Egy lélek útja 14.

Szerelmes vagyok Robert Cranstonba! – ezt a rövid mondatot lüktette Theresa szíve, valahányszor a jóképű férfira nézett. Amióta ma reggel beszállt az érte küldött kocsiba, a színész figyelmességének megannyi apró jelét vélte érezni, kezdve az apró ajándékdoboztól – melyben a forgatásra szóló belépő kártya volt – egészen a stábbal töltött percekig, és a színésszel a lakókocsijában elköltött ebédig. Amíg a kamerák forogtak, a mellé rendelt kísérője a háttérben rengeteg érdekes információt osztott meg vele a készülő filmről, a szereplőkről. Üdítővel kínálták, aláírt sztárfotókat kapott, néhány oldalt a már felvett jelenetekről szóló forgatókönyvből, melyeken ott szerepelt Robert kezeírása is, az általa javasolt módosításokkal. Igazi ereklyéket, amikért egy rajongó ölni is képes lett volna. Aztán a rendező szünetet rendelt el, és egy elégedetten mosolygó Robert csatlakozott hozzá, aki rendre átsegítette a zavarán, figyelmes volt vele, és egyetlen jelzővel jellemezve maga volt a tökéletes férfi. Arra számított, hogy a férfi türelmetlen lesz, mint akinek egy kellemetlen betolakodóval kell foglalkoznia, hiszen tisztában volt vele, hogy elsősorban a munkájára koncentrál majd, de meglepő módon jutott a figyelméből a lánynak is, és ettől az a bizonyos rövid kis mondat valóságos himnusszá nemesedett a lelkében. Annál is inkább, mert mindeközben magán érezte a férfi forró pillantását, mely valósággal bekúszott a ruhája alá és megbizsergette a bőrét. Sosem volt igazán elégedett az alakjával, most mégis úgy érezte magát, mint maga Venus, aki Marssal enyeleg, holott a férfi még a kezét sem fogta meg. Az a néhány elemi udvariassági gesztus nem igazán számított, ahogy például a lakókocsiból kilépni segítette. De azért érintés volt az is, mely elektromos kisülésként zsibbasztotta el a tagjait. Ezek a lopott kis pillanatok csak az éhségét fokozták, míg délutánra már úgy érezte magát, hogy legszívesebben ő maga teperte volna le Robertet a lakókocsi kanapéján. Amikor pedig elérkezett a búcsú ideje, a teste szinte fájt a kielégületlenségtől. 

-Arra gondoltam... – nyúlt a keze után a férfi, amikor a kocsi megállt a szálloda előtt, és Theresa újult reménnyel torpant meg, ahogy már kiszállni készült.

-Igen?

-Tudom, nagyon fárasztó egy ilyen nap. Talán annak, aki a kamerák mögül figyel, még fárasztóbb lehet, hiszen nem tudja levezetni a feszültségét – folytatta a férfi, és Theresa majdnem felnevetett, ahogy a saját feszültségére gondolt. Ha tudnád! – sóhajtotta legbelül egy kis ördög, és ezzel éppen a legfontosabb pillanatokat mulasztotta el a férfi kérdéséből.

-Bocsánat, mit mondott? – pirult el mélységesen, ahogy a férfi kérdő tekintetére fókuszált a maga csapongó gondolatai helyett. Robert zavarba jött. Vajon tényleg nem érti ez a lány, hova akar kilyukadni? Ennyire kijött volna már a gyakorlatból, hogy még a férfias vágyait sem tudja egy nő tudomására hozni egyértelműen? Vagy csak ez az értetlenkedés is része az ősi női játékoknak? Már nem is emlékezett rá, Gabyval hogy volt ez annak idején. Gaby! A felesége emléke már nem blokkolta le, őszintén szerette volna tudni, hogy vajon ezt a lányt mivel vehetné le a lábáról. A teste – és talán az agya is – már eldöntötte, hogy újra élni akar. Nem tudott, nem is akart tenni ellene. Gaby meghalt. Megggyászolta. Ideje, hogy túllépjen a múlton. Első lépésként egy könnyed románc is megteszi. Itt van ez az édes kis lány, aki tagadhatatlanul izgalmas éjszakák emlékeit eleveníti fel a puszta látványával. Talán egy kicsit meg van szeppenve, amiért tenni próbálta neki a szépet – döntötte el és elhatározta, hogy megértően viselkedik vele. Mégiscsak ő a sztár, a lány pedig egy rajongója. Nagylelkű lesz. Olyan emléket kap tőle, amire egész életében emlékezhet majd. 

-Szóval, arra gondoltam ... ez után a szép nap után nem kellene még elválnunk. Feltehetnénk rá a koronát egy vacsorával. Beszélgethetnénk... hogy hogy tetszett a forgatás. Szívesen mesélek a történetről, amiből ma olyan pici ízelítőt kapott, hogy talán nem is tudja, miről szól. És hogy ne csak magamról beszéljek, őszintén érdekelne, mivel foglalkozik otthon, Velencében – zsongta halkan, hangjával valósággal körbefonva a lányt, aki már nem szabadulhat a bűvköréből. Erről árulkodott a mélybordó pirulás, az izgatottan rebbenő kezek, a még a ruhán is átütő heves szívdobogás.

-Nem is tudom... a lányok talán még nem értek vissza. Luciáék talán ott is alszanak Vegasban... – hebegett Theresa. Jaj istenem! A fenébe! És ha emiatt Robert lemondja az esti programot? – jajongott magában.

-Félreértett. A vacsorát csak kettesben gondoltam. A többiek tényleg ott maradnak Vegasban, és úgy tudom, Maddynek is programja lesz, Clark mintha említette volna, hogy el akarja hívni ... – mondta halkan a férfi, szemeit egy hipnotizőr erejével mélyesztve Theresa tekintetébe. A lány, ha meg is lepődött, nem mutatta. Egy pillanatra még mosoly is átsuhant az arcán, ahogy a kivetkőzött kis apácát Maddyként hallotta említeni, de aztán az arcán felragyogott a beleegyező mosoly.

-Egy vacsora kettesben? Az remek lenne! De ha magának szabad olyan helyekre járnia, én jobban érezném valami kis étteremben magam, nem egy olyan puccosban, mint a tegnapi – tette hozzá halkan. Robert elvigyorodott. Ez egyre jobb!

-A kérése parancs! De ha már ilyen baráti vacsora lesz, akkor hagyjuk ezt a körülményes magázódást! Valahányszor azt mondja, Mr. Cranston, mindig az apám arca sejlik fel előttem. Rendben, Theresa? Legyek csak Robert, oké?

-Rendben. Robert – pirult el a lány.

-Helyes! Akkor hagyok egy kis időt a felfrissülésre, addig megszervezem a vacsorát. Nem kell kiöltözni, egy igazán házias helyre megyünk – húzódott vidám mosolyra a férfi szája, ahogy a háza hangulatos ebédlőjére gondolt. Galambocskám! Megvagy! –Két óra múlva küldök egy taxit. Rendben?

-Rendben. Köszönöm! – nyúlt a kilincs felé a lány. Robert visszafogta magát. Nem fogja megijeszteni most egy csókkal. Minek? Egy könnyű vacsora, bor, aztán talán Miss Félénkség maga fog kezdeményezni. Annyi lehetőség rejlett még az előttük álló estében, igazán nem akarta a mohóságával elriasztani.

*

Gaby a rosszallástól úgy csóválta a fejét, szinte szédült bele. Robert? Mi a fenét művelsz? – kérdezte, de persze választ nem kapott. Az utóbbi napokban egyébként is, mintha a férje egyre kevesebbszer érezte volna meg a jelenlétét. Már nem beszélt hozzá a sötét házban, ahogy hanyatt fekve várta, hogy az álom magával ragadja. És nem volt ott az álmaiban sem. Reggel a férje első szava nem hozzá szólt. Robert mintha a lányok érkezése óta rohamtempóban feledte volna a közös éveiket. Ezt akarta? Nem! Ebben egészen biztos volt. Nem ezt a fénysebességű távolodást, már-már felejtést. Szíve szerint figyelmeztette volna a hiszékeny kis velencei lányt is, hogy ne tápláljon hiú reményeket az estével kapcsolatban. Robert a szoknyája alá akar kerülni, ami egy kapcsolatnak talán lehetne a kezdete, de biztos volt benne, hogy most nem erről van szó. A férje egészen egyszerűen el akarja dobni a magára erőltetett cölibátust. Nyersen megfogalmazva egy nőt akar! És Theresa kellőképpen fogékonynak mutatkozott a terve szempontjából. Gaby látta a lány izgatottságát, tudta, hogy csiklandozza a lehetőség, hogy magába bolondíthat egy világhírű férfit. Hogy még alig hisz a szerencséjében, amiért ő lehet a kiválasztott. Bolond lány! Naív, butuska kis liba! Szinte érezte a férje izgalmát, ahogy az estére készülődik. A telt vállak, a szép metszésű száj, a gömbölyű csípő láttán felébredt a teste, éhezett. Ó, mennyire jól emlékezett még arra, amikor őt akarta megkapni ilyen elszántan. 

Egy vacsora kettesben? Édes istenem! Süket és vak ez a lány, hogy nem sejti, hol végződik mindez? Persze, az is lehet, álmai beteljesülése vár rá ma éjjel. Talán csak ennyit álmodott, és elégedett lesz azzal, amit kapni fog. Mégis, a szíve mélyén, női szolidaritásával sajnálta Theresát, aki alighanem csalódottan repül majd vissza Velencébe. A herceg sem lesz jobb a férfiaknál, akik eddig már kihasználták. Fogalma sem volt, mit csináljon. Figyelmeztetni, befolyásolni egyiküket sem képes. Önmagát kínozza azzal, hogy a nyomukba szegődik? Láthatatlanul legyen ott mellettük és halott szívét törje össze azzal, amit látni fog? Ezt nem bírta volna ki. Legszívesebben megkérte volna a Hangot, hogy most azonnal ragadja magával. Talán akkor sosem fogja megtudni, hogy a férjének van egy ilyen sötét, kegyetlen oldala is. De nem akarta feladni a reményt. Azért akart maradni, hogy láthassa, Robert képes még a szerelemre és rátalál a boldogság. Talán csak rosszul áll hozzá a mai estéhez is. Talán csak a féltékenység vezeti, amikor rosszat feltételez a férfiról. Talán tényleg szerelmes. Nem, nem az! Szinte hallotta a hangot, de tudta, hogy ez csak a lelke üzenete, nem az ég uráé.