38.
Ez a hétfő este is éppen olyan
zajos volt, mint a többi és Anna most is csak a fellépés előtt néhány perccel
érkezett meg. George azonban most mintha kissé idegesebben fogadta volna.
-Szia! Volt itt valaki, aki
beszélni akart veled, de nem tudott megvárni, elment. Majd visszajön, azt
mondta.
-Ismerem? – ragyogott fel Anna
szeme, mert az első gondolata Simon volt, aztán egy grimasszal rájött, hogy már
maga az ötlet is képtelenség, hiszen néhány órával ezelőtt beszéltek skype-on,
és a háttérben felismerhette a férfi házának berendezését, amelyet az elmúlt
napokban már volt alkalma olyan pontosan megismerni, mintha már járt volna ott.
-Személyesen nem hiszem, de most
siess, pakolj le, hamarosan Te következel! – intett George a pódium felé és
Anna már el is feledkezett a titokzatos látogatóról. Ha nem Simon, akkor nem is
érdekes.
A műsora alatt egy fiatal férfi
érkezett két másik társaságában és az egyik hozzá legközelebb eső asztalhoz
ültek. Merőn figyelték minden mozdulatát, ujjukkal az asztalon dobolták a
ritmust és az utolsó szám után összedugott fejjel sugdolóztak, miközben ő
hátravitte a gitárt. Kifelé jövet George már várt rá, és a nemrégiben érkezett
trióhoz vezette a lányt.
-Hát, ő Anna! – mutatta be őt .
–Ugye, hogy nem túloztam? Megvan hozzá a hangja és a megjelenése is.
Anna értetlenül kapkodta a
tekintetét, mire a sötét hajú, fiatal férfi felállt és a kezét nyújtotta.
-Jamie Cullum vagyok. … és hogy
ne is húzzam az idejét, lenne kedve nekem vokálozni,Anna?
-Jamie, ő önálló számnak is elég
jó – szólt közbe George
-Jó lenne, de még nem tart ott,
mert nincs elég gyakorlata, és most nem is arra van szükségem. De ha vokálozik,
onnan egyenes az út egy önálló számhoz, sőt egy duetthez még szükségem is lehet
rá.
-Bocsánat! – vágott közbe Anna,
kezével jelezve, hogy időt kér. A férfiak vitájából érezhető volt, hogy valami
fontos és jó dologról van szó, de már kellőképpen felcsigázták az érdeklődését,
hogy valami konkrétumot is halljon, mert egyelőre csak zavaros katyvasznak tűnt
a beszélgetésük.
-Ahogy elnézem, nem ismer… -
jegyezte meg fanyarul a férfi, és Anna egy bocsánatkérő mosollyal vállat vont.
-Egy ideje eléggé el voltam foglalva,
de ha ad pár percet, bepótolhatom a mulasztást. Gondolom, a Youtube jó barát,
és pillanatokon belül mindent tudni fogok, amit tudnom kell.
-Hát, tegye azt! Addig is a
lényeg: Fiona, az egyik háttérénekesem eltörte a lábát és nekem a hétvégén New Yorkban
kell fellépnem. Kell valaki, aki nem szúrja el, és George szerint magánál
jobbat ilyen rövid idő alatt úgysem találok. Ha bele mer vágni, akkor még ma
átküldöm a számokat, holnaptól akár próbálhatunk is…
Anna sokkoltan meredt az előtte
álló fickóra, igazi fellépés nagy közönség előtt? Ráadásul New Yorkban? Aztán
George-ra nézett, aki biztatóan ráhunyorgott.
-Hát, tulajdonképpen miért is ne,
ha úgy érzi, megfelelek, akár… - habogott, és közben remélte, hogy a fickó
ennyiből is megérti, hogy boldogan elfogadja az ajánlatát.
*
Anna ült a laptop előtt és a már
ismerős fickó ujjait bambulta, ahogy fürgén játszottak a billentyűkön és a
kellemes hangot, ahogy énekelt. Némelyik számot ismerte jól, még néha ő maga is
énekelte, de tegnap este fogalma sem volt róla, hogy George csehójában ez a
fickó állt előtte. Most egy kicsit szégyellte magát a bambaságáért. Csoda, hogy
a fickó nem sértődött meg, hiszen elég nagy név a pályán ahhoz, hogy ismerjék a
nevét, főleg egy olyan valaki, aki énekelni akar. Amikor végre képes volt
elhinni, hogy a csoda, hogy éppen őrá esett a választás, valóság, megrettent a
kihívástól, és még mindig nem jutott dűlőre, hogy Simonnak beszéljen-e róla. Majd
inkább utólag számol be róla, ha nem lesz belőle valami egetverően nagy blama. Írt
ennek a Jamie fiúnak, hogy boldogan énekelne vele és egy órán belül küldönc
érkezett kottákkal, cd-kkel, valamint egy végeláthatatlan e-mail rengeteg
instrukcióval. A pasi biztos volt benne, hogy
vállalja, csak a jelzésére várt, hogy úgy nézzen ki, ő döntött. Ezt
máris értékelte benne.
Vokál? Hát, valahol el kell kezdeni és végül
is, talán ez lehet a kiugrási lehetősége, ha semmi másra, arra biztosan jó lesz
ez az alkalom, hogy ismeretségeket kössön. Talán New Yorkban felfigyel rá
valaki, munkát ajánl és akkor máris közelebb lehet Simonhoz egy óceánnyival.
Elvigyorodott, ahogy arra gondolt, hogy szakmai kérdésben is ennyire a szíve
legyen a tanácsadó.
Felhívta George-ot és
megköszönte, hogy közbenjárt az érdekében, ő pedig a bajsza alatt dörmögve,
semmiségnek nevezte a dolgot, mondván ő éppen csak megemlítette a nevét. Jamie
nyilván nem ajánlotta volna fel a munkát, ha nem tetszik neki, amit hall és
lát, úgyhogy bízzon egy kicsit magában, aztán ott a messzi New Yorkban ne
hozzon rá szégyent, mutassa meg a lázadó gyarmatiaknak, hogy még mindig London
a zene szülőföldje. Anna némi zavart csönd után megjegyezte, hogy ő maga sem
londoni, de George letorkolta: nem ez a lényeg, Londonban bontogatja a
szárnyait és New York örüljön, hogy odamegy. Ennyi hazafias megnyilvánulás után
Anna nevetve kérdezte meg a bozontos bajszú bártulajdonost, hogy akkor nem
haragszik-e sok honfitársára, hogy az óceánon túl énekelnek és játszanak filmekben,
színdarabokban, mire George vidáman dünnyögött bele a telefonba: A bolond
gyarmat nem is sejti, hogy most hódítjuk meg végleg. …
*
Tom kinyomta a telefont és Sylviere
nézett: -Van kedved eljönni Jamie koncertjére? Vasárnap lesz. És a srác olyan sztorit
mesélt, hogy haljak meg, ha nem hiszek mostantól a tündérmesékben. Fel kell
hívnom Simont, hogy jöjjön el ő is, de jó lenne, ha nem szólnám el magam, mert
a srác álla tuti a padlót fogja súrolni.
-Lehetne úgy beszélgetnünk a
dologról, hogy értsek is belőle egyetlen árva szócskát is? – nézett rá
gunyorosan az asszony, miközben Marlowe szájába próbálta kormányozni a
főzelékes kanalat.
-A lényeg, hogy vasárnap este
koncertre megyünk. Te gondoskodj bébiszitterről, én meg megpróbálom rábeszélni
ezt a majmot, hogy eljöjjön…, úgy, hogy közben a lényeget elhallgassam előle.
Azt hiszem, Marlowe lesz a csalétek. Jobban bele van esve, mint a korban
hozzáillő csajokba.
-Na, azért úgy tűnt, az a magyar
lány eléggé elcsavarta a fejét – dünnyögte Sylvie, mire Tom arcán valami
már-már ördögi vigyor terült el, de szótlanul a barátja számát tárcsázta.
*
Simon kissé értetlenül hallgatta Tomot.
Olyan vehemensen próbálta rábeszélni, hogy a hét végén New Yorkba utazzon, hogy
az már-már gyanús volt, csak még arra nem tudott rájönni, miért. De végül is,
miért ne, még mindig jobb, mint itthon ülni és önmagát sajnálni, amiért egyedül
van. Anna a legutóbbi levelében azt írta, hétvégén nem lesz elérhető , munkája
van, majd mesél… Kösz, majd… Amúgy a
Jamie Cullum koncert jó ötletnek tűnt, és ha már New Yorkban lesz, akkor legalább
beválthatja a Camillának tett korábbi ígéretét is, feltéve, ha a lány ráér.
*
Tom felszisszent, ahogy az érkező
párost meglátta. Simon és a csinos szőke lány látványa most nem töltötte el
örömmel. Ismerte a lányt, hiszen látta ő is a reklámot, amit együtt forgattak Simonnal,
hallotta a bulvárhíreket, miszerint egy ismert modell összejött a barátjával és
állítólag roppant elismerően nyilatkozott a szexuális kompetenciájáról, de hát
ezek lassan egy éves sztorik voltak, nem gondolta volna a legmerészebb álmaiban
sem, hogy Simon vele fog felbukkanni a koncerten. Pont ezen a koncerten! A nagy meglepetés a végén botránnyá fog
változni, bassza meg! Jobb lett volna inkább elmondani neki, hogy miért fontos,
hogy itt legyen ma este!
-Szasztok! – motyogta zavartan az
érkezőknek és úgy megszorította Sylvie kezét, hogy az felszisszent.
-Sziasztok! – mosolygott Simon,
aztán bemutatta a lányt, akivel érkezett. –Camille Rynard… Ők pedig a barátaim,
Tom Pollock és a felesége Sylvie. Marlowe, a tündéri lányuk meg a
menyasszonyom, de ő már biztos alszik ilyen késői órán.
-Ja, a menyasszonyod már alszik –
motyogta Tom és Simon értetlenül nézett rá. –Mi a baj? Nem húztam fel a
sliccem? – vigyorgott, mire Tom megforgatta a szemét.
-Figyelj, mindjárt kezdődik, nem
hozunk a lányoknak valamit inni? – nézett erre az idiótára jelentőségteljesen,
és kivételesen Simont nem kellett a fülénél fogva magával rángatnia.
-Jártok? – bökött a fejével a
hátuk mögé, ahogy a vip-bárhoz araszoltak a sűrű tömegben.
-Mi? Ja, Camille? Nem, csak nem
akartam egyedül jönni, ő meg ráért. Annával járok, ha még emlékszel…
-Hát, ez az, én még így
emlékeztem. Akkor mit kapaszkodtok itt egymás kezébe, mintha együtt lennétek?
-Most meg mi bajod van? Megfogtam
a kezét, vagy ő az enyémet, ennyi…, baj, hogy elhoztam?
-Hát, őszinte legyek? Lehet, hogy
nem ma kellett volna társaságra vágynod…
-Miért, mi van ma? – forgatta meg
a szemeit Simon aztán lerázta a sörhabot az ujjairól, ahogy a puha
műanyagpoharat kicsit megnyomva egy adag végigfolyt a kézfején, be a
farmerdzseki ujja alá. A színpadon feldübörgött a zene és a nézőtéren
felsikoltottak az első rajongók, ahogy Jamie megjelent. Hihetetlen micsoda
kölyökképe van még mindig – fintorgott Simon, ahogy a nála hét évvel idősebb
fickót nézte. A zongorához ült és irigylésre méltó könnyedséggel játszani
kezdett. Aztán belekezdett az első számba és pont amikor a poharat Camille
kezébe nyomta, a háttérben felszállt a színpadi füst és a vokál két tagja
láthatóvá vált a nézők számára is. Simon éppen egy nagyot kortyolt a poharából,
amikor összehúzott szemének a jobb oldali lány ismerőssé vált, túlságosan és
fájóan ismerőssé… Ez egész egyszerűen nem lehet igaz… Fuldokolva, köhögve
törölte a szájáról a sörhabot, miközben Tom grimaszolva csapta hátba.
-Bassza meg, legalább szólhattál
volna! – motyogta Simon. –Mert te tudtad, mi? De hát hogy a fenébe…?
-George szólt Jamienek, amikor
kiderült, hogy az egyik énekese eltörte a lábát, aztán Jamie meghallgatta és
felajánlotta neki a melót. Ő meg persze nem utasította vissza. Egyrészt mert
hülyeség lett volna, másrészt meg meg akart lepni a hírrel. Én Jamietől
hallottam először, hogy valami külföldi csajt hallott George-nál zenélni, aztán
Anna is megkeresett, hogy szerintem megpróbáljon-e elhívni? Én meg azt mondtam,
majd én hívlak, legyen meglepetés, de most félek, kicsit visszafelé fog elsülni
az egész, mert te magaddal hoztad ezt a csajt. Ráadásul pont őt…
-Mi az, hogy pont őt? Mennyivel
rosszabb Camille, mint bárki más?
-Simon, basszus, azt a reklámot
nyilván ismeri Anna is,meg a híreket is, hogy ti magánemberként is rendesen
gyűrtétek a lepedőt. Aztán most itt álltok egymáson lógva, szerinted mégis mit
fog képzelni?
-Mit, mit? Hogy elhoztam magammal egy
barátomat is. Csak nem hiszi rólam, hogy mellette még mással is kavarok…
-Vele se kavarsz. Ő odaát van, te
meg itt. Ebbe akármi is belefér, mármint
képzelgés szintjén. És a nők fantáziája, mint tudjuk ...
-Mi a túrót sutyorogtok már
annyit? – bökte oldalba őket Sylvie és Camille is úgy nézett rájuk, mint aki
roppant udvariatlan dolognak tartja, hogy a két pasi egymással van elfoglalva,
nem velük.
-Semmi, nem érdekes… - mosolygott
Tom a feleségére, aztán megragadta a kezét: -Nézd, ott van Michael, köszönjünk
oda neki, rendben? – rángatta magával az értetlenül utána botladozó asszonyt,
miközben még odasziszegett a barátjának: -Tisztázd Camille-el is, hogy mi a
szitu, mert ebből így csak iszonyatos botrány lesz!
39.
Anna számára a hét úgy telt el,
mint egy valóra vált álom. Minden napján vigyorogva ébredt és szerelmesen
mosolyogva aludt el. Azokon a napokon, amikor beszélni is tudtak, nemcsak
egymás vágytól sistergő leveleit olvasgatni, akkor még szerelmesebben. Az élet
ennél már csak akkor lehetett volna szebb, ha Simon itt van mellette, de már a
gondolat, hogy ez a pasi hozzá tartozik, róla álmodik, megédesítette a mindennapjait.
A másik pasi, Jamie pedig a másik csoda volt az életében, amely az utóbbi
hónapokban villámcsapásszerű fordulatot vett. A fickó maga volt a két lábon
járó zene és ugyanakkor hihetetlen jó
arc, aki türelmesen és sokat viccelődve segítette át a kezdeti nehézségeken.
Három napjuk volt rá, hogy Anna megtanulja, amit meg kell, és elhiggye, hogy
menni fog minden, mint a karikacsapás. A zenészek segítőkészek voltak, és a
szemük sem rebbent, amikor Jamie végül egy duettet is berakott a műsorba. Ha ő
bízott a lányban, részükről is rendben volt a dolog. A férfi felesége, Sophie
lehengerlően kedves volt vele, a két kislány pedig, Lyra és Margot olyanok
voltak, mint két tündéri picurka angyal. Az egész családot valami hihetetlen
pozitív aura vette körül, aminek jótékony hatása most őrá is kiterjedt, ami
egyértelműen a gyakorlást segítette. Az első találkozáskor a meglepettségtől
levegőt sem kapott, az asszony ugyanis majd húsz centivel magasabb volt a
férjénél, de aztán a köztük lévő harmónia hamar feledtette vele, hogy mennyire
nem szokványos párost alkotnak. A repülőn az izgatottságtól alig bírt aludni,
csak az zakatolt a fejében, hogy vajon Tom rá tudja-e beszélni Simont, hogy
eljöjjön a koncertre? Hirtelen ötlet volt, hogy írt neki, George-tól kapta meg
a címét, és már meg sem lepődött rajta, hogy Tom Jamietől már mindenről tudott.
Hiába na, ha az angolok be akarják venni New Yorkot, megtalálják egymást hamar
– mondta neki George, aki egészen megrészegült a szerdai fellépésétől, ahol
Jamievel élesben is kipróbálták, hogy szól a duettjük.
És most elérkezett a nagy
pillanat, percek kérdése és felmegy a színpadra a világ egyik legnagyobb
metropoliszában és egy befutott zenész mellett énekelhet. Mint a mesében. És
valahol a nézőtér sötétjében ott ül majd álmai férfija és leesett állal
hallgatja majd, hogy mire képes a szerelmükért.
*
-Most akkor menjek el? – nézett Simonra
a szőke lány, és nem lehetett nem észrevenni a tekintetén és a hangján, hogy
megsértődött. Oké, jó néhány hónapja történt, ami történt köztük, de azt hitte,
azért annál többet jelentett a férfinak, mint egy néhány napig tartó szextúrát
New Yorkban. Amikor felhívta, hogy ma a városban lesz és szívesen elhívná
magával erre a koncertre, még a levegőbe is bokszolt, amiért szép türelmesen ki
tudta várni, hogy ez a hol szégyenlős, hol szenvedélyes pasi végre dűlőre
jusson önmagával és visszataláljon hozzá. A közös reklámfilmforgatás óta
párszor találkoztak, többnyire az ágyban kötöttek ki, bár az utolsó alkalommal
a férfi mintha már visszakozott volna. Talán mégsem volt jó ötlet dumálni az
együtt töltött időről, de hát végül is, egy rossz szava nem volt, sőt, olyan
referenciát adott a pasiról, aminek bárki csak örülhet. De Simon mostani idegessége,
ahogy arról beszélt, hogy a koncert végén majd találkoznak a barátnőjével,
egyértelműen arról árulkodott, hogy nagyon nem szeretné, ha ezek a múltbéli
dolgok itt most felemlegetésre kerülnének. Elég mellbe vágó volt értesülni
róla, hogy a férfi tényleg csak a régi ismerősnek akart kedveskedni a
meghívással, de sem a szíve, sem egyéb szervei nem kívánták a társaságát. Még
nem döntötte el, hogy csalódott és rosszindulatú legyen, esetleg úrinőként
engedje át a terepet...
-Nem, dehogy! Csak..., szóval,
nem kell régi dolgokról mesélni neki... Igaz, hogy akkoriban nem ismertük még
egymást, de azt hiszem érthető, ha ..., szóval, én se örülnék, ha egy volt
pasijával sztorizgatnának mellettem... Érted?
-Jah, értem ... – dünnyögte
Camille, aztán a kisördög lázadozni kezdett benne. –Akkor ne nagyon dumáljak
vele arról, hogy nem olyan régen még velem dugtál?
-Cam! Az istenit! – nyögött fel Simon,
ahogy a jelenetet, melyben a két lány egymásnak esik, az agya máris
vizualizálta.
-Nyugi! ... Rég volt, szép volt,
tán igaz se volt... hm? De most komolyan, ha tudtad, hogy itt lesz, akkor mi a
fenének hívtál el?
-Nem tudtam, hogy itt lesz –
bökte ki a férfi és belepirult, ahogy ráeszmélt, ez már megint milyen hülyén
hangzik. –Persze, ez nem jelenti azt, hogy a háta mögött arra gondoltam, hogy
... szóval, csak gondoltam, szívesen eljönnél erre a koncertre, ennyi. Végül
is, barátok vagyunk, vagy nem?
-Jah, barátok... akik azért
rendesen összegyűrték a lepedőt is – grimaszolt a lány és nem törődve a férfi
szemforgatásával, belekarolt, hogy lábujjhegyre állhasson és körülnézhessen a
tömegben.
*
A műsor utolsó száma következett.
Anna zakatoló szívvel lépett előre a rivaldafénybe és a gitárját a nyakába
akasztva a mikrofonhoz lépett. Jamie még utoljára biztatóan rámosolygott, aztán
már nem is volt ideje izgulni, mert a férfi belekezdett a számba és ő azonnal
csatlakozott hozzá. A hatalmas macskaszemek a háttérben vidáman villogtak, de
ezt Anna nem láthatta, mint ahogy sajnos azt sem, hogy a pasi, akiért ezt az egészet
vállalta, hasonlóan villogó tekintettel mered a színpadra. Még hogy szerelmes
macskák, ezek a macskák most már
állandóan kísérteni fogják őket? Még jó, hogy ő nem is kedveli a macskákat. De
ez a kölyökképű fickó mit vigyorog úgy Annára, mint egy macska egy tányér
tejszínre, és leginkább úgy, mint akinek joga van hozzá?
Észre sem vette, de a kezdeti
büszkeséget, hogy az a gyönyörűség ott a színpadon az övé, valami mélyen
gyökerező indulat váltja fel. Legszívesebben lerángatta volna Annát, mielőtt
még túlságosan beleéli magát a szerelmes kóbor macska szerepébe. És ebben a
pillanatban a szám véget ért és Jamie a lányhoz lépve megölelte és egy puszit
adott neki. Simonban itt robbant a petárda.
-Elmegyünk! – kiabált oda a
tapsviharban Tomnak és Camille kezéért nyúlva már indult volna, amikor Tom két
hosszú lépéssel utolérte és a lányra egy bocsánatkérő grimaszt vetve, elkapta a
barátja karját.
-Egy nagy lószart mész el! Most meg
mi a franc bajod van? – nézte kutatva a
barátja dühös arcát. –Anna azt a pillanatot várja, hogy odamenj hozzá, te meg
le akarsz lépni? Hülye vagy?
-Kurvára várja – bökött a dühtől
merev állával a színpad felé, ahol Jamie még mindig a lányt átölelve vigyorgott
a tapsorkánba. Anna ragyogó szemekkel kapaszkodott a férfiba, és egyáltalán nem
úgy nézett ki, mint aki szabadulni akarna ebből a szoros ölelésből.
-Jézusom! Te tényleg szerelmes
vagy! És kurvára féltékeny! – röhögött Tom. –Sikerük van, örülnek, ennyi.
Szerinted Sophie nem herélné ki Jamiet, ha csak rákacsintana Annára? Ráadásul
te vagy itt egy másik csajjal, szóval elég gáz, ha ezek után még te adod a
féltékenyt. Inkább azon agyalj, mivel magyarázod Camille társaságát! –
biccentett a lány felé, aki már-már unottan ácsorgott mellettük. Aztán
kézen fogta Sylviet és a többieket maga előtt terelve mindannyian az öltözők
felé indultak.
*
Anna a föld felett tíz
centivel lebegve várta a pillanatot,
amikor Tomék végre rányitják az ajtót. Itt van! Látta! Hallotta! – csak ez
dübörgött a szívében és az izgatottságtól alig kapott levegőt. Jamie és a
többiek már megölelgették, ismeretlenek gratuláltak neki, Sophie is lenyomott
két óriási puszit, hogy a füle majd belecsengett, de akiért ez az egész este
szólt, az még nem bukkant fel. Aztán kinyílt az ajtó és a keretben ott
somolygott Tom fecskefészkes feje. Innen már csak egy pillanat volt, hogy Simon
kissé borostás arcát meglássa. Úgy
repült feléje, hogy a férfinak alaposan meg kellett vetnie a lábát, ha nem
akarta, hogy elsodorja ez a szélvész. Egy gyengéd csók után, amit Anna kissé
visszafogottnak érzett a nagy örömben, Simon óvatosan eltolta magától, aztán az
egész társaság benyomakodott az öltözőbe, hogy a kinti kíváncsi tekintetek elől
elbújjanak.
Tomon, Sylvien és Simonon kívül
még valaki belépett és rosszul leplezett idegenkedéssel méregette őt. Szőke
volt, karcsú és magas, igazi manöken alkat, és nyilvánvalóan nem dobta fel a
gondolat, hogy megismerkedjenek, csak akkor azt nem értette, ki ő és mit keres
itt? Miután Simon barátai is megölelgették, a férfi kissé zavartan bemutatta
őket egymásnak.
-Ő Anna… és ő Camille, egy kedves,
régi barátom, akivel dolgoztunk együtt.
-Szia! – motyogták a lányok,
miközben az egyikük kíváncsian, a másikuk inkább döbbenten fürkészte a másikat.
Ez utóbbi Anna volt. Ki ez a lány, és miért van itt? – csak ez a kérdés
foglalkoztatta, így aztán alig hallotta Tomot, aki a helyzetet akarta menteni
az ötletével:
-Menjünk el együtt vacsorázni, ha
már bébiszitter vigyáz a lányunkra! Megkérdezem Jamiet és Sophiet, szerintem ők
is szívesen velünk tartanának… - Azt már
nem kötötte a többiek orrára, hogy Jamietől egy egészen más jellegű
szívessséget is kérni akar. Hamarosan a házaspárral és egy jóképű, magas
fickóval tért vissza, a dobossal, Roddal, aki vállalkozott Camille mellé
kísérőnek, bár erről az érintett nyilván nem tudott, de most úgy tűnt, hajlandó
lesz elfogadni az alkalmi kísérőt. Az este a kíváló étterem ellenére kezdett
katasztrofális fordulatot venni. Simon a két lány között ült, és Camille
eleinte nem sok figyelmet szentelt újdonsült kísérőjének, annál inkább részese
próbált lenni a férfi és barátnője beszélgetésének. A helyzet több,mint kínos
volt, és ezt érezték az asztalnál ülők közül mindannyian. Simon tudta, hogy
Anna nem érti, ki ez a lány, de Camille-vel sem akart szemét módon viselkedni,
hogy csak úgy átpasszolja a dobosnak, így aztán a figyelme többnyire megoszlott
közöttük, és ettől a lányok egyre idegesebbek lettek. Aztán Camille
megkegyelmezett. Amikor Simon megkérdezte a vacsora végén, hogy hazavigyék-e,
rámosolygott a túloldalon egykedvűen üldögélő fickóra:
-Nem, kösz, Roddal még elmegyünk
egy klubba. Kösz a meghívást, mi már megyünk is. Élmény volt, mint mindig, vagy
majdnem mindig… – kacsintott Simonra, aztán a többiektől elköszönve az éppen
érkező taxiba ültek. Anna szó nélkül hagyta a közjátékot, de Simon tudta, hogy
csak a pillanatot várja, hogy kettesben legyenek, és aprólékos magyarázatot vár
majd a történtekre. Most legszívesebben ő is beült volna egy taxiba és
egyenesen a reptérre hajtatott volna, mert fogalma sem volt, mit mondhatna, ami
nem hangzik túl rosszul.
-Hol szálltál meg? – kérdezte
éppen a lány, és Simon megrántotta a vállát:
-Sehol. Azt hittem, Toméknál
meghúzhatom magam, de ha jobb ajánlatod van, én nyitott vagyok…
-Igen, azt láttam. Tudsz élni a
jobb ajánlatokkal – dünnyögte Anna, akinek a fülében ott csengett a nővére
gúnyos hangja: a munkája révén szebbnél szebb nőkkel találkozik, és Te
nem vagy ott, ahol a kísértés…
-Anna! Nem is akarom tudni, hogy
ezzel mit akartál mondani… - morogta halkan. –De nem válaszoltál, hozzád
mehetek?
-Nem vagyok egyedül – emelte rá a
lány a szemeit, mire Simon azonnal felkapta a vízet:
-Ezt mégis hogy kell értsem?
-Nellyvel osztozunk a szobán, a
másik vokalistával – forgatta meg a szemét Anna. Mégis, mit hitt ez a hólyag,
hogy valamelyik pasival van közös szobája?
-Akkor kiveszek én is egy szobát.
Melyik szállodában vagytok?
-A Waldorfban.
-Húha, nem aprózzátok el! És…, szerinted
leléphetünk már? – biccentett a kissé távolabb beszélgető két páros irányába.
-Nem vagyunk összekötve, úgyhogy szerintem
simán – motyogta Anna, és önmagát is meglepte, hogy semmi izgatott várakozás nincs benne, pedig egy
órával korábban még egy merő vágyakozás volt, ahogy a közelgő találkozásukra
gondolt. Most inkább valami zavart tétovázás volt benne, és nehezen tudott
túllépni a Camille megjelenése okozta sokkon. Vett egy mély levegőt, aztán
rámosolygott Simonra:
-Itt vagyok én, itt vagy te, most
csak ez a fontos, és még fizetnem sem kellett a jegyért – húzta grimaszra a
száját. –A többi meg majdcsak kialakul.
-Meddig maradsz? – kérdezte a
férfi.
-Holnapután megyünk vissza, mert
Jamienek tárgyalása lesz holnap délelőtt, és én velük utazom, a többiek már
holnap hazamennek.
-Te miért vagy ilyen kivételes
helyzetben?
-Mert én vagyok a megmentő, a friss
felfedezés, a kezdő, aki tanul minden együtt töltött órából…, és leginkább mert
vállaltam a kislányokat, hogy vigyázok rájuk, amíg ők holnap Sophieval a várost
járják. Te meddig maradsz?
-Én meg akartam nézni holnap este
Tomot az új darabjában. Holnapután viszont nekem is mennem kell vissza.
A beszélgetés itt megint elakadt.
Egyikük sem tudta, hogy hogyan lendüljenek túl a rossz indításon, a felemásra
sikerült meglepetésen. Anna a kezét tördelve csalódottan nézte maga előtt a
foltos aszfaltot. Mégis meddig fognak itt még kínosan toporogni, ahelyett, hogy már régen egy zárt
ajtó mögött ölelnék egymást? Nem egészen így képzelte a meglepetést, meg
egyáltalán az egész viszontlátást oly hosszú
idő után. A várakozás izgalmát megkeserítette ez a nyögve nyelős este, a
szőke lány fürkésző tekintete és a magabiztos, ösztönös mozdulat, amivel Simon karjára
tette a kezét, ha fel akarta hívni magára a figyelmét. Nem számított, hogy már
elment, az árnya itt maradt és Adél gunyoros figyelmeztetésének különös
hangsúlyt adott. Nézte a férfit, ahogy elköszön a többiektől, aztán végre olyan
mozdulattal húzza a hóna alá, ahogy az első pillanatban vágyott rá és egy
halvány megkönnyebbülés futott át rajta. Talán nincs semmi baj, csak fáradt,
csak túl sok volt az izgalom, talán csak túl nagy jelentőséget tulajdonít apró,
semmitmondó gesztusoknak és szavaknak, talán csak egy kis csendes zugra van
szükségük mindkettőjüknek, hogy visszazökkenjenek a legutóbbi londoni éjszaka
mámoros hangulatába. Talán…
40.
A Waldorf portáján pillanatok
alatt elintézték a férfi bejelentkezését, aztán Anna is átvette a kulcsát és
lassan a lifthez bandukoltak. Bárki látta őket, csak két fiatalt látott, akik
véletlenül ugyanazzal a kabinnal tartanak a szobáikhoz, miközben a
gondolataikba mélyedtek. Ez a távolságtartás abban a pillanatban szűnt meg,
ahogy a liftajtó becsukódott mögöttük. Simon magához húzta a lányt és
beleszippantott a sötét fürtökbe. Még mindig ugyanazt a shampót használja, ez
az illat burkolta be őket azon az utolsó londoni éjszakán is – gondolta némileg
már megnyugodva. Egész este felemás
érzések dúltak benne, amiktől képtelen volt normálisan viselkedni. Egyrészt
szárnyalt a boldogságtól, hogy Anna ilyen csodás, meglepő módon itt lehet vele.
Másrészt a frászt kapta a felfedezéstől, hogy ez milyen ellentétes érzéseket
volt képes előhívni belőle. Büszke volt rá, és igen, baromi féltékeny. Nagyon jól tudta, hogy egy fiatal lánynak a
legtöbbször milyen áron jönnek össze ezek a ritka lehetőségek, és bár biztos
volt benne, hogy Anna esete az üdítő kivétel, de azért rossz volt látni Jamie
bizalmas mozdulatát, amivel magához ölelte. És persze ott volt Camille, akit így utólag
már nem is értett, mi a fenéért hívott el ma este. Nem ez lett volna az első alkalom,
amikor tök egyedül megy el egy rendezvényre. Tomék társaságában nem is érezte
volna rosszul magát, semmi szükség nem volt arra a telefonhívásra. Egy kicsit
elbizonytalanodott, hogy nem volt-e benne valami több, mint amit pillanatnyilag
be mer vállalni önmaga előtt. Végül is, Camille-el klassz hónapokat töltöttek
együtt. De aztán megrázta magát, még a feltételezés is …, nem…, Anna mellett
soha senki más nem lenne, ennyire azért már ismerte magát. Ismerte magát?
-Összeszedek pár cuccot és majd
bekopogok – motyogta éppen a lány, és Simon érezte, hogy ez még nagyon messze
van attól a szerelmes hangulattól, aminek uralnia kéne már ezt az apró
helyiséget is. Felemelte a lány fejét és a száját nézve halkan megkérdezte:
-Nagyon elbasztam?
Anna aprót rándított a vállán.
Nem tett úgy, mint aki nem érti a kérdést. Igen, sértett volt, mert arra
számított, hogy Simon majd eufórikus örömmel üdvözli, egész este el sem engedi,
ehhez képest órákat körülményeskedtek egy olyan nő társaságában, aki alighanem
több volt futó ismeretségnél vagy egy kollégánál, akivel a férfi együtt
forgatott. Nem tudta hova tenni a szőke fürtökkel keretezett arcot, de ennek
nem is volt különösebb jelentősége. A feszélyezett hangulat önmagáért beszélt. Simon
nem tudta, hogy találkozni fognak és gondoskodott magának kísérőről, hogy ne
unatkozzon ma este. És ha ő nem lenne itt, ki tudja, hol folytatódott volna a
párocska estéje… Simon értett a
testbeszédből, igen, barátocskám, ezt alaposan elbasztad…
-Anna! Annyira sajnálom! Nem
tudtam, nem is mertem remélni, hogy Te leszel a meglepetés. Ha tudtam volna,
eszembe se jutott volna bárkit magammal hozni.
-Hát, tudod, ha mondjuk Bobbyt
hívtad volna vagy akár Marcust, valószínűleg én is jobban fogadtam volna a
dolgot, de ez a lány…, felvetett bennem kérdéseket a jelenléte, kár is volna az
ellenkezőjét állítanom.
-Együtt dolgoztunk majdnem egy
éve, és igen, utána találkozgattunk párszor, de ennyi, már csak barátok vagyunk
– dünnyögte Simon, bár ezzel az utolsó megállapítással kapcsolatban most erős
kétségei támadtak. Még ha ő nem is tervezte, hogy az estét Camille-nél fejezik
be, azért nyilvánvaló, hogy a lány megpróbálkozott volna meghittebbé
változtatni az este végét. Csak remélni merte, hogy elég erős lett volna
ellenállni.
-Melyik filmben játszott? –
nézett rá végre a lány és Simon hirtelen nem is tudta, hogy fogalmazza meg a
válaszát.
-Nem filmben játszottunk együtt,
hanem egy reklámban, tudod a Dior…
-Nem láttam a Dior-reklámot, talán
csak Jude Law-val – motyogta Anna.
-Mindegy, nem is érdekes, csak egy
reklám … - próbált a veszélyes vizekről
látszólagos érdektelenséget mutatva elevezni a férfi.
-Nem is tudtam, hogy
reklámszerepeket is vállalsz.
-Hát, nem is, de ezért olyan
sokat kínáltak, hogy képtelenség volt ellenállni. És hát, végül is, nem
mindennapi a névsor, akik mögé beálltam, úgyhogy nem fogom szégyellni –
motyogta Simon, aki kissé elpirulva konstatálta, hogy mégis érez valami
szégyenkezést, amiért az annyit hangoztatott tehetségét és szakmai
elhivatottságát aprópénzre váltotta ezzel a lépéssel. Még ha ez az aprópénz
most kifejezetten költői túlzásnak is tűnt. De úgy tűnt, Annát nem különösebben
érdekli a lelkiismereti vívódása, legalábbis ebbena témában. A lift hangtalanul
állt meg az emeleten és ők kiszállva tanácstalanul néztek szét. A szobáik az
ellenkező irányban voltak.
-Siess! – simított végig a lány
ajkán Simon, aztán egy halvány grimasszal nézte, ahogy Anna nem túl sietősen
elindul a maga szobája felé. Egy mély sóhajjal ő is megkereste a magáét és
benyitott az elegáns lakosztályba.
*
Anna leroskadt az ágyára, és
minden sietség nélkül hanyatt dőlt, hogy a díszes stukkós mennyezetet bámulja.
A francba! Nem így képzelte ezt az estét, nagyon nem így! Váratlan gyomros volt
Simon meglepő húzása ezzel a lánnyal és tisztában volt vele, hogy neki nem
erőssége a vak hit és bizalom. Túl sokszor bántották már meg, óvatossá vált és
a srác most nagyon közel járt hozzá, hogy féltékennyé tegye. Adél odaszúrt
megjegyzése sem ment ki a fejéből, mert bár ott Londonban csak rosszindulatúnak
érezte, itt, most, a történtek fényében hirtelen véresen komoly valósággá vált
minden szó… Hirtelen maga elé kapta a
laptopot és amíg a rendszer felállt, beszaladt a fürdőszobába. Lezuhanyozott és
felkapott egy könnyű ruhát, aztán még vizes tincseit dörzsölgetve beírta a
keresőbe: Dior-kampány SC… A
találatoktól lemerevedve nézte a félhomályban erős fénnyel világító monitort.
Együtt dolgoztunk, aha… Hát, vannak ennél kellemetlenebb munkák is… Szinte
mazochista módon nagyította ki a képet, ami alapján simán elképzelte, hogy a
férfi nyelve a szőke modell torkában kalandozik. Dühösen lehajtotta a gép
fedelét, mintha az tehetne róla, hogy a szíve éppen most készül darabokra
törni, aztán felvetett fejjel kilépett a folyosóra, készen rá, hogy kicsikarjon
a férfiból valami …, bármi megerősítést, hogy nem kell féltenie a kapcsolatukat…
egyenesen neki egy puha pulóverbe bújtatott mellkasnak. Simon önkéntelenül kapott
utána és átölelte.
-Mi a baj? Már azt hittem, át sem
jössz. Tudod, hogy már egy órája szöszmötölsz? Gondoltam, átjövök, megnézem mi
tart olyan sokáig. Zuhanyozhattunk volna
együtt is – túrt bele az illatos vizes tincsekbe, amelyek eláztatták a könnyű
ruha vállrészét.
Anna a meglepettségtől
visszalépett a szobába. -Észre sem vettem, hogy így elszaladt az idő.
-Észre sem vetted… - sóhajtott
nagyot a férfi. -Anna! Camille miatt van ez az egész? Ne haragudj! Rossz ötlet
volt elhívni. Tényleg, nincs semmi, ami miatt aggódnod kéne, felejtsd el, hogy
ott volt!
-Nem, nem Camille… Csak megnéztem
a leveleimet, és … szóval, elment az idő… - motyogta zavartan. –Nem megyünk át?
Nelly bármikor hazaérhet.
-De, menjünk! Csak kapcsold ki a
laptopot, mert így lemerül – biccentett a férfi a készülék felé, ami jól
láthatóan világított még mindig. –Gondolom, reggelig már úgysem lesz rá
szükséged – kacsintott rá Simon és kinyitotta a gépet, hogy kikapcsolhassa. A
képernyőn ott virított a fénykép, ami annak idején bejárta a világot. A meglehetősen
erotikusra sikerült reklámfilm egyik kockája, ahol Camille-lel szenvedélyesen
csókolóznak. Na, ennyit a levelezésről… Megvakarta
a fejét, aztán kinyomta a gépet és lecsukta a fedelét.
-Akarsz kérdezni erről az
egészről? – fordult Anna felé. Az elhatározás hirtelen született meg benne és
mire átgondolta volna, hogy mennyire jó ötlet Annát beavatni a pikáns
részletekbe, már beszélni is kezdett: -Tudni akarod, hogy lefeküdtünk-e? Igen, le,
de nincs jelentősége, mert ez még akkor történt, amikor azt sem tudtam, hogy te
a világon vagy. Én sem kérdezlek a többiekről, akik előttem megfordultak az
ágyadban, mert abban bízom, hogy a múltad, éppen úgy, mint az enyém, le van
zárva és ami előttünk történt, annak mára már nincs jelentősége.
-Hát, csak remélni merem, hogy
tényleg így is gondolod, mert az a tény, hogy magaddal hoztad Camillet…, nem
olyan egyértelmű, hogy ez egy lezárt történet. Ilyen alapon megkérhettem volna
Tomit, hogy jöjjön el erre a koncertre, csak hogy lássa, nem voltak hiábavalóak
az Irish Catben tett próbálkozásaim; pusztán baráti alapon, persze. Egyébként
pedig nem akartam kérdezni semmit – motyogta a lány és így is gondolta. Sejteni
és tudni a dolgokat, ez nagy különbség volt. Ezzel a tudással most nem tudott
mit kezdeni. Nyilvánvalóan nem ő az első nő a férfi ágyában, de azért
találkozni egy elődjével, ráadásul a férfi kísérőjeként, ez most nehezen
emészthető élmény volt. Hirtelen úgy érezte, hogy tulajdonképpen sokkal jobban
szeretne most egyedül maradni, mint átmenni a férfi szobájába. Lefeküdni vele
pedig még annyira sem. Ez az este úgy volt rossz, ahogy egy nagykönyvben meg
lehet írni, ezt nem lehet néhány simogatással, egy világrengető orgazmussal
helyrebillenteni. Nem is lenne képes rá, hogy elengedje magát, mert túl sok
gondolat motoszkál a fejében. Végül összeszedte a bátorságát és ezt meg is osztotta
a férfival, aki egyre türelmetlenebbül ácsorgott előtte.
-Nem akarok lefeküdni veled. Most
nem.
-Nem, hát persze, hogy nem –
húzta el a száját Simon. -Akkor ne tedd,
csak gyere át, bújj mellém, és aludjunk együtt. Megígérem neked, hogy nem
nyúlok hozzád, csak ha te kéred.
-Én a helyedben nem várnék erre
féllábon állva – morogta kedvetlenül, de azért az ajtó felé indult. Bármit is
hoz ez az éjszaka, az biztos, hogy nagyobb esélyük van a megoldásra, ha
legalább egy helyiségben tartózkodnak, mintha most elküldi Simont. Arról nem is
beszélve, hogy végül is még egy egész nap és egy újabb éjszaka áll előttük, ha
most enged. Ha nem, biztos volt benne,
hogy a férfi másnap felül egy kora reggeli repülőre és visszamegy Los
Angelesbe. Ami egyet jelentene a szakítással…
Simon elgondolkodva nyitotta ki
az ajtaját. Anna felvetése, hogy ő is elhívhatta volna a legutóbbi barátját,
csak úgy, baráti alapon, nem ment ki a fejéből. Nyilván ő lilát látott volna,
ha a srác itt megjelenik, akkor alighanem Anna is jóval sértettebb, mint
amilyennek mutatja magát. Hát, öregem, hülye helyzetek kreálásában verhetetlen
vagy, ezt már sokadszor bizonyítod ékesen – veregette vállon gondolatban
önmagát, aztán hangosan csak annyit kérdezett: -Iszol valamit?
Anna ránézett és sötét szemei még
jobban elsötétedtek, ahogy a választ fontolgatta. A férfi már meg akarta
jegyezni, hogy azért erre az egyszerű kérdésre talán nem kell egy akadémiai
székfoglaló szintű választ fogalmazni, amikor csendesen csak annyit mondott: -Jól
esne valami erős, de azt hiszem, jobb ha a víznél maradok. Még véletlenül sem
akarom azt hinni holnap reggel, hogy az alkoholnak bármi köze lehetett ahhoz,
ami éjszaka történt.
*
Simon nagyon remélte, hogy a
mondat mélyén sejlő kissé provokatív tartalmat nem értette félre. Anna tehát
nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az éjszaka még tartogathat szenvedélyt
is a számukra. Úgy döntött, hogy éppen elég hülyeséget ejtett már ki ma este a
száján, mindenkinek jobb, ha csak bólint egyet beleegyezése jeléül és kivett
egy üveg ásványvizet a hűtőből, meglazította a kupakot és a lány felé
nyújtotta. -Poharat kérsz hozzá?
Anna válaszul csak a fejét rázta,
aztán hosszú kortyokban nyelni kezdte a hűs folyadékot. Az utolsó csepp az
ajkáról az állára és onnan tovább a nyakára vándorolt. Simon megbűvölve figyelte
a csillogó cseppecske vérlázító utazását, aztán megköszörülte a torkát: -Lezuhanyozom,
addig válassz magadnak a pólóim közül egyet az alváshoz és dönthetsz, melyik
oldalt szeretnéd – intett a hatalmas franciaágy felé, majd egy menekülésszerű
távozással bevette magát a fürdőszobába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése