51.
Néhány nyugodt nap következett,
amire olyan nagyon szükségük volt, akár az éltető levegőre. Túl sok volt
körülöttük a feszültség, és ha ez így folytatódott volna, akkor valamelyiküknél
egészen biztosan elszakadt volna a türelem amúgy is véges cérnája.
Az egyik fullasztó délutánon Simon
a vastag falak nyújtotta hűvösben olvasgatott egy szövegkönyvet, miközben Anna
a házban jött-ment, pakolászott. Amikor felbukkant, a férfi felnézett és
elmosolyodott. A legcsinosabb takarítónő, aki valaha is megfordult ezek között
a falak között. Anna a rövid farmersortban és a férfi egyik agyonmosott, régi
pólójában, kezében tollseprűvel masírozott be és látva, hogy a figyelmét máris
sikerült magára vonnia, nemes egyszerűséggel az ölébe telepedett.
-Miért van az a biliárdasztal még
mindig fóliába csomagolva? Szerintem ketten a helyére tudnánk tolni. Hova
szántad? – csicsergett lelkesen és nem is értette, a férfi arca miért komorodik
el hirtelen.
-Az maradjon csak úgy! –
simogatta meg Simon a lány arcát.
-De hát olyan remek darab. Ha
kicsomagoljuk, már ma be tudnám neked bizonyítani, milyen remekül tudok lökni –
kacsintott rá a lány és Simon arcán akaratlanul is megvillant egy dévaj vigyor.
Lökni… Na igen, azt lehetne rajta, fergetegeset. Aztán rendezte a vonásait és
kicsit mentegetőzve nemet intett a fejével.
-Ne! Hagyjuk azt!... Tudod –
folytatta a lány értetlen tekintetét látva - … Cyntiától kaptam a
születésnapomra. Életében először lepett meg valamivel, aminek szívből tudtam
volna örülni, de éppen aznap szakítottunk, azért nem akarom használni. Amikor
megmondtam neki, hogy kész, befejeztük, éppen akkor pakolták le a teherautóról.
Szóltam, hogy rakják vissza, ő meg azt mondta, basszam meg, neki nem kell! Így
aztán azóta kerülgetem.
-De hát miért őrizgeted?
-Mit csináljak vele? Küldjem
vissza? Gyújtsam fel?
-Nem tudom, add valami otthonnak,
vagy a kedvenc kocsmádnak… - ötletelt Anna és Simonnak azonnal be is ugrott
Sean kocsmája, ahol lenne is helye ennek a monstrumnak és biztosan élvezné a
közönség is, majd beszél vele.
-Kösz az ötletet! Majdnem olyan
jó, mint a lökés… - kacsintott rá, aztán letette a szövegkönyvet és magához
ölelte a lányt. –És erről eszembe is jutott valami …
*
Mire este 7 óra lett, Anna már
harmadszor állt vissza a zuhany alá. Ha csak arra gondolt, hogy ma együtt
menjen el Simonnal egy koncertre, máris leverte a víz. Nem ismerte különösebben
a Paramore számait, de a youtube-on rákeresett, aztán talált mást is, például
az énekesnővel, Haley-vel és Simonnal készült közös videót, ahol jókedvűen
beszélgetnek mindenféléről. Nyilvánvalóan jól megértették egymást. Simonnak
különös tehetsége van hozzá, hogy mindenkivel jól megértesse magát –
fintorgott. A férfi elmesélte, hogy az együttes az első filmjéhez írt egy
számot és annak kapcsán hozták össze azt a találkozót, és Haley tényleg egy
aranyos jófej lány, amitől Annában azonnal kialakult a görcs, hogy ő viszont
egészen biztosan nem tud majd vele felszabadultan beszélgetni, mert zeneileg is
kisebbségi érzése lesz, ráadásul küzdhet az arcára egészen biztosan kiülő
féltékenység ellen is.
Mire megérkeztek a koncert
helyszínére, Simon annyit viccelődött vele, hogy egészen feloldódott, de ez
abban a pillanatban vált semmissé, amikor megérezte, hogy a férfi, akinek a
kezébe biztonságot keresően kapaszkodott, egy pillanatra megmerevedik. Egy
nagyon csinos vörös lány jött szembe velük és kedves közvetlenséggel nyomott
két puszit Simon arcára, aztán őrá nézett és egyetlen pillantással felmérte. A
végén megfejthetetlen tekintettel, lágy hangon köszönt neki is: -Szia! Akkor te
vagy az a lány, akiről mostanában írnak, hogy elloptad a srácot? Csak csupa
olyan fotót láttam eddig, amitől nem lettem sokkal okosabb, de látom, Simon jól
választott. Nemcsak zenész vagy, de kifejezetten helyes is. Jól mutattok együtt!
Anna félszegen mosolygott és
nagyon remélte, hogy szanaszét száguldozó gondolatainak jelentős része nem
jelenik meg az arcára írva. Például az sem, hogy túlságosan közvetlennek
találja a stílust, amivel ez a fiatal lány az ő párja nyakába borult. De legalább
vele nem volt ellenséges, és ezért adott egy fél jó pontot.
Egy fiatal srác, Staff feliratú
kártyával a nyakában,kopogtatta meg hátulról a lány vállát, mire hátrafordult,
majd egy bocsánatkérő mosollyal búcsút intett. –Most mennem kell, de még biztosan
összefutunk, sziasztok!
Anna elképedve nézett utána. -Ez
ki volt? – súgta Simon fülébe, aki érezhetően ellazult mellette, ahogy
kettesben maradtak.
-Riley.
-És? Ez minden, amit tudnom kell,
mert ettől nem lettem sokkal okosabb?
-Vele is összehoztak, pedig csak
barátok vagyunk. És hogy kellőképpen elvarázsoljalak, ő Elvis unokája.
Anna a két mellékesen említett
információtól zavarodottan ránézett. -És ezt csak így mondod? Mit értsek az
alatt, hogy vele is összehoztak?
-Anna! Ha egy lánnyal két mondatnál
többet váltottam, azt másnapra már úgy tálalták, hogy szenvedélyes éjszakát
töltöttünk együtt, vagy éppen járunk, vagy loholok utána New Yorkba, a
variációk végtelenek. Riley is Cyntia baráti köréhez tartozott, néha
összefutottunk, ennyi. Hidd el, ha mindenki meglett volna, akivel hírbe hoztak,
nem lett volna időm forgatni.
-Elvis unokája? – suttogott Anna
és egy pillanatra átfutott a fején, mi a fenét keres ő ebben a társaságban.
-És? … én meg Moira nagyi unokája
vagyok, nem nagy ügy – legyintett lazán a férfi. Nem akarta a lányt még jobban
elbizonytalanítani azzal, hogy még ő maga is padlót fogott, amikor Rileyről ezt
az apróságot annak idején megtudta.
-Hát, azért egy legendával a
családban, ez adhat némi magabiztosságot – motyogta Anna, mire Simon megemelte
a lány állát és a szemébe nézett:
-Ez a piros farmer halásznadrág,
ami a fenekeden feszül és a fekete bőrdzseki, ami alatt ezeket a szépségeket
rejtegeted…, na, ezek adhatnak magabiztosságot. Gyönyörű nő vagy Anna! … és az
enyém! – simogatta meg a lány száját, aztán a hóna alá húzta és a színpad
melletti VIP-boksz felé indult vele.
-Miért van neked ennyi női
barátod? – motyogta a lány inkább csak magának, de a férfi meghallotta és
kicsit szorosabban húzta magához.
-Vannak fiúk is, csak nekik nem
merlek bemutatni, mert a végén valamelyikük lecsap a kezemről, és miattuk a
sajtó szerint mellesleg még homokos is vagyok – vágott egy beszédes grimaszt,
mire Anna elnevette magát és lábujjhegyre állva egy röpke csókot nyomott a
férfi szájára, ami után Simon egy mély sóhajjal még közelebb húzta. Boldog
volt, hogy Annával van és büszke volt, hogy a lány ezt a tényt meg sem próbálja
titkolni. Ő is legszívesebben kiállt
volna a színpadra, hogy világgá kiabálja.
-Hát, itt vagytok! – üdvözölte
őket Riley és Annához fordulva bemutatkozott. –Bocs, hogy az előbb olyan
hirtelen leléptem, de tudtam, hogy itt majd úgyis összefutunk. Te tényleg
zenész vagy? – szegezte neki a kérdést Annának a kölcsönös bemutatkozás után,
aki visszafogottan válaszolgatott. Szóba került a new yorki koncert és Anna kis
megilletődöttséggel vegyes büszkeséggel mesélt a Jamievel közös duettről. Simon
egy ideig ott szobrozott mellettük, figyelte a beszélgetésüket, aztán
megnyugodva, hogy Anna túl van az első sokkon és Riley sem kellemetlenkedik,
elment italért. Magán érezte a kíváncsi pillantásokat és büszke férfivigyorral
az arcán vágott át a tömegen, hogy valami frissítőt vigyen a kedvesének.
*
-Na, túlélted? – kattintotta be
Anna biztonsági övét a férfi.
-Hát, érdekes este volt. Ennyi
kíváncsi tekintetet… Mintha legalábbis három fülem lenne vagy ilyesmi, és csak azért, mert a nagy Simon Carmichel
oldalán léptem be egy koncertterembe. Nem könnyű a barátnődként megjelenni, egyrészt
frászt kapok, hogy aki odajön, azt összeboronálták-e már korábban veled,
másrészt képtelenség elengedni magam, mert úgy érzem, minden mozdulatomat lesi
valaki.
-Hát, igen, ez benne van a
pakliban. Nem akartam mondani, de folyamatosan kattogtattak a hátad mögött a
telefonjaikkal, szerintem a twitteren már rég fent vagy és megindultak a
találgatások is, hogy tényleg együtt
vagyunk-e, vagy még mindig Cyntia után epekedek, mert erről az
elképzelésről néhányan képtelenek lemondani. Ez ellen csak egy orvosság van, az
ember próbál tudomást sem venni róla, aztán egyszer csak megunják. Amúgy meg ne
legyél kishitű, nemcsak a nagy Simon Carmichel miatt vizslatták ezeket a
formákat. A harmadik szemedet jóval kevesebben keresgélték, mint ahányan a
pólód kivágásába igyekeztek belelesni. Volt pár alak, akit szívesen pofán
csaptam volna emiatt.
Anna hálás mosollyal nyugtázta a
féltékenységbe csomagolt bókot, és az ülésen közelebb húzódva a férfi vállára
hajtotta a fejét. Már majdnem otthon voltak, amikor megrezzent a férfi zsebében
a telefon. Ránézett a kijelzőre, aztán mindenre elszántan kihangosította.
-Szia, anya! Csak szólok, hogy
nem ülök egyedül a kocsiban és ki vagy hangosítva. És most mondhatod.
-Köszönöm, fiam! Ezzel nagyjából
belém is fojtottad a mondandómat. Akkor röviden csak annyit, hogy hamarosan
felszállunk, holnap találkozunk. Szeretlek! – és Claire Carmichel ezzel a
lendülettel bontotta is a vonalat.
-Oké, akkor holnap következik a
második menet – sóhajtott Simon és Annára nézett, aki enyhén elnyílt szájjal őt
bámulta.
-Mi van?
-Nálad fognak lakni, ugye? Akkor
lehet, hogy nekem kéne kivennem valahol egy szobát. És mivel várod őket?
Jézusom, én nem tudok főzni! És …
-Hé! Fogd már be! – nevette el
magát a férfi. –Első és legfontosabb: nem mész sehová! Abban a házban az egész Carmichel
klánt el tudnám szállásolni, de most csak ketten jönnek. És igen, ott fognak
lakni és vagy elmegyünk egy étterembe, vagy közösen főzőcskézünk valamit. Anyám
talán ki fog akadni, hogy te nem tudsz főzni, de haladéktalanul elkezd néhány
egyszerű dologra, az állítólagos kedveinceimre megtanítani. Nyugi, nem fognak
megenni! Te vagy ebben az egész kavarodásban a legártatlanabb és ezt még ők is
tudják. Engem valószínűleg lekapnak a tíz körmömről, de nagyfiú vagyok,
majdcsak túlélem. Azt nem mondom, hogy anyu is olyan hamar megérti, hogy mi
történt, mint az apád, de szeret engem és valószínűleg akkor is megbocsátana és
mentségeket keresne, ha embert ölnék, úgyhogy hidd el nekem, hogy ez lesz a
könnyebbik menet.
Anna erősen kételkedett ebben és
ő lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, hogy igaza is van.
52.
A gépet délutánra várták, de Anna
a nyugtalan álmokkal teli éjszaka után már hajnalban felkelt. Simon álmosan
morogva tapogatózott utána és amikor végre ki bírta nyitni a szemét, pislogott
párat, hogy elhiggye, hogy a takarítószerekkel felszerelkezett amazon az az
édes kis nő, akit fél éjszaka ölelt.
-Simon! Rendet kell csinálnunk!
És valami ehetővel várni őket a hosszú út után. Az ágyneműt is le akarom húzni,
úgyhogy kifelé, és … - vezényelt a házitündér.
-Hé, nyugi! – dörmögte
álmos-kásás hangon a férfi. -A szüleim jönnek, nem a királyi család.
-Hát, lehet, hogy kevésbé lenne
idegesítő a tudat – sóhajtott Anna.
Simon felült a szétdúlt ágy
közepén és szétnézett. Itt rend van! Már ha a hirtelenjében ledobált ruháikat
nem számítja, de azokat seperc össze lehet kapkodni és bedobni a
szennyestartóba. Oké, talán nem ártana a konyhában és az étkezőben összesöpörni
kicsit, de Ben éppen tegnap csinált fogpiszkálót a partvisból. Mosni meg…, tele
a szekrény tiszta ruhával. Ha két hétig nem menne a tisztítóba, akkor is lenne
mit felvenni. Idáig nem is foglalkozott ilyesmivel, ha már gáz volt, vagy
vendégeket várt, akkor hívta a takarítókat, esetleg elvitte a szennyest a
tisztítóba, és a vásárlást is letudta a házhoz szállítással. Nyilván, egy nővel
való együttélés magával hozza a házimunkát is. Cyntia mellett elszakadtak a
valóságtól kicsit, legfeljebb nassolni valóért ugrottak le a közeli
benzinkúthoz, de most kifejezetten jól hangzott ez a hétköznapi tervezgetés.
Oké, akkor vásárlás, takarítás, de a főzést még át kell gondolják, mert a
kutyák feltűnően kezdtek kikerekedni az utóbbi időben.
*
Simon megnyugodva konstatálta,
hogy a kisebb rablóhadjáratra emlékeztető bevásárlással nem is keltettek akkora
feltűnést, mint amilyenre számított. A polcok között szinte azonnal
elvesztették egymást, telefonon egyeztettek, hogy a zöldséges stand előtt
találkozzanak vagy a húsos pult előtt, aztán végre a pénztár felé vették az
irányt. Odakint a kocsi feneketlen raktere egymás után nyelte el a hatalmas
papírzacskókat, aztán az utolsó pillanatban majdnem ott felejtett partvist is
bedugta a hátsó ülésre. Nagyot szusszanva ültek be és indultak haza, miközben
csendesen morgott az orra alatt: -Már most utálom, amikor ezt az egészet a
lakásba kell becipelni.
Anna azonban meg sem hallotta,
mert fejében már kezdett összeállni a tennivalók listája. Úgy döntött, ő maga
fogja a takarítást megcsinálni, különös tekintettel a szülők szobájára, Simont pedig
befogja, hogy a kutyákat kefélje meg. Nem hiányzik, hogy fél órával a takarítás
után már újra szőrtengerben járjanak bokáig.
Két órával később fáradtan
roskadtak le a nappali kanapéjának puha párnái közé. -Mit hagytunk ki? – nézett
körül Anna aggódóan, mire Simon kapásból rávágta:
-A reggelit…. Figyelj kicsim, anyámék
úgysem hiszik el, hogy itt állandóan ilyen rend van, úgyhogy szerintem mára be
is fejezhetjük és együnk valamit, mert még ők is kapnak kaját a gépen, az első
osztályon nem is akármilyet, úgyhogy kapjunk be mi is valamit.
-Oh, Simon, hogy tudsz mindig
csak arra gondolni? – forgatta meg a lány a szemeit, mire a férfi értetlenül
kutatott az emlékezetében, vajon mire gondolhatott.
-Éhes vagyok! – nyafogott végül,
amikor nem tudta megfejteni a szemrehányás okát, mint egy ötéves és Anna szikrázó
szemekkel nézett rá:
-Végre rend van a konyhában, ha
eszünk, kezdhetjük elölről.
Simon ránézett és egy pillanatra
elgondolkodott, hogy látta-e már ilyen nyűgösnek és házsártosnak, aztán úgy
döntött, az ilyen dolgokat jobb mindjárt az elején tisztázni, felállt és
felrántotta a lányt is. -Csak hogy tisztázzunk valamit… - morogta - ma úgy
kellett felkelnem, hogy elmaradt a jó reggelt puszim, nem kaptam reggelit,
elköltettél velem egy kisebbfajta vagyont mosószerre, öblítőre, a franc se
tudja, milyen pucerájokra és büdös vagyok, mert a két kutyát keféltem, nem
téged, szóval, itt ért véget a türelmem, irány a zuhany, rád is rád fér egy kis
öblítés, aztán felöltözünk tiszta cuccba, ezeket bevágjuk a szennyestartóba,
nehogy anyám azt higgye, át sem öltözünk soha, és elmegyünk enni valamit.
Anna nagy komolyan ránézett,
aztán megrántotta a vállát. -Már akkor tudtam, hogy szexhiányod van, amikor azon
lamentáltál, hogy kapjunk be valamit. Részemről nincs akadálya, ha maradt még a
múltkori bio-kolbászból.
Simon nevetve kapta a vállára és
bemasírozott vele a fürdőszobába. Később, jóval később, rá tudta venni, hogy
nagytakarítás helyett csak töröljék fel a vizet és végre kituszkolhatta az
ajtón, hogy jóllakott teste után a gyomrának is megadja, ami jár neki.
*
A késői reggeli után elnyúltak a
parti homokon és a fejük fölött vonuló bárányfelhőket nézték, kuncogva adtak
nevet némelyiknek, aztán a játékot megunva Anna a férfi fölé hajolt. Simon
szinte ijedten várta, hogy a nagyközönség előtt csókolózzanak, mert abban
biztos volt, hogy nem fogja visszautasítani Annát, ha kezdeményezne. De a várt
csók helyett a lány csak nézte őt, aztán egy mély sóhajjal mellé könyökölt a
homokra és beszélni kezdett: -Tudod, amikor aput elvitted a szállodába, egy
pillanatra átfutott a fejemen, hogy fogom az útlevelem és lelépek, de aztán
rájöttem, hogy nem tudnám megtenni, se veled, se magammal. Ha választanom kell
a testvérem és közted, akkor Adél máris vesztesnek érezheti magát.
-Cssss… - tette ujját a szájára a
férfi. –Ne is mondj ilyet! Soha nem kérnélek, hogy válassz a családod és
köztem. Adél túl fog jutni ezen. A barátja – úgy tűnik – érzi olyan fontosnak a
kapcsolatukat, hogy segítsen neki. Ha ehhez az kell, hogy mi távol maradjunk
tőlük, akkor úgy fogunk tenni, de én bízom benne, hogy eljön az az idő, amikor
már nem fogja izgatni, hogy minket együtt lát. De ehhez az kell, hogy lássa, az
élet velem neked nem jelent problémát. Ha biztonságban tud téged, akkor ő is
könnyebben fogadja el, hogy együtt vagyunk. És az élet velem, nem olyan rossz,
talán. Látod, tegnap este is kedvesen fogadtak, és az újságokban is szépséges,
titokzatos lányként emlegetnek, sehol semmi rosszindulatú megjegyzés. Ha túl
leszünk az első hivatalos megjelenéseden, akkor megint egy kicsit foglalkoznak
majd veled is, de szerintem hagynak minket nyugodtan élni.
-Hivatalos megjelenés? Jézusom,
ez úgy hangzik, mint két évszázaddal ezelőtt az első bálon való bemutatkozás.
-Hát, azért már te sem vagy egy
első bálózó, de amúgy a hasonlat nem is olyan rossz. Egy kocsiból szállunk ki,
együtt megyünk végig a vörös szőnyegen, vagy csak együtt ülünk egy díjátadó
teremben. Megírják, hogy együtt vagyunk és onnantól a dolog hivatalos.
Hivatalosabb, mint az, hogy a kocsimban ültél, amikor elmentem a közeli kútra
tankolni, mert az még bármit jelenthet. Feltéve, ha valamelyikünk nem akar
cáfolatot kiadni, de én biztosan nem akarok.
-Simon, nekem a hétvégén vissza
kell mennem Londonba – mormolta Anna félrenézve.
A férfi nagyot sóhajtott. –Na
igen, gondoltam. De reménykedem benne, hogy ez már nem lesz hosszú idő, amit
külön kell töltenünk. Lassan nekem is útra kell kelnem, kezdődik a promó-körút
és ha nem is jössz velem, de boldoggá
tenne, ha tudnám, hogy itthon vársz rám.
-És mit csináljak itt, amíg te a
világot járod? – suttogta a lány elveszve annak a jövőnek a képében, amit a
képzelete vetített elé.
-Meghallgatásra jársz, vagy
állásinterjúra, kényezteted a kutyáimat, ők cserébe vigyáznak rád, ilyenek. Azt hiszem, ennél egyszerűbb nem is
lehetne…
-Szóval, csak egy ingyenes kutya-felvigyázót
akarsz szerezni? – nézett rá Anna kacsintva, mire Simon a lány hangjában
bújkáló beleegyezéstől elégedetten elvigyorodott:
-Lebuktam. Már alig várom, hogy
elnyerjem a méltó büntetésemet érte.
*
Anna elmélyülten kavargatta az
ételt, amivel a férfi szüleit akarta meglepni.
-Már megint a kutyáknak főzöl? –
szimatolt bele Simon a háta mögül
-Menj a fenébe! – háborodott fel
Anna. –A legutóbbi próbálkozásom már nem is volt olyan rossz. Egyikünk sem
került miatta ételmérgezéssel kórházba.
-Nem, az tényleg nem volt rossz,
de mi is volt az? Mert nem igazán derült ki, mielőtt a kutyák elé borítottad.
Anna a nyelvét nyújtva kavargatta
tovább a finom illatokat árasztó paprikás csirkét. A bevásárló központban addig
túrta a polcokat, amíg talált pirospaprikát. Igaz ugyan, hogy nem magyart,
hanem mexikóit, de piros őrölt paprikát. Az ételnek időközben határozottan
kezdett olyan kinézete lenni, mint ahogy az interneten nézett ki, vagy amilyet
Margit néni csinált. Büszkén tolta Simon orra alá a fakanalat: -Kóstold csak
meg!
-Hm, az illata jó! – szimatolt
bele a férfi az illatos párába, aztán óvatosan megfújta és az első falatot a
szájába vette. Szinte azonnal levegő után kapott. –Uramisten! Mi ez?
-Nem jó? – görbült le Anna szája
és a kanalat az ajkához emelte, de Simon az utolsó pillanatban elkapta a
csuklóját.
-Méregerős! – lehelte vöröslő
fejjel, miközben egy nagy pohár hideg vizet töltött magának. –Mi a frászt
raktál bele?
-Ezt – emelte meg Anna a kis
zacskót, aztán összehúzott szemekkel az apróbetűs szöveget kezdte silabizálni a
zacskón. Basszus! Itt áll rajta, hogy mexikói chili, de annyira csak arra
koncentrált, hogy őrölt pirospaprika legyen, hogy ez az apróság elkerülte a
figyelmét. Ó, akkor ez is kuka, mert ezt még a kutyáknak sem adhatja oda, mert
világgá mennek. Aztán hirtelen, minden átmenet nélkül elsírta magát.
-Egy csomó pénzedet elköltöttem
és mehet az egész a szemétbe. Kifizetem – hüppögte elkeseredetten, mire Simon
nevetve ölelte magához.
-Dehogy fizeted. Viszont már
tudom, mivel töltheted az időt, amíg nem leszek itthon. Beiratkozhatsz egy
főzőiskolába. - Aztán megcsókolta Annát, aki még a csóktól is úgy érezte,
mintha lángra lobbanna a szája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése