Egy lélek útja 11.

-Sajnálom! Mr. Cranston sajnos nem tudott eljönni, egy váratlan program jött közbe – feszengett Clark Ruffalo az öt csinos olasz lány előtt, miközben az asszisztense italokkal kínálta őket. Furcsa társaság voltak. Egyikük ki sem látszott a vamp smink alól, a másik olyan természetes volt, akár egy toszkán búzamező, a harmadik elegáns, akár egy üzletasszony, a negyedik kis duci bájosan izgatott, az ötödik szeme okosan csillant meg a divatos szemüveg mögött. Igazából nem volt bennük semmi hasonlóság, semmi közös, hacsak az nem, hogy mindannyian csalódottan sóhajtottak fel.

-De hát a levélben az állt, hogy szívesen találkozik velünk! – próbált úrrá lenni a csalódottságán a szemüveges.

-Ez így is volt, csak – mint mondtam – egy váratlan program jött közbe – válaszolt Clark rendíthetetlen nyugalommal és tőle szokatlan módon némi együttérzéssel. Igazából legszívesebben bepakolta volna a lányokat egy kisbuszba és Robert házához hajtatott volna, hogy lássák, hogy a kedvencüknek micsoda váratlan program jött közbe. Robert mostanában igazi seggfejként viselkedett. Nem magyarázta a viselkedését és levegőnek nézett bárkit, aki kritikával merte illetni. Amikor reggel felhívta, hogy figyelmeztesse a mai találkozóra, a házvezetőnője vette fel a telefont, aki aggódó anyáskodással a hangjában, suttogva tájékoztatta róla, hogy Robertet teljesen szétesve, a medencébe üres üveget dobálva találta egy szál alsónadrágban, amikor megérkezett. Láthatóan napok óta iszik, a személyes higiénét teljesen mellőzve. Clark tehetetlen volt, mert nem tudta, nem is sejtette az okát, miért viselkedik így. De hogy az ügyfele azóta volt ebben az állapotban, amióta Velencéből hazatért, arra pontosan emlékezett. Vajon a lányoknak közük lehet ehhez? – nézett kutatóan végig a zavartan üldögélő társaságon. Hirtelen elhatározásra jutott. 

-Nos, a mai találkozó sajnos nem jöhetett létre, de garanciát vállalok rá, hogy holnap összehozzuk. És kárpótlásként a mai csalódásukért, legyen ez az alkalom igazán emlékezetes. Mit szólnának egy vacsorához Beverly Hills egyik legelegánsabb helyén? – mosolygott rendíthetetlenül, holott tudta, hogy az ígérete pillanatnyilag az orosz ruletthez hasonló. Nem a helyfoglalással volt gond, hiszen Robert Cranston számára bármikor biztosítottak egy szabad asztalt a város bármelyik felkapott helyén. De hogy Robertet hogy veszi rá az együttműködésre, arról még halvány fogalma sem volt.

-Nem is tudom – rebbent meg a kis vadvirág szeme. –Én nem hoztam magammal olyan ruhát, amit ilyen helyeken szokás viselni. – Clark szeme megállapodott a gömbölyű melleken megfeszülő virágos ruhán, és úgy döntött, nem mondja meg a kis barnának, hogy egy ilyen ruha ára alighanem mind az ötük repülőjegyével vetekedne. Nem mintha a lány csodálatos alakjának különösebb csomagolási praktikákra lenne szüksége, hogy érvényesülni tudjon. Még ebben az egyszerű nyári ruhában is izgalmas, eredeti egyéniség volt. Zavartan elkapta a tekintetét, ahogy rájött, túlságosan kizárólagos figyelmet szentel a lánynak, a barátnői nyilván mind hasonló problémával küzdenek. Magához intette Sofiát, az asszisztensét és a kezébe nyomta a céges hitelkártyáját.

-Sofia elkíséri magukat. Segít kiválasztani valami alkalomhoz illőt. Ne! Ne is tiltakozzanak! Ez is része a jóvátételnek – mosolygott barátságosan, miközben arra gondolt, Robertnek elég sokba fog kerülni a mai stiklije. Merthogy a számlát elküldi neki, abban biztos lehet.

*

Gaby dühösen nézte a férjét, ahogy magában morogva, bizonytalan léptekkel bevette magát a fürdőszobába. Teljesen egyetértett az ügynökével, aki keresetlen szavakkal vonta felelősségre. Gaby ott állt mellette és feje sűrű bólogatásával próbált nyomatékot adni minden szónak. A férfi az ő szívéből beszélt. Az ügynökségen ott ült ő is a háttérben és tisztán érezte a lányok csalódottságát, és igen, a mérgét is, amiért valaki – pusztán a hírességével takarózva – képes semmibe venni egy ígéretet. Hogy ezt az ígéretet már abban a percben sem vette komolyan, amikor tette, nem tudhatták. A fél világot átutazták a szavában bízva, az ő Robertje egyszerűen nem tehette meg, hogy semmibe veszi őket. Amikor a férfi egy törölközőt csavarva a csípője köré bukkant elő, savanyúan húzta el a száját. Az emlékek átsöpörtek rajta, mint valami tornádó, és majdnem megfutamították. Ezt az isteni testet akarja ő másra bízni? Nemcsak a testét, de a lelkét is! – figyelmeztette egy hang, mire mélyet sóhajtott. Ha Robertet boldoggá tudja tenni valaki, akkor ő kénytelen lesz az áldását adni rá. Igazából már bármi más jobb lenne, mint ez az önpusztító élet, amit az utóbbi időben folytatott. Hagyta, hogy Clark továbbra is mondja a magáét, már érezte a férje belenyugvását. Az ügynek ez a része már sínen van – nyugodott meg végre. Ideje, hogy a lányok után nézzen, nehogy Sofia hollywoodi cicababákat csináljon belőlük, mert a férje akkor egy pillantást sem pazarol rájuk.

*

-Istenem, micsoda szabás! Nem félsz, hogy túl sokat mutat? – kerekedett el Maddalena szeme, ahogy Lucia körbefordult előtte.

-Jó, mi? – riszálta meg a fenekét Lucia, aki szinte fürdött ebben a közegben. Világéletében imádott volna ilyen ruhaköltemények között válogatni, hiszen a Casinóban látott éppen eleget. Esélye sem lett volna a saját fizetéséből ennyit áldozni egy elegáns rongyra, de ez a Clark Ruffalo biztosította róla őket, hogy nem kell az árcédulával törődniük, a lényeg, hogy jól érezzék magukat a választott ruhákban. Hát, ő tökéletesen elégedett volt. Most egy teljesen az alakjára simuló pezsgőszínű ruhában pompázott, amely elöl kifejezetten diszkrét volt, ha nem számítja, hogy melltartót nem vehet fel alá, de hátsó kivágása majdnem közszemlére bocsátotta a feneke vágását is, olyan mély volt. De úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna, és hihetetlenül izgatónak találta a gondolatot, hogy esetleg Robert Cranston tekintetét is a kis völgy felé irányítsa. Férfi, aki nyilván fogékony a női bájakra, és ő sosem volt elégedetlen a külsejével. Most pedig kifejezetten szépnek érezte magát. Már tudta, hogy a fodrásztól milyen frizurát kérjen a ruhához – ellenállhatatlan lesz. –Amúgy mondtam már, hogy kár volt visszafestetni a hajad? – torpant meg és a szép apácát nézte. Tudták mindannyian, hogy Maddalena végül nem csatlakozott a rendhez, de egymás között mégis apácaként emlegették. -Az a vörös! Anyám! Nekem nem állna jól, de neked istenien mutatott.

-Valaki azt mondta, hogy a saját barna színem sokkal jobban állt. És én is azt hiszem, igaza volt. Tudod, valahányszor a tükörbe néztem, egy idegen nézett vissza rám. Nem tudtam megszokni – vallotta be halkan a lány. Igazából ez volt az oka, hogy visszafestette az eredeti hajszínét, mert Agatha főnökasszony szavai azért nem biztos, hogy elegek lettek volna hozzá. De már szabad volt, a lázadás lehullott róla, mint egy napsütésben felesleges köpeny. A saját döntése az újbóli látogatás a fodrásznál, és nem bánta egyetlen pillanatig sem. Magabiztosabbnak érezte magát a régi Maddalena bőrébe visszabújva. 

-Még szerencse, hogy csináltunk magunkról egy közös fotót, amin még vörös vagy – szólt közbe Chiara, aki egy földig érő sötétkék selyemruhában illegett a tükör előtt. –Azt hiszem, én ezt választom. Ha a végén nem kell visszaadnunk a ruhákat, akkor ezt máskor is fel tudom venni. Például egy tudományos konferencia záróbuliján – nézte magát a tükörben máris a jövőt tervezgetve.

-Jézus, hogy tudsz most konferenciára gondolni! – horkant fel mellettük Franca, aki egy fekete koktélruhát igazgatott el magán. –Szerintetek gáz, ha én nem akarok hosszú ruhát? Annyira tetszik ez a ruha. Kicsit olyan, mintha a húszas éveket idézné, nem? – perdült meg és a ruha alján lévő rojtok játékosan táncra perdültek. –Egy hajpánt kell hozzá, egy hosszúszárú szipka, és én leszek Sally a Cabaret-ból – riszálta meg a fenekét, mire a rojtok a ruha alján játékos ficánkolásba kezdtek.

-Olyan szépek vagytok! – ült magába roskadva Theresa. Egyedül ő nem találta még meg azt a ruhát, amiben magabiztosan vonulhatna be egy nagyvilági helyre egy híres színész oldalán. Még Maddalena is rábólintott a Sofia kezében tartott smaragdzöld ruhára, ami aztán csodásan is állt tökéletes alakján. De ő? A nagy fenekével mégis mi a fenét vegyen fel? Legszívesebben valami tunikát választott volna, de Sofia türelemre intette és eltűnt az eladóval a raktárban. Durcásan gondolt rá, hogy inkább el sem megy a ma esti vacsorára. A másik négy lány mellett úgysem rúghat labdába. Semmit sem akart kevésbé, mint esetleg a férfi lesajnáló tekintetét. Bármerre nézett, ebben a városban a modellalkat úgyszólván kötelező volt, ő pedig kifejezetten PlusSize-modell lehetett volna. 

Gaby szellemujjaival beletúrt Maddalena sötétbarna tincseibe. Megőrült ez a lány? Hova lett a ragyogó vörös zuhatag, amely talán még az övénél is szebb volt? Persze, szép ez a barna is, de hát ez a szín olyan hétköznapi – gondolta letörten. Pedig Robert arra a színre egészen biztosan felfigyelt volna, nem sokan rohangáltak a világban olyan izzó szénakazallal a fejükön. De a lány tagadhatatlanul szép volt így is. Nos, legalább itt van! És az a smaragdzöld ruha valóban fantasztikusan állt rajta. Látva a lány nyugodtságát, ahogy képes volt önmagát adni még ebben a számára minden bizonnyal végtelenül idegen környezetben is, arra intette Gabyt, még Maddalena is esélyes lehet Robert figyelmére.

Felbukkant Sofia és egy kacsintással Theresa kezébe nyomott egy elegáns fekete ruhát, melynek elején csavargó minták alkottak homokóra formát. A lány beletörődő sóhajjal tűnt el a függöny mögött, hogy percekkel később sugárzó arccal kerüljön elő.

-Varázsló vagy! – ragyogott rá az amerikai lányra, aki elégedetten pacsizott össze az eladóval. A ruha tökéletes választás volt a teltkarcsú lánynak. A tagadhatatlanul kerek popsit optikailag tökéletesen ellensúlyozta a szabás.