Perlekedők 42. és 43. fejezet

43.

A két apróság az egész délelőtti inkvizíciót meghazudtolva édesdeden aludt Simon kezébe kapaszkodva. Anna ellágyulva nézte őket, aztán halkan odasúgta:

-Nem túlzás, hogy 9-99 évesekig terjed a rajongói táborod. Most ezt kiterjeszthetjük 9 hónaposra is szerintem. Egyáltalán, honnan ismersz te ilyen dalokat?

-Nem fogod elhinni, voltam gyerek. Na jó, van egy rakás rokongyerek a családban meg a barátaim között is, és hallom eleget ezeket a dalokat, úgyhogy kicsit emlékeztem, aztán újra megtanultam. Nem nagy kihívás, valljuk be. Amikor Andrew megkapta a Pókembert, egy bulin viccből Marcusszal elénekeltük neki az Itsy Bitsy Spidert. A srác majdnem visszaadta a szerepet. Azt mondta, egészen addig a pillanatig nem érezte cikinek a szerepet. Ehhez képest már a második részt forgatja, és ott jött össze Emmával is, úgyhogy semmi baj a pókokkal. Különben is, képregényhőst eljátszani biztos kasszasiker.

Anna csak kapkodta a fejét a vidám sugdolózásban rejlő sok apró kis információra. Amíg csak Simont látta a két kis szöszke fejjel közrefogva, olyan volt, mint egy huszonéves srác a hugaival, egy kis túlzással a lányaival, de ahogy könnyedén dobálózott a barátai névsorában a mozikból ismert nevekkel, a lány újfent rádöbbent, mennyire máshonnan jönnek ők ketten.

-Rendet rakok odakint – motyogta a gondolataitól kicsit zavartan, aztán szinte kimenekült a hálószobából. A francba! Miért kell minden szerelmes éjszakát egy ilyen önmarcangoló másnapnak követnie?

Amikor fél óra múlva visszament, a férfi a lányokat ölelve mélyen aludt. Anna elmosolyodott a gondolatra, hogy ezért a fotóért alighanem vagyonokat kaphatna, de aztán inkább leült a fotelbe, szemben a látomással és könnyes szemmel álmodozni kezdett egy jövőről, amiben egy ehhez nagyon is hasonló kép is helyet kapott.

*

Sophie döbbenten nézte a parkettán hasaló jóképű fickót, akiért rajongók sikítanak torkuk szakadtából, bármerre jár, ehhez képest ő itt hasal a lakosztályukban a két pelenkás lányával és pont-pont-vesszőcskét rajzol, ha jól sejti, legalább századszor. Lyra ugyanis képtelen volt ezt megunni.

-Nagyon kemény volt? – nézett szánakozóan Annára, aki kicsit körön kívüliként üldögélt a kanapén és Margot-t itatta éppen.

-Amíg Simon meg nem érkezett. Onnantól a lányaid az ujjai körül tekeregtek. Lyra egyenesen felszólította ebéd után, hogy menjenek aludni. Természetesen együtt. Engem megtűrtek, mint kiszolgáló személyzetet, de Simonnak minden szavát lesték és szót fogadtak neki. Nem igazság, hiszen csak egy pasi.

-Hát, a lányaim nyilván fogták a kifejlődőben lévő női radarjukkal, hogy nem akármilyen pasi. Jamievel is jobban elvannak, mint velem, ha együtt vagyunk, úgyhogy ez valami ösztönös dolog lehet a lányoknál. Kéne egy kisfiú, hogy valaki engem is szeressen! – mormolta durcásan, mire a férje – nem zavartatva magát, hogy az akcióhoz lábujjhegyre kell álljon – hozzáhajolt és megcsókolta.

-Csak egy szavadba kerül drágám…

Anna mosolyogva nézte őket, aztán összerezzent, ahogy hátulról két kar átölelte. Észre sem vette, hogy Simon mikor állt fel a padlóról, de sikerült neki Lyra figyelmét kijátszva megszöknie a marathoni rajzolásból.

-Gyere, menjünk! Most már itt vannak az ősök, majd ők lerendezik a csemetéiket… - azzal a lányt máris az ajtó felé kormányozta. Anna épp csak búcsút tudott inteni és máris kívül találta magát az ajtón.

-El sem köszöntünk a lányoktól… - reklamált a szökésszerű távozásért.

-Nem hát, mert akkor soha nem engedtek volna el. Na, gyere óvónéni, mert az arcodra van írva, hogy ebben a hónapban már gyereket sem akarsz látni – vigyorgott részvéttel a hangjában.

-Hát, lehet, hogy igaza van Sophienak és egy kisfiúval könnyebb lenne – motyogta elgondolkozva a lány, mire Simon játékosan oldalba bökte.

-Nem akarom az álmaidat kerékbe törni, de azt mondtad, hogy szedsz gyógyszert.

-Szedek is, de majd egyszer … - sóhajtott Anna - … egy szürkeszemű szöszke kisfiút, aki az én hangomra csitul el és hozzám bújik …, most mi van? – nézett megütközve a férfira, aki még a száját is nyitva felejtette, ahogy a lányt hallgatta.

-Szürkeszemű, hm? – kérdezte vidáman csillogó szemekkel, mire Anna elpirult.

-Az is csak egy szín, és van, aki azt állítja, hogy akár ötven árnyalata is lehet – kacsintott a férfira, aztán nevetve futott előle a lift felé.

*

-Istenem, azért össze nem lehet hasonlítani, amikor az ember három év alatti csajokkal tölti az idejét, meg amikor már egy nővel… - sóhajtott elégedetten Simon, ahogy a késői vacsora után jóllakottan hátradőlt. Jamiéket otthagyva rábeszélte Annát, hogy kísérje el a színházba, ahol aztán a lány pirosra tapsolta a tenyerét a barátja alakításán, és ettől egy kicsit büszke is volt, meg egy kicsit bánatos is, amiért nem lepheti meg egy hasonló élménnyel, végül azonban beültek egy étterembe vacsorázni és most már csak egyetlen dolog hiányzott, hogy a mai nap tökéletes legyen…

-Nem vagy álmos? – nézett olyan lapos pillantással a lányra, hogy Anna elnevette magát.

-Nem bizony. Szívesen ágyba bújnék, de álmos nem vagyok – kacsintott a férfira, aki hirtelen felegyenesedve a pincér felé intett, hogy kéri a számlát.

*

-Ez az egyetlen éjszaka maradt már csak – mormolta Anna, miközben a taxi ablakából az elsuhanó égbeszökő épületeket nézte. Érdekes város volt New York. Egyszerre félelmetes és elbűvölő.

-Gyere velem Los Angelesbe! – morzsolgatta a lány ujjait Simon, ahogy a lány vállát átölelve a kezét szorongatta.

-Nem tehetem. Most nem – hajtotta le a fejét Anna. –De  ígérem neked, hogy körül fogok nézni és megragadom az első alkalmat. Már csak azért is, mert a nagy magányodban esetleg újra beszélgetni akarsz valami régi ismerőssel és én messze leszek, hogy felébresszem benned a mai éjszakának az emlékét.

-Anna! Ezzel ne viccelj! Nincs más! … Nézd, én tudom, hogy eddig nem sok mindent olvastál rólam, de ha kíváncsiskodni fogsz, biztosan találsz majd firkálmányokat, amik elbizonytalanítanak. Már csak ezért is sajnálom ezt a hülye dolgot Camille-el, mert most úgy tűnik majd, hogy alapot is szolgáltatok azokhoz a barom cikkekhez. Csak annyit kérek tőled, hogy ne higgy el mindent, amit papírra vetve látsz. Még a fotóknak se higgy, mert elképzelni sem tudod, mennyi manipulált kép kering rólam a neten. Esküszöm neked, hogy nem foglak akarattal olyan helyzetbe hozni, amitől rosszul érezhetnéd magad.

-Cssss! – tette az ujjait a lány a férfi szájára, mire Simon megragadta a kezét és a lány ujjait egyenként megharapdálva végül a tenyerébe csókolt. Anna a gyomra mélyéig borzongó finom érzéstől elvarázsolva megsimogatta szabad kezével a férfi szemét, száját, aztán lejjebb csúsztatta a kezét és beakasztotta ujjait a nyitott ing kivágásába.

-Ne esküdj! Én bízom benned Szürkeszemű!

*

A Heathrow-ról a taxi egyenesen a londoni lakáshoz repítette Annát, aki az átélt kalandtól szárnyalva, az elválástól szenvedve vegyes érzelmekkel rángatta fel a bőröndöt és a gitártokot a lépcsőkön, miközben a kulcsát kereste. Odabent Margit nénibe, a követségi mindenes, Józsi bácsi feleségébe ütközött.

-Annácska! Nem kapta meg a papája üzenetét? Los Angelesbe utazott éppen tegnap – világosította fel a lányt, amikor az az apja nevét kiabálva forgolódott az előtérben.

-Los Angelesbe? – kerekedett el a lány szeme, aztán eszébe jutott a veszekedésük Adéllal. Jesszus, a papa csak nem Simonhoz ment, hogy számonkérje tőle, amiért a lányával kavar? Előkapta a telefonját, aztán amikor már majdnem megnyomta a hívógombot, lehiggadt. Most este fél kilenc, Los Angelesben pedig délután fél egy körül járhat az idő. Ki tudja, Simon talán még az utazást piheni ki, vagy a kutyáival van, esetleg tárgyaláson, nem fogja minden csip-csup üggyel zavarni. Különben is nagyfiú, ha az apja felkeresi, biztosan meg fogja tudni oldani a dolgot. De hát nem olyan egyszerű egyébként sem találkozni vele, apa egész biztosan nem állít be bejelentkezés nélkül, és ki tudja, talán nem is lesz alkalma összefutni vele.

*

Steph csodálkozva nézte a mailt, amelyet a londoni magyar követségről küldött bizonyos George Steinlöchner. Ezt a nevet, legalábbis a vezetéknevet túlságosan ismerősnek találta, aztán benne akadt a hang, ahogy eszébe jutott, hogy Simon magyarországi asszisztensének az életrajzában olvasta, a kis fruska, aki úgy megkavarta ezt a szerencsétlent. Vajon a papa mit akarhat? Simon, az istenért, csak nem egy bősz atya akar kérdőre vonni, amiért a kislánya ágyába bújtál? – vigyorodott el a gondolatra, aztán a bolond gondolat biztos megérzéssé változott, ahogy a néhány sort végig olvasta.

A nagykövet arra kérte, hogy teljesen személyes okokból hozzon össze egy találkozót a védencével. Ez roppant érdekesnek ígérkezett. És egyelőre még ingadozott a két lehetőség között, hogy a srác orrára kösse-e a találkozót kérő nevét, vagy valami átlátszó dumával állítsa kész helyzet elé. Az biztos, hogy az összes eddigi vele szemben tanusított tiszteletlenségéért méltó bosszút állhatna rajta. Aztán győzött benne a lojalitás és azon kezdte törni a fejét, hogy a sajtó visszhangot hogyan tudnák megúszni ebben az ügyben is.

*

Simon idegesen kaparászta a Chateau Marmont roppant elegáns éttermének terítőjét. Steph és az ő viccei… Még jó, hogy indulás előtt megkegyelmezett neki és elárulta, kivel fog pillanatokon belül találkozni. Mégis, micsoda hülye helyzet lett volna, ha úgy jön ide, hogy csak akkor ébred rá, ki ül vele szemben, amikor az első pofont kapja. Merthogy Anna apja nem jópofáskodni jött el idáig, abban biztos volt. A bejáratnál felbukkanó magas, elegáns, vöröses, szemüveges férfi sokkal inkább illett volna egy londoni klubba, mint ebbe a városba, de mégis azonnal biztos volt benne, hogy Anna apját látja, annak ellenére, hogy a kisebbik lányára egyáltalán nem hasonlított. Annál inkább eszébe juttatta Adélt, és erre a gondolatra a víz is kiverte. A vele való afférról talán csak nem tud a drága papa, mert akkor jobb, ha hív egy ügyvédet és végrendelkezik. A férfi megállt és gondterhelten körülnézett. simon felemelkedett, mire a férfi feléje indult.

-Mr. Carmichel, köszönöm, hogy szakított rám időt! – köszönt neki udvariasan a férfi és Simon egy pillanatra zavarba jött. Már csak a kora miatt is, neki kéne itt udvariaskodnia, nem Anna apjának.

-Mr. Steinlöchner, örülök, hogy megismerhetem, uram! – ragadta meg a feléje nyújtott kezet, aztán hellyel kínálta az asztalnál.

Megvárták, amíg a pincér felveszi a rendelést, aztán az apa kék szemeit fürkészőn Simon szürke szemeibe mélyesztette, és megszólalt.

-Abban bíztam, hogy azon túl, hogy megismerhetem, talán Öntől magyarázatot kapok a lányaim meglepő viselkedésére.

Puff neki, ez a legrosszabb forgatókönyv lesz! – nyögött fel magában Simon, aztán meg sem próbált úgy tenni, mint aki nem érti, miről beszélhet a beszélgető partnere. Úgy döntött, talán az egyenesség lesz az, amivel kifoghatja a szelet egy dühös apa vitorlájából, bár Anna apja egyelőre nem tűnt olyannak, aki az este végén puskát ragad és lelövi. Manolo remélhetőleg elvette tőle, mielőtt a portán átengedte – gondolta kicsit idétlenül, aztán megköszörülte a torkát.

-Kérdezzen bátran, nincsenek titkaim!

-Nézze fiatalember! Mire ideértem, kicsit lehiggadtam, de a múltkor olyan jelenetnek voltam tanuja az otthonomban, amilyet azok a falak nem láttak az elmúlt jó húsz évben. A két lányom kis híján egymásnak esett, Anna egyenesen arra ragadtatta magát, hogy felpofozza a nővérét. Tőlük reménytelen ügy volt magyarázatot kapnom, ezért gondoltam, hogy magával beszélek, és sikerült is kicseleznem a lányomat, hogy amíg New Yorkba utazott, én idejöttem. Szóval, mi történik itt tulajdonképpen?

-Szeretem a lányát – válaszolt röviden Simon, remélve, hogy ezzel elejét veszi a további faggatózásnak. De George-ot nem olyan fából faragták, akit ennyivel el lehet intézni.

-Melyiket?

-Annát – vágta rá habozás nélkül Simon.

-Hm. Akkor nem értem, mi volt az a veszekedés.

-Amikor Magyarországon forgattam, akkor ismerkedtünk meg és viszonylag rövid idő alatt eléggé elmélyült a kapcsolatunk. Aztán Anna megijedt, hogy ez egy elég reménytelen ügy és búcsú nélkül lelépett, egyenesen Londonba, de ezt akkor én még nem tudtam. Adél tudta, de nekem azt állította, hogy fogalma sincs, hol a huga. Annának meg úgy számolt be erről a beszélgetésről, mintha megmondta volna nekem, hol találom,  csak én nem akartam utána jönni. Így aztán majdnem szakítás lett a dologból, csak a véletlennek köszönhetjük, hogy mégis összefutottunk. Való igaz, hogy mind a ketten nehezteltünk ezért Adélra.

-Bocsássa meg nekem, ha kicsit hitetlenül hallgatom magát, de még mindig nem értem. Illetve Anna indulatát már igen, de Adél, mi oka lehetett így viselkedni?

-Talán meg akarta védeni a hugát, hogy egy magamfajtába szeressen bele. A színészekről sokan tartják, hogy megbízhatatlan népség.

-És maga az? Megbízhatatlan?

-Nem hiszem, uram. Legalábbis mindent elkövetek, hogy ne ez a vélemény alakuljon ki rólam.

-Helyes. Akkor … mik a tervei a lányommal?

Huh, hát ilyen helyzetben még nem volt, ez tagadhatatlan – nyögött fel halkan Simon.  Hogy egy apa kényszerítse színvallásra, ez az élmény eddig még kimaradt az életéből. És ha egészen őszinte akar lenni, erről most is szívesen lemondott volna. Persze, szereti ő Annát, nem is gondol arra, hogy ez előbb-utóbb véget érne, de azért ne már egy apa bokszolja ki belőle a nyilatkozatot. Most mit mondhatna, ami nem elköteleződés, de nem is bántja meg vele ezt a derék családapát?

-Uram, egyelőre csak ismerkedünk egymással, aztán majd az idő eldönti, hogy mivé növi ki magát ez az egész.

-Oh, igen, ismerkednek, nyilván tisztában vagyok vele, hogy ez mit jelent a mai világban. De ettől még nem állítom, hogy örülök is neki. Egy férfi tudja, hogy mit akar! Ha jól számolom, maguk már néhány hónapja ismerkednek egymással, nyilván van sejtése róla, hogy mennyire ígéretes ez a kapcsolat…

-Uram, ne haragudjon, nem akarok tiszteletlen lenni, de még nem gondoltam házasságra, ha esetleg ide akarna kilyukadni; de ha valaha fogok, akkor a leendő feleségemnek fogom feltenni a kérdést először, hogy akar-e engem. Tudom, hogy ez valamikor nem így működött, az apám is az anyám apjától kért engedélyt még az udvarlásra, de változnak az idők. És Anna nem egy elveszett lány, nagyon jól tudja képviselni az érdekeit, mellettem pedig egyébként is biztonságban van. Pillanatnyilag csak annyit ígérhetek, hogy mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem. Bár, ehhez nem lenne rossz az sem, ha itt tudnám a közelemben.

-Értékelem az egyenességét, de maga is értse meg, nekem a lányaim mindennél fontosabbak, és nem érdekel, ki az illető, ha bántani merészeli őket, velem találja szemben magát. Maga még nem tudja, de egy lányos apánál kevés vérmesebb személy él a földön, talán csak a fiús anyák – kacsintott rá a szimpatikus fiúra, aki várakozáson felül jól vette az akadályt és ettől kicsit megnyugodott. Aztán az étlapért nyúlt.

-Azt hallottam, itt érdemes a séf ajánlatát választani, még sosem okozott csalódást.

*

Simon hanyatt feküdt a háza kertjében a medence melletti fűben és a csillagos égboltot nézte. Az éjszakai levegő lehűlt és a fű is párás volt, az inge már átázott, és érezte, hogy a farmeje is olyan lesz hamarosan, mintha bent ment volna ki. Nem ment ki a fejéből az Anna apjával folytatott beszélgetés. Adélról nem tudott, és ő nem is érezte feljogosítva magát, hogy most felvilágosítsa, éppen elég volt az Annával kapcsolatos félelmeit eloszlatni. De eközben egy furcsa érzés ülte meg a gyomrát. Kicsit olyan volt, mintha kényszerhelyzetbe került volna, alig bírta elkerülni az egyenes nyilatkozatot a jövőjükkel kapcsolatban. De hát könyörgöm, alig pár hónapja ismeri Annát és bár fergetesek együtt az ágyban, azért ez még nem elég indok egy házasságra. Még olyan sok mindent nem tudnak egymásról, a családjaikat sem ismerik, Anna helyzete is több, mint bizonytalan, mert eltartott nem akar lenni, munkát meg ki tudja, mikor talál majd. Bár, megígérte, hogy nem teszi, de úgy döntött, pár apró lépést mégis megtesz az ügy érdekében, majd legfeljebb úgy intézi, hogy a lány ne jöjjön rá. Nem kell kapkodni! – intette magát. Hamarosan úgyis elutazik Torontóba a legújabb filmje forgatására. A Linwood Barclay: Ne fordulj el! című regényén alapuló izgalmas történetben lesz egy felesége és egy kisfia. Mindketten eltűnnek majd, s miközben őket keresi, kiderül, hogy az asszony nem is az, akinek ő annyi éven át ismerte. Az igazi Janet öt éves korában meghalt. Akkor kivel él együtt lassan hat éve, és ki szült neki egy tüneményes kisfiút? És hova tűntek egy verőfényes nyári napon a Five Mountains vidámparkból? És egyáltalán, miért történnek vele ezek a szörnyűségek és választ kap-e a kérdéseire valaha?… Most valahogy olyan érzése volt, hogy amíg a filmbeli kérdésekre keresik majd a stábbal közösen a választ, talán a saját életével kapcsolatban is sikerül megtalálnia azokat.

44.

-Apa! Ezt egész egyszerűen nem tehetted! – állt csípőre tett kezekkel, felháborodva az apja előtt Anna. A férfi kedvtelve nézte a kisebbik lányát, aki így dühösen kápráztatóan gyönyörű volt. Szinte már-már túl szép ahhoz a hollywoodi bájgúnárhoz. Na jó, most igazságtalan volt. A srác kifejezetten szimpatikus volt, sokkal rosszabbra számított. És nyilvánvaló, hogy ez a kis fruska bele van gabalyodva rendesen.

-Miért? A lányom vagy, aggódom érted, a nővéreddel pedig olyan cirkuszt rendeztetek, hogy valakitől magyarázatot kellett kapnom a dologra. Egyébként meg nem volt semmi probléma. Együtt vacsoráztunk, udvariasan elbeszélgettünk, mind a ketten megnyugodtunk, hogy ha nem vagyunk veled, akkor is azért jó kezekben vagy.

-De akkor is, mit fog most gondolni? Egyébként meg ismerem a nyugodt tárgyalási módszeredet, olyankor az ember mindig úgy érzi, hogy valami disznóságot követett el, még akkor is, ha kivételesen nem. Még jó, hogy nem fogtál rá puskát, hogy kérje meg a kezemet... - Amikor az apja jelentőségteljesen hallgatott, ijedten nézett fel rá. –Mondd, hogy nem mondtál neki semmi ilyesmit!

-Hááát, konkrétan nem így fogalmaztam meg, de azért javasoltam,  hogy gondolkodjon el, mit vár ettől a kapcsolattól hosszú távon.

-Jézusom! Apa! ...  És mit mondott? – szökött szárba azonnal a kíváncsisága.

-Hogy még csak most ismerkedtek, és ebből még akármi is lehet.

-Na, jellemző, pasi, ha nem szarta össze magát első ijedtében, akkor terel és jó, ha nem menekül azonnal. És mi van, ha én nem is akarnék hozzámenni?

-Drága gyermekem, az már a te dolgod, bár, nem olyannak ismerlek, aki csak cicázik a férfiakkal; de amúgy, egy férfi tudja, hogy mit akar! És ha tudja, akkor viselkedjen tisztességen...

-Oké, apa! Akkor ha Simon nem fogadja mostantól a telefonhívásomat, akkor tudjam

-Nem nézem olyan menekülős fajtának. De ha mégis az lenne, akkor meg sem érdemel téged – zárta le a vitát az apja; és Anna felballagott a szobájába, hogy kiderítse, Simon vajon tényleg nem az a menekülős fajta-e.

*

-Hogy megy a forgatás? – kérdezte Anna pár nappal később az ágyán hasalva, lábaival kalimpálva, de még a saját számára is nyilvánvaló volt, hogy a kérdés elég lapos és érdektelen volt. Ráadásul nem is biztos, hogy sikerül vele elterelni a férfi figyelmét a legújabb húzásáról.

-A forgatás megy, azzal nincs baj – válaszolt hasonlóan kelletlen, kimért stílusban Simon. Aztán megköszörülte a torkát.

-Anna! Te is tudod, hogy én is tudom, sumákolsz…, Steph azt mondta, hogy nagyon visszafogottan ugyan, de roppant határozottan visszautasítottad az állást, amiről írt neked.

-Simon! Megmondtam, hogy nem kell protekció. Találtam pár állást és elküldtem az önéletrajzomat. Hamarosan válaszolniuk kell. Hagyd, hogy magam intézzem az ügyeimet, nem kell dadus! Egyébként sem utasítottam vissza, hanem azt mondtam, hogy majd átgondolom.

-Hát, én nem egészen így hallottam. Steph szerint a telefon elég egyértelműen közvetítette az érzelmeidet, annak alapján pedig szinte látta, ahogy bemutatod a középső ujjadat.

-Sose tennék ilyet! – csattant fel a lány és közben mélybordó színt öltött az arca, mert valóban – ha nem is mutatott be, de gondolatban megtette. –Nézd Simon, csak a hülye nem tenné fel a kérdést, hogy ki ez a csaj, aki ismeretlenül is ilyen jelentős munkához jut, ott, ahol mások évek óta várnak a lehetőségre. En pedig nem akarok a protekciós stigmával nyitni abban a városban. Oké, hogy nyilván az egész filmipar így működik, de egy fiatal lány a semmiből előkerülve, óhatatlanul is nyomozni kezdenének, hogy ki áll mögötte…

-Én csak szeretnék veszettül mögötted állni, … most éppen… - nyögött fel a férfi, és Anna a teste mélyéig megborzongott a vágyakozó hangtól.

-Ne kezdj olyasmibe nagyfiú, amit nem fogsz végigcsinálni! – búgott érzékien a telefonba, mire a férfi a túloldalon elnevette magát:

-Telefonszex? … Csináltál már ilyet?

-Még nem, de azt mondják majdnem olyan jó, mint az eredeti – vigyorgott magában Anna, ahogy ujjai bekúsztak a pólója alá és végigsimított a testén. Az érintés még csak a közelében sem járt annak, mint amikor Simon keze siklott fel-alá a meztelen bőrén. –Úgy érzem, átvert, aki ezt mondta – mormolta bele a telefonba, mire a férfinak elakadt a hangja.

-Hééé, kislány, kezdjek féltékenykedni az ujjacskáidra?

-Ne,… sokkal ügyetlenebbek, mint a tieid – motyogta a lány, és lehúzta magán a korábban feltolt pólót.

A vonal tulsó végén tisztán lehetett hallani, ahogy a férfi nagyot nyel, amint maga elé képzeli a látványt.

-Lehet, hogy csak az a baj, hogy közben nem hallod, amit mondani szoktam – mormolta.

-Nem akarlak kiábrándítani, de szerintem olyankor sem szoktam hallani, amikor itt vagy – húzta Anna.

-Akkor mi a fenének dumálok neked egész idő alatt? – vigyorgott a férfi.

-Nem tudom, de szeretem hallani a dörmögésed, nekem annyi is elég – duruzsolta érzéki hangon a lány.

-Ilyen alapon akár egy macival is összebújhatnál, dörmög az is – grimaszolt a férfi.

-És szőrös is – replikázott a lány, mire Simon hangosan elnevette magát.

-Hát, életem, ez nem az a tipikus telefonszex, amiről már annyi szépet és jót hallottam. Ezt még mind a kettőnknek gyakorolni kell. De erre most sajnos nincs időnk, mert nekem mennem kell, már kétszer beszóltak, hogy kaparjam össze magam. Úgyhogy menj most szépen aludni, hogy holnapra szép legyél és kipihent, hogy a vendégedet kellő lelkesedéssel tudd fogadni!

-Vendégemet? Miféle vendégemet? Csak nem jössz? – élénkült meg a lány hangja a hirtelen rátörő reménykedéstől, mire Simon kuncogni kezdett odaát.

-Sajnálom, de nem igazán… Csak ha jól számolom, akkor holnapra úgyis kivonod magad a szexforgalomból. Már, ha szabályos időközönként szokott megjönni.

-Ja, hogy az? Basszus, hogy gondolhatsz még erre is? Még én is elfeledkeztem róla – ismerte be pirulva Anna.

-Csak mert a legutóbbi alkalom elég emlékezetes volt – suttogta halkan a férfi, mire Anna a bokájáig elzsibbadt az emlékezéstől. Az utolsó new yorki napjukra utalt a férfi, amikor egy végigszeretkezett éjszaka után a frász jött rá, hogy kárt tett a lányban.

-Pontos, mint egy Rolex, kösz, hogy emlékeztetsz rá – motyogta zavartan, miközben egy távcsókot próbáltak realizálni az okosnak nevezett telefonnal. Lehet, hogy okos volt, de a csókot nem tudta kellő élethűséggel továbbítani, ezen a tervezőknek még erősen törniük kell a fejüket.

Aztán úgy alakult, hogy másnap korán reggel mégis elbizonytalanodott annak a bizonyos svájci óraszerkezetnek a megbízható pontosságával kapcsolatban.

*

Görnyedve hajolt a wc fölé és éppen a gyomra tartalmától szabadult meg, aztán reszkető térdekkel felállt és a mosdóra támaszkodva kiöblítette a száját és megmosta a frissítő vízzel az arcát. Kezeit a hasára simítva várta a jellegzetes görcsöt, amit Simon előrejelzésének megfelelően időszerűnek érzett. De görcs nem jelentkezett, sőt az előbbi megkönnyebbülés után mintha még éhes is lett volna, bár egy halvány émelygés még mindig mocorgott a háttérben. Egy jó kis reggeli hányás,a menzesze meg késik…, újra megsimította a hasát, aztán a tükörbe nézve elfintorodott. Simon azt fogja hinni, hogy átverte azzal a gyógyszerszedéssel. Ez az egyetlen gondolat idegesítette, az már korántsem, hogy esetleg egy apró pötty osztódik viharos sebeséggel a szíve alatt. Egy gyerek Simontól mindenképpen csodás dolog lenne, és ha a férfi még nem érzi ehhez elég érettnek magát, az sem probléma, ő egyedül is meg fog bírkózni a feladattal, még ha a new yorki alkalmi bébiszitterkedés nem is éppen erre engedett következtetni. Mindenesetre nem akarta elkapkodni a következtetést, ezért aztán – bár mosoly játszott a szája szélén, de igyekezett hétköznapian elégedett képpel tenni a dolgát. Az apja fejét csóválva figyelte. Valami van, csak azt nem sejtette, hogy micsoda…

*

Simon homlokát ráncolva hallgatta Anna sokadik kérdését, ami a kisfiúval való közös jeleneteire vonatkozott. Minden érdekelte, de leginkább az, hogy hogyan értett szót a gyerekkel. Ennyire mély nyomokat hagyott volna benne Cullum lányainak szittelése?

-Hé, kislány! Ha érdekel a forgatás, miért nem rakod fel azt a formás kis popsidat egy gépre és jössz ide? Akkor első sorból élvezhetnéd, és elleshetnél trükköket, amiket később tudnál is kamatoztatni.

-Te is tudod, hogy érdekel, azt is tudod, hogy már régen úton lennék a reptérre, ha nem lenne itthon is dolgom, és igazából téged sem akarlak zavarni azzal, hogy ott téblábolok körülötted. Magyarországon is az volt a legnagyobb bajod, hogy miattam nem tudsz koncentrálni.

-Oké, ez igaz, de most meg azért nem tudok, mert már olyan régen láttalak, egy örökkévalóságnak tűnik, amikor a bársonyos combjaid között elveszhettem. Erről jut eszembe, nagyon szenvedsz?

-Szenvedek? Miért szenvednék? Ja, hogy azért, hát, amiatt igazából ritkán szenvedek – motyogta zavartan a lány, és nem tudta rávenni magát, hogy beszámoljon róla, a vendége kivételesen nem érkezett meg, viszont küldött maga helyett egy értesítést,miszerint reggelenként és néha napközben is kidobja a taccsot. Ez csak megzavarná Simont a koncentrációban. És végül is, orvosnál még nem járt, majd ha hivatalos lesz a dolog, akkor szól neki.

-Bocsáss meg kicsim, mennem kell! – mormolta a férfi és olyan hevesen belecuppantott a telefonba, hogy Anna nevetve tartotta el a fülétől.

-Jesszusom, menj csak, most úgyis ki kell mosnom a fülemet, mert szinte érzem, ahogy cuppog benne a nyál.

-Oh, milyen kis finnyás lett valaki. Én még élénken emlékszem, amikor semmi kedved nem volt mosakodni menni, amikor legutóbb cuppogtam…

-Oh, te dög… - nyögött fel a lány, ahogy felvillant előtte teljes életszerűségében a kép, ahogy a férfi feje a combjai között és a szája… kimondhatatlan dolgokat művel vele és közben … igen, kifejezetten cuppogott. Azt hitte, a menstruációs görcs mégiscsak jelentkezik, de ehelyett a vágy nyilvánvaló görcse rántotta össze a bensejét, ahogy szinte érezni vélte a forró, nedves és minden gondolatot feledtető besőséges csókot, ami után most csak az éhes kielégítetlenség maradt.

*

Ez már a harmadik nap volt, amikor émelyegve ébredt, aztán az ebédet is a wc-be küldte. Ami nem illett a képbe, hogy mára már kifejezetten rossz volt a közérzete és mintha hőemelkedése is lenne, tapogatta a homlokát Anna. Holnap mindenképpen elmegy egy orvoshoz és akkor válaszokat fog kapni, de most csak arra vágyott, hogy a műsornak mielőbb vége legyen és hazamehessen végre bebújni az ágyába.

George gondterhelten nézte a pulttól. Anna most is bájos volt, a smink is sok mindent eltakart, de azt nem tudta, hogy a szemei olyanok, mintha napok óta nem aludt volna és mintha még fogyott is volna. Határozottan megviseltnek tűnt. Csak azért nem gondolt rá, hogy szerelmi bánat, mert a szemei bár beesettek voltak, de boldogan csillogtak, még ha most mintha kissé lázasan is.

Anna mohón hajtotta fel a citromos vizet, most kifejezetten jól esett, aztán még éppen idejében kapaszkodott meg a pultban, amikor megszédült. George észrevette az ijedt mozdulatot, ahogy a pult széle után kap és elfehéredő ujjakkal kapaszkodik és már mellette is állt.

-Paul, hagyd azt a fenébe! – intette magához a csapost, aki a pult másik végét törölgette éppen. –Hívj egy taxit és vidd haza, de ha nincs otthon senki, akkor ne hagyd egyedül! Én beállok addig a helyedre. … De Paul! Eszedbe se jusson! – figyelmeztette halkan, mert tudta, hogy a kedvenc pultosa gyakran felejti a szemét a lányon. Most is csak azért merte őt megbízni a feladattal, mert tudta róla, hogy rendes srác, nem bántaná Annát, egyszerűen csak szerelmes belé.

*

Paul kifejezetten csalódott volt, amikor az első csöngetésre kitárult az ajtó és egy idős nő vette aggodalmas arccal gondjaiba a lányt. A taxiban már színezgette a képet, ahogy gondoskodóan tesz-vesz körülötte, és Anna végre észreveszi majd őt és meglátja benne a támasz mögött az aggódó férfit is. De Anna csak egy halvány mosollyal megköszönte a kíséretet és az asszonyra támaszkodva az elegáns lakás belseje felé indult. Ő pedig leállította a gitárt a fal mellé, aztán behúzta az ajtót és visszabaktatott az utcára, hogy fogjon egy másik taxit.

Margit néni hűs, puha kezével végigsimított a lány homlokán, miközben meglepően erőteljes mozdulattal lenyomta az ágyára, és leszedte róla a cipőket.

-Lázas vagy. Mindjárt visszajövök, hozok gyógyszert. Addig vetkőzz le, és ha megpróbálsz egyedül a zuhany alá állni, isten bizony elfenekellek.

Anna még a lázas, émelygő rosszullét közepén is elmosolyodott. Nem is olyan régen Simont fenyegette meg valami hasonlóval, bár őt korántsem az aggódás vezérelte, csak a szenvedély, mert még egy kimerítő éjszaka után is igényt tartott a társaságára a zuhany alatt. Simon! Két kezét a hasára simította, aztán hirtelen a kifelé induló asszony után nyúlt.

-Margit néni! Terhes nők is szedhetnek lázcsillapítót?               

Az asszony úgy fordult meg, mint akibe kígyó mart. –Terhes nők? Miféle terhes nők, Anna?

-Hát, néhány napja  hányással kezdem a napot, aztán néha még napközben is, meg a menzeszem sem jött meg még…

-Mióta? Mennyit késik? – suttogott az asszony.

-Három napja – csillogott a lány szeme boldogan, mire az asszony szinte megkönnyebbülve megsimogatta az arcát.

-Drága csillagom, nem akarlak elszomorítani, de a két dolog alighanem összefügg, csak éppen nem úgy, mint te azt gondolod. Ugyanis akkor az édesapáddal és Józsival nagyjából egyszerre fogtok szülni. Lassan elfogynak a lavórok a lakásban, mert mindegyikőtök azt ölelgetve fog ülni az ágyában. És nyugodtan szedheted a lázcsillapítót. Ez csak egy vírus, egy elég utálatos, agresszív vírus, meglátod, ahogy jobban leszel, a vérzésed is meg fog jönni…

-És ha mégis? – motyogta Anna szinte reménykedő szemekkel.

-Akkor majd azzal foglalkozunk a maga idejében. Meg azzal is, hogy hogy adjuk be az édesapádnak, aki nyilván nem lesz elragadtatva a hírtől. Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogy a fiatalember vajon mit fog szólni. Anna, Anna… hát, hiába, a szerelem nagy úr, még az ilyen okos lányoknak is képes elvenni az eszét – simogatta meg a lány arcát, aztán kisietett, hogy megkeresse az utolsó alkalmatosságot, amit a lány ágya mellé készíthet, ha a következő rohamnál nem lenne ideje eljutni a fürdőszobáig.