"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2016. május 17., kedd

Egy lélek útja 11.



-Sajnálom! Mr. Cranston sajnos nem tudott eljönni, egy váratlan program jött közbe – feszengett Clark Ruffalo az öt csinos olasz lány előtt, miközben az asszisztense italokkal kínálta őket. Furcsa társaság voltak. Egyikük ki sem látszott a vamp smink alól, a másik olyan természetes volt, akár egy toszkán búzamező, a harmadik elegáns, akár egy üzletasszony, a negyedik kis duci bájosan izgatott, az ötödik szeme okosan csillant meg a divatos szemüveg mögött. Igazából nem volt bennük semmi hasonlóság, semmi közös, hacsak az nem, hogy mindannyian csalódottan sóhajtottak fel.
-De hát a levélben az állt, hogy szívesen találkozik velünk! – próbált úrrá lenni a csalódottságán a szemüveges.
-Ez így is volt, csak – mint mondtam – egy váratlan program jött közbe – válaszolt Clark rendíthetetlen nyugalommal és tőle szokatlan módon némi együttérzéssel. Igazából legszívesebben bepakolta volna a lányokat egy kisbuszba és Robert házához hajtatott volna, hogy lássák, hogy a kedvencüknek micsoda váratlan program jött közbe. Robert mostanában igazi seggfejként viselkedett. Nem magyarázta a viselkedését és levegőnek nézett bárkit, aki kritikával merte illetni. Amikor reggel felhívta, hogy figyelmeztesse a mai találkozóra, a házvezetőnője vette fel a telefont, aki aggódó anyáskodással a hangjában, suttogva tájékoztatta róla, hogy Robertet teljesen szétesve, a medencébe üres üveget dobálva találta egy szál alsónadrágban, amikor megérkezett. Láthatóan napok óta iszik, a személyes higiénét teljesen mellőzve. Clark tehetetlen volt, mert nem tudta, nem is sejtette az okát, miért viselkedik így. De hogy az ügyfele azóta volt ebben az állapotban, amióta Velencéből hazatért, arra pontosan emlékezett. Vajon a lányoknak közük lehet ehhez? – nézett kutatóan végig a zavartan üldögélő társaságon. Hirtelen elhatározásra jutott. 

-Nos, a mai találkozó sajnos nem jöhetett létre, de garanciát vállalok rá, hogy holnap összehozzuk. És kárpótlásként a mai csalódásukért, legyen ez az alkalom igazán emlékezetes. Mit szólnának egy vacsorához Beverly Hills egyik legelegánsabb helyén? – mosolygott rendíthetetlenül, holott tudta, hogy az ígérete pillanatnyilag az orosz ruletthez hasonló. Nem a helyfoglalással volt gond, hiszen Robert Cranston számára bármikor biztosítottak egy szabad asztalt a város bármelyik felkapott helyén. De hogy Robertet hogy veszi rá az együttműködésre, arról még halvány fogalma sem volt.
-Nem is tudom – rebbent meg a kis vadvirág szeme. –Én nem hoztam magammal olyan ruhát, amit ilyen helyeken szokás viselni. – Clark szeme megállapodott a gömbölyű melleken megfeszülő virágos ruhán, és úgy döntött, nem mondja meg a kis barnának, hogy egy ilyen ruha ára alighanem mind az ötük repülőjegyével vetekedne. Nem mintha a lány csodálatos alakjának különösebb csomagolási praktikákra lenne szüksége, hogy érvényesülni tudjon. Még ebben az egyszerű nyári ruhában is izgalmas, eredeti egyéniség volt. Zavartan elkapta a tekintetét, ahogy rájött, túlságosan kizárólagos figyelmet szentel a lánynak, a barátnői nyilván mind hasonló problémával küzdenek. Magához intette Sofiát, az asszisztensét és a kezébe nyomta a céges hitelkártyáját.
-Sofia elkíséri magukat. Segít kiválasztani valami alkalomhoz illőt. Ne! Ne is tiltakozzanak! Ez is része a jóvátételnek – mosolygott barátságosan, miközben arra gondolt, Robertnek elég sokba fog kerülni a mai stiklije. Merthogy a számlát elküldi neki, abban biztos lehet.
*
Gaby dühösen nézte a férjét, ahogy magában morogva, bizonytalan léptekkel bevette magát a fürdőszobába. Teljesen egyetértett az ügynökével, aki keresetlen szavakkal vonta felelősségre. Gaby ott állt mellette és feje sűrű bólogatásával próbált nyomatékot adni minden szónak. A férfi az ő szívéből beszélt. Az ügynökségen ott ült ő is a háttérben és tisztán érezte a lányok csalódottságát, és igen, a mérgét is, amiért valaki – pusztán a hírességével takarózva – képes semmibe venni egy ígéretet. Hogy ezt az ígéretet már abban a percben sem vette komolyan, amikor tette, nem tudhatták. A fél világot átutazták a szavában bízva, az ő Robertje egyszerűen nem tehette meg, hogy semmibe veszi őket. Amikor a férfi egy törölközőt csavarva a csípője köré bukkant elő, savanyúan húzta el a száját. Az emlékek átsöpörtek rajta, mint valami tornádó, és majdnem megfutamították. Ezt az isteni testet akarja ő másra bízni? Nemcsak a testét, de a lelkét is! – figyelmeztette egy hang, mire mélyet sóhajtott. Ha Robertet boldoggá tudja tenni valaki, akkor ő kénytelen lesz az áldását adni rá. Igazából már bármi más jobb lenne, mint ez az önpusztító élet, amit az utóbbi időben folytatott. Hagyta, hogy Clark továbbra is mondja a magáét, már érezte a férje belenyugvását. Az ügynek ez a része már sínen van – nyugodott meg végre. Ideje, hogy a lányok után nézzen, nehogy Sofia hollywoodi cicababákat csináljon belőlük, mert a férje akkor egy pillantást sem pazarol rájuk.
*
-Istenem, micsoda szabás! Nem félsz, hogy túl sokat mutat? – kerekedett el Maddalena szeme, ahogy Lucia körbefordult előtte.
-Jó, mi? – riszálta meg a fenekét Lucia, aki szinte fürdött ebben a közegben. Világéletében imádott volna ilyen ruhaköltemények között válogatni, hiszen a Casinóban látott éppen eleget. Esélye sem lett volna a saját fizetéséből ennyit áldozni egy elegáns rongyra, de ez a Clark Ruffalo biztosította róla őket, hogy nem kell az árcédulával törődniük, a lényeg, hogy jól érezzék magukat a választott ruhákban. Hát, ő tökéletesen elégedett volt. Most egy teljesen az alakjára simuló pezsgőszínű ruhában pompázott, amely elöl kifejezetten diszkrét volt, ha nem számítja, hogy melltartót nem vehet fel alá, de hátsó kivágása majdnem közszemlére bocsátotta a feneke vágását is, olyan mély volt. De úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna, és hihetetlenül izgatónak találta a gondolatot, hogy esetleg Robert Cranston tekintetét is a kis völgy felé irányítsa. Férfi, aki nyilván fogékony a női bájakra, és ő sosem volt elégedetlen a külsejével. Most pedig kifejezetten szépnek érezte magát. Már tudta, hogy a fodrásztól milyen frizurát kérjen a ruhához – ellenállhatatlan lesz. –Amúgy mondtam már, hogy kár volt visszafestetni a hajad? – torpant meg és a szép apácát nézte. Tudták mindannyian, hogy Maddalena végül nem csatlakozott a rendhez, de egymás között mégis apácaként emlegették. -Az a vörös! Anyám! Nekem nem állna jól, de neked istenien mutatott.
-Valaki azt mondta, hogy a saját barna színem sokkal jobban állt. És én is azt hiszem, igaza volt. Tudod, valahányszor a tükörbe néztem, egy idegen nézett vissza rám. Nem tudtam megszokni – vallotta be halkan a lány. Igazából ez volt az oka, hogy visszafestette az eredeti hajszínét, mert Agatha főnökasszony szavai azért nem biztos, hogy elegek lettek volna hozzá. De már szabad volt, a lázadás lehullott róla, mint egy napsütésben felesleges köpeny. A saját döntése az újbóli látogatás a fodrásznál, és nem bánta egyetlen pillanatig sem. Magabiztosabbnak érezte magát a régi Maddalena bőrébe visszabújva. 

-Még szerencse, hogy csináltunk magunkról egy közös fotót, amin még vörös vagy – szólt közbe Chiara, aki egy földig érő sötétkék selyemruhában illegett a tükör előtt. –Azt hiszem, én ezt választom. Ha a végén nem kell visszaadnunk a ruhákat, akkor ezt máskor is fel tudom venni. Például egy tudományos konferencia záróbuliján – nézte magát a tükörben máris a jövőt tervezgetve.
-Jézus, hogy tudsz most konferenciára gondolni! – horkant fel mellettük Franca, aki egy fekete koktélruhát igazgatott el magán. –Szerintetek gáz, ha én nem akarok hosszú ruhát? Annyira tetszik ez a ruha. Kicsit olyan, mintha a húszas éveket idézné, nem? – perdült meg és a ruha alján lévő rojtok játékosan táncra perdültek. –Egy hajpánt kell hozzá, egy hosszúszárú szipka, és én leszek Sally a Cabaret-ból – riszálta meg a fenekét, mire a rojtok a ruha alján játékos ficánkolásba kezdtek.
-Olyan szépek vagytok! – ült magába roskadva Theresa. Egyedül ő nem találta még meg azt a ruhát, amiben magabiztosan vonulhatna be egy nagyvilági helyre egy híres színész oldalán. Még Maddalena is rábólintott a Sofia kezében tartott smaragdzöld ruhára, ami aztán csodásan is állt tökéletes alakján. De ő? A nagy fenekével mégis mi a fenét vegyen fel? Legszívesebben valami tunikát választott volna, de Sofia türelemre intette és eltűnt az eladóval a raktárban. Durcásan gondolt rá, hogy inkább el sem megy a ma esti vacsorára. A másik négy lány mellett úgysem rúghat labdába. Semmit sem akart kevésbé, mint esetleg a férfi lesajnáló tekintetét. Bármerre nézett, ebben a városban a modellalkat úgyszólván kötelező volt, ő pedig kifejezetten PlusSize-modell lehetett volna. 

Gaby szellemujjaival beletúrt Maddalena sötétbarna tincseibe. Megőrült ez a lány? Hova lett a ragyogó vörös zuhatag, amely talán még az övénél is szebb volt? Persze, szép ez a barna is, de hát ez a szín olyan hétköznapi – gondolta letörten. Pedig Robert arra a színre egészen biztosan felfigyelt volna, nem sokan rohangáltak a világban olyan izzó szénakazallal a fejükön. De a lány tagadhatatlanul szép volt így is. Nos, legalább itt van! És az a smaragdzöld ruha valóban fantasztikusan állt rajta. Látva a lány nyugodtságát, ahogy képes volt önmagát adni még ebben a számára minden bizonnyal végtelenül idegen környezetben is, arra intette Gabyt, még Maddalena is esélyes lehet Robert figyelmére.
Felbukkant Sofia és egy kacsintással Theresa kezébe nyomott egy elegáns fekete ruhát, melynek elején csavargó minták alkottak homokóra formát. A lány beletörődő sóhajjal tűnt el a függöny mögött, hogy percekkel később sugárzó arccal kerüljön elő.
-Varázsló vagy! – ragyogott rá az amerikai lányra, aki elégedetten pacsizott össze az eladóval. A ruha tökéletes választás volt a teltkarcsú lánynak. A tagadhatatlanul kerek popsit optikailag tökéletesen ellensúlyozta a szabás.

2016. május 15., vasárnap

Egy lélek útja 10.



Maddalena ugyan a maga kétségbeesett módján még öt percenként változtatta a merészség és megalkuvás közti állapotát, de végül vett egy mély levegőt és kihallgatást kért Agatha főnökasszonytól. A kockát elvetette, nem volt értelme tovább kínoznia önmagát, és talán a környezetét sem. Ha ilyen sok kétely között vergődik napról napra, ennél ékesebb bizonyítéka nem is lehet, hogy nem a megfelelő helyen van. Megpróbálta, Isten látja a lelkét, hogy igyekezett. Tulajdonképpen még most is alkalmasnak érezte magát, hogy valahol a messzeségben jószolgálati tevékenységet végezzen, de beismerte, hogy sokkal könnyebb lenne ezt megtennie kevesebb kötöttséggel terhelten, szabadon, esetleg valakinek az oldalán. Már nem gondolt egy meghatározott személyre, hiszen az idő bebizonyította, hogy az érzelmei egyoldalúak voltak, Angelo valóban megtalálta elhivatott életét Isten szolgálatában. Ő többet – bocsáss meg! - vetett keresztet – mást akart. Egy társ, egy család oltalmában dolgozni, amely kellő biztonságot nyújtana, ha meggyötört lélekkel térne vissza a nyomor és megpróbáltatások világából. Ahol feltöltődhetne, hogy megerősödve utazzon vissza ápolni és tanítani a rászorulókat. 

A kihallgatás meglepően rövid volt, mintha a főnökasszony már régóta várta volna, hogy felkeresi, és megkönnyebbült volna, hogy ki akar lépni a végső eskü letétele előtt. Bár a szavaival arra figyelmeztette, hogy gondolja át a döntését, a tekintetében ott volt az elengedés. Amikor Maddalena már majdnem kilépett az ajtón, Agatha utána szólt:
-Lányom! Talán úgy tűnt, hogy szigorúbban ítéllek meg, kritikusabban, mint a társaidat. De az az igazság, hogy sosem értettem igazán, miért kerested falaink között a jövődet, a lelked békéjét.
Maddalena várta, hogy a rendfőnöknő még búcsúzóul a szemére veti az összes hibáját, de az idős nő a nyitott ablak felé nézve nyugodt, szinte baráti hangon folytatta:
-Próbáltam kiűzni belőled a nyugtalanságot, a kételyeket és az engedetlenséget, imával, nehéz munkával, de sosem a megalázásoddal, ezt remélem, elhiszed nekem. Te nem erre az aszketikus életre születtél, és bár nem vitatom a jóhiszeműségedet, de ha a világi életben találod meg a helyed, úgy érzem, boldogabb leszel. Látod, nem köteleztelek a hajad lenyírására sem, holott tudtam, hogy ott rejtegeted a főkötőd alatt. Bár ez a szín... ha megengedsz egy észrevételt, ez túlságosan feltűnő... ez nem te vagy. Az a szép barna sokkal jobban állt, de ebben is, mint annyi másban, mostantól szabadon dönthetsz. Igazság szerint vártam a napot, amikor ráébredsz, hogy nem ott vagy, ahol lenned kell. Nem tudom, hol van ez a hely, de sok szerencsét kívánok hozzá. Jó gyermeke vagy az Úrnak, de legyél inkább másnak a menyasszonya! – rebbent át egy halvány mosoly a lány emlékei szerint mindig mosolytalan arcon.

-Köszönöm anyám! – suttogta Maddalena megilletődötten, aztán kisurrant az ajtón, ahogy az idős nő egy mozdulattal útjára engedte. Szabad volt, de még fogalma sem volt róla, hogy mit kezdjen ezzel a szabadsággal. A kaland, a válaszok keresése egy idegen földrészre hívta, de még annyi pénze sem volt, hogy követhesse a lányokat Amerikába, ezért – lázadása következő állomásaként - elfogadta Lucia segítségét. Megesküdött, hogy a visszatértük után első dolga lesz leróni a tartozását. Hogy hogyan, még nem tudta, de új életet kezdett és ebben az új életben eltökélt szándéka volt magabiztosan állni a lábán. Lesz munkája! Nővérként végzett munkája talán jó ajánlólevél lesz valamelyik kórházban.
*
 -Istenem, olyan izgatott vagyok! – sóhajtott Franca, ahogy a stewardessek becsukták az ajtókat. A hatalmas géptest megremegett az életre kelő motorok alatt, miközben az utasok egymás után kattintották be a biztonsági öveiket. A meglóduló rohanásban egymás után csendesedtek el az izgatott útitársak. Az utasok vérmérsékletük szerint keresztet vetve kérték a Teremtő védelmét, vagy megrendelték az első szíverősítőket, ahogy az utazási magasságot elérték. A  lányok a nyakukat nyújtogatva próbáltak kilesni az ablakokon, bár Párizs nem kényeztette el őket pazar panorámával, lévén felhők borították az Eiffel-torony és a sugárutak megkapó látványát. Maddalena Luciával és a csendes Theresával ült egy sorban, Chiara és Franca mögöttük ültek egy fiatal férfival, aki úgy festett, mintha a szörfdeszkájáról szállt volna át a gépmadárra. A párizsi átszállás zökkenőmentesen ment, mintha mindennapos volna az életükben egy-egy ilyen tengerentúli utazás. Chiara és Lucia intézték a dolgokat, a másik három lány csendesen, megilletődötten követte őket. A várakozás óráiban mindegyikük agya egy gondolat körül pörgött: mi lesz velük, ha nem tudnak a férfi közelébe férkőzni? A pénzük ideig-óráig tartott csak ki, tartalékaik már nem voltak, Maddalena még adósságba is verte magát emiatt az őrület miatt. És mi lesz, ha sikerül? Mit mondanak neki? Mi lesz, ha megdühödik, mert otromba tréfának tartja majd a szavaikat? Megannyi kérdés, melyek mind a bukás eshetőségét vizionálták, mégsem futamodtak meg. Válaszokat kell kapjanak! Nem mehetnek haza eredménytelenül, mert sosem tudnának megnyugodni! 

Chiara írta a levelet Robert Cranston ügynökségének. Igyekezett kellőképpen figyelemfelkeltően fogalmazni, és esténként azért imádkozott, hogy a levél egyáltalán kerüljön a férfi elé. Igazán kínos lett volna, ha a nagy tervük már egy buzgó alkalmazott szemétkosaránál elvérzik. Ezzel azonban inkább nem nyugtalanította a többieket, akik már így is szinte rezegtek az izgalomtól. Amikor egy szűkszavú levélben egy időpontot és egy iroda címét kapták válaszul, megvették a repülőjegyeket. Mindannyian meglepődtek, amikor Maddalena megjelent az egyik megbeszélésükön és bejelentette, hogy legszívesebben velük tartana, ugyanis kilépett a rendből. Talán az áldozatnak vélt döntés keltette döbbenet késztette Luciát arra, hogy vállalja az apáca költségeit. Attól a naptól fogva Maddalena pirulva ugyan, de rendszeresen részt vett a találkozóikon, ahol extrémebbnél extrémebb ötleteiket kiagyalták. Tulajdonképpen ő volt az, aki szárnyaló fantáziájukat a földön tartotta, időnként rámutatva a terveikben rejtőző elemi hibákra. Egyikük sem gondolta volna, hogy ilyen jól eligazodik a világi dolgokban, és ilyen jól egyensúlyozik a színész iránti rajongás és az iránta tanúsított tisztelet vékony határmezsgyéjén.
A többiek igazából mind titkos álmaik valóra válását remélték a találkozástól. Lucia álmatlan éjszakákon tervezgette, hogy fogja meghódítani a férfit, de a gondolat ott fészkelt Theresa, Franca álmaiban is. 

Gaby a kezeit dörzsölve üldögélt az egyik üres ülésen és vágyakozva nézte a felszolgált italokat. Egy pezsgőt olyan szívesen elkortyolt volna annak örömére, hogy a dolgok végre mozgásba lendültek. Robert ugyan nincs mostanában a legjobb formájában, jutott eszébe legutóbbi látogatása, amikor a férjét dühöngve, alkoholban ázva találta, teljesen elveszve a depresszióban. Így aztán fel is kereste a barátját, Jeremyt és addig szuggerálta, amíg annak ellenállhatatlan vágya támadt felkeresni Robertet. Gaby innentől megnyugodva tért vissza a lányokhoz. Jeremy mindig jó hatással volt Robertre. Most is gatyába fogja rázni!

A lányok tervein csak nevetgélt. Nem mozogtak azokban a körökben, ahol könnyedén a férje közelébe férkőzhetnének, és pontosan tisztában volt vele, hogy az ügynökségen keresztül szinte alig jut el rajongói levél a címzetthez. De nem aggódott. Jeremyre is sikeresen tudott hatni, talán ugyanilyen hathatósan segíthet majd az irodában és bárhol máshol, ahol ezek a lányok megfordulnak majd. Élvezte, ahogy velencei akcentusukkal angolul próbáltak beszélgetni még egymás között is, felkészülve a találkozóra. Theresának sokat segített a tőle kapott új tudás, a többiek pedig elég jól gagyarásztak nélküle is.
*
Robert eközben nyűgösen lökte el maga elől az éppen olvasott forgatókönyvet. Nem tudott azonosulni a főszereplővel, de ebben nem biztos, hogy a szerző volt a hibás. A gondolatai folyton elkalandoztak, igazság szerint fogalma sem volt róla, hogy tulajdonképpen miről szól a történet, amit a héten már másodszor kezdett olvasni. Szeretett volna valakit hibáztatni ezért a dekoncentráltságért, de csak Gabyt tudta volna, ez pedig még a maga számára is őrültségnek tűnt. Jeremy látogatása egy időre kiragadta ebből a már-már katatón állapotból, de ahogy visszatért New Yorkba, ő is ott folytatta, ahol korábban abbahagyta. Utálta magát a gyengeségéért, de nem is nagyon törte magát, hogy változtasson a viselkedésén. A fásultsága volt az, ami tiszta pillanataiban még önmagát is megijesztette.

Töltött egy nagy pohár bort, az utolsó csöppeket a kerekhasú flaskából, amelyet egy meggondolatlan pillanatában vett le az üzlet olasz borokat kínáló polcáról. A rafia már elszíneződött az üveg nyakáról lecsorgó chiantitól, és neki vonzotta a szemét a látvány. Mintha a nagy hasú hawaii táncosnőnek valaki elvágta volna a nyakát – bambult a vörös foltra. Tiszta hülye vagy! – rázta meg a fejét, hogy száműzze a rémes hasonlat képét. Most viszonylag tiszta volt a feje, köszönhetően a könnyű asztali bornak, amelyből még ez a mennyiség sem ártott meg neki. Az utóbbi napokban nem mindig volt ez így. A nehéz bordeauxi boroktól különös álmai voltak. Gaby jött el hozzá és furcsábbnál furcsább dolgokat mondott neki. Arra kérte, hogy hagyja végre békén! Hogy kezdjen élni! Hogy legyen újra szerelmes! Megannyi lehetetlen ötlet, ami csak Gaby fejében fordulhatott meg, és amelyek miatt kifejezetten neheztelt rá, mert úgy érezte, mintha ellökné magától. El akarsz hagyni? Nem voltam talán elég hűséges hozzád? – kérdezgette tőle, de Gaby sosem válaszolt rá, és ez a némaság tartotta benne a lelket, hogy talán csak egy újabb szeszély az asszonytól. De a ma éjjel feltette a koronát az egész heti tortúrára. „Küldök neked néhány csajt, ismerkedj meg velük. Talán köztük lesz az is, aki elrabolja a szíved. Nem kötelező! De azért szeretném, ha legalább adnál egy esélyt a dolognak” – suttogta neki az asszony, miközben szellemujjaival cirógatta. Most nem érezte a kellemes melegséget, mint amikor korábban vele álmodott. Most nyirkos volt a lepedője, mintha lázban égő teste izzadtságát itta volna fel. Már az álom is teljesen abszurd volt, de aztán felhívta Clark az ügynökségtől és megkérdezte, lenne-e kedve találkozni néhány rajongójával. A lányok Velencéből érkeznek hamarosan és valami fontosról szeretnének beszélni vele. Majdnem elejtette a telefont. Clark nem szokott ilyen üzeneteket továbbítani, de mivel tudta, hogy nemrégiben ott járt, azt gondolta, a két dolog talán összefüggésben lehet. Túl sok volt ez így együtt, Gaby szavai és a lányok érkezésének híre. Határozottan kezdte úgy érezni, mintha földöntúli hatalmak játékszere lenne. Gondolkodási időt kért, nem mintha egyetlen percig is komolyan gondolta volna, hogy leül egy kávéra öt lánnyal, akik abból a városból érkeznek, ahol – ha nem is a hagyományos értelemben – eltemette a feleségét. A feleségét, aki még holtában is mókára készen játszott az idegeivel.
*
Gaby szeretettel nézte a férjét, ahogy hosszú kortyokban, szinte levegővétel nélkül üríti ki a poharát. Szívesen koccintott volna vele a régről ismerős ízű könnyed ruffinóval. Bolond pasi! Sosem vette komolyan, amikor – ahogy Robert fogalmazott – az őrült terveit megosztotta vele. Persze most sem hisz a szavaiban. Hirtelen ötlet volt, hogy az álmaiban szóljon hozzá. Azt remélte, megérzi majd az üzenetet, megérti, hogy semmi más vágya nem maradt már, csak az, hogy őt boldoggá tegye. De olyan kemény fejű! Imádta az el nem múló szerelméért, de szívesen a fejére koppintott volna, hogy „hé, kedvesem! sírig tartó hűséget fogadtál, és én már ott vagyok…” De a lányok már útra keltek, talán nekik sikerül a személyes varázsukkal elérni azt, amit ő nem tudott. Kirángatni ebből a zombi állapotból, ahol még képtelen elengedni az ő kezét. Őszintén? Nem várta ő olyan nagyon azt a pillanatot, amikor a férje szíve tetszhalott álmából újra éledve nagyot dobban valamelyikük láttán. Nem! Dehogy! Kőkemény elhatározással azonban jót akart a férfinak, még akár a saját lelkiüdve kárára is.

2016. május 12., csütörtök

Egy lélek útja 9.



Gaby meglepetten figyelte a történet alakulását. Egy ideje már azon törte a fejét, hogyan hozza a lányok tudomására a jelenlétét, az életükre gyakorolt befolyását. Szívesen elmondta volna nekik, hogy a megmagyarázhatatlan változásokat, különös új tudásaikat mind neki köszönhetik. Az ő hangja, magabiztos ujjai, lázadó természete keresték befogadójukat. De azt hitte, majd egyikük lesz az, aki felidézheti a férjében azt a valaha volt lányt, akibe beleszeretett. Most aztán felcsigázott érdeklődéssel figyelte, ahogy mindannyiuknak jutott valami belőle. A velencei lagúna vize volt a közvetítője, amely azon az éjjelen elvitte valaha volt életének egy-egy molekuláját valamennyiükhöz. Ezért énekelhetett Theresa az ő rekedtes hangján, ezért szólaltathatta meg kedvenc hangszerét Lucia, akinek éppen olyan jól állt a kezében a szaxofon, mint amikor ő játszott rajta a színpadon. Az ő sugallata vezette Maddalena kezét, amikor az égő vörös hajszínre rábökött, melyet most úgy dugdosott a kendője alatt, mintha szégyellné azt a pillanatnyi gyengeségét. Szívesen megmondta volna neki, hogy csodálatosan szép, és igen, azt is megmondta volna, hogy tőle származik az elbizonytalanodása is, miszerint talán évekkel ezelőtt tévútra vitte egy viszonzatlan furcsa érzelem. Maddalena ízig-vérig nő volt, akit rabul ejtett az apácaköntös. Hiszen olyan életvidám volt, olyan szeretetéhes! Gaby pontosan érezte a lelkében ébredező kételkedését és minden erejével azon volt, hogy felnyissa a szemét. Angelo atya és a regényes, kislányos érzelem már a múltté, a jövő pedig egy világi Maddalenára vár. De ő volt ott Franca lázadásában is az állandó önsanyargató fogyókúra ellen. Hiszen olyan szép lehetne ez a lány, ha elismerné végre, hogy csontsoványsága helyett a nőiesebb, kerekebb idomokkal válna vonzóbbá. Fenébe az öntet nélküli salátáit! Egyél bátran az isteni pastákból, te lány! – szuggerálta, valahányszor eljött az ebédidő. És ő fogta Chiara kezét is, amikor a lány néhány ecsetvonással életre keltette Robert arcképét. Tudta róla, hogy nem idegen tőle a képzőművészet, hiszen a foglalkozása megkövetelte tőle sokszor aprólékos kis rajzok készítését, és most igazi témát adott neki, hogy kibontakoztathassa a tehetségét, minek eredményeképpen a sok száz éves leletek helyén egy fájóan ismerős arc nézett vissza rá a vázlattömbből.
*
Adriana még mindig ott ült, ahol a lányok hagyták, és az előtte kirakott kártyákat nézte. Érezte, hogy a változások mögött álló szellem vele maradt és figyeli. Talán még a lányok kezét is vezette – ezt nem tudhatta. Mindegyik lány húzott egy lapot és ő még mindig nem értette, hogy tévútra vitték-e, vagy valami olyan változás előtt állnak, amiről még odafönt sem döntöttek. Ugyanis a lapok minden esetben valami rendkívüli jövőképet vizionáltak. Furcsa volt ilyen bizonytalannak lenni, mert hitt az eleve elrendelésben, és eddig a kártyák mindig világos képet mutattak, de a beszélgetésükből kiderült, hogy egyikük sem álmodozott még csak hasonló változásról sem, mint ami előtt álltak. .
A lányok össze-vissza kapkodó beszédéből kibogozta, hogy az életük furcsa eseményeit egy férfihoz – ugyanahhoz a férfihoz -, annak velencei látogatásához, és valamilyen módon a feleségétől vett búcsúhoz kötik. Nem volt ez újdonság, akik jósoltatni tértek be hozzá, gyakran remélték, hogy van a világban valaki, aki olyan fontos lehet a számukra, hogy alapvető változásokat hozzon az életükbe. De itt más volt a helyzet, mert ez a bizonyos férfi talán a létezésükről sem tudott. Amíg merengett, egy gyenge fuvallat meglibbentette a lapokat, mintha kíváncsiskodna, és Adriana tudta, pontosan így is történt. 

-Te érted, mit jelentenek ezek a lapok? – szólalt meg, hogy a láthatatlan lelket kommunikációra bírja. Gaby lázasan kereste is a lehetőségét, hogy valahogy kapcsolatba kerülhessen az asszonnyal. Igazi segítséget látott benne, aki az ügyét szolgálhatná különleges adottságaival. Ehhez azonban többet kellett tennie, mint összezilálni az asztalon fekvő kártyalapokat.
-Jó, akkor próbáljuk másként – folytatta Adriana. –Ráteszem a kezem a lapra, te pedig próbáld meg kitalálni, mit is jelent az arra a lányra nézve. Kérdezni foglak. Ha a válaszod igen, hagyd érintetlenül a lapot. Ha a válaszod nem, sodord le az asztalról. De először azt kell tudnom, ismered-e azt a férfit, akiről ezek a lányok beszéltek?
Az első gyertya lángja ellobbant. A szellem ezek szerint megtalálta a kommunikáció legegyszerűbb formáját. Adriana elégedetten bólintott.
-Szeretted?
Újabb láng aludt el.
-Azt akarod, hogy a lányok közül valaki foglalja el a helyed az életében? – kérdezte Adriana, mire az apró lángok sorban ellobbantak előtte.
-Köszönöm az őszinteséged! Akkor ha jól értem, ezek a furcsaságok a Te műveid. Talán a te saját tulajdonságaid osztottad szét közöttük, hogy annak a férfinak vonzóbbá tedd őket gondolkodott hangosan Adriana. ...-Tudod, azt hiszem, hiba csúszott az elgondolásodba. A szerelmet ugyanis nem lehet lemásolni. Ha téged szeretett és egy másik nőben is téged keres, akkor boldogtalan lesz, ha rájön, hogy mégsem téged kapott vissza. 

A lángok újra fellobbantak anélkül, hogy Adriana gyufát tartott  volna a kanócokhoz. Tudta, hogy ez annak a jele, hogy a szellem vitába akar szállni vele. Titokzatosan elmosolyodott. A halott asszony szándéka tiszteletre méltó volt, de nem ismerte jól a férfilelket, ez is nyilvánvalóvá vált. Ha az a férfi annyira szerette őt, hogy csak évekkel a halála után jött el ide, hogy elszórja a hamvait, nem fog szerelembe esni egy vörös lobonccal, ha annak tulajdonosa nem a volt felesége. Talán éppen az ellentétét fogja keresni. Ki tudná a szív dolgait előre kitalálni? Talán csak egy varázsló, de ő nem tartotta magát annak. Férfidolgokban különösen nem – gondolt a csúfos kudarccal végződött házasságára, mert Claudio igencsak rosszul tűrte, hogy a mindennapok problémáira rendre a kártyákban kereste a megoldást.

-Na jó! Kezdjünk hozzá! – hessentette el a kellemetlen emléket. -Elsőnek is itt van ez a szegény kis apáca. Tele ellentmondásokkal és kételyekkel. Bolond módon vörösre festette a haját és már ennyitől is merő lelkiismeret-furdalás az élete. Komolyan gondolod, hogy esélye lehetne a volt férjednél? Bár, ... – tette hozzá elgodolkodva – kihúzta a Bolond lapját, az egyik legfontosabbat a tarotban. Ez kellő bátorságról tanúskodik az élet gyökeres megváltoztatásához. Olyan utat nyithat meg előtte, amelyre magától talán soha nem is gondolt volna. Én azt mondanám neki, hogy érdemes mindent kockára tennie, és ha így tesz, ösztönösen fogja meghozni a jó döntéseket. De ezt a döntést neki kell meghoznia, nem beszélheti rá senki, mert akkor visszájára sülne el minden.
-Aztán ott van a kis pincérlány. A Szerető kártyáját húzta. Azt hihetnénk, hogy mellényúlt, hiszen még barátja sincs. Talán éppen ez a férfi lenne az – mormolta elgondolkodva és megértően nézte a lángot, amely verdesni kezdett. –Tudom, hogy fájdalmas erre gondolni. De Te is tudod, hogy ez az egész, amibe belevágtál, ide vezet majd. Én úgy látom, hogy le fog feküdni a férjeddel, talán a lányok közül elsőként, de mégis ... nem hiszem, hogy abban a kapcsolatban találna rá az igazi szerelem. 

Gaby hirtelen nem is tudta, még mindig komolyan akarja-e ezt az egészet. Adriana cizellálatlan szavai ráébresztették, hogy a terve nem más, mint egy idegen nő karjába űzni a férjét. Amíg élt, elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy Robert hűtlen legyen hozzá. És tisztában volt vele, hogy most sem lenne hűtlen, hiszen ő már nem kérhet számon rajta egyetlen numerát sem. A férje szabad ember. Ugyan Isten előtt kötöttek házasságot, de ő – köszönhetően a saját hibájának – felszabadította az esküje alól azzal, hogy felelőtlenül száguldozott az éjszakában, hogy végül a hullaházban kössön ki. 

- A restaurátor lány a Világ kártyát húzta. Nagyon ígéretes lap. Nagy sikerek várnak rá, ha kiáll az életben kitűzött céljaiért – mormolt tovább Adriana. -Biztos vagyok benne, hogy a szakmai élete felfelé ível majd, de a lap egy szót sem ejt a magánéletéről. Azt hiszem, a számára megjósolt új élet nem a férjed oldalán vár rá. De talán ő is szerepet játszhat benne, hogy ez a lány jókor lehessen jó helyen.
-Az én Luciám – már meg sem lepődöm – kihúzta a Sorskereket. A sors és a végzet szimbóluma. Amilyen vadóc kislány volt, igazán neki való kártya. Az elkerülhetetlen sorsfordulat lehetőségére figyelmeztet, amikor az ember mindent elveszíthet, de mindent meg is nyerhet. De bármit is nyer, a háttérben ott bújkál a bukás lehetősége is. – A tekintete valahova a messzeségbe révedt. Valamiért olyan baljóslatú volt ez a nyomorult lap. -Nagyon észnél kell lennie, hogy egy sorsfordító helyzetben hogyan cselekedjen, mert a változás egyaránt lehet jó és rossz is. Nem tudom... egyszerűen nem érzem, hogy ez a változás közvetlenül ezzel a férfival lenne kapcsolatos – rázta meg tanácstalanul a fejét. -Lucia! Kis vadmacskám! Tudhattam volna, mindig is tele volt meglepetésekkel. ... Igaz, azt sem tudtam eddig róla, hogy ilyen nagy változások előtt áll. 

Gaby szinte itta a szavait. Érdekesnek tartotta az asszony eszmefuttatásait, és próbálta az ő szemén keresztül látni a lányokat. Az biztos, hogy nem látták egyformán a jövőben rejlő lehetőségeket. Ő a maga részéről éppen erre a lányra szavazott volna. Pontosan olyan volt, mint ő maga, szilaj és a célja felé tudatosan törő.

-És utolsóként a kis Franca - a Főpapnőt, a megvilágosodás kártyáját húzta – merengett tovább Adriana, kezét a lap fölött tartva, és még érezve az azt kihúzó kéz izgatott rezgését a levegőben. -Na, ha valakiről nem hittem volna, az éppen ő. Olyan egyszerű kis lélek. Szerintem még ő maga sem tudja, hogy milyen mély gondolatokra képes. Tudod, van az a tudás, amit nem lehet megtanulni, hanem a lelkünk mélyén rejlő ismerethalmazból tudjuk előhívni. Ez a lány eddig csupa kételkedés volt, de ez a lap a rejtett bölcsesség, józan ítélőképesség, és mélyreható gondolkodás világának feltárásáért felelős. Ha képes lesz bízni a megérzéseiben, még nagyon sokra viheti. Most még látszat értékek alapján ítél, de a szíve mélyén képes a felszín alá látni. Az biztos, hogy ötük közül talán ő rajong leginkább a férfiért, de még nem látja az érző embert. Ha erre képes lesz, az dönti el kettőjük kapcsolatát. 

Gaby durcásan nézte a lapokat. Nem egészen erre számított. Hogy mire, azt ő maga sem tudta, de abból, amit Adriana mondott, nem látta a jövőt. Azt a jövőt, amit titkon remélt. Egyetlen dolog adott bizakodásra okot: A lányok egy amerikai utazást tervezgettek. Ha ott lesznek Robert közelében, talán végre sínre kerülnek a dolgok, és hazai pályán talán neki is lesz lehetősége egy kicsit befolyásolni a dolgokat.