhogy tartottad magad az elhatározásodhoz, én pedig tiszteletben tartottam. A mai MA már más kérdés. Te sem mondtad, én pedig nem is hagytam volna, hogy tovább durcáskodj. Hogy máshogy bizonyítsam be neked, hogy szeretlek?

-A szex nem egyenlő a szerelemmel!

-Az nem, de ez nem szex volt, hanem szeretkezés, hidd el nekem, tudom, mi a különbség.

-Miért van az, hogy nem vagyok ettől a tudásodtól különösebben feldobva? – vágott apró grimaszt a lány.

-Pedig lehetnél, mert így különbséget tudok tenni és tudom értékelni azt, ami köztünk van – simogatta meg az arcát végtelenül gyengéden a férfi. Anna ismeretségük kezdete óta élt-halt ezért az érintésért, mert olyan oldalát láthatta ilyenkor a férfinak, amit talán még soha, senki. Az érintése, a hangja és a szeme az ilyen pillanatokban olyan koktélt alkotott, amitől függővé vált; és tudta, hogy talán már soha többé senki más nem tud így hatni rá.

*

Amikor felébredt, hirtelen nem is tudta, mi ébresztette fel. Valószínűleg a súly, ami lassan, de biztosan kipréselte belőle az utolsó levegőtartalékait is. A férfi nehéz lába, amit a combján átvetve a lábai közé fúrt, mintegy még álmában is a térdén lovagoltatva. Vagy a karja, amivel olyan szorosan ölelte, mint aki magába akarja olvasztani a teste hőjével. Elvigyorodott a gondolatra és megsimogatta a mellén szuszogó kócos fejet. Simon némi mormogás után csak még kényelmesebben helyezkedett el, aztán egy pillanatra megemelte a fejét és egy csókot nyomott a mellei közé.

-Agyon nyomlak...

-Maradj! – kapott utána a lány. –Van még levegőm, és olyan jó így összebújva.

-Kérésed parancs! – mormogott Simon, de azért egy kis levegőhöz juttatta a lányt, ahogy pár centivel áthelyezte a súlypontját.  –Mennyi az idő?

-Reggel nyolc... – nézett oldalra Anna és próbált visszaemlékezni, hány órára beszélte meg Sophieval, hogy átmegy a gyerekekhez.

-Mikor kell menned? – érezte meg a férfi a mozdulatban a közelgő elválást.

-Csak tízre, de jó lenne előtte enni is valamit, mert tegnap nem sok étvágyam volt a vacsoránál.

-Ne kezd már megint! – sóhajtott Simon, félreértve a mondatot. Anna meg is lökte a vállát cserébe a kifakadásért.

-Nem a barátnőd miatt, hanem, mert még túl izgatott voltam a koncert miatt.

-Az más, akkor megetetlek, de Anna...

-Igen?

-Ő nem a barátnőm. Bibliai értelemben már nem, egyébként meg sosem volt, oké?

-Nekem oké, de ha lehetne, ma már ne beszéljünk róla többet...

-Most se én kezdtem – tiltakozott a férfi.

-De igenis te kezdted – vitatkozott vele a lány, mire Simon az egyetlen módszerhez folyamodott, hogy belefojtsa a szót, amit a jelen helyzetben a legcélravezetőbbnek tartott, ráfeküdt és megcsókolta. A stratégia működött, Anna fejéből könnyű felhőként szállt tova a szőke lány emléke.

*

Jézusom! Hogy képes Sophie nap mint nap ezt túlélni? – fogta egyre jobban lüktető fejét Anna, ahogy a sztereóban érkező visítást hallgatta. A két és fél éves Lyra és az egy éves Margot nem könnyítették meg a dolgát. Mintha csak ikrek lettek volna, egyszerre voltak éhesek, szomjasak és a pelenkákat is egyszerre kellett cserélnie. És ha nem volt elég fürge, márpedig egy ilyen éjszaka után nem volt az, akkor a lányok azonnal büntettek, üvegrepesztő hangon visítottak, természetesen egyszerre. A nagy hangzavarban meg sem hallotta, ahogy kinyílik a lakosztály ajtaja, és már csak arra riadt, hogy a behatoló egy csókot nyom a nyakába. Megperdült és Simon vigyorgó, túlságosan is kipihent ábrázatát látta maga előtt. Hogy a fenébe csinálta, hiszen ő sem aludt többet?

-Sejtettem, hogy vészhelyzet lehet, úgyhogy itt a felmentő sereg – próbálta túlkiabálni a hangzavart a férfi, és a lányok a váratlan felbukkanásától egy pillanatra elhallgattak. A két szöszke kislány tágra nyílt szemekkel nézte az újabb áldozatot, mintha csak azon törnék bájos kis fejecskéjüket, őt mivel tudnák a legkönnyebben kibillenteni a magabiztos mosolyából.

-Hát, éppen kulminálnak az események, tisztába kéne tenni őket, aztán beléjük rimánkodni az ebédet – fintorgott Anna, ahogy elképzelte a következő fél-egy óra megpróbáltatásait.

-Oké, szedd elő, ami kell hozzá, addig én hozom a gitárodat! – adta ki az utasítást a férfi és a lány némi kétkedéssel engedelmeskedett. Simon alig tette ki a lábát a lakosztályból, odabent felharsant a visítás. Egy pillanatra megingott, hogy biztosan vissza akar-e menni, aztán megacélozta az akaratát. Ha nem segít Annának, estére a lány egy két lábon járó idegroncs lesz, abból pedig neki nem sok haszna lesz, úgyhogy kénytelen lesz segíteni. Pillanatnyilag ugyan csak a csodában bízhatott, de egy próbát mindenképpen megért a dolog.

Anna hátán már folyt a víz, amikor a bébiételek meglangyosítva, a pelenkák előkészítve az asztalon sorakoztak, ő pedig két kezével két cumisüveget tartott, hogy a sírástól szomjas kis boszorkák erőt meríthessenek a citromos vízből. Felemelte Margot és az ajtó felé fordulva úgy várta Simont, mint a Messiást. Fogalma sem volt róla, hogy a férfi vajon mennyit tud majd segíteni, de ő volt az egyetlen reménye. A kislányt csípőjére ültetve rázogatta, miközben másik kezével Lyra bugyogóját ráncigálta, aztán kissé erélyes mozdulattal lenyomta a bilire.

-Ott maradsz! – nézett rá villámló szemekkel és a kislány meglepetten engedelmeskedett a szokatlanul határozott felszólításnak.

-Na, megy ez neked! – szólalt meg mögötte Simon mire ijedtében majdnem elejtette a kisebbik bajkeverőt.

-Hogy a fenébe tudsz ilyen halkan jönni-menni? Vagy csak megsüketültem az elmúlt két órában – nyögött elgyötörten a lány, mire Simon elvigyorodott.

-A bilissel majd én foglalkozom, te tedd tisztába a kicsit! – rendelkezett, és a kezében tartott gitárt a fal mellé állította, aztán Lyrához lépett.

-Na, hercegnőm, készen vagy?

A kislány megrázta a szőke loknikat, amik csak úgy repkedtek az apró arc körül.

-Hát, ha nem, akkor ide ülök melléd – mondta neki a férfi és a gitárt az ölébe emelve letelepedett a szőnyegre a kislánnyal szemben. Lyra érdeklődően dőlt előre és megpendítette a legközelebbi húrt. A furcsa hangra elvigyorodott.

-Hééé, ne játszatok a gitárral! – szólt rájuk Anna, miközben a kanapéra fektetett kicsin lecserélte az eldobható bugyit.

-Semmi baja nem lesz – feleselt a férfi. –De ha mégis, akkor az apja majd vesz neked egy másikat. Az a minimum ez után a délelőtt után. Tudod te, mennyire vágta volna meg őket egy hivatásos bébiszitter? Abból bőven telne egy új gitárra, nyugi.

-Ének! – rendelkezett a kislány, miközben a térdeire könyökölve úgy nézett Simonra, mint egy mesebeli hercegre. Egy szófogadó hercegre, mert a férfi pár akkord után egy népszerű gyerekdal éneklésébe fogott. Lyra kerekre nyílt szemekkel hallgatta. Amikor a férfi a dal végére ért, letette a gitárt.

-Még! – jött a kis zsarnok felszólítása.

-Majd, ha végeztél. Nem üldögélhetsz a koncertem alatt a bilin. Udvariatlanság – válaszolt nagy komolyan Simon és a kislány láthatóan megértette a probléma lényegét. Felállt és kis terpeszbe állva várta, hogy valaki megtörölje a fenekét. Simon nem érezte felkészültnek magát a feladatra.

-Anna! Légy szíves!  - intett a türelmesen ácsorgó apróság felé, miközben feltápászkodott. –Őt addig átveszem – nyúlt Margot-ért, aki a kezeit feléje nyújtva szinte röppent a karjaiba.

Anna a fejét csóválva törölgette Lyrát, aztán felhúzta rá a tiszta bugyogót.

-Ideje lenne már neked is szobatisztának lenned. Azért, mert a tesód még bepisil, neked nem muszáj. – korholta szinte csak magában a kislányt. Közben oldalra nézett, mert Margot feltűnően csendben volt. A látványra majdnem felnevetett. A kis ribanc! A kislány tágra nyílt szemekkel Simont fixírozta, jobb kezének hüvelykujja a szájában, a ballal pedig a férfi mellszőrzetét markolászta a nyitott ingnyakban. Simon pedig mókás pofával figyelte a szőrtépdeső mutatványt.

-Na, ha mindenki tisztába lett téve, akkor együnk! – adta ki az újabb utasítást és a kislányt beleültette az asztal mellé készített etető székbe, aztán egy fájdalmas grimasszal kiszabadította az apró ujjak közül a maradék szőrét.

-Ez egy vadmacska! Még te sem voltál ilyen követelőző – sóhajtott drámaian, mire Anna fejbe csapta, aztán a másik székbe ültette Lyrát, aki azonnal Simon felé intett a kanállal.

-Ének!

-Tudod egyszerre kettőjüket etetni? – nézett a lányra, aki megvonta a vállát.

-Egy próbát megér – aztán a főzelékbe merítette a kanalakat és a lányok szájához tartotta. Lyra dacosan hajolt el előle és Margot azonnal utánozni kezdte a nővérét.

-Ének! – követelte a nagylány, mire Simon pengetni kezdte a gitárt és énekelni kezdett.

A főzelék fogyott, Anna keze meg-megremegett, ahogy etetés közben egyre gyakrabban rebbent a tekintete az éneklő férfira. Istenem, micsoda pasi! Fantasztikus apa lenne! Nem is feltételezte róla, hogy ilyen dalokat ismer, ez a két kis boszorkány pedig pillanatok alatt a rajongója lett. Mire az utolsó dalnak is véget lett, a tányérok is kiürültek, a lányok ittak, aztán  Lyra megragadta Simon kezét.

-Alszik!

-Hát, te aztán nem sokat kukoricázol! – kacsintott rá a férfi pajkosan. -Még nincs három éves és ágyba ráncigálja az első pasit, aki az útjába kerül. Apádnak lesz veled baja elég. Na, gyere! – emelte ki a székből. Margot természetesen azonnal visítani kezdett, jelezve, hogy ő is velük akar tartani. Anna kétségbeesetten állt mellette és a krokodilkönnyeket figyelte, amik a kicsi arcán legördültek. Kész, Simont ő itt nem pótolhatja.

-Mire vársz? Hozd őt is, elférünk mindannyian a franciaágyon! – nézett vissza a férfi, aki éppen a szülői háló ajtaját nyitotta ki. És Margot mintha csak megértette volna az ajánlatot, azonnal elhallgatott. Anna kikapta a székből és a többiek után sietett vele.