48.
-Aludj még, nekem mennem kell! Sietek
vissza – hajolt a lány fölé egy puha csókot nyomva a halántékára, aztán hagyta
magát eltéríteni az indulástól, bár már így is késésben volt, de a csókból nem
akart kibontakozni. Végül Anna hirtelen elengedte.
-Oké, tudom, neked se könnyebb,
menj, aztán siess vissza! – csücsörített még egy utolsó pusziért és amikor
megkapta, elégedetten magához ölelte a férfi párnáját és kócos fejét befúrta az
ágyneműbe. Simon vigyorogva simított végig a fenekén, aztán egy apró
paskolással felállt és az ajtó felé indult. Ott egy pillanatra megtorpant.
-Nehogy lelépj, mert úgyis
megtalállak! – suttogta, aztán nekiindult, hogy okosakat próbáljon mondani a
legutóbbi forgatással kapcsolatban egy riporternek, akitől már évek óta kirázta
a hideg.
*
A kapu még be sem csukódhatott
mögötte, amikor Anna lekapta a fejéről a kispárnát és széttárt karokkal
vigyorgott a plafonra.
-Jézus!... - Még ő sem merte
elhinni, hogy ami történik vele, az valóság, nem csak a képzeletének játéka.
Itt heverészik a férfi ágyában kielégülten, szerelmesen és máris vágyakozóan.
De ez a heverészés a férfi társasága híján nyilvánvalóan nem olyan élvezetes,
úgyhogy felpattant és zuhanyozni indult. A forró vízesésszerű zuhany alatt
állva és a testét simogatva újraélte az éjszaka nagy pillanatait, amikre – most
úgy érezte – még nagymama korában is remegő lábakkal fog visszaemlékezni. A
tengerparti vacsora romantikájában senki nem találhatott volna kivetnivalót.
Ahogy alkonyodott, az asztalokon kis üvegkelyhekben gyertyákat gyújtottak és
csak a bárpult felől szűrődött ki sárgás fény a csillagos éjszakába. Lágy zene
szólt, éppen csak meghitt háttérzajt kölcsönözve a hullámok morajának és az
asztaloknál folyó halk beszélgetéseknek. Simon morzsolgatta az ujjait,
összefonta őket a sajátjával, néha megcsókolta, és egyáltalán, úgy viselkedett,
mint egy felszabadult huszonéves a barátnőjével. Mindenféléről beszélgettek,
kezdve a kedvenc színüktől, a kocsikon át a legutóbbi koncertig, amin voltak.
Anna a Wembley-beli Killers koncertről, Simon Beyonce-ról mesélt és a lány
nevetve heccelte, amiért a fiútársaságnak nem akadt jobb programja ebben a
városban, mint hogy a latin szépség koncertjére menjen.
-Miért, a legjobb hely, ha
ismerkedni akarsz – kacsintott rá a férfi, de Anna már csak sóhajtott a
szokásosan rossz poénon. Látta a neten a rajongókkal készült fotókat, és meg is
jegyezte, hogy mennyire más képet vág olyankor, amikor ők kérik meg egy közös
fotózáshoz és mást, amikor egy hírességekre vadászó fotós kamerája elé kerül.
-Azt nem lehet megszokni... –
morgott elkedvetlenedve a férfi. -Mert nekik nem elég, hogy lesből próbálják
elkapni a gyanútlan pillanataidat, akkor érzik jól magukat, ha éppen túrod az
orrod, vagy megvakarod a lábad közét. Ezt egy
Joe vagy Mike bármikor, bárhol megteheti, senkit nem érdekel, de ha én
csinálom, egy hétig azon csámcsognak, hogy bolhás vagyok-e és egyáltalán volt-e
gyerekszobám. Kész regényt képesek kreálni egy teóriából, aztán később annak az
ellenkezőjéből is.
-És... szoktad túrni az orrod? –
kacsintott rá Anna látszólag vidáman, de a szeme mélyén együttérzés csillogott.
-Most játszam ki az összes rossz
lapomat? Még a végén úgy gondolod, hogy jobb, ha megszöksz. Különben is, azt
mondják, lakva ismerszik meg legjobban a másik. Ki kéne próbálnunk... – nézett Simon
a lány szemébe, aki úgy érezte magát, mint akit hipnotizáltak.
-Egy hétig maradhatok – suttogta
halkan, mire Simon újra csókot nyomott az ujjaira.
-Kezdetnek nem is rossz. Akkor
egy hetem van, hogy meggyőzzelek, maradj!
*
Anna egy nagy bögre kávéval a
kezében és nyomában a két kajla kutyával végigjárta a házat. Nagyon tetszett
neki a kissé spanyolos életérzést sugalló tervezés és a puha pasztellszínekkel,
mély barnákkal berendezett helyiségek. Nem tudta, mire számított, de nem erre.
A ház kicsit sem volt olyan, mint a gazdája, de Simon nyilvánvalóan jól érezte
magát benne. Csak a mérete… egyetlen embernek ez hatalmas épület – nézett végig
a kert felé nyújtózó újabb szobákon.
-Miattatok vette meg? – nézett a
kutyákra, miközben azon járt az agya, hogy sztárélet ide vagy oda, de egy
magányos fickónak minek ez a hatalmas ház? Az év nagy részét nem is tölti
itthon, hiszen utazik, forgat. De tagadhatatlan, hogy valami hívogató báj
lengte be az egészet, még úgy is otthonos volt, hogy látszott a női kéz hiánya
minden helyiségben. Az udvarra kilépve a kutyák eliramodtak, hogy játékos
birkózással szórakoztassák magukat a még elviselhető melegben, ő pedig leült a
kerti bútor puha párnái közé. A forró italt kortyolva a buja zöld növényeket
vette sorra, amik jótékonyan takarták el a körben magasodó kőkerítést, azt az
érzetet keltve, mintha mögöttük nem a bezártság, hanem valami tágas nyitottság
bújna meg. Védett zug benyomását keltette, ahol még a sajtó örökké hírekre éhes
hiénái sem érhetik el az itt lakókat.
De Simon nem volt mindig egyedül
– fűzte tovább a korábbi gondolatot. Ha hinni lehet a találgatásoknak, Cyntiával
osztoztak ennek az édenkertnek a varázsán. Csodálta is, hogy a szakítás után
nem vált meg a háztól is, hiszen biztosan sok fáj emlék fűződik hozzá. Vajon Cyntiának
mi nem kellett Simonban? Ha lehet egyáltalán hinni a sok pletykalapnak, éppen
elég időt tölthettek együtt, hogy megismerje a jó és rossz szokásait. Mi
lehetett az, amiért úgy döntött, kevés neki a férfi? A külseje nyilván egyéni
ízlés dolga, de valamiért csak bele van bolondulva a földkerekség női lakosságának
fele. A belső értékei pedig vitathatatlanul szerethetőek. A jelenlegi rózsaszín
ködben nyilván ő még tökéletesnek látja, és még elképzelni sem tudta, hogy
lenne egy olyan oldala, ami miatt más mellett keresse inkább a boldogságot. Ha
viszont úgy dönt, hogy Simont választja, akkor döntenie kell arról is, hogy
utána jön-e Amerikába, mert ez a világ két végén lakás nem segíti a
kapcsolatukat. És ha Los Angelesbe költözik, akkor vajon az azt is jelenti,
hogy itt fognak lakni együtt? Vagy ez az önállóságának olyan fokú feladását
jelentené, amire még nincs felkészülve?
Szinte rettegéssel töltötte el a
gondolat, hogy a Simonnal való kapcsolat mi mindent hozna magával. Egy olyan
közegben kellene mozognia, amelynek csak egy európai, sőt, kelet-európai változatát
ismerte, és ez aligha ad okot a magabiztosságra. Egy olyan világban kellene
társként állnia a férfi mellett, amely az intrikákra épül és nap mint nap
próbára teszi a másikba vetett bizalmat. Viszont, ha most, amikor a szerelem a
legmagasabb hőfokon ég benne, nem képes ennek a lépésnek a megtételére, akkor
létezhet-e egyáltalán közös jövő a számukra? Ahogy körbenézett, nem látott
mást, csak a tökéletes otthont egy tökéletes élethez. Csak az a gondolat nem
hagyta nyugodni, hogy túl szép ez az egész ahhoz, hogy igaz lehessen.
*
Már az interjú vége felé jártak,
amikor a fickó – nagy darab favágóra emlékeztető figura – a jegyzeteiben
lapozgatva, tollával bekarikázott egy részt, aztán Simon szeme közé nézve
megszólalt: -Azt beszélik, hogy mozgalmas éve volt.
-Oh, igen – mosolyodott el Simon,
nem sejtve, hogy a kérdés java még hátra van.
-Forgatott Európában és most
Kanadában is.
-Így igaz.
-Nos, bizonyos jól értesült körök
szerint, a szíve választottját is Európában ismerte meg. Aki követte Önt
Londonba, és már azt is rebesgetik, hogy ide is. Lehet róla tudnunk valamit?
-Nos, a magánéletemről nem
nyilatkozom. Sosem tettem és ez a jövőben sem változik – nézett félre Simon,
jelezve, hogy részéről itt véget is ért az interjú, de a fickó még nem adta
fel.
-Csak annyit erősítsen meg, hogy
az illető hölgy valóban zenész és nemrégiben részt vett egy new yorki koncerten?
A szentségit! Honnan tudhat ez a
hólyag ennyi mindent? – húzta össze a szemöldökét haragosan Simon, végül
hangosan csak annyit mondott: -Mint mondtam, a magánéletem az enyém. A
filmjeimben teljesen kitárulkozom, kell, hogy valami nekem is maradjon, ami
csak az enyém. Köszönöm! – azzal felállt és a kijárat felé indult. A fickó
gunyoros hangja az ajtóban érte utol.
-Mindig is volt egy híresztelés,
hogy a kelet-európai nők közül a magyar nők a legszebbek. Akkor erről most első
kézből is meggyőződhet, nem igaz?
*
Simon fejében még mindig ez az
utolsó mondat járt, amikor a kocsival begördült a külső kapun. A belső kerítés
mögül Anna visítása és a kutyák vidám ugatása hallatszott, aztán egy csobbanás.
Majd gyors egymás utánban még kettő. Elvigyorodott. Aha, akkor azt elfelejtette
mondani a lánynak, hogy a medencénél csak óvatosan, mert mind a két kutya
imádja a vizet. A ház mögé ballagva egy sellőt látott, aki a két dögöt
spriccelve menekült a medence széle felé, a kutyák, különösen Ben, lelkesen
üldözték. Aztán eszébe jutott a karmolás, amit az egyik ilyen hancúrozás során
szerzett be ő maga is, és ezért éles hangon füttyentett egyet, mire a két
rosszcsont ész nélkül kapaszkodott ki a medencéből, hogy eléje rohanjon.
-Sziasztok! – guggolt le
hozzájuk, aztán fintorogva próbált elugrani, amikor azok szinkronban megrázták
a vizes bundájukat. –Na, tűnés! Helyetekre! – morgott rájuk az ingét
gombolgatva, de szeme már a lány vizes testére tapadva fedezte fel a csillogó
vízben rejtőző lágy halmokat.
-Nem kellett volna beengedned
őket. Teljesen meg tudnak vadulni a vízben, mint a gyerekek, el akarnak kapni,
aztán majd a te bőrödet is végigszántja valamelyik - mutatott az oldalán húzódó
még mindig vörös csíkra. Közben fél lábon ugrálva megszabadult a farmerjétől és
a pólójától is, majd egy csukafejessel eltűnt a vízben, hogy aztán a lány
testét végigsúrolva bukkanjon fel
levegőért. Egy pillanattal később Annát a medence széléhez szorítva csókolta
ahol érte. A száját, a nyakát, a melleit, aztán egy mozdulattal kiemelte a
vízből és a medence szélére ültette. Anna készségesen tárta szét a combjait,
hogy közéjük kapaszkodhasson és már-már remegve várta, hogy a csókok
folytatódjanak, amikor hangos berregés ütötte meg a fülüket. A ház fölött egy
apró helikopter bukkant fel, rotorjának szele megtépázta a fák lombját és
felkavarta a levegőt, de a víz színén még éppen csak fodrozódótt a felszín. A
fülkében jól kivehető volt a hatalmas objektív, amely őket pásztázta. Simon a
vízben távolodva a lányra villantott egy keserű mosolyt.
-Üd a világomban! Menj be a
házba, mielőtt ezzel a falatnyi fürdőruhával lesz tele az internet! Siess!
Amikor a lány már eltűnt a házat
körbevevő árkádok alatt, ő is kikapaszkodott a vízből és a holmiját a fűről
felragadva utána indult.
*
-Bassza meg! – morgott a férfi
idegesen és ingerült hangulatát a kutyák is átvették, akik a kinti zajt fülelve
szintén morogni kezdtek. -Nyugi srácok,
ezt nem tudjátok levadászni! – mosolyodott el kesernyésen, aztán a cuccával a
kezében a lány keresésére indult. Biztosan nagyon megijedt, ez még teljesen új
élmény lehet neki – gondolta szentségelve. Ennyit arról, hogy egy hét alatt
meggyőzi, milyen vidám lenne itt mellette az élete. Anna a kád szélén kuporgott
egy maga köré tekert fürdőlepedőbe kapaszkodva.
-Nem igaz, hogy még ezt is meg merik tenni! Nincsenek jogaid, amiket
ilyenkor durván megsértenek? – nézett a férfira kétségbeesett szemekkel.
-Nyilván lennének, de szerinted
mit tudok csinálni? Feljelentem a repülési hatóságnál azt, aki ilyen alacsonyan
ideszállt. Persze, ehhez tudnom kéne a gép azonosítási számát, de te is láttad,
nem volt ezen semmi, ami alapján azonosítani tudnám. A francba! Még jó, hogy
nem értek ide korábban! Vagy éppenséggel később, amikor már ezt is
levarázsoltam volna rólad – nyúlt a vékony pánt után, ami kilógott a törülköző
alól.
-Gondolom, így is éppen elég ciki
lesz, ha a sajtófigyelő holnap apu orra alá nyomja a bikinis képeimet egy
magánház medencéje partján. Oké, nem holnap, de előbb-utóbb.
-Szerintem a holnap sem kizárt. A
riporter máris gyanúsan sokat tudott az én szépséges magyarországi barátnőmről – húzta el a száját
a férfi, miközben kezei ügyesen bontották ki Annát a fürdőlepedő páncéljából.
-De ezek olyan dolgok, amiken feleslegesen agyalunk, tőlünk függetlenül lépnek
működésbe, úgyhogy folytassuk inkább, amit olyan udvariatlanul megzavartak –
nyomott egy csókot a lány meztelen vállára, és Anna úgy döntött, hogy ebben a
kérdésben nem áll le vitatkozni.
*
Másnap reggel összegabalyodott
végtagokkal még az igazak álmát aludták, amikor a telefon éles csörgése
hasított a csendbe. Maci felkapta a fejét és a csörömpölő készülékhez ballagva
a pofájába fogta és odavitte a gazdájának, aki hunyorogva tapogatózott az ágy
szélénél.
-Kösz haver! – simogatta meg a
kutya fejét, aztán a kijelzőre próbált fókuszálni, amin éppen a türelmetlen
hívó képe villogott.
-Szia anyu! – nyögött bele a
telefonba, ahogy a lengedező könnyű sötétítő függöny résén egy éles fény nyaláb
villant a szemébe, felrobbantva fejében az addig tompa fájdalmat. Odakint ezek
szerint ezerrel tombol a napsütés a hőség. De a tegnapi napjuk mozgalmas volt. Délután
lementek a partra, a strandon ittak
néhány koktélt, aztán a vacsorához bort ittak, nem is keveset, mert a késő
éjszakába nyúlt a hol komoly, hol viccelődő beszélgetés. Olyan családi
dolgokról mesélt Annának, amikről már évek óta nem beszélt senkivel. És ehhez a
nagy őszinteséghez jól csúszott a kiváló carbernet, amit még ajándékba hozott
valaki a legutóbbi partira egy egész rekesszel. Abból háromnak vertek a
fenekére, és a fejfájás nem is maradt el.
-Simon! Miért nem mondtad? –
kérdezte sírós hangon az anyja, és neki fogalma sem volt róla, most éppen miről
feledkezett meg. –Ezt a sokkot, hogy egy idegentől kelljen megtudnom, hogy
lehetett volna egy unokám..., kisfiam, hogy tudtad ezt elhallgatni előlem? És
hogy tudtatok úgy dönteni, hogy elvetetitek? Ha még úgy is éreztétek, hogy nem
jó az időzítés, tőlünk minden segítséget megkaphattatok volna. És egyáltalán,
ha ilyen komoly volt már a dolog, mi miért nem tudtunk róla? – hadarta az anyja
a telefonba és közben hallani lehetett, ahogy a könnyeit nyeli.
Simon úgy ült az összegyűrt
ágyon, mint aki álmodik; valami nagyon rosszat, és esélye sincs felébredni
belőle.
-Anyu, fogalmam sincs, miről
beszélsz, de kérlek, nyugodj meg! Aztán kezd előlről az egészet, hogy mit
hallottál, hol hallottad, ki mondta, mit mondott, ilyesmik, hogy én is tudjam, mitől
borultál ki... –suttogta a telefonba, félve, hogy Annát fel ne ébressze.
-Kisfiam, itt ül egy ember a
nappalimban, aki a címedet akarja és azt mondja, hogy a lánya a te gyerekeddel
volt terhes, és hogy most a másik lányával vagy együtt ..., és nekem ez az
egész olyan kusza, te nem csinálsz ilyeneket, de ez a pasas nem egy
szenzációhajhász valaki, hanem egy diplomata és én már nem is tudom, mit
higgyek. Simon, kérlek, mondj már valamit!
-Anyu! Kérlek vidd oda a telefont
Mr. Steinlöchnernek, hadd beszéljek vele, aztán majd mi is beszélünk, ígérem –
mondta elkeseredett elszántsággal Simon, és miközben a férfi vélhetően ideges
hangjára várt, finoman megrázta Anna vállát:
-Anna, ébredj! Gáz van! Apáddal
beszélek...
49.
-Mr. Carmichel? – szólt bele Anna
apjának már ismerős mély orgánuma a készülékbe. Ennyiből is jól érezhető volt a
neheztelése.
-Igen, Mr. Steinlöcher. Uram, ...
-Ez nem telefontéma, csak annyit
mondjon, hogy igaz vagy sem?
-Ööö, kitől hallotta uram?
-A lányomtól.
-Akkor nyilván igaz. De ...
-Jó, most csak ennyi. Mondja meg
a lányomnak, Annának, hogy hamarosan találkozunk – mondta a férfi száraz,
érzelem mentes hangon és kinyomta a telefont. Simon Annára nézett, aki a lepedőt
magához szorítva térdelt mellette és hallgatózni próbált, de a szűkszavú
beszélgetést inkább csak sejtette, mint értette.
-Tudja – sóhajtott Simon és Anna
felszisszent. Nem is próbált úgy tenni, mint aki nem tudja, miről van szó. Az
apja hívása és Simon sápadtsága úgyis csak egyet jelenthetett, a titok többé
már nem titok.
-Honnan?
-Adél mondta el neki.
-Megölöm. Mi a francért kellett
apunak elmesélnie az egészet? -
füstölgött magában és már-már a képet színezgette, ahogy a nővére vörös hajszálait
egyenként tépdesi ki.
-Tulajdonképpen, jobb így –
mormolta a férfi. –Az örökkévalóságig nem lehetett volna titkolni előtte. Most
nyilván fel van dúlva, de majd meglátja, hogy mindannyian tudjuk kezelni ezt a
dolgot és akkor megnyugszik ő is.
Ezzel kapcsolatban lettek volna
Annának fenntartásai, de nem akarta letörni Simon optimista hozzáállását, így
nagyot sóhajtva átölelte inkább a derekát.
-Szerintem ide fog jönni. Nem
tudja, hogy te mikor mész haza, hogy a puskája elé állítson, és ezért ide fog
jönni.
-Hát, végül is, mindegy, hogy hol
rágjuk át magunkat újra ezen a régi történeten, de remélem, most már utoljára. Szerintem
is jönni fog. Az az utolsó mondat nagyon úgy hangzott, mint egy baljós
hangvételű ígéret. Bár, csak találgatni tudok, ki lesz gyorsabb, az apád vagy
anyuék. Mert ezek után szerintem ők is jönni fognak, hogy kérdéseket tegyenek
fel.Remek alkalom lesz összeismerkednetek – húzta el a száját. -De ha apád a befutó…, ott akarsz lenni vagy
inkább ... ?
-Megőrültél? Nem foglak magadra
hagyni. Éppen elég szemét dolog volt Adéltól, hogy egyedül mondta el neki, mert
így lehet, hogy csak az ő verziója érdekli apát. Nem volt joga, hogy kitálaljon
egyedül, ahogy korábban ahhoz a
döntéshez sem. De apát sem értem, minek ment el a szüleidhez. Engem kellett
volna felhívnia… – dünnyögte mérgesen Anna, aztán kipattant az ágyból és a
fürdőszobába indult, bár sejtette, hogy most nincs az a kellemes zuhany, amely
meg tudná nyugtatni.
*
A következő két nap nagyjából úgy
telt, hogy mint két gyerek, akik tudják, hogy rossz fát tettek a tűzre,
összerezzentek minden telefoncsörgésre; aztán végül szinte már örültek, amikor
Anna apjának karcos mély hangja csendült fel a vonalban.
-Megérkeztem. Az
Intercontinentalban lakom. Hol találkozhatnánk? – kérdezte lényegre törően, minden
különösebb bevezető nélkül, ami nem volt túl jó előjel az elkövetkező
beszélgetés hangvételét illetően.
-Talán az lenne a legjobb, ha
nálam… - nézett Annára Simon, aki tanácstalanul megvonta a vállát. –Itt
legalább biztos lehetek benne, hogy ami ezek között a falak között elhangzik,
az itt is marad. Rossz tapasztalat, hogy mindenhol máshol még a falnak is füle
van.
-Rendben. Akkor egy órán belül
ott vagyok – válaszolt az apa kimérten, és kinyomta a készüléket. Anna a kezét
tördelve járkált fel-alá, Simon pedig a halántékát masszírozva nézte egy ideig,
aztán kinyújtotta felé a karját.
-Állj már meg! Elszédülök tőle,
ahogy körözöl itt. Nem fog megnyúzni. Te végképp nem csináltál semmi rosszat.
-De azt sem akarom, hogy veled
veszekedjen!
-Az apátok. Joga van hozzá. De
értelmes ember, meg fogja érteni, hogy történnek az életben furcsa dolgok –
tette hozzá reménykedően. -Na gyere, ülj ide mellém, most már tudjuk, hogy jön,
legalább addig csókolózzunk, amíg ideér, hátha a végén összepakol és magával
visz.
-Mert elmennék vele, mi? – nézett
rá Anna olyan tekintettel, mintha a férfinak elgurult volna a gyógyszere.
-Nem tudom, hogy Adél mit mondott
el neki, de itt most valószínűleg olyasmit is hallani fogsz, amit esetleg nem
akarnál, sajnálom, de ha maradni akarsz, akkor ez a beszélgetés neked is fájni
fog. És utána lehet, hogy menni akarsz majd.
-Nem számít. A lényeget tudom, a
piszkos részletekbe meg aligha akarod beavatni.
-Hát, nem. De attól még nem lesz
kellemes. Komolyan mondtam, ha le akarsz menni addig a partra, részemről
rendben.
-Maradok!
-Oké! Gyere vadmacska! Menjünk ki
a kertbe addig is, a kutyák úgyis jeleznek, ha megérkezett.
*
Steinlöchner József beült a
taxiba és a nyakkendőjét az utolsó pillanatban a zsebébe gyűrte. Családi
kérdésekről fognak beszélni, nem kell, hogy úgy üljön ott, mint egy fakabát. A
halántéka napok óta önálló életet élt, egy ér úgy dobolt rajta, mintha ki
akarna törni a vékony bőr alól. Pontosan azóta a pillanat óta, amióta a
nagyobbik lánya megérkezett Londonba. Elsőként bemutatta neki a barátját, azt a
holland fickót, aki pillanatnyilag a főnöke és bár láthatóan együtt vannak, még
nem ütötték rá a pecsétet a fickó válási papírjaira sem. Még talán sosem látta
ilyen feszültnek a lányát, kíváncsi is volt az okára, de egyelőre belement a
boldog viszontlátás játszmájába, amit Adél eltökélten játszott. Aztán Josh
elment egy tárgyalásra, a lánya pedig kitöltött két konyakot. Később még
néhányat, miközben kényszeresen beszélt hol erről, hol arról, csak éppen a
lényegről nem. Sejtette, hogy valami kemény téma kerül hamarosan terítékre, de
azt hitte, esküvőről, netán unokáról lesz szó, bár, a konyak ennek erősen
ellent mondott, jött rá utólag. Aztán Adél megkérdezte, hogy ismeri-e már Anna
barátját. Ezek szerint se a húga, se Simon nem mondták el neki, hogy járt már
Los Angelesben. Így aztán ő számolt be a nemrégiben lezajlott találkozásról,
amit úgy tüntetett fel, mintha csak kihasználta volna az alkalmat, hogy a
városban járt, és csak úgy összefutott volna a sráccal. Adél a szemét forgatva
hallgatta, ahogy arról beszélt, hogy végeredményben szimpatikus srác, majd kitöltötte
az utolsó kortyot is a nemes italból, aztán a borostyánszínű szeszt
lötyögtetve, a kristálypohár csillogását bámulva halkan beszélni kezdett. A
történettől padlót fogott. Már azt sem volt egyszerű megemészteni, hogy azt a
Simont a nővér után éppen a hugival hozta össze a sors; és akkor még nem is
sejtette, hogy a fekete leves még csak utána következik. Azóta sem tudott
napirendre térni a történtek felett. Nem volt annyira vaskalapos, hogy ne
tudja, előfordul, hogy két ember találkozik és a vonzalmuk, testi vágyaik
felülírnak minden normát, ami szerint korábban éltek. Még azt is megértette,
hogy a felelőtlenségüknek következménye is lett. Amit azóta sem volt képes
megérteni, hogy a lánya, az ő okos nagylánya hogyan volt képes ezt eltitkolni
és egyedül dönteni ebben a fontos kérdésben. Igazából el sem hitte. Úgy akarta
hinni, hogy a férfi merő önzésből kényszerítette erre a lépésre, és a lánya
csak engedelmeskedett. És éppen ezért vérzett a szíve, hogy most a másik, a
kicsi és nyilvánvalóan nagyon szerelmes lánya van veszélyben. És ez a
gátlástalan fickó képes volt szemrebbenés nélkül a szemébe nézni és egy angol
lord eleganciájával felszeletelni a marhasültjét, mintha nem nyomná a
lelkiismeretét egy gyerek, a saját gyereke, és az ő unokája halála. Nyilvánvalóan
nem beszélt eddig soha senkinek ő sem a dologról, hiszen az anyja kétségbeesése
magáért beszélt. Túltette magát a dolgon, elfelejtette a lányát, elfelejtette
azt a csöppséget, aki meg sem születhetett, és most valami perverz
következetességgel kivetette a hálóját a másik lányára is. De most - Isten legyen a tanúja - résen lesz és még
idejében kimenti a fickó karmai közül a gyanútlan gyerekét, még mielőtt ő is
beszerez egy életre szóló traumát.
*
Amikor a taxi megállt a megadott
cím előtt, az utca túloldala megelevenedett. Két fotós lépett elő a bokrok
takarásából és a kocsi belsejét fürkészték. Amikor meglátták, hogy egy elegáns idős
férfi száll ki, legyintve visszahúzódtak. Egyikük minden mindegy alapon lőtt
egy képet, de a társasági hírekből nem volt ismerős az arc, ennél fogva semmi
hírértéke nem volt a felbukkanásának.
József felsétált a kocsibejárón
és a kaputelefont megnyomva a házat fürkészte. Tipikus kaliforniai örömtanya –
morgott az orra alatt, aztán belépett a lassan nyíló kapun. Odabent egy
valóságos erőd bontakozott ki a szeme előtt. A kocsibeállón egy rozoga pickup
árválkodott, de biztos volt benne, hogy a pár lépésnyire lévő csukott
garázsajtó mögött is parkol még jármű. A hatalmas belső kapu mögül kutyaugatás
hangzott és egy női hang erélyes kiáltása, mire a kutyák lecsendesedtek.
Nocsak, Anna már milyen otthonosan viselkedik, még a kutyák is hallgatnak rá –
gondolta egy enyhe grimasszal, ahogy a lánya hangját felismerte. A kapu közben
kinyílt és az a pernahajder jelent meg. Mezítláb volt, egy farmerben és fehér
pólóban, ami fölött egy nyitott kockás ing libegett utána. Még arra sem volt
képes, hogy normálisan felöltözzön, legalább egy cipőt húzott volna – hergelte
magát a férfi, aztán meglátta a lányát, aki egy levágott szárú farmerben és színes pólóban, szintén mezítláb ácsorgott a kutyákat visszatartva. Na, szép,
nincs itt három napja, de már átvette ezt a slendrián öltözködést.
Simon a járólapon egyensúlyozva
várta, hogy Anna apja közelebb jöjjön és ne neki kelljen a szúrós bazaltzuzalékon
eléje menni. Félszegen állt egyik lábáról a másikra, végül félreállt a férfi
útjából és befelé mutatott. -Menjünk be, odabent hűvösebb van!
Egyikőjük sem köszönt a másiknak,
hiszen mindketten tisztában voltak vele, hogy ez nem udvariassági látogatás.
-Iszol valamit, apa? – kérdezte
Anna halkan, amikor kényelembe helyezték magukat, mire a férfiben újra az a
furcsa érzés uralkodott el, hogy a lánya túlságosan is otthonosan mozog Simon
házában.
-Majd szólok a házigazdának, ha
megszomjazom – morogta bosszúsan. Anna elsápadt az egyértelmű visszautasításon,
Simon pedig együttérzően fogta meg a kezét és magához húzta.
-Uram, a lánya itt itthon van.
-Miért? Ki ő magának?
-A barátnőm.
-Hah, és ez milyen státusz? Ma a
barátnője, holnap csak egy bajba jutott lány, aki egyedül kénytelen megoldani
az életét uraló problémát. Egyébként nemrégiben úgy hallottam, még ezt a
státuszt is tagadta.
Simon megsimogatta Anna kezét
mielőtt elengedte volna. A szemébe nézve hunyorított egy kicsit, hogy szinte
bocsánatot kérjen tőle az elkövetkezőkért.
-Uram! Nem tudom, hogy Adél mit
mesélt, de ő nem volt a barátnőm. Megismerkedtünk és még aznap lefeküdtünk
egymással. Tudom, hogy ő nem ilyen nő – folytatta gyorsan, ahogy látta, hogy a
férfi tekintete elsötétül. –És igazából rám sem jellemző az ilyen viselkedés. Nem
tudnám megmagyarázni mi történt velünk aznap. Mind a ketten nehéz időszakot
éltünk, mindkettőnknek szükségünk volt egy másik test mindent feledtető közelségére,
nevezheti őrületnek akár. De mire lehiggadtunk, már mind a ketten tudtuk, hogy
ennyi volt – nézett oldalra, ahol Anna fájdalmas tekintetétől alig bírt
szabadulni. Végül az apára nézett újra:
-Esküszöm, hogy nem tudtam, hogy
teherbe esett. Gondoltam rá, hogy megtörténhet, de Ő nem jelentkezett, meg sem
próbált megkeresni, így aztán valóban megfeledkeztem az egész közjátékról. –
Észrevette, hogy a férfi arca fájdalmasan megrándul a megfogalmazásra, de meg
kellett értesse vele, hogy az, ami évekkel ezelőtt történt, valóban nem volt
több ennél. Nagy levegőt vett és folytatta: -Annát véletlenül ismertem meg, a
forgatáson kerültünk kapcsolatba, és csak ezek után szereztem tudomást arról,
hogy ők testvérek, és hogy mi történt korábban. Nem kell mondanom, hogy milyen sokkoló volt. Mert gondoljon rólam bármit,
nekem sem volt mindegy. Már csak azért sem, mert időközben Annával rájöttünk,
hogy valami fontos dolog alakul ki közöttünk, és a múlt az esetünkben kemény
próbatételnek számított. Nem volt könnyű túltennünk magunkat a történteken, és
Adélnak köszönhetően majdnem szakítást is lett belőle, de mind a kettőnknek
meggyőződésünk, hogy együtt tudunk élni ezzel a múltbeli történettel.
-És mi lesz, ha majd elmúlik ez a
mostani … őrület? – nézett rá megfejthetetlen tekintettel a férfi. –Legalább
most van annyi esze, hogy vigyáz erre a lányra?
-Vigyázok rá, uram – állta a
tekintetét Robert, bár egy pillanatra átfutott az emlékein a nemrégi pánik
érzése, amikor Anna azzal a gyerek dologgal szívatta. –De ez a mostani helyzet
merőben más, egy pillanatig sem hasonlítható a korábbihoz. Sajnálom, hogy így
alakult, de már nem változtathatok rajta. Szeretem Annát, erre akár bizonyíték
lehet az is, amin az utóbbi hónapokban átmentünk és most mégis itt vagyunk,
együtt – nyúlt a lány keze után, hogy abból merítsen erőt az apjával való
beszélgetéshez.
-Apa! Ne csinálj úgy, mintha én
itt se lennék! – szólalt meg Anna. –Én nem pillanatnyi elmezavarból vagy azért vagyok
együtt Simonnal, hogy a nővéremet bosszantsuk. Szeretjük egymást és vigyázunk
egymásra. Ez egészen más helyzet.
-Fogalmad sincs, mibe mászol bele
– nézett rá az apja lemondóan sóhajtva. –Tudod te, mit kell majd kiállnod, ha a
világ megtudja, hogy a barátnője vagy? Fel vagy te készülve erre? El fog múlni
a nagy szerelem, amikor hónapokig nem látjátok egymást és az újságok majd
mindenfélét írnak. Nem számít, hogy igaz lesz vagy kitaláció, mert nem leszel
mellette, hogy tudd az igazságot. És ez meg fogja mérgezni a kapcsolatotokat,
aztán majd te se leszel már más, csak egy volt barátnő. Akinek esélye sem lesz
a boldogságra, mert mindig arra fog emlékezni, mit veszített el.
-Apa! Mondd, hogy nem Adélról
beszélsz! – sápadt el Anna, és úgy érezte, az apja megtört tekintete önmagáért
beszél.
50.
-Apa! … Adél …? - ki sem tudta ejteni a kérdést, mert a lelke
megfagyott a gondolatra, hogy a múltban történtek után a nővére esetleg még
mindig Simon után vágyódna. Annyi irányból várta a kapcsolatukat érő
támadásokat, csak éppen ebből az egy irányból nem. Innen már amúgy is megvolt a
sérülékeny pont, de azt hitte, az már a múlt. Talán mégsem?
-Nem tudom. Tényleg nem tudom. A
nővéred teljesen összeomlott, amikor beszélt nekem erről az egészről. De hát
együtt van azzal a Josh-al, és nekem úgy tűnt, hogy az egy élő, erős kapcsolat.
De a nővéred mintha még a gondolatát sem tudná elviselni, hogy ti együtt
vagytok. Én azt hittem, csak téged félt, de hát annyi még nekem is nyilvánvaló,
hogy ő még nem zárta le magában a múltat. Amikor rám borította ezt az egészet,
annyira megdöbbentem, hogy egyszerűen nem találtam a szavakat, csak néztem rá
szélütötten. Aztán Josh éppen visszaérkezett és azonnal kiszúrta, hogy valami
történt. Mit mondjak, nem voltam feldobva a gondolattól, hogy még ez az idegen
pasi is többet tudott a dologról, mint én valaha is. És a végén éppen ő volt
az, aki azt mondta a nővérednek, hogy itt az ideje, hogy egy szakemberrel is
beszéljen a történtekről. Josh megígérte, hogy személyesen cipeli el. Ezek után
én csak azt akartam látni, hogy ti ketten hogy vagytok egymással. Mert apaként zsigerből
magát hibáztattam – emelte a tekintetét Simonra, aki sápadtan üldögélt és bár
igazán igyekezett figyelni az elhangzottakra, de igazából csak egy gondolat
dörömbölt a fejében: Anna el fogja hagyni, ha Adél nem gyógyul ki nagyon hamar
ebből az őrületből. Úgy látszik, az a régi
döntése most jutott el odáig, hogy megpróbálja feldolgozni és hát
nyilvánvalóan nem sikerült. Igaza lehet annak a Josh-nak, ha dilidokihoz akarja
vinni a párját. Mindenesetre erős faszi lehet, mert ő valószínűleg hasonló
helyzetben nem tudna megbirkózni a gondolattal, hogy a nő, akit szeret, a szíve
mélyén valaki másra gondol. Tök mindegy, milyen indokkal. Ebből az érzésből egy
életre elege lett Cyntia mellett, még egyszer nem fogja megkockáztatni, hogy
eljussanak idáig, mert az végképp padlóra vinné. Talán el kellene gondolkodnia
azon, hogy az Annához fűződő érzelmei megérdemlik-e, hogy ekkora fába vágja a
fejszéjét. Túl zavaros ez a helyzet, amibe kerültek, és neki elsősorban a
jövőjére kell koncentrálnia. Ha a magánéletét nem tudja kezelni, félre fognak
csúszni a szakmai dolgai is. Ebből már kapott egy kis ízelítőt a magyarországi
forgatáson, és ezt soha többé nem engedheti meg magának. Annára nézett, aki
elborzadó tekintettel meredt maga elé, nyilván valami hasonló jövőképet
vizionálva, és ettől összerezzent. Nem tudja elengedni, mert azzal nemcsak Annát, de a saját lelkét is darabokra törné. Bassza meg! Egyetlen őrült
nap kerékbe törné az életét? Ha akkor nem enged az ösztöneinek… oké, nem kezdünk
HA-val kezdődő gondolatokba, semmi értelme! A lány apjára nézett és csendesen
annyit mondott.
-Uram, én részemről vállalom a
felelősséget a történtekért. Nem mentegetem magam azzal, hogy ahhoz a naphoz
ketten kellettünk. Nem kellett volna kezdeményeznem és akkor mindez nem
történhetett volna meg. De egyszer valaki azt mondta, nincsenek értelmetlenebb
mondatok, mint amelyek HA-val kezdődnek. Megtörtént. Ezen már nem tudok, nem
tudunk változtatni. Fel kell dolgoznunk mindannyiunknak, hogy tovább tudjunk
lépni. Nem tudom, mit tehetnék, hogy ezt megkönnyítsem Adélnak, de ha bármi
segítségre szüksége van, kérnie sem kell, de én is tudom, hogy a szemében ezt
az egészet egyetlen dolog tudná rendbe tenni, ha mi Annával szakítanánk, de ezt
az egyet nem tudom megadni. Talán még akkor sem, ha Anna kérne erre – nézett a
lányra, és szürke szemei fénytelenül, végtelen szomorúsággal kutatták a lány
vonásait, hogyan reagál erre a kijelentésre.
Anna a keze után nyúlt és
megszorította, és a férfi úgy kapaszkodott ebbe a törékeny apró női kézbe,
mintha az életet jelentené. Mint ahogy valószínűleg azt is jelenti. Nem, nem tudná rosszul értelmezett
együttérzésből elhagyni ezt a lányt soha! Adél most ki van borulva. Éppenséggel
már régen itt lett volna az ideje, hát, majd túl lesznek ezen is, ha együtt
harcolnak érte, akkor talán hamarabb és könnyebben. Nem szabad feladnia, mert
soha nem tudná megbocsátani magának, ha elengedné a boldogságot jelentő kezet.
A lányok apja nézte összefonódott
kezüket és lassan bólintott. Talán tényleg nem minden fekete és fehér. Adél
rosszul döntött és most már meg akar szabadulni a lelkét nyomasztó tehertől,
amit az évek óta tartó titkolózás jelentett. Ezzel feltépte a sebet, de a
barátja mellette áll, átsegíti ezen. Ezek ketten meg tényleg nem úgy néznek ki,
mint akik a pillanatnyi szeszélyeiknek engedelmeskedve vannak együtt.
-Visszajössz még Londonba? –
nézett a lányára és Anna tanácstalanul nézett vissza rá.
-Azt hiszem, igen. De csak
lezárni a dolgaimat. Lehet, hogy idekint próbálok a magam lábára állni, mert
higgy bármit, nem akarok Simonon élősködni. Még ha ő úgy is képzeli, hogy ez az
egyetlen módja annak, hogy mellette legyek – vágott egy halvány grimaszt, hogy
a mondat kissé éles értelmét elvegye. –Tudom, hogy valami fontos kezdődött el
köztünk és nem akarom feladni, mielőtt kiderülne, tényleg mi ez. De nem fogok
hirtelen döntéseket hozni, amiket aztán majd évek múlva bánhatok. Más vagyok,
mint a nővérem! – nézett dacosan az apjára, mire az halványan elmosolyodott.
-Tényleg más vagy! Nem is
sejtettem, mennyire más. Mindig azt hittem, valahányszor csak rád néztem, hogy
te az anyád lánya vagy. Csak, mert a külsőségek összezavartak. De most be kell
lássam, hogy Adél sokkal inkább az ő mentalitását örökölte. Te az én lányom
vagy minden erős, okos kis porcikádban – mosolygott gyengéden a lányára, aki most
hirtelen egyik pillanatról a másikra vált a szeme előtt kislányból érett nővé;
aztán Simonhoz fordult: -Nem fogok bocsánatot kérni, amiért magára törtem. Ha akkoriban
találkoztunk volna, valószínűleg puskával zavarom egy pap elé, hogy vegye el a megrontott
lányomat. Akkor is, ha nem volt az! – emelte meg a hangját, ahogy a fiú száját
nyílni vélte. -Ma is azt mondom, az én lányom nem olyan, aki egy vadidegen férfi
ágyában ébred; aztán a legkegyetlenebb módját választja a dolgok elintézésének,
de nem tudhatom, mi járt akkoriban a fejében, nem ítélkezem. A mostani
helyzetben tudni fogom, hogy kit kell keresnem és hol találom az illetőt, ne
szúrja el!
Felállt és az ajtó felé indult. -Holnap
visszamegyek, de szerintem nektek is beszélnetek kéne a nővéreddel … - motyogta
még, aztán a kilincs után nyúlt. –Simon, legyen szíves engedjen ki ebből az
erődből…, és jó, ha tudja, fotósok táboroznak a kapuja előtt.
-Tudom uram – mondta halkan a
fiatal férfi. –Úgyhogy hadd vigyem vissza a szállodába… - fejezte be a mondatot
és már emelte is a kisasztalról a slusszkulcsot. Anna apja nem vitatkozott.
*
Anna úgy nézett a férfiak mögött
becsukódó kapura, hogy nem is látta a lassan helyére gördülő hatalmas szárnyat.
A nővére arca lebegett előtte, az a nap, amikor morogva számolt be neki arról,
hogy már megint milyen megalázó munkát bíztak rá. Ő még akkor nem tudhatta,
hogy az élete micsoda fordulatot vesz azon a napon, amikor Simon szürke
szemével találkozott a pillantása, de mára már értette a nővére arcán átfutó
árnyékot. Egy csapásra véget vethetne ennek az egésznek, ha most azonnal hívna
egy taxit és az útlevelével a reptérre vitetné magát, de nem volt az a testvéri
szeretet, ami erre a lépésre rávehette volna. Ha Adélnak nem sikerül túllépnie
a történteken, akkor inkább képes elviselni a tőle való távolságot, mint hogy Simont
elhagyja. Lehet, hogy rosszul dönt, de képtelen másként.
Nagyot sóhajtott és a konyhába
ment. Végignézte a hűtő tartalmát és megpróbált kitalálni valamit, aminek az
elkészítésével lefoglalhatja a gondolatait és a kezeit. Ha nem sikerül, még
mindig itt a két kutya, akik nyilván szívesen eltüntetik a bénázása nyomait.
*
Anna apja szótlanul ült Simon
mellett és már majdnem elérték a szállodát, amikor végre megszólalt: -Ha arra
kérném, hagyja el a lányomat, megtenné?
Simon a fékre lépett és kissé
reszkető kezekkel az út szélére kormányozta a kocsit. Nem nézett a férfira,
csak szorongatta a kormányt és maga elé beszélt. Nem akarta látni az apa
fájdalmas tekintetét, amivel hatni próbálna rá, hogy engedje el az egyetlen
embert, aki minden vitájuk ellenére a menyországot hozta el neki ebben az
időnkénti földi pokolban. -Nem! Tudna erre kérni, most hogy látta, Anna milyen
jól meglenne velem itt? Azzal a tudattal, hogy összetörném a szívét, ha
megtenném? – kérdezett vissza szenvedélyesen.
-Annyira féltem. Maga ebben a
világban él, pontosan tudja, mi vár rá maga mellett. Van szíve kitenni ennek? –
sóhajtott az apa, aki kezdte belátni, hogy ebben a kérdésben mondhat ő bármit,
a fiatalok elszántan kitartanak egymás mellett.
-Bele lehet szokni. Még mindig
kisebb ár, mintha boldogtalanná tenném azzal, hogy elhagyom.
-Nem tudom. Ő nem ehhez a
világhoz van szokva.
-Én sem voltam. Angliából átjönni
nekem is olyan volt, mint amikor valaki az elemi iskolából rögtön az egyetemre kerül,
holott még írni-olvasni se tanították meg rendesen. Nem könnyű, de bele lehet
tanulni, és Anna okos lány. Meg fogja találni a helyét ebben a városban épp
úgy, mint bárhol a világon. Hiszen maga adta meg ehhez neki az alapokat. És én
ott leszek neki, hogy támogassam, amikor úgy érzi, nehézségei támadnak.
-Elolvastam pár dolgot a neten,
amikor kiderült, hogy maguk ketten…, szóval, a maga népszerűsége akár veszélyes
is lehet a lányomra. Sok őrült rajongó képes szélsőséges viselkedésre, és ha
bármi baja lesz, én magát fogom hibáztatni.
-Ez apai joga, de a valóságban
azért nem olyan vészes a dolog. A bemutatókon testőrök vesznek körül bennünket,
egyébként meg azon a néhány fotóson kívül, akiket maga is látott, nem szoktak a
ház körül rajongók táborozni. Az elmúlt napokban jöttünk-mentünk a városban és
senki nem jött oda kellemetlenkedni. Még a rajongók is el tudják fogadni a
tényt, ha az ember megállapodik valaki mellett.
-Mondhatok bármit, maga őt
akarja, ő pedig magát, mi? – nézett rá az apa és Simon ma először mosolyodott
el, és ebben a mosolyban ott volt minden érzése Annával kapcsolatban:
-Én csak a magam nevében
nyilatkozhatok, de nagyon remélem, hogy jól látja a helyzetet, uram.
-Joe, ha már így alakult, csak Joe.
-Köszönöm uram, … ööö… Joe.
*
A két kutya a bejárat két oldalán
habzsolt valamit két rozsdamentes tálból, amikor megérkezett. Köztük Anna állt
fakanállal a kezében, készen arra, hogy szétcsapjon közöttük, ha
összevesznének.
-Szia! … Mit esznek?
-Főztem.
-És… nekem is jut belőle? –
próbálta Simon a maradékot meglesni.
-Örülj, ha nem – vágott grimaszt
Anna. –A hozzávalókat a hűtőben találtam, a receptet a neten, de a végeredmény…,
hát, az kicsit más lett, mint amit a képek ígértek. Elkeserítő, hogy mennyire
semmi tehetségem a főzéshez. De azért a kutyákat nem hiszem, hogy megmérgeztem
vele.
-És mi volt ez?
-Töltött padlizsán – vont vállat
a lány, mire Simon elnevette magát.
-A kutyáim padlizsánt esznek?
-Meg szenet – motyogta Anna
kedvetlenül.
-Na, gyere te konyhatündér!
Lemegyünk a partra. Eszünk egy hot dogot, megünnepeljük, hogy ilyen simán
megúsztuk ezt a dolgot. De most szólok, hogy még egy olyan koktélra nem fogsz
rábeszélni, mert még mindig sajog a fejem, ha csak rá gondolok.
-A bor volt az oka.
-Az a bor remek évjárat volt,
akárki hozta, egy vagyont költhetett rá.
-Attól még levegőt kapott –
vitatkozott Anna, miközben felkapaszkodott a pickupbe. Simon behajolt és
bekattintotta a biztonsági övét, aztán megcsókolta.
-Legszívesebben így kapcsolnálak
magamhoz is. Te vagy az én biztonsági övem, sosem tudnálak elengedni.
-Miután éppen nem is szándékozom
elmenni, nem is kell törjük a fejünket a dolgon, de Simon, apának igaza volt,
beszélnünk kell Adéllal is.
-Tudom kicsim, mondtam Joenak is,
hogy ha már tudja, mire jutottak Josh-al és a dilidokival, akkor írja meg és ahogy
lesz időm, hazamegyünk és beszélünk vele.
-Joe, hm? – nézett rá Anna
elkerekedett szemekkel.
-Jah, azt mondta, ha már így
alakult, akkor csak Joe – kacsintott rá a férfi, aztán még egy csókot nyomott a
lány szájára, majd a kocsit körbejárva beült és lassan kihajtott a kapun. A fal
mellett a golyóit vakarászó fickó gyorsan ellőtt egy sorozatot, ahogy Anna a
férfi tarkóját simogatva feléje nézett. Akkor mégiscsak igaza volt a fülesének,
hogy a falak mögött egy gerlepár enyeleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése