Perlekedők 44. és 45. fejezet

44.

-Apa! Ezt egész egyszerűen nem tehetted! – állt csípőre tett kezekkel, felháborodva az apja előtt Anna. A férfi kedvtelve nézte a kisebbik lányát, aki így dühösen kápráztatóan gyönyörű volt. Szinte már-már túl szép ahhoz a hollywoodi bájgúnárhoz. Na jó, most igazságtalan volt. A srác kifejezetten szimpatikus volt, sokkal rosszabbra számított. És nyilvánvaló, hogy ez a kis fruska bele van gabalyodva rendesen.

-Miért? A lányom vagy, aggódom érted, a nővéreddel pedig olyan cirkuszt rendeztetek, hogy valakitől magyarázatot kellett kapnom a dologra. Egyébként meg nem volt semmi probléma. Együtt vacsoráztunk, udvariasan elbeszélgettünk, mind a ketten megnyugodtunk, hogy ha nem vagyunk veled, akkor is azért jó kezekben vagy.

-De akkor is, mit fog most gondolni? Egyébként meg ismerem a nyugodt tárgyalási módszeredet, olyankor az ember mindig úgy érzi, hogy valami disznóságot követett el, még akkor is, ha kivételesen nem. Még jó, hogy nem fogtál rá puskát, hogy kérje meg a kezemet... - Amikor az apja jelentőségteljesen hallgatott, ijedten nézett fel rá. –Mondd, hogy nem mondtál neki semmi ilyesmit!

-Hááát, konkrétan nem így fogalmaztam meg, de azért javasoltam,  hogy gondolkodjon el, mit vár ettől a kapcsolattól hosszú távon.

-Jézusom! Apa! ...  És mit mondott? – szökött szárba azonnal a kíváncsisága.

-Hogy még csak most ismerkedtek, és ebből még akármi is lehet.

-Na, jellemző, pasi, ha nem szarta össze magát első ijedtében, akkor terel és jó, ha nem menekül azonnal. És mi van, ha én nem is akarnék hozzámenni?

-Drága gyermekem, az már a te dolgod, bár, nem olyannak ismerlek, aki csak cicázik a férfiakkal; de amúgy, egy férfi tudja, hogy mit akar! És ha tudja, akkor viselkedjen tisztességen...

-Oké, apa! Akkor ha Simon nem fogadja mostantól a telefonhívásomat, akkor tudjam, hogy a frászt hoztad rá és világgá futott?

-Nem nézem olyan menekülős fajtának. De ha mégis az lenne, akkor meg sem érdemel téged – zárta le a vitát az apja; és Anna felballagott a szobájába, hogy kiderítse, Simon vajon tényleg nem az a menekülős fajta-e.

*

-Hogy megy a forgatás? – kérdezte Anna pár nappal később az ágyán hasalva, lábaival kalimpálva, de még a saját számára is nyilvánvaló volt, hogy a kérdés elég lapos és érdektelen volt. Ráadásul nem is biztos, hogy sikerül vele elterelni a férfi figyelmét a legújabb húzásáról.

-A forgatás megy, azzal nincs baj – válaszolt hasonlóan kelletlen, kimért stílusban Simon. Aztán megköszörülte a torkát.

-Anna! Te is tudod, hogy én is tudom, sumákolsz…, Steph azt mondta, hogy nagyon visszafogottan ugyan, de roppant határozottan visszautasítottad az állást, amiről írt neked.

-Simon! Megmondtam, hogy nem kell protekció. Találtam pár állást és elküldtem az önéletrajzomat. Hamarosan válaszolniuk kell. Hagyd, hogy magam intézzem az ügyeimet, nem kell dadus! Egyébként sem utasítottam vissza, hanem azt mondtam, hogy majd átgondolom.

-Hát, én nem egészen így hallottam. Steph szerint a telefon elég egyértelműen közvetítette az érzelmeidet, annak alapján pedig szinte látta, ahogy bemutatod a középső ujjadat.

-Sose tennék ilyet! – csattant fel a lány és közben mélybordó színt öltött az arca, mert valóban – ha nem is mutatott be, de gondolatban megtette. –Nézd Simon, csak a hülye nem tenné fel a kérdést, hogy ki ez a csaj, aki ismeretlenül is ilyen jelentős munkához jut, ott, ahol mások évek óta várnak a lehetőségre. Én pedig nem akarok a protekciós stigmával nyitni abban a városban. Oké, hogy nyilván az egész filmipar így működik, de egy fiatal lány a semmiből előkerülve, óhatatlanul is nyomozni kezdenének, hogy ki áll mögötte…

-Én csak szeretnék veszettül mögötted állni, … most éppen… - nyögött fel a férfi, és Anna a teste mélyéig megborzongott a vágyakozó hangtól.

-Ne kezdj olyasmibe nagyfiú, amit nem fogsz végigcsinálni! – búgott érzékien a telefonba, mire a férfi a túloldalon elnevette magát:

-Telefonszex? … Csináltál már ilyet?

-Még nem, de azt mondják majdnem olyan jó, mint az eredeti – vigyorgott magában Anna, ahogy ujjai bekúsztak a pólója alá és végigsimított a testén. Az érintés még csak a közelében sem járt annak, mint amikor Simon keze siklott fel-alá a meztelen bőrén. –Úgy érzem, átvert, aki ezt mondta – mormolta bele a telefonba, mire a férfinak elakadt a hangja.

-Hééé, kislány, kezdjek féltékenykedni az ujjacskáidra?

-Ne,… sokkal ügyetlenebbek, mint a tieid – motyogta a lány, és lehúzta magán a korábban feltolt pólót.

A vonal tulsó végén tisztán lehetett hallani, ahogy a férfi nagyot nyel, amint maga elé képzeli a látványt.

-Lehet, hogy csak az a baj, hogy közben nem hallod, amit mondani szoktam – mormolta.

-Nem akarlak kiábrándítani, de szerintem olyankor sem szoktam hallani, amikor itt vagy – húzta Anna.

-Akkor mi a fenének dumálok neked egész idő alatt? – vigyorgott a férfi.

-Nem tudom, de szeretem hallani a dörmögésed, nekem annyi is elég – duruzsolta érzéki hangon a lány.

-Ilyen alapon akár egy macival is összebújhatnál, dörmög az is – grimaszolt a férfi.

-És szőrös is – replikázott a lány, mire Simon hangosan elnevette magát.

-Hát, életem, ez nem az a tipikus telefonszex, amiről már annyi szépet és jót hallottam. Ezt még mind a kettőnknek gyakorolni kell. De erre most sajnos nincs időnk, mert nekem mennem kell, már kétszer beszóltak, hogy kaparjam össze magam. Úgyhogy menj most szépen aludni, hogy holnapra szép legyél és kipihent, hogy a vendégedet kellő lelkesedéssel tudd fogadni!

-Vendégemet? Miféle vendégemet? Csak nem jössz? – élénkült meg a lány hangja a hirtelen rátörő reménykedéstől, mire Simon kuncogni kezdett odaát.

-Sajnálom, de nem igazán… Csak ha jól számolom, akkor holnapra úgyis kivonod magad a szexforgalomból. Már, ha szabályos időközönként szokott megjönni.

-Ja, hogy az? Basszus, hogy gondolhatsz még erre is? Még én is elfeledkeztem róla – ismerte be pirulva Anna.

-Csak mert a legutóbbi alkalom elég emlékezetes volt – suttogta halkan a férfi, mire Anna a bokájáig elzsibbadt az emlékezéstől. Az utolsó new yorki napjukra utalt a férfi, amikor egy végigszeretkezett éjszaka után a frász jött rá, hogy kárt tett a lányban.

-Pontos, mint egy Rolex, kösz, hogy emlékeztetsz rá – motyogta zavartan, miközben egy távcsókot próbáltak realizálni az okosnak nevezett telefonnal. Lehet, hogy okos volt, de a csókot nem tudta kellő élethűséggel továbbítani, ezen a tervezőknek még erősen törniük kell a fejüket.

Aztán úgy alakult, hogy másnap korán reggel mégis elbizonytalanodott annak a bizonyos svájci óraszerkezetnek a megbízható pontosságával kapcsolatban.

*

Görnyedve hajolt a wc fölé és éppen a gyomra tartalmától szabadult meg, aztán reszkető térdekkel felállt és a mosdóra támaszkodva kiöblítette a száját és megmosta a frissítő vízzel az arcát. Kezeit a hasára simítva várta a jellegzetes görcsöt, amit Simon előrejelzésének megfelelően időszerűnek érzett. De görcs nem jelentkezett, sőt az előbbi megkönnyebbülés után mintha még éhes is lett volna, bár egy halvány émelygés még mindig mocorgott a háttérben. Egy jó kis reggeli hányás,a menzesze meg késik…, újra megsimította a hasát, aztán a tükörbe nézve elfintorodott. Simon azt fogja hinni, hogy átverte azzal a gyógyszerszedéssel. Ez az egyetlen gondolat idegesítette, az már korántsem, hogy esetleg egy apró pötty osztódik viharos sebességgel a szíve alatt. Egy gyerek Simontól mindenképpen csodás dolog lenne, és ha a férfi még nem érzi ehhez elég érettnek magát, az sem probléma, ő egyedül is meg fog birkózni a feladattal, még ha a new yorki alkalmi bébiszitterkedés nem is éppen erre engedett következtetni. Mindenesetre nem akarta elkapkodni a következtetést, ezért aztán – bár mosoly játszott a szája szélén, de igyekezett hétköznapian elégedett képpel tenni a dolgát. Az apja fejét csóválva figyelte. Valami van, csak azt nem sejtette, hogy micsoda…

*

Simon homlokát ráncolva hallgatta Anna sokadik kérdését, ami a kisfiúval való közös jeleneteire vonatkozott. Minden érdekelte, de leginkább az, hogy hogyan értett szót a gyerekkel. Ennyire mély nyomokat hagyott volna benne Cullum lányainak szittelése?

-Hé, kislány! Ha érdekel a forgatás, miért nem rakod fel azt a formás kis popsidat egy gépre és jössz ide? Akkor első sorból élvezhetnéd, és elleshetnél trükköket, amiket később tudnál is kamatoztatni.

-Te is tudod, hogy érdekel, azt is tudod, hogy már régen úton lennék a reptérre, ha nem lenne itthon is dolgom, és igazából téged sem akarlak zavarni azzal, hogy ott téblábolok körülötted. Magyarországon is az volt a legnagyobb bajod, hogy miattam nem tudsz koncentrálni.

-Oké, ez igaz, de most meg azért nem tudok, mert már olyan régen láttalak, egy örökkévalóságnak tűnik, amikor a bársonyos combjaid között elveszhettem. Erről jut eszembe, nagyon szenvedsz?

-Szenvedek? Miért szenvednék? Ja, hogy azért, hát, amiatt igazából ritkán szenvedek – motyogta zavartan a lány, és nem tudta rávenni magát, hogy beszámoljon róla, a vendége kivételesen nem érkezett meg, viszont küldött maga helyett egy értesítést,miszerint reggelenként és néha napközben is kidobja a taccsot. Ez csak megzavarná Simont a koncentrációban. És végül is, orvosnál még nem járt, majd ha hivatalos lesz a dolog, akkor szól neki.

-Bocsáss meg kicsim, mennem kell! – mormolta a férfi és olyan hevesen belecuppantott a telefonba, hogy Anna nevetve tartotta el a fülétől.

-Jesszusom, menj csak, most úgyis ki kell mosnom a fülemet, mert szinte érzem, ahogy cuppog benne a nyál.

-Oh, milyen kis finnyás lett valaki. Én még élénken emlékszem, amikor semmi kedved nem volt mosakodni menni, amikor legutóbb cuppogtam…

-Oh, te dög… - nyögött fel a lány, ahogy felvillant előtte teljes életszerűségében a kép, ahogy a férfi feje a combjai között és a szája… kimondhatatlan dolgokat művel vele és közben … igen, kifejezetten cuppogott. Azt hitte, a menstruációs görcs mégiscsak jelentkezik, de ehelyett a vágy nyilvánvaló görcse rántotta össze a bensejét, ahogy szinte érezni vélte a forró, nedves és minden gondolatot feledtető besőséges csókot, ami után most csak az éhes kielégítetlenség maradt.

*

Ez már a harmadik nap volt, amikor émelyegve ébredt, aztán az ebédet is a wc-be küldte. Ami nem illett a képbe, hogy mára már kifejezetten rossz volt a közérzete és mintha hőemelkedése is lenne, tapogatta a homlokát Anna. Holnap mindenképpen elmegy egy orvoshoz és akkor válaszokat fog kapni, de most csak arra vágyott, hogy a műsornak mielőbb vége legyen és hazamehessen végre bebújni az ágyába.

George gondterhelten nézte a pulttól. Anna most is bájos volt, a smink is sok mindent eltakart, de azt nem tudta, hogy a szemei olyanok, mintha napok óta nem aludt volna és mintha még fogyott is volna. Határozottan megviseltnek tűnt. Csak azért nem gondolt rá, hogy szerelmi bánat, mert a szemei bár beesettek voltak, de boldogan csillogtak, még ha most mintha kissé lázasan is.

Anna mohón hajtotta fel a citromos vizet, most kifejezetten jól esett, aztán még éppen idejében kapaszkodott meg a pultban, amikor megszédült. George észrevette az ijedt mozdulatot, ahogy a pult széle után kap és elfehéredő ujjakkal kapaszkodik és már mellette is állt.

-Paul, hagyd azt a fenébe! – intette magához a csapost, aki a pult másik végét törölgette éppen. –Hívj egy taxit és vidd haza, de ha nincs otthon senki, akkor ne hagyd egyedül! Én beállok addig a helyedre. … De Paul! Eszedbe se jusson! – figyelmeztette halkan, mert tudta, hogy a kedvenc pultosa gyakran felejti a szemét a lányon. Most is csak azért merte őt megbízni a feladattal, mert tudta róla, hogy rendes srác, nem bántaná Annát, egyszerűen csak szerelmes belé.

*

Paul kifejezetten csalódott volt, amikor az első csöngetésre kitárult az ajtó és egy idős nő vette aggodalmas arccal gondjaiba a lányt. A taxiban már színezgette a képet, ahogy gondoskodóan tesz-vesz körülötte, és Anna végre észreveszi majd őt és meglátja benne a támasz mögött az aggódó férfit is. De Anna csak egy halvány mosollyal megköszönte a kíséretet és az asszonyra támaszkodva az elegáns lakás belseje felé indult. Ő pedig leállította a gitárt a fal mellé, aztán behúzta az ajtót és visszabaktatott az utcára, hogy fogjon egy másik taxit.

Margit néni hűs, puha kezével végigsimított a lány homlokán, miközben meglepően erőteljes mozdulattal lenyomta az ágyára, és leszedte róla a cipőket.

-Lázas vagy. Mindjárt visszajövök, hozok gyógyszert. Addig vetkőzz le, és ha megpróbálsz egyedül a zuhany alá állni, isten bizony elfenekellek.

Anna még a lázas, émelygő rosszullét közepén is elmosolyodott. Nem is olyan régen Simont fenyegette meg valami hasonlóval, bár őt korántsem az aggódás vezérelte, csak a szenvedély, mert még egy kimerítő éjszaka után is igényt tartott a társaságára a zuhany alatt. Simon! Két kezét a hasára simította, aztán hirtelen a kifelé induló asszony után nyúlt.

-Margit néni! Terhes nők is szedhetnek lázcsillapítót?               

Az asszony úgy fordult meg, mint akibe kígyó mart. –Terhes nők? Miféle terhes nők, Anna?

-Hát, néhány napja  hányással kezdem a napot, aztán néha még napközben is, meg a menzeszem sem jött meg még…

-Mióta? Mennyit késik? – suttogott az asszony.

-Három napja – csillogott a lány szeme boldogan, mire az asszony szinte megkönnyebbülve megsimogatta az arcát.

-Drága csillagom, nem akarlak elszomorítani, de a két dolog alighanem összefügg, csak éppen nem úgy, mint te azt gondolod. Ugyanis akkor az édesapáddal és Józsival nagyjából egyszerre fogtok szülni. Lassan elfogynak a lavórok a lakásban, mert mindegyikőtök azt ölelgetve fog ülni az ágyában. És nyugodtan szedheted a lázcsillapítót. Ez csak egy vírus, egy elég utálatos, agresszív vírus, meglátod, ahogy jobban leszel, a vérzésed is meg fog jönni…

-És ha mégis? – motyogta Anna szinte reménykedő szemekkel.

-Akkor majd azzal foglalkozunk a maga idejében. Meg azzal is, hogy hogy adjuk be az édesapádnak, aki nyilván nem lesz elragadtatva a hírtől. Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogy a fiatalember vajon mit fog szólni. Anna, Anna… hát, hiába, a szerelem nagy úr, még az ilyen okos lányoknak is képes elvenni az eszét – simogatta meg a lány arcát, aztán kisietett, hogy megkeresse az utolsó alkalmatosságot, amit a lány ágya mellé készíthet, ha a következő rohamnál nem lenne ideje eljutni a fürdőszobáig.

45.

Anna csalódottan nézte a foltos fehérneműt és a következő pillanatban megérezte a semmi mással össze nem hasonlítható görcsöt is. Hát, akkor Margit néninek volt igaza! Majd egy heti émelygés, hányás és láz után ma reggel láztalanul ébredve, farkaséhséggel vetette magát a friss péksüteményre és az illatozó friss lekvárra, megivott két nagy tejeskávét és összemosolygott az apjával az asztal fölött, aki legalább olyan megviselten nézett ki, mint ő. Józsi bácsi állt talpra leghamarabb, nyilván a felesége odaadó ápolásának köszönhetően és azért, mert őt világéletében nehezen verte le a lábáról bármilyen kór. Orvos is járt náluk, aki igazolta Margit néni diagnózisát, de azért a biztonság kedvéért a táskájából egy terhességi tesztet is odacsúsztatott a lánynak. A másnap sebtében elvégzett teszt semmit nem mutatott, de Anna valahol mélyen már abban a pillanatban elfogadta a tényt, amikor az idős házvezetőnő megcsóválta a fejét. De azért jó volt eljátszani a gondolattal. Kis szürkeszemű…

Most végre borzongás nélkül lezuhanyozott, tiszta fehérneműt húzott magára, aztán ledőlt a frissen húzott ágyneműre és Simon számát tárcsázta. Az elmúlt napok lázas önkívületében nem tudott vele beszélni és sejtette, hogy nem lesz megdicsérve a hallgatásért. Odaát még nincs éjfél, talán nem a legszebb álmából ébreszti a férfit.

*

-Na végre! – csattant a férfi hangja a túloldalon és Anna azonnal felhúzta magát. Milyen stílus ez?

-Hát, neked is szép napot, Simon! – füstölgött a telefonba és már-már az járt a fejében, kinyomja, aztán gondolkodjon el ez a hólyag, hogy milyen hangnemet használ.

-Anna! Tudod te hány napja nem tudtalak elérni? Már ott tartottam, hogy apádat fogom felhívni, pedig isten látja lelkem, ez lett volna a legutolsó, amit igazán akartam volna. Hol a fészkes fenében voltál?

-Hánytam drága Simonom, és azon törtem a fejem, hogy a menzeszem vajon miért nem jött meg – vágta ki őszintén, mire a vonal túlsó végén halálos csend lett. Aha, akkor sikerült sokkolni a fiúkát.

-Öööö, ezzel most azt akarod mondani, hogy … ?

-Hogy terhes vagyok-e?

-De azt mondtad, szedsz gyógyszert…

-Szedek, te is láthattad, hogy reggelenként bekapom a kis bogyót, de ez persze nem jelent száz százalékos védelmet, előfordulnak meglepetések…

-Jézus, Anna! Akkor most… 

-Akkor most…? – kérdezett vissza a lány, szándékosan húzva a férfi agyát még egy kicsit. Aztán megkegyelmezett. –Végre abbahagytam a hányást, a lázam is elmúlt, és a vendégem is megérkezett, csak némi késéssel. Nyilván a vírus miatt csúszott.

-Most mi van? Milyen láz? Anna! Basszus, próbálj már úgy fogalmazni, hogy ne kapjak agyvérzést, mert még nem fejeztük be a filmet és elég sok gondot okozna, ha a főszereplő kinyiffanna a Vége felirat előtt.

-Elkaptam valami vírust. És nemcsak én, de az egész ház, apa is. Eléggé kivoltunk, de már mindenki jobban van, én pedig nem várok gyereket, mert éppen az előbb láttam, hogy … szóval, érted.

-Megjött – nyögött a férfi, és a hangjából világosan érezhető volt a megkönnyebbülés.

-Meg. Nem mintha annyira örültem volna neki. Tudod, az első napokban határozottan érdekes érzés volt eljátszani a gondolattal, hogy esetleg mégis… De most, hogy hallottam, milyen idegesen reagáltál, már nem is vagyok benne biztos, hogy olyan jó ötlet lett volna vállalni a picit.

-Anna! Most akkor volt pici vagy nem volt pici? Teljesen meghülyítesz ezzel a beszélgetéssel! Megtennéd a kedvemért, hogy egyértelműen fogalmazol?

-Nem voltam terhes, csak … valahol reménykedtem, hogy … az vagyok.

-Miért?

-Nem nyilvánvaló?

-Anna! Én pasi vagyok… Nekem nem nyilvánvaló, de ha elmagyarázod, akkor talán közelebb jutok a megoldáshoz.

-Á, ha magyarázni kell, akkor nem érdekes – mormogta Anna kissé sértetten.

-Anna! Ne csinálj ki, kérlek! – sóhajtott elgyötörten a férfi a vonal túlsó végén. –Én csak nem akartam volna, hogy úgy legyél terhes, hogy tőlem távol vagy, a világ másik végén… Ha egyszer összehozzuk, én is a részese szeretnék lenni a mindennapjainak.

-Hát, ha akkor is így fogok hányni, akkor hidd el, jobb, ha nem vagy a részese – fintorgott a lány.

-Teljesen dinnye vagy. Ha ezzel j ár, hát akkor ezzel jár. De ott lennék és friss narancslevet hoznék neked utána, hogy jobb legyen, meg ilyenek, végül is ezért tartotok minket pasikat, nem? – kuncogott a férfi és Anna egy pillanatra elmerült ebben az idilli képben. És kifejezetten tetszett neki.

-Na jó, hagyjuk a gyomrom háborgását, momentán végre nem időszerű. Inkább mesélj, hogy álltok a forgatással…

-Hát, a legjobbkor hívtál, mert éppen tényleg állunk. A partnerem ugyanis, ez úgy látszik benne van a levegőben, szóval, most derült ki, hogy gyereket vár és nem a legjobban indul a dolog, mert kórházba került. Pár napig bent tartják, és addig én csak tengek-lengek itt… vagy… esetleg… felülök egy gépre, és …hazaugrom.

-Hova haza? – suttogta a reménykedéstől elszoruló torokkal a lány. –Los Angelesbe?

-Nem… hozzád! – suttogott vissza szenvedélyesen Simon és Anna majdnem elejtette a telefont,ahogy felpattant az ágyáról.

-Gyere! – kiabálta bele szinte sírva, mire a férfi halkan beleszólt:

-De lehet, hogy csak egyetlen nap lesz Anna.

-Ha csak egyetlen óra, akkor is örülni fogok neki!

-Hát, az szerencse, mert hamarosan beér a taxi a városba, és nehéz helyzetbe kerültem volna, ha mondjuk a nagy hallgatásod azt jelentette volna, hogy többé már látni sem akarsz – vigyorgott a férfi a telefonba a jól sikerült meglepetés örömével, és Anna a boldogságtól legszívesebben táncra perdült volna.

-Jézusom, akkor felöltözöm, hogy egy percet se vesztegessünk el! – motyogta, miközben már nyitotta is a szekrényajtót.

-Oké, de ne sok mindent vegyél magadra, tudod, hogy egy percet se vesztegessünk el! – mormolta válaszul a férfi, aztán egy csókot cuppantott a telefonba és kinyomta.

*

-Tudod, azért elgondolkodtam azon a gyerek dolgon… - mormolta lehunyt szemekkel a férfi, ahogy a Hyde park füvén hevertek egy kockás takarón és mellettük egy pikniskes kosárba az ebéd maradékát  már takarosan összepakolták. –Vigyázni kell veletek Steinlöchner lányokkal, mert egy szempillantás alatt elfogadjátok egy pasi spermáját, és pechemre mindkét alkalommal én lettem volna a befutó.

Anna úgy ült fel, mint akit katapult lökött az ég felé. Simon megérezte a hirtelen mozdulatot és kinyitotta a szemét, éppen időben ahhoz, hogy a feléje röpülő almát félreüsse.

-Megőrültél? Mi a frász bajod van? Ez elég rossz vicc lett volna, ha pontosan az orromat találja el.

-Nagyon sajnálom, hogy nem találta el! De tudod mit, legjobb lesz, ha most azonnal le is intesz egy taxit és húzol vissza Torontóba. Kapd be, Simon! – kiabálta neki majdnem sírva, miközben felrángatta a tornacipőjét, aztán mint akit puskából lőttek ki, futni kezdett. Simon elképedve nézett utána. Most megint mi a fasz van? Idáig itt heverésztek lustán élvezve az őszi napsütést, mi a bánattól borult ki Anna egyik pillanatról a másikra? Mert nyilván nem a vicces megjegyzésén… azon csak nem…? Összekapta a takaró sarkait, foglyul ejtve a kosarat és mindent, ami még benne volt, aztán nem törődve a halk csörömpöléssel, a batyut a vállára vetve a lány után indult. Abban bízott, hogy a park mellett nem olyan könnyű elkapni egy taxit, de ha mégis, akkor úgyis tudja, hol keresse.

Anna még a járda szélén egyensúlyozott és nyilván magyarul káromkodhatott, mert a hangsúly arra utalt, de egyetlen szavát sem értette, miközben harciasan kalimpált a közeledő járművek felé.

-Hagyd abba, a frászt hozod rájuk! – szólalt meg a háta mögött, mire a lány megpördült és szikrázó szemekkel csak annyit mondott: -Menj a fenébe!

-Anna! – sóhajtott a férfi egy elmeorvos kikezdhetetlen türelmével –mit tettem, mit mondtam, amin így felhúztad magad?

-Jézusom, te hülye vagy? Még kérdezed? Próbáld visszatekerni a magnószalagot a fejedben és hallgasd meg, mit ejtettél ki a szádon. Legszívesebben felpofoztalak volna, csak nem akartam feltűnést kelteni.

-Ahhoz képest tíz perce itt üvöltözünk a város közepén – intett körbe Simon, aztán meglátott egy üres taxit és leintette. Annát maga előtt betolva benyomakodott ő is a terjedelmes csomaggal a kezében. Bemondta a lány apjának címét, aztán ránézett a durcás hisztérikára és nagyot sóhajtva megcsóválta a fejét, de csendben maradt. Annyit már megtanult Anna mellett, hogy amikor így elveszti az önkontrollját, akkor jobb nem hozzászólni, hamarabb lehiggad. A kocsi hamarosan megállt a ház előtt és amíg fizetett, a lány felrohant a lépcsőn és türelmetlenül nyomta a csengőt. Mire Margit néni ajtót nyitott, már Simon is ott toporgott mögötte.

-Húha, nem sikerült a pik-nik? – nézett a beviharzó lány után az asszony és elvette a férfitól a batyut.

-Bocsánat, hogy csak így összeborítottam mindent, de vészhelyzet volt, sietnem kellett – villantott rá Simon egy szégyenlős félmosolyt, amivel azonnal el is érte a megbocsátást. Sejtette, hogy Annánál ennél jóval többre lesz szükség. Amikor a szobájához ért, két rövid koppantás után lenyomta a kilincset. Igazából arra számított, hogy az ajtó zárva lesz, de valami csodával határos módon kinyílt. Kilökte az ajtót és a küszöbön állva nézte Annát, aki éppen felnyalábolta az ő poggyászát és feléje tartott, hogy a kezébe nyomja. Na, nem! Nem fogsz kirakni kislány, amíg meg nem magyarázod, min kaptad fel a vizet ennyire! – gondolta magában és egy hanyag mozdulattal ellépett mellette, aztán a becsukódó ajtó hangját hallva, leült az ágyra.

-Azonnal menj a fenébe! – füstölgött vele szemben a lány, és a szeme úgy szikrázott, mint még talán soha. Gyönyörű! Viszonyt veszélyesen dühös – állapította meg Simon, aztán felállt, kivette a lány kezéből a csomagot és halk puffanással odébb dobta. Aztán visszahuppant az ágyra és magához húzta a lányt is. Anna hasztalan küzdött, a férfi erősen fogta a kezét, reménytelen volt a menekülés. Végül a huzavonát megunva leült mellé.

-Na, akkor most szépen mondd el, mivel húztalak fel egy másodperc alatt, mert esküszöm, fogalmam sincs.

-Ezt jobb, ha nem hangoztatod, mert csak még jobban felhúzol vele – sziszegte a lány. –Annyira még te se lehetsz tapló, hogy azt vágd a képembe, hogy a Steinlöchener lányok zsinórban csináltatják fel veled magukat. Én igyekszem, isten látja lelkemet, hogy milyen nagyon igyekszem nem gondolni arra, hogy a nővérem a te gyerekeddel volt terhes, de az ilyen hülye beszólásaiddal nem teszed könnyebbé a felejtést. Másrészt úgy hangzott, amit mondtál, mintha nekem mindegy lenne, hogy kivel bújok ágyba, ráadásul felelőtlen vagyok, és …

Itt tartott, amikor a férfi nemes egyszerűséggel ledöntötte az ágyra és a szájára tapadt. Más módszer nem jutott az eszébe, hogy befogja már végre a lány száját, amivel annyi sületlenséget sorolt vehemensen. Jézusom! Nem gondolt ő semmire, csak a napon elköltött ebédtől elpilledve kicsúszott valami viccesnek szánt mondat a száján, és erre az elmúlt fél órában ezen rágódnak, basszus. Amikor már alig kaptak levegőt - Simon a csók hevétől, Anna az esélytelen küzdéstől, hogy lelökje magáról - Simon felemelte a fejét éppen abban a pillanatban, amikor ez a boszorkány a harapást találta volna megfelelő módnak, hogy menekülni próbáljon előle. Hosszú ujjával megfenyegette:

-Eszedbe se jusson! A sminkesek megölnek, akkor pedig el fogom nekik mondani, hogy te voltál, és az se érdekel, ha az első újságírónak elmesélik. Na, ide figyelj! Elismerem, nem volt túl vicces mondat, de a szentségit, te sem gondolhatod komolyan, hogy azt jelentette, amit te véltél kihallani belőle. Adélra visszatérve…, ezt a dolgot nem törölhetem a múltamból és ezzel vagy együtt tudsz élni vagy nem, ez már a te döntésed, de soha, tényleg soha ne is próbálj ezzel nyitni egy veszekedést, mert csak elvadítod magad mellől a testvéredet és egy idő után talán engem is. Megtörtént. Pont. Ennyi. Egyébként sem azért repültem át az óceánt, hogy te aztán elméleteket gyárts, hogy mekkora faszkalap vagyok. Hülye humorom van, ezt bárki megerősítheti. Ha a jövőben minden beszólásom miatt ki akarsz rúgni, lehet, hogy előbb-utóbb sikerül is majd.

-Úgy! Akkor nekem szerelmes rajongással kell hallgatnom, ahogy lekurvázol? – sziszegett vissza a lány még mindig meg-megfeszítve a karjait, amelyeket a férfi satuként tartott az ágyhoz szögezve.

-Mikor kurváztalak le, te szerencsétlen? – forgatta meg a szemeit a férfi. –Lényegében csak annyit mondtam, hogy ti ketten lehettek a legfogékonyabbak a női nemből arra, hogy egy kósza figyelmetlenségtől azonnal teherbe essetek. Az unokatesómék két éve mindent megtesznek érte, hogy gyerekük legyen és mégsem jön össze, pedig orvosilag állítólag nem lenne oka a sikertelenségnek. Egyszerűen nem jön össze. A nővéredről most nem akarok beszélni, de ha jól emlékszem, nekünk is volt egy afférunk, amikor a kis csomag nem volt kéznél, meg te is mondtad, hogy még a gyógyszer sem száz százalékos. Ugyanakkor itt riogattál egy bébivel, hát megengedtem magamnak a viccelődést, sajnálom, ha ezzel a tyúkszemedre léptem, vedd úgy, hogy revans volt a szívatásért.

-Engedj el! Megijesztesz … - suttogta a lány könnyes szemekkel, mire a férfi úgy engedte el, mintha parazsat érintett volna.

-Bocsáss meg, nem akartalak, csak annyira fel voltál húzva, nem tudtam, hogy érjem el, hogy végig hallgass… - motyogta ijedten, aztán meglepve érezte, hogy a lány megsimogatja a száját.

-Az ijeszt meg, hogy mekkora hatalmad van felettem, hogy olyan szélsőséges viselkedést váltasz ki belőlem, mint még soha senki. És a fájdalom is megijesztett, amit akkor éreztem, hogy esetleg elmész, ha a kezedbe nyomom a csomagot és soha többé nem látlak. Nem lenne szabad ennyire függnöm tőled… - suttogta Anna halkan, aztán karjait a férfi nyaka köré fonta és könnyek között, de forró lélegzettel viszonozta Simon csókját.

-Kislány, te nem is sejted, hogy ugyanezek a félelmek tartanak fogva engem, valahányszor csak rád gondolok – súgta vissza. Percekig csak simogatta Annát, lassú, megnyugtató mozdulatokkal, aztán felemelte az állát és a szemébe nézve megkérdezte: -Nem kéne lemosnunk magunkról a park porát?