Perlekedők 46. és 47. fejezet

46.

Befejezték az utolsó jelenetet és Simon a sminket le sem szedve rogyott be Donald mellé a kocsiba, hogy visszamenjenek a szállodába. Ma este még egy búcsúbuli és holnap repülnek haza mindannyian. Jó volt három héttel ezelőtt meglepni Annát, de most nem érzett magában annyi erőt, hogy Európa felé induljon, aztán két nap múlva újra átszelje az óceánt, ráadásként az amerikai kontinenst. Basszus, hogy ezekkel az utazásokkal soha a büdös életben nem fog megbarátkozni. Az elején még olvasott, filmeket nézett, aludni is tudott, de az utóbbi időben szinte állandóan csak az agya járt és fáradtabban szállt le, mint ahogy a gépre ült.

A forgatás szoros volt, és ha Sandra kórházi kiruccanása nem jött volna közbe, lehet, hogy kiborult volna a végére, de így meglephette Annát egy villámlátogatással, ami minden tekintetben úgy hatott rá, mint egy újraélesztés. A munka hátralevő ideje alatt zsugoriként dédelgette az emlékezetes perceket a Hyde parkbeli veszekedéstől a békülésig, minden apró pillanatát újra és újra élve. Imádta a munkáját, de az elmúlt évek hajtása után vágyott egy kis hétköznapi élet után. Barátokkal bulizni, lemenni a strandra lapátolni egy kicsit, vagy csak lógatni a lábát a vízbe és a horizontot bámulni, de leginkább csak fogni egy lány, nem…, fogni Anna kezét és együtt hallgatni a csöndet, vagy éppenséggel együtt megzavarni a csöndet, miközben egymást hajszolják a beteljesülés felé.

Los Angelesben alighanem éppen a víz közelségét szerette olyan nagyon. A víz minden formája ki tudta kapcsolni, elég volt a végtelen látóhatárra függesztenie a tekintetét, az máris úgy hatott rá, mint egy agymosás. Örökre hálás lesz Rogernek, hogy rábeszélte erre a paddle boardingra. Nem olyan látványos, mint a menő szörfösök Malibu partjainál, de koncentrálnia kell és fizikailag is minden porcikáját igénybe veszi. És ha nincs teljes szélcsend, akkor mozog annyit alatta a hatalmas deszka, hogy ő is szörfösnek érezze magát. Csak azt a francos Cápát ne nézte volna meg annak idején, mert a múltkor is majdnem infarktust kapott, ahogy egy delfin úszott el mellette. A kis vigyori mintha megérezte volna, hogy rá hozta a frászt, a közelben visszafordult és szabályos röhögőgörcsöt kapott, ahogy ő a deszka tetején kuporgott.

Barátok meg... Tom New Yorkban van, talán Bobby és Marcus LA-ben, de még kiderülhet, hogy ők is valahol repdesnek a nagyvilágban, régen beszéltek már telefonon. Akik meg ott vannak a városban..., haverok talán, inkább csak ismerősök, de barátok egészen biztosan nem. Annát kellene rávenni, hogy jöjjön át, de ő meg olyan keményfejű ebben a kérdésben. Majd ha összejön a repjegy ára…, basszus, mi a fenének van annyi pénze, ha még a barátnője jegyét sem veheti meg rajta? Érezte, hogy ebben a kérdésben hamarosan megint csatázni fognak, de most csak az ólmos fáradtság uralkodott el rajta és lehunyta a szemét a hátsó ülésen, amíg a sofőr merész manőverekkel igyekezett befelé a városba. Félálomban érezte, vagy csak inkább hallotta, hogy Donald bekattintja az ő biztonsági övét is, és erre a gondoskodó mozdulatra kábultan elmosolyodott. A jó öreg Don! Ha ő nem lenne, akkor aztán végképp nagyon magányos lenne.

*

Anna idétlen vigyorral az arcán forgatta a kezében a repülőjegyet, amit az apja az imént nyomott a kezébe. Los Angeles... Azt mondta, tűnjön el a szeme elől, mielőtt még meggondolja és átíratja az egészet Brazíliára vagy a Francia Riviérára. A lényeg, hogy napon legyen, strandoljon, kapcsoljon ki és főleg szedjen magára valamennyit, mert úgy néz ki, mint a saját árnyéka. Amikor tiltakozni akart, akkor pedig megkapta, hogy a szállás úgyis elviszi a megtakarított pénzét. Ezen azért elmosolyodott, ahogy arra gondolt, Simon valószínűleg azonnal szakítana vele, ha egy szállodában venne ki szobát, ahelyett, hogy esténként mellé bújna.

Felszaladt a szobájába, hogy felhívja a férfit, de aztán megszakította a hívást. Meglepetés lesz! Ehhez azért persze nem ártana tisztázni, hogy Simon egyáltalán mikor lesz otthon; és nem utolsó sorban azt sem, hol van az a bizonyos otthon. De kinek a segítségét kérje a meglepetéshez? Tom jutott eszébe.  Ha valaki, a legjobb barát biztosan tudja, mikor és merre induljon.

*

Simon ült a szörfön és hagyva, hogy a víz lustán ringassa, a látóhatárt csodálta, közben észre sem vette, hogy az áramlat mennyire eltávolította a parttól. Csak arra tudott gondolni, hogy mégis inkább Londonba kellett volna mennie. Majdnem egy hete jött haza Toronto-ból és eddig a társasági élete annyiból állt, hogy beszélt Tommal telefonon, valamint elment egy tárgyalásra a Ch.Marmontba. Ahol aztán egész idő alatt arra gondolt, hogy Anna apjával vacsorázott ott utoljára. Steph a végén bokán rúgta az asztal alatt, és még hallotta, ahogy a nevében szabadkozik, hogy milyen kimerítő volt a forgatás odafönt északon. Ez az őrült hőség is kikészítette. Ott volt a gyönyörű kertje és jóformán ki sem tudott menni, mert már alig tudta elviselni a légkondi áldásos hűvöse nélkül. A kutyákkal napszámra odabent hevertek és még talán életében nem voltak ilyen terméketlen napjai.

Egy mély sóhajtással feltérdelt a deszkán és körülnézett. Jóságos atyaúristen! Lapátolhat, amíg a partra ér.

*

Anna izgatottan lépett ki az utasfolyosóról és azonnal észrevette a hatalmas alakot, aki nyilván őrá várakozott. Már Magyarországon is úgy érezte, a fickó nem különösebben kedveli őt, és a mogorva arckifejezés most is ott ült az arcán. Remek!

Donald szeme körberebbent, de semmi feltűnőt nem tapasztalt, így aztán egy halk köszönéssel a lány csomagja után nyúlt és csak annyit mondott: -Kövessen!

Anna a szemeit forgatva próbált lépést tartani vele. Londonban alig  húsz fok volt, amikor gépre ült, jól esett a farmer és a póló fölé húzott kis kabátka, de itt az első lépések után úgy érezte, hogy ráolvadnak a hőségben. A parkolóban megkönnyebbülten bújt be az elsötétített üvegű autó hűvösébe. -Nagyon köszönöm, hogy kijött elém – próbált udvarias beszélgetésbe bonyolódni az óriással.

-Szívesen – jött a szűkszavú válasz, amely a betűket meghazudtolóan egyáltalán nem volt szívélyes.

-Maga nem kedvel engem – állapította meg a lány és ezzel végre elérte, hogy Donald ránézzen a visszapillantó tükörben.

-Nincs nekem semmi bajom magával, hiszen nem is ismerem.

-Hát, ez az, nem is ismer, és mégis, érzem… – vitatkozott a lány, mire Donald mélyet sóhajtott.

-Nézze, én alkalmazott vagyok. Tök mindegy, hogy kedvelek valakit vagy sem. Az a dolgom, hogy magát a házhoz vigyem. Ennyi.

-Simon azt mondta, maga olyan neki, mint egy jóságos nagybácsi, szóval, egészen biztosan több, mint egy fizetett alkalmazott. Én pedig szeretném, ha a tiszteletbeli nagybácsi se kívánna a háta közepére. Nélküle is lesznek, gondolom, jó páran, akik így éreznek majd velem kapcsolatban. Szükségem lenne valakire, aki nem utál – mondta halkan, de közben nem a tükröt nézte, hanem a mellettük fénysebességgel elsuhanó tájat.  A férfi a kormánynál megvakarta a fejét.

-Nézze, nem tudom mit érzek magával kapcsolatban. Más, mint akik eddig a srác körül voltak, és magát még nem ismerem. Csak azt tudom, hogy amióta ismerik egymást, Simon teljesen ki van fordulva önmagából, és ez nem mindig válik a javára. Túlságosan nagy hatással van rá, és ezt még nem tudom, hogy jó vagy rossz.

-Én nem akarom bántani – motyogta Anna és a férfi ránézett.

-Nem is hagynám -mormolta, aztán hirtelen témát váltott. -... Steph azt mondta, vigyem a házhoz. De Simon nincs otthon, nem tudom...

-Oké, majd megvárom a kapu előtt, ne féltse már tőlem a családi ezüstöt! –grimaszolt a lány.

Donald elnevette magát: -Hát, ha valamit nem, akkor azt biztosan nem kell nála félteni. De nem fogom letenni a kapu előtt, mert állandóan tanyázik ott egy-két lesipuskás, nem kell, hogy magára vessék magukat. ... Fél a kutyáktól?

-Kutyája válogatja, de úgy tudom, hogy Simon kutyái szelídek – vont vállat Anna.

-Van, aki tőlük is tartana, pedig olyanok, mint a gazdájuk; nagy mókamesterek és óriási szívük van.

-Ez kedves jellemzés volt – mosolyodott el ma először a lány és Donald kutató szemével fonódott össze a pillantása a visszapillantó tükörben. Innentől már nem beszélgettek, de a hangulat érezhetően oldottabbá vált.

*

Simon csalódottan  húzta ki a slusszkulcsot a pickup indítójából. Hol a fenében lehetnek a kutyák? Máskor már a külső kapu nyílására olyan koncertet rendeznek, hogy az egész környék zeng tőlük, de most csend volt. Napról napra az volt a nap fénypontja, amikor a kutyák lelkesen üdvözölték, de mára úgy látszik, már ők is beleuntak. Egy pillanatra megállt a kocsi mellett és felnézett a házra. Még mindig nagyon tetszett, csak éppen egy embernek óriási volt. Amikor megvette, még azt hitte, boldog lesz ezek között a falak között, de aztán másként alakult. Ha Anna kijönne, lenne esélye újra, de olyan makacs az a lány. Mintha még ő maga sem döntötte volna el, hogy akarja-e ezt az egészet vele vagy sem. Mezítlábas talpát szúrták a kocsibeálló apró kavicsai ezért óvatosan elindult a járda felé, miközben a neoprén szörfruha cipzárját húzta lefelé. Karjait kibújtatta és már csak a csípőjén lógott a ruha, amikor Maci és Ben vakkantása hallatszott... a házból. Mi a franc? Ő határozottan emlékezett rá, hogy az udvaron voltak, amikor elindult. A takarítók engedték volna be őket? Aligha, mert akkor a saját munkájuknak tesznek keresztbe. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy kinek lehet kulcsa a házhoz, de Cyntián és a szülein kívül nem jutott eszébe senki. Cyntiától is vissza kéne kérni, ha már magától nem jutott eszébe, vagy nemes egyszerűséggel kicseréltetni a zárakat – gondolta egy grimasszal, aztán  a homlokát ráncolva benyitott. Maci és Ben majd leverték a lábáról. Izgatott nyüszögéssel vezették a ház belseje felé, ahol a nappaliban egy méretes bőrönd árválkodott a kanapé mellett. A hívatlan és titokzatos látogatónak azonban nyoma sem volt. Az anyja lepte volna meg? A kutyák a hálószoba felé terelték, ő pedig zavart izgalommal belökte az ajtót. Az ágyban egy sötét hajú lány aludt.

A látvány a szívébe mart. Ennek így kellene lennie minden nap! Csendre intette az izgatott ebeket, aztán kizárta őket és rögtön megszűnt a lihegéssel kevert lárma; csak Anna csendes szuszogása hallatszott. Még elképzelni sem tudta, hogy történt, ami történt, de ha valaki azt mondja, ez a helyzet a karácsonyi ajándéka, akkor hálás és boldog szívvel köszönte volna meg. Legszívesebben mellé mászott volna az ágyra, de előbb le kellett mossa magáról az óceán sós vizét, ezért lábujjhegyen a fürdőszobához óvakodott, aztán halkan becsukta maga mögött az ajtót. A forró víz alatt állva csak arra tudott gondolni, hogy vagy az álmai keltek valóra, vagy hallucinál, de most határozottan tetszett neki ez az állapot. A lány váratlan felbukkanása annyira valószínűtlen volt, hogy még hinni sem merte, hogy ha kilép innen, akkor a látomás még mindig ott alszik az ágyában. Egy törülközőt tekert a derekára és halkan kinyitotta az ajtót, aztán csalódottan torpant meg. Bassza meg, képzelődött volna?

47.

Anna a nappali padlóján térdelve lázasan kotorászott a bőröndben. Az előbb arra tért magához, hogy mintha egy vízesés hangját hallaná, aztán rájött, hogy a fürdőszobából jön a zaj. Simon ezek szerint hazaért. Most vagy nem vette őt észre, amit azért nem tartott túl valószínűnek, vagy csak le akarta mosni magáról a sót, mindenesetre kapott pár perc haladékot, hogy ő is összekaphassa magát. Amikor Donald beengedte, már rendezett egy macskamosdást, már csak azért is, mert a kutyák egy fél órán keresztül dörgölőztek hozzá, aztán letolta a farmerjét és a pólóját, és becsusszant a takaróként funkcionáló lepedő alá, és mire a feje a párnára ért, már aludt is. Felébredve az volt az első gondolata, hogy majdnem mezítelen. Ami végeredményben nem baj, de kicsit direkt indításnak tűnt. Most gyorsan felkapott egy sortot és egy topot, aztán a melltartót a bőröndbe dobta. Mire végzett, a háta mögött kinyílt a szoba ajtaja és a haját túrva megjelent a morcos házigazda.

Ahogy a tekintetük találkozott, Simon arcán olyan mosoly villant fel, hogy Anna térde megroggyant. Istenem, de nagyon hiányzott!

-Anna! Azt hittem, hallucináltam, hogy ott láttalak az ágyamban – húzta magához a lányt, és mielőtt az válaszolhatott volna, a szájára tapadt. Amikor már alig kaptak levegőt, a férfi folytatta, de Annát egy pillanatra sem engedte el: -Kijöttem a fürdőszobából és üres volt az ágy. Olyan volt, mint egy váratlan gyomros, amikor nincs időd megfeszíteni a hasizmod, mielőtt az ütést kapod. Aztán belefúrtam az orrom a párnába és olyan virágillata volt, mint neked. Ez volt a második övön alúli ütés. Amikor kijöttem, csak az járt a fejemben, ha nem talállak idekint, akkor itt az ideje egy dilidokit felkeresni. … Hogy kerülsz ide?

-Hát, apa hajlamos a túlzásokra, és mivel a betegség alatt látványosan rosszul voltam, a gyógyulás után most is meglepett valamivel, mint gyerekkoromban. Ez a valami most egy meleg helyre szóló repülőjegy volt. Engem lepett meg a legjobban, hogy Los Angelesbe. Az első reakcióm az volt, hogy máris tárcsázlak, aztán úgy döntöttem, megleplek. Felhívtam Tom barátodat, ő pedig közvetített Stephanie felé és közös erővel megszervezték, hogy az alkalmi testőröd, Donald értem jöjjön a reptérre. Steph pótkulcsával beengedett, és miután megbizonyosodott róla, hogy a kutyáid nem fognak megenni, itt hagyott. Azt mondta, egy-két órán belül visszajössz a partról. Kicsit ledőltem, mert a repülőn nem tudtam aludni, ennyi.

-Kis összeesküvő, ennél szebb meglepetést még sose kaptam - simogatta meg a lány száját, aztán az ujjai nyomát a szájával is lekövette.

-Akkor segítesz szállást keresni? – nézett rá félrehajtott fejjel Anna és a szemében játékos vidámság csillogott.

-Már találtam is. Kettőt is, te dönthetsz, melyiket választod.

-De nem luxusszállodában gondolkodtál, ugye? Mert ha a megtakarításomat most elköltöm valami drága, puccos helyre, akkor megint hónapokig kell spóroljak, amíg összekaparom a jegy árát – vigyorgott a lány.

-Nem luxus, de azért elmegy. Egy bibi van, valakivel osztozni kell rajta.

-Hát, ha az illető nem túl nehéz természetű, szerintem megoldható a dolog. Melyik két lehetőségből választhatok?

Simon átölelte a vállát és a hálószoba felé irányította. Az ajtóban megállt és a hatalmas ágy felé mutatott.

-Bal vagy jobb oldal?

-A lakótársam melyiket preferálja?

-Ő a teljes ágyat, de ismerem a fickót, tud alkalmazkodni.

-Most kell döntenem?

-Nem, ráérsz azután, hogy én döntöttem… a formás testedet... az ágyba – kuncogott a férfi és a szavait máris a tettei követték és a puha párnák közé zuhantak. A törülköző valahol elveszett, de ezt egyikőjük sem élte meg veszteségként, sőt hamarosan egy vékony kis top és egy rojtos farmershort is követte. Aztán már csak a férfi hangja csattant, ahogy a két kutya is beszállt volna a hancúrozásba: -Kifelé!

*

A párnákat a hátuk mögé gyűrve összebújva nézték a tv-híradót, majd a kaliforniai tűzesetekről szóló beszámoló után Simon a távirányítóért nyúlt és kikapcsolta. –Ide nem juthat el, nyugi! – húzta magához Annát, aki a bicepszébe markolva felnézett rá:

-Éhes vagyok! Elmegyünk enni, vagy összeütünk magunkat valamit?

-Hát, én csak a bokámat tudom összeütni, viszont roppant tehetségesen tudok pizzát rendelni – vont vállat Simon. –Ahogy a lakásodat elnéztem, te se lehetsz valami nagy konyhatündér.

-Hát, nem. De egy salátát meg valami sültet azért még ehetően el tudok készíteni. Margit néni mellett most is ellestem pár dolgot. Például megtanított palacsintát sütni.

-Azt ismerem, ettem nálatok. De attól csak a feneked fog nőni, nekem meg a pókhasam. Utálom kínozni magam az edzőteremben, úgyhogy csak óvatosan a kalóriákkal!

-Oké, miket szoktál enni?

-Hát, amik szerepelnek a kajás cégek menüiben. Lehet bio, lehet vega, de ha marhasült, az is jöhet. Ha meg vendég jön, akkor valamelyik étteremből rendelek. Tulajdonképpen bármit hajlandó vagyok kipróbálni, úgyhogy nem számítok a nehéz kuncsaftok közé. Kedvelnek is, mert nincsenek személyes kikötéseim… - vigyorgott. Egészen addig, amíg Anna a meztelen hasára nem csapott. Eredetileg csak arra akarta rávenni a férfit, hogy felkeljenek, de a happy trail érintése némiképp félrevitte a kezdeti gondolatot, és egy újabb erotikus támadást indított, követve a selymes szőr útját. Simon nem vette volna a lelkére, hogy letörje a lelkes próbálkozást, így aztán lejjebb csúszott és átengedte a testét a kalandozó ujjacskáknak és a lány meleg, nedves szájának. Amikor a lány letolta róla a takarót, elhaló sóhajjal megjegyezte: -Látom, te a bio-kolbászra szavazol.

*

Anna felhúzott lábakkal ült az első ülésen és a férfi kezét fogta, aki egy kézzel is magabiztosan irányította a monstrumot. Indulás előtt leemelték róla a szörföt, aztán a tengerparton hajtva elhagyták a várost. Már vagy fél órája autóztak, amikor lekanyarodtak a part felé, és Simon hamarosan egy rozoga, cölöpökön álló bódé előtt állt meg. Anna kétkedve nézte a messziről szinte romos épületet és a mellette homokba szúrt szörfdeszkákat. -Mi ez a hely? Szörfösök tanyája?

-Hát, járnak ide olyanok is, mint akikre te a filmek alapján gondolsz, de a deszkák igazából csak dekorációk. A tulaj rájött, hogy egy egész normális társaságot tud így idevonzani és a megjátszós kis faszkalapokat meg hatásosan távoltartja. Engem az a srác hozott el ide, aki szörfözni tanított, és azóta rendszeresen eljövök, mert isteni hamburgert csinálnak. Nem a mélyhűtőből szedik ki, hanem ott kavarják előtted és azt raknak bele, amit csak kérsz; aztán ott sütik meg előtted, érzed a fűszerek aromáját és mire beleteszi a zsömlébe, már a küszöböt kaparod, annyira kívánod. Tulajdonképpen a veled való szexhez hasonlít – kacsintott Annára, aki pirulva nyitotta ki az ajtót, de mire kibújt a kocsiból, Simon már ott tartotta az ajtaját és valami régimódi, de kedves udvariassággal fogta a kezét is, hogy a magas kocsiból biztonságosan kiszállhasson. A lány mély lélegzetet vett a sós párából, aztán egymást átölelve a bejárat felé indultak.

Odabent hozzájuk hasonló párok ültek a kis kétszemélyes asztalkáknál, a kisebb-nagyobb társaságoknak összetoltak pár asztalt, a tenger felé pedig az összes ablaktábla leakasztva várta a zárórát, amit Joe nem szokott elkapkodni. Az volt a hitvallása, hogy a hely addig tart nyitva, amíg a vendégei jól érzik magukat, így aztán sokszor még hajnalban is sütötte a hamburgereket vagy csak főzte az erős kávékat, és sokszor ő maga is odaült a vendégei mellé egy-egy jó beszélgetésre.

Anna ámulva nézte a látszólag viharvert csehót, amelynek mégis minden egyes darabja arról árulkodott, hogy szeretettel és gondos odafigyeléssel választották ki, hogy ehhez a helyhez tartozzon. Járt már hasonló helyen, de ez egy valamiben elütött a korábbi élményeitől. Itt nem a szükség és a pénztelenség miatt voltak kopottak, hevenyészve összeszedettek a bútorok, hanem egy tudatos döntés eredményeképpen. Bár, látszólag minden a régmúltat idézte, mégis, közelebbről megvizsgálva minden berendezési tárgy gondosan kezelt, felújított, ápolt darab volt. Meg mert volna esküdni rá, hogy a söntés pultja egy vagyont érne, ha a tulaj valaha is árverésre bocsátaná. Azonnal megkedvelte és kíváncsian nyúlt az egyetlen lapból álló étel- és itallap után. Amikor megrendelték a hamburgereket, Anna a napszemüveget az orrára húzva, felette nézett Simon szemébe:

-Mást se hallottam otthon, mint hogy veled milyen nehéz az élet, mert amerre jársz, élni nem hagynak a fotósok meg a rajongók. Ehhez képest itt ülünk egy kis csehóban és még senki nem dugott az orrod alá fényképet, hogy írd alá vagy fényképezőgépet, nem kattognak a telefonok, nem vagy te is kicsit paranoiás?

-Ahogy téged hallgatlak, már én is elhinném magamról, de ma csak egy jó napot fogtál ki. Vagy én vesztettem el a népszerűségem, csak még nem tudok róla.

-Akkor megkockáztatsz egy puszit? – csillogott dévajul a lány szeme és Simon egy félmosollyal megcsóválta a fejét.

-Attól félek, abból a pusziból hamar egy csók lenne, és mire észrevennénk magunkat, már az asztal tetején henteregnénk.

-Minek nézel te engem? – húzta össze a szemét Anna. –Nem akarlak én kényelmetlen helyzetbe hozni! Csak nézd a többieket, látszik, hogy szerelmesek, mi meg úgy ülünk itt szemben, mint két előkelő idegen. Még a kezemet se fogod meg.

-Régi, rossz beidegződés, igazad van, add csak ide a kezed – nyúlt Anna csuklójáért a férfi és az ütőerét kezdte simogatni, miközben a szemüveget ő is letolta, és szemeit a lány szájára fókuszálta. Anna feje lassan zúgni kezdett, a csuklóján hangyahadak kergetőztek és a torka teljesen kiszáradt. Kis idő múlva megfeszítette a kezét és el akarta húzni, de Simon erősen tartotta. –Mi van? Nem tetszik?

Anna durcásan biggyesztett. –Nekem ez nem erőpróba. Szerinted mennyire romantikus ez a birkózás az asztal felett? Ha nem akarod fogni a kezem, nem kell, de nem érdekes, te úgyis csak kiforgatod a szavaimat.

Simon felállt és a pulthoz ballagott, majd pár szót váltott a tulajjal, aztán visszament Annához és felhúzta. –Gyere!

-De hiszen mindjárt elkészül – torpant meg a lány, de Simon csak húzta magával a tenger felé vezető lépcsősorhoz. A vendégek némelyike kíváncsian feléjük fordult, aztán mintha csak mindennapos jelenetnek lennének a tanúi, visszafordultak az asztalukhoz. Simon megállás nélkül ment lefelé a lépcsőn, az utolsó foknál visszafordulva, és Annát a karjába kapva, a víz felé indult vele.

-Mit akarsz csinálni? – sziszegett a lány. –Ha beledobsz, isten bizony, én itt fojtalak meg a többiek szeme láttára.

-Maradj már veszteg, mert a végén tényleg beleejtelek! – mormogott a férfi és a víz előtt a talpára állította a lányt. Anna akkor vette észre a kis hálókkal elkerített természetes kis medencéket, amikben a vacsorának valók úszkáltak.  A látvány annyira lekötötte, hogy először észre sem vette, hogy a férfi a derekát átkarolva magához húzza és úgy mutogatja neki a polipot és a különböző halakat. Ahogy az árnyékuk a vízre vetült, az egyik hal ijedten dobta fel magát, alaposan lefröcskölve Annát, ahogy visszahullott a vízbe. Az apró sikkantást Simon mohó szája fojtotta bele. Aztán még ácsorogtak kicsit a teknősbékákat nézve, akik éppen kimásztak a még meleg homokra, majd lassan visszaindultak a lépcső felé. Anna finnyásan rázogatta szandálos lábáról a homokot, mígnem Simon újra felkapta és a lépcsőig masírozott vele. Ott aztán a fenekénél fogva tolta fel maga előtt a teraszon árválkodó asztalukhoz. Alig ültek le, a hamburgerjeiket máris eléjük rakták. Mindketten mohón estek neki és amikor a ketchup lecsurrant a lány száján, Simon egy természetesen közvetlen mozdulattal odanyúlt és letörölte, aztán az ujját a szájához emelte és lenyalta róla a csípős szószt. Anna vigyorogva nézte a már-már erotikus gesztust, magában megállapítva, hogyha a férfi minden téren ilyen rohamtempóban képes a fejlődésre, akkor igazán szép jövőnek nézhetnek elébe.

Perlekedők 44. és 45. fejezet

44.

-Apa! Ezt egész egyszerűen nem tehetted! – állt csípőre tett kezekkel, felháborodva az apja előtt Anna. A férfi kedvtelve nézte a kisebbik lányát, aki így dühösen kápráztatóan gyönyörű volt. Szinte már-már túl szép ahhoz a hollywoodi bájgúnárhoz. Na jó, most igazságtalan volt. A srác kifejezetten szimpatikus volt, sokkal rosszabbra számított. És nyilvánvaló, hogy ez a kis fruska bele van gabalyodva rendesen.

-Miért? A lányom vagy, aggódom érted, a nővéreddel pedig olyan cirkuszt rendeztetek, hogy valakitől magyarázatot kellett kapnom a dologra. Egyébként meg nem volt semmi probléma. Együtt vacsoráztunk, udvariasan elbeszélgettünk, mind a ketten megnyugodtunk, hogy ha nem vagyunk veled, akkor is azért jó kezekben vagy.

-De akkor is, mit fog most gondolni? Egyébként meg ismerem a nyugodt tárgyalási módszeredet, olyankor az ember mindig úgy érzi, hogy valami disznóságot követett el, még akkor is, ha kivételesen nem. Még jó, hogy nem fogtál rá puskát, hogy kérje meg a kezemet... - Amikor az apja jelentőségteljesen hallgatott, ijedten nézett fel rá. –Mondd, hogy nem mondtál neki semmi ilyesmit!

-Hááát, konkrétan nem így fogalmaztam meg, de azért javasoltam,  hogy gondolkodjon el, mit vár ettől a kapcsolattól hosszú távon.

-Jézusom! Apa! ...  És mit mondott? – szökött szárba azonnal a kíváncsisága.

-Hogy még csak most ismerkedtek, és ebből még akármi is lehet.

-Na, jellemző, pasi, ha nem szarta össze magát első ijedtében, akkor terel és jó, ha nem menekül azonnal. És mi van, ha én nem is akarnék hozzámenni?

-Drága gyermekem, az már a te dolgod, bár, nem olyannak ismerlek, aki csak cicázik a férfiakkal; de amúgy, egy férfi tudja, hogy mit akar! És ha tudja, akkor viselkedjen tisztességen...

-Oké, apa! Akkor ha Simon nem fogadja mostantól a telefonhívásomat, akkor tudjam, hogy a frászt hoztad rá és világgá futott?

-Nem nézem olyan menekülős fajtának. De ha mégis az lenne, akkor meg sem érdemel téged – zárta le a vitát az apja; és Anna felballagott a szobájába, hogy kiderítse, Simon vajon tényleg nem az a menekülős fajta-e.

*

-Hogy megy a forgatás? – kérdezte Anna pár nappal később az ágyán hasalva, lábaival kalimpálva, de még a saját számára is nyilvánvaló volt, hogy a kérdés elég lapos és érdektelen volt. Ráadásul nem is biztos, hogy sikerül vele elterelni a férfi figyelmét a legújabb húzásáról.

-A forgatás megy, azzal nincs baj – válaszolt hasonlóan kelletlen, kimért stílusban Simon. Aztán megköszörülte a torkát.

-Anna! Te is tudod, hogy én is tudom, sumákolsz…, Steph azt mondta, hogy nagyon visszafogottan ugyan, de roppant határozottan visszautasítottad az állást, amiről írt neked.

-Simon! Megmondtam, hogy nem kell protekció. Találtam pár állást és elküldtem az önéletrajzomat. Hamarosan válaszolniuk kell. Hagyd, hogy magam intézzem az ügyeimet, nem kell dadus! Egyébként sem utasítottam vissza, hanem azt mondtam, hogy majd átgondolom.

-Hát, én nem egészen így hallottam. Steph szerint a telefon elég egyértelműen közvetítette az érzelmeidet, annak alapján pedig szinte látta, ahogy bemutatod a középső ujjadat.

-Sose tennék ilyet! – csattant fel a lány és közben mélybordó színt öltött az arca, mert valóban – ha nem is mutatott be, de gondolatban megtette. –Nézd Simon, csak a hülye nem tenné fel a kérdést, hogy ki ez a csaj, aki ismeretlenül is ilyen jelentős munkához jut, ott, ahol mások évek óta várnak a lehetőségre. Én pedig nem akarok a protekciós stigmával nyitni abban a városban. Oké, hogy nyilván az egész filmipar így működik, de egy fiatal lány a semmiből előkerülve, óhatatlanul is nyomozni kezdenének, hogy ki áll mögötte…

-Én csak szeretnék veszettül mögötted állni, … most éppen… - nyögött fel a férfi, és Anna a teste mélyéig megborzongott a vágyakozó hangtól.

-Ne kezdj olyasmibe nagyfiú, amit nem fogsz végigcsinálni! – búgott érzékien a telefonba, mire a férfi a túloldalon elnevette magát:

-Telefonszex? … Csináltál már ilyet?

-Még nem, de azt mondják majdnem olyan jó, mint az eredeti – vigyorgott magában Anna, ahogy ujjai bekúsztak a pólója alá és végigsimított a testén. Az érintés még csak a közelében sem járt annak, mint amikor Simon keze siklott fel-alá a meztelen bőrén. –Úgy érzem, átvert, aki ezt mondta – mormolta bele a telefonba, mire a férfinak elakadt a hangja.

-Hééé, kislány, kezdjek féltékenykedni az ujjacskáidra?

-Ne,… sokkal ügyetlenebbek, mint a tieid – motyogta a lány, és lehúzta magán a korábban feltolt pólót.

A vonal tulsó végén tisztán lehetett hallani, ahogy a férfi nagyot nyel, amint maga elé képzeli a látványt.

-Lehet, hogy csak az a baj, hogy közben nem hallod, amit mondani szoktam – mormolta.

-Nem akarlak kiábrándítani, de szerintem olyankor sem szoktam hallani, amikor itt vagy – húzta Anna.

-Akkor mi a fenének dumálok neked egész idő alatt? – vigyorgott a férfi.

-Nem tudom, de szeretem hallani a dörmögésed, nekem annyi is elég – duruzsolta érzéki hangon a lány.

-Ilyen alapon akár egy macival is összebújhatnál, dörmög az is – grimaszolt a férfi.

-És szőrös is – replikázott a lány, mire Simon hangosan elnevette magát.

-Hát, életem, ez nem az a tipikus telefonszex, amiről már annyi szépet és jót hallottam. Ezt még mind a kettőnknek gyakorolni kell. De erre most sajnos nincs időnk, mert nekem mennem kell, már kétszer beszóltak, hogy kaparjam össze magam. Úgyhogy menj most szépen aludni, hogy holnapra szép legyél és kipihent, hogy a vendégedet kellő lelkesedéssel tudd fogadni!

-Vendégemet? Miféle vendégemet? Csak nem jössz? – élénkült meg a lány hangja a hirtelen rátörő reménykedéstől, mire Simon kuncogni kezdett odaát.

-Sajnálom, de nem igazán… Csak ha jól számolom, akkor holnapra úgyis kivonod magad a szexforgalomból. Már, ha szabályos időközönként szokott megjönni.

-Ja, hogy az? Basszus, hogy gondolhatsz még erre is? Még én is elfeledkeztem róla – ismerte be pirulva Anna.

-Csak mert a legutóbbi alkalom elég emlékezetes volt – suttogta halkan a férfi, mire Anna a bokájáig elzsibbadt az emlékezéstől. Az utolsó new yorki napjukra utalt a férfi, amikor egy végigszeretkezett éjszaka után a frász jött rá, hogy kárt tett a lányban.

-Pontos, mint egy Rolex, kösz, hogy emlékeztetsz rá – motyogta zavartan, miközben egy távcsókot próbáltak realizálni az okosnak nevezett telefonnal. Lehet, hogy okos volt, de a csókot nem tudta kellő élethűséggel továbbítani, ezen a tervezőknek még erősen törniük kell a fejüket.

Aztán úgy alakult, hogy másnap korán reggel mégis elbizonytalanodott annak a bizonyos svájci óraszerkezetnek a megbízható pontosságával kapcsolatban.

*

Görnyedve hajolt a wc fölé és éppen a gyomra tartalmától szabadult meg, aztán reszkető térdekkel felállt és a mosdóra támaszkodva kiöblítette a száját és megmosta a frissítő vízzel az arcát. Kezeit a hasára simítva várta a jellegzetes görcsöt, amit Simon előrejelzésének megfelelően időszerűnek érzett. De görcs nem jelentkezett, sőt az előbbi megkönnyebbülés után mintha még éhes is lett volna, bár egy halvány émelygés még mindig mocorgott a háttérben. Egy jó kis reggeli hányás,a menzesze meg késik…, újra megsimította a hasát, aztán a tükörbe nézve elfintorodott. Simon azt fogja hinni, hogy átverte azzal a gyógyszerszedéssel. Ez az egyetlen gondolat idegesítette, az már korántsem, hogy esetleg egy apró pötty osztódik viharos sebességgel a szíve alatt. Egy gyerek Simontól mindenképpen csodás dolog lenne, és ha a férfi még nem érzi ehhez elég érettnek magát, az sem probléma, ő egyedül is meg fog birkózni a feladattal, még ha a new yorki alkalmi bébiszitterkedés nem is éppen erre engedett következtetni. Mindenesetre nem akarta elkapkodni a következtetést, ezért aztán – bár mosoly játszott a szája szélén, de igyekezett hétköznapian elégedett képpel tenni a dolgát. Az apja fejét csóválva figyelte. Valami van, csak azt nem sejtette, hogy micsoda…

*

Simon homlokát ráncolva hallgatta Anna sokadik kérdését, ami a kisfiúval való közös jeleneteire vonatkozott. Minden érdekelte, de leginkább az, hogy hogyan értett szót a gyerekkel. Ennyire mély nyomokat hagyott volna benne Cullum lányainak szittelése?

-Hé, kislány! Ha érdekel a forgatás, miért nem rakod fel azt a formás kis popsidat egy gépre és jössz ide? Akkor első sorból élvezhetnéd, és elleshetnél trükköket, amiket később tudnál is kamatoztatni.

-Te is tudod, hogy érdekel, azt is tudod, hogy már régen úton lennék a reptérre, ha nem lenne itthon is dolgom, és igazából téged sem akarlak zavarni azzal, hogy ott téblábolok körülötted. Magyarországon is az volt a legnagyobb bajod, hogy miattam nem tudsz koncentrálni.

-Oké, ez igaz, de most meg azért nem tudok, mert már olyan régen láttalak, egy örökkévalóságnak tűnik, amikor a bársonyos combjaid között elveszhettem. Erről jut eszembe, nagyon szenvedsz?

-Szenvedek? Miért szenvednék? Ja, hogy azért, hát, amiatt igazából ritkán szenvedek – motyogta zavartan a lány, és nem tudta rávenni magát, hogy beszámoljon róla, a vendége kivételesen nem érkezett meg, viszont küldött maga helyett egy értesítést,miszerint reggelenként és néha napközben is kidobja a taccsot. Ez csak megzavarná Simont a koncentrációban. És végül is, orvosnál még nem járt, majd ha hivatalos lesz a dolog, akkor szól neki.

-Bocsáss meg kicsim, mennem kell! – mormolta a férfi és olyan hevesen belecuppantott a telefonba, hogy Anna nevetve tartotta el a fülétől.

-Jesszusom, menj csak, most úgyis ki kell mosnom a fülemet, mert szinte érzem, ahogy cuppog benne a nyál.

-Oh, milyen kis finnyás lett valaki. Én még élénken emlékszem, amikor semmi kedved nem volt mosakodni menni, amikor legutóbb cuppogtam…

-Oh, te dög… - nyögött fel a lány, ahogy felvillant előtte teljes életszerűségében a kép, ahogy a férfi feje a combjai között és a szája… kimondhatatlan dolgokat művel vele és közben … igen, kifejezetten cuppogott. Azt hitte, a menstruációs görcs mégiscsak jelentkezik, de ehelyett a vágy nyilvánvaló görcse rántotta össze a bensejét, ahogy szinte érezni vélte a forró, nedves és minden gondolatot feledtető besőséges csókot, ami után most csak az éhes kielégítetlenség maradt.

*

Ez már a harmadik nap volt, amikor émelyegve ébredt, aztán az ebédet is a wc-be küldte. Ami nem illett a képbe, hogy mára már kifejezetten rossz volt a közérzete és mintha hőemelkedése is lenne, tapogatta a homlokát Anna. Holnap mindenképpen elmegy egy orvoshoz és akkor válaszokat fog kapni, de most csak arra vágyott, hogy a műsornak mielőbb vége legyen és hazamehessen végre bebújni az ágyába.

George gondterhelten nézte a pulttól. Anna most is bájos volt, a smink is sok mindent eltakart, de azt nem tudta, hogy a szemei olyanok, mintha napok óta nem aludt volna és mintha még fogyott is volna. Határozottan megviseltnek tűnt. Csak azért nem gondolt rá, hogy szerelmi bánat, mert a szemei bár beesettek voltak, de boldogan csillogtak, még ha most mintha kissé lázasan is.

Anna mohón hajtotta fel a citromos vizet, most kifejezetten jól esett, aztán még éppen idejében kapaszkodott meg a pultban, amikor megszédült. George észrevette az ijedt mozdulatot, ahogy a pult széle után kap és elfehéredő ujjakkal kapaszkodik és már mellette is állt.

-Paul, hagyd azt a fenébe! – intette magához a csapost, aki a pult másik végét törölgette éppen. –Hívj egy taxit és vidd haza, de ha nincs otthon senki, akkor ne hagyd egyedül! Én beállok addig a helyedre. … De Paul! Eszedbe se jusson! – figyelmeztette halkan, mert tudta, hogy a kedvenc pultosa gyakran felejti a szemét a lányon. Most is csak azért merte őt megbízni a feladattal, mert tudta róla, hogy rendes srác, nem bántaná Annát, egyszerűen csak szerelmes belé.

*

Paul kifejezetten csalódott volt, amikor az első csöngetésre kitárult az ajtó és egy idős nő vette aggodalmas arccal gondjaiba a lányt. A taxiban már színezgette a képet, ahogy gondoskodóan tesz-vesz körülötte, és Anna végre észreveszi majd őt és meglátja benne a támasz mögött az aggódó férfit is. De Anna csak egy halvány mosollyal megköszönte a kíséretet és az asszonyra támaszkodva az elegáns lakás belseje felé indult. Ő pedig leállította a gitárt a fal mellé, aztán behúzta az ajtót és visszabaktatott az utcára, hogy fogjon egy másik taxit.

Margit néni hűs, puha kezével végigsimított a lány homlokán, miközben meglepően erőteljes mozdulattal lenyomta az ágyára, és leszedte róla a cipőket.

-Lázas vagy. Mindjárt visszajövök, hozok gyógyszert. Addig vetkőzz le, és ha megpróbálsz egyedül a zuhany alá állni, isten bizony elfenekellek.

Anna még a lázas, émelygő rosszullét közepén is elmosolyodott. Nem is olyan régen Simont fenyegette meg valami hasonlóval, bár őt korántsem az aggódás vezérelte, csak a szenvedély, mert még egy kimerítő éjszaka után is igényt tartott a társaságára a zuhany alatt. Simon! Két kezét a hasára simította, aztán hirtelen a kifelé induló asszony után nyúlt.

-Margit néni! Terhes nők is szedhetnek lázcsillapítót?               

Az asszony úgy fordult meg, mint akibe kígyó mart. –Terhes nők? Miféle terhes nők, Anna?

-Hát, néhány napja  hányással kezdem a napot, aztán néha még napközben is, meg a menzeszem sem jött meg még…

-Mióta? Mennyit késik? – suttogott az asszony.

-Három napja – csillogott a lány szeme boldogan, mire az asszony szinte megkönnyebbülve megsimogatta az arcát.

-Drága csillagom, nem akarlak elszomorítani, de a két dolog alighanem összefügg, csak éppen nem úgy, mint te azt gondolod. Ugyanis akkor az édesapáddal és Józsival nagyjából egyszerre fogtok szülni. Lassan elfogynak a lavórok a lakásban, mert mindegyikőtök azt ölelgetve fog ülni az ágyában. És nyugodtan szedheted a lázcsillapítót. Ez csak egy vírus, egy elég utálatos, agresszív vírus, meglátod, ahogy jobban leszel, a vérzésed is meg fog jönni…

-És ha mégis? – motyogta Anna szinte reménykedő szemekkel.

-Akkor majd azzal foglalkozunk a maga idejében. Meg azzal is, hogy hogy adjuk be az édesapádnak, aki nyilván nem lesz elragadtatva a hírtől. Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogy a fiatalember vajon mit fog szólni. Anna, Anna… hát, hiába, a szerelem nagy úr, még az ilyen okos lányoknak is képes elvenni az eszét – simogatta meg a lány arcát, aztán kisietett, hogy megkeresse az utolsó alkalmatosságot, amit a lány ágya mellé készíthet, ha a következő rohamnál nem lenne ideje eljutni a fürdőszobáig.

45.

Anna csalódottan nézte a foltos fehérneműt és a következő pillanatban megérezte a semmi mással össze nem hasonlítható görcsöt is. Hát, akkor Margit néninek volt igaza! Majd egy heti émelygés, hányás és láz után ma reggel láztalanul ébredve, farkaséhséggel vetette magát a friss péksüteményre és az illatozó friss lekvárra, megivott két nagy tejeskávét és összemosolygott az apjával az asztal fölött, aki legalább olyan megviselten nézett ki, mint ő. Józsi bácsi állt talpra leghamarabb, nyilván a felesége odaadó ápolásának köszönhetően és azért, mert őt világéletében nehezen verte le a lábáról bármilyen kór. Orvos is járt náluk, aki igazolta Margit néni diagnózisát, de azért a biztonság kedvéért a táskájából egy terhességi tesztet is odacsúsztatott a lánynak. A másnap sebtében elvégzett teszt semmit nem mutatott, de Anna valahol mélyen már abban a pillanatban elfogadta a tényt, amikor az idős házvezetőnő megcsóválta a fejét. De azért jó volt eljátszani a gondolattal. Kis szürkeszemű…

Most végre borzongás nélkül lezuhanyozott, tiszta fehérneműt húzott magára, aztán ledőlt a frissen húzott ágyneműre és Simon számát tárcsázta. Az elmúlt napok lázas önkívületében nem tudott vele beszélni és sejtette, hogy nem lesz megdicsérve a hallgatásért. Odaát még nincs éjfél, talán nem a legszebb álmából ébreszti a férfit.

*

-Na végre! – csattant a férfi hangja a túloldalon és Anna azonnal felhúzta magát. Milyen stílus ez?

-Hát, neked is szép napot, Simon! – füstölgött a telefonba és már-már az járt a fejében, kinyomja, aztán gondolkodjon el ez a hólyag, hogy milyen hangnemet használ.

-Anna! Tudod te hány napja nem tudtalak elérni? Már ott tartottam, hogy apádat fogom felhívni, pedig isten látja lelkem, ez lett volna a legutolsó, amit igazán akartam volna. Hol a fészkes fenében voltál?

-Hánytam drága Simonom, és azon törtem a fejem, hogy a menzeszem vajon miért nem jött meg – vágta ki őszintén, mire a vonal túlsó végén halálos csend lett. Aha, akkor sikerült sokkolni a fiúkát.

-Öööö, ezzel most azt akarod mondani, hogy … ?

-Hogy terhes vagyok-e?

-De azt mondtad, szedsz gyógyszert…

-Szedek, te is láthattad, hogy reggelenként bekapom a kis bogyót, de ez persze nem jelent száz százalékos védelmet, előfordulnak meglepetések…

-Jézus, Anna! Akkor most… 

-Akkor most…? – kérdezett vissza a lány, szándékosan húzva a férfi agyát még egy kicsit. Aztán megkegyelmezett. –Végre abbahagytam a hányást, a lázam is elmúlt, és a vendégem is megérkezett, csak némi késéssel. Nyilván a vírus miatt csúszott.

-Most mi van? Milyen láz? Anna! Basszus, próbálj már úgy fogalmazni, hogy ne kapjak agyvérzést, mert még nem fejeztük be a filmet és elég sok gondot okozna, ha a főszereplő kinyiffanna a Vége felirat előtt.

-Elkaptam valami vírust. És nemcsak én, de az egész ház, apa is. Eléggé kivoltunk, de már mindenki jobban van, én pedig nem várok gyereket, mert éppen az előbb láttam, hogy … szóval, érted.

-Megjött – nyögött a férfi, és a hangjából világosan érezhető volt a megkönnyebbülés.

-Meg. Nem mintha annyira örültem volna neki. Tudod, az első napokban határozottan érdekes érzés volt eljátszani a gondolattal, hogy esetleg mégis… De most, hogy hallottam, milyen idegesen reagáltál, már nem is vagyok benne biztos, hogy olyan jó ötlet lett volna vállalni a picit.

-Anna! Most akkor volt pici vagy nem volt pici? Teljesen meghülyítesz ezzel a beszélgetéssel! Megtennéd a kedvemért, hogy egyértelműen fogalmazol?

-Nem voltam terhes, csak … valahol reménykedtem, hogy … az vagyok.

-Miért?

-Nem nyilvánvaló?

-Anna! Én pasi vagyok… Nekem nem nyilvánvaló, de ha elmagyarázod, akkor talán közelebb jutok a megoldáshoz.

-Á, ha magyarázni kell, akkor nem érdekes – mormogta Anna kissé sértetten.

-Anna! Ne csinálj ki, kérlek! – sóhajtott elgyötörten a férfi a vonal túlsó végén. –Én csak nem akartam volna, hogy úgy legyél terhes, hogy tőlem távol vagy, a világ másik végén… Ha egyszer összehozzuk, én is a részese szeretnék lenni a mindennapjainak.

-Hát, ha akkor is így fogok hányni, akkor hidd el, jobb, ha nem vagy a részese – fintorgott a lány.

-Teljesen dinnye vagy. Ha ezzel j ár, hát akkor ezzel jár. De ott lennék és friss narancslevet hoznék neked utána, hogy jobb legyen, meg ilyenek, végül is ezért tartotok minket pasikat, nem? – kuncogott a férfi és Anna egy pillanatra elmerült ebben az idilli képben. És kifejezetten tetszett neki.

-Na jó, hagyjuk a gyomrom háborgását, momentán végre nem időszerű. Inkább mesélj, hogy álltok a forgatással…

-Hát, a legjobbkor hívtál, mert éppen tényleg állunk. A partnerem ugyanis, ez úgy látszik benne van a levegőben, szóval, most derült ki, hogy gyereket vár és nem a legjobban indul a dolog, mert kórházba került. Pár napig bent tartják, és addig én csak tengek-lengek itt… vagy… esetleg… felülök egy gépre, és …hazaugrom.

-Hova haza? – suttogta a reménykedéstől elszoruló torokkal a lány. –Los Angelesbe?

-Nem… hozzád! – suttogott vissza szenvedélyesen Simon és Anna majdnem elejtette a telefont,ahogy felpattant az ágyáról.

-Gyere! – kiabálta bele szinte sírva, mire a férfi halkan beleszólt:

-De lehet, hogy csak egyetlen nap lesz Anna.

-Ha csak egyetlen óra, akkor is örülni fogok neki!

-Hát, az szerencse, mert hamarosan beér a taxi a városba, és nehéz helyzetbe kerültem volna, ha mondjuk a nagy hallgatásod azt jelentette volna, hogy többé már látni sem akarsz – vigyorgott a férfi a telefonba a jól sikerült meglepetés örömével, és Anna a boldogságtól legszívesebben táncra perdült volna.

-Jézusom, akkor felöltözöm, hogy egy percet se vesztegessünk el! – motyogta, miközben már nyitotta is a szekrényajtót.

-Oké, de ne sok mindent vegyél magadra, tudod, hogy egy percet se vesztegessünk el! – mormolta válaszul a férfi, aztán egy csókot cuppantott a telefonba és kinyomta.

*

-Tudod, azért elgondolkodtam azon a gyerek dolgon… - mormolta lehunyt szemekkel a férfi, ahogy a Hyde park füvén hevertek egy kockás takarón és mellettük egy pikniskes kosárba az ebéd maradékát  már takarosan összepakolták. –Vigyázni kell veletek Steinlöchner lányokkal, mert egy szempillantás alatt elfogadjátok egy pasi spermáját, és pechemre mindkét alkalommal én lettem volna a befutó.

Anna úgy ült fel, mint akit katapult lökött az ég felé. Simon megérezte a hirtelen mozdulatot és kinyitotta a szemét, éppen időben ahhoz, hogy a feléje röpülő almát félreüsse.

-Megőrültél? Mi a frász bajod van? Ez elég rossz vicc lett volna, ha pontosan az orromat találja el.

-Nagyon sajnálom, hogy nem találta el! De tudod mit, legjobb lesz, ha most azonnal le is intesz egy taxit és húzol vissza Torontóba. Kapd be, Simon! – kiabálta neki majdnem sírva, miközben felrángatta a tornacipőjét, aztán mint akit puskából lőttek ki, futni kezdett. Simon elképedve nézett utána. Most megint mi a fasz van? Idáig itt heverésztek lustán élvezve az őszi napsütést, mi a bánattól borult ki Anna egyik pillanatról a másikra? Mert nyilván nem a vicces megjegyzésén… azon csak nem…? Összekapta a takaró sarkait, foglyul ejtve a kosarat és mindent, ami még benne volt, aztán nem törődve a halk csörömpöléssel, a batyut a vállára vetve a lány után indult. Abban bízott, hogy a park mellett nem olyan könnyű elkapni egy taxit, de ha mégis, akkor úgyis tudja, hol keresse.

Anna még a járda szélén egyensúlyozott és nyilván magyarul káromkodhatott, mert a hangsúly arra utalt, de egyetlen szavát sem értette, miközben harciasan kalimpált a közeledő járművek felé.

-Hagyd abba, a frászt hozod rájuk! – szólalt meg a háta mögött, mire a lány megpördült és szikrázó szemekkel csak annyit mondott: -Menj a fenébe!

-Anna! – sóhajtott a férfi egy elmeorvos kikezdhetetlen türelmével –mit tettem, mit mondtam, amin így felhúztad magad?

-Jézusom, te hülye vagy? Még kérdezed? Próbáld visszatekerni a magnószalagot a fejedben és hallgasd meg, mit ejtettél ki a szádon. Legszívesebben felpofoztalak volna, csak nem akartam feltűnést kelteni.

-Ahhoz képest tíz perce itt üvöltözünk a város közepén – intett körbe Simon, aztán meglátott egy üres taxit és leintette. Annát maga előtt betolva benyomakodott ő is a terjedelmes csomaggal a kezében. Bemondta a lány apjának címét, aztán ránézett a durcás hisztérikára és nagyot sóhajtva megcsóválta a fejét, de csendben maradt. Annyit már megtanult Anna mellett, hogy amikor így elveszti az önkontrollját, akkor jobb nem hozzászólni, hamarabb lehiggad. A kocsi hamarosan megállt a ház előtt és amíg fizetett, a lány felrohant a lépcsőn és türelmetlenül nyomta a csengőt. Mire Margit néni ajtót nyitott, már Simon is ott toporgott mögötte.

-Húha, nem sikerült a pik-nik? – nézett a beviharzó lány után az asszony és elvette a férfitól a batyut.

-Bocsánat, hogy csak így összeborítottam mindent, de vészhelyzet volt, sietnem kellett – villantott rá Simon egy szégyenlős félmosolyt, amivel azonnal el is érte a megbocsátást. Sejtette, hogy Annánál ennél jóval többre lesz szükség. Amikor a szobájához ért, két rövid koppantás után lenyomta a kilincset. Igazából arra számított, hogy az ajtó zárva lesz, de valami csodával határos módon kinyílt. Kilökte az ajtót és a küszöbön állva nézte Annát, aki éppen felnyalábolta az ő poggyászát és feléje tartott, hogy a kezébe nyomja. Na, nem! Nem fogsz kirakni kislány, amíg meg nem magyarázod, min kaptad fel a vizet ennyire! – gondolta magában és egy hanyag mozdulattal ellépett mellette, aztán a becsukódó ajtó hangját hallva, leült az ágyra.

-Azonnal menj a fenébe! – füstölgött vele szemben a lány, és a szeme úgy szikrázott, mint még talán soha. Gyönyörű! Viszonyt veszélyesen dühös – állapította meg Simon, aztán felállt, kivette a lány kezéből a csomagot és halk puffanással odébb dobta. Aztán visszahuppant az ágyra és magához húzta a lányt is. Anna hasztalan küzdött, a férfi erősen fogta a kezét, reménytelen volt a menekülés. Végül a huzavonát megunva leült mellé.

-Na, akkor most szépen mondd el, mivel húztalak fel egy másodperc alatt, mert esküszöm, fogalmam sincs.

-Ezt jobb, ha nem hangoztatod, mert csak még jobban felhúzol vele – sziszegte a lány. –Annyira még te se lehetsz tapló, hogy azt vágd a képembe, hogy a Steinlöchener lányok zsinórban csináltatják fel veled magukat. Én igyekszem, isten látja lelkemet, hogy milyen nagyon igyekszem nem gondolni arra, hogy a nővérem a te gyerekeddel volt terhes, de az ilyen hülye beszólásaiddal nem teszed könnyebbé a felejtést. Másrészt úgy hangzott, amit mondtál, mintha nekem mindegy lenne, hogy kivel bújok ágyba, ráadásul felelőtlen vagyok, és …

Itt tartott, amikor a férfi nemes egyszerűséggel ledöntötte az ágyra és a szájára tapadt. Más módszer nem jutott az eszébe, hogy befogja már végre a lány száját, amivel annyi sületlenséget sorolt vehemensen. Jézusom! Nem gondolt ő semmire, csak a napon elköltött ebédtől elpilledve kicsúszott valami viccesnek szánt mondat a száján, és erre az elmúlt fél órában ezen rágódnak, basszus. Amikor már alig kaptak levegőt - Simon a csók hevétől, Anna az esélytelen küzdéstől, hogy lelökje magáról - Simon felemelte a fejét éppen abban a pillanatban, amikor ez a boszorkány a harapást találta volna megfelelő módnak, hogy menekülni próbáljon előle. Hosszú ujjával megfenyegette:

-Eszedbe se jusson! A sminkesek megölnek, akkor pedig el fogom nekik mondani, hogy te voltál, és az se érdekel, ha az első újságírónak elmesélik. Na, ide figyelj! Elismerem, nem volt túl vicces mondat, de a szentségit, te sem gondolhatod komolyan, hogy azt jelentette, amit te véltél kihallani belőle. Adélra visszatérve…, ezt a dolgot nem törölhetem a múltamból és ezzel vagy együtt tudsz élni vagy nem, ez már a te döntésed, de soha, tényleg soha ne is próbálj ezzel nyitni egy veszekedést, mert csak elvadítod magad mellől a testvéredet és egy idő után talán engem is. Megtörtént. Pont. Ennyi. Egyébként sem azért repültem át az óceánt, hogy te aztán elméleteket gyárts, hogy mekkora faszkalap vagyok. Hülye humorom van, ezt bárki megerősítheti. Ha a jövőben minden beszólásom miatt ki akarsz rúgni, lehet, hogy előbb-utóbb sikerül is majd.

-Úgy! Akkor nekem szerelmes rajongással kell hallgatnom, ahogy lekurvázol? – sziszegett vissza a lány még mindig meg-megfeszítve a karjait, amelyeket a férfi satuként tartott az ágyhoz szögezve.

-Mikor kurváztalak le, te szerencsétlen? – forgatta meg a szemeit a férfi. –Lényegében csak annyit mondtam, hogy ti ketten lehettek a legfogékonyabbak a női nemből arra, hogy egy kósza figyelmetlenségtől azonnal teherbe essetek. Az unokatesómék két éve mindent megtesznek érte, hogy gyerekük legyen és mégsem jön össze, pedig orvosilag állítólag nem lenne oka a sikertelenségnek. Egyszerűen nem jön össze. A nővéredről most nem akarok beszélni, de ha jól emlékszem, nekünk is volt egy afférunk, amikor a kis csomag nem volt kéznél, meg te is mondtad, hogy még a gyógyszer sem száz százalékos. Ugyanakkor itt riogattál egy bébivel, hát megengedtem magamnak a viccelődést, sajnálom, ha ezzel a tyúkszemedre léptem, vedd úgy, hogy revans volt a szívatásért.

-Engedj el! Megijesztesz … - suttogta a lány könnyes szemekkel, mire a férfi úgy engedte el, mintha parazsat érintett volna.

-Bocsáss meg, nem akartalak, csak annyira fel voltál húzva, nem tudtam, hogy érjem el, hogy végig hallgass… - motyogta ijedten, aztán meglepve érezte, hogy a lány megsimogatja a száját.

-Az ijeszt meg, hogy mekkora hatalmad van felettem, hogy olyan szélsőséges viselkedést váltasz ki belőlem, mint még soha senki. És a fájdalom is megijesztett, amit akkor éreztem, hogy esetleg elmész, ha a kezedbe nyomom a csomagot és soha többé nem látlak. Nem lenne szabad ennyire függnöm tőled… - suttogta Anna halkan, aztán karjait a férfi nyaka köré fonta és könnyek között, de forró lélegzettel viszonozta Simon csókját.

-Kislány, te nem is sejted, hogy ugyanezek a félelmek tartanak fogva engem, valahányszor csak rád gondolok – súgta vissza. Percekig csak simogatta Annát, lassú, megnyugtató mozdulatokkal, aztán felemelte az állát és a szemébe nézve megkérdezte: -Nem kéne lemosnunk magunkról a park porát?

Perlekedők 42. és 43. fejezet

43.

A két apróság az egész délelőtti inkvizíciót meghazudtolva édesdeden aludt Simon kezébe kapaszkodva. Anna ellágyulva nézte őket, aztán halkan odasúgta:

-Nem túlzás, hogy 9-99 évesekig terjed a rajongói táborod. Most ezt kiterjeszthetjük 9 hónaposra is szerintem. Egyáltalán, honnan ismersz te ilyen dalokat?

-Nem fogod elhinni, voltam gyerek. Na jó, van egy rakás rokongyerek a családban meg a barátaim között is, és hallom eleget ezeket a dalokat, úgyhogy kicsit emlékeztem, aztán újra megtanultam. Nem nagy kihívás, valljuk be. Amikor Andrew megkapta a Pókembert, egy bulin viccből Marcusszal elénekeltük neki az Itsy Bitsy Spidert. A srác majdnem visszaadta a szerepet. Azt mondta, egészen addig a pillanatig nem érezte cikinek a szerepet. Ehhez képest már a második részt forgatja, és ott jött össze Emmával is, úgyhogy semmi baj a pókokkal. Különben is, képregényhőst eljátszani biztos kasszasiker.

Anna csak kapkodta a fejét a vidám sugdolózásban rejlő sok apró kis információra. Amíg csak Simont látta a két kis szöszke fejjel közrefogva, olyan volt, mint egy huszonéves srác a hugaival, egy kis túlzással a lányaival, de ahogy könnyedén dobálózott a barátai névsorában a mozikból ismert nevekkel, a lány újfent rádöbbent, mennyire máshonnan jönnek ők ketten.

-Rendet rakok odakint – motyogta a gondolataitól kicsit zavartan, aztán szinte kimenekült a hálószobából. A francba! Miért kell minden szerelmes éjszakát egy ilyen önmarcangoló másnapnak követnie?

Amikor fél óra múlva visszament, a férfi a lányokat ölelve mélyen aludt. Anna elmosolyodott a gondolatra, hogy ezért a fotóért alighanem vagyonokat kaphatna, de aztán inkább leült a fotelbe, szemben a látomással és könnyes szemmel álmodozni kezdett egy jövőről, amiben egy ehhez nagyon is hasonló kép is helyet kapott.

*

Sophie döbbenten nézte a parkettán hasaló jóképű fickót, akiért rajongók sikítanak torkuk szakadtából, bármerre jár, ehhez képest ő itt hasal a lakosztályukban a két pelenkás lányával és pont-pont-vesszőcskét rajzol, ha jól sejti, legalább századszor. Lyra ugyanis képtelen volt ezt megunni.

-Nagyon kemény volt? – nézett szánakozóan Annára, aki kicsit körön kívüliként üldögélt a kanapén és Margot-t itatta éppen.

-Amíg Simon meg nem érkezett. Onnantól a lányaid az ujjai körül tekeregtek. Lyra egyenesen felszólította ebéd után, hogy menjenek aludni. Természetesen együtt. Engem megtűrtek, mint kiszolgáló személyzetet, de Simonnak minden szavát lesték és szót fogadtak neki. Nem igazság, hiszen csak egy pasi.

-Hát, a lányaim nyilván fogták a kifejlődőben lévő női radarjukkal, hogy nem akármilyen pasi. Jamievel is jobban elvannak, mint velem, ha együtt vagyunk, úgyhogy ez valami ösztönös dolog lehet a lányoknál. Kéne egy kisfiú, hogy valaki engem is szeressen! – mormolta durcásan, mire a férje – nem zavartatva magát, hogy az akcióhoz lábujjhegyre kell álljon – hozzáhajolt és megcsókolta.

-Csak egy szavadba kerül drágám…

Anna mosolyogva nézte őket, aztán összerezzent, ahogy hátulról két kar átölelte. Észre sem vette, hogy Simon mikor állt fel a padlóról, de sikerült neki Lyra figyelmét kijátszva megszöknie a marathoni rajzolásból.

-Gyere, menjünk! Most már itt vannak az ősök, majd ők lerendezik a csemetéiket… - azzal a lányt máris az ajtó felé kormányozta. Anna épp csak búcsút tudott inteni és máris kívül találta magát az ajtón.

-El sem köszöntünk a lányoktól… - reklamált a szökésszerű távozásért.

-Nem hát, mert akkor soha nem engedtek volna el. Na, gyere óvónéni, mert az arcodra van írva, hogy ebben a hónapban már gyereket sem akarsz látni – vigyorgott részvéttel a hangjában.

-Hát, lehet, hogy igaza van Sophienak és egy kisfiúval könnyebb lenne – motyogta elgondolkozva a lány, mire Simon játékosan oldalba bökte.

-Nem akarom az álmaidat kerékbe törni, de azt mondtad, hogy szedsz gyógyszert.

-Szedek is, de majd egyszer … - sóhajtott Anna - … egy szürkeszemű szöszke kisfiút, aki az én hangomra csitul el és hozzám bújik …, most mi van? – nézett megütközve a férfira, aki még a száját is nyitva felejtette, ahogy a lányt hallgatta.

-Szürkeszemű, hm? – kérdezte vidáman csillogó szemekkel, mire Anna elpirult.

-Az is csak egy szín, és van, aki azt állítja, hogy akár ötven árnyalata is lehet – kacsintott a férfira, aztán nevetve futott előle a lift felé.

*

-Istenem, azért össze nem lehet hasonlítani, amikor az ember három év alatti csajokkal tölti az idejét, meg amikor már egy nővel… - sóhajtott elégedetten Simon, ahogy a késői vacsora után jóllakottan hátradőlt. Jamiéket otthagyva rábeszélte Annát, hogy kísérje el a színházba, ahol aztán a lány pirosra tapsolta a tenyerét a barátja alakításán, és ettől egy kicsit büszke is volt, meg egy kicsit bánatos is, amiért nem lepheti meg egy hasonló élménnyel, végül azonban beültek egy étterembe vacsorázni és most már csak egyetlen dolog hiányzott, hogy a mai nap tökéletes legyen…

-Nem vagy álmos? – nézett olyan lapos pillantással a lányra, hogy Anna elnevette magát.

-Nem bizony. Szívesen ágyba bújnék, de álmos nem vagyok – kacsintott a férfira, aki hirtelen felegyenesedve a pincér felé intett, hogy kéri a számlát.

*

-Ez az egyetlen éjszaka maradt már csak – mormolta Anna, miközben a taxi ablakából az elsuhanó égbeszökő épületeket nézte. Érdekes város volt New York. Egyszerre félelmetes és elbűvölő.

-Gyere velem Los Angelesbe! – morzsolgatta a lány ujjait Simon, ahogy a lány vállát átölelve a kezét szorongatta.

-Nem tehetem. Most nem – hajtotta le a fejét Anna. –De  ígérem neked, hogy körül fogok nézni és megragadom az első alkalmat. Már csak azért is, mert a nagy magányodban esetleg újra beszélgetni akarsz valami régi ismerőssel és én messze leszek, hogy felébresszem benned a mai éjszakának az emlékét.

-Anna! Ezzel ne viccelj! Nincs más! … Nézd, én tudom, hogy eddig nem sok mindent olvastál rólam, de ha kíváncsiskodni fogsz, biztosan találsz majd firkálmányokat, amik elbizonytalanítanak. Már csak ezért is sajnálom ezt a hülye dolgot Camille-el, mert most úgy tűnik majd, hogy alapot is szolgáltatok azokhoz a barom cikkekhez. Csak annyit kérek tőled, hogy ne higgy el mindent, amit papírra vetve látsz. Még a fotóknak se higgy, mert elképzelni sem tudod, mennyi manipulált kép kering rólam a neten. Esküszöm neked, hogy nem foglak akarattal olyan helyzetbe hozni, amitől rosszul érezhetnéd magad.

-Cssss! – tette az ujjait a lány a férfi szájára, mire Simon megragadta a kezét és a lány ujjait egyenként megharapdálva végül a tenyerébe csókolt. Anna a gyomra mélyéig borzongó finom érzéstől elvarázsolva megsimogatta szabad kezével a férfi szemét, száját, aztán lejjebb csúsztatta a kezét és beakasztotta ujjait a nyitott ing kivágásába.

-Ne esküdj! Én bízom benned Szürkeszemű!

*

A Heathrow-ról a taxi egyenesen a londoni lakáshoz repítette Annát, aki az átélt kalandtól szárnyalva, az elválástól szenvedve vegyes érzelmekkel rángatta fel a bőröndöt és a gitártokot a lépcsőkön, miközben a kulcsát kereste. Odabent Margit nénibe, a követségi mindenes, Józsi bácsi feleségébe ütközött.

-Annácska! Nem kapta meg a papája üzenetét? Los Angelesbe utazott éppen tegnap – világosította fel a lányt, amikor az az apja nevét kiabálva forgolódott az előtérben.

-Los Angelesbe? – kerekedett el a lány szeme, aztán eszébe jutott a veszekedésük Adéllal. Jesszus, a papa csak nem Simonhoz ment, hogy számonkérje tőle, amiért a lányával kavar? Előkapta a telefonját, aztán amikor már majdnem megnyomta a hívógombot, lehiggadt. Most este fél kilenc, Los Angelesben pedig délután fél egy körül járhat az idő. Ki tudja, Simon talán még az utazást piheni ki, vagy a kutyáival van, esetleg tárgyaláson, nem fogja minden csip-csup üggyel zavarni. Különben is nagyfiú, ha az apja felkeresi, biztosan meg fogja tudni oldani a dolgot. De hát nem olyan egyszerű egyébként sem találkozni vele, apa egész biztosan nem állít be bejelentkezés nélkül, és ki tudja, talán nem is lesz alkalma összefutni vele.

*

Steph csodálkozva nézte a mailt, amelyet a londoni magyar követségről küldött bizonyos George Steinlöchner. Ezt a nevet, legalábbis a vezetéknevet túlságosan ismerősnek találta, aztán benne akadt a hang, ahogy eszébe jutott, hogy Simon magyarországi asszisztensének az életrajzában olvasta, a kis fruska, aki úgy megkavarta ezt a szerencsétlent. Vajon a papa mit akarhat? Simon, az istenért, csak nem egy bősz atya akar kérdőre vonni, amiért a kislánya ágyába bújtál? – vigyorodott el a gondolatra, aztán a bolond gondolat biztos megérzéssé változott, ahogy a néhány sort végig olvasta.

A nagykövet arra kérte, hogy teljesen személyes okokból hozzon össze egy találkozót a védencével. Ez roppant érdekesnek ígérkezett. És egyelőre még ingadozott a két lehetőség között, hogy a srác orrára kösse-e a találkozót kérő nevét, vagy valami átlátszó dumával állítsa kész helyzet elé. Az biztos, hogy az összes eddigi vele szemben tanusított tiszteletlenségéért méltó bosszút állhatna rajta. Aztán győzött benne a lojalitás és azon kezdte törni a fejét, hogy a sajtó visszhangot hogyan tudnák megúszni ebben az ügyben is.

*

Simon idegesen kaparászta a Chateau Marmont roppant elegáns éttermének terítőjét. Steph és az ő viccei… Még jó, hogy indulás előtt megkegyelmezett neki és elárulta, kivel fog pillanatokon belül találkozni. Mégis, micsoda hülye helyzet lett volna, ha úgy jön ide, hogy csak akkor ébred rá, ki ül vele szemben, amikor az első pofont kapja. Merthogy Anna apja nem jópofáskodni jött el idáig, abban biztos volt. A bejáratnál felbukkanó magas, elegáns, vöröses, szemüveges férfi sokkal inkább illett volna egy londoni klubba, mint ebbe a városba, de mégis azonnal biztos volt benne, hogy Anna apját látja, annak ellenére, hogy a kisebbik lányára egyáltalán nem hasonlított. Annál inkább eszébe juttatta Adélt, és erre a gondolatra a víz is kiverte. A vele való afférról talán csak nem tud a drága papa, mert akkor jobb, ha hív egy ügyvédet és végrendelkezik. A férfi megállt és gondterhelten körülnézett. simon felemelkedett, mire a férfi feléje indult.

-Mr. Carmichel, köszönöm, hogy szakított rám időt! – köszönt neki udvariasan a férfi és Simon egy pillanatra zavarba jött. Már csak a kora miatt is, neki kéne itt udvariaskodnia, nem Anna apjának.

-Mr. Steinlöchner, örülök, hogy megismerhetem, uram! – ragadta meg a feléje nyújtott kezet, aztán hellyel kínálta az asztalnál.

Megvárták, amíg a pincér felveszi a rendelést, aztán az apa kék szemeit fürkészőn Simon szürke szemeibe mélyesztette, és megszólalt.

-Abban bíztam, hogy azon túl, hogy megismerhetem, talán Öntől magyarázatot kapok a lányaim meglepő viselkedésére.

Puff neki, ez a legrosszabb forgatókönyv lesz! – nyögött fel magában Simon, aztán meg sem próbált úgy tenni, mint aki nem érti, miről beszélhet a beszélgető partnere. Úgy döntött, talán az egyenesség lesz az, amivel kifoghatja a szelet egy dühös apa vitorlájából, bár Anna apja egyelőre nem tűnt olyannak, aki az este végén puskát ragad és lelövi. Manolo remélhetőleg elvette tőle, mielőtt a portán átengedte – gondolta kicsit idétlenül, aztán megköszörülte a torkát.

-Kérdezzen bátran, nincsenek titkaim!

-Nézze fiatalember! Mire ideértem, kicsit lehiggadtam, de a múltkor olyan jelenetnek voltam tanuja az otthonomban, amilyet azok a falak nem láttak az elmúlt jó húsz évben. A két lányom kis híján egymásnak esett, Anna egyenesen arra ragadtatta magát, hogy felpofozza a nővérét. Tőlük reménytelen ügy volt magyarázatot kapnom, ezért gondoltam, hogy magával beszélek, és sikerült is kicseleznem a lányomat, hogy amíg New Yorkba utazott, én idejöttem. Szóval, mi történik itt tulajdonképpen?

-Szeretem a lányát – válaszolt röviden Simon, remélve, hogy ezzel elejét veszi a további faggatózásnak. De George-ot nem olyan fából faragták, akit ennyivel el lehet intézni.

-Melyiket?

-Annát – vágta rá habozás nélkül Simon.

-Hm. Akkor nem értem, mi volt az a veszekedés.

-Amikor Magyarországon forgattam, akkor ismerkedtünk meg és viszonylag rövid idő alatt eléggé elmélyült a kapcsolatunk. Aztán Anna megijedt, hogy ez egy elég reménytelen ügy és búcsú nélkül lelépett, egyenesen Londonba, de ezt akkor én még nem tudtam. Adél tudta, de nekem azt állította, hogy fogalma sincs, hol a huga. Annának meg úgy számolt be erről a beszélgetésről, mintha megmondta volna nekem, hol találom,  csak én nem akartam utána jönni. Így aztán majdnem szakítás lett a dologból, csak a véletlennek köszönhetjük, hogy mégis összefutottunk. Való igaz, hogy mind a ketten nehezteltünk ezért Adélra.

-Bocsássa meg nekem, ha kicsit hitetlenül hallgatom magát, de még mindig nem értem. Illetve Anna indulatát már igen, de Adél, mi oka lehetett így viselkedni?

-Talán meg akarta védeni a hugát, hogy egy magamfajtába szeressen bele. A színészekről sokan tartják, hogy megbízhatatlan népség.

-És maga az? Megbízhatatlan?

-Nem hiszem, uram. Legalábbis mindent elkövetek, hogy ne ez a vélemény alakuljon ki rólam.

-Helyes. Akkor … mik a tervei a lányommal?

Huh, hát ilyen helyzetben még nem volt, ez tagadhatatlan – nyögött fel halkan Simon.  Hogy egy apa kényszerítse színvallásra, ez az élmény eddig még kimaradt az életéből. És ha egészen őszinte akar lenni, erről most is szívesen lemondott volna. Persze, szereti ő Annát, nem is gondol arra, hogy ez előbb-utóbb véget érne, de azért ne már egy apa bokszolja ki belőle a nyilatkozatot. Most mit mondhatna, ami nem elköteleződés, de nem is bántja meg vele ezt a derék családapát?

-Uram, egyelőre csak ismerkedünk egymással, aztán majd az idő eldönti, hogy mivé növi ki magát ez az egész.

-Oh, igen, ismerkednek, nyilván tisztában vagyok vele, hogy ez mit jelent a mai világban. De ettől még nem állítom, hogy örülök is neki. Egy férfi tudja, hogy mit akar! Ha jól számolom, maguk már néhány hónapja ismerkednek egymással, nyilván van sejtése róla, hogy mennyire ígéretes ez a kapcsolat…

-Uram, ne haragudjon, nem akarok tiszteletlen lenni, de még nem gondoltam házasságra, ha esetleg ide akarna kilyukadni; de ha valaha fogok, akkor a leendő feleségemnek fogom feltenni a kérdést először, hogy akar-e engem. Tudom, hogy ez valamikor nem így működött, az apám is az anyám apjától kért engedélyt még az udvarlásra, de változnak az idők. És Anna nem egy elveszett lány, nagyon jól tudja képviselni az érdekeit, mellettem pedig egyébként is biztonságban van. Pillanatnyilag csak annyit ígérhetek, hogy mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem. Bár, ehhez nem lenne rossz az sem, ha itt tudnám a közelemben.

-Értékelem az egyenességét, de maga is értse meg, nekem a lányaim mindennél fontosabbak, és nem érdekel, ki az illető, ha bántani merészeli őket, velem találja szemben magát. Maga még nem tudja, de egy lányos apánál kevés vérmesebb személy él a földön, talán csak a fiús anyák – kacsintott rá a szimpatikus fiúra, aki várakozáson felül jól vette az akadályt és ettől kicsit megnyugodott. Aztán az étlapért nyúlt.

-Azt hallottam, itt érdemes a séf ajánlatát választani, még sosem okozott csalódást.

*

Simon hanyatt feküdt a háza kertjében a medence melletti fűben és a csillagos égboltot nézte. Az éjszakai levegő lehűlt és a fű is párás volt, az inge már átázott, és érezte, hogy a farmeje is olyan lesz hamarosan, mintha bent ment volna ki. Nem ment ki a fejéből az Anna apjával folytatott beszélgetés. Adélról nem tudott, és ő nem is érezte feljogosítva magát, hogy most felvilágosítsa, éppen elég volt az Annával kapcsolatos félelmeit eloszlatni. De eközben egy furcsa érzés ülte meg a gyomrát. Kicsit olyan volt, mintha kényszerhelyzetbe került volna, alig bírta elkerülni az egyenes nyilatkozatot a jövőjükkel kapcsolatban. De hát könyörgöm, alig pár hónapja ismeri Annát és bár fergetesek együtt az ágyban, azért ez még nem elég indok egy házasságra. Még olyan sok mindent nem tudnak egymásról, a családjaikat sem ismerik, Anna helyzete is több, mint bizonytalan, mert eltartott nem akar lenni, munkát meg ki tudja, mikor talál majd. Bár, megígérte, hogy nem teszi, de úgy döntött, pár apró lépést mégis megtesz az ügy érdekében, majd legfeljebb úgy intézi, hogy a lány ne jöjjön rá. Nem kell kapkodni! – intette magát. Hamarosan úgyis elutazik Torontóba a legújabb filmje forgatására. A Linwood Barclay: Ne fordulj el! című regényén alapuló izgalmas történetben lesz egy felesége és egy kisfia. Mindketten eltűnnek majd, s miközben őket keresi, kiderül, hogy az asszony nem is az, akinek ő annyi éven át ismerte. Az igazi Janet öt éves korában meghalt. Akkor kivel él együtt lassan hat éve, és ki szült neki egy tüneményes kisfiút? És hova tűntek egy verőfényes nyári napon a Five Mountains vidámparkból? És egyáltalán, miért történnek vele ezek a szörnyűségek és választ kap-e a kérdéseire valaha?… Most valahogy olyan érzése volt, hogy amíg a filmbeli kérdésekre keresik majd a stábbal közösen a választ, talán a saját életével kapcsolatban is sikerül megtalálnia azokat.

44.

-Apa! Ezt egész egyszerűen nem tehetted! – állt csípőre tett kezekkel, felháborodva az apja előtt Anna. A férfi kedvtelve nézte a kisebbik lányát, aki így dühösen kápráztatóan gyönyörű volt. Szinte már-már túl szép ahhoz a hollywoodi bájgúnárhoz. Na jó, most igazságtalan volt. A srác kifejezetten szimpatikus volt, sokkal rosszabbra számított. És nyilvánvaló, hogy ez a kis fruska bele van gabalyodva rendesen.

-Miért? A lányom vagy, aggódom érted, a nővéreddel pedig olyan cirkuszt rendeztetek, hogy valakitől magyarázatot kellett kapnom a dologra. Egyébként meg nem volt semmi probléma. Együtt vacsoráztunk, udvariasan elbeszélgettünk, mind a ketten megnyugodtunk, hogy ha nem vagyunk veled, akkor is azért jó kezekben vagy.

-De akkor is, mit fog most gondolni? Egyébként meg ismerem a nyugodt tárgyalási módszeredet, olyankor az ember mindig úgy érzi, hogy valami disznóságot követett el, még akkor is, ha kivételesen nem. Még jó, hogy nem fogtál rá puskát, hogy kérje meg a kezemet... - Amikor az apja jelentőségteljesen hallgatott, ijedten nézett fel rá. –Mondd, hogy nem mondtál neki semmi ilyesmit!

-Hááát, konkrétan nem így fogalmaztam meg, de azért javasoltam,  hogy gondolkodjon el, mit vár ettől a kapcsolattól hosszú távon.

-Jézusom! Apa! ...  És mit mondott? – szökött szárba azonnal a kíváncsisága.

-Hogy még csak most ismerkedtek, és ebből még akármi is lehet.

-Na, jellemző, pasi, ha nem szarta össze magát első ijedtében, akkor terel és jó, ha nem menekül azonnal. És mi van, ha én nem is akarnék hozzámenni?

-Drága gyermekem, az már a te dolgod, bár, nem olyannak ismerlek, aki csak cicázik a férfiakkal; de amúgy, egy férfi tudja, hogy mit akar! És ha tudja, akkor viselkedjen tisztességen...

-Oké, apa! Akkor ha Simon nem fogadja mostantól a telefonhívásomat, akkor tudjam

-Nem nézem olyan menekülős fajtának. De ha mégis az lenne, akkor meg sem érdemel téged – zárta le a vitát az apja; és Anna felballagott a szobájába, hogy kiderítse, Simon vajon tényleg nem az a menekülős fajta-e.

*

-Hogy megy a forgatás? – kérdezte Anna pár nappal később az ágyán hasalva, lábaival kalimpálva, de még a saját számára is nyilvánvaló volt, hogy a kérdés elég lapos és érdektelen volt. Ráadásul nem is biztos, hogy sikerül vele elterelni a férfi figyelmét a legújabb húzásáról.

-A forgatás megy, azzal nincs baj – válaszolt hasonlóan kelletlen, kimért stílusban Simon. Aztán megköszörülte a torkát.

-Anna! Te is tudod, hogy én is tudom, sumákolsz…, Steph azt mondta, hogy nagyon visszafogottan ugyan, de roppant határozottan visszautasítottad az állást, amiről írt neked.

-Simon! Megmondtam, hogy nem kell protekció. Találtam pár állást és elküldtem az önéletrajzomat. Hamarosan válaszolniuk kell. Hagyd, hogy magam intézzem az ügyeimet, nem kell dadus! Egyébként sem utasítottam vissza, hanem azt mondtam, hogy majd átgondolom.

-Hát, én nem egészen így hallottam. Steph szerint a telefon elég egyértelműen közvetítette az érzelmeidet, annak alapján pedig szinte látta, ahogy bemutatod a középső ujjadat.

-Sose tennék ilyet! – csattant fel a lány és közben mélybordó színt öltött az arca, mert valóban – ha nem is mutatott be, de gondolatban megtette. –Nézd Simon, csak a hülye nem tenné fel a kérdést, hogy ki ez a csaj, aki ismeretlenül is ilyen jelentős munkához jut, ott, ahol mások évek óta várnak a lehetőségre. En pedig nem akarok a protekciós stigmával nyitni abban a városban. Oké, hogy nyilván az egész filmipar így működik, de egy fiatal lány a semmiből előkerülve, óhatatlanul is nyomozni kezdenének, hogy ki áll mögötte…

-Én csak szeretnék veszettül mögötted állni, … most éppen… - nyögött fel a férfi, és Anna a teste mélyéig megborzongott a vágyakozó hangtól.

-Ne kezdj olyasmibe nagyfiú, amit nem fogsz végigcsinálni! – búgott érzékien a telefonba, mire a férfi a túloldalon elnevette magát:

-Telefonszex? … Csináltál már ilyet?

-Még nem, de azt mondják majdnem olyan jó, mint az eredeti – vigyorgott magában Anna, ahogy ujjai bekúsztak a pólója alá és végigsimított a testén. Az érintés még csak a közelében sem járt annak, mint amikor Simon keze siklott fel-alá a meztelen bőrén. –Úgy érzem, átvert, aki ezt mondta – mormolta bele a telefonba, mire a férfinak elakadt a hangja.

-Hééé, kislány, kezdjek féltékenykedni az ujjacskáidra?

-Ne,… sokkal ügyetlenebbek, mint a tieid – motyogta a lány, és lehúzta magán a korábban feltolt pólót.

A vonal tulsó végén tisztán lehetett hallani, ahogy a férfi nagyot nyel, amint maga elé képzeli a látványt.

-Lehet, hogy csak az a baj, hogy közben nem hallod, amit mondani szoktam – mormolta.

-Nem akarlak kiábrándítani, de szerintem olyankor sem szoktam hallani, amikor itt vagy – húzta Anna.

-Akkor mi a fenének dumálok neked egész idő alatt? – vigyorgott a férfi.

-Nem tudom, de szeretem hallani a dörmögésed, nekem annyi is elég – duruzsolta érzéki hangon a lány.

-Ilyen alapon akár egy macival is összebújhatnál, dörmög az is – grimaszolt a férfi.

-És szőrös is – replikázott a lány, mire Simon hangosan elnevette magát.

-Hát, életem, ez nem az a tipikus telefonszex, amiről már annyi szépet és jót hallottam. Ezt még mind a kettőnknek gyakorolni kell. De erre most sajnos nincs időnk, mert nekem mennem kell, már kétszer beszóltak, hogy kaparjam össze magam. Úgyhogy menj most szépen aludni, hogy holnapra szép legyél és kipihent, hogy a vendégedet kellő lelkesedéssel tudd fogadni!

-Vendégemet? Miféle vendégemet? Csak nem jössz? – élénkült meg a lány hangja a hirtelen rátörő reménykedéstől, mire Simon kuncogni kezdett odaát.

-Sajnálom, de nem igazán… Csak ha jól számolom, akkor holnapra úgyis kivonod magad a szexforgalomból. Már, ha szabályos időközönként szokott megjönni.

-Ja, hogy az? Basszus, hogy gondolhatsz még erre is? Még én is elfeledkeztem róla – ismerte be pirulva Anna.

-Csak mert a legutóbbi alkalom elég emlékezetes volt – suttogta halkan a férfi, mire Anna a bokájáig elzsibbadt az emlékezéstől. Az utolsó new yorki napjukra utalt a férfi, amikor egy végigszeretkezett éjszaka után a frász jött rá, hogy kárt tett a lányban.

-Pontos, mint egy Rolex, kösz, hogy emlékeztetsz rá – motyogta zavartan, miközben egy távcsókot próbáltak realizálni az okosnak nevezett telefonnal. Lehet, hogy okos volt, de a csókot nem tudta kellő élethűséggel továbbítani, ezen a tervezőknek még erősen törniük kell a fejüket.

Aztán úgy alakult, hogy másnap korán reggel mégis elbizonytalanodott annak a bizonyos svájci óraszerkezetnek a megbízható pontosságával kapcsolatban.

*

Görnyedve hajolt a wc fölé és éppen a gyomra tartalmától szabadult meg, aztán reszkető térdekkel felállt és a mosdóra támaszkodva kiöblítette a száját és megmosta a frissítő vízzel az arcát. Kezeit a hasára simítva várta a jellegzetes görcsöt, amit Simon előrejelzésének megfelelően időszerűnek érzett. De görcs nem jelentkezett, sőt az előbbi megkönnyebbülés után mintha még éhes is lett volna, bár egy halvány émelygés még mindig mocorgott a háttérben. Egy jó kis reggeli hányás,a menzesze meg késik…, újra megsimította a hasát, aztán a tükörbe nézve elfintorodott. Simon azt fogja hinni, hogy átverte azzal a gyógyszerszedéssel. Ez az egyetlen gondolat idegesítette, az már korántsem, hogy esetleg egy apró pötty osztódik viharos sebeséggel a szíve alatt. Egy gyerek Simontól mindenképpen csodás dolog lenne, és ha a férfi még nem érzi ehhez elég érettnek magát, az sem probléma, ő egyedül is meg fog bírkózni a feladattal, még ha a new yorki alkalmi bébiszitterkedés nem is éppen erre engedett következtetni. Mindenesetre nem akarta elkapkodni a következtetést, ezért aztán – bár mosoly játszott a szája szélén, de igyekezett hétköznapian elégedett képpel tenni a dolgát. Az apja fejét csóválva figyelte. Valami van, csak azt nem sejtette, hogy micsoda…

*

Simon homlokát ráncolva hallgatta Anna sokadik kérdését, ami a kisfiúval való közös jeleneteire vonatkozott. Minden érdekelte, de leginkább az, hogy hogyan értett szót a gyerekkel. Ennyire mély nyomokat hagyott volna benne Cullum lányainak szittelése?

-Hé, kislány! Ha érdekel a forgatás, miért nem rakod fel azt a formás kis popsidat egy gépre és jössz ide? Akkor első sorból élvezhetnéd, és elleshetnél trükköket, amiket később tudnál is kamatoztatni.

-Te is tudod, hogy érdekel, azt is tudod, hogy már régen úton lennék a reptérre, ha nem lenne itthon is dolgom, és igazából téged sem akarlak zavarni azzal, hogy ott téblábolok körülötted. Magyarországon is az volt a legnagyobb bajod, hogy miattam nem tudsz koncentrálni.

-Oké, ez igaz, de most meg azért nem tudok, mert már olyan régen láttalak, egy örökkévalóságnak tűnik, amikor a bársonyos combjaid között elveszhettem. Erről jut eszembe, nagyon szenvedsz?

-Szenvedek? Miért szenvednék? Ja, hogy azért, hát, amiatt igazából ritkán szenvedek – motyogta zavartan a lány, és nem tudta rávenni magát, hogy beszámoljon róla, a vendége kivételesen nem érkezett meg, viszont küldött maga helyett egy értesítést,miszerint reggelenként és néha napközben is kidobja a taccsot. Ez csak megzavarná Simont a koncentrációban. És végül is, orvosnál még nem járt, majd ha hivatalos lesz a dolog, akkor szól neki.

-Bocsáss meg kicsim, mennem kell! – mormolta a férfi és olyan hevesen belecuppantott a telefonba, hogy Anna nevetve tartotta el a fülétől.

-Jesszusom, menj csak, most úgyis ki kell mosnom a fülemet, mert szinte érzem, ahogy cuppog benne a nyál.

-Oh, milyen kis finnyás lett valaki. Én még élénken emlékszem, amikor semmi kedved nem volt mosakodni menni, amikor legutóbb cuppogtam…

-Oh, te dög… - nyögött fel a lány, ahogy felvillant előtte teljes életszerűségében a kép, ahogy a férfi feje a combjai között és a szája… kimondhatatlan dolgokat művel vele és közben … igen, kifejezetten cuppogott. Azt hitte, a menstruációs görcs mégiscsak jelentkezik, de ehelyett a vágy nyilvánvaló görcse rántotta össze a bensejét, ahogy szinte érezni vélte a forró, nedves és minden gondolatot feledtető besőséges csókot, ami után most csak az éhes kielégítetlenség maradt.

*

Ez már a harmadik nap volt, amikor émelyegve ébredt, aztán az ebédet is a wc-be küldte. Ami nem illett a képbe, hogy mára már kifejezetten rossz volt a közérzete és mintha hőemelkedése is lenne, tapogatta a homlokát Anna. Holnap mindenképpen elmegy egy orvoshoz és akkor válaszokat fog kapni, de most csak arra vágyott, hogy a műsornak mielőbb vége legyen és hazamehessen végre bebújni az ágyába.

George gondterhelten nézte a pulttól. Anna most is bájos volt, a smink is sok mindent eltakart, de azt nem tudta, hogy a szemei olyanok, mintha napok óta nem aludt volna és mintha még fogyott is volna. Határozottan megviseltnek tűnt. Csak azért nem gondolt rá, hogy szerelmi bánat, mert a szemei bár beesettek voltak, de boldogan csillogtak, még ha most mintha kissé lázasan is.

Anna mohón hajtotta fel a citromos vizet, most kifejezetten jól esett, aztán még éppen idejében kapaszkodott meg a pultban, amikor megszédült. George észrevette az ijedt mozdulatot, ahogy a pult széle után kap és elfehéredő ujjakkal kapaszkodik és már mellette is állt.

-Paul, hagyd azt a fenébe! – intette magához a csapost, aki a pult másik végét törölgette éppen. –Hívj egy taxit és vidd haza, de ha nincs otthon senki, akkor ne hagyd egyedül! Én beállok addig a helyedre. … De Paul! Eszedbe se jusson! – figyelmeztette halkan, mert tudta, hogy a kedvenc pultosa gyakran felejti a szemét a lányon. Most is csak azért merte őt megbízni a feladattal, mert tudta róla, hogy rendes srác, nem bántaná Annát, egyszerűen csak szerelmes belé.

*

Paul kifejezetten csalódott volt, amikor az első csöngetésre kitárult az ajtó és egy idős nő vette aggodalmas arccal gondjaiba a lányt. A taxiban már színezgette a képet, ahogy gondoskodóan tesz-vesz körülötte, és Anna végre észreveszi majd őt és meglátja benne a támasz mögött az aggódó férfit is. De Anna csak egy halvány mosollyal megköszönte a kíséretet és az asszonyra támaszkodva az elegáns lakás belseje felé indult. Ő pedig leállította a gitárt a fal mellé, aztán behúzta az ajtót és visszabaktatott az utcára, hogy fogjon egy másik taxit.

Margit néni hűs, puha kezével végigsimított a lány homlokán, miközben meglepően erőteljes mozdulattal lenyomta az ágyára, és leszedte róla a cipőket.

-Lázas vagy. Mindjárt visszajövök, hozok gyógyszert. Addig vetkőzz le, és ha megpróbálsz egyedül a zuhany alá állni, isten bizony elfenekellek.

Anna még a lázas, émelygő rosszullét közepén is elmosolyodott. Nem is olyan régen Simont fenyegette meg valami hasonlóval, bár őt korántsem az aggódás vezérelte, csak a szenvedély, mert még egy kimerítő éjszaka után is igényt tartott a társaságára a zuhany alatt. Simon! Két kezét a hasára simította, aztán hirtelen a kifelé induló asszony után nyúlt.

-Margit néni! Terhes nők is szedhetnek lázcsillapítót?               

Az asszony úgy fordult meg, mint akibe kígyó mart. –Terhes nők? Miféle terhes nők, Anna?

-Hát, néhány napja  hányással kezdem a napot, aztán néha még napközben is, meg a menzeszem sem jött meg még…

-Mióta? Mennyit késik? – suttogott az asszony.

-Három napja – csillogott a lány szeme boldogan, mire az asszony szinte megkönnyebbülve megsimogatta az arcát.

-Drága csillagom, nem akarlak elszomorítani, de a két dolog alighanem összefügg, csak éppen nem úgy, mint te azt gondolod. Ugyanis akkor az édesapáddal és Józsival nagyjából egyszerre fogtok szülni. Lassan elfogynak a lavórok a lakásban, mert mindegyikőtök azt ölelgetve fog ülni az ágyában. És nyugodtan szedheted a lázcsillapítót. Ez csak egy vírus, egy elég utálatos, agresszív vírus, meglátod, ahogy jobban leszel, a vérzésed is meg fog jönni…

-És ha mégis? – motyogta Anna szinte reménykedő szemekkel.

-Akkor majd azzal foglalkozunk a maga idejében. Meg azzal is, hogy hogy adjuk be az édesapádnak, aki nyilván nem lesz elragadtatva a hírtől. Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogy a fiatalember vajon mit fog szólni. Anna, Anna… hát, hiába, a szerelem nagy úr, még az ilyen okos lányoknak is képes elvenni az eszét – simogatta meg a lány arcát, aztán kisietett, hogy megkeresse az utolsó alkalmatosságot, amit a lány ágya mellé készíthet, ha a következő rohamnál nem lenne ideje eljutni a fürdőszobáig.